Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
"Küldjék csak. De a jelek szerint merkel mégse küld semmit. Szóvirágokon kívül persze."
"Angela Merkel német kancellár a héten jelezte, hogy szíriai menedékkérők esetén országa felfüggeszti dublini egyezmény rendelkezéseit, és senkit nem toloncol vissza tranzitországba, aki a közel-keleti országból érkezett. A berlini kormány idén összesen 800 ezer menekült megjelenésére számít. Ennek fényében egyelőre kissé nehéz megérten, hogy az Orbán-kormány miért nem hagyja, hogy a magukat szíriainak mondó menekülteket az Orbán-kormány miért nem hagyja továbbutazni Németország felé."
De most komolyan. Itt most ki a hülye, vagy ki a hülye?
Orbán tesz úgy, mintha nem kapott volna erről írásban semmit, vagy ez a német hölgyemény?
Azonnali uniós lépéseket sürgetett a menekültek, illetve bevándorlók ügyében vasárnapi közleményében Nagy-Britannia, Franciaország és Németország belügyminisztere, akik egyben kezdeményezték, hogy a kérdést a következő két hétben vitassák meg az uniós belügy- és igazságügyi miniszterek.
Theresa May brit, Bernard Cazeneuve francia és Thomas de Maziere német belügyminiszter előző nap találkozott Párizsban.
A három miniszter szükségesnek tartja, hogy Görögországban és Olaszországban az év végéig állítsanak fel olyan gyűjtőhelyeket, ahol a menekültektől ujjlenyomatot vesznek és regisztrálják őket, az adatok alapján pedig a hatóságok könnyen azonosítanák azokat, akiknek valóban segítségre van szükségük.
"Hollandia továbbra is arra készül, hogy szigorítja menekültügyi politikáját, azaz megvonja az élelmiszersegélyt és a menedéketazoktól, akiket nem lehet menekülteknek tekinteni."
Skandallum, ezt a humánumot. a Francia külügyér ez ellen miért nem tiltakozik az összes jogvédővel, ENSZ, emberi alapjogok USA stb.
Estére a nagyjából megismétlődött ez a jelenet egy 70-80 fős „kemény mag vezetésével”, „Help Us Germany” táblákkal vonultak az aluljáróban, és ugyanezt skandálták. A többi menekült inkább csak nézte a hangadókat, illetve füttyel, kiabálásokkal fejezték ki véleményüket.
"csakhogy azokat a menekülteket, akiknek nincsenek úti okmányaik és személyi azonosító papírjaik, a magyar hatóságok akkor is leszállítják a nemzetközi vonatokról, ha a vonatjegyet megvették."
ezen mi a lófaszt nem ért ez a hülye Anette Groth?
Azonnali uniós lépéseket sürgetett a menekültek, illetve bevándorlók ügyében vasárnapi közleményében Nagy-Britannia, Franciaország és Németország belügyminisztere, akik egyben kezdeményezték, hogy a kérdést a következő két hétben vitassák meg az uniós belügy- és igazságügyi miniszterek.
Theresa May brit, Bernard Cazeneuve francia és Thomas de Maziere német belügyminiszter előző nap találkozott Párizsban.
A három miniszter szükségesnek tartja, hogy Görögországban és Olaszországban az év végéig állítsanak fel olyan gyűjtőhelyeket, ahol a menekültektől ujjlenyomatot vesznek és regisztrálják őket, az adatok alapján pedig a hatóságok könnyen azonosítanák azokat, akiknek valóban segítségre van szükségük.
Németország, amely idén sok balkáni bevándorló célpontja volt, élénken szorgalmazza, hogy határozzák meg a biztonságos országok körét, hogy jogi szempontból egyszerűbbé váljon azon személyek hazatoloncolása, akinek elutasították a menedékkérelmét.
Miközben Európa a II. világháborút követő legnagyobb menekülthullámmal küzd, Hollandia továbbra is arra készül, hogy szigorítja menekültügyi politikáját, azaz megvonja az élelmiszersegélyt és a menedéket azoktól, akiket nem lehet menekülteknek tekinteni.
A tervezett jogszabály szerint a sikertelen menedékkérők csupán néhány hétig tartózkodhatnának az országban, ha nem akarnak visszatérni hazájukba. Kitoloncolnák őket, vagy maguknak kellene gondoskodni ellátásukról.
A Mark Rutte kormányfő vezette jobbközép koalíció, amely versenyben áll a szavazatokért a szélsőjobboldali populista Geert Wilders Szabadságpártjával, azt tervezi, hogy novembertől bezár harminc regionális menedékközpontot, ahol eddig a menekültek igény szerint aludhattak, mosakodhattak, illetve táplálékot kaptak. A javaslat idén áprilisban kisebb koalíciós válságot okozott, ami miatt kis híján megbukott a kormány.
Ni,te ni!
Felébredt Csipkejózsika álmából a vízfejű gnóm is :)
Megint Orbánnak volt igaza, amikor év elején mióta figyelmeztetett a dolog komolyságára!
Mindezt az usara jellemző végtelen önzetlenséggel.
A múltkor pofánbasztam egy embert a kocsmában. Jött felém azzal, hogy semmit nem csinált, békésen iszogatta a sörét, miért ütöttem meg. Azt válaszoltam, hogy az csak egy megelőző pofon volt.