Azért a nemzetközi elszigeteltség csak elvezetett Milosevics bukásához, utána Djindjic jött, vagyis megszűnt a diktatúra.
Az iraki, líbiai és afgán muszlimok egy külön kóreset.
Közülük a tálibok uralmát azért jó volt megszüntetni, mert a térségben már Pakisztánra is veszélyt jelentettek. A másik 2 tényleg felesleges volt, úgy tűnik...
Hát annál mindenesetre széles határokon belül viselhetőbb, mint ha egy külső hatalom akar dönteni a sorsomról.... de ez talán bonyolult számodra, láthatóan soha sem fogod megérteni, hogy miért pünkt a kurdok voltak az USA beavatkozás elleni fellépések motorjai világszerte...
Tudod, sose szerettem Orbánt, de egy dologban most szó szerint egyetértek vele... én is javaslom az értetlenkedőknek olvasásra Rejtőtől a Csontbrigádot...
Egyetértek azzal hogy teljesen tájékozatlan vagy és minden PR-t elhiszel.
Szerbiában, illetve Koszovóban a pristinai ENSZ bíróság német bíráinak jogerős ítélete szerint nem volt népírtás mielőtt a NATO betette a lábát, azaz hazugság volt az egész indok amire az agressziót építették, ráadásul a szerbek midnent elfogadtak már a bombázások előtt beleértve az ENSZ csapatok telepítését is, de az USA annyira bombázni akart hogy erre hozzácsapta még azt is hogy akkor megszállnák egész szerbiát is írják alá vagy bombáznak.
Irakot a nemlétező vegyi biológiai és nukleáris fegyverek miatt rohanták le, ugye a mozgó VB laborok :))) Ez is hazugság volt.
Líbiában egy törzsi viszályba avatkoztak be egy csomó hazugság mentén megsértve a vonatkozó ENSZ határozatot és olyan káoszba és nyomorba taszítva az oroszágot hogy visszasírják Kadafit, mindenhol lengenek a zöld zászlók, és az USA báb miliciák napi rendszerességgel lönek gépágyúval az ellenük tüntető tömegbe az USA hallgatólagos belegyezésével.
Afganisztánban pedig az USA által a terrorista kiképzésbe ölt milliárdok nyaltak vissza, és az USA által szállított fegyverek és terroristák dúlták szét az országot, majd az USA lerohanta és hatalomba tette a szervezett bűnözőst. Miért is ne, Koszovóban már bejött egyszer nekik.
Most pl abszolút újdonság volt, hogy az ukrán kérdésben Kína megszólalt... emlékezetem szerint nem volt rá példa 90 óta, hogy Kína egy szót is szólt volna bármiféle európai "belpolitikai" dologban... egyébként nem véletlen, hogy évtizedekig az volt az USA külpolitika első rendű priorítása, hogy elválassza egymástól az oroszokat meg Kínát... Kissinger tudna erről sokat mesélni...
Az az euro-atlanti rémálom, ha Kína és Oroszország sok tekintetben egymást kiegészítő potenciálja egyesül egy valamilyen ügy érdekében... mert az az a pont, ahol az euroatlanti körnek a fehér zászló heves lobogtatása maradna... a kettő együtt akár gazdasági, akár katonai pályán simán visz bármilyen tetszőleges meccset...
Hát nem tudom, végül is a NATO európai haderejének zömét francia, német, brit, olasz, spanyol egységek adják, hollandok, belgák, törökök, a többi ország inkább csak jelképes hozzájuk képest.
Hogy szervezésben gyengék lennének? Ez inkább csak akaraton múlik, a briteknek, franciáknak, németeknek elég sok tapasztalatuk van.
Szerintem egy hatalmas kínai szárazföldi támadást nehezen tudnának elhárítani/visszaverni, de egy oroszt simán, jöhetnének az összes erejükkel...
"Ha utananeznel - Putyin allandoan csak a sokpolusu vilagrol beszel. S nemcsak beszel - de rengeteget csinal - lasd az uj szovetsegeket, Orosz-Kina-India tengejt, stb."
Így legyen... csak hát a tengelyek vezethetnek kétpólusú világhoz is.
USA-NATO-EU-Japán versus Oroszo.-Kína-India tengely, bár India ügyesen lavírozik, és Kínát sem kedveli túlzottan.
Szerbiában Milosevics, Irakban Sz. Husszein, Líbiában Kadhafi, Afganisztánban a tálibok.
Ezek szerint te egyetértesz az etnikai tisztogatással, a közel-keleti despotikus diktatúrával, az észak-afrikai centralizált diktatúrával és az eszetlen fundamentalista iszlám diktatúrával.
Gratulálok... remélem, lehetőséged lesz még az életben az efféle dolgoktól szenvedni is, ha már ennyire korlátolt vagy.
nem mondtam, hogy nem erős, nagyon is az. csak az van, amit mondasz, hogy globálisan még nem nagyon hallatja a hangját, ha igen, akkor általában hasonló véleményen, mint az oroszok.
persze valószínűleg a most látható katonai erősödésük (leglátványosabb a flottaprogram) ezt alapozza meg. (bár az ausztrálok és japánok mást látnak mögötte)
talán látják, hogy hiába erős az EU gazdaságilag, katonailag gyenge (nem is igazán mennyiségben vagy minőségben szumma tagország, hanem szervezésben, lehetőségekben).
"Szerinted ugye Rogozin a nagyeszű, aki veszett kutyaként ellenezte Ukrajna és Grúzia NATO csatlakozását... nagyon nem vágom, mitől is félnek ezek a nagyeszű orosz hazafiak..."
Nem lehet mindenki Martonyi mélységű politikus.... vannak,
Talán utolsó cseppként Ukrajna csatlakozását (akik pontosan annyira megszenvedték az oroszok nagy bölcsességét, mint a balti 3 nép) még illendő volna lenyelni, mást úgy sem tehet Putyin elvtárs...
Haha, mint láthattad, TEHET... (ezé köll veszettkutyázni a Rogozint, ugye... mert SIKERÜLT neki Ukrajna és Grúzia NATO-n kívül tartása a veszett bushi gondolattal szemben... győzni mert... tényleg felháborító...)
A 3 balti állam NATO taggá vált, Románia is (tudom persze, azokat is ellenezték), a közép-ázsiai FÁK államokat igazán sose akarták integrálni.
A NATO sosem törekedett agresszor szerepre, az az oroszok üldözési mániája, hogy a NATO majd egyszer szépen megtámadja őket...
Talán utolsó cseppként Ukrajna csatlakozását (akik pontosan annyira megszenvedték az oroszok nagy bölcsességét, mint a balti 3 nép) még illendő volna lenyelni, mást úgy sem tehet Putyin elvtárs...
Ha megjelennének az orosz csapatok az észak-keleti határon, akkor segítséget kapnánk.
Ja, az üdvözlőbeszédek megírásához.... "daragije druzja"
Ne légy már komolytalan...
Pont hogy az jósolható be középtávra, hogy az USA az eddigi globális politikájával szakítva "fényes elszigeteltség" irányt fog venni... és tudod miért? Főleg azért, mert az átlag USA szavazó első sorban adófizetés-érzékeny... és tele van a hócipője azzal, hogy Európa hadászati tekintetben az USA-n parazitáskodik... azzal, hogy amíg az EU össz GDP-je valamivel meghaladja az USA GDP-jét, addig a NATO fenntartásába az EU adja a negyedét és egyre csökkenőt, az USA meg a háromnegyedét és egyre növekvőt. Ha csak az USA hadilobby nem kavar ki magának egy világháborús hisztériát, az USA hamarosan be fog inteni arra, hogy az európai katonai doktrína az elmúlt évtizedekben az "USA segicsss", és az európai hadászati kézikönyvek egyetlen fejezetből állnak, a "hogyan bírjuk ki, amíg az USA majd segít" címűből... ezek a tények...
És most ez az ukrán balhé arra kiváló, hogy ez az átlag amcsi szavazópógár orra elé lapátolódjon, mert a nagyeszű EU politikusok az "és mi lesz akkor, ha Oroszország megindul nyugatra" provokatív kérdésre nyomatják ezerrel, hogy hát mi lenne, majd a NATO, az USA 5. meg 7. hadsereg... stb...
Ha minden osszejon, akkor eppen egy ijen sokpolusu rendszer kiepitese fojik.
Csak hat... valaki(k) hozzaszoktak - hogy kozel vannak az Istenkehez.
Ha utananeznel - Putyin allandoan csak a sokpolusu vilagrol beszel. S nemcsak beszel - de rengeteget csinal - lasd az uj szovetsegeket, Orosz-Kina-India tengejt, stb.
Szerinted ugye Rogozin a nagyeszű, aki veszett kutyaként ellenezte Ukrajna és Grúzia NATO csatlakozását... nagyon nem vágom, mitől is félnek ezek a nagyeszű orosz hazafiak...
Mármint, hogy Rogozin, aki azidőtájt a NATO mellé akkreditált orosz nagykövetként felháborító módon "veszett kutyaként" az orosz érdekekért állt ki? Hogymikvannak, banyek... egy nagykövet, aki a saját országa érdekeit meri képviselni, ettől veszett kutya lesz...
Tudod, nézetem szerint az volt a veszett kutya - tovább megyek, maga a globális veszettség vírusa - aki kitalálta azt az elmebeteg ötletet, hogy Oroszországot frissen a NATO-ba gründolt ex szovjet államok gyűrűjébe fojtva tartsa úgymond féken...