A tartalmát ki lehet cserélni, mint ahogy a Hősök terén is kicseréltek pár szoboralakot. A formája lenyűgözően szép volt, kis módosításokkal, átnevezéssel szívesen látnám újra. Szerintem nincs még egy ilyen szép emlékmű Budapesten, csúnyább viszont van több száz.
Az első gyönyörű, a másik kettő az én ízlésemnek már nagyon modern. A maiakhoz képest persze még ezek is kiemelkedőek.
Számomra az 1910-es évek volt az utolsó évtized, amikor még TÖMEGESEN születtek szép épületek. Az első világháború után megváltozott valami, habár utána is épültek szép épületek, csak egyre kevesebb.
Mellette a "székesfővárosi kislakásos bérház" (ma Dózsa György út 138-142), Rerrich Béla "mértani kertépítész" (1881-1932, a szegedi Dóm teret övező "Nemzeti Pantheon" oszlopcsarnokának tervezője). A Tüzér utcai oldal (tulajdonképpen ez a tömb frontja, a Dózsa György út felőli csak mellékbejárat!)
Aréna (Dózsa György út) 152., a "Népszálló", más néven "Lordok Háza", Schodits Lajos (1872-1941) és Eberling Béla (1881-1954) műépítészek tervei alapján (a földszinti előtérben Zsolnay-kúttal)
Talán a formája miatt nevezik így. Hihetetlen, hogy milyen modern épületek voltak már 1912-ben is. Persze nem az a hipermodern, de mégis valahogy... és ennek ellenére esztétikus.
Van Kispesten, az Ady Endre út és a Hungária út sarkán (a Wekerle-telep szélén)egy rendőrség. A kérdések erre vonatkoznak.
1. Ismerős szerint "Bagolyvár"-ként is ismert a környéken, kérdése, miért. (Szerintem: minden hasonló, "sokemeletes", tornyos épületet így neveztek, mivel olyan magas - a környezetéhez képest -, hogy ott már csak a baglyok tanyáznak...)
2. Állítólag (a helyén?) valamikor lovarda volt. Ezt még nem hallottam, de lehet, hogy a 100+ évvel ezelőtti megépítése előtt tényleg az volt ott?