A Csabdi teljesítménytúrák rajtjából indultam szombat reggel, a túra gyönyörű pecsétje lett az első lenyomat az igazolófüzetemben. Az irtásföldek között egy hatalmas mezei nyulat láttam, jól kezdődött a túra! Somlyóig a teljesítménytúra is a piroson haladt, találkoztam is teljesítménytúrás barátokkal, akikkel együtt mentünk fel a Somlyóra megcsodálni a tisztuló időben egyre szebb kilátást. Gyanús volt, hogy talán hiányzik egy rész a térképvázlatokról, mert a túrakönyv 14 km-t írt Csabditól, de meglepően hamar értem ide, mégsem jöhettem ennyit másfél óra alatt. A teljesítménytúrások igazolólapján ugyanez a táv csak 10 km-nek volt írva, ez már reálisabbnak tűnt. A továbbiakban is rövidebbeknek tűntek a távok a megadottaktól. A kulcsosházban nem találtam OKT-s nyalókát, de nem estem kétségbe, mondván, járok még arra, és valóban, azóta már pótoltam is a hiányt.
Somlyónál elköszöntem a teljesítménytúrázóktól, kellemes ereszkedő után a szénégetőtől bivalysztrádán haladtam tovább. Remekül követhetők a jelek, szépen jelzett az út, egészen egy kerítésig, ami keresztezi az utat, és itt egy másik út meredeken visszafordul. Ezt a térkép is jelzi, de innen a jelek megszűntek, talán át kellett volna mászni a kerítésen, mert az elágazástól nem találtam jelzéseket. A térkép alapján haladtam, jók a vázlatok, elég sok erdészeti út kanyargott erre-arra, kereszteződések szép számban voltak, de hamarosan előbukkant Tarján templomának tornya, szerencsére akkor és abból az irányból, amikor és ahonnan számítottam rá. A faluba érve az utolsó (illetve nekem az első) villanyoszlopon rám köszönt a piros jel, pont arra mutatott, amerről jöttem, tehát erre hiányos a felfestés, igaz, a szántók és legelők között nem is lenne hová festeni.
Tarján barátságos falucska, ha szabad lefalucskáznom, mert igen hosszan mentem benne. Körülnéztem a galériában, érdemes bemenni! Pecsétet a templom mellett a szikvízkészítő kisiparostól kaptam. Nem tudnám megmondani miért, de jól éreztem magam Tarjánban, szimpatikus emberek laknak ott.
Héregig aszfaltút vezet, gyorsan fogy a távolság, észreveszem, hogy futok, itt nem lehet gyalogolni, legalábbis a kellemes koraőszi időben jólesik a futás a gyér forgalmú enyhén dimbes-dombos úton. Tűző napon biztosan nem esett volna jól ez a szakasz. A körjegyző éppen jött ki a hivatalból, tőle kaptam Héreg feliratú pecsétet. A falu végén nyomókút, éppen jókor, le is cseréltem a vizemet frissre.
Király-kútnál fiatalok sátraztak, német és magyar középiskolások vegyesen. Tréfás fiatalok lehettek, ott is hagyták a névjegyüket két átfestett turistajel képében, amit nagy fantáziával a középső piros sáv felhasználásával az alsó és felső fehér alap megfelelő színre festésével a nemzeti trikolórjukká pingálták. Sosem értettem a rongálók lelkivilágát... Továbbra is gyönyörű erdei utak és jól követhető jelzések mentén értem Pusztamarótra. Ott az OKT bélyegző olvashatatlanná kopott, mikor februárban erre kékeztem, még olvasható lenyomatot adott. Kevéssel az emlékműtől D-DK irányban a Sólyomvárban kaptam szép Pusztamarót feliratú bélyegzőt egy sárga épületben, aki erre kékezik, itt érdemes pecsétet kérni.
A Pusztamarót-Lábatlan szakaszon már jártam, gondoltam, nem érhet meglepetés :)) Hatalmasat tévedtem! Pusztamarót felől az első kerítésmászás után eltűntek a jelek. Igen, korábban egy nyiladékban ereszkedtem le, de földút is van, tehát lehet választani, ám most fejembe vettem, megkeresem a jelet, ha eddig ilyen jól követhető volt, akkor meg kell legyen a folytatás is. A kerítésen a jelzésalap belemutatott a bozótosba, de út nem látszott semerre. Kerülgettem egy darabig, majd jobb ötlet nem lévén, belevágtam a bozótosba egy kevésbé sűrű helyen és lám, ott volt bent a jel! Ezután végig a kerítés mentén frissen festett jelzés halad, de az út már alig látszik, derékmagas, néhol emberes bozótos van, erre évek óta nem sok ember járhatott. Küzdős rész volt, bozótharc a javából! Ráadásul a rengeteg szederbokor még alig termett. Különös és váratlan élmény volt, kicsit ugyan aggasztott, hogy egyre sűrűsödtek a felhők, ilyen bozótosban nem akarózott megázni, de ezt is megúsztam.
Lábatlan határában elég trükkösen vezet a piros, itt jól jött, hogy erre már jártam, aki először megy arra, annak itt fokozottan figyelnie kell. Lábatlanban a Hullám Vendéglőben egy nagyon kedves és nagyon fiatal lánytól kaptam pecsétet. Vonat ritkán jár, délután csak három van, pedig gondoltam, még utoljára vonatozok itt, de nem volt türelmem másfél órával többet várni rá, mint a buszra.
Kellemes túra volt, szerintem a Somlyó érintésével és még néhány apró kitérővel együtt 42 km lehet a Csabdi-Lábatlan szakasz.
1. szakasznak ezt néztem ki. Reggel vonattal Méráig, onnan busz vitt ki Szemerére. Már a buszon felfedeztem érdekes dolgot, ugyanis vadonat új jelzéseket láttam. Nagy hátránya, hogy ott jött az aszfalton ahol nem is jelölte a térkép(a 2004-es kiadású Aggteleki-hegység és Gömör-Tornai karszt és a Cserehát atlasz). Kiérve Szemerére vasárnap lévén csak a helyi kocsmában tudtam pecsételni. Hogy hol lehet a Cserehát Turistája bélyegző azt nem tudom. 9-kor tehát neki is indultam a napi szakasznak. Szemere-Fulókércs-Fáj végig aszfalt lett. Fáj után felérve a Kőbánya-bércre, a kód rendben megtalálható. Itt egy kicsit balra tartunk, és ezen az úton érünk le Csenyétére, ahol a füzet szerint 80% a kisebbség aránya. Hát magyar embert én se láttam... Folytatva utamat Felsőgagy felé újabb változás történt a térképhez képest: végig aszfalton megy az új jelzés, a régiek átikszelve, de csak az első jel, ami az elágazásokban található. Felsőgagyot elhagyva felmászunk a gerincre, és utunk a Magas-hegy felé tart. Az abaújlaki elágazóig kényelmes dózerúton haladunk. Gyönyörű kilátás nyílik itt a felvidéki hegyekre. Szanticskára térkép segítségével lehet csak lejutni, nagy a gaz, nem tudom meddig járható még. Szanticskán ha zárva van a büfé akkor csak egy fehér Audit kell keresni a kis faluban, így könnyen megtalálható a büfé tulajdonosa u.i. nála van a pecsét. Szanticskáról a térképhez képest kicsit nyugatabbra visz ki a jelzés, ami nem sokáig tart. Ha maradunk a völgy alján és nem kelünk át a kiszáradt árkon, akkor az erdőhöz érve megtalálható a jelzés. Itt is gazos, nem árt a hosszú nadrág. Az erdőben a balra fölkanyarodás szépen ki van jelezve, de az azt követő jobbos kanyar nincs. Így azt tudom ajánlani, hogy az első lehetséges úton jobbra kell kanyarodni. Innentől az Abaújszolnok előtti rétig rendben. A szántóra kiérve a szélén haladjunk mindaddig, amíg a jelek le nem hívnak. Abaújszolnokon csak OKT bélyegző van. Itt találkoztam kék-túrázókkal, akik szegediek voltak(apa és fia), és Felsővadászig együtt mentünk(Putnokra tartottak, szombatra tervezik az oda érést). A Nyésta-Felsővadász is katasztrófa gaz szempontból, bár a jelek megvannak. Felsővadászon a kocsma vasárnap du. 13-17-ig ZÁRVA. Így nem sikerült bélyegezni. Innen Kupáig 6,2km van, kényelmesen átértem, ez a szakasz teljesen rendben.
Örülök, hogy foglalkoznak ezzel a mozgalommal, Szemere-Kupa szakasz jelzésileg teljesen fel van újítva, úgy hogy lehet menni túrázni. Egyetlenegy gond van, h nagyon sok a kisebbség, így akkor éreztem biztonságban magam, ha településen kívül jártam. Kivételt képeznek az abaújszolnoki kis cigánygyerekek, akik segítettek Márta nénit kihívni. :)
Jól értelmezem, hogy Encián emlékek esetében a túrák megszakíthatóak? Pl. GT-1-t igazolhatom úgy, hogy egyik túrán Péliföldszentkereszttől Pusztamarótig, majd máskor Tardostól Pusztamarótig?
Hogyan kell értelmezni a 32. oldali "Őszi vándorgyűlések helyszínei"-t? Ahová nem vezet túra vagy ahol én nem voltam. (Megpróbáltam kihúzni azokat, ahová vezet túra, de úgy 13 maradt.) A 33-34. oldal egyértelmű, ott fel is vannak sorolva a felkeresendő helyek.
nekem akkor megfelelne, előre láthatólag jobb időt is mondanak.
Dorogról indulnánk és erőnléttől függően Szárliget vagy Koldusszállás részemről.
Én a második vonatot javasolnám, azaz 6:46-ra érnénk Dorogra, mivel kisgyermekem van, s kell otthon a segítség hajnalban.
Telefonszámot küldök mailben, hétvége felé egyeztetünk stb.
Szeptember 2-án lesz a "25 éves a teljesítménytúrázás" ttúra, ami Visegrádtól Dobogókőig a Kéken halad, aki szeretne csatlakozhat hozzám. OFF: itt alkalom lesz megint számos Pilisi forrást felkeresni a mozgalom jegyében.
Jaj, a többit én sem ragasztottam be, de ezt most muszáj volt, egyszerűen rámjött. :-) Meg féltem, hogy nem marad ki neki elég hely. :-) Meg valahogy kompenzálni kellett, hogy hamarabb hazajöttem, mint a terv.
Ezért nem ragasztgatok be, csak a végén, leadás előtt (pl. a hiányzó pecséteket az Ezrednyitóba). Félek attól is, hogy beragasztom és egyszer menetközben elázik. Ha nem volt nálam a füzet, csak a dátumot (helyszínt) írom be és az igazolás (buszjegy, blokk stb.) egy darabig az iratrendezőben figyel. Már oda bekerülnie is érdem, hetekig kell várakoznia egy kiürült fagyisdobozban. :-)
Ja, Debrecenben egy barátomnál aludtam. Reggel az anyukája hozta a túrajelentésemet a postaládából... Huhh. (Este kimentünk pecsételni, akkor eshetett ki a füzetből, és a környéken mindenki tudja, hogy ha túra, akkor ki lehet az, ezért dobhatták a barátom ládájába.)
Na most képzeljétek el, mit esz engem a fene, hogy valami történik az egyre értékesebb OKKT-füzetemmel (épp tegnap ragasztottam be a Hortobágyi NP belépőkártyáját). És még hátra van a túra nagyobbik fele!
(írok majd levelet is a jövő héten, hisz ahogy írtam, felfüggesztettem a hagymázas tempót)
Az első lépés a pihenés lesz.
5 éve minden szabad időmet azzal töltöm, hogy megyek, előtte tervezgetek, utána adminisztrálok.
Remélem összejön egy hét mozgalommentes szabadság a hegyen (Fallóskút).
(max. néhány mátrai vár, de csak komótosan)
A második lépes az lesz, hogy "pacifikálom" a mozgalmakat.
Elsőként befejezem az Enciánost, ebből már csak 1 túra van hátra (Börzsöny, Diósjenő: Téry felfelé, Enciános túra visszafelé).
Utána jön a Zempléni-hegység, de csak akkor, ha mindent sikerül előkészíteni.
Már régebben elhatároztam, hogy két mozgalmat (Cserehát turistája és Partizánok útja) "felfüggesztek". A 100 már rég összejött, az MTSZ pontokat pedig teljesítménytúrával könnyebb "hozni".
Minden mozgalmat, mely a Bakonyhoz kapcsolódik összerakok egy szuper-rendezőbe, és várok októberig.
Megpróbálom előkészíteni az őszi Sz-Sz-B megyei túrát, de addig nem döntök időpontról, amig minden nem klappol.
Felfüggesztem az OKT-t.
Még 5 távoli szakasz van, de elég volt a kapkodásból.
Mától általános rendrakás lesz otthon:o)
Nem írtam a lényeget.
Ha minden igaz, szeptember 1-től rengeteg szabad időm lesz, ha még akkor is úgy gondolom, hogy fontos befejezni október 31-ig, akkor tempót váltok.
Autó és szállás, nem vonatozok/buszozok többet hajnalban. Nagyon fárasztó.
Amikor csak lehet, nem megyek magányosan.
Ahogy írtam, írok majd hétfőn, de nem csak Rád számítok.
"Ez káosz? Látná mi van a fejemben!" :) Én közel egy éve hurcolászom magammal mindenhova a táskámban a PMP füzetet és a leírásaitokat. Jó 30-40000 kilométert biztos utaztak már :)
Kíváncsi vagyok, mi lesz az új alap. Ezeket a füzeteket, hol megtalálom otthon, hol nem, ez az én rendetlenségem. De az igazi káosz a hátizsákban van, menet közben. Az egyterű, nyakbaakasztós térképtartóból kiesik, hiába van tépőzár, gyakran mellédugom vissza, gyűrődik, felülről beázik. Lefűzve a pólyából felül kihullik, van aki kis A5-ös irattartó dobozban tartja, befőttesgumival átkötve. Ennél a módszernél sincs az az érzésem, hogy könnyen átlátható, ha valamelyik nincs a helyén, elveszett. A legjobb lenne olyan átlátszó műanyag, mint amit a drága terképekhez adnak, de sok lapból kellene állnia, ilyet nem árulnak külön. Viszont általában nem tartós, reped, szakad. Vagy ami olyan, mint a duplamagas, vászonborítású, cippzáras CD-tartó, csak persze a CD méret miatt átszabva. Ez most jutott eszembe. Egy oldal, egy mozgalom, túra előtt aktualizálva, ami aznap kell.
Eddig ápiszokban kódorogtam, most majd médiamarktba viszem az OKT füzetemet próbálgatni. Vagy marad az óránként kiborítom és ellenőrzöm a zsákot módszer.
Én már egyszer ténylegesen (Cserháti várak, kastélyok, kúriák, 18/11 pecséttel), és egyszer ideiglenesen (Nógrádi vártúrák 5 pecséttel, Börzsöny turistája bronz 10/8 pecséttel) vesztettem el füzeteket, s akkor ez még nem is az Encián emlékek.
Kánikula over, zápor ezerrel. Gondoltam ha valami, ez helyrerakta a nagy magyar sivatagot és bátorkodtam a 42 kilométeresre sikeredett előző napom után előkapni a 9. szakaszt. Ócsán az öregfalutól nem messze parkoltam le, és a főúttól a P P+ jelzésen mentem egy rövidet a templom irányába majd a P S Z jelzésű úton DK-nek ismét egy keveset, a S egyenesen tovább visz a műúton a tanösvényig, a P Z pedig jól jelezve flikkflakkol utcáról utcára. Az esővel kicsit elkalkuláltam magam mert pocsolyák tarkítják az utat, én naív itt még tolva kerülgetem a nagyobakat. Az útvonalvezetés ott válik zavarossá, mikor a Vágóhíd utcánál egy villaelágazónál a térkép szerinti bal ágon érvénytelenített P, míg a másik ágon P Z jelzések vannak. Ez utóbbit választom, ahol szépen csendben elfogynak a jelek. Lesz ami lesz kb. 500 méterre egy major után ÉK-re fordulok, mert a pincesort eszem ágában sincs kihagyni. Egy igen bonyolult kereszteződéshez érve – ahova egyébként az érvénytelenített jelzésű variáns direktbe vezet el – megkerülnek a jelzések. Tiszta lelkiismerettel hát elérem a pincéket, tényleg nagyon barátságos környezet gondozott terület, padokkal, nádtetős pincelejárókkal helyenként ásott kutakkal. Miközben hosszan haladok el a pincék mellett felmerül bennem, hogy szőlőt nem sokat látok annál több kukoricát. Na de félre a maradi eszmékkel hogy a jó bor szőlőből készül :) 1,9 kilométer után válaszút, korábbi leírások alapján a bal irányt választom ahol az út egyszer csak be lesz szántva, partizánösvény és rögtönzött vasúti töltésen történő átkelés után elérem a műutat. Jelzés nem messze egy kresztáblán. 650 m aszfalt után balkanyar, innen 2,5 kilométer az autópályahíd. Menetközben egy számomra ismeretlen (sárgaszilva?) fa jobboldalon ahol megállok falatozni. A hídon átérve sajnos rosszul memorizáltam Güszi leírását a 100m utáni jobbfordulótól, így a GPS-be hibásan felvitt második lehajtón kanyarodok, a végeredmény ugyanaz találkozok a jelzéssel 1,8 km DK-i egyenes után. Itt újabb 750m keletnek, majd megint 750m délkeletnek. Idáig fut együtt a P és Z jelzés, a P ÉK-nek folytatódik egy széles homokos úton. Alighanem ez a legszebb része a szakasznak, impozáns fák kétoldalt, egy tekintélyes aganccsal bíró őzet is megriasztok, ahogy csikorogva fékezek mellette meglehetősen béna módon. 2,1km-re jobbra kell fordulni, bár jelzés nincs csak jóval beljebb. 450m múlva ismét balra (ÉK) majd az út kissé kanyarogva kivezet egy friss telepítésű borókáshoz, amit zsigerből inkább lucfenyőnek néznék, ha nem tudnám hol is járok. Itt a térképre hagyatkozok, mikor egy szélesebb homokos nyiladékban DK-nek fordulok. Utat már csak azért nem írok, mert ázott homok ide vagy oda kérlelhetetlenül elásom magam a géppel. 900m így vegyesen tolva és tekerve, mikor ÉK-nek fordulok, ha jól emlékszem csak beljebb látok ismét jelet, ez is egy szép rész, jó kis homokos hullámvasút, 1,4km után bukkanok ki a Csévharasztra vezető útra. Kiderül ez nem a papírtérképi verzió, hanem a kitárgyalt rövidítéses eltereléses variáns, ahol a Péteri felől érkezőknek egy faoszlop jelzi a fordulót. Elindulok Csévharaszt felé és látom a kettős villanyoszlopra felfestett jelet ahol a másik (régi?) útváltozat vezet. A tanyasi környezetben még kiabálnom kell egyet, hogy el ne üssön egy suzukis, buszforduló, majd a következő buszmegállóval balra szemben a Doli söröző. Kulturált hely, jó fej pultos srác, H-Szo 6-22, V 7-22 nyitvatartás, pecsét is van. Tanakodunk merre jobb visszafele, Kakucsnak, vagy visszafelé az aszfaltig és úgy Ócsára. Az utóbbi változat mellett döntök, emlékeim szerint jól járható széles földút vezet erre. Így is van leszámítva a pocsolyákat. Hol van már a kezdeti ódzkodás, a tizedik tengelyigmerülős átkelés után már kezdem élvezni is a dolgot, csak szegény bicajom nyekereg a sártól. Mielőtt még fényezném magam szembe jön egy 50 kölüli nő, sztenderd női vázas országúti cuccal, egyik kezében virág és könnyedén kerekezik el mellettem. Én meg szenvedek, mint kutya ezen az utolsó 6 homoki kilométeren, végre el is érem az aszfaltot de tervemmel ellentétben nem állok meg pihenni, mert egy jó alakú lányzó épp a bikini felsőt tornázza fel magára. Elhivatottságát mi sem jelzi jobban, hogy a nyilvánvalóan közeli esemény után hajlandó lenne egy izzadt, sáros biciklistával vállalni egy újabb menetet. Túl a testi-lelki próbatételen az aszfalton tekerve mantrázom magamban a nótát : “De ma lopod a napot / mégis kisüt / Krisztus megbocsát / autó el nem üt …” . Elhaladok még katonakorom gyakorlóterepe mellett, ahol utolsó gyerekkori kalandként gyújtogattunk, robbantgattunk, lövöldöztünk, gázkamrában egymásra zavartan pislogtunk és kúsztunk-másztunk, aztán Ócsán a Tourinform irodában bekerül az utolsó alföldi pecsét a helyére. A nyomós kútnál megfürdök, lemosom leharcolt szandálomat is, és visszarázom magam a hétköznapokba.
Ismét rövidzárlat, de most már valóban betelt a pohár.
Átgondoltam az állapotokat.
Minden hétvégi programot lemondtam:o)
Igazi örömtúrának indult, Galyatető - Mátraszentlászló - Ágasvári th. - Hasznos - Pásztó. Végig lefelé, sok-sok "sörpont".
Majdnem nagyon szomorú vége lett!
4:30-ra állítottam az órát, semmi előkészület este, bár a térképet és a füzeteket előkerestem.
Úgy terveztem, ha felébredek megyek, ha nem, akkor nem megyek.
Felébredtem.
Volt 1 órám cihelődni, de valahogy nem akaródzott a menés.
Majdnem elaludtam Vámosgyörk előtt, közel 3/4 órát kellett várni a buszra Gyöngyösön (nehezen telt az idő), 1 óra buszozás Galyatetőig.
Vettem egy üveg jegesteát, majd irány Mátraszentlászló.
Szintre optimalizáltam a túrát, ezért maradtam az aszfalt mellett, az elágazásnál (S-/ Phrsz) értem el a turistautat.
Innen egy darabig a Phrsz jeleket követtem (lefelé), majd a már jól ismert dózerúton mentem, kicsit meg szerettem volna nézni a várat (Orosz Mátyás) a másik oldalról is.
Azt hiszem Optikával a legjobb helyen indultunk lefelé a magasleshez, ha továbbmentünk volna, akkor a Lengyendi-patak völgyének egy mély oldalágába ütköztünk volna.
Félelmetesen szép a patakvölgy!
Ballagtam a kényelmes dózerúton, nem volt nagyon sáros.
Észrevettem a lefelé induló K+ jeleket, de bambán továbbmentem. Mint később kiderült, ott kellett volna "átmennem", ott van a Sebestyénvár csúcsára menő szekérút. Ez a hegy is "lefelé" van!
Még csúcskövet sem találtam!
A K+ jelű út rövid emelkedő után becsatlakozik a S- jelűbe, ezen mentem a kocsmáig, lefelé. Meglehetősen meleg volt, bár gyülekeztek a felhők. A kocsmában csak egy üveg ásványvizet vettem:o(
Ott döntöttem el, hogy mivel nem kell Mátraszentistvánra menni [Sebestyénvártól Mátraszentistvánra, micsoda túra lett volna:o)], megpróbálok jelzetlen úton eljutni a K- jelű "országútig".
Felfelé indultam a S-jelű úton, mintha a Vörös-kőre mennék, de jó 100 méter után balra indult egy vízfolyás mellett egy erdei út. Nem több, mint 200 mééter, és jobbról már "jött" a S- és a S+. Szint semmi.
Jól jelzett a S+, a temetőnél van egy apró döccenő, de nem vészes.
Nagy biztonsággal értem el a kéket. Akkor már nagyon meleg volt!
Dühösen gondoltam az urológusokra, akik egész napra felhőt és esőt jósoltak.
Nagyon lassú voltam, nem akaródzott a menés. Azért elértem a turistaházat, ittam egy "kecskét", de valahogy nem volt az igazi. Csak az energiatartalma miatt nyomtam le!
Várakozáson felül jól van jelezve a Z- jelű útvonal. Meglehetősen sáros volt, nagy esők lehettek arrafelé is.
Egykedvűen ereszkedtem, a közepe felé van egy hupni, de ennyi szint kell!
Már láttam a várat, mikor balra, egy magassági pontnál furcsa jelet vettem észre. Az "alulról" érkezőnek azt jelezte, hogy balra. Volt egy gyenge ösvény a fűben, azon indultam lefelé, balra a vár. Jelet sokáig nem találtam, de egy nehezen járható, a víz által alaposan felszaggatott úton, gyakorlatilag vízmosásban haladva, elértem az elhagyott szekérutat. Egy árva jelet láttam. Azt hiszem, ez lehetett az eredeti út.
A szekérút "alulról" kerül, már majdnem túlfutottam, amikor egy furcsa ösvényen elindulva sikerült megtalálnom az első Krom jelet. Magas fűben pár méter, majd egy fán ott a tábla, a pöttyökkel. Próbáltam eljutni a falakhoz, de nagyon sáros volt az út, és csúszott is. Mivel már jártam párszor erre, igaz, akkor szalagozás is volt, most hihagytam.
A 'VÁRAK A MÁTRÁBAN' füzetem valahol elkallódott (a hivatalban maradt, mint ma reggel kiderült), ezért az Enciánosba rajzoltam be a kombinációt. Megittam a maradék langyos vizet, és mivel elkezdett cseperegni az eső, gyorsan összepakoltam, és irány a biztonságos aszfalt. A csúszós agyaghoz valahogy nem volt kedvem!
A francba az urológusokkal!
Nyitva volt a posta, bélyegeztem a NÓGRÁDI VÁRAK füzetbe (Cserteri vár), ez volt az utolsó, hiányzó vár.
Kaptam hasznosi képeslapot is.
Ahogy az lenni szokott, ha már végeztem az adminisztrációval és elvben már vége van a túrának, kiengedtem.
Nem volt jó hangulatom, hisz nem tudtam eldönteni, hogyan tovább.
A helyi buszra várni kellett volna jó fél órát, kocsmázni nem volt kedvem.
Nem éreztem kirobbanó formában magam, de mentem, ösztönösen.
Rengeteg időm volt, hisz a vonat 17:05-kor indult. Eljutottam a "központi" buszmegállóhoz, de busz csak 15:53-kor volt. Ez jó járat, igaz bemegy Hatvanba.
Akkor, és ott, úgy döntöttem, maradok az eredeti tervnél, és éhesen nem utazok, beültem kedvenc helyemre egy palóclevesre.
Elővettem a papírkáimat, de az Enciános igazoló füzetet nem találtam. Kipakoltam az egész hátizsákot, de semmi.
Nem voltam jó állapotban.
Eredendően úgy gondoltam, hogy a múzeumban még beütök egy pecsétet, azzal épp "kijön" az 1914 pont, de füzet nélkül ez nem tűnt megvalósítható ötletnek.
Kértem a pincértől egy telefonkönyvet, de a hasznosi postahivatal számát nem találtuk.
Telt, múlt az idő, azt hiszem nagyon ijesztő lehettem.
A pincér azt javasolta, hogy menjek át a szomszédba, ott a Posta.
Modhatta volna hamarabb is!
Mire összejött volna a hívás, a hivatal bezárt. Pedig bíztató volt a helyzet, mert a pásztói hölgy anyukája a hasznosi postás!
Minden fontosat tudtam már, csak azt nem, hol van a füzetem:o)
Nagy érték, vigyázhattam volna jobban rá!
De elképzelni sem tudtam, hol vettem ki a zsákból. A várnál mellétettem volna?
Útközben "kiugrott"?!
Kaptam egy közvetlen telefonszámot, és előttem volt még az utazás, na és az éjszaka.
Nagyon magam alatt voltam.
Elsétáltam a múzeumig, gondoltam egy papírra pecsételek, de zárva volt. Se füzet, se pecsét.
Pedig mekkora ötlet volt!
Talán utólag megpróbálhatom, gondoltam.
Elég nyomos ok, hogy nem volt nálam a füzet!
De ki tudja, látom-e még.
Ólomlábakon járt az idő.
Reggel aztán amint lehetett, hívtam a hivatalt.
Bátortalanul bemutatkozom, mondom ki vagyok, emlékeztetem a hölgyet a tegnapi pecsételésre, de mielőtt megkérdezhettem volna, már jött a válasz, megvan a füzet.
Kőgörgetegek indultak lefelé. Most már csak be kell ugrani a füzetért, ez semmiség.
Örülök, hogy végül nincs nagy baj, de ezt a figyelmeztetést már komolyan veszem.
Ez jó, köszi. Most gondolkodhatom rajta, hogy összehozzam-e az OKKT békési szakaszával. De azt hiszem, nagyobb bennem a mohóság, hogy haladjak előre a Dunántúl felé.
Természetesen írtam is, hogy eléggé pénz és időigényes ez a mozgalom. Be kell tudni osztani a készleteket. Amikor megláttam ezt a kiírást, rögtön tudam, hogy: Na ez a nekem való.
Az pedig, hogy "nem lehet" befejezni valahogy még misztikusabbá teszi számomra.
Tény, hogy az elmúlt fél évben már rengeteg örömhormont adott ez a mozgalom. Olyan helyeken jártam, hogy nem győztem csodálkozni. Pedig csak 100 - 200 km-re vannak a lakóhelyemtől.
Az utóbbi 10-15 évben az volt a szempont, hogy ha már több száz km-t utazok, akkor már azt Magyarországon teszem meg. Ennek köszönhetően már hosszú évek óta nem voltam pl. a Tátrában. Ezt a hozzáállást most kissé megváltoztattam. Most már csak nagyon célzottan utazok több száz km-t itthon, ha már ennyit akarok autózni/vonatozni, akkor az már egy külföldi BIG emelkedőhöz fog vezetni.
Pesrze lehetne még bőven mit teljesíteni itthon is, de egyenlőre ez nem foglalkoztat igazán. Esetleg a téli túrákon.
Így megyek amíg bírom erővel, idővel és anyagiakkal.
Augusztus végén készülök az Alpokba 10 napra. (Ausztria, Olaszország, Szlovénia).
