amúgy ttt.tr.hu/okt címen a szakaszokról is olvashatsz a bejáróktól, ha nagy a susnya, azt általában mindenki megemlíti, szóval kb. tudod, mire számíthatsz.
Jósvafő-Bódvaszilast csináltuk meg június végén, szerintem jól járható volt. Szelcepuszta előtt (Jósvafő felől) van egy nagyon rövid szakasz, egy szép nagyra nőtt mező csücskén kell átvágni, kicsit csobogós alul, de megküzdöttünk vele. Bódvaszilasig utána meg kényelmes utak vannak, Derenk környékén kell füves kocsiúton menni, a többi mind erdei út. Ha épp eső volt a túra előtt, akkor lehet sáros csúszós szakaszokra számítani, az erdők alján patakvölgyben...
Aki mostanság járt Jósvafő-Bódvaszilas-Rakacaszend útvonalon, legyen szíves írja le mennyi dzsindzsára, bozótharcra lehet számítani? Általában hosszúnadrágban túrázunk a sok bozót miatt, de ebben a melegben lehet ezt a szokást egy kicsit felhagynánk. Tudom ritka a kéktúra szűk utak és bozótos nélkül, de most pozitív csalódás volt 1 hete a Boldogkőváralja-Makkoshotyka szakasz (az utolsó 1 km kivételével, de az sem volt vészes).
Csak azért kérdeztem, mert Kaposváron eddig a Plazában lévő Alexandrában találtam térképet (vagy nem:( ), a Tescoban gyenge szokott lenni a kínálat. Az szfvári Tescoban viszont széles a választék. Interneten rendelés is működik, de az plusz költség, illetve a Térképkirálynak pl. szerintem alapból magasabbak az árai.
Köszi, az e-mail cím kivételével ezek az adatok voltak meg nekem is. Majd írok erre a címre is, aztán ha sokáig nincs válasz akkor nekimegyek a mobiltelefonnak is :))
Ja, bocs ha félreérthető voltam, a felajánlás nem fénymásolt, hanem originál példányra szólt. 2 éve kaptam, nem valószínű, hogy mostanában nekiállok a teljesítésnek, és az sem biztos, hogy azóta jelent meg újabb kiadás.
Azt tényleg nem szeretném - maximálisan átérezve a dolog súlyát :-) - ha nem maradna elég időtök a kocsmákra...
Nekem igazából a friss színes térképes füzet kellene. Nem a színek miatt, hanem ha változott az útvonal, akkor talán egy friss térképpel kevesebbet kell tekeregni, és több idő marad a kocsmákra :)) Azért köszi a felajánlást.
Előrehaladtam a nyomozásban, az SZSZB megyei Természetbarát szövetség elérhetőségének a legjobb amit eddig találtam: http://www.civilhirado.hu/portal/jsp/orgview/contact.jsp Első nekifutásra a freemailos címre írtam egyet, mert a telefonálás nem sikerült, mobilon meg egyenlőre még nem akarok zargatni, hisz időm mint a tenger :)
Bábonymegyeren már nincs szolgálat, de a vasútállomás épülete még lakottnak tűnt. Innen némi séta a jelzésig, ahol a tengődi vadászház felé vezető útra fordulunk. A focipálya túlsó végén pihenőhely, átkelés a síneken, utána a jelzés az aszfaltúttal együtt jobbra kanyarodik, pedig akár nekivághatna a dombnak is. A balra lévő rét túlsó szélénél egy kicsit benőtt jelzés alapján úgy gondoljuk, hogy végre balra kell fordulni a domb felé, innét a jelzés eltűnik, ami egy darabig magyarázható azzal, hogy a bokrokra nem lehet festeni. Az igazolófüzet térképrészlete alapján jó helyen vagyunk, úgyhogy hajrá, neki a kaptatónak. (Utólag megnézve a siofokos.tvn.hu-n lévő térképrészletet és elolvasva a fórum bejegyzéseit sem egyértelmű számomra, hogy a balra fordulás után kb. 50 méterrel kellett volna jobbra letérni egy susnyásabban kezdődő útra, vagy ez a jelzés megtévesztő és a fordulás picit később van.) Jó sokat haladunk felfelé, amikorra egyértelművé válik, hogy a térképi útvonal nem egyezik a valóssal, így egy jobbra induló úton korrigálunk. Meglepetésre még sok van hátra a tetőig, felérve az erős földúton jobbra fordulunk. Hamarosan egy vadászlesnél megérkezik a piros is, innét már közel van a műútnál lévő kis pihenőhely, amit az erdészet körülkaszált.
Innét tovább a földúton egyenesen, majd egy kerítés után szekérútra térve. Egy idő után újabb kerítés jobbról, majd balra kanyarodunk, aztán jobbra, utána egy Y elágazásban balra, fel egy kis emelkedőn, majd élesen balra később jobbra fordulunk és egy kis mélyútban történő emelkedés után kilyukadunk az erdőszélen. Idáig jól követhetők a jelzések, a szántóföld szélén sokat megyünk, jobbról kerítés, a jelzett fák többségét valószínűleg kivágták, majd balra kanyarodik az út a nagyfeszültségű villanyvezetékkel párhuzamos irányt felvéve. Kiérünk egy aszfaltútra (az ellenkező irányból jól jelzett a letérés), majd az beletorkollik az iregszemcsei műútba. Innét már csak le kell csorogni a városba, a szőlőhegyi rész jó hosszú a hőségben, több helyről szép a kilátás. A vasútállomás felé tartva étterem, cukrászda vasárnap délután zárva, végül egy söröző jelenti a felüdülést.
Számítottam meglepetésekre, de nem ennyire. Az "ellenfél" kitartó volt, nehezen adta meg magát.
Tombolt a kánikula, és fizikálisan sincs minden rendben. Ez utóbbi, lehet, hogy a meleg miatt van, de ennél körültekintőbben már nem lehet túrát tervezni! A hossz sem volt eszement, és a szint is átlag alatti volt, mégis küzdelem lett a vége.
Ómassa helyett Garadnánál "kiszálltam", kisvonattal utaztunk vissza Lillafüredre.
Jubileum ritkán van az ember életében, a szállás tehát ennek tudható be. Ennyit magamról.
A 8:31-es "távolsági" busszal mentem az Ógyár-térig. Itt van a megállója. Azt hiszem, ez volt a jó döntés, hisz az 5-ös busz és az 1-es villamos csak az Újgyőri-térig lett volna elég, nem beszélva a dupla jegyről.
Ismeretlen volt a környék, nehezen találtam meg a hajdani főbejáratot.
Mázlim volt, egy főnök féleség megszánt, kaptam céges bélyegzőt. Azt mondta, hogy ilyen csak neki van:o)
A bejárat melletti italboltban vettem egy hideg teát, mely a vésztartalékkal együtt elegendőnek mínősíttetett. Belémfért volna még egy!
A tisza K+ jelek a Gózon Lajos utca irányába mutattak, kezdtem bizakodni.
Mehettem volna busszal is, a 9-es meglehetősen sűrűn jár arrafelé:o)
Külvárosi szakasz, enyhe emelkedővel, keresztező vasúti sinek, lepukkadt kerítések.
Ballagtam egykedvűen, vártam az elágazást.
Az Üllő útnál nyíl, majd irány a domb. Csille utca, Csákány utca, és Fenyves utca.
Az utolső háznál jobbos kanyar, majd megkezdődött a végtelennek tűnő emelkedés. Kellemes fenyvesben, sok-sok tobozt ropogtatva haladtam. Egy különleges gerinctúra, kicsivel a gerinc "alatt". A várostérképen Gamóc, a turista-térképen Gamóca. Meglepően jól jelzett ez a szakasz.
A Bagoly-hegyet észak felől kerülve feljutunk egy újabb gerincre, ezen haladunk, kezdetben szintben, majd újra emelkedik.
Meglátásom szerint nem érinti az útvonal a Fényes-tetőt (482).
Találtam egy magassági pontot, jó állapotban, ez 550 méter körüli, név nélküli csúcs. A térképen az Irén-forrás kötőjele feletti ellipszis, ha jól olvasom a térképet, most már nyugodt körülmények között, nagyítóval.
Rövid ereszkedő után rendben van az elágazás, indulnak a tiszta Krom jelek Bükkszentlászló felé.
Ha már elágazás, vannak Ko jelek is a rövid szint nélküli szakasz végén.
A Krom jelek kiágazásáig tehát nincs probléma, a szint viszont húzós.
Nem volt gond az idővel sem.
Nem tudom mitől van az, hogy időnként begörcsölök, de sikerült elvétenem a jelzett utat. Ennek az az oka, hogy sokáig nem volt jelzés, majd egy tiszta K+ a sok-sok lefestett K-(?) után. Eléggé el nem itélhetően követtem a lefestett jeleket, és megindultam felfelé. Volt egy útelágazás, de a Katonasír környékén (a sírt elbambultam), de nem volt irányító jel, és derékszögben indult az út lefelé. Korainak tartottam a jobbos elágazást!
Követtem tehát az irányt, csak mikor már elegem lett a sok emelkedőből, akkor döntöttem úgy, hogy visszafordulok. Nem lehettem messze a Nagy-hegy - Jávor-hegy közötti nyeregponttól itt pihenő is van a térkép szerint.
A hasonló elbambulásnoknak objektív oka is van, a szintvonalakat ui. szemüveggel sem látom. Arról nem beszélve, hogy az izzadtság-cseppek miatt a szemüveg nagyon zavaró.
Elbambultam tehát az elgazást, beletettem némi szintet, de sebaj. Visszamentem, bekukkantottam az elágazásba, hát nem ott vigyorgott egy jel! Az elágazás iránya miatt meg voltam győződve, hogy jó 500 méterrel nyugatabbra vagyok, elvégre ott van egy merőleges elágazás. Igen ám, de Z- jelek nem voltak! Piszokul be tudnak zavarni a hasonló "attrocitások".
Enyhe ereszkedő, hatalmas bükkfák, tiszta jelek. Hamarosan egy füves úton folytatódik, jel nem nagyon van. Mikor van, akkor már három van. P-, Z-, K+. Ilyen állat nincs, mondaná biológia tanárom!
A várt balos kanyar helyett jobbos, szinte hihetetlen. Begörcsöltem. Mint a hal, mikor levágom a farkát. Működött a vegetatív idegrendszer. Mentem tovább, de csak P- és Z-! Hamar visszafordultam, és mit tesz Isten, a jobbra kanyarodó lejtős, füves úton a három jel együtt menetelt. A vadi új Bükk térkép (1:30.000) nem nagy segítség! Ráadásul ez a szakasz Múzsla leírásából is hiányzik!
A P- szerencsére hamar jobbra el, a Z-/K+ kombináció be az erdőbe, egy völgybe. Szemben a Gulcsika hatalmas tömbje.
Rövid ereszkedés után, a völgytalpnál a Z- elindul felfelé, a K+ balra a völgy oldalában, szintben.
Jobbra mélyülő völgy, az ösvény egyre keskenyebb, nehezen járható. Egy hatalmas oldalvölgyet kerülünk.
A szerencsére száraz patakmederben nem könnyű átkelni, meredek mindkét oldala. A túloldalon jel, visszafordulunk. A völgy ismét mélyül, majd elérjük a Mély-völgyet. Szédületes a mélység, keskeny az ösvény. Hogy tét is legyen, hatalmas fákon kell átmászni. Vannak frissen kidőltek is, a gallyak és a levelek meglehetősen nehezen járhatóvá teszik az egyébként is keskeny ösvényt. Egy derékszögű elágazás is van, ez jól van jelezve. Itt nincs út, az úton ui. egy hatalmas kidőlt fa terpeszkedik, ennek ágain kell haladni, meg-megállva. Szerencsére van jelzés, és nincs több kidőlt fa. Jobbról érkezik egy gyenge ösvény, ezen folytatjuk, balra. Még mindig szédítő a mélység. Elérünk egy keresztező utat, itt korrekt jel mutatja, hogy balra kell menni.
Az út enyhén visszafelé kanyarodik, úgy, ahogy a térképen is van. Egy hatalmas sziklán van a jel.
Elérkezünk egy útelágazáshoz, a mi szekérutunk balra, egy gyenge ösvény lefelé. Egy kicsit zavaró a jel, hisz a Felsőhámor felé haladóknak nincs irányító jel, ami van, az meg passzol a szekérúthoz is. Továbbmentem, de mivel emelkedni kezdett, hamar visszafordultam. A lefelé haladó ösvény az igazi!
Mindez a 'Puskaporos' feliratnál van.
Balra hatalmas tarvágás, az út meredeken ereszkedik. Nem hosszú, de kellemetlen. A száraz agyag csúszik, jó hasznát vettem a botoknak.
Mikor elérjük a dózerutat, akkor érdemes figyelni, hisz a mi utunk éles szögben fordul, be a fák közé. Innen már nincs messze az "állomás".
Ha átkelünk a sineken, akkor kis rét van előttünk, de az út, ellentétben a térképpel, az aszfaltos úton halad tovább, a temető felé. Bizony!
A temető után éles jobb, majd balkanyar, majd végre házak. Szemben az országút, előtte a Szinva, rajta híd. De a mi utunk jobbra tart! Pedig Lillafüred balra van!
Kellett némi lelkierő, de maradtam a jelzett úton. Hatalmas sziklák, az egyik aljában asztal, padokkal. Már majdnem az országútnál voltam, mikor az út végre balra kanyarodott, és az útvonal követése meghozta gyümölcsét. Sör a láthatáron!
Az időterv akkor már borult, és a folyadék nagyon kellett. Csapzottan leültem, és kortyolgattam a hideg sört. Innen már nem számítottam meglepetésre.
A múzeumban megtaláltuk a bélyegzőt, KOHÁSZ ÚT és egy betű. Akkor még úgy terveztem, hogy vasárnap megnézzük a kiállítást.
A múzeum után vízesés, majd sok-sok lépcső. A jelek akkor már nem foglalkoztattak:o)
A szobában leráncigáltam magamról a nedves és illatos cuccot, fürdőköpenybe bújtam, majd irány a medence.
Eszembe jutottak azok, akik 4x56 kilométert teljesítenek ebben a hőségben.
Gyarló turistaként (sportszakmai szempontból zéró szintű) megpróbáltam elérni az "üzemi" hőmérsékletet. Eltartott egy darabig, míg lehűltem.
A kellemes lubickolást követően úgy döntöttem, folytatom.
Tartalék cuccok elő, majd irány Újmassa. Úgy terveztük, itt találkozunk, asszonykám a buszt választotta:o)
Választhattam volna én is, de az nem lett volna fair.
A tó mellett még csak-csak, de az országúton már újra kezdődött a folyadék párologtatása. Tartalék törülközőm nem volt, meg aztán nem gondoltam, hogy ennyire meleg lesz!
Gyülekeztek a felhők, víz is volt, de a Nap úgy látszik elhatározta, hogy megkeseríti életemet.
Jó tempóban értem el Újmassát, jó fél óra alatt 3 kilométer.
Itt kell szólnom Múzsla táblázatáról.
Nem tudom mi a tartalma a "tó vége" megfogalmazásnak. Azonosítható az a pont, ahol átkelünk a patakon, innen ui. már országút. Azonosítható Újmassa, de helyette a következő szakasz vége Garadna. Innen Ómassa 3 kilométer.
Másnap, autóval lemértem a résztávokat.
Lillafüred - Újmassa 3 kilométer.
Újmassa - ELÁGAZÁS 3 kilométer (ez kb. Közép-Garadna).
Innen 1 kilométer Garadna vá., innen 2 Ómassa.
Összesen tehát 8 kilométer Lillafüredtől, de a bontás kissé zavaró.
Újmassán a múzeum és a kohó a túloldalon van, a kohó jelenleg nem látogatható.
Itt is van bélyegző, van TKM-es is.
Kár, hogy meleg volt, nem igazán esett jól a levegőtlen helyiségben a nézelődés.
Végre összejött a 10/100 mozgalom újabb pontja is. Lassan fogynak mostanában az érintőpontok!
Újmassa után nem sokkal pisztrángtelep. Nem volt kedvem enni, de a sör (2) lecsúszott.
Rövid pihenő után folytattuk, jött az elágazás, majd házak, végül Garadna.
A büfé és a múzeum zárva, az állomás után TÚRISTA TÁBOR.
Akkor már felhős volt az ég, dörgött rendesen.
Fényképeztünk, majd irány Lillafüred. Elég volt!
Az utazást kezdetben nagyon élveztem, de a tó mellett már nem. Szédítő mélység, szinte hihetetlen, hogy nem mossa el a víz a pályát!
Az alagút nagy élmény volt, de a Nap addigi(*) fénypontja a 2 dl tisztán, fehér, száraz bor. Előző este már megkóstoltuk:o)
Összességében tehát teljesült a terv, Ómassától folytatom.
Mivel Múzsla adatait alapul véve számolom a pontértéket, azt hiszem, nem csalás a kihagyott két kilométer.
Ennél több a táv is és a szint is, ha a vasgyártól indulunk.
Még 38,8 kilométer, két szakasz.
Ómassa - Uppony
Uppony - Ózd
Ui.:
(*)
Különös jelentősege van az "addigi" megfogalmazásnak.
A fénypont, természetesen később volt, de ez már OFF lenne.
Köszi, ezek szerint csak azt a kb 200 méteres szakaszt kell átvágni a temető mögött , utána már járható az út. Egy csapást láttunk arra menni, de mivel csak a temetőt akartuk megnézni, így nem mentünk be a csapásra.
Mivel mi ellentétes irányból jöttünk, a gátról a megye térkép szerinti úton jöttünk le, melyen jelzések is találhatóak. A falu előtt az út kettéágazik. A jobbos megy a jelzés, mely átmegy a temetőhöz, de mi ezt járhatatlannak ítéltük, így balra kanyarodva egy +1km-es kerülővel értünk el a temetőhöz. Szatmárcsekén a faluban viszonylag jók a jelzések így, aki Tiszacsécse fele megy nézze meg. Mi a kék vonalon jöttünk.Térkép
Más: "Nyíregyházától a leírást követtük, nem vágtuk le a városi kanyart sem:o)
Nagyszálláson az eredeti utcát elzárták, eggyel később lehet kényelmesen elérni a települést (nem kell korláton átlépni). Érdemes tovább menni, mert ott a kocsma:o)
Rátérve a jelzett útra, előbb egyenesen, majd balkanyar, pár méter után jobb. Ez az irány Birke-tanyáig. Félúton hatalmas építkezés, épül a sztráda. Még át tudtunk menni, de hogy mi lesz, ha megépül, nem tudom. Jelzések rendben, az út gyakorlatilag egyenes.
Birke-tanyán épp elkaptuk a boltost (a szomszéd házban lakik), kaptunk bélyegzőt, na és sört."-idézet Güsziológus leírásából.
A lényeg, hogy a sztráda valójában elkerülő út(már elkászült) és szintbeli kerszteződésen át lehet kelni az úton, úgyhogy járható ez a rész is.
Mi Tarpa felől jöttünk. Tarpán a faluban még van jelzés és jobbra kiirányít a térkép szerinti útra a geodéziai torony felé. A szeméttelepet nem láttuk. A dózerút kb 500 m múlva balra kanyarodik, és ketté ágazik. Mi a balost választottuk, mely a rét szélén halad és a geodéziai torony felé tartott. Errefele egy darab jelzést sem találtunk mondhatni irányba mentünk. Az út bevitt egy gyümölcsösbe és itt útbaigazítottak a helyiek. Elértük a műutat, melyen majd tovább kell menni a P- jelzésen. Itt egy kis oda-vissza szakasszal egy még járható ösvényen mentünk fel a toronyhoz. A geodéziai torony le volt zárva és elég frissnek tűnt a lezárás. Itt átikszelt P- jeleket találtunk.
A műúton a toronytól elindultunk a csatornához. Jelzés nem utalt rá, de mi közvetlenül a csatorna partján mentünk u.i. frissen volt levágva a fű. Jelzés semmi. Kb 1-1,5km múlva a csatorna járhatatlan lett és egy ösvény vezetett ki a mi irányunk szerinti jobb parti erdősávba. Itt benn +voltak a jelek igencsak meglepődtünk. Ez a kis ösvény hamar egy rét szélére vitt ki, és a csatornával párhuzamosan ballagtunk egy szekérúton(itt pár megerősítő jelzést láttunk de nem nagyon elégséges). Hamarosan elértünk egy erős keresztirányú dózerutat, melyet a füzet is jelöl. Mivel jelzés megint nem volt, az erős dózerút hídján átkeltünk és a csatorna bal partján haladtunk.(Szerintem ez volt a hiba). Itt egy ideig volt út majd kiérve egy rétre azon gémeskutat és pásztorházat láttunk 3 kutyával. A réten egy templomtornyot megpillantottunk és irányba mentünk. Hatalmas gaztengereken átkelve végül Hetefejércsére kavartunk mint kiderült ennek templomtornyát láttuk. Végül innen 3km aszfalt lett Csarodáig. Mivel a templomot megnéztük ezért tettünk kitérőt. Itt friss jeleket találtunk, úgyh lehet h elvisznek valameddig majd ebből az irányból.
Én két részletben szeretném megcsinálni, télen/jövő tavasszal.
A "gombátok" szép, öreg tinóru, ha jól látom így föntről. Első blikkre meg nem mondom melyik fajta a sokból, nem hoztam el Görögországba a határozómat.
Rákóczi jelvényszerző túra a Mátrában – 2006/07/15
Régi elhatározásunkat váltottuk valóra, mikor is elindultunk, hogy egy nap alatt végigjárjuk a Rákóczi turistautat a Mátrában. Szombaton kora reggel autóval utaztunk le Gyöngyösre, ahonnan a legkorábban induló busszal mentünk fel a Parádsasvári Üveggyárig, ahová negyed nyolc után néhány perccel meg is érkeztünk Lachtallal (akinek nagy örömére mentaszínű busszal sikerült utaznunk). Útközben tanulmányoztuk a térképet és az igazolófüzetet, hogy merre fog vezetni utunk, valamint beterveztünk egy-két közelben „begyűjthető” várat is.
A falu még aludta álmát, amikor mi már az üveggyár elődjének számító üveghuta alapításának dátumát jegyeztük fel az igazolófüzetünkbe, valamint első fotóinkat is elkészítettük, majd nyakunkba vettük lábainkat, hiszen hosszú út állt még előttünk. A falut átszelve a cseviceüzem mellett elhaladva utunk betért az erdőbe, majd egy kisebb emelkedést, viszont annál nagyobb aljnövényzeten való átgázolást követően felértünk a Sós-cseri tetőre, ahol először nem sikerült az igazolójelet megtalálnunk (most nem volt ott külön bója, mint a Mátrahegy teljesítménytúrán), de miután ittjártunk igazolására fotózkodtunk, pár lépés után megtaláltuk a jelet, amit Lachtal szorgosan fel is jegyzett. Már itt is láthatóvá vált a túránk során érintendő legmagasabb pont, a Kékestető csúcsa. A fényespusztai elágazásig vezető utunk a Széchenyi-hegy oldalában igen kalandos volt, ugyanis kivágott, és a turistaútra döntött fák tömkelege állta utunkat. Az erdészet a fákat az utolsó szakaszon már összegyűjtötte, de úgy látszik arra már nem volt kapacitásuk, hogy a munkájuk végére jussanak (a kivágott fákon látszott, hogy nem a minap vágták ki őket, és hagyták az úton). A 24-es utat keresztezve egy kisebb emelkedő után javarészt szintben (talán kicsit emelkedve) haladva folytattuk utunkat, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a környékre. Az úton rengeteg kis toboz volt lehullva a fenyőkről, valamint egy hatalmas gombát is sikerült lencsevégre kapni (sajnos a fajtáját nem tudom). A Hársas-tető alatti nyeregben az idős cserfán találtuk az igazolójelet, valamint itt pár percet pihentünk is, és megállapítottuk, hogy mennyire más a táj, mint mikor utoljára a már említett Mátrahegyen jártunk itt. Utunkat folytatva egy szép szurdokvölgy felett haladtunk, mikor valami idegen mocorgásra lettünk figyelmesek, és néhány másodperc múlva egy hatalmas őz szaladt fel a Kétbükk-közti-pataktól a völgy túlsó oldalán. Vártunk még egy pár pillanatot, hátha lesznek társai is, de nem jártunk sikerrel. Hamarosan beértünk Parádóhutára, ahol megtekintettük az elesett hősök emlékművét, valamint a mellette álló fából készült harangtornyot.
Továbbhaladva a Klarissza-csevice felé útközben egy régi, de nagyon jó állapotban lévő utcai nyomóskutat láttunk. A forrás után egy rövid, ámde annál meredekebb emelkedő következett, majd nemsokára a Méhészkerthez értünk (igazolójel). Itt nem sokkal az elágazás előtt ki volt téve egy „Turista út jobbra” feliratú útjelző tábla, ami az erdőben igen érdekes látványt nyújt. A Méhészkertnél rövidít a kis Rákóczi turistaút, de mi maradtunk az eredeti elképzelésünknél, és továbbmentünk Parád felé, igaz előbb még visszatértünk Parádóhuta északi részére, ahol a Szeszfőzde nevű buszmegállónál termékeny málnabokrok vártak minket, amik termését alaposan teszteltük (Lachtal gyakorlatilag lelegelte a teljes termést). Parádig aszfalton folytattuk utunkat, ami ugyan nem tartozik a kedvenc terepeink közé, de a fel-felbukkanó panorámák kárpótoltak minket, valamint itt láttuk a nap második őzét, aki keresztülrohant az úton előttünk mintegy 10 méterrel. Parádon igen rendezett falu fogadott minket, szinte minden kapura ki lehetett volna írni, hogy „Tiszta udvar, rendes ház”. Először Asztalos Johák fafaragó mester portáját érintettük, ahol feljegyeztük a szükséges szövegrészletet a faragott kapuról, majd továbbmentünk a központ felé, ahol a Tájházat, majd a Palócházat tekintettük meg, amelyek a „Palóc út” tagjának vallhatják magukat. A Palócháznál éppen ébredeztek a helyi erők, akik meg is örökítették ottjártunkat egy jól sikerült fényképpel, valamint itt is feljegyeztük a következő igazoló évszámot. Innen a főútra visszatérve hosszasan a 24-es úton folytattuk túránkat, egészen Parádfürdőig. Útközben ettünk egy jégkrémet, amit az első boltban nem is sikerült kapnunk, csak a másodikban jártunk sikerrel. Még szintén útközben elmentünk egy kerti bútorokat árusító kereskedés előtt, ahol szebbnél szebb madáretetőket lehetett megcsodálni. A Cifra Istálló Kocsimúzem előtt elhaladva egy régi fogatot sikerült megtekintenünk, a kiállítást most nem néztük meg. A Tarna-patak keresztezése után végre elhagytuk a főutat, igaz továbbra is aszfalton haladtunk, de legalább a forgalom csökkent valamelyest. Szívesen mártóztunk volna a patakban, amire most azonban nem volt időnk, ha az eredeti terv szerint a végére akartunk járni a Rákóczi turistaútnak. Tehát befordulva az Ilona-patak völgyébe nemsokára a Rákóczi-fánál találtuk magunkat, ahol egy emléktábla jelezte, hogy jó helyen járunk (igazolójel). A következő állomásunk a Mária-képoszlopos fa volt, ahol lehetőségünk nyílt volna a Vörösvár felkeresésére, de végül letettünk róla, majd legközelebb felmászunk a csúcsra, most inkább energiánkat a ránk váró Kékes-mászásra tartalékoltuk. A Sándorréti elágazást követően nemsokára a Szent-István csevicéhez értünk, amelyből igen magas vastartalmú vízhez jutottunk (Lachtal tudta csak meginni, nekem túl „erős” volt) az igazolójel feljegyzése után. Itt lepihentünk, magunkhoz vettünk egy-két szendvicset és csokit – azaz felkészültünk arra, hogy nekikezdünk a mászásnak.
Mintegy két-háromszáz méter múlva utunk végre letért az aszfaltos erdészeti útról, és betértünk egy sűrűn benőtt ösvényre egy kerítés mellé. És itt meg is ijedtünk, ugyanis a kerítés túloldalán egyszercsak egy őz (ma már a harmadik) vett észre minket, és eszeveszett rohanásba kezdett az ellenkező irányba. Sajnos őt sem tudtuk fényképen megörökíteni. És ekkor Lachtal felpörgött (elkezdett hatni a szendvics és a csoki adta energia), és meg sem állt a Rózsaszállási kutatóházig. Minden energiámat össze kellett szednem, hogy tudjam a lépést tartani vele, ami végül is sikerült, de Rózsaszálláson több vizet ittam meg, mint a nap folyamán egészen addig. A kód feljegyzése jó ürügyet szolgáltatott egy kis szusszanásra, mielőtt továbbálltunk volna. Az OKT eléréséig viszonylag lazább szakasz következett, vagyis nem kellett olyan meredeken mászni felfelé, nem kellett megszaporázni a levegővételeket. A Disznó-kő alatt a Sárga sáv egyik éles kanyarjában gyönyörű kilátás nyílt a közelben lévő Marhád csúcsára. Légvonalban nem is voltunk messze a várkódtól! Az OKT elérve nem engedtem Lachtal csábításának, és így inkább jobbra fordultam, a Disznó-kő irányába, ahova végül Lachtal követett. Hiába, ilyen szép környezetben könnyű elbámészkodni, és rosszfelé venni az irányt! Biztos előtört a Mátrabérc sikeres teljesítésének emléke, és meg akarta tekinteni ismét az Oroszlánvárat! Nem is lett volna rossz ötlet, majd legközelebb arra megyünk nosztalgiázni! Szóval rátérve az OKT útvonalára, most jobban figyeltünk, mint a már említett Mátrabércen, amikor is sikerült lekavarnunk a jelzésről mikor a jelzések helyett mások hátát néztük, így most gond nélkül értük a Disznó-követ. Először megálltunk fent pihenni, valamint gyönyörködni a látványban (a nap folyamán már megtett útvonal gyakorlatilag a lábunk alatt hevert). Pihenés közben megnéztük, hogy még mi vár ránk Kékestetőig, és ekkor jöttünk rá, hogy bizony itt is meg kell keresnünk egy igazolójelet, ami az alattunk pár méterrel lévő sziklás kilátópontnál található, amit a Kék háromszög jelzésen értünk el. Bizony innen nagyon nehezen sikerült továbbmennünk, annyira lenyűgözött a látvány. Itt eszembe jutott Nagyondinnye megjegyzése, amit idén a Telekin mondott a Nagy-mánnára felérkezvén: „Aki nincs itt, az bizony egy nagy lúzer!”. És ez a mondás nagyon igaz volt itt is! Aki a természet helyett inkább a plázákban tölti a szombatjait, az meg is érdemli! A Disznó-kő után a Kis-Sas-kő alatt elhaladva hamarosan felértünk a gerincre, és nemsokára a Sas-kőnél lévő Világháborús Emlékműnél találtuk magunkat, ahova most fel is mentünk a turistaútról, hiszen itt is volt mit feljegyeznünk az igazolófüzetünkbe. Az Erzsébet-szikla keresztjénél még utoljára megtorpantunk gyönyörködni az egyre csak közeledő Kékes látványában, majd nagy levegőt véve nekiiramodtunk a Sötét-lápa-nyeregből történő hegyi befutónak. Itt új életre keltem, majdnem nekem kellett várnom Lachtalra a csúcson, de nem adta meg nekem ezt az örömöt, az utolsó 150 méteren belehúzott, így együtt érkeztünk fel Magyarország legmagasabb pontjára. Már-már megszokásból, egyből a Tető étterembe mentünk, ahol frissítettünk és vizet, valamint sört tankoltunk magunkba, és nem mellékesen a teraszon megebédeltünk a hazaiból. Mivel kicsit hűvös volt (csak 20 fok, ami most bizony hűvösnek számított, de nagyon jól esett), nem időztünk sokáig, hanem elmentünk a csúcskőhöz és a Rákóczi-emlékfához, ahol ismét igazoltuk magunkat, és az étterem irányában elkezdtük a leereszkedést túránk ekkor még távoli végpontja, Gyöngyös felé.
Kezdetben még enyhén lejtett csak az út, igaz már itt is sok helyen bizony rendesen köves, valamint a nyitottabb részen aljnövényzettel benőtt volt a terep, de a Sombokor oldalában aztán már következett a térdpróbáló már-már derékszögű leereszkedés. Itt nagyon kellett figyelni, hogy hova lesz a következő lépés, nehogy megcsússzunk, mert akkor csak a Som-nyeregben sikerült volna megállnunk. Így inkább lassan de biztonságosan haladtunk, és épségben értük el a nyeregben található igazolópontot. Hamarosan Mátraházán találtuk magunkat, ahol gondoltam megszépítjük az amúgy sem csúnya igazolófüzetünket egy OKT-bélyegzővel, de már zárva volt az autóbusz-pályaudvar irodája (ebből is látszik, hogy tényleg kényelmesre vettük a tempót). Továbbhaladva az úton, innen aztán már tényleg ismerős voltam, számtalanszor tettem már meg innen az utat a Sárga sáv jelzésen Mátrafüredig, valamint a Mátrafüred – Gyöngyös szakaszt is (igaz, azt mindig Gyöngyösről indulva). Lachtalnak is ismerős volt a terep, ő gyermekkorában üdült itt többször a Református üdülőben. Tehát a Szanatórium főbejárata mellett elhaladva egy kisebb emelkedő következett, és felérve már ki lehetett látni a „Mátrán kívülre” is. Egy rövid kitérőt tettünk egy kis fahídon keresztül a Kecske-bércre, ahol a kódot nem sikerült megtalálni, pedig még elkezdtünk egy kicsit lefelé is ereszkedni a sziklákon, hátha elbújik előlünk a jel, mint a Disznó-kőnél, de nem jártunk sikerrel, így maradt igazolás gyanánt a fotózás. Innen visszatérve a jelzésre, nemsokára átvergődtünk az Ózon Hotel kertjén, valamint elhaladtunk a Bérc Hotel és a Református üdülő előtt, majd megérkeztünk a Hanák Kolos Kilátóhoz. Itt újabb igazolójel, valamint ismét csodás panoráma fogadott minket. Hiába, itt a Mátrában mindenhol van miben gyönyörködni! A kilátó előtt két biciklis túrázó hagyott le minket, akiket utolértünk a kilótóban, miután megpihentek. Ez még nem is érdekes, de az igen, hogy továbbindulva a Rákóczi-forrás felé, előttünk hagyták el a kilátót, de még útközben beértük őket úgy, hogy folyamatosan haladtak lefelé! Végül csak Mátrafüreden az aszfalton voltak képesek előlünk „meglógni”! De visszatérve még utunkra, a kilátó után ismét ereszkedésbe kezdtünk, hol szerpentinen, hol sziklás hegyoldalon keresztül. A Rákóczi-forrás vizéből frissítettük magunkat, valamint feljegyeztük a kódot, és tovább nem időzvén célba vettük a Muzsla-tetőt, majd Mátrafüredet, ahol a Kápolnánál ismét fotók és jegyzetelés következett.
Továbbhaladva nemsokára kiértünk Mátrafüredről, és mentünk a Szent-Anna-tó és Kápolna irányába. Még Mátrafüreden elhaladtunk a híres „Golyótörő” mellett (most sikerült mellette, nem úgy, mint a Mátrai Csillagokon), majd a Szakközépiskola után jött az új útvonalvezetés közvetlen egy kerítés tövében oldalazva. Most szerencsére száraz volt a terep, így nem kellett attól tartanunk, hogy becsúszunk a köztudatba. A kerítés után hosszú egyenes szakasz következett, csak a vitorlázó repülőtér jelentett egy kis látnivalót, de szerencsére hamar a Kápolnához értünk, ahol ismét megpihentünk. Kedvem lett volna itt végignézni a naplementét a Kápolna tornácán üldögélve, de az még messzebb volt egy kicsit, és nem szerettünk volna éjszakába nyúlóan lebotorkálni Gyöngyösre a Sár-hegy – Cseplye-tető útvonalon, így csak negyed órát engedtünk a napsugarak hódításának, és nekiveselkedtünk az utolsó emelkedő legyűrésének. Erre nagyon nehezen vettük rá magunkat, ha lett volna nálam hálózsák, akkor biztos nem mozdultam volna meg, és ott éjszakázom, de nem volt más választás, így „felszaladtunk” a Sár-hegy két tornyához, majd a Cseplye-tetőn lévő emlékoszlophoz (utolsó előtti ellenőrzőpont). Itt, noha csak 484 méter magasan voltunk, mintha a világ tetején lettünk volna, olyan gyönyörű körpanoráma tárulkozott elénk. Csak a jellegzetesebb látnivalók: Kékestető, Galyatető, Gyöngyös, Abasár, Dezsővár…stb. Ekkor fájó szívvel, de elbúcsúztunk a Mátrától, és bebotorkáltunk Gyöngyösre a köves meredek lefelé vezető ösvényen, majd a nyaralók között, és végül hosszasan egy szőlőültetvény közepén haladva. Innen már csak vissza kellett találnunk a buszpályaudvarral egyvonalban lévő Rákóczi-szoborhoz! Na igen, útközben egy gyönyörű park, és a szabadságharcos emlékmű Kossuth bácsival kicsit átvert minket, azt hittük megérkeztünk, de még egy-két száz méterrel odébb találtuk meg túránk végpontját, a Rákóczi-szobrot. Itt a padra letelepedvén gratuláltunk egymásnak, feljegyeztük a szükséges jelmondatot, és célba vettük az autót, és még majdnem világosban Pestre is értünk.
Nagyon szép túraútvonalon vezetett a Rákóczi-turistaút, remek kirándulóidő volt, pazar kilátópontok tömkelegét érintettük, nehéz volt betelnünk a látvánnyal. Még az úgynevezett „átkötőszakaszok” is tudtak szépet mutatni akár egy-egy gyönyörű lakóház formájában. Nem bántuk meg, hogy eljöttünk, sőt! Szerintem még visszajövünk, és a másik irányban is teljesíteni fogjuk ezt az útvonalat!
Aki nem hiszi, járjon utána…
Hikerworm
Néhány kép ízelítőül:
http://kep.tar.hu/hikerworm/50328474
Lehetne pl. "Kéktúra éjszaka" mozgalmat csinálni. Aki megtenné, az tutira elsőként járná végig kizárólag sötétben a kéket. És ezzel örök életre beírná magát a kéktúrázás nagykönyvébe. Csak a vetítéses élménybeszámolói lennének kissé egysíkúak...
