Képzeld Green, hogy megjelent két új idegenrendészeti törvény, malyek állítólag 2007 folyamán lesznek hatályosak (ha jól olvastam 2007. július 1-jén lesznek hatályosak).
2007. évi I. tv. A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezõ személyek beutazásáról és tartózkodásáról
2007. évi II. tv. A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról
A fenti törvények benne vannak a 2007. évi Magyar Közlöny 1. számában:
Ismételten egy kérdéssel fordulok hozzátok, aki tud kérem segítsen.
Most , hogy már szülőhazánk is uniós tagállam lett, kissé még kaotikus számomra a ránk vonatkozó szabályok tartalma...
Férjem tavaly novemberben megkapta a munkavállalói enegedélyét, egy évre. Vízumért már nem folyamodtunk, mivel már nem láttuk értelmét, így turistaként vártuk a csatlakozás napját. Most hogy ez megtörtént , ha jól értelmezem a bm . honlapján közzétett tájékoztatókból , jogosult a férjem az EGT tart. engedélyre? Nem szükséges semmilyen vízum előbb ? És most bárki megkaphatja 5 évre ezt az engedélyt aki meg tud felelni a feltételeknek ? ( lakcím, stb. )
Arról tudtok esetleg valamit, hogy az állampolgársági kérelem benyújtásában változott valami feltétel?
Feleségem jelenleg eltartottként van bejelentve. (még otthon végzi az egyetem utolsó évét). Jelenleg ez alapján van eg.biztosítása. Áprilistól járulékot kell fizetni az eltarottak után. Kivéve, ha pl. munkanélkülinek bejelentkezik.
megnéztem a törvényt, magyar állampolgárokkal azonos jogok és köt. illetik meg:
-külön jogszab szerint menekült, tovább bev.engedéllyel vagy letelepedési engedéllyel rendelkező külföldi (tartózkodásit nem irnak..)
-EGT állampolg. (ahol Mo engedélyezi a szabad munkavállálást)
Tehát ha jól értem fentiek szerint ebbe nem tartozik bele.
Gőzöm sincs ezekről a dolgokról. Csak tippelni tudok.
"1.kérhet-e tartózkodásival valaki munakélküli járadékot, bejelentkezhet-e munkanélkülinek. (magyar állampolgár házastársa, 4 hónapot már dolgozott)" Szerintem igen. Ezzel kampányoltak annak idején a kettős állampolgárság ellen, hogy egy hónap munka után lehet kérni a munkanélküli járulékot.
A többire passz.
Az idén szerintem a házastárs a férje révén biztosított.
"Hurrá, megkaptam a munkavállalási vizumot! Igaz január 1-től már nem kell, de ki tudta ezt még augusztusban, amikor elkezdtem az egészet."
Nem kell mindent elhinni, amit a média mond. Részlegesen megnyitják a piacot a román és bolgár munkavállalók előtt, de munkavállalási engedélyre továbbra is szükség lesz! A hiányszakmákban gyorsabban megadják az engedélyt és nem kell meghírdetni az állást. Ennyi.
"Én megyek a Teve utcába, vagy a munkaadóm. Esetleg mindketten?"
Ha a munkáltató ír felhatalmazást, hogy te eljárhatsz ebben az ügyben (TAJ szám igénylés) akkor elég ha te mész. Ha nem ír felhatalmazást, akkor menjetek mindketten.
Ha nem akarsz többször menni a Teve utcába, akkor minden papírt ami kell vigyél magaddal.
Mindenek előtt be kell jelenteni a szállást!
Kell hozzá a lakásbérleti vagy lakáshasználati (vagy befogadó nyilatkozat).
Tőlem kérték annak idején a tulajdoni lapot is (Nem tudom mostanság ragaszkodnak-e hozzá, vagy elég egy fénymásolat róla).
A szállásbejelentőt alá kell írja a szállásadó(k), erre van egy formanyomtatvány.
A szállásbejelentést megteheted a BÁH-nál vagy az önkormányzati jegyzőnél.
Azért kell először bejelenteni a szállást, mert a szállásbejelentőt kérik a APEH-nél és a OEP (ez a Teve utcában van Budapesten) -nél is.
Ha úgy akarod mehetsz először az APEH-hez adóazonosítót (adókártyát kérni). Tökmindegy a sorrend. Az APEh-hez a vízum kell és a szállásbejelentő.
2007. január 1. után bármikor kérelmezheted az EGT tartózkodási engedélyt , aminek birtokában kérheted a honosítást.
Nem saját tapasztalat, de közeli ismerősöm ugyanebben a helyzetben volt. Megszüntették a munkahelyét, ezzel érvénytelenné vált a vízuma viszont vígan maradt a lejárat dátumáig. No para ...
Kösz a segítséget! Ezidáig még nem olvastam a BM fórumot. Azt nem értem, hogyha vígan ellennék a vízumommal akkor is amikor már a BM tudomást szerez arról, hogy a munkahely megszűnt és érvénytelenítené a vízumot (aminek én nem tennék eleget), tegyük fel pár hónap múlva a határátlépéskor nyakoncsípnének akkor kiutasítás lenne a dologból szerintem. Nem világos, hogy azok a külföldiek akikről beszélsz, határátlépéskor vagy új vízum igényélesekor hogy nem buknak le. Ne érts félre nem okoskodni, nevelni vagy kiigazítani se semmi hasonlót nem akarok, pusztán nem értem. Meg nem vagyok én sem saját magam ellensége... Ha valaki volt hasonló helyzetben akkor irja meg, megköszönném.
Ott találtam egy választ a hivatal részéről egy hasonló ügyben:
"A foglalkoztatás megszûntetését a munkáltató köteles bejelenteni az idegenrendészeti hatóságnál, amennyiben az a munkavállalási engedély (amely alapján a vízum kiállításra került) érvényességi idején belül történik. (A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény (Idtv) 87.§ (2) bekezdése) A munkaügyi hatóság is közli Hivatalunkkal a munkavállalási engedély visszavonását. Az Idtv 17.§ (2) bekezdés c) pontja szerint a tartózkodás céljának megváltozása vagy meghiúsulása esetén a tartózkodási engedély kiadását, ill. a tartózkodási engedélyben foglalt idõ meghosszabbítását meg kell tagadni, illetve a tartózkodási engedélyt vissza kell vonni.
Szíveskedjék ezt Ön is bejelenteni a magyarországi tartózkodási helye szerint illetékes területi idegenrendészeti hatóságnál, egy esetleges beutazási és tartózkodási tilalom elkerülése végett, illetve a vízum érvénytelenítése miatt.
Mindez azt is jelenti, hogy eredeti tartózkodási célja meghiúsulása miatt Önnek el kell hagynia az országot."
Szóval ha felhívod őket akkor ezt fogod kapni tőlük.
Nem vagyok sem jogász sem hivatalnok, ezért tanácsot nem tudok adni.
Szerintem ragaszkodik hozzá, mert: ˝A foglalkoztató a külföldi magyarországi munkavállalásának meghiúsulását, valamint a foglalkoztatás - engedély lejárta előtti - megszűnését 5 napon belül köteles bejelenteni az engedélyező munkaügyi központnak. Ennek elmaradása rendbírság kiszabását vonja maga után. A bejelentés a külföldi adatait, a foglalkoztatás kezdő és befejező időpontját, a külföldi által ellátott munkakört, valamint az engedély számát tartalmazza (8/1999. (XI.10) SzCsM rendelet 14. § 1-2 bekezdés)˝
Ezt írja a munkavállalási engedélyemen. Amúgy is halálra parázták magukat ok nélkül amiatt, hogy jajj majd milyen ellenőrzések lesznek amiért foglalkoztatnak (nem is tom hány millió hivatalt sorolgattak)...szóval ezek ismeretében a napnál is világosabb mit fog tenni a munkáltató.
A munka megszűnésétől számítva én úgy gondolom, hogy nincs létjogosultsága annak, hogy törvényszerűen magyarországon tartózkodhassak...most akkor biztos, hogy várjak a bevándorlási hivatal tájékoztatójára? Arra is gondoltam, hogy felhivom őket, de akkor meg úgyis azt mondják amit mondaniuk kell vagy még annál is erősebbet, nemhogy segítsenek bármiben is.
Egy kis segítségre lenne ismét szükségem. A munkavállalási D tipusú vízumom 2007. szept. jár le, azonban már most megszűnt a munkahelyem, a megszűnés tényét a Munkaügyi központba dec. 11-én hétfőn jelenti be a munkaadó. Az a kérdésem, hogy akkor most egyúttal (11-én) a vízumom is megszűnik? Ha pl. karácsonyra szeretnék csak a Vajdaságba hazalátogatni, akkor a határon képesek akár kiutasítani is emiatt? Egyáltalán honnan tudja meg a határőrség, hogy megszűnt a munkavállaló munkahelye, (miközben a vízum még érvényes)? Azért lenne fontos, mert több minden ideköt már és igazából maradni szeretnék itt valahogy. Lehetséges-e? Ha igen meddig igen, ha nem mikortól kéne lelépnem innen? Köszi
Előhívó:
(00)-(40)-(266)
Telefon:
207-335, 207-336
Ügyelet:
00-40-729-068-350
Fax:
207-338
Főkonzul:
Dr. Szabó Béla
Konzul:
Vágó Ferenc, Schváb Katalin
E-mail:titkarsag.csk@kum.huHonlap:
-
Ügyfélfogadás:
Hétfő - Péntek: 8:30 - 12:30, kivéve szerdán, amikor az ügyfélfogadás szünetel