I(de a bökőt, hogy csak vízszintesen távozik az intenzívről. Az oroszok belerohantak a csecsen háború óta a legnagyobb böszmeségükbe. lehet hogy még annál is J hátrált6aqtó tényező, ha valamennyire ép bőrrel akarnak kijutni belőle.
Lavrov: Az amerikai szankciókat fenyegetésnek tekintjük
Az amerikai szankciókat Oroszország fenyegetésnek tekinti – mondta Lavrov. Az orosz külügyminiszter hozzátette, hogy Moszkva és Washington álláspontja az ukrajnai válsággal kapcsolatban még nagyon távol áll egymástól. (ITAR-TASZSZ)
Szegény Obama, második elnökségi periódusára tényleg becumizott egy komolynak vehető nemzetközi konfliktust, akármennyire is következetesen próbált eddig ellavírozni előlük... végre ideje lenne valami normálisabb tanácsadók után néznie, akik legalább értik hogy mi és miért történik... azért akad 1-2 az USA-ban is...
A volt cseh elnök szerint az EU és az USA is felelős
Václav Klaus volt cseh államfő szerint az Európai Unió és az Egyesült Államok egyaránt hozzájárult a mai ukrajnai válsághelyzet kialakulásához, így mindkettőt felelősség terheli. A volt cseh elnök Brünnben tragikusnak és reménytelennek nevezte az ukrajnai helyzetet, azt mondta, hogy a húsz évvel ezelőtti jugoszláviai helyzetre emlékezteti.
Vlagyimir Putyin államfő olyan politikus, mint a többiek, semmivel sem különbözik tőlük. Mindenki igyekszik megvalósítani céljait. Ő sem lehet boldog amiatt, ami Ukrajnában történik, és amiatt sem, hogy ebbe Oroszországot belerángatták
Egy mondat után lehet hallani, hogy egy orosz anyanyelvű beszél angolul. A Russia Today egy folyamatosan működő (7/24) angol nyelvű hírcsatorna, ahol angol anyanyelvű kommentátorokat alkalmaznak.
Ez így van Klicskóéknak nem lett hozzá parlamenti többségük, hogy érvényt szerezzenek a megállapodásnak. Nem is kerültek be a kormányba. Az döntés az ukrán parlament kezében van ma.
Már bocsáss meg, de ez a rész ukrán belügy és az ukrán parlamenti képviselők dolga eldönteni, hogy mire van jogosultságuk és ,hogy korlátozva voltak-e szabad akaratukban