Sziasztok.én egy heteró srác ként vagyok itt.látom hogy sokan szeretek női ruhákat fehérneműket felhúzni,hordani.vásároltam a páromnak pár darab tangát ami méretre kicsi lett neki.kínaiban vásárolt L-es méret.vadonatúj új címkés tangák.ha esetleg lenne olyan Kiskunhalas és környékéről aki szívesen hordaná,vagy csak játszadozna benne vagy csak meg tetszik neki,annak szívesen oda ajándékoznám.ha érdekel keress priviben bátran.
Tulajdonképpen amikor összejöttünk, akkor nagyon ódzkodtam, hogy
elmondjam, mivel nem egy mindennapos dolog ugye, és féltem, hogy ezzel tönkretennék egy tökéletesnek ígérkező kapcsolatot. Szépen lassan elkezdtem adagolni, hogy szeretem a fehérneműket, valamint az egzotikusabb ruhadarabokat, ami a mai kihívóbb 20-as korosztály viselete, stb. Elfogadta, és majdnemhogy állandó viseletté vált mindkettőnk számára itthon a body, vagy a harisnya. Aztán egyre többet gyakoroltam sminkelni is, és rövid idő alatt egyre kényesebb lettem a női énem megjelenésére is. Legtöbbször nem teljesen tudatosak a hajlamok. Tulajdonképpen elmeséltem neki az egészet, hogy ez az egész már gyerekkorom óta kísért, és egyre inkább kitörni készült. Sajnos a régi traumák, elnyomott társadalmi helyzetek alapján alakult ki ez bennem, amikor sokszor kerestem a helyemet. Tulajdonképpen nem kellett rávenni semmire, illetve adagolgatni, igazából azonnal elfogadta, mivel rövid időn belül már határozott, őszinte, és maradandó érzéseket tápláltunk egymás iránt, tudtuk, ettől vsak bennsőségesebb, és bizalmib lesz a kapcsolatunk. Sőt együtt is űzzük mint nyugalmi állapotban, mint együttlét során, ami több mint csodálatos, és felettébb szórakoztató is. :)
Felvesszük a kedvenc ruháinkat (bőrszoknya, nagy melltartó, body, harisnya), teszünk fel kihívó sminket (Közösen, egymást sminkeljük), parókákat, és csak magunkra hangolódunk. Akkor néhány órára kizárjuk a külvilágot, és élvezzük egymás gyönyörét.
Csodálatos élmény.
u.i.: valaki segítsen 44-es magassarkút szerezni, sajnos sehol nem lehet találni tisztes időn belül. 😔😔
Csak annyit tudok tanácsolni, hogy légy önmagad, őszintén mondd el neki részletesen, és keressetek kompromisszumokat! :)
Remélem tudtam segíteni. Bármi kérdésed van, nyugodtan keress! :)
Csodás kép. Szívesen néznék még rólatok képeket. Valamint az is érdekelne hogyan érted el hogy a pároddal együtt csináljátok ezt. Nekem is régi vágyam hogy együtt csináljuk. Nekem tudja a párom de nem akar benne részt venni. Esetleg valami ötlet, tanács itt vagy esetleg privátban?
Igazából azt mondta hála égnek, hogy őt semmi sem zavarja. Sőt van, hogy közösen beöltözünk kihívóbb öltözékbe, erősebb sminket felteszünk, és úgy vagyunk. :)
Van a gyűjteményben sok harisnya, body, bőr/textil szoknyák, bőrnadrágok, melltartók. :)
Érdekelne valakit, egy fekete velúr magassarkú buffalo ( eredeti ) cipő? Hibátlan állapotban, a sarka nem kopott, a talpán látszik, hogy volt vagy egyszer használva. Eredeti dobozában, pót sarokkal, 40-es méret ( 26,5 cm a leghosszabb belső talpmérete )
Az ára postával ( foxpost ) 12 ezer ft, ami picit alkudható, de csak tényleg picit, mivel szinte új, és nem hamisitvány.
Akit érdekel, az a következő mail címre írjon, és a többit ott megbeszéljük.
Ezt az egy képet engedte feltölteni.
A többi kép ( elméletileg ) az alábbi linken látható, de mailben is el tudom küldeni: