Tudatom veled, hogy a NATO hadereje, az minden NATO tagország teljes haderejét jelenti. Ebből a Német és Angol egysített haderő érdemben venné fel a harcot a lelakott shit orosz hadsereggel.
Nem hiszem. A Krím után majd jelentkezhet Odessza, meg Donyeck is, hogy szeretne Oroszországhoz csatlakozni.
Putyin meg mégse mondhatja, hogy azt már nem lehet!
Ha igazán tökös csávók volnának a nyugati vezetők, azonnal felvennék Ukrajnát az EU-ba. Aztán -utólag - lehetne szavazni a lakosságnak, hova akar tartozni!
Az EU és az USA pontosan tudja, hogy ez neki is veszteség.
Biztos vagyok benne, hogy a szankciókat is lassan, fokozatosan vezetik majd be, ha erre sor kerül. Lehetőséget ad az orosz félnek, hogy feladja a helyzetet úgy, hogy a legkisebb veszteséget szenvedje el. Nem akarnak majd egy romhalmazzal vesződni.
Ez nem katonai hanem gazdasági háború lesz.
Azaz, dehogy háború, csak szivatás amelynek az időtartamát az a fél határozza meg, aki a fütyi rosszabbik végén foglal helyet.
Az oroszokra egy dologgal lehetne igazán hatni, a kőolaj- és földgázimport azonnali leállításával. Persze ez Európának is súlyos problémákat okozna, de az orosz állam pár hónapon belül belebukna.
Abszolút nyilvánvaló, hogy ha az orosz meg akarja szerezni a krímet, akkor megszerzi, mert az ott van a kerítése tövében. A NATO pedig nem fog vért pisilni azért, hogy ukrajna egyben maradjon.
Az viszont más kérdés, hogy vajh megéri-e ez az orosznak - a politikusnak biztos - ?
Na de az átlagember fog szívni az embargóval, az újabb cocom listával, a határzárral és az orosz gazdaság impotenciája okán fellépő gazdasági visszaeséssel.
Abba elég belegondolni, hogy ha a szankciók alkalmazására sor kerül, akkor ki hol szeretne élni, tartózkodni. Keleten, vagy nyugaton?
Nyilván nem a leggazdagabb oroszok fognak szívni. Mert ők bebukják pár, csilliárdos bizniszüket, el kell adni pár jachtot, hummert, be kell zárni pár üzemet. Az átlagpógár fogja tövig bevenni.
Brüsszel. Egy kiszivárogtatott diplomáciai távirat szerint a NATO nem tartja sokra az orosz haderőt, amelyről két 2009-es hadgyakorlat alapján azt állapította meg, hogy a felszerelése elöregedett, s hiányosságok mutatkoznak a szállító kapacitásban és az élőerőben is. Az orosz fegyveres erők csak kicsi vagy közepes méretű helyi konfliktusra lennének képesek válaszolni az ország nyugati térségében. A gyakorlatokból az derült ki, hogy nem tudnának egyszerre kezelni két kis konfliktust vagy pedig nagy léptékű műveleteket végrehajtani. Ezt az az amerikai jelentés állítja, amely a NATO katonai stábjára hivatkozik, és amelyet a WikiLeaks tegnap tett közzé. A dokumentumban az is szerepel, hogy az orosz légierő és szárazföldi haderő együttműködése nem megfelelő, és nincs meg a bevethetőség minden időjárási körülmények között. A NATO az értékelését a Ladoga és Zapad fedőnevű, Oroszország nyugati övezetében végrehajtott hadgyakorlatok tapasztalataira alapozta. Elkészítésére a 2008-ban lezajlott grúz–orosz villámháború miatt volt igény.
Most már csak az a kérdés, hogy Kína vagy a NATO képes-e győzni atomfegyverek nélkül?
Egyébként a NATO meg az EU szankcionálni akarja az oroszokat, akik most feltehetőleg nagyon meg fognak ijedni - lehet hogy a nyáron egyesek a Riviéra helyett kénytelenek lesznek Jaltában vagy Szocsiban nyaralni.
Az Európai Unió jövő hétfőtől szankciókat léptet életbe Oroszországgal szemben a Krím félszigeti katonai intervenció miatt - jelentette ki kedden Varsóban Donald Tusk lengyel miniszterelnök.
Tusk szerint a döntés gyakorlatilag már megszületett. A szankciók hétfőn lépnek hatályba - mondta sajtóértekezletén a lengyel kormányfő.
Az Európai Unió jövő hétfőtől szankciókat léptet életbe Oroszországgal szemben a Krím félszigeti katonai intervenció miatt - jelentette ki kedden Varsóban Donald Tusk lengyel miniszterelnök.
Nyilván nem az erő hiányzott, hanem az egységes politikai akarat. Ha mondjuk egy Oroszország elleni, valóban komoly háborúról lenne szó, azért nem biztos, hogy seggel állnának neki. És igaza van az előző kollégának. Már az angol/német együtt komoly erőt képvisel. És vegyük még hozzá az francia, usa haderőt is, netán az angolszász hagyományokra hivatkozva a kanadia+ausztrál segédcsapatokat. Azért meleg lenne a pite a ruszkiknak...meg nekünk is, a kettő közé ékelődve..
1, Oroszországnak VAN hadereje, x fegyvernemek, y ember, technika...
2, A NATO-nak NINCS hadereje, tehát NATO alárendeltségbe tartozó emberek-technikák... leszámítva tán egy valami 25 000 fős gyorsreagálású izét...
Vazze, te a vágyaidat irkálod le a valóság helyett. :o))
Tudatom veled, hogy a NATO hadereje, az minden NATO tagország teljes haderejét jelenti. Ebből a Német és Angol egysített haderő érdemben venné fel a harcot a lelakott shit orosz hadsereggel.