Az még semmi, az a szenya kisBush az én születésnapomon követett el agressziót Irak ellen... (hazai idő szerint) ... miután egy fél évig nyilatkoztam ellene, és tüntettem, és mondtam beszédet és akárni, ezt kaptam a szülinapomta:(((
De még ez is mind semmi, de hosszú évekig az a nap volt Magyarország nem hivatalos II. Gyásznapja - értsd az SZJA határidő...
Ez mondjuk diplomáciai balfékség az egyértelmű - semmibe sem került volna a márc. 01 vagy ápr. 01 valszeg csak néhány szóba... ne azért az 1849-es orosz akcióért nem az oroszoké a fő felelősség, hanem a Metterniché... ő vitte el a Szent Szövetséget az "és verjük le egymás forradalmait" irányba...
Hát, ha jól rémlik - cáfolj meg - orosz csapatok minimális számban voltak ott, és azok is főként annak folyományaként - ami már elhangzott - hogy a gen. Mike Jackson roppant függelemsértő módon időben elküldte gen. Wesley Clarkot a majom véreresére szórakozni... (Pristinai reptér)
Itt meg senki sem mondta, hogy nem lehet ott a Nyugat, sőt, meg vannak hívva a megfigyelői.
De tudod, azt meg tudjuk, hogy a Nyugat hazudik, tehát ha mondjuk elkezdenének az elvárásoknak megfelelni és visszavonulnának a mindenféle önvédelmi alakulatok, annak az lenne a következménye, hogy a Majdan kormány bevonulna és lecserélné a Krími vezetést a saját apparátusára, és alapban hiusítaná meg a népszavazást. Pont ugyanazt csinálnák, mint a Majdanon a megegyezés után, és a Nyugat nem hogy nem tenne ellene, de tapsolna hozzá... pont ugyanúgy. A Nyugat azzal, hogy egy percig sem tartott ki a saját maga forszírozta megállapodás mellett, és nem fogta vissza a Majdaniakat, pont ugyanúgy arcát vesztette ebben az egészben, mint a Janukovics.
március 15-én, a pesti forradalom fordulóján, a magyar szabadság ünnepén pengethetünk majd minden évben annak az államnak, amely a forradalmunkat leverte.
Vlagyimir Putyin orosz elnök arra készül, hogy megszállja Kelet-Ukrajnát - idézi a Bloomberg hírügynökség Urmas Reinsalu észt védelmi minisztert.
Őket szankcionálná az EU 14:08
A Reuters hírügynökség név nélkül nyilatkozó uniós diplomatákra hivatkozva azt írja: az Európai Unió 120-130 orosz nevet állított össze, akiket utazási korlátozással és vagyonbefagyasztással sújtanának. Alexej Miller GAzprom-vezér és Igor Szecsin Rosznyefty-vezér is rajta van a listán.
A neveket felsoroló lista 5 oldalas, olyan diplomaták állították össze, akiknek vannak tapasztalataik Oroszországgal kapcsolatban. Ezt a listát fogják az EU külügyminiszterei hétfőn megtárgyalni.
A hírügynökség beszámolója emlékeztet arra, hogy az EU készen áll a szankciók következő lépcsőfokát bevetni Oroszországgal szemben, ha megtörténik a vasárnapi krími népszavazás. Washington is hasonló szankciókra készül, a nevesített lista azonban még nem nyilvános.
Visszaüzentek az oroszok is 14:17
A Rosznyefty vezére ellen felmerülő uniós szankciókra reagált a társaság szóvivője is. Ostobának nevezte az esetleges szankciókat és szerinte jobban fogja károsítani az orosz állami olajcég nyugati partnereit, mint magát a Rosznyeftyet. A szóvivő hozzátette: reméli, hogy ez üres retorikai fogás.
Már akkor nem tetszett ez az egész, amikor Orbán Viktor suttyomban elrepült Moszkvába. Magyar vezető ne repüljön suttyomban Moszkvába. Szembe megy ez az egészséges történelmi tudatú magyar ember ízlésével. Amikor Gyurcsány csinálta, akkor sem tetszett; de akkor még Orbán[...] Bővebben!Tovább »
Nézd, Putyinnak valójában tök mindegy, hogy a Nyugat mit tekint legitimnek és mit nem... Dél-Oszétiát sem ismeri el egyetlen nyugati ország sem függetlennek, de ettől még de facto független... Oroszország önmagában is "megfelelő konzulens"...
Persze, ettől még el fognak hangzani érvek pro és kontra...
Már előre betolok rá 50 zsetont, hogy putyin azzal fogja megpróbálni legitimáltatni a szavazási eredményt, hogy azon magas volt a részvétel. Mert nyilván az lesz, magas.
"Nem fognak odamenni, vagy nem mennének, mert a szavazás önmagában törvénytelen. Mi a répát ellenőrizzenek egy eleve törvényellenes, illegitim szavazáson?"
Na és a koszovóit miért ellenőrizték olyan lelekesen...?
Befejezve az offolást, volt ennek egy szintén Alkotmányt módosító előzménye, 0. köve is, az 1997. évi LIX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról.
Az oroszok helyében odahívnám a létező összes nemzetközi szervezetet a szavazára ellenőrnek, miután megvan az eredmény, rögtön elkezdenék Koszovóra hivatkozni...
Nem fognak odamenni, vagy nem mennének, mert a szavazás önmagában törvénytelen. Mi a répát ellenőrizzenek egy eleve törvényellenes, illegitim szavazáson?
"A Krím félszigeten többségben vannak az orosz nemzetiségű állampolgárok, és a közhangulat egyértelműen arról szól, hogy Oroszországhoz akarnak csatlakozni. Akármilyen módon tartanak ott népszavazást, az orosz nemzetiségűek akarata fog megmutatkozni"
Az oroszok helyében odahívnám a létező összes nemzetközi szervezetet a szavazára ellenőrnek, miután megvan az eredmény, rögtön elkezdenék Koszovóra hivatkozni...
Idegen fegyveresek árnyékában pár nap alatt szervezett népszavazás nem demokratikus,...
A probléma az, hogy az "idegen" fegyverek elnyomó jellege nem mutatkozik a Krímben. Egy ismerősöm épp ott van és teljesen nyugodt, békés hétköznapokról számolt be. A Krím félszigeten többségben vannak az orosz nemzetiségű állampolgárok, és a közhangulat egyértelműen arról szól, hogy Oroszországhoz akarnak csatlakozni. Akármilyen módon tartanak ott népszavazást, az orosz nemzetiségűek akarata fog megmutatkozni.
OFF: Hogyne, csak sajnos ez utóbbi teljes egészében ebből a kavarásból jön... Viktort max azért ekézhetem az igazság szerint, mert fütyürészve besétált azon a kapun, amit Hornék tártak ki... szomorú dolog ez, hidd el... nagyon szomorú...