Értem. Csak igazán adhattak volna más nevet ennek a programnak. Egy átlag ember, hogyha meglátja ezt a táblát, ez jut eszébe amit írtam. Köszönöm a tájékoztatást. :)
A Cserehátban sok falu része a közösségnek, az OKT bejárás során több helyen is láttuk ezt a kíírást, kíváncsi lettem és utánanéztem.
Az Európai falu teljesen más értelemben kerül ki a táblára, mégpedig azért, mert EU-s irányelvek alapján, támogatással jönnek létre ezek a közösségek. Az irányelvek között szerepelnek: maximális lakosságszám, népsűrűség és maximálisan egy közösségben résztvevő települések száma. Így szükségszerűen kikerülnek a pályázók köréből a kisvárosok, térségi központok és a kisebb, esetleg elmaradottabb falvak tömörülhetnek LEADER közösségbe. S hogy ez valójában mi is?
"Röviden összefoglalva a LEADER program a helyi szinten működő aktív társulások, együttműködések által kialakított és végrehajtott integrált terveket támogatja. A program célja, hogy segítse és támogassa a helyieket abban, hogy a környezetükben rejlő lehetőségeket felfedezzék, és azokat fenntartható módon kihasználják. A program keretein belül integrált, magas színvonalú, eredeti vidékfejlesztési stratégiák születnek a következő területeken:
• A természeti és kulturális örökség védelme, ezen adottságok gazdagítása; • a helyi gazdaság megerősítése munkahelyteremtés céljából;
• a közösségek önszerveződő képességeinek javítása,
• az együttműködés ösztönzése."
A program részleteiről például itt olvashatsz (innen idéztem):
Reggel irány busszal Kupa. Kupán leszállva a buszmegállónál lévő vegyesboltban bélyegeztem, ami 7-14-ig van nyitva hétköznap. Útnak indultam Tomor felé. A jelzések tökéletesek, minden irányváltást jeleznek. Tomortól Lakig műút van, de a táj az nagyon szép. Lakon kerestem a Cserehát turistája bélyegzőt, de nem találtam sehol, így maradt a bolti bélyegző. Lakon a cigánytelep mellett kanyarodik fel az út a gerincre. Elvileg a hegytetőn kódnak kellett volna lennie de én nem találtam semmit. A hegygerincen kis eltérés van a térképtől,egy 5m-rel keletibb párhuzamos úton haladjunk, hogy gyönyörködhessünk a csereháti panorámában. Irotáig hol délre hol északra fürkészheti a szem a tájat. Irotán a Petőfi u. 86 .sz. alatt található a bélyegző a P- útvonalán. Kis táblácska jelzi. Az udvaron rengeteg kisállat várja, h kényeztessék :D. Irány Rakaca. A Kecske-padig együtthalad útvonalunk az OKT-val. Rakacáig régi kékjelzéseket találtam. Rakacán a plébánia kerítésén található a kódolt bélyegző. Irota felől egy bélyegzőhely jelölés után kell figyelni. Innen a térképtől eltérő útvonalon halad a jelzés. A Viszló felé menő műúttól nyugatra lévő első hegygerincen. Ezen haladva kalauzol el a jelzés Debrététig. Debréte nagyon kicsi falu. Buszközlekedése se valami sűrű, bár Miskolcra is mennek buszok innen. Debrétéről irány műúton a Tornaszentjakab és Viszló közötti országút. A kereszteződésben nekünk jobbra kellene fordulni. Itt tapasztaltam először, hogy az új jelzés is bemegy, pedig járhatatlan az út. Aki szeret szeder bokrok között négykézláb mászkálni annak ajánlom ezt az utat. :) Így Én Becskeházát Tornaszentjakab-Antalmajor innen P- Becskeháza útvonalon értem el, ahol már várt a kódolt bélyegző a templom kerítésén. Innen a napi három busz egyikével irány Tornanádaska. Annak ellenére, hogy ilyen kevés busz van én voltam az egyetlen utas. Folytatás és egyben befejezés csütörtökön.
Kis gondolat: Becskeházán ki van írva a helységnév táblára, hogy Európai falu-Leader Közösség. Most erre egy költői kérdés: Egy európai faluban ezek szerint nincs bolt, se kocsma, se posta. Tényleg ilyen egy Európai falu???
Pénteken a hátralevők közül ismét a távolabbi csúcsokat terveztük, így megnéztük a Diabáz barlangot (végre meglett, vicces, hogy az elmúlt 3 évben legalább 6-7 alkalommal mentem el mellette, pedig tudtam, hogy valahol ott kell lennie…) a kód szépen olvasható. A Z+ jelzésen indultunk a védett Nagy-Mező érintésével a Kis-Kőhát felé. Azért ezt az utat választottuk, mert Ádám lába még mindig fájt és ebben sok a kényelmes szakasz, nincs benne szintezés sem. Egy helyen útközben megfigyelhettük, amint osztályozzák, mérik a fákat és festékkel megjelölik a vékonyabb, kivágásra ítélt példányokat. A mezőre kiérve egy istállót pillantottunk meg, a karámban fiatal lipicai lovakkal. Kicsit nézegettük őket, majd továbbindultunk. Ekkor kinyitották a karámot, majd a lovakat áthajtották a mező egy másik részére legelészni. Nagyon szép látvány volt a vágtató ménes a Bükk-fennsíkon, háttérben a felhőkbe burkolózó Kőhátakkal!
Tovább baktattunk át a réten, majd letérve az aszfaltútról elértük a Nagy-Mező körbekerített, szigorúan védett részét. Itt picit megpihentünk, majd az órát és térképet nézve úgy határoztunk, hogy szétválunk. Ádám nem bírta a gyaloglást (bár rossz néven vette, hogy mégsem megyünk fel együtt a csúcsokra) én viszont szerettem volna mindenképpen felmászni, ha már odáig eljutottunk.
Gyorsan szétszortíroztuk a holmijainkat és nekivágtam a Kis-Kőhát oldalának. A C. térképen jelölt tanösvényt próbáltam követni, ám erről hamar kiderült, hogy valójában nem arra vezet, az út csak egy vadetetőhöz visz, onnan sűrű bozótos (utóbb néztem a Faragó-féle térképet, azon helyesen volt berajzolva). Úgy döntöttem, inkább visszafordulok és a K- jelzés felől egy tavaly már megismert úton támadom a hegyet. Gyorsan haladtam az aszfalton, majd a kéket elérve azonnal bevettem magam a sűrűbe. “Jó érzékkel” rögtön a rossz utat választottam, így teljesen máshol lukadtam ki, mint szerettem volna, itt el is akadtam, nem volt tovább, így kénytelen voltam visszafordulni és iránymenetben átverekedni magam az eredetileg tervezett útra. Közben néha szemerkélt az eső, ekkorra már tetőtől-talpig csurom vizes voltam és a cipőm is cuppogott. A kedvemet az tudta csak feldobni, hogy egy nyiladékban pont az orrom előtt szökkent át egy szarvastehén.
Végül sikeresen feljutottam a Kis-Kőhát csúcsára, ahol sűrű ködben (felhőben) pecsételtem, a mobiltoronynak csak a feléig láttam el. Innen egy szekérúton gyorsan haladtam a Nagy-Kőhát felé, egy helyen bizonytalanodtam csak el, mert a sűrű ködben nehezen tájékozódtam, de szerencsére a jó utat választottam, az idő is hirtelen kitisztult, így pár perc múlva már a kerítésen átvezető létrán mászhattam át. Innen a derékig érő fűben és málnásban nem volt nagy élmény haladni, de legalább kicsit csemegéztem és kitapostam az utat a másnapi teljesítménytúra résztvevői számára :)) A pecsételés és frissítés után elindultam vissza a létrához, mikor hirtelen megpillantottam a Kis-Kőhát csúcsán álló mobiltornyot, amint ragyogón megsüti a nap! Gyorsan előkaptam a fotógépet, hogy megörökítsem, de mire lenyomtam az exponáló gombot, már ismét felhő borította. Ennyire gyorsan változott az időjárás!
A létra után a térkép alapján úgy terveztem, hogy továbbra is a szekérutakat követem és azokon próbálom elérni a Három-kő platóját. (Tavaly iránymenetben próbáltunk itt haladni és nagyon rossz döntésnek bizonyult) A hirtelen kitisztult időben könnyen haladtam, az elágazásokban próbáltam a helyes irányt tájolni és ez olyan jól sikerült, hogy a szekérútról letérve máris a csúcsot jelző oszlopnál találtam magam. Innen próbáltam kicsit nézelődni, de csak a nagy tejföl látszott alattam. Érdekes volt látni, amint a Tar-kő egy pillanatra kibukkan, majd a felhő újból nekiront és beborítja, de nem tud átemelkedni felette, így csak gomolyog körülötte…
A Zhrsz jelzésen indultam tovább nagy lendülettel, majdnem sikerült is elvétenem az elágazást, szerencsére a szemem sarkából megláttam a térképen is feltüntetett jellegfát és tudtam, hogy azt meg kéne kerülnöm, nem a rét másik széléről nézni. Így jutottam el minden gond nélkül a Büszkés-hegy lábához, amit gyorsan be is vettem. A tetején kicsit keresgélnem kellett az oszlopot, mert hirtelen nagyon sűrű köd lett, de végül megleltem és pecsételtem. Itt már az étel-ital készleteim végén jártam és kezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy Tar-kő után már nem mászok fel több hegyre.
Tar-kőt még mindenképpen be akartam gyűjteni, egyrészt mert így volt logikus, másrészt ez az egyik kedvenc helyem és nagyon vágytam rá, hogy ismét üldögélhessek ott egy kicsit. Az OKT útvonalához visszatérve néhány perc alatt fel is másztam és a háromszögelési pont mellett elhelyezett oszlopnál pecsételtem. Itt ez kicsit nehézkes, mert bevágták az oszlopot a pecsétet tartó bilincsnél és alig fér oda a bélyegzőpárna (főleg, ha az a fedeles/becsukós típus…)
Mire végeztem, ismét sűrű ködbe burkolózott minden és ez olyan morcossá tett, hogy már a sziklaperemre kiülni sem volt kedvem (hisz úgysem látni semmit). Egycsapásra elszállt minden motivációm, fázni kezdtem, rámtört az éhség-szomjúság. Eldöntöttem, hogy irány Bánkút, hátat fordítottam a kőnek és vert seregként, lehajtott fejjel kullogtam a kéken “hazafelé” A Zsidó-rét környékén kezdett javulni az idő, kisütött a nap és én is kicsit gyorsabb tempóra kapcsoltam. Közben telefonon többször is értekeztünk Felazsoékkal, akik a Faktor-rét környékén múlatták az időt. Igyekeztem beérni őket, de mire odaértem, már továbbindultak. Szerencsémre, mivel panaszkodtam, hogy szomjas vagyok, picit visszajöttek elém, így a Bánkútig hátralevő rövid szakaszt már együtt tettük meg.
Vacsora után kicsit megpihenve és feltöltődve elindultunk, hogy felkutassuk a közelben levő Gyula forrást. Óriás lapulevelek között sétáltunk a S+ jelzésen, majd ahol az aszfaltos utat eléri, északnyugatnak fordultunk a SO-n. Pár perc alatt fent is voltunk a forrásnál. Ez is szépen rendbentartott, mellette kialakított pihenőhellyel. A víz három csőből is folyik (az egyiket el is vezették), valamint a hegy oldalából is szivárog. A fa, amire a szabványos kódot festették, sajnos pont ott fort ki, nem olvasható, de az egyik asztal lábára, valamint egy másik fára egyszerű fehér festékkel megismételték, így nem lehet gond. (Mérlegem-nálam volt a GPS: kb. 22 km – 5 csúcs+1 forrás+1 barlang)
sajnálom, hogy a két legütősebb magyar túraoldal nem tud együtt dolgozni. saját felméréseim, leírásaim (ugyan nem túl sok van belőlük) természetesen a turabazis.hu rendelkezésére állnak továbbra is.
ja, láttam levadásztál te is párat belőle elsőként a tuhu számára, csak nem tudtam mennyire teljes a lista. ellenőrizni azonban sose árt semmit, pont most folyik róla disputa odaát, hogy néhány pont valszeg elgépelésből 600! méterrel távolabb lett bejegyezve.
Felazsoval és 7 éves kisfiával, Ádámmal hármasban indultunk útnak szerda este, hogy egy 4 napos hosszú hétvége folyamán néhány mozgalmas pontot felkeressünk a Bükkben.
Úgy terveztük, hogy Bánkúton szállunk meg, onnan 2 nap alatt begyűjtjük a 900-as csúcsokat, szombaton forrásokat és barlangokat keresgélünk, vasárnap pedig Garadnáig eljutunk valahogy, onnan kisvasutazunk és Miskolcon át haza.
A bánkúti Fehér Sas panzióban már nem volt hely, így a Síházba foglaltunk. Hiba volt! Nem tudom, hogy ki lakott már ott, én 2 évvel ezelőtt igen, de valahogy nem ilyen állapotokra emlékeztem… Számomra az olcsó, illetve a turistaszállás kategória nem egyenlő az igénytelenséggel! Az egy dolog, hogy a szobában levő emeletes ágyak (az ágyneműt mi húztuk fel magunknak) a legnagyobb jóindulattal sem érik el egy poliafoam méreteit, így nyugodtan aludni rajtuk nem lehet, csak félig ébren kuporogni. Igazán pihenni sem tudtunk, mert üléshez alacsonyak is, így vagy a szoba közepén ácsorogva, vagy félig fekvő testhelyzetben lehetett bármit csinálni.
A másik dolog, ami viszont tényleg kiakasztott bennünket, az a kosz. Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok finnyás, nem zavar, ha valahol egyszerű, akár régi, kopott a berendezés, ha emellett tiszta, rendben tartott. Itt nem ez a helyzet, a szobában kosz és pókok, a női részen az egyik mosdóban (a kettőből) a nyomokból ítélve valaki cipőt moshatott. Már szerdán érkezéskor ez fogadott és amikor szombaton elindultunk, még mindig ugyanúgy nézett ki. A WC-t fogalmam sincs, mikor takaríthatták utóljára, a zuhanyzó is hasonló állapotban volt. Így a tisztálkodási lehetőségeink a gyors “cicamosdásra” korlátozódtak, ez főleg a gyerek miatt elég kellemetlen volt. Arról nem beszélve, hogy én választhattam, vagy beteszem a kontaktlencsémet, hogy lássak valamit, vagy nem kockáztatom a szemem megfertőződését. A főzést egy villanytűzhelyen meg lehetett oldani, de azon is vastagon állt a régen kifutott ételek maradéka, amit eszköz híján nem tudtunk leszedni. (Úgy gondolom, talán nem a mi hibánk, hogy csak WC papírt vittünk magunkkal a hátizsákban és mosogató, tisztító és takarítószereket nem cipeltünk…) Mindez 1600 Ft/fő/éj áron+400 Ft ágyneműhasználat és 50 Ft IFA
A kirohanás után visszatérek a túrákra. Szerda este a terveknek megfelelően eljutottunk Ómassára, innen gyalog a Vadász völgyön keresztül indultunk fel Bánkútra. Az elmúlt időszak esőzései mindenfele meglátszanak, itt is a turistaút több helyen beszakadt és mély árkok tátonganak helyette. Még csak szürkülni kezdett, mikor elértük a Meteor forráshoz vezető utat, így egy gyors kitérőt bevállaltunk. A forrásház szép, körülötte padok, a kód jól olvasható (egész a forrásig el kell menni, ott megfordulni és akkor látható). (GPS: N48.112950; E20.512840) Innen továbbhaladva már sötétedett, így a Gyula forrás elágazását elvétettük, de nagyzsákokkal nem is nagyon keresgéltük. Fél 10 körül értünk a szállásra.
Csütörtökön a panzióban (GPS: N48.098040; E20.481530) reggeliztünk. Talán valaki itt a fórumban említette, hogy rossz tapasztalata volt, mert kinézik a turistákat. Mi semmi ilyet nem vettünk észre, két napig ott reggeliztünk és vacsoráztunk, még ha sárosak voltunk, akkor is gond nélkül kiszolgáltak. Reggeli után 900-as csúcsozni indultunk, a távolabbiakat céloztuk. A Nagy-István erőse oszlopánál (GPS: N48.090340, E20.463060) pecsételtünk először, majd a Huta bércre (GPS: N48.081940, E20.457050) találtunk egy viszonylag könnyű feljutást észak felől (tavaly délkeletről próbáltuk és onnan a sok fenyő miatt küzdelmes volt) Innen az Olasz kapu (GPS: N48.079210, E20.450240) felé mentünk le, majd a kapu túloldalát képező Vörös Sár-hegy (GPS: N48.077380, E20.444670) következett, majd toronyiránt a Kukucsó-hegy (GPS: N48.079700, E20.438940).
Itt végre volt egy kis kilátás, így letelepedtünk enni, közben nézegettük a térképet. Az evés mindannyiunkat feltöltött energiával, így az Ispán-hegy (GPS: N48.076770, E20.431280) meredeksége ellenére könnyen ment, majd Istállós-kő felé fordultunk. Itt egy jelzetlen utat néztünk ki, ami majdnem a csúcsnál keresztezi a Zhrsz jelzést. Sajnos ennek csak az eleje volt út, ami aztán elenyészett, így a tervezett kényelmes helyett itt is mély avarban másztunk felfelé. A kissrácnak itt jött el a mélypont, addig élvezte a dolgot, de itt elkezdett fájni a lába és folyton azért panaszkodott, hogy jelzett turistautat ígértünk, de sehol nincs. Végül nagy nehezen felértünk a hegy tetejére, ahol egy szép, felújított oszlopnál (GPS N48.069340, E20.430180) tudtunk pecsételni. (több helyen is láttunk javításokat, szépen karban vannak tartva a pecséthelyek) Itt ismét ettünk-ittunk és a merre tovább kérdésen filóztunk. Végül közösen úgy döntöttünk, utolsóként a Nagy-Kopaszt (GPS: N48.063260, E20.425260) még megkeressük, mert butaság lenne kihagyni és másnap csak emiatt egy nagy plussz utat tenni. Szerencsére ide már tényleg jelzett úton tudtunk menni, csak az utolsó szakasz volt mászós (ezért meg is kaptam a magamét – mentségemre legyen mondva, tényleg kisebbre emlékeztem :))
Innen egyenesen Bánkútnak vettük az irányt, de elég keservesen haladtunk, mert Ádámnak nagyon fájt a lába. Érdekes, hogy a Virágos Sár-hegy mellett elhaladva még nekünk kellett meggyőzni, hogy nem másszuk meg, hagyjuk másnapra, alig pár perc múlva meg már alig bírt megállni a lábán. Kicsit még Felazso nyakában is “utazott” (amitől persze nem haladtunk gyorsabban, de legalább Felazso is hulla lett) Végül nagy keservesen elértük Bánkutat, ahol elfogyasztottuk jól megérdemelt vacsoránkat. (Napi mérleg: 7 csúcs - kb. 15 km)
még nem vettem meg, most trekkinggel tekergetek. Multkor az összes hegy egy Pomáz-2bükkfa volt. Nagyon élveztem, a lejtőt kevésbé. Ráéreztem az emelkedők izére... :)
Köszi én is ezt a választ kaptam időközben hivatalos helyről. (A megfogalmazást lehetne egyszerűsíteni: azokon a pontokon lehet bélyegezni, amelyet túrával nem érintett.)
Az útmegszakítós kérdés még érdekelne, szerintem jól gondolom, de kellene egy megerősítés.
Hogyan kell értelmezni a 32. oldali "Őszi vándorgyűlések helyszínei"-t? Ahová nem vezet túra vagy ahol én nem voltam. (Megpróbáltam kihúzni azokat, ahová vezet túra, de úgy 13 maradt.) A 33-34. oldal egyértelmű, ott fel is vannak sorolva a felkeresendő helyek.
A vándorgyűlések helyszínei közül azokat is be lehet bélyegezni, ahová vezet túra, ha azt a túrát viszont nem teljesíted. (Tehát ha a kijelölt túra teljesítésével keresed fel a helyszínt, akkor nem bélyegezheted le a 32. oldalon. Legalábbis én így tudom.
A Csabdi teljesítménytúrák rajtjából indultam szombat reggel, a túra gyönyörű pecsétje lett az első lenyomat az igazolófüzetemben. Az irtásföldek között egy hatalmas mezei nyulat láttam, jól kezdődött a túra! Somlyóig a teljesítménytúra is a piroson haladt, találkoztam is teljesítménytúrás barátokkal, akikkel együtt mentünk fel a Somlyóra megcsodálni a tisztuló időben egyre szebb kilátást. Gyanús volt, hogy talán hiányzik egy rész a térképvázlatokról, mert a túrakönyv 14 km-t írt Csabditól, de meglepően hamar értem ide, mégsem jöhettem ennyit másfél óra alatt. A teljesítménytúrások igazolólapján ugyanez a táv csak 10 km-nek volt írva, ez már reálisabbnak tűnt. A továbbiakban is rövidebbeknek tűntek a távok a megadottaktól. A kulcsosházban nem találtam OKT-s nyalókát, de nem estem kétségbe, mondván, járok még arra, és valóban, azóta már pótoltam is a hiányt.
Somlyónál elköszöntem a teljesítménytúrázóktól, kellemes ereszkedő után a szénégetőtől bivalysztrádán haladtam tovább. Remekül követhetők a jelek, szépen jelzett az út, egészen egy kerítésig, ami keresztezi az utat, és itt egy másik út meredeken visszafordul. Ezt a térkép is jelzi, de innen a jelek megszűntek, talán át kellett volna mászni a kerítésen, mert az elágazástól nem találtam jelzéseket. A térkép alapján haladtam, jók a vázlatok, elég sok erdészeti út kanyargott erre-arra, kereszteződések szép számban voltak, de hamarosan előbukkant Tarján templomának tornya, szerencsére akkor és abból az irányból, amikor és ahonnan számítottam rá. A faluba érve az utolsó (illetve nekem az első) villanyoszlopon rám köszönt a piros jel, pont arra mutatott, amerről jöttem, tehát erre hiányos a felfestés, igaz, a szántók és legelők között nem is lenne hová festeni.
Tarján barátságos falucska, ha szabad lefalucskáznom, mert igen hosszan mentem benne. Körülnéztem a galériában, érdemes bemenni! Pecsétet a templom mellett a szikvízkészítő kisiparostól kaptam. Nem tudnám megmondani miért, de jól éreztem magam Tarjánban, szimpatikus emberek laknak ott.
Héregig aszfaltút vezet, gyorsan fogy a távolság, észreveszem, hogy futok, itt nem lehet gyalogolni, legalábbis a kellemes koraőszi időben jólesik a futás a gyér forgalmú enyhén dimbes-dombos úton. Tűző napon biztosan nem esett volna jól ez a szakasz. A körjegyző éppen jött ki a hivatalból, tőle kaptam Héreg feliratú pecsétet. A falu végén nyomókút, éppen jókor, le is cseréltem a vizemet frissre.
Király-kútnál fiatalok sátraztak, német és magyar középiskolások vegyesen. Tréfás fiatalok lehettek, ott is hagyták a névjegyüket két átfestett turistajel képében, amit nagy fantáziával a középső piros sáv felhasználásával az alsó és felső fehér alap megfelelő színre festésével a nemzeti trikolórjukká pingálták. Sosem értettem a rongálók lelkivilágát... Továbbra is gyönyörű erdei utak és jól követhető jelzések mentén értem Pusztamarótra. Ott az OKT bélyegző olvashatatlanná kopott, mikor februárban erre kékeztem, még olvasható lenyomatot adott. Kevéssel az emlékműtől D-DK irányban a Sólyomvárban kaptam szép Pusztamarót feliratú bélyegzőt egy sárga épületben, aki erre kékezik, itt érdemes pecsétet kérni.
A Pusztamarót-Lábatlan szakaszon már jártam, gondoltam, nem érhet meglepetés :)) Hatalmasat tévedtem! Pusztamarót felől az első kerítésmászás után eltűntek a jelek. Igen, korábban egy nyiladékban ereszkedtem le, de földút is van, tehát lehet választani, ám most fejembe vettem, megkeresem a jelet, ha eddig ilyen jól követhető volt, akkor meg kell legyen a folytatás is. A kerítésen a jelzésalap belemutatott a bozótosba, de út nem látszott semerre. Kerülgettem egy darabig, majd jobb ötlet nem lévén, belevágtam a bozótosba egy kevésbé sűrű helyen és lám, ott volt bent a jel! Ezután végig a kerítés mentén frissen festett jelzés halad, de az út már alig látszik, derékmagas, néhol emberes bozótos van, erre évek óta nem sok ember járhatott. Küzdős rész volt, bozótharc a javából! Ráadásul a rengeteg szederbokor még alig termett. Különös és váratlan élmény volt, kicsit ugyan aggasztott, hogy egyre sűrűsödtek a felhők, ilyen bozótosban nem akarózott megázni, de ezt is megúsztam.
Lábatlan határában elég trükkösen vezet a piros, itt jól jött, hogy erre már jártam, aki először megy arra, annak itt fokozottan figyelnie kell. Lábatlanban a Hullám Vendéglőben egy nagyon kedves és nagyon fiatal lánytól kaptam pecsétet. Vonat ritkán jár, délután csak három van, pedig gondoltam, még utoljára vonatozok itt, de nem volt türelmem másfél órával többet várni rá, mint a buszra.
Kellemes túra volt, szerintem a Somlyó érintésével és még néhány apró kitérővel együtt 42 km lehet a Csabdi-Lábatlan szakasz.
1. szakasznak ezt néztem ki. Reggel vonattal Méráig, onnan busz vitt ki Szemerére. Már a buszon felfedeztem érdekes dolgot, ugyanis vadonat új jelzéseket láttam. Nagy hátránya, hogy ott jött az aszfalton ahol nem is jelölte a térkép(a 2004-es kiadású Aggteleki-hegység és Gömör-Tornai karszt és a Cserehát atlasz). Kiérve Szemerére vasárnap lévén csak a helyi kocsmában tudtam pecsételni. Hogy hol lehet a Cserehát Turistája bélyegző azt nem tudom. 9-kor tehát neki is indultam a napi szakasznak. Szemere-Fulókércs-Fáj végig aszfalt lett. Fáj után felérve a Kőbánya-bércre, a kód rendben megtalálható. Itt egy kicsit balra tartunk, és ezen az úton érünk le Csenyétére, ahol a füzet szerint 80% a kisebbség aránya. Hát magyar embert én se láttam... Folytatva utamat Felsőgagy felé újabb változás történt a térképhez képest: végig aszfalton megy az új jelzés, a régiek átikszelve, de csak az első jel, ami az elágazásokban található. Felsőgagyot elhagyva felmászunk a gerincre, és utunk a Magas-hegy felé tart. Az abaújlaki elágazóig kényelmes dózerúton haladunk. Gyönyörű kilátás nyílik itt a felvidéki hegyekre. Szanticskára térkép segítségével lehet csak lejutni, nagy a gaz, nem tudom meddig járható még. Szanticskán ha zárva van a büfé akkor csak egy fehér Audit kell keresni a kis faluban, így könnyen megtalálható a büfé tulajdonosa u.i. nála van a pecsét. Szanticskáról a térképhez képest kicsit nyugatabbra visz ki a jelzés, ami nem sokáig tart. Ha maradunk a völgy alján és nem kelünk át a kiszáradt árkon, akkor az erdőhöz érve megtalálható a jelzés. Itt is gazos, nem árt a hosszú nadrág. Az erdőben a balra fölkanyarodás szépen ki van jelezve, de az azt követő jobbos kanyar nincs. Így azt tudom ajánlani, hogy az első lehetséges úton jobbra kell kanyarodni. Innentől az Abaújszolnok előtti rétig rendben. A szántóra kiérve a szélén haladjunk mindaddig, amíg a jelek le nem hívnak. Abaújszolnokon csak OKT bélyegző van. Itt találkoztam kék-túrázókkal, akik szegediek voltak(apa és fia), és Felsővadászig együtt mentünk(Putnokra tartottak, szombatra tervezik az oda érést). A Nyésta-Felsővadász is katasztrófa gaz szempontból, bár a jelek megvannak. Felsővadászon a kocsma vasárnap du. 13-17-ig ZÁRVA. Így nem sikerült bélyegezni. Innen Kupáig 6,2km van, kényelmesen átértem, ez a szakasz teljesen rendben.
Örülök, hogy foglalkoznak ezzel a mozgalommal, Szemere-Kupa szakasz jelzésileg teljesen fel van újítva, úgy hogy lehet menni túrázni. Egyetlenegy gond van, h nagyon sok a kisebbség, így akkor éreztem biztonságban magam, ha településen kívül jártam. Kivételt képeznek az abaújszolnoki kis cigánygyerekek, akik segítettek Márta nénit kihívni. :)
