Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Annyit tudunk most, hogy a gyurcsótányossy ismételt hatalomrakerülése esetén a határőrizet minden zöldhatáron minden formában azonnal megszűnik. Ez nagyjából azzal jár, hogy a Balkánon jelenleg pangó (addigra ki tudja mennyi amúgy) 2-300E migrancs azonnal elindul Mo.-ra és be is fog lépni.
Amit még tudunk: az osztrákok már most fontolgatják a határzár erősítését mivel ~10%-ot emelkedett Mo. felől az illegális belépés. Ebből következően a gyurcsótányossy hatalomrakerülése esetén azonnal zárni fognak. (Seggemi határ ide, seggemi határ oda.)
Innentől kezdve viszont a gyurcsótányossy a Harz4-nél kevesebb segéllyel és egyéb kedvezmények nélkül nem tudja a csürhét nyugalomban tartani, ergo legalább 500 ajró/fő/hó/muszlim segélyturista lesz a segély és korlátlan családegyesítés.
Hogy kinek a pénzéből? Hülye kérdés, természetesen nem a gyurcsótányossyéból. Amúgy is azzal kampányol évek óta, hogy "Mo. mindenkié" (kivéve a magyarokat).
Majd "a magyar családok pénzéből" felpénzeli őket a Gyurcsány-Soros kormány, azt hazudva a képünkbe, hogy az EU vagy az ENSZ állja a cehhet.
Csak az a 20 forintos kérdés vetül fel, hogy vajon mekkora apanázst tervez nekik a haladó ellenzék. Napi 35 eurót? Napi 50-et? Évi 10 ezret? És mennyit kapnak a családosok, a krónikus betegek, az egyedül érkező gyermekek, az éppen nemet váltók stb.?
Hol lesz lakásuk, oktatásuk, eü.-ük, templomuk, temetőjük? Ki fizeti a közműszámláikat, a ruházkodásukat, bútorukat stb.?
Lesz itt bőven fogós kérdés, amit majd közmegelégedésre kell megoldania a rendkívül demokratikus magyar kormányzatnak.
Akkor már nem lesz az érdeklődésük homlokterében a négymillió mélyszegény, az egymillió hajléktalan, a 2 millió roma, az éhező szegény kisgyermek, a NER által kiuzsorázott eü.-i dolgozó, pedagógus, szociális munkás, közmunkás, multi-rabszolga, agrárproletár, közalkalmazott és rendőr.
Ha jövő tavasszal gyurcsótányossy nyer akkor nálunk is lesz csak felfokozottabban mert ugye jócskán le vagyunk maradva muszlim arányszámokban és mecset valamint minaret és müezzin darabszámokban a fejlettnyugattól. Meglesz a 2015-ből elmaradt 11 hot-spot és azokban darabonként 10-50E muszlim segélyturista amihez Harz4 szintű segélyezés fog társulni plusz a ciklus végére puszira dobált állampolgárság lesz az al-szaúdok és a ditib pénzén épült 1000 mecset mellé.
Ráadásul összevissza, fel-alá masírozgatnak EU-szerte, hátha több segélyt kapnak más kamunéven egy másik német tartományban vagy egy másik tagállamban.
Van, amelyik egyszerre vagy 8-10 helyről húz segélyt különböző neveken. Az élete abból áll, hogy folyamatos körúton van a kifizető helyek között. Kolumbusz és a Lenin-díjas szovjet sarkkutatók összesen nem utaztak annyit egész életükben, mint ezek.
Ebben mi a különleges? Az egykori Németország helyén álló abszurdisztánban, az egyszerűség kedvéért nevezzük mürkülisztánnak, a migrancsok a 2. helyen vannak a beoltandók közt, rögtön az eü. dolgozók után.
én részemrölmàr alig vàrom, hogy az ottani, ugymond menekülö emberek utan a problémaik is bejöjjenek. A bombazas különösen vonzo napi program. De addig be kell ernünk a bünözesukkel, az agresszivitasukkal, a követelözesukkel, es az allando liberalis rinyalassal a kirekesztesrol, rasszizmusrol blablablabla...
Kocsis Máté: Ez nem szolidaritás, hanem provokáció.
Kocsi Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hivatalos közösségi oldalán megosztott bejegyzésében reagált a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet javaslatára, mely alapján a migránsokat elsőbbség illeti meg az oltási rendben.
„Levelet kaptam a TASZ nevű álcivil egylettől, melyet most nyilvánosságra hozok, mert fontos a transzparencia” – írta közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, reagálva a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezettől kapott levelére.
„Irományukban – melyet minden parlamenti frakcióvezetőnek megküldtek – azt javasolják, hogy a hátrányosabb helyzetben lévők kapjanak nagyobb figyelmet az oltási rendben. Ez eddig akár rendben is lenne, a levél nagy része akceptálható, jó hangvételű, de aztán a 7. oldalon kibújik a szög a zsákból. Tételesen felsorolják, hogy kiknek kellene szerintük elsőbbséget (elsőbbséget!) adni az oltásoknál.” – jegyezte meg, majd a idézi a levélben felsoroltakat:
„Lássuk, mit rejtettek a listába:
egészségügyi dolgozók
a koruk vagy egészségügyi állapotuk miatt nagyobb kockázatnak kitettek
(…)
migránsok(!)
(…)
Szóval. Nem elég nekünk, hogy néhány szerencsétlen brüsszeli bürokrata elszúrja a uniós vakcina-beszerzéseket, nem elég nekünk, hogy emiatt nem érkezik elegendő oltóanyag, de a járvány kellős közepén még Soros Gyuri bácsi is leoldja a láncot az itteni embereiről. Az a javaslatuk, hogy a migránsok kerüljenek a magyarok elé az oltási rendben.” – kommentálta a javaslatot, majd hozzátette:
„Ezeknek sincs most jobb dolguk, tényleg? Migránsoknak segély, lakhatás, szavazati jog, most meg soron kívüli vakcina. Még valamit esetleg?
Szerintem ez, a mostani helyzetben nem szolidaritás, hanem provokáció.”
Tavaszodik, úgyhogy a görög szigeteken sokszorozódik a nyomás, az elmúlt 24 órában olyan 200-250 migrancs érkezett Leszboszra. Ami ennél érdekesebb, hogy ezeket a görög partiőrség taxizta be, szal lesz még ebből hamarosan megint napi 15E mint 2015-ben.
Egyébként a frontex egy pár napos jelentése nagyságrendi ugrást vetített előre a közeli időszakra. 2015 rilódid?
Végignézve az utóbbi 5-10 év bírósági történéseit tisztán látható, hogy ezek a noborderes gittegyletek és hasonló anarchista, trockista kártevők érinthetetlenek. Olaszisztánban különösen, de máshol is. Ezért aztán nagy néha, általában minden meggyőződés nélkül, 1-1 szügyész indít valami eljárást ellenük ami aztán még azelőtt a hamvába hal mielőtt elindították, de ha netán eljut bírói szakba akkor ott mindenképpen lesz max. másodfokon szuperérzékeny bíró.
Az olasz hatóságok (hosszú évek után) állítólag kiürítettek egy a nyugatromán határ mentén álló "foglaltházat" ahonnan nyíltan szervezte mindenféle anarchista, kommunista, trockista, blekklájfszmatterres meg egyéb legszélősbaloldali csürhe a feka migrancsok nyugatromániába csempészését.
Állítólag 13, zömében külföldi, noborderes, anarchista meg blekklájfszmatteres "önkéntes" ellen eljárás indult.
Ennek akkor lesz szerencséje ha nem engedik vissza. Kadirov se különösebben szereti a fajtáját. Csak annyira nem, hogy Szíriában Kadirov embereivel felturbózott specnazosok vadásznak még mostanában is a daesh csecsen terroristáira ÉS azok családtagjaira.
"..A riportban egy eredetileg Oroszországból érkező nő is nyilatkozik. Zokogva ismeri be, hogy hibát követett el azzal, hogy csatlakozott az IS-hez, de nem szeretné, hogy gyermekei bűnhődjenek az ő tetteiért...."
Mindenkinek vállalnia kell a tettéért a felelősséget, meg a következményeit.
Azok a könnyek már nem hatnak meg senkit sem..
Akkor kellett volna KÖNNY nélkül gondolkodni, amikor figyelmeztették, hogy mi lesz, ha oda utazik, és annak mi lesz a következménye.....
És bizony nagy a valószínűsége, hogy az ilyenek már tényleg soha de soha nem mehetnek haza, mert ezek időzített bombák, mindkét értelemben....
Másrészt ELRETTENTÉSÜL nem engedik őket vissza, ugyanis ez TALÁN! elrettentő tanulságként szolgálna azoknak, akik ilyenre akarnák adni a fejüket....
Jut eszembe, anno beraktam, de ha jól emlékszem a mürkülisztáni abszurdisztánban (egykoron Németország) érvényes oltási rend szerint a szegínmenekűttek a 2. helyen vannak, ergo a most bereptetett brigádot (is) nyilván a reptéren várták a legdrágább vakcinával.
Azt nem írja a cikk. Sztem az egyetlen dokumentum amit kérnek tőlük az a görögök által kiállított menedékstátus.
Ami egyébként újabb kérdéseket vet fel (a közegészségügyin kívül is) mert mürkülisztán a napokban hozott olyan határozatot, hogy a görögöknél kiállított valamilyen státussal rendelkezőktől NEM fogadnak be menedékkérelmet mürkülisztánba. Vagyis a frissen bereptetett rendkívül motivált dájmler munkavállalókat hamarosan vissza kellene toloncolni görögisztánba.
Another flight has landed in Germany, bringing with it 162 refugees who had previously been in Greek migrant camps. They are part of a contingent of recognized refugees that Germany agreed to relocate from Greece.
Már bőven túl van a 2020-21-re szíhofi által tavaly a táborgyújtogatás után bevállalt összmennyiségen és ebből az évből még van hátra 9 hónap.
A képen látható amint a szegínmenekűtt a leszboszi reptéren szelfizget az 1000 dolláros telóján az Utópiába induló járat lépcsőjén.
És hogy kellő gyorsasággal fölfejlődjünk Londonhoz, gondolom a londoni polgármester majd átdob jónéhány kellően kiképzett késelőt Karigerinek, és felfuttatják a töretlen fejlődést... Késelésben....