Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Ráadásul összevissza, fel-alá masírozgatnak EU-szerte, hátha több segélyt kapnak más kamunéven egy másik német tartományban vagy egy másik tagállamban.
Van, amelyik egyszerre vagy 8-10 helyről húz segélyt különböző neveken. Az élete abból áll, hogy folyamatos körúton van a kifizető helyek között. Kolumbusz és a Lenin-díjas szovjet sarkkutatók összesen nem utaztak annyit egész életükben, mint ezek.
Ebben mi a különleges? Az egykori Németország helyén álló abszurdisztánban, az egyszerűség kedvéért nevezzük mürkülisztánnak, a migrancsok a 2. helyen vannak a beoltandók közt, rögtön az eü. dolgozók után.
én részemrölmàr alig vàrom, hogy az ottani, ugymond menekülö emberek utan a problémaik is bejöjjenek. A bombazas különösen vonzo napi program. De addig be kell ernünk a bünözesukkel, az agresszivitasukkal, a követelözesukkel, es az allando liberalis rinyalassal a kirekesztesrol, rasszizmusrol blablablabla...
Kocsis Máté: Ez nem szolidaritás, hanem provokáció.
Kocsi Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hivatalos közösségi oldalán megosztott bejegyzésében reagált a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet javaslatára, mely alapján a migránsokat elsőbbség illeti meg az oltási rendben.
„Levelet kaptam a TASZ nevű álcivil egylettől, melyet most nyilvánosságra hozok, mert fontos a transzparencia” – írta közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, reagálva a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezettől kapott levelére.
„Irományukban – melyet minden parlamenti frakcióvezetőnek megküldtek – azt javasolják, hogy a hátrányosabb helyzetben lévők kapjanak nagyobb figyelmet az oltási rendben. Ez eddig akár rendben is lenne, a levél nagy része akceptálható, jó hangvételű, de aztán a 7. oldalon kibújik a szög a zsákból. Tételesen felsorolják, hogy kiknek kellene szerintük elsőbbséget (elsőbbséget!) adni az oltásoknál.” – jegyezte meg, majd a idézi a levélben felsoroltakat:
„Lássuk, mit rejtettek a listába:
egészségügyi dolgozók
a koruk vagy egészségügyi állapotuk miatt nagyobb kockázatnak kitettek
(…)
migránsok(!)
(…)
Szóval. Nem elég nekünk, hogy néhány szerencsétlen brüsszeli bürokrata elszúrja a uniós vakcina-beszerzéseket, nem elég nekünk, hogy emiatt nem érkezik elegendő oltóanyag, de a járvány kellős közepén még Soros Gyuri bácsi is leoldja a láncot az itteni embereiről. Az a javaslatuk, hogy a migránsok kerüljenek a magyarok elé az oltási rendben.” – kommentálta a javaslatot, majd hozzátette:
„Ezeknek sincs most jobb dolguk, tényleg? Migránsoknak segély, lakhatás, szavazati jog, most meg soron kívüli vakcina. Még valamit esetleg?
Szerintem ez, a mostani helyzetben nem szolidaritás, hanem provokáció.”
Tavaszodik, úgyhogy a görög szigeteken sokszorozódik a nyomás, az elmúlt 24 órában olyan 200-250 migrancs érkezett Leszboszra. Ami ennél érdekesebb, hogy ezeket a görög partiőrség taxizta be, szal lesz még ebből hamarosan megint napi 15E mint 2015-ben.
Egyébként a frontex egy pár napos jelentése nagyságrendi ugrást vetített előre a közeli időszakra. 2015 rilódid?
Végignézve az utóbbi 5-10 év bírósági történéseit tisztán látható, hogy ezek a noborderes gittegyletek és hasonló anarchista, trockista kártevők érinthetetlenek. Olaszisztánban különösen, de máshol is. Ezért aztán nagy néha, általában minden meggyőződés nélkül, 1-1 szügyész indít valami eljárást ellenük ami aztán még azelőtt a hamvába hal mielőtt elindították, de ha netán eljut bírói szakba akkor ott mindenképpen lesz max. másodfokon szuperérzékeny bíró.
Az olasz hatóságok (hosszú évek után) állítólag kiürítettek egy a nyugatromán határ mentén álló "foglaltházat" ahonnan nyíltan szervezte mindenféle anarchista, kommunista, trockista, blekklájfszmatterres meg egyéb legszélősbaloldali csürhe a feka migrancsok nyugatromániába csempészését.
Állítólag 13, zömében külföldi, noborderes, anarchista meg blekklájfszmatteres "önkéntes" ellen eljárás indult.
Ennek akkor lesz szerencséje ha nem engedik vissza. Kadirov se különösebben szereti a fajtáját. Csak annyira nem, hogy Szíriában Kadirov embereivel felturbózott specnazosok vadásznak még mostanában is a daesh csecsen terroristáira ÉS azok családtagjaira.
"..A riportban egy eredetileg Oroszországból érkező nő is nyilatkozik. Zokogva ismeri be, hogy hibát követett el azzal, hogy csatlakozott az IS-hez, de nem szeretné, hogy gyermekei bűnhődjenek az ő tetteiért...."
Mindenkinek vállalnia kell a tettéért a felelősséget, meg a következményeit.
Azok a könnyek már nem hatnak meg senkit sem..
Akkor kellett volna KÖNNY nélkül gondolkodni, amikor figyelmeztették, hogy mi lesz, ha oda utazik, és annak mi lesz a következménye.....
És bizony nagy a valószínűsége, hogy az ilyenek már tényleg soha de soha nem mehetnek haza, mert ezek időzített bombák, mindkét értelemben....
Másrészt ELRETTENTÉSÜL nem engedik őket vissza, ugyanis ez TALÁN! elrettentő tanulságként szolgálna azoknak, akik ilyenre akarnák adni a fejüket....
Jut eszembe, anno beraktam, de ha jól emlékszem a mürkülisztáni abszurdisztánban (egykoron Németország) érvényes oltási rend szerint a szegínmenekűttek a 2. helyen vannak, ergo a most bereptetett brigádot (is) nyilván a reptéren várták a legdrágább vakcinával.
Azt nem írja a cikk. Sztem az egyetlen dokumentum amit kérnek tőlük az a görögök által kiállított menedékstátus.
Ami egyébként újabb kérdéseket vet fel (a közegészségügyin kívül is) mert mürkülisztán a napokban hozott olyan határozatot, hogy a görögöknél kiállított valamilyen státussal rendelkezőktől NEM fogadnak be menedékkérelmet mürkülisztánba. Vagyis a frissen bereptetett rendkívül motivált dájmler munkavállalókat hamarosan vissza kellene toloncolni görögisztánba.
Another flight has landed in Germany, bringing with it 162 refugees who had previously been in Greek migrant camps. They are part of a contingent of recognized refugees that Germany agreed to relocate from Greece.
Már bőven túl van a 2020-21-re szíhofi által tavaly a táborgyújtogatás után bevállalt összmennyiségen és ebből az évből még van hátra 9 hónap.
A képen látható amint a szegínmenekűtt a leszboszi reptéren szelfizget az 1000 dolláros telóján az Utópiába induló járat lépcsőjén.
És hogy kellő gyorsasággal fölfejlődjünk Londonhoz, gondolom a londoni polgármester majd átdob jónéhány kellően kiképzett késelőt Karigerinek, és felfuttatják a töretlen fejlődést... Késelésben....
Állítólag a kamugeri mentorának tekinti londonisztán muszlim emírét és naponta kér tanácsokat.
Végülis a kamugeri akkor vasárnap este hitet tett a korlátlan muszlimimport mellett ("szolidáris város") szal ez az alap. Már csak a választást kell jövő tavasszal megnyerni és máris indulhat a félmillió muszlim betelepítése. Londonisztáni arányokkal kábé ennyi kellene csak Pestre.
Hirtelen ahogy a képre néztem , úgy láttam, hogy a kép jobb alsó részében a Karigeri fővárosi polgármesteri hivatal kocsiparkolója, teli kocsikkal.....
A total of 183 migrants on board six small boats crossed the English Channel from France to UK on Tuesday, March 23. That is the highest number in one day so far this year.
Állítólag a brit qúrmány jelentősen szigorítani akar a bevándorlási törvényeken. Mondjuk ezzel olyan 50 évet késtek, mostanra már mindegy, londonisztán muszlim emírje azóta újabb 500 mecsetnél tart.
De semmi gond, majd a gyurcsótányossyból, harcos buzikból, drogliberalizátorokból, kanadai állampolgárokból, femináci leszbikákból és egyéb romkocsmatöltelékekből álló összellenzéki nagy vödör moslék majd elhozza ezt is.
Ja ki ne felejtsem, már pár éve a femináci leszbika szekciónak van afromagyar alrészlege is.