Nincs most jo kedvem regel áshatok egy kicsi gödröt. kimentem megnézni elik-e a kecském és az elsö megfuladt a második tul élte de 4 ora elteltével is ojan nehezen akar felálni.
Hát ez a széna igen sz@r lehet ha senki nem eszi. La-cza vigyázz! ez már min 10 000 és akkor már nem annyira olcsó! Főleg ha a saját állataik nem eszik!
Mert sok van és hiába vetünk tehenet akorse fogyik
Még mindig jobb, mintha fordítva lenne, mert a tehén sokkal rosszabbul áll el hosszabb ideig széna nélkül, mint a széna tehén nélkül.
Egyébként attól, hogy tehenet vetsz, rövid távon nem fog csökkenni a szénád, csak majd ősz táján, amikor az elvetett tehén beérik, és learattátok a kisteheneket. Na azok majd elpusztíccsák a fölösleges szénát, ne félj.
Mennyi idősek a gidák? Az anya tisztul rendesen? Szagold meg hátul, nem büdös a váladék?(nem vizelet, és trágyaszagra gondolok, hanem romlott vér és gennyszagra, ez annyira büdi tud lenni, hogy nem lehet összetéveszteni mással) Ha igen, sürgősen antibiotikum, oxitocin kell neki! Furcsa, hogy az orvos nem gondolt erre ! 16116 hsz!
Az agyával, azzal baj van, egyébként egészséges, mint a makk!! A szalámival még várok, tudod, az első gyerek mindíg "kedves", különben is a szalonna még a mangák testén tartózkodik!:-))) Februárban vágunk...
De egyébként is, ha ide olyat akarsz írni, hogy röhögjek, akkor kösd föl rendesen, mert az ingerküszöböt rendesen föltornázta az a gimnáziumi (?) osztály, amelyik beregisztrált ide a közelmúltban. Habár egy a körbeseggnyalást nagyon hiányolok innen, bevallom ezügyben először lettem irígy a tincsestopikra.
Sziasztok! Ma tettünk fel a kecsiknek szénarácsot. Idáig egy egy hokedli méretű asztalkára kapták a szénát, ami eleinte jól működött, mert az öreglányom nem szórta szét, viszont a kicsi elkezdett vele játszani és leugrálta!:-(( A gondom az, hogy az öreg egész nap nem szénázott!:-(((( Aggaszt a dolog, mert az én Málnám egy hisztis picsa. Tegyek neki a régi helyre is szénát, vagy maradjak következetes????
Most néztem 00:31 perckor irtad nem tudtál aludni. Ijenkor másik oldalamra szoktam fordulni! Mondjuk nem biztos hogy ma is igy lesz mert ugy néz ki meg fog elleni a harmadik kecském is és 10percenként nézem hogy mi a hejzet vele.
Bocsi hogy nem hívtalak csak sok dolgom volt beszéltem apámal és legaláb 5 bálát kell veni mer az után futóra csak anyi férfel két bálával nem megyünk.Mert sok van
és hiába vetünk tehenet akorse fogyik.Van 8 lovunk eszik eszik de nem fogy.Kecskék is ezt kapják.
Ha jol emlékszek 38,5 volt de a doki mérte. Én a kicsikre vigyáztam mert mindig láb alatt voltak és valahogy nem is figyeltem anyira a hömérsékletre. Nem is tudtam hogy ijenre is figyelni kel mérni kel a lázat. de tanultam megint.
Feke! Baromi nehezen tanulsz! Ha valakinek válaszolni akarsz, KATTINTS RÁ A VÁLASZ -ra, és akkor nem kell mindig leírnod, hogy kinek szánod a hozzászólást!
Köszi a tipet nem voltam tegnap jo kedvemben mert nagyon ment a hasuk a kisgidáimnak. De szerencsére megoldodot a gondom egyelöre. Kihivtam a dokit megnézte a kisgidákat és az a baj hogy lázas az anyakecske és az által ojan tejet itak töle ami nekik nem volt jo! de kapott mindenki szurit és most minden rendben van. A szénára viszatérve mondom én még anyira nem értek hozá! A szomszédomban lakik egy lovász aki azt monta hogy jo minöségü széna jo vékonyszálu zsenge széna! Csak enyit tudok mondani rola. Probálok ojat veni amit megesznek és nem három napig inkáb koplalnak mint hogy megegyék. Lehet hogy a szép szénám a lovak szeretnék de a kecskéim nem.
Tavaly azokban az ínséges időszakokban a szomszédtól vettem alomnak szalmát. Gyönyörű aranysárga, a kalász is rajta. Mondanom se kell, beszórtam a kisbála szalmát aljzatnak, legközelebb a mikor mentem, szinte semmi nem volt belőle. Jobban ették, mint az etetőbe tett szénát/lucernát.
Most kapnak sok répát és zöldséget. Nem örültem a fehérrépának, mondván azt úgysem fogják megenni, de mindegy, íngyen van, örülök hogy ilyen rendesek és nekem adják. (és nem azért mert hetek óta rohad, friss adagokat kapok) No hát a mindent megesznek, kivéve a sárgaréopát. Abból a nagyobb darabokat kieszik, de a vékony csíkokat otthagyják. De ezzel sincs semmi gond, amit otthagynak a tyúkoknak öntöm.
Pedig ez pont okítás volt, ami a javadra váljon. A legjobb szénát se mindig eszik. Ami nekem van első kaszálású fűszéna. Volt idő, hogy le se szarták. Most meg úgy eszik, mint a cukrot. Változik az izlésük. Ami nem is az ízlésről szól, mindinkább a beltartalomról. Ellések előtt 1.5-2 hónappal jó minőségű lucerna, és a tejelési idő alatt színtén. Ellés előtt 1-2 héttel korpa is menjenen, kell a rost (én az egyéb magvak közé keverem)
Nem akarok nagyon kötekedni, de ez muharszéná volna, az is lápos, mocsaras részről kaszálva, és nem látok benne nyomokban se lucernát. Talán fűszéna ha van benne. Lehet a szemem csal....
csak megjegyzem, nálam ha ették, nagy részét szétdobálták, amit megettek, azt meg azért, mert nem kaptak mást. Ha kaptak, otthagyták a muhart. De állítólag lovak szeretik
Hát széna ügyben én is tudnék mesélni. :( Bár a kecskék ízlése is nagyon hülye tud lenni! Vettem kis bálás lucernát. Folyamatosan figyelemmel kísértem. A nyár egyetlen száraz hetében lett levágva, forgatva, felbálázva. Gyönyörű illatos. A másik kupac nagy bála, amit elmentem az eladónál megnéztem, nagyon klassz volt, 5000Ft/nagy bála (nálunk nem is találtam olcsóbbat sajna.), mire ide került fekete, ázott, nedvesen bálázott összeállt széna lett. (Valszeg jól átvertek.) A legszéle penészes, én is a trágyára szórom. A széna maga nem rossz szagú, de vöröses színű, tehát nem száradt, inkább egybe állt... Az én ostoba kecskéim, ha kimegyek velük a kertbe, soha nem a közelebb eső kis bála kupacra rontanak rá, hanem a dzsuvás nagyra, és kéjesen ropogtatják, én meg ordibálva próbálom őket onnan elhajtani. Ha felbontok egy szép kis bálát, akkor az még 1-2 óra múlva is a szénarácsban figyel, ez a mocsok, meg fél óra alatt elfogy. Sőt! A finom sarjú szénát nálam nem eszik annyira, mint a sást. (Marcal mellett lakom, itt az ártéri legelőkről-rétekről jön a széna nagyobb része.) Én is meglepődtem, mert azt mondták a sást nem eszik meg. Lehet, hogy a enyémek kicsit lököttek? Sajna nálunk még a sásos széna is 3-4 ezer/bála. Itt igazi kapzsi parasztok élnek. :(
Valószínűleg a sértődéstől felmegy a pumpa az agyban, s a vérbőség okozza az elütést, vagy a gondolkodás beszűkülését. Pedig az utóbbi időben egész elfogadható volt, csak a tulajdonnevek kisbetűje okozott némi gondot.
Ha már takarmánynál tartunk: sajnos én sem magam termelem, hanem veszem. Ami ennyi állatnál nem olcsó. Így nem is mindig tudom mit veszek. Vettem is 30 olyan szar penészes-sásos nagy körbálát, hogy a fele megy a trágyadombra a másik (nem penészes) fele meg alomnak. A lovak csak tologatják, leginkább hozzá sem nyúlnak, a marhák egész jól megeszik, a kecskék kiválogatják belőle ami nem sás. Elfoglalják magukat a nap folyamán...
A legjobb az, hogy ezekből a bálákból hoztam a megvétel előtt 3 "próba mintát". Na azok jók voltak, sás szinte nem is volt bennük. Ugyanaz a kazal volt, csak ezek az elejében voltak. Ezek után mertem megvenni a többit. Kár volt. Háát legalább szalmát nem kellett vennem.... Jah, 2500 Ft-ért volt. Tehát alomnak azért drága.
Vettem hozzá igen jó minőségű lucernaszénát kiegészítésnek.
Megmondaná nekem valaki, hogy a sértődés és a magyar helyesírás ilyen mértékű megcsúfolása összefüggésben vannak egymással? Mert én ezt elborzadva figyelem.
Mielőtt még el is hiszed, amit leírsz (létezik ilyen pszichológiai hatás), esetleg olvasd át újra. Téged senki (vö. TÖBBIEK) nem húzott le semmiért, ugyanolyan segítséget kaptál tőlem is, mint Zotyától. Ő is javasolt egy dolgot a kérdéses takarmánnyal kapcsolatban meg én is. Szabad akarat és józan belátás szerint azt fogadod meg, amelyik jól esik.
A széna valóban ott kezdődik, hogy ne legyen 15% fölött a nedvességtartalma, és ne legyen penészes. De egyáltalán nem ott végződik. Aki egyébként egy ILYEN KINÉZETŰ báláért 2000 Ftnál többet kér el, az talán tényleg pénzsóvár, mert ez valóban maximum ennyit ér. Féláron akkor lenne, ha maximum ezret kérnének érte.
Az ráadásul kimaradt még az előzőből is - implicit módon legalábbis -, hogy részben érthető az ár elkanyarodása a minőségtől, mert a kereslet és a kínálat az időjárás függvényében igencsak ki tud egymással babrálni. Példának okáért tavaly ugye a pénzsóvár gecik nászt ültek a szerencsétlen állattartók hátán.
Hát én úgy látom, hogy aki fölhúzta magát, az éppenséggel nem én voltam. De neked is kár volt fölhúznod magad, mert én nem a te eddig etetett takarmányodról írtam. Mivel arról nem is tudtam semmit.
Most viszont akár arról is lehet beszélni, mert megírtad milyen az. A széna természetesen nem attól jó, mert drága, és ugyanígy az igen olcsó sem feltétlenül szar. Az árnak sajnos sokszor semmi köze sincs a minőséghez, azt viszont értem én, hogy anyagi megfontolásokból többnyire mégis az árral kezdődik az adott takarmányról való értékítélet megalkotása. A szénához természetesen egyikünk sem érthet annyira, mint maguk a kecskék. Ha a kecske nem nyúl a szénához, akkor az biztosan nem első osztályú. Hogy miért, az talán nem is mindig nyilvánvaló, lehet, hogy semmi más baja nincs, csak az összetétele nem a kedvére való. Ugyanakkor az a körülmény, hogy az állatok tömik magukba az adott szénát, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az a takarmány számukra minden tekintetben megfelelő és kielégítő.
Menj el nézd meg és ha száraz,nem penészes nyugodtan vedd meg nem biztos hogy azért mert fél áron van rossz is! Felénk egy-két pénzsóvár egy ilyen kinézetű báláért elkér ilyenkor 5-6ezer forintot csak az nem tűnik fel senkinek mert nem 2000-forint!
Bocsi de felhuztad magad??? Elöször kezdjük az alapoknál én életem elsö kecskéjét 2008 junis 15-én vetem meg azota négy kecskénél tartok. Ezel azt akarom védelmemben felhozni hogy egyelöre még csak kicsi fogalmam van a kecske tartásrol. Mielöt leorolnál ezt ved tudomásul.!!! Vettem 750 ft-ért kisbálás elsö osztáju szénát nekik szinte a legjob minöségüt és tudod mire tudom használni almozásra mert nem eszik. Majd eszt követöen kiprobáltam egy ojan takarmányt ami jo durva széna herével vegyesen ezt ugy eszik mint a cukrot. Öszintén mit vegyek nekik nem tudom én ara gondoltam ojanal probálkozom amit esznek. Inkáb akor kérlek segits és ne orolj le mit vegyek nekik??? mégegyszer bocsi!!!!!!!!!!
Legalább télen normális takarmánnyal ettesétek az állatokat. 2000 pengőért szállítással az ilyen megéri az árát. Alomnak. Vagy ha mégis ilyenre fanyalodtok, legalább ne lelkendezzetek. Aztán csodálkoztok, hogy az anya belepusztul az ellésbe, a gyerekek fosnak és hasonlók. Van elég baja ebben a hideg taknyos időben az állatnak, mért kell belülről is sanyargatni, nem értem.
Igazad van szinte ugyanaz a tehéntej beltartalmilag utána néztem én is.Mostmár tudjuk ezt is legaláb már ijenel nem lesz probléma hogy hogy nöl fel a kisgida.
Te feke1! És miért kellett ennyire sürgősen, januárban bakot venni? Most fogsz fedeztetni? A rövidfülű núbiai nem rendezte le a csajokat amíg nem volt beteg?
Ha csak a hátsófelén van, akkor gatyás parlagi. Amúgy nem értelek. Őzbarnát kerestél, de amit itt ajánlottak, az nem volt jó. Azért mert volt szarva, azért mert nem, cagy az árával volt gondod. Bár ezt is kizárhatnánk, ha veszel, majd eladod a 100ezres kecsót.
Attól, hogy a szarva vastag, még nem biztos, hogy tincses. Én viszont boldog lennék, ha lehetne egy ilyen tincsesem. De sajnos nincs. Bocs Parlagi ! Ha a tied is így néz ki, akkor sokan fognak irigyelni.
Eddig is jó húsban voltak a kecsóim, de mintha a hasuk nem oldalt hanem inkább lefelé kezdene terebélyesedni. Egyébként én inkább a bakban nem bízom. Bár majd meglátom hogy márciusban ellenek vagy nem. Azért köszönöm a válaszaitokat. Dida és Vinga mindig is keresték a társaságomat, de ez gondolom a kiváncsiság és az állandó kunyerálás miatt van így. Mostanában azonban jobban megengedik, simogatni magukat. Régebben képesek voltak hátraszaltót csinálni, nehogy hozzájuk érjek mostanában már engedik simogatni a hasukat és a hátukat is.
Írod, hogy hajtotta őket, de nem láttad az akciót... Hát én ott voltam az enyémnél, mikor az egyszeri ember azt mondta, "megvót". Esküszöm, csak azt láttam, hogy lejön róla, egy másodperc volt. Azt hittem, átvert a bak gazdája. Hogy lett volna meg, még be sem értünk vele a kapun... :) És tényleg "megvót"!
Azt alá tudom támasztani, hoyg nem mindig látszik a kecskén, hogy vemhes. Tavaly már kezdtem lemondani arról, hogy vemhes a kecském. Amúgy is vékony, de az utolsó napokig az is maradt. A gidamozgásokat is már csak gyomorbélmozgásra fogtam. Majd megellett 3 gidát :)
Ezek szerint remélhetem, hogy Lizi nevű kecském vemhes? Abszolút nem látszik rajta semmi, pedig láttam az akciót (november elején), és egy kis tej még mindig van benne.
Szerintem néha még az sem látszik, hogy a kecske 5. hónapos vemhes. A 3. hónapban meg még többször. A lényeg az utolsó 3-4 héten történik, és az egész egyébként is sokszor alkati kérdés. Nem hiszek a ránézéses ultrahangban. De abban például igen, hogy a normálisan tartott kecskék szezonban történő fedeztetése 90% fölötti vemhesüléssel jár. Így persze már ránézésre is igen nagy biztonsággal lehet vemhességet diagnosztizálni akár másfél hónapos korban is.
Nem beképzelés, a várandós kecsók tényleg szeretik, ha dédelgetik, simogatják őket, s vigyáznak is magukra, általában kitérnek az alattomos támadások elől, ha túl sokan tolonganak a szénarács előtt, akkor inkább félrehúzódnak, várnak egy kicsit míg a többiek esznek.
Lehet hogy beképzelem, de amikor vemhesek a csajok akkor barátságosabbak is lesznek az idő előrehaladtával. Van egy 3 éves merinó anyabirkám, ellés előtt két héttel idáig mindig engedte magát simogatni, egyébként meg soha. De a kecsók is jobban igénylik a gazda közelségét, szerintem kell nekik a biztonságérzet.
A daráló már nekem is eszembe jutott,hirtelen felindulásból...:D De annyira szép jószág,én meg annyira vajszívű vagyok,hogy ez aligha fog bekövetkezni...:D Adok még időt neki,hogy hozzánk szelídüljön,meg a csajokat se zaklassa,majd segítek neki jó útra térni...ha nem megy,akkor meg vagy eladom,vagy pöri..
A 3hónap végétől nagy biztonsággal meg lehet állapítani a vemhességet, már itt korábban leírtam, hogyan. De nem találom, az biztos, hogy a 39xx. hozzászólás előtt, mert valaki ott hivatkozott rá. De sajnos nem hozzászólás-számmal, csak úgy mellesleg.
Az a gondom,hogy jelenleg nem tudom külön tenni,meg sokszor ő a villámhárító is a 2 lány közt,amikor a nagyobb,Hamu, terrorizálná a kisebbet,Csillát. Szóval érdekes a legény...:D Ideiglenes megoldásként etetéskor majd velük maradok,és akkor nem fogja piszkálni a csajokat. Nemsokára csináljuk az új kecskeudvart,ott majd lesz "dühöngő" rész is.:D
Még annál is több. Nagyon szépek a kecskéid, jó kondiban vannak. Az, hogy nem láttad az akciót, nem jelent semmit, mert pillanatok alatt lezajlik, nem úgy mint a kutyánál.Amúgy egy jó karban lévő 7-8 hónapos bak biztosan nem hagyta ki a lehetőséget, hogy több mint egy hónapig ilyen szép kislányokkal legyen összezárva.
Kicsit off, de én már egy hetes szopós nyulakat is felneveltem háztól vett tehéntejjel, amit még feljavítottam vajjal. Semmi bajuk nem lett, az anyanyúl kb. két hét múlva meggyógyult, s újra szoptatta a kicsinyeit.
Köszönöm. Egyébként igaz, hogy ritkán írok, de nagyon szeretem olvasni amit írtok. Már sok problémát meg tudtam oldani az alapján amit tőletek "hallottam". Alig tudom kivárni, hogy megszülessenek az első kisgidáim. olyan vagyok mint egy kisgyerek. TÜRELMETLEN. Nagyon szeretem őket. Egy éve még el sem tudtam volna képzelni, hogy az ember ennyire tudja szeretni a kecskéket. Olyanok mint egy hűséges kutya.
Másik lehetséges megoldás: újra kölcsönkéred a bakot, és a viselkedéséből rögtön kiderül, hogy volt-e action.
Van még egy módszer: vigyél egy puha rongyot a bakhoz, és jó alaposan dörgöld a bak szutyokjához. Gyorsan tedd egy nylonzacskóba, hogy a szag benne maradjon. Vidd haza a lányokhoz, mutasd meg nekik. Ha nem vemhesek, elvileg pár nap múlva ivarzanak, ha vemhesek, közömbösek maradnak a bak szagára.
Nem kötözködni akarok, de nézzetek már utána! A tehéntej és a kecsketej beltartalmilag nem áll olyan brutálisan messze egymástól, hogy ne lehetne helyettesíteni az egyiket a másikkal. A kecsketej kicsit zsírosabb, kicsit magasabb a fehérje tartalma, a tejcukor hasonló. (persze azért a hasonlóság mellett vannak jelentős(!) különbségek is ásványianyag- és vitamintartalomban, a zsír és a fehérje minőségében stb) De pl a juh- és a kecsketej között sokkal nagyobb a különbség, mint a tehén- és a kecsketej között.
De a borjaknak való tejport hígabbra keverni, mint a borjaknak szokás, szerintem hülyeség :)
Ja és még valami. Szeretnék hozzájuk egy fiatal, évesnél nem idősebb hozzájuk való szanentali bakot venni. Baranyában lakom Mohács, és Pécs környéke érdekel.
Szia.Lehet hogy tényleg most igy utolag újra elolvasva én értelmeztem félre.De itt ugrándoztak gyermekeim hogy meg hozták a félévi bizit azt is nézzem meg már nekik.Csak azt tudom tanácsolni ujra neked hogy rakd külön inkább ne hogy az anyáknak valami bajuk legyen.Mert lehet az a baja hogy nem csinálhat velük semmit.
Sziasztok! Tanácsot szeretnék kérni. Sajnos nem tudom megállapítani, hogy vemhesek-e a kecsóim. Október elejétől november végéig volt náluk egy fiatal 7-8 hónapos kölcsön bak. Láttam, hogy hajtotta őket, de az "action-t" nem láttam. Úgy tünt nem ivarzottak vissza, ezért haza vittem a bakot. Mik a jelei ha vemhes a kecsó? Hogy tudom megállapítani, hogy van-e bennük kisgida, vagy nincs?
Szia!Nem bántottál meg,de valamit nem jól olvastál: nem azt írtam,hogy egyáltalán nem láttam,hogy bántja őket,hanem azt,hogy csak úgy (spontán) nem bántja őket. Viszont etetéskor nagyon keményen odavág nekik,ez mindig így van mostanában,és egyre inkább ezt csinálja. Szinte terrorizálja őket olyankor.
Én jelenleg is nevelek gidát tehéntejjel. Na nem a bolti dobozossal természetesen. Semmit plusszt nem rakok bele. Éééés nem fosik tőle. Annyi a titka (szerintem többen itt cseszik el) hogy melegen (40 Fok!!!) kell itatni. A borjú is befosik a hideg (35-36 foknál hidegebb) tehéntejtől!! Pedig az gyárilag neki készül....vagymi. :)
Ja meg persze, napi 5x itatni. Ezt akkor megteheti az ember, ha egész nap otthon van. Én pl átlag napi 10-12 órát nem vagyok otthon, így ez alapból nem valósul meg. Max napi 3 itatást tudok betenni, és közel sem egyenlő időközökkel. Időnként 12 óra is eltellik a kettő között (persze ez semmi esetre sem követendő, de én nem tudom máshogy megoldani) De lényeg, hogy a gida megvan, és kezdi utolérni testvéreit (3-as ikrek legkisebb, leggyengébb tagja volt, az anyja nem foglalkozott vele, csak két erősebb testvérével, így ki kellett venni alóla 1 naposan)
Szia. Már régen voltam az oldalon mivel sok az elfoglaltságom de olvasva most egy kicsit irásodon elgondolkodtam.Mivel elöször azt irod a bakodról milyen agressziv hasba üti a csajokat(ami nem jó egy hasaskecskénél elvetélhet)kár lenne érte.Imádom a kecskéket.Most viszont azt irtad nem is láttad még hogy bántotta e őket.Szerintem figyeld meg ha igen bántja őket és ha van helyed rakd külön a bakot.Remélem ezzel nem bántalak meg.
Az én bakom olyan vad volt hogy mikor megakartam simogatni szinte ugy kellet vele megbirkóznom, kb 6 hónapja van nálam és még mindig félös egy kicsit még mindig huzodik .
De mondjuk az enyém nem agresziv sem velünk sem a lányokkal
Egy 1 éves bakkecskénél mennyire normális az,hogy kajáltatásnál mindenkit elzavar maga mellől,elég agresszív módon? Kicsit féltem a két lánykámat,mert valószínűleg hasasak (az egyik tuti). Néha úgy oldalba vágja őket ez a hülye állat,hogy nekem fáj... Továbbá velünk sem akar barátkozni,csak néz olyan gyanúsan,és elhúzza előlünk a csíkot,pedig már itt van egy ideje,lett volna ideje rá,hogy megszokjon bennünket. Sose bántjuk,hívogatjuk,udvarlunk neki,de semmi. A vele egyszerre érkezett lányka már egész szelíd kezd lenni,ő hagyja magát megsimizni is már. Nem tudom,mi legyen vele,mert nagyon szép bak,de nem szeretném,hogy később esetleg velem is ezt csinálja,mint a lányokkal...
Üdv! Nekem is elpusztult két anyám és én nevelem a kicsiket üvegből. Én Fytomilk tejport adok nekik, kicsit kevesebbet, mint ahogy a zsákon van. Az elején, és ha kell, akkor később is kamillateával, természetesen cukor nélkülivel, hígítom a tejport. Ez megfogja a hasukat és nem okoz nekik problémát. Magasan ez a legolcsóbb és legegyszerűbb megoldás. Nekem tökéletesen bevált! Az ANIVET-nél lehet kapni és ki is szállítják gyorsan és olcsón. (Ezt nem reklámnak szántam)
Köszönöm a sok választ!!! De felmentem másik honlapokra és rátaláltam Dr Pomázi Lászlo honlapjára. Aki ö maga is foglalkozik kecskékel. Azt irta hogy egy az egyben lehet tehén tejel potolni a kecsketejet. Méghozá 2hetes korig naponta 5-ször 1dl 2-4hetes korig naponta 4-szer 1,5dl 4hetes kortol naponta 3-szor 2-2,5dl. A honlapját megtaláljátok ha beirjátok a nevét egyenesen a dr úr válaszol a kérdésekre. Ezt tanácsként szánom mindenkinek ha kel megtudom adni a doki telefonszámát is.
Ha te neveled a gidát és nincs kecske tejed csecsemő tápszert adjál és feltétlenül rizsnyákot keverj bele ezt is lehet a gyógyszerttárban kapni, ettől nem megy a hasa. A tehéntej nem jó nekik.
Mostanában van itt az ellések ideje, így húsvétra pont meglephetitek a kis családot kisgidákkal. Ha nem akarsz lutrizni, akkor megbízható helyről vegyél. Mondjuk tenyésztőtől. Én évekig szórakoztam az ilyen-olyan parasztbácsitól vett kecskékkel, míg végül maradt kettő, ami maradni is fog. És ez a csere-bere is került annyiba, amennyibe egy jó származású kecske.
Itt mindhatom, bárkiben megbízhatsz, és találkozhatsz tenyésztőkkel is. He te is nagyid féle fehéret szeretnél, akkor szánentálit keress (a hirdetésekben találkozhatsz fekete-fehér, sőt fekete szánentálikka - na az nem igaz)
Jó tejelő még pl az alpesi, anglo-núbiai, ...
Ha nem feltétlenül fehéret szeretnél, akkor lesd az oldalt, tele lesz hamarosan frissen született gidákkal.
A tyúkok jól elvannak a kecskével. Nézz körül takarmány-beszerzési forrásoknak, csináljátok meg a helyüket, és majd szépen lassan mindent. A tehén talán túl nagy falat, de nem ismerem a lehetőségeiteket.
Nekem itt sokan azt mondták, amikor hasonló cipőben jártam, hogy a tehéntej megfosatja. Én a legolcsóbb csecsemőtápszert adtam neki. Na az is hajtotta kicsit, de őt első naptól kezdve én neveltem. Még föccstej se igen jutott neki, csak pár csepp. Amikor nálunk járt az állatorvos, az is mondta, hogy jól tettem hogy tápszert adtam.
Ja és itt többen tanácsolták nekem, hogy tojást és mézet bele tehetek.
Volt már itt a fórumon valaki, aki tehéntejjel felnevelt kisgidát (talán khirke?). Mennyi idősek a kicsik? Jó lenne, ha legalább 3-4 naposak lennének, a föcsej miatt. Próbálkozhatsz tehéntejjel, tegyél bele teáskanálnyi vajat, és mézet (NEM CUKROT!) Először csak kis mennyiséggel próbálkozz, ha nem lesz hasmenése,emelheted az adagot. Kecsketejet nem tudsz venni?
Sziasztok! Nekem egy tanácsra lenne szükségem! Városból faluba költöztünk és szeretnénk állatokat tartani! De nekünk baromfit ajánlottak. Mi pedig kecskét ,birkát ,tehenet , malacot szeretnénk tartani a későbbiekben! Valaki tud ajánlani fajtákat? Mi olyan kecskét szeretnénk tartani aki ad tejet! Régen a nagyinak volt fehér jó nagy cicije volt és sok tejet adott. Szerettük mikor kis gidái voltak mindig rajtuk csüngöttünk! Várom a segítségeteket!
Sziasztok az kérdésem árván maradt kis kecskémet tehéntejel fel tudom-e nevelni? Ha igen menyit vegyek menyit iszik meg naponta. Ere fontos lene a válasz mert három kis éhezö várja a megoldást. Persze házi tehéntejre gondoltam!!
Krezi, Te vonzod az aberráltakat. Ez az adonyi szerzemény? Azért még várj egy kicsit, ne élezd a kést. Elvégre a férfias nők és a leszbikusok is tudnak gyereket szülni.
ha ezt nekem írtad, akkor : csak az egyik tőgyén van ilyen, nem fogak rajta túladni, sem levágni, mert én is szeretem őt, és a faluban a gyerekeknek is ő a kevence, meg azért sem mivel az egyik anyámat le kell vágni, és így csak 2 anxám lesz és ezért sem, merg mert ő a legédibb, jah meg a bakom:D
Nekem is volt ilyen kecském, meg van is, akin van plusz bimbó. Egyikből se jött semmi, csupán egy cm körüli bibircsókká alakult. Persze erre mondják a tenyésztők, hogy genetikai hiba, selejtezésre szorul. Micim 3l tejet ad naponta, úgyhogy nemnagyon érdekel. Én azt mondom, mint hobbitartó, azért ne vágd le, mert "selejtes". Szerintem várd meg az első ellését (ha már úgyis vemhes) és kiderül, hogy 4 csöcsű lesz, vagy megmarad bibircsóknak a plusz kinövés.
én nagyon nem szeretnék túladni rajt, mert nagyon a szívemhez nőtt a drága, de mivel csak egyik tőgye ilyen remélem engem nem fog idegesíteni fejéskor :D
Nekem is volt 1 ijen kecském de én hamar tul adtam rajta mer mehéz volt fejni .Tögyenként+1cici volt össze vissza jött a tej belöle fele mellé ment az edénynek.
A felső kép az még nyáron készült, az alsó az tegnap előtt óltakarítás előtt, mielőtt még besötétedett volna(igyekeztem arányosan kicsinyíteni, de ő nem törpe kecske, a felső képen látszik h hosszabb volt a szőre, de megkellett szegényt nyírni mert deleragadt a gaz..nah de ez mindegy is) :D
Vettem egy alpesinek mondott csajt, november elején.
Amikor meghoztam még tejelt is egy kicsit és üldözte a bakomat.Má dörzsöltem is a tenyerem, hogy milyen szép gidákat fog tavasszal elleni.
Azóta elapasztott, de még mindig üldözi a bakot, tehát valószinű nem vemhes.
Ma délután amikor rájuk néztem meg épp szerepcserét gyakoroltak, a pasi volt alul, ez meg szabályosan mögékerül... Többször. Meg más csajokat is bepróbált.
én meg ma kimentem a kecsókhoz, hogy agyjak nekik enni, és gondoltam megnézem az én szürkém tőgyét, hogy mekkora már, és mit veszek érszre egy harmadik bimbót, mondtam ok, akkor ahonnan hoztam valószínűleg az volt az anyja amelyiknek 4 bimbója is volt 2-2 a tőgyén, le is fényképeztem, ti mit szóltok hozzá? vagy már találkoztatok ilyennel? sztem baja semmi, mert az anja is nagyon jó tejelő volt :D
Nekem van egy nagy testű bakom, de nem barna, hanem fekete.Tejelő magyar barna x alpesi keverék, a börgöndi tenyészetből. ENAR nyilvántartott,törzskönyv nincs, csak származási lapja van, hármas mentes. Az ára 60.000.-Ft.
Tényleg jó a rézkecske ,és így hogy tudjuk hogy vörösréz, és a réz ára a csillagokat verdesi még drága is!pedig akartam egyet rendelni,mert februárra megint mínuszokat mond az ídőjós.de csak febr első 3hetére
Örülök,hogy tetszik, vörösrézből van. Drága Párom villanyszerelő,és rengeteg kábelmaradványunk van, amit ki akart dobni, én meg épp unatkoztam (nem tudom ti hogy vagytok,de én ebben a cudar hidegben nem mentem nagyon ki).
Remélem már nem lesznek mínuszok.
Olyat koriztak a csajok az udvarban,mint valami részeg banda. Napsütéses délelőtt vittem ki őket a közelbe legelni, hazafele vonszolni kellett őket, mert nem voltak hajlandóak a jégre lépni, így felszórtam az egész udvart hamuval, most meg mint valami csatatér úgynéz ki minden. Viszont mostmár dalolv mennek, hogy egy csepp jeget sem látnak, kényes nőszemélyek.
Leraa! Igazad van! Én is idegbajt kapok az ilyen zavaros mondatoktól, s nem tudom eldönteni, vajon a tulajdonos fejében, vagy a kezében van a hiba. Nem ártana még egyszer átnézni a hozzászólást mielőtt megnyomjuk a "mehet" gombot. Velem is előfordult már, hogy melléütöttem egy-két betűt, de egy mondaton belül halmozottan még nem.
Most már csak egy vészcsengő kell, ha elaludnál a tv előtt Kisbambira várva :-)))), hogy figyelmeztessen a kellő pillanatban! (csak vicc volt, nehogy megsértődj!)
Én most úgy várom az ellést Bambinál vettem a piacon egy infrás 2.4g kamerát 10e Betetem az olba , rálát a Bamgira és nézem a tvn keresztül. Így látom éjszaka is.
Az autós Mcdonáldsban az az ablak alá ahol kiadják a kaját és a visszajárót kidobott a pultos száz forintot.minden vendég százassal kevesebbet kapott vissza .aki megreklamálta annak azt mondta hogy biztos kiesett a kezéből,és tényleg ott volt a pénz a földön.este a pultos kivette a "megtakarított "százasokat és boldogan nyugtázta hogy ma is jól keresett!!
Szeretném ha írnál dátumot,hogy megtudjam beszélni a fuvart hogy mikor mehetünk a gidáért.Nem egyszerű,mert nekünk nincs autónk,és az egyik törzsvendégünket(kocsmárosné vagyok) kértük meg hogy elvigyen érte.
Sőőőt, nekem egyszer egy ember mesélte, hogy ő felnevelte cumiból a kisgidát miután belepusztult az ellésbe az anyja. Na nem is ez a szenzáció, hanem az, hogy mivel: kamillateás feles tehéntejjel (fele tej fele kamillatea) . Nabazmeg :)) És megnőtt a gida. :)) Háát, apám ha sörrel nevelte volna fel, az sem állt volna sokkal messzebb a kecsketej beltartalmához, mint a feles tehéntej :))
Lehet hogy az anyuci azért nem engedi őket szopni, mert be van gyulladva a tőgye és fájdalmas.
Elvileg teljes tehéntejjel pótolható (lehet tuningolni vajjal és szőlőcukorral, de én nem szoktam). De nem bolti zacskós/dobozos tejjel, hanem amennyiben van rá módod és valahol van háznál magyartarka tehén, onnan hozzál teljes, fölözetlen tejet, és 40 fokosan ad nekik cumiból!
Szia én úgy oldottam meg az ilyen problémát, mert volt nállunk egy kicsi kecske táplálásra mert a 3.napján az anyucija meghalt, és mondtam haveromnak h hozza át majd az én anyám amelyiknek csak egy gidája volt szoptatni fogja, csakhogy az Kleó nem engedte oda a kicsit, és úgy tudtuk etetni hogy lefogtuk, és kikötöttük(mert kézből a kecsketejet nem fogadta el) az anyát. de most is elég kicsi a termetéhez képest a kis herélt bakocska amit etettünk, de legalább túlélte, és nagyon szelíd, valószínűleg azért maradhatott ilyen pici mert nem kapta meg a megfelelő antitesteket az anyjától. Ez az én tapasztalatom, bár én csak hobbi kecsketartó vagyok. =)
Sziasztok nem rég regisztráltam. Nagy gondom van gyors segitséget kérek. Nem rég született 3db kecske gidám, de anyuci 6.- dik napon bántja öket nem ad nekik eni mit tegyek.? Mivel tápláljam őket mit adjak enni nekik és menyit. Esetleg tehén tejet? Ha lehet gyors segitséget kérek mert tegnap etek utoljára. Várom a választ!! Előre is köszönöm a segitséget.
Nekem úgy mondta a segítségem, hogy amikor megint fájása van, toljam vissza a fejét, így könnyebben befér a kezem. De valóban ordít. Az viszont tény, hogy az adrenalin szintem, annyira fölment, hogy egy jó szeretkezés is elbújik mellette :) Amikor ott van az ember, valahogy ösztönösen cselekszik. Mert segíteni akar, és mindent megtesz. Nálam nagyon jó volt, hogy legalább telefonon keresztül, de kaptam támogatást. Mindemellett a 2 éves, épp babakocsiban elaludni készülő fiam volt még ott, plusz idegőrlésnek :)) De végül két gida között ő szépen elszunyókált :) Azért utólag ilyen esetek nagyon jó élményekké kerekednek. Lehet csak nekem volt egyszerű dolgom, de akármelyik ellés fantasztikus élmény. Még akkor is, ha csak meglepnek, hogy szia, már kint vagyunk :)
Csak elsőre tűnik lehetetlennek benyúlni a fej mellett. Ha Betadinnal (persze a legjobbak a gyári magzatvízpótló gélek, vagy a humán célú sikosítók :)) ) besíkosítod a kezed, akkor be tudod a fej mellett csúsztatni. A nyomorult kecs persze ordít közben. De ha a gida még él, akkor igencsak sietni kell.
Én idén -a legelső ellésnél- sajnos úgy jártam, hogy valamikor éjszaka kezdett elleni a kecske, mikor hajnalban mentem ki, akkor láttam, hogy csak egy élettelen fej lóg ki. Annak már annyi volt, de a tesója azóta is él és virul.
A többi ellést nem is láttam, a kis piszkok mindig úgy oldják meg, mikor dolgozom vagy valamikor éjfél és 5 óra között éjszaka :)
:)) Tehát elképzelem:
Patikában:
-Öö izé, síkosítót kérnék....ö...ö nem nekem kell...hanem a ööö....a kecskékhez...ööö izé ..... az ellésükhöz....ööö :)
Szerintem hiába próbálnál bekerülni, még állásinterjúra se hívnának be, mer az íkú teszten megbuknál. Van egy szint, ami fölött lehetetlen bekerülni, és ezt a vonalat olyan alacsonyan húzták meg, hogy te biztos nem férsz be alája.
Egyéni, mint az embernél. Van amelyik nyikkant kettőt és kitol hármat. Van amelyik leordítja a gyöngyöst a fáról, pedig semmi oka rája. A nők mán csak ilyenek, tudod..
Több kevesebb sikerrel lefényképeztem az első 2-t ellő kecskémet. Itt megnézheted:www.polgardikecske.eoldal.hu/fotoalbum/kiskecsi-szuletik/rozi-ellese/24 3, évadnál tartunk, még soha nem kellett beavatkozni.Remélem így folytatódik.
Májusig még van időm okosodni, akkorra várjuk a bébiket. Olvasok és jegyzetelek ám alaposan! Kérdés: Ha a keccs ordítana szüléskor, akkor tuti baj van, vagy ők is kiabálnak néha, mint az emberek akkor, is ha épp nincs vészhelyzet? Szóval ha ordítani fog, akkor tuti baj van, vagy ha nem kiabál, akkor nics baj??? Grrrrrr! Nem is tudom, hogy mertem ebbe belevágni! De ha már bent van, ki kell jönnie! Nagyon izgulok a május eleje miatt! Állítólag Zsuzsinak háromszor is ikrei voltak!
Nekem még csak egyszer kellett segítenem (a gida két nap múlva elpusztult), azóta minden ellésnél pánikban vagyok, hogy mit kell tenni, ha nem jó helyzetben van a gida. Pl.ha kinn van az orra, de nem látszik a lába, hogyan lehet benyúlni a feje mellett? hiszen az kitölti a teljes szülőcsatornát. Néha jól jönne egy pontos, akár részletes képekkel (vagy videóval) illusztrált gyakorlati útmutató, de ilyet még sehol sem találtam.
Tényleg ritka, hogy valami baj legyen. Ha van, akkor legtöbbször a gida rossz helyeződése miatt. Ilyenkor logikussan kell segíteni, nem pánikolni. Benyúlni a kecsbe (Betadinos kézmosás után) és beigazítani a gidát a szülőútba. Leggyakoribb talán, hogy fejjel jön, a mellső lábai (egyik vagy mindkettő) visszamarad. /a kisebb gidák így is simán megszületnek/ Nagyobb gidánál: visszatolni a fejet vagy benyúlni mellette és kihúzni a lábakat és már ki is pottyan a gyerek. Ha farral jön gida, és csak a farka látható-tapintható, akkor kicsit visszatolni a fenekét és a hátsó lábakat kihúzni a hasa alól. Ha a feje marad vissza a fejet egyenesbe fordítani. Extrém helyzetek, mint pl csak a háta tapintható vagy a 4 láb egyszerre jön (egy gidaé vagy ikreké? kérdést eldöntve) ésszerűen segíteni. A helyzet többnyire adja magát. :)
Nálam idén eddig a legelsőnél kellett segíteni (az eddigi 5 ellésből). De szerintem ez az arány bőven javulni fog, ahogy a többiek ellenek (még 10-12-en minimum).
Tulajdonképpen az ATEV egy szerencsés cég. Nincs konkurenciája. Egy tehenet elvisz vagy 60-70 ezerért. Nem csoda ha inkább "elveszett"-ként jelenti ki a paraszt a megdöglött tehenét. Egy kecskéért ki a fene hívná ki?
Időnként elfilózom azon, hogy mégegy ATEV-et kellene alapítani... :)
Nemhogy kérdezősködni, de egyenesen kötelez rá, hogy szerződést köss állati eredetű veszélyes hulladék befogadására alkalmas (és akkreditált) hellyel. Akik azután nem kevés pénzért befogadják a dögöt (ami veszélyes hulladéknak számít, és legkevésbé sem engedélyezett a telephelyen vagy bárhol elásni), és adnak róla igazolást, hogy ennyi meg ennyi kg-t átvettek megsemmisítésre. Dögkutak és konténerek megszűnőben vannak, úgyhogy az, hogy valahol még van mutatóban, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy minden településen van olyan. Pláne nem, hogy egyáltalán kellene lennie, nem önkormányzati feladat, hanem az állattartó kötelezettsége, hogy a nála keletkezett bármilyen hulladékot szakszerűen elhelyezze. Országosan az ATEV foglalkozik ezzel a príma tevékenységgel, velük kötnek szerződést nagyobb települések önkormányzatai, nagyobb állattartó telepek, akik azután eldöntik, hogy más szutykát is hajlandóak-e befogadni, és továbbítani az ATEVnek. Ahonnan azután visszaköszön a cuccos kutya-, csibe-, satöbbi táp formájában, már ha valaki nem csak kérődzőkkel osztja meg a lakát.
Nem hinném hogy hanyag vagy, én vagyok inkább hisztis! Segíteni nálunk csak 1 kiskecskének kellet, mert az egyik első lába bentmaradt, de megtaláltuk, és utánna simán ment minden. Nekem is a 3. ellős évem ez, de az érzéseim ugyanazok mint 2 éve.
Egyébként nekem az a saját tapasztalatom, hogy eleinte, amikor az első elléseken voltam túl, nem szóltam bele, kicsit besegítettem a szárítgatásba, letörölgettem, és mindent hagytam a maga rendjén. A kicsik ösztönösen mentek szopni, minden rendben volt. Következő évben, amint megszülettek, tiszta ideg voltam, bennem volt, hogy jajj nehogy éhezzenek, nyomkodtam cicehez, nagyon hülye voltam. Meg is lett az eredménye. Azt hiszem sikerült a két végletet elérnem. Idén megpróbálok okosabb lenni. Tavaly mivel segítenem kellett mert 3-ból 2 nem a megfelelő módon indult ki, kellett a segítség, erre számítanom kell idén is. De nem törvnyszerű.
Én ilyen hanagy lennék? Nem szoktam sose lefertőtleníteni nekik a csonkot! Az anya lenyalogatja, de a zsinór ott lóg, majd pár nap után leesik. Tiszta alom, eleinte úgyse nagyon jönnek ki.
Én is ilyen aggódós vagyok, már tegnap ahogy olvastam Kriszta hozzászólását tiszta gyomoridegem lett. Nem bízok a véletlenre ilyenkor semmit. Több telefonos segítség készenlétben, és a szomszéd faluból szoktam hozni"kecskeszülésznőt", aki ott van velünk:)! Itthon mindenki kiröhög... A juhász Jani bá azt mondta, ő már az én kecskéim húsát meg sem enné, annyira szeretem őket, hogy ezeket ő is sajnálná.
Készíts elő száraz törölközőket, valami fertőtlenítőszert a köldökcsonkoz. Szoktam infralámpát kirakni ilyenkor. Más nem kellett még. Bár márciusig sok idő van.
ezt Krisztától tanultam hogyan kell.. úgy látszik így száll egyik generációról a másikra ;) amúgy télleg kár aggódni, naon ritka hogy nem oldják meg maguk!
Ne félj semmit :) Én is így álltam hozzá, de képzeld, első ellésemnél ott állt a két gida velem szemben, talán ha negyed órája, hogy kint voltak. Az egyik épp felállni készült. Volt olyan is, hogy kezem lábam remeget, mert orral jött a gida, de Tomipapapa tarotta bennem a lelket, és segítettem . Szerencsére a kecskék viszonylag könnyen ellenek. Olvass vissza, hogy mi legyen kéznél, de nem jellemző, hogy gond legyen.
Don Palesz, gondolkodtam itt a dolgon, lehet hogy baromságot írtam. Szóval, véres tej akkor szokott lenni, ha alávernek a kecskének. Mármint egy másik. A többi ugyanaz, fejd ki, néhány nap alatt rendben lesz, bár nem vagyok állatorvos.
Ajjaj!...minél többet olvasok az ellésekről (főleg néhány negatívumot), egyre jobban kezdek aggódni. Talán jobban félek a márciusi esedékes ellésektől mint amikor én szültem. Pedig akkor sógornőm mesélt rémesebbnél-rémesebb dolgokat.
Milyen szereket,eszközöket szerezzek be,ha esetleg vmikomplikáció lépne fel és a doki késne? Nem akarok felkészületlen lenni életem első gidái érkezésekor.
Előre is köszi a tanácsokat.
ui.:olyan listára gondolok, amit a terhes nők szoktak kapni,hogy ezt kell beszerezni a baba érkezésére.
pittoskám, azért ez a hulla-kérdés ennyire nem egyszerű. De legalábbis ott nem, ahol sok a kecske. Mert a hatósági állatorvos azért szeret kérdezősködni.
Don Palesz, tőgygyulladása van. Hívj állatorvost, de ha szerencséd van és napokon keresztül csontig ki tudod fejni, rendbejöhet. Nálunk ez bevált, mi nem infúziózunk.
Jó estét mindenkinek felénk szarvolt az idő, ugyhogy nem tudtam kecskézni csak anyi hohy gyorsanmeg etetem.És képetse tudtam csinálni róluk.Pedig szeretem volna 1 gidát megevet a szomszéd kutya.
Igenám, de lassan nem merek hátul új "sírhelyet" ásni. Van ott tavaszról két kiskecs, meg egy-két tyúk. Úgyhogy a körtefánk vagy jobban terem majd, vagy kipusztul :)
Na jó, csak vicceltem. Nemrég voltam kint nála, még álldogál szegény, de elég búsan. Sajnos gyerekek egyedül voltak bent, így nem időzhettem sokat. Hiába, ha a bendőmozgás leállt, akkor kb nincs mit tenni, ha meg csak gyomorrontás, akkor talán kis kamillatea és Bolus keverékkel meggyógyulhat.
Amálka temetéséhez mi is hárman kellettünk. Egy csákánnyal verte fel a fagyos földet. 10 centi után már ásható volt. Onnan ketten ástunk, lapátoltunk. Hát nem volt semmi, meg az sem, hogy az a szép nagy állatot ki kellett vinni a kertbe kb. 15 métert. Így legalább nemcsak a szívünk szakadt meg.
Hát a júniusi kiskecském elég szarul van. Ugyanúgy néz ki, mint az anyja, akit meséltem. (akit levágtam gyorsan, mondván a kutyának még jó lesz) Szerintem a kis hülye bezabált sárgarépából, mert azóta van szarul. Felborult a bendőműködés. Megjegyzem, nem adtam neki fagyos répát, átmentem időben a frissért. A pucolók keze alól hoztam. Szóval tegnap óta fosik, ma adtam neki Bolus adstringenst, meg Rumdigesztint, de óráról órára esik össze. Most ilyen fagyott földbe nem hiszem, hogy be tudnám ásni.
Nos az elhult álat ha kutya. Kiviszem a határba a dög konténerbe és kész, az minden telepulésen van vagy kell lennie.Gyál és Pakony közt van pl.
Ha kecske és nem betegség miatt hult el. Levágni a gond elött idejébe Vagy elkésziteni fogyasztásra , Vagy ha nagyobb a baj. Meg etetni kutyával persze fözve.
jodarabig potolja a pedigrét.
Sacili kösz az infót .
Persze nekem mindegy mert tej véget tartom .
Bambi remélem ad 2-3 litert ha meg lesz a gida most aktuális.
Ha nálatok elhullik egy kecske, mit csináltok vele? És a viccet félretéve kérdezem. Simán elássátok valahol a kertben? Kukába mégse lehet dobni (már a méretek miatt, főleg ha felnőttről van szó). Vagy van ahova ilyenkor le lehet adni? Igazság szerint azt se tudom, hogy egy nagyméretű kutyával mi lesz, ha mondjuk el kell altatni.
www.polgardikecske.eoldal.hu/fotoalbum/-a-legfiatalabbak/-2009-kecskeparadicsom/104 Itt megnézheted az egész csapatot. A kicsi neve, Pofi. Majd sűrűn teszek fel róla képet. Már mindent eszik, az abrakot is szemesen, ami főleg kukoricából áll,s kb 10% zab és 10% árpával vegyítve van.
Andreja, nem hinném hogy Zsolesz kecskéjével bármi probléma is lenne, a baj itt csak az, hogy ő szarvatlant vett és szarvtalanítottat kapott. Ügyetlen, és ráadásul simlis is volt az eladó, de én ebben az országban már semmin sem csodálkozom.
Leraa, tele vagyunk gidával. Már heten vannak a lakásban, ahogy nőnek, egyre kevesebbet alszanak, csapatostól rohannak utánam. Tegnap akkorát estem mint az ólajtó, ráadásul éjszaka még egy borzalmas ellésben is részem volt. Na, azt nem kívánom senkinek. A kecske ordított, én könyékig benne voltam és bőgtem. A gida meghalt, de legalább az anya megmenekült.
Köszönöm a képet! Melyik lenne a szóbanforgó kis bak?
Már bele is szerettem a kis drágaságba!!!!
Ha nem esne terhedre,szeretném ha írnál róla hogy te mivel eteted a kecskéidet,hogy én is olyan körülményeket tudjak teremteni a kis jövevénynek!
Régebbi hozzászólásodban amit írtál mi is ugyan így szoktatjuk össze a kicsiket .Nincsenek kötve,még éjszakára is egy zárt ,fedett helyen van az egész csapat.
Ahogy időnk engedi kétszer hajtjuk ki őket a szabadba, leginkább a férjem de én is imádom őket figyelni ahogy legelésznek,tudnám ajánlani nyugtató helyett sok embernek.Úgy gondolom hogy jó helyre kerül a kicsi.
Pár lappal régebben írtam ide a fórumba először,most ismét lenne kérdésem aminek a megválaszolásához a ti szakértelmetek kell!Mint említettem októberben vásároltam tenyésztőtől egy szánentáli fiatal bakot.A kislányaimnál tette is a dolgát szépen, remélem az eredménye meg lesz kb március vége április elején.Akkor úgy nézett ki,hogy a srác nem szarvalt,ill. a tenyésztő szerint génjeiben suta.Ennek ellenére kb 4 helyen szarv kezdeményei vannak nem nagyok kb 2-3cm.Ezek közül már egyet le is tört a játékban a lányokkal, a sebet természetesen lekezeltem bár szinte semmi vér ill varosodás nem keletkezett rajta.Lehet ,hogy valami bibi van a származását illetően? Úgy tudom hogy a szánentáli nem szarvalt,ill nem megengedett.A fajta jegyeket pedig szépen hordozza tiszta fehér szőrzet, jellemző fejforma,pigment mentes körmök.Törzskönyv, papírok rendben.Szerintetek a későbbiekben lesz emiatt vele valami gondom?Most még együtt van a lányokkal mikor tegyem külön tölük az ellés előtt?Segítsetek felhomályosítani ezekben a kérdésekben!
Nem akarok tudorkodni, de azt hiszem, hogy a fehér parlagi, vagy szánentáli keverék, a barna pedig alpesi keverék. De ez mindegy is, az a fő, hogy jól tejeljenek.
Megoldódni látszik Frizi tőgy problémája, már "csak" nehéz elindítani a fejést, kijön egy kis dugó, aztán rendes tej jön. Remélem néhány nap alatt ez is rendeződik, mert az állatorvosunk kórházban van, a másik meg egy sintér...
Íme a kis leszbi csajom.Hátulról is sikerült lekapnom,úgy látszik ott minden rendben van.....Az elhízás nem okozhatja nála ezt a zavart?Ellés nélkül tejel,most meg fiúnak hiszi magát:))Tudom hogy lenne aki már élezné a kést,és venné a darálót,de még kap egy kis haladékot.
Az alsó képen az a kis semmi fekete-fehér,az a bak,a leszbi csaj mellett.
Hát ezt jól elcsesztem,egy szép nősténykecskét adtam érte cserébe. Az idén inkább fizetek,és hozok a keverék lányoknak egy hozzájuk illő fiúcskát!
Szia! Persze, holland fekete-fehér tejelő és holland szánen is van. Én csak az előbbiről tudok valamit is mondani. Nálunk van 2 gyönyörű fiatal anyuka, kegyetlenül nyomják a tejet. Az egyik éppen tegnap ellett. Szerintem egészen Hollandiáig kéne menned, de lehet hogy valaki innen is jelentkezik. Sok sikert!
Én tőled sokkal nagyobb alázattal viselkedem az állataimmal szemben. Én akartam őket, nem ők engem, így kötelességemnek érzem, ha bajuk van segítsek rajtuk, ha kell állatorvossal, és pénzért. Nekem nagyon rosszul esik, ahogy beszél, viselkedsz a kecskékkel!
Az ajándék lónak akkor sem érdemes a fogát nézni, ha adod.
Még a múlt században egyszer odajött egy bácsi a mekdonáld kocsisorára kunyerálni, merhogy nagyon éhes. Mondtam neki, jöjjön a sor másik végére, veszek nekije egy burgert. Találd ki, mi volt a válasza.
Amikor nálunk előfordult ilyen darabos trutyi, abból karakán tőgygyulladás lett. Szerintem kell az állatorvos, ha nem tisztul a tőgye. Kap egy tőgyinfúziót, aminek az ára nem veri a csillagos eget és 5 nap múlva rendben van. Még egy tipp: ha dugó van a tőgyében nekem legjobban a hyperolos áztatás jött be. 4%-os oldattal áztatva mosom a tőgybimbót, olyan erővel pezseg, hogy kitakarítja a járatot. Ezzel sikerült a tőgykanült elkerülnünk. Volt részünk egyszer abban is. Míg a doki berakta, a kecske bent ordított, én meg kint zokogtam. Ha lehet, el kell kerülni.
Ha ez lenne a fizetségük a segítségért, akkor igen. Egy 20 kg-os bak nettó súlya (azaz az elfogyasztható hús mennyisége csontokkal együtt) kb. 6-8 kg, értéke úgy 8-10.000 Ft, cirka annyi, mint az anglo-núbiai bak eladásából származó nyereséged. Nem tudom mennyit segítenek, de ezzel azért még nincsenek túlfizetve.
Ronnja:köszönöm amit írtál meg fogadom ellnézést mindenkitől.Szeretnék tanácsot kérni van egy bakom 20kg -s lakik nálunk egy szegény család akik segítenek a kecskéknél fejni trágyázni csak nincsmit enniük levágnák a bakot ingyen érdemese vagy sem.
Feke1, nem akarlak bántani, de írtad,hogy az osztálytársaid nem fogadnak el. Ha tanácsolhatom(ugyanis tudom,hogy manapság milyen középiskolásnak lenni,mert én is nemrég végeztem)
Vegyél vissza a "majd én megmutatom,hogy én vagyok a FASZAGYEREK(ez egy marhajó film is-de erről majd máskor)"stílusból, mert itt senki sem lódítani jön ide,hanem,hogy egymás hibájából-tapasztalatából tanuljon-Jó pap holtig tanul címen.
Ezt azért írom neked,mert ha itt ilyen a stílusod, nem lepne meg,ha ezért cikiznének az osztálytársaid is, és nem a kecsók miatt. Szerintem a suliban is valamivel fel akartál vágni, csak ott is balul sült el a dolog. Változtass a modorodon, és hidd el,hogy sokkal jobban fognak kedvelni az emberek.
bár ez csak az én meglátásom,bocsánat, ha megbántottalak
MINDENKINEK: cudar hideg van, de sétátunk-és megfagytam.a kecsók viszont jól bírták,sőt, még szerintem élvezték is.
Igazából inkább darabos, túró szerű, olyan, amit ember meg nem inna, az biztos. Bár a színe normális, csak elég gusztustalan, ahogy darabokban jön ki. De ma majd megint kifejem és meglátom, változott-e (Csak haza kell érnie a férjemnek, mert ilyen hidegben nem mehetek ki a pici babával) Félek, nehogy baja legyen a tőgyének...
Szia! Írtam Neked emilt, csak nem válaszoltál, gondoltam akkor nem zavarlak még ezzel a kérdéssel is. Frizriól van szó.
És azért apasztottam el őket augusztus/szeptemberben, mert kisbabám született októberben és nem tudtam foglalkozni a fejéssel, sajt készítéssel. Idén már nem így lesz.
De nem lett elapasztva, pont ez a lényeg, tele van a tőgye valamivel, sztem jó sűrű, zsíros tejjel. Az a véleményem, hogy a tőgyet mindenképpen ki kell üríteni, bármi is van benne.
Ha márciusban ellett, és csak november elején vemhesült, akkor miért kellett már augusztusban elkezdeni apasztani. Szerintem összezavartad a természet rendjét, nyugodtan fejhetted volna február végéig. Én a te helyedben sürgősen kifejném a benne levő valamit, és a következő fejést letesztelném, hogy tiszta-e a tej. Ha igen, nyugodtan fogyaszthatjátok, és ha biztos a novemberi fedezés, akkor ráérsz február végén,ill. a várható ellés előtt 6 héttel apasztani. Ha tényleg vemhes, akkor ő maga is aktívan besegít majd az apasztásban.
Ha minden igaz most november elején vemhesült, még biztosan nem fog elleni, előtte nem is látott bakot amárciusi ellésóta. 5 év körüli, egyébként teljesen egészséges, jó kedvű, jól eszik.
Ha némileg fagyott, és elkezd kiengedni, akkor erjed egy kicsit, és a főzéssel ez az erjedés kimegy belőle. Pontosan nem tudom mi történik, de nekem is volt az erkélyen faládában krumpli, s amelyik a szélén volt, kőkeményre fagyott. Még úgy keményen feldaraboltam, sós vízben megfőztem, kihűlt langyosra, s boldogan megették. A leve nem kellett nekik. Gondolom a zöldséget is megeszik így. Fagyottan nem jó odaadni, mert gyomor-bélhurutot, hasmenést kaphatnak tőle.
Sziasztok! Az egyik kecskémnek, amit már augusztusban elkezdtem elapasztani, most a párzás után megint kezd megtelni a tőgye és nagyon sűrű, túró szerű "tej" jön belőle, alig lehet kinyomni. Lehet, hogy azért van, mert a 9 hónapos lányát már nem engedi lopkodni a tejből, nem tudom (mert ez miatt egész nyáron külön kellett zárnom őket, de már októberben összeengedtem). De szerintetek ez tőggyulladást jelent vagy valami fertőzést? Kell vele valamit csinálni, gondolom ez a trutyi nem maradhat bent?! Ha most megint fejem, akkor nem lesz egyre több tej?
Hát ezt elég nehéz előre megjósolni. Attól függ, hogy a gének harcában melyik gén tud felülkerekedni: a bak búr, vagy szánentáli, illetve az anya "kőkemény keverék" génjei. Ha a nőnemű utódban a búr bak génje győz, akkor sok kecskehúsod lesz, ha a szánentáli, akkor viszonylag kevés húsod, de valószínűleg sok tejed, ha a "kőkemény keverék", akkor lehet hogy egy nagyon jól tejelő, izom dús anyát nevelhetsz belőle. Egy biztos, te mindenképpen jól jársz.
Egész nap dolgoztam este jöttem haza. Én is csak olvasom a fórumot nagyon ritkán írok. De csodálkoztam,hogy ilyen sokat kellett visszaolvasnom. É is jókat derültem de néha én is nehezen értettem amit olvastam. A törzskönyv engem is érdekelne de eddig nem tudtam hogyan kell szerezni. Elméletben hallottam róla de gyakorlatban mégsem jön össze.
OFF: egyértelműen bigecs barátunk(?) stílusjegyei sztem is, de a" mulaccságostól" baromi messze van. Egyébként még a 10 éves lányom is ezt mondta: "apa, ezek nem tudnak írni???!!!", így hát leraa és sacili álláspontját kell képviselnem a kor/helyesírás korrelációját illető problémákat illetően :-)) Fülig Jimmy, az vicces, de ahhoz meg egy nagyon művelt bácsi tudása kellet a háttérből. üdv: passzív olvasótok, zr
Hat anya,egy bak,és egy "leszbi" kecském.Ő az aki ellés nélkül letejelt,most meg próbálkozik a saját neménél.Sajnos az állatorvos sem tudott segíteni,de mivel ő a legszebb ,levágni sajnálom.Kap még egy év haladékot....
A képen a szomszéd kertjében legelnek,mert tudod,a "Szomszéd fűje mindig zöldebb!"Nálunk már nem nő fű,mert a gyönygösök,pulykák lerendezték.Szerencsémre a telkünk fölött van egy nagyon elhanyagolt gizes-gazos erdő,és egy hatalmas parlagi rész,akinek a gazdája örül hogy ott legeltetjük a kecskéket.
Mint láthatod, ez az oldal több, mint 7 éve működik, többnyire jó hangulatban. Aki itt fent vannak alázattal bánnak a témával és ahol tudják, segítik egymást. Érdemes közéjük tartozni. De ami nem megy ne erőltessük! Gyere vissza, amikor tudsz máshogy hozzáállni a dolgokhoz: pici alázat, kicsi érdeklődés, és AFFINITÁS!
Nagyon szépek így együtt. Hányan vannak összesen? Mekkora területtel gazdálkodhatnak evés és futkosás céljából? Egész nap el tudnám nézni az ugrabugrálásukat egy ilyen szép területen. Jó lehet nálatok kecskének lenni.
Szép jó estét mindenkinek!Szeretnék tőletek tanácsot kérni!Nekem csak "falusi" kő kemény keverék kecskéim vannak,és az idén sikerült egy nagyon nem tetsző bakot hoznom a csajoknak.Már az sem zavarna ha ettől az állatkától nem is születnének kiskecskék.Abban szeretném a segítségeteket kérni,hogy jövőre lenne lehetőségem egy búr bak és szánentáli anyától származó bakot hoznom,ez mit hozna ki az én keverék anyáimtól?Tanácsaitokat előre is köszönöm!
Hát gratula, részedről ez egy jó buli volt, 10 ezerrel beljebb vagy - már ha igaz a történet, meg a papád születésnapja. Nem haragszom rád, de jobb lenne, ha most már másokon gyakorolnál.
Drága gyermek! Jó lehet azzal az életcéllal élni, hogy kecsketenyésztő leszel. Mert most még ne nagyon nevezd magad annak. Én sem teszem, Pedig majdnem akkor kezdtem kecskézni, amikor te a világra jöttél. De ha a kecskékhez is így állsz hozzá, ahogyan szép anyanyelvünkhöz, akkor egyelőre talán be kellene érned egy egészséges származási lappal. Vagy annak másolatával. Abból túl nagy baj nem lehet.
Kriszta! Hagyd már a fenébe, ne rágd magad egy ilyen "kecsketenyésztő" miatt aki még az általa tenyésztett kecskefajta nevét sem tudja tisztességesen leírni, (következetesen angol-núbiait ír). Törzskönyv másolatot úgy sem fog tudni mutatni, hacsak nem szerez balkézről (durvábban lop) egyet, de még az sem lesz bizonyíték arra, hogy az az ő kecskéje. Most már csak azért csinálja, hogy téged hergeljen.
Feke1, na rukkolj már végre elő azzal a törzskönyvvel! Ha figyeltél volna, én sehol nem mondtam magamról hogy kecsketenyésztő vagyok. Ne hülyíts már, itt nincs kisfül és nagy, itt anglo-núbiai kecske van, az pedig mindenhol egyforma. A Negev-sivatagban is, Hollandiában is és Amerikában is.
Szólt az utcánkban egy ismerősünk, hogy rengeteg sárgarépa és zöldség (másnéven fehérrépa) pucolékot tud adni. Mst hoztam is két telepakolt takarmányoszsákkal, reggeli termett adag, de most du-ra már némileg fagyos volt. Oda lehet nekik így adni? Nem tudom amúgy hova tenni. Beöntöttem egy ládába és betettem az ólba. Ott pár fokkal talán melegebb van. Valami rémlik, hogy fagyos káposztalevelet nem szabad.
Szia Balukám, na látod, máshol se két fillérért adják a kecskéket.
Fek: ha a vérvonal megfelelő (majd kiderül a holland törzskönyvből), spermát adtok-e el? (15 évesen még gecinek hívtam, csak hogy ugyanarról beszéljünk) Esetleg kérdezd meg apukádat. Természetesen a kecske spermájára gondoltam.
Vannak olyanok, aki különböző fórumokon heccelik az embereket, így hatást tudnak elérni. Sajna én nem tudok ráborzolódni a témára, mert csak azt tudom, hogy aki nekem tejet ad, az valószínüleg kecske. Sőt, biztosan, mert mikor felraktam a képét, nem borzoltalak fel Benneteket. :)
nem vitás, de ez nem is fontos. Magánügyük. Én meg utcaseprő vagyok, úgyhogy nem értem, miért tudok néha ékezetet, vesszőt és mondatvégi pontot írni :-)
Tapsoljunk Krisztának!!! Végre neki is sikerült hossszú hosszú idő után képet feltenni. :DDDDD (Tudod, hogy imádlak)
Na hát én nem értek hozzá, de az alapján amennyit itt tanultam, és élőben is volt szerencsém hozzá, valóban csak némi rokonság vélhető fel a núbiai és e között a kecske között. De attól még lehet neki törzsszáma.
Ezt írta Kriszta is. Értem én, igazatok van. De itt a kérdéses a kecske kiléte. Aztán lehet apuka megmondja este 7 után, nem fiam, ez nem nubiai. Csak olyat akartunk venni.. :-) Mindegy inkább nem is szólok semmit. Én akkor is várom a további fejleményeket, hátha estére kiderül valami igazságféle. Nem igaz?
Egy 15 éves kölök feltehetően elvégezte a 8 általánost, amely idő alatt - ha apuka, vagy anyuka eleget foglalkozott vele - általában megtanul helyesen írni, és a gondolatait mások számára is érthetően megfogalmazni. Nem hiszem, hogy egy állatorvos apuka ne vegye észre, hogy a gyerek helyesírásával és fogalmazásával probléma van. De ez mindegy is. Szerintem feke1 úgy hazudik, mint a vízfolyás. Részemről a téma lezárva.
Bocs, kicsit szarul fogalmaztam. A núbiai kecske és a fülszám nincsenek egymással kapcsolatban. Ez a kecske nem núbiai, ha van benne fülszám, ha nincs.
Kiscsillag, nem ismeretség kérdése. Csakis LÉ. De a myvip-en látható kecske nem núbiai, mégcsak fülszám sincs benne. Se magyar, se holland. A núbiai kecske nem így néz ki, raktál fel egy képet, nem igaz? Nem látod a különbséget?
Képet miért nem tudsz feltenni? Az előbb is sikerült egyet. Ha jól értettem, akkor az mondjuk kölcsönvett. Nem tudsz csinálni a saját bakodról meg a másik kettőről? Mi az akadálya?
15 éves, kissé csiszolni való srác vagy, akinek van egy - elvileg - núbiai bakja, meg egy nabiai anyája, meg mégegy keveréke. Na meg a családnak jónéhány bértartásban lévő parlagi kecskéje. Ott rontottad el kisherceg, hogy tenyésztőt mondtál, és itt a valódi tenyésztők ugranak. Maradjunk a kecsketartónál, akinek tetszik a núbiai fajta, és szívesen szaporítaná az állományt. Ha az állatorvos apuka is besegít, akkor még össze is jöhet, hogy idővel tenyésztő váljék belőled. Da addig még van egy jónéhány éved és tanulni valód. A tenyésztés egy komplikáltabb dolog. Sok sikert, és ha nem kapod fel a vizet, előbb gondolkozol, mint beszélsz, hidd el, sok segítséget fogsz kapni az itt lévő tapasztaltaktól. Csak figyelj!
ne legyetek olyan negatívak!! :) Némi fogalom- és helyesírási zavarral rendelkezik. Hogy ez kinek a hibája, ne firtassuk, nem ide való téma. Majdcsak megtanul írni, beszélni helyesen. (ha meg diszgráfiás az meg mégegy dolog)
Egy kis segítséget kapot, nem kioktatást. Ha pedig sértésnek veszi az időssebbek tanácsát, akkor később se fog boldogulni az emberekkel.
Én egyenlőre kíváncsian várom a kecske származásának valódiságát ...
Leraa, én nem vagyok állatorvos, de van 4 gyerekem. Feltételezhetően az állatorvos apuka nem ír így, mert akkor még az érettségiig sem jutott volna el. A fiára pedig biztos figyelne, mint ahogy én is teszem. Ezzel egyébként semmi probléma nincs, én csak azt kifogásolom, hogy egy 15 éves gyerek hülyének néz itt mindenkit. Én ezt nem hagyom, ezért is néztem utána a képeknek. Meg is lett az eredménye. Ezzel együtt azt gondolom, nem kell itt mindenen megsértődni, most ez nem jött be.
Bocs Sacili, nem neked szántam konkrétan az előzőt, csak kérdésem lett volna, ami végül kimaradt. Mi összefüggés van egy kölök helyesírásában, és az apja szakmájában?
neee. Ne vitázzunk. Kissé zavaros amit feke1 mond. Talán apukája végigolvassa, aztán tisztázva lesz a félreértés. Számomra az zavaros, hogy kinél melyik kecskéje van. Tök mindegy, hol vannak a tesók. Itt most feke saját bejáratú törzskönyves bakja a kérdés. Valóban törzskönyves-e, vagy csak regisztrált állatról van szó. Legjobb lenne saját képet felrakni a saját állatról, meg a törzskönyvből megadni azt az adatot, amiből biztosak lehettek abban, hogy valóban törzskönyves-e.
Feke! Itt vannak akik pont Anglo-núbiai tenyésztésre adták a fejüket, és hónapokig járnak utána, hogy szerezzenek egy jó tenyészbakot. Most mindenki kíváncsiságát felcsigáztad, úgyhogy légy türelmes. Hozott képek kissé hiteledet vesztik. Lehet tévedek, de csak van egy digitális gépetek, amivel néhány képpel szolgálhatsz saját állataidról. Főleg az említett "núbiai"-ról. Senki nem akar bántani, csak kissé félreérthető vagy. És persze előfordulhat, hogy kiforgatják a szavaid. De fiatal korod lévén, fogadd meg a tanácsot: Gondold meg mit, hogyan írsz le. Figyelj a megfogalmazásra. Ez nem Chat, nem kell sietni a szöveg leírásával.
Lehet, hogy az apukád állatorvos, ahhoz képest a helyesírásod, és a fogalmazásod igen gyatra.Vagy nem magyar anyanyelvű vagy? Tőlem annyiszor lehetsz itt a fórumon, ahányszor csak akarsz, nem én vagyok a topikgazda, legfeljebb nem olvasom a hozzászólásaidat.
Kedves feke1! Ha már eddig ragoztuk a támát, ragozzuk tovább. Szóval, ez a kép nagyon szép, az egyetlen szépséghibája, hogy nem Pilisen, de még csak nem is Nagykátán készült. Nem is Magyarországon. Ráhibáztál, ez egy Baghira nevű anglo-núbiai kecske Németországban, méghozzá a Heegefarmon. A világos színű is odatartozik. Előbb kellett volna felkelned, de tudod mit? Mutass egy törzskönyvet, de ne valami kinti lapról másold ide!
Szia feke1! A koroddal nincs semmi probléma, a tegezéssel sincs, viszont Sacili tanácsát megfogadhatnád. Így baromi nehéz megérteni, hogy tulajdonképpen mit is akarsz mondani. Én nem szeretnék vitatkozni Veled, de hidd el, a képen az nem anglo-núbiai kecske. Itt a fórumon van néhány tulajdonos, akik már raktak ide fel képeket. Ügyesebbek nálam, talán láthatunk tőlük valamit. Egy igazi portrét...
Figyelj feke1! Ha valakinek válaszolni akarsz a fórumon, akkor az egér bal gombjával kattints a válasz-ra. Ha a válaszodat megírtad, akkor a szövegben bárhol kattints az egér jobb gombbal, ekkor felugrik egy menü, és itt pipáld be a helyesírás-ellenőrzést. Ezután a számítógép pirossal aláhúzva kijelöli a hibásan írt szavakat, és egyben felkínálja a lehetséges javításokat. Innen már csak ki kell választanod a helyes szót, rákattintasz, és a gép kicseréli a rosszul írt szavakat a helyesre. Baromi sokat lehet ebből tanulni.
Más: Szerintem a fórumon senki nem sértődik meg, ha tegezel minket (bár én nyugodtan lehetnék a nagymamád) de a magabiztosságodból vegyél vissza egy kicsit, még sokat kell tanulnod a kecskékről ahhoz, hogy tenyésztő váljék belőled. üdvözlettel: Sacili
Szeretnék be mutatkozni én egy 15- éves fiú vagyok. A kecskék miat az osztály társaim utálnak szép szoval.Azér regisztráltam ide mert ti is kecskéztek ja
és szeretném meg kérdezni hogy aki idöseb nálam hogy tegezhetem e
Bátorkodtam megnézni az általad ajánlott myvip-et. Ha arra a sötétszínű, szarvalt jószágra gondolsz, akkor nagyot tévedsz. Tényleg szép állat, de sohasem volt anglo-núbiai, legfeljebb a nagypapája.
Üdv a csapatban. Tudnod kell, hogy az itt lévő fórumozók közül vannak akik tényleg tenyésztők, és vannak akik tartók. Ezért csigáztad fel némelyikük figyelmét. Én pl csak sima hobbytartó vagyok, se törzskönyv, de még csak regisztrációja sincs a kecskéimnek (vagyis egy szerepel az ENARban) :)
Ez 1 elég dícséretes dolog, hogy a ternyészetet 1 törzskönyves bakkal indítod és nem zug bakot használsz. Kicsit bővebben is beszélhetnél a tenyésztői programodról.
Szia feke! Kíváncsivá tettél... Tudnál mutatni egy képet a törzskönyves "angolnubiai" bakról és a nőről? Ha nem lennél ennyire titokzatos, talán még azt is leírhatnád, honnan származnak. Engem érdekelne.
Akkor meg mondom milyen kecskét tenyésztek.Van egy angolnubiai bakom törzskönyves és egy nöstényis meg egy keverék nöstény a bakot 100000e ért vetük.A töbi kecskék bérbe vannak egy tanyán ök parlagiak.sziasztok
Köszönöm gyors válaszodat!Mennyi legyen kb az az abrakmennyiség amit adjak nekik? A lucerna beltartalmát mivel pótoljam,ill. kell e most még pótlás vagy csak ha már tejelnek?A korpából mennyit adhatok?Javasolsz-e még mást is amit az ellésig adjak nekik?Szeretném ha a legjobban felkészülnének rá hisz ez nekik még csak az első lesz.A bakot mikor tegyem külön tőlük,meddig nem okoz gondot mellettük?Egyébként korban pár hét elteltével egyformák,nyugodt,kiegyensúlyozott a család.
A legbiztosabb az, amit Andreja ajánlott. De ha nincs feljegyezve az akció dátuma, akkor a következőkre figyelj: a kecske horpasza beesik, a has leszáll, és a puttonya egyre hátrább kerül, a kecske kitőgyel, a péra megduzzad, esetleg szivárog belőle "valami".Ha az utóbbi három tünetet észleled, a kecske mindenórás! Én már nem hagynám őket hosszú időre magukra, főleg a barnát.
Akármennyire is szereted őket, ne adj nekik ad libitum abrakot, főleg ne ellés előtt. A lucerna elsősorban fehérje-, másodsorban kalcium-, harmadsorban strukturális rost-, negyedsorban vitaminforrás. Ha nem tudsz nekik adni, ezeket kell pótolni, ha/és amikor jól tejelnek az állataid.
Teljesen újként "lépek" közétek, de az írásaitokat olvasgatva már régóta veletek vagyok! Kezdő kecsótartóként sokat tanultam kérdéseitekből,problémáitokból.
ÉNY Magyarországon lakom,5 kecske boldog tulajdonosa vagyok,ebből 4 szép leányzó,ezek vegyes fajták,1 bak ami fajtatiszta szánentáli.Az úrfinak köszönhetően
remélem március végén április elején szaporulat várható!Nagyon várom de kicsit aggódom is miatta,mert ez lesz mindegyikük első ellése,nekem meg az első ilyen élményem.Sok kérdés felvetődik bennem a dologgal kapcsolatban kérlek benneteket adjatok tanácsot addig is mivel és hogyan tudnám ezt az időszakot a legjobbá tenni nekik az ellésig?Milyen takarmányt és mennyit adjak nekik?A kukoricát nagyon szeretik abból valamennyi mindíg előttük van,hetente kétszer kapnak búzakorpát is.Na és persze jó fűszénát.Csemegének a száraz kukorica kórót ropogtatnak.Sajnos erre felénk az időjárás miatt jó lucernaszéna nincs.Gond-e az ha azt nem tudok nekik adni?Ha kell a vitaminbevitelt mivel pótoljam?Kérlek benneteket aki tud az
adjon tanácsot ezekben a kérdésekben akár a fórumon akár e-mailben .
Elöre is köszönöm,és így utólag is gidákban,tejben ,egészségben gazdag ÚJ ÉVET KÍVÁNOK nektek!!!
Kecso pszihológus ugyan nem vagyok, de a tapasztalatom az, nálam legalábbis úgy müködik, hogy ellés után a mama a kicsinyeivel külön helyen van. 1 hét után felügyelet mellett az udvaron együtt vannak a nagyokkal addig, mig kint vagyunk velük. 2-3 hét után megtanulják hogyan kell eliszkolni. Szükségük is van erre, mert anyjukon kívül mindenki bepróbálkozik, kivéve a bak ,mert az nem bántja a kicsiket
Énszerintem sem az aranyeső sem az aranyág nem mérgező a kecsura nézve, bár az állat valszeg tudja,hogy mi jó és mi nem a számára.Én pl a leanderomat akartam megfodrászoltatni a csajokkal, finnyásan rámnéztek, és továbbálltak. Később tudtam meg,hogy mérgező a kecsókra is.
A búzát anyukám is csíráztatta, (muszájból ennie kellett) de ő csíráztató edényben, aminek a lényege az volt,hogy nem folyamatosan állt benne a víz, így nem is tudott beleposhadni-penészedni. -ezt csak azért írom, hogy valami értelmeset is hozzászóljak. :)
Volna viszont egy kérdésem:
A három lány kecsóm(a hatalmas nagy nyájam)6és 2éves és egy 9 hónapos. A két idősebb éjjel nem engedi be a mini-istállójukba a gidámat. Sőt, sokszor a 2 éves is kinnt éjszakázik, és csak a 6 éves van bennt. Ezért minden éjjel,amióta cudar hideg van bekötöm őket. de olyan érzésem va, mintha nyűg lenne nekik. viszont a gidát nem merem egyedül bekötni, mert akkor félek,hogy a két nagyobb elveri. Most még nincs kimondott bajom ezzel a rendszerrel, csak a majdani gidák miatt már most aggódom, hogy nem fogják e egymás kicsinyeit gyepálni.
Ez is van:"""" A múlt században természetes vizelethajtóként (diuretikus) alkalmazták, amelyet a szaponinok és flavonoidok jelenléte fejt ki. Gyulladásgátló hatású, de a nyálkahártya irritációjának hatására létrejövő enyhe gyulladás révén az immunrendszert is képes aktiválni (immunstimulánsok). Valószínűleg ennek köszönhetően herpesz vírus ellen is eredményesen alkalmazható.
A népi gyógyászatban régóta használják belsőleg köszvény, reuma ellen, valamint vértisztítóként. Külsőleg száj és garatüreg gyulladásánál gargarizálásra és rosszul gyógyuló sebek borogatására alkalmazzák. Felhasználásával számos gyógytermék készül (teakeverékek, tabletták,stb.). Többségük húgyutak átöblítésére, hólyag- és vesegyulladás leküzdésére, vesekő ellen használható. Ezeken kívül magas vérnyomás, prosztatamegnagyobbodás és krónikus ekcémák ellen is tartalmaz hatóanyagokat.
Virágterápia
A kanadai aranyvessző a Bach-féle virágterápiában is szerepel, mint a növény, amely gátolja az érzelmi disszharmóniát.
Bach elmélet alapján a virág eszenciák nagyon finom indirekt módon hatnak, hiszen nem testi tüneteket befolyásolják, hanem az ember belső rendjét és harmóniáját erősítik. """
Ha földbe teszed ugyanúgy kicsírázik, és se penészes, se büdös nem lesz. Ha vége felé egyszerűen hagyod kiszáradni, lerázod róla a földet, akkor a mag is ehető (nekik).
Meg arra gondoltam, átviszem őket a szomszéd hatalmas üres telekre, csak azért halogatom, mert ott sok az aranyvessző,vagy mi, ami állítólag mérgező. Elvan száradva, de baromi sok van. Ez az az egyenes szárú méteres gaz, aminek lándzya alakú a levele, és sárga a virága. Szárazon is mérgező?
Extrém hidegben a létfenntartásra több energiát kell fölhasználniuk, úgyhogy az ilyenkor mértékkel adott abrak nem fog nagyobb gidákat eredményezni, mert elmegy a fűtésre.
A folyadék mellé megvettem a tálcát is, ebben jól össze lehet keverni a tejet a cmt-vel, és jól látszik az elváltozás. A tesztcsíkot nem ismerem.Én rendszeresen ellenőrzöm a tejet.
Neked van CMT teszted. Nézegettem, hogy lehet kapni anivetéknél folyadékot (ha jól rémlik neked is ez van), meg hozzá tálcát, meg tudja fene mik. Szükséges ez, vagy elég a lötty, meg a polcról levett erre a méréshez használt mérőedényke?
Mi március 15. körül várjuk a szaporulatot, ezért félek az abraktól, nem akarok óriásbébiket, nehéz ellést. Így is akkora a pocakjuk a vemheseknek, mint tavaly ellés előtt. Ezek kint vannak egész nap, estére a szokott óljukban, a szokott módon, nem látom őket reszketni, de nálunk iszonyat hideg van, reggelente - 10, -15 már vagy 2 hete, és még most jön a java ahogy hallom. Egész nap van előttük "jó minőségű" réti széna, estére abrak.
Csíráztatva?! Hogyan? Mekkora a csíra, mikor nekik adod? Hogy csíráztatod? Ez nagyon jó ötlet! Képzelem, mennyire imádják! Én is akarok ilyet csinálni! Én ma almát adtam nekik kiegészítésül, de csak pár szemet, meg almafát az őszi metszésból félretettem nekik. Az a csúcs kaja! Tritikáléval szerintetek mi a helyzet, mert én azt vettem legutóbb a kukorica mellé. Húha, eszméletlenül bejön nekik. Remélem, nem baj, hogy ezt is kapnak!
A buzát én csak csiráztatva adom ilyenkor vitaminnak. A kecskénél én kihagynám a búzát, mert nem könnyen emészti meg.Mi kb 15%zab,15%árpa 70% kukoricát adunk, a szoptatós vagy tejelő időszakban korpát is. Nagyon szeretik a korpás vizet is.
Bennem is van némi félsz, mert az öreg ebemből kiindulva,mindegyik állatkámat próbálom óvni a cudar időtől (talán némi túlzással is), a szomszédom néhány hete ki is röhögött. kivittem legelni a kecsókat, és a Nassasszonyt meg szoktam mindíg kötni, mert,ha ő megvan, a banda nem garázdálkodik. És hát a főnök-nőcire ráadtam az öreg ebem takaróját, mert eléggé esőre állt az idő,a többiekkel úgy voltam,hogy könnyen találnak fedezéket az eső elől, viszont a kipányvázott ne ázzon,ha nem tud elbújni. Felvehette volna a szépség-versenyt akármelyik takarós lóval, olyan jól állt neki. :)
én két és fél 500gr-os vajasdoboznyi kukoricát és egy vdoboznyi búzát adok a három csajnak naponta kétszer a széna mellé, és ha az idő és a kedvem is engedi, akkor viszem őket legelni.
Szerintetek így jól csinálom, vagy ha nem, akkor szóljatok, mert kezdő vagyok és epekedve várom a tanácsaitokat
Nálam a tincses jellegű kecském nem nagyon akar bundát növeszteni (nem is szokott), az vacog is. A többi nem fázik, nekik jó vastag. A fiatal bak, és a másik anyám. Van egy kisbak, ő nyár közepén született, annak jó kis bundája lett, de ettől függetlenül fázós. Hiába, ő nyári. Kapnak abrakot, szárazkenyeret, szénát, kukoricaszárat. Legyen elég, mert többet nem tudok értük tenni. Fűteni én se fogok nekik.
Leírom, de ki fogok kapni. Én a fáskamrába rakom őket éjszakára, és a széna mellé bizony nyomatom az abrakot keményen. Azt hiszem még aggódósabb vagyok Nálad. Egyszer láttam a Zsuzsit remegni, akkor döntöttem így. Már nem fázik, bár tudom, hogy a fáskamra nem az igazi kecsketartó megoldás. Én is rémesen fagyos vagyok, és nem bírom nézni, ha egy állat cidrizik. Nyilván megszokta volna a hideget. Viszont mellettem szóljon, hogy nem fűtök nekik! :D
Mióta kecskéim vannak ilyen hideg tél még nem volt. Ti adtok nekik több kaját? Elsősörban abrakra gondolok. Nem hiszem hogy fáznak, felöltöztek rendesen az utóbbi hetekben, de mint mindig most is aggódom értük.
Rég le akartam írni ezt a történetet! Tavasszal hoztuk ide Dagit nyolc hónaposan. Egy fél napra elmentünk itthonról, és mire megjöttünk a kiskeccccs, és a csirkék a ház előtti (puccos) udvaron voltak, a vadkutyánk kerítése előtt. Rémülten szaladtam, hogy mi történt, hogy a csudába szabadultak ki. Hát, Dagi kifeszítette a kerítést, vele tartott a maradék csirke, a többi sajna rókakaja lett. Ezeket megmentette! Sokszor eszembejut, hogy tényleg ilyen okos? Pont a vadkutya kerítésénél voltak, és szerintem Dagi tudhatta, hogy oda nem merészkedik a róka. Ő enélkül is biztonságban lehetett volna, mert bejárása volt onnan a garázsba. Jó fejek! Imádom!
Amolyan mekegős fajta. Ettől közelebbit sajnos nem nagyon tudok róla mondani. Küllemre talán leginkább alpesi, de főleg valami háztartási keverék. Mindenesetre ő volt az első kecske aki a házhoz került, és közel 11 évi szolgált hűségesen. Már jó régen nem ellett, de szegénykém még tavaly is májustól októberig adott tejet. Általában az első zöldre hajtás után 1 héttel kezdett termelni, ellés nélkül kb. 1,5 litert adott naponta két fejésre. Amikor ellett, akkor sosem volt a napi termelés 3 liter alatt. És most az én drágám a föld alatt fekszik. Úgy szerettük őt, a szívem majd megszakad érte.
Ha vemhes a kecskéd, általában magától megkezdi az apasztást. Próbáld meg két hónap alatt szárazra állítani, hogy kipihenje magát az ellésig. A hosszú laktáció jóval erősebben igénybe veszi a kecske szervezetét, mint a sűrű ellés. Neki is kell a pihenés és a jó takarmányozás, hogy jó állapotban legyen az ellés idejére. Sok sikert!
Érdeklődnék hogy milyen fajta volt a kecskéd (Isten nyugosztalja), amelyik vemhesség nélkül is évekig tejelt? Vagy ez inkább takarmányozás, mint fajta kérdése?
Más: szülés előtt mennyivel kell abbahagyni a fejést?
Az egész ENAR (és még töménytelen hasonló és nem hasonló) jogszabály alapelve szerint minden költség a tartót (a jogszabály alanyát) terheli. Te természetesen mondhatod, hogy nem vagy hajlandó biztosítani a vérvétel körülményeit, és megkéred a hatóságot, hogy járjon el ezügyben is teljeskörűen. Aztán majd kifizeted az erről neked benyújtott számlát.
Természetesen ez csak az elmélet. Ha ebből egyszer gyakorlat is lenne (nem lesz), akkor ez a számla minimum 100-szorosa kéne, hogy legyen a közönséges állatorvosi vérvételnek. Mivel az ember-disznó tolmácsnak nagyon magas az óradíja, és egy ilyet nyilván ki fognak bérelni egy menetre.
Valamit hallottam hogy a disznótól is vért kell venni.én előre röhögök hogy hogyan fognak bemenni hozzá.még én se nemhogy ők.ez is egy újabb pénz kidobás lesz . úgy mint a kecskéknél
Csodálkozol? 1, Enar, csak ha kiváltod az őstermelőit./ bevallás, adóvonzat/ Miért akarnék ilyen nyűgöt, míg családi fogyasztásra termelek! 2, Viszgálat, CSAK akkor, ha van enár, ha nincs, nem szállíthatod őket, mert KŐTELEZŐ a tuberkulin vizsgálat a szállításhoz ,de enár nélkül nem csinálja meg a főállatorvos. 3, Árak, horror. A vért is a németek vizsgálták meg. 4, Ennek következményeként nagyívbe......
szia! Gyönyörűek!!:-))) A bakkal kapcsolatban igazad van, de hidd el nem könnyű nekünk egyke tartóknak sem. Tisztában vagyok vele, hogy egy jó tenyészet szóba sem állna velem, még ha fizetnék sem és igazuk is van. Viszont találni egy olyan bakot, amit "használhatsz" és jó is, szinte lehetetlen. Egy kecskéhez bakot tartani meg luxus. A kancáinkhoz inszeminátort szoktunk hívni, mert nincs a környéken nekünk megfelelő fedmén. Boldogan hívnám a kecskéhez is, ha volna erre lehetőség.... ettől a baktól biztosan nem tartok meg gidát, de legalább tej lesz, ez is valami..:-))) Később pedig, (remélem meg tudom puhítani a családot), már több anyához, szeretnék saját bakot!:-))) Persze elég sokmindent szeretnék, sebaj, legyünk optimisták!!!:-)))
Jól tetted..én meg kimentettem még innen a Laci bácsi féle kolbászreceptet. Van még egy tavasszal elgumizott nemfiú a háznál...szegényem napjai meg lettek számolva..
Nálam nincs tej..várom a kiskecsókat...csak tudnám mikorra. Könnyű annak akinél vinni kell a mamit.. De a bak ugye..amikor..akkor.. Van valami jel..amiről ki lehetne találni vajon ki mióta terhes?? Annyi itt a csajszi...épp 9 db. Igaz, van tavaszi születésű..náluk főleg nem tudom ellik-e majd...passz. Szegénykéim..ebben a jó hidegben ha éjjel ellenének..tán meg is fagyhat a vizes kicsike... Egyenlőre kettőn van óriási has a beesett gödrös csont alatt...egyik tuti ikreket szül. Ez ősszel jött ..két csaja volt akkor is..
Jut eszembe :a madárinfluenza idején körbe zárták a falvakat és nem engedtek be semmit se be se ki. csak a hattyú által lefosott gabonát amit elvittek egy másik baromfitelepre.és láss csodát azok is betegek lettek.
Ha az én kecskéimtől leveszik a vért mert én jó kecskés módjára megcsináltatom,és mire vissza jön az eredmény hogy halál egészségesek az állataim.A szomszédban tartott beteg kecskétől meg lefertőződik az állomány mert berepült egy veréb vagy a kutya átjött és áthozta a betegséget vagy tudomis én hogy hogy került át a betegség akkor aztán marhára nagy kedvem lesz az egész vérvételhez ha kiderül hogy a kecskéim betegek.
Érdekes oktoberben kati szaladt a bakk után . Meg is kapta egy hétvédére. Aztán nem érdekelte egy héttel késöbb meg a Bambi kezdte pedig azt hittem ömár vemhes azért nem érdekelte 1 héttel elöbb. Ő is megkapta egy pár napra mig érdektelen lett. Most a Bambinak akkora a hasa a duplája a Katiénak Kiváncsi vagyok milesz belőle.
Nem tudom, nálam lehet olcsó a doki, de a vérvizsgálatért vizsgálatáért nálunk 1500/kecske + kiszállás (asszem 500+500 vér levételéért) A brucellózis máltai lázat okoz, nem sima influenza, amit egy kis pálinkával kiheversz. Bár ha vetélés csak egy esetben történt és a későbbiekben se fordul elő, akkor valószínű nincs mitől tartani. ahoz a véleményemhez pedig továbbra is tartom magam, hogy Mo-n valóban nem mutatták ki még ezt a betegséget, de honnan tudhatjuk azt, hogy nincs is jelen. Tekintve, hogy 10 tartóból jó ha 1-2 vizsgáltatja az állatait.
A szívemből szóltál,de azért annyit hozzáfűznék hogy a vas és a pálinka mellé egy jófajta bőrvarrótűt szerezz be hogyha valamelyik kecskének kiszakad a bőre azért azt össze tudd varrni.szerintem ennyi bőven elég a kecske gyógyításhoz.na persze ha valami pedigrés qrva drága kecském lenne azt azért néha megmutatnám az állatorvosnak!de ő elküldene engem kivizsgálásra! na ha ezt most valami négymancsos olvassa jövünk a libások után!
Nekem csak az emberorvoslásban van tapasztalatom, de abban maximálisan egyet értek. Sajnos. :( Kecskékről annyit tudok, amit itt összekapirgálok, és ez így nekem jó! A legnagyobb félemem mindig az a kecsikkel, hogy ha valami gáz lesz, sem orvost nem hívok, sem levágni nem merem/nem tudom, és mekkora gödör kell egy ekkora nagy szamár kecsinek. Zsuzsi ha rááll a lábamra és persze könnyen onnan nem tágít, hááááát... Szerintem 100 kiló biztos van érzésre! Én negyven! Inkább éljen száz évig. Olyan kedves, mióta vemhes, és megszépült a pofija! Komolyan!!!
Kedves elefada! Öröm lehet nálad unokáknak lenni!!!És ha mégegyszer megkellene születnem,arra kérném a Jói Istent hogy nálad születhessek újra kiskecske képében!!!!!
Nyugi. Amikám drága 2,5 évesen ellett először. Csenge és Fanny is szeptemberben voltak egy évesek, és októberben hallottam először a hangjukat pasi után könyörögve. Pedig füleltem ám, augusztusban is. Szóval kitartás, eljön az ő ideje is.
Huh, akkor Dagi már vénlány a tíz hónapjával! Bár még csak egyszer sírt fiú után! Basszus, és évente kellenek ezek a drága vizsgálatok? Ember is meg tud betegedni, ha valamit összeszed a csaj?
Az a helyzet, hogy már csak két anyám van, illetve anyának való egyévesek. Régen két anyához tartottunk egy bakot, de a szomszédok átkai kísértek a szaga miatt. Ezt még kb. le is sz....nám, de már fizikailag nem állunk úgy, hogy megbírjunk egy bakkecskével. Drága megboldogult Tádém nem egyszer emelt a szarvára, pedig nagyjából egy súlycsoportba tartoztunk. Egyébként azért bízom a tavaszi ivarzásban, mert már előfordult a praxisunkban, hogy szeptember elején ellett a kecske. Szóval egy bakhoz több anyát lenne érdemes tartani, de én lehet, hogy nem vagyok jó kecskés gazda. Túlságosan megszeretem őket, így most Fanny is komoly fejtörést okoz. Eleinte törpikéimhez is akartam bakocskát szerezni, de mostanában letettem róla. Ez nem hoz hasznot, tehát ilyen ínséges időkben nem biztos, hogy el tudom adni a kicsiket. Akkor meg mi a büdös francnak etessek még egy bakot is? Hiába törpe pont annyit zabál, mint egy szánen.
Nálam horror ára volt a vérvizsgálatnak.A két tincsest vizsgáltattam a nyáron, 10300/db erre helyi állatorvos vette a vért és küldte laborba, a tuberkulin próbát csak területileg illetékes főállatorvos végezhette volna el, de nem volt hajlandó elvégezni ,mert nincs enar számuk. Egy-egy orvosi vizsgálat 3000-töl kezdődik ebbe nincs gyógyszer ár. Nálunk a 7 hónaposak már vemhesülnek. most ők következnek majd az ellésben.
Egy átlag falusi állatorvos is meg tudja csinálni? Mennyi idő az eredmény? Kb. Mennyibe kerül egy kecsóra egy teljes teszt? És mégegyszer hadd kérdezzem, amit az előbb: Hány hónapos korban lehet a kislányt biztonsággal a bakhoz vinni?
Mi is ugyanígy vagyunk, többen utálnak minket azért, mert nem engedjük a bakjainkhoz az idegen lányokat. Megsértődnek, mert azt mondjuk, ha megcsináltatják a vérvizsgálatot, minden további nélkül hozhatják a lányokat pároztatni. Minden évben 20-30 ezreket (de lehet, hogy többet) fizetünk azért, hogy bevizsgáltassuk az állatokat, de akik itt akarnak pároztatni, költeni nem akarnak a kecskéjükre.
Tudom, lehet most elküldesz a fenébe, de én lehet levizsgáltatnám a kecské(ke)t. Én csak tbc-re szoktam, biztos ami biztos. Az állataim szerintem egészségesek, így az egyéb vizsgálatokat én sem végeztetem el. A doki szerint a brucellózis jele a vetélés, koraszülés. De mivel nem találtak még Mo-n ilyet, így egyenlőre nincs mitől tartani. Csakhogy! Miután 100 kecsketartóból kb 2-3 végezteti el a 3-as, esetleg 5-ös mentes vizsgálatokat, így nem tudhatjuk biztosan, hogy a brucellózis bekerült-e avagy nem. (a téves adatokért bocs ha tévedek, csak érzésre írtam)
Hát akkor babázunk mi is május elején!!! :) Olyan gyönyőrüek ezek a kicsik a képeken! Kérlek, írjátok meg, mikor szabad az ifju kecsit elvinni a bakhoz? Mennyi idősen?
Az egyik kecsóm elvetélt (kb félidős lehetett) és létezik, hogy 3 nap után már ivarzik?
Mert ma már ment a pornó, és dúl a szerelem, elválaszthatatlanok a bakkal...
Feltételezésem szerint kajáért viaskodtak és talán valamelyik oldalba verte.
Semmit sem találtam (magzatot, vagy bármi hasonlót), pedig végigjártam az udvart, de a hátsó része térdig véres volt két napig. Nem volt levert, látszatra teljesen egészséges. Állatorvost nem hivtam, mert a leghaszontalanabb kecsóm (majd fél litert adott naponta...), csak a lányom szereti ezért tartom.
Biztam benne hogy lesz indok áttolni a darálón, de csak nem akart rosszul lenni...
A Nagymóninak írtakat akár neked is írhatnám. Én attol pánikolnék be, ha idegen kecske kerülne az enyéim közé.Nagyon sokan hozták volna már a bakomhoz az anyáikat,de én hajthatatlan vagyok, lett is ez miatt haragosom, de nem érdekel. A vemhesség alatt különösen az utolsó idökben meglátod sokat szelídül majd, kezessé válik az addig vad is .
Szia Elefada! Sajnálom a kicsit... Megdöbbentő, micsoda tiszta szimbólum a nyitott ajtajú ház.... A laska fülű kis bakod nagyon helyes, ha tehetném rögtön lefoglalnám! :-)) Nem tudom emlékszel-e rám, nekem van (volt) a sokkolós kecském. 3 hete beugrattam, azóta sokat nyugodott, csak a szilveszteri durrogásra pánikolt be. Remélem vemhesült, 3 napon keresztül fuvaroztam a bakot oda-vissza..:-)))
Én kb a 3.hónap végén 4. hónap elején vagyok csak meggyöződve ,hogy ellés lesz, akkor kezdenek pocakosodni. Addig semmi nem biztos .Én legalábbis addig nem vettem észre semilyen jelet.
Ha lehetőséged van rá , én gondolkodnék egy bakon.Egyrészt a természetre bízhatnád lányaidat, másrészt nem lennének kitéve fertőzésveszélynek. Bár van ilyen, de a tavaszi ivarzásban én már nem hiszek. Saját tapasztalat ,hogy az aktust láttam, de eredmény nem volt. Pedig a bakom szuperjó, kettesével potyognak a kicsik, a többinek is nagy a pocakja, tehát nyárvégén, ősz elején igen aktív volt.
Köszönetet szeretnék mondani mindnyájotoknak, hogy ilyen segítőkészek ,s együttérzőek voltatok. Aminek meg kellett történnie megtörtént. A négy unokám is most szembesült először az elmúlással. Péntek, szombat mamanap, s alig várták a péntek reggelt, hogy dajkálhassák, etessék a kis beteget. Képet róla csak e-mailben láttak/minden születésről kötelező küldenem/ Megérkeztek s volt ám sírás-rívás, alig bírtam őket megvigasztalni. Úgy állt helyre a lelki béke, hogy mindegyik rajzolt neki, amit a sírjára tettek. Az 5 éves kicsilány egy nyitott ajtajú házat rajzolt neki, elmondása szerint, hogy vissza tudjon jönni. Ma sokat játszottak az ugri-bugrikkal, s így vígasztalódtak. Ronnja! Ha felkészültebb akarsz lenni, mint én, cumit és fecskendöt szerezz be ellés előtt. Mázlim volt, hogy nappal ellett és nyitva volt a gyógyszertár. Alapellátáshoz tartozik még elökészített jó nedvszívó rongyok, olló és Alamycin aerosol a köldök lefúvására. Késöbbiekben ha több anyád van, és van elég tej, okvetlen fagyassz le föcstejet tartaléknak. Nálam már 10l van a fagyasztóban, igaz ezek másodellősök és nagyon jó tejelők. Első héten nem tudnak a kicsik annyi tejet szopni ,mint amennyi termelődik, eddig mind a 3-nál közbe kellett avatkozni.Azért reménykedek, hogy nem lesz szükség rá. Még 6 ellés hátra van.
A tőgy csak akkor "növöget", ha vemhes a kiskecsó. Ha nem találkozik bakkal, akkor nem fejlődik ki a cicije, csak a két pici tőgybimbót lehet kitapintani.
Sziasztok, lenne egy kérdésem: az én Szürkém ha a hátsófeléhez hozzárek ott a farka résznél vagy a farkához, akkor csóválja , de a többi lánykám nem, de érezhetően növöget a "tőgye", mert először hasas, és néha az a kételyem hogy égsem az, de nem sír, semmi más olyan jelét nem mutatja hogy visszaivarzott volna. Más gazdáktól hallottam ha a kecske hasát megsímogatjuk és felemeli, akkor az azt jelenti hogy hasas, ez nemtom mennyire igaz. valaki tud segíteni, lécci, köszi
Ha a Zsuzsid nem ordít 3 hetente az jó jel. Bár én is ilyen reménykedő lehetnék. Csengém 7 hete kussol, de Fannykám már kétszer is visszaivarzott. Most már el se vittük a bakhoz. Kicsit pihentetjük a dolgot, ha összejönne a tavaszi ivarzáskor jó lenne. Utána még ha kell, kap egy-két esélyt ősszel, de ha akkor sem lesz pici..... Már most gondolkodom, hogy a konyhára szólítsuk-e, vagy megpróbáljam egy kis gödölyére cserélni. Ne nekünk kelljen már levágni a szerencsétlent. Olyan jópofa, ragaszkodó az a kis francos.
Részvétem a kicsi miatt gyönyörű kis jószág volt. Viszont szeretnék köszönetet is mondani neked, mert ugyan még nem születtek meg a reménybeli gidáim,csak márciusra várom az áldást. Viszont köszönöm,hogy így olvasva egy kicsit segítettetek felkészülni (a rosszabbra),hogy mire is számíthatok, ha felcsapok kekke-szitternek.
Jut eszembe....ÁÁÁÁÁ!!!!....beadtam életem első inyjekcióját, és meg is gyógyult a szemem fénye(bármint a Főkecsóm). Szegény Holykám benyelt valami vírust, és két szurit kellett belenyomjak. Korábban már aszisztáltam állatorvosoknak, de a szurit sose mertem beadni. De most olyan boldog vagyok!...ne hari,de ezt muszáj volt leírnom.
Elég a sírdogálásból! Ma már másodszor sírok itt az oldalon! Nálunk csak május elején lesznek kicsik. Már ha Jónás jól csinálta a dolgát. Ha 21 napra nem ordított a Zsuzsi, akkor ugye tuti, hogy "megesett"?!
Borzasztóan sajnálom. Olyan helyes kis pocok volt. Vigasztaljon az ami engem is: becsukom a szemem, és látom az összes elpusztult kecskémet (szerencsére nincs belőle sok) egy nagy, boldog nyáj részeként, dús legelőkön sétálni. Ilyenkor bőgök egy sort, de legalább egy kicsit megnyugszik a lelkem.