Itt megírhatod a más helyen minimum 'fél-offnak' számító gondolataidat, legyen az bármi, ami eszedbe jut gyermekkorról, családról, közös együttlétekről, nagymama főztjéről, egyszóval az élet íz-emlékeiről.
Nekem volt szerencsém a nyalókakészítőt is ismerni, mert az utcánkban lakott. A tisztességes nevére már nem emlékszem, de nem is csoda, mert azon csak nagy ritkán szólítottuk.
Felkapaszkodtunk a kerítésére, beóbégattunk, hogy "nyalókás" néni jöjjön ki, vásárolni akarunk. Ezt a megszólítást nagyon utálta, de mi ezzel nem sokat törődtünk. Az "üzemébe" soha nem engedett be senkit, biztos a tudományát féltette, de tőlünk?
Évekig ontotta az édes, színes figurákat. Piros kakast, zöld krokodilt, sárgás mókust... főleg ezekre emlékszem. Aztán egy szép napon elköltöztünk, de az is lehet, hogy ő.
Most dicsekszel azzal, hogy milyen szemtelenül fiatal vagy? )))
2,50-es mozijegy! Uristen!!! Mi 1,30-ért jártunk a matinéra vasárnaponként. )) Viszont láttunk miden akkori "alapművet" Rákóczi hadnagya, Királylány a feleségem, Anya, Emberi sors, Julius Ceasar stb. Látunk sok-sok Louis de Funes, Fernandel, Bourville filmet.
Persze ilyenkor dukált a sósperec, vagy a pattogatott kukorica. Voltak számosan akik makukát (szotyola) ropogtattak.
A dohányföldek illata! Imádtam zölden is - a látványt is, a szép, nagy leveleket - meg érett barnán. Az én nagyapám is vágta. Az nem volt olyan büdös, mint a mai cigik. Dohányszüret után fellógatták összekötözve a pajtába - dohánypajták voltak, nyitható oldallal - ott szárították.
Ilyen szerkentyűt nem láttam. Sőt most jut eszembe, hogy szerintem még dohányföldet sem láttam, de lehet, hogy csak nem tudtam, hogy azt látok. Szégyen, de azt sem tudom, hogy itthon hol termesztenek dohányt.
A nagyapám dohányleveleket vadalt egy szerkezettel, ami olyan volt, mint amivel a fotókat vágják máretre, csak a kése félhold alakú volt. Hihetetlen vékonyra tudta összevágni a dohányt.
Hú!!!! Nagyon finom volt. Később jöttek a puhább, vastagabb vajas perecek, azért már nem rajongtam annyira. A pereces nénik később a kosarukban nápolyit is tartottak. Emlékeimben kutatok, talán 90 fillér az a perec. Én pesti voltam/vagyok, és remélem jól emlékszem. És 60 fillér volt a tantusz.
És milyen jó kemény-ropogós volt az a perec! :-) Ezek a mostani óriásperecek a nyomába nem érnek... Én 2,50-es legolcsóbb mozijegyre emlékszem. 1 ft-os villamosjegyre és 1,50-es buszjegyre. Igaz, gyerekkoromban nem bp-en éltünk.
És ki emlékszika moziban a kezdés előtt, és a hiradó utáni szünetben árusított sós ropogós perecre? A fehér kötényes, főkötős nénike árulta, az árára nem emlékszem, de arra igen, hogy nagyon finom volt, és a "sócseppeket" jó volt nyalogatni. Mennyi is volt a mozijegy? Első és második sor 2Ft? Valahogy így. Vonaljegy a villamoson 50 fillér, átszálló jegy 70 fillér.
A trafikról nekem ronda bagósként a trafik illata jut eszembe, és az, hogy darabra is lehetett pl. márkás cigarettát kapni. Meg, ha jól emlékszem szipókának nevezett cigaretta-hosszabbító. Erről meg még az is eszembe jutott, hogy édesapámnak volt egy fa tulipános doboza, amiben cigarettapapír, dohány, és fából készült, fémmel kombinált cigarettatöltő volt. A cigerattasodrás külön művészet volt.
Erről vmi Tom és Jerry epizód is szólt, de lehet h. Pluto...:)
A baconba göngyölt (flancosabban Szt. Galleni) máj nálunk is előfordul néha. Én grillben készítem, a tekercseket keresztben átszúrva hurkapálcára húzom, így könnyű fordítani, 10 perc alatt megsül.
igen, valszeg tejben volt pacolva. kerestem delelott azt a kepet, amit en csinaltam a sajat kajarol. a lenyeg, h csirkemaj betekerve baconbe, tepsibe be egymas melle szorosan a tekercseket, a fuszerezesre mar nem emlexem, de a vegen volt rajta kakukkfu is. es erre tejet onteni. talan nem pacoltuk benne, hanem egybol a sutobe ment, de isteni volt!
A kis csirkefogó! Kora tavasszal, mikor a tyúk furcsán kezdett viselkedni azt mondták, hogy kotlik és már kotlósként emlegették. Nagy vékába szalmát tettek és biztos helyről szerzett tojásokkal /egy tyúkalja, nem tudom mennyi volt, de gondolom, amennyi a tyúk alá fér/ telerakták és ráültették a kotlóst. Volt, hogy leugrált róla, ezért egy másik kosárral lefedték. Mivel az idő még nem volt kedvező a kosár bekerült a konyhába a tűzhely mellé. A kotlós naponta csak egyszer szállt le a tojásokról enni és inni, addig is meleg takarót tettek a tojásokra. Ez az állapot hetekig tartott, majd mikor eljött az idő feltörtek a tojások és kikeltek a kis nedves, gyámoltalan kiscsirkék. /Volt, hogy kacsatojás is került a kosárba, azt is kiköltötte a tyúkmama./ Akkor előkerült egy nagy kartondoboz és a kicsi csirkék átkerültek és ott csipogtak és ették a darált kukoricát. Végig lehetett nézni a fejlődésüket, meg lehetett fogni őket, simogatni és szeretgetni. Jött a jó idő kimehettek az udvarba, de ez lett az én vesztem. Vihar közeledett és össze kellet szedni őket, de annyira szaladgáltak, cikáztak, hogy nagyon nehéz volt megfogni őket. Egyiket éppen megfogtam volna, de elugrott én pedig utána kapva beleestem a kerítésből kiálló nagy rozsdás szögbe. Kórházba kerültem, nagyon komoly baj lett. Minden rendbe jött a végén, de ha ránézek a mára már alig látszó kis sebhelyre eszembe jut ez a kis történet.
A Stühmer egy csokinév is volt, (azon túl hogy ő honosította meg Mo-on a csokigyártást) a tábla keresztben széles csíkokra volt osztva, és azokon kaligrafikus betűkkel nyomva díszelgett a szó...
A '60as évek elején lehetett, hogy feltünt a táblás mogyorós csoki. (piros-arany) Két méretben lehetett kapni, a kisebb 6.30.- volt, a nagyobbra nem emlékszem.
Melba: nálunk ez és a franciadrazsé mindig volt Apukám titkos készletében. Lehet, hogy ő is csokifüggő volt, és ez nálam már genetikusan öröklődött? :-)))) Kpl. dobozt vett Melbaból, olyan ronda szürke kartondoboz csomagolásban volt, és a ruhásszekrény felső polcán tartotta, hátul. Így mi nem értük el. de aztán rájöttünk, hogy megfelelő székre felállva hozzá tudunk férkőzni. ;-)
Dehogynem! :-) Nálunk Stühmernek hívták, bár már rég "Édességbolt" volt a cégfelirata. Darabra lehetett kapni stollwercket, finom csokisdrazsékat, és az az illat.... :-)
Télifagyi! Hogy szerettük (1 Ft), pedig ma belegondolva, tiszta kalóriabomba lehetett.
Nekünk az apukánk, ha utazott, egy Varázsbolt nevű csokiszeletet - rumos-kakaós - hozott mindig, lehet, hogy ő is valahol az állomáson vette, mert később kamaszkorunkban is alig találkoztunk vele.
Nagyon szerettem még az édességbolti kimérős puha karamellát, ez kis kockákra törhető nagyobb szeletekben volt, a teteje csíkos mintás. Kicsit különbözött a később divatba jött lengyel karamellától.
Aha, ez ma grandoletti néven képezi rablás tárgyát.
Melba kocka van most is, nemrég láttam, trafikban.
Jó, hogy említed a korfut, a nővérem kedvence (is) volt (1.40.-) nemrég kóstoltam, de már nem ugyanaz az íz-állag. Aztán a Melódia! 3.40.- volt, kb 10 cm hosszú, a tetejében a nugatos nápolyi alap fölött egész mogyorószemek bújtak meg, és az egész bevonva csokival.
Ilyesmit nálunk az egyetlen nagyobb élelmiszerüzletben az un. 'húszasban' árultak kimérve. Ahogy visszagondolok, persze ez sem teljesen igaz, mert volt két Utasellátó pavilon a HÉV állomásokon (nem tudom miért, de anyám IBUSZ-nak hívta) ahol lehetett nápolyit is kapni. Létezett az 'egyhatvanas' kakaós lapos téglák, frissen omlós-ropogós, aztán a 'kétforintos', ez már citromos töltettel is, sokkal kisebb hasábforma, és volt a csokis parány, 2.80.-, ezt rendszerint apám hozta nekünk. Szinte elérhetetlen magasságban lebegett a pilótakeksz (4.60.-/10 dkg) Működött egy trafik is, ahol a Stohlwerk 15, a Frutti 20 fillérbe került, persze itt főleg cigit árultak, akár szálanként, de ötösével- tízesével selyempapírba csavarva is.
