Itt megírhatod a más helyen minimum 'fél-offnak' számító gondolataidat, legyen az bármi, ami eszedbe jut gyermekkorról, családról, közös együttlétekről, nagymama főztjéről, egyszóval az élet íz-emlékeiről.
Ostya kérdésben akkor nekem helyzeti előnyöm volt, a nagypapám a templom parókpáján dolgozott és aktatáskában hazahozta nekünk azt az ostyamaradékot, amiből az áldoztató ostyákat kivágták.Miután ezek még nem voltak megszentelve szabadon és élvezettel rágcsálhattuk....
Friss ostyát és fagyitölcsért közvetlenül a "gyártótól" vettünk suli után, mert útba esett. A Köbölkút utcában, egy ház pincéjében volt a sütöde. Ostyából sósat, édeset is csinált. A kisebb-nagyobb "selejteket" ingyen is megkaptuk. A tölcsér ára 10 fillér volt. Ebből egyszerre 20-30 darabot vettünk.
Biztos emlékeztek a turista kávéfőzőre, már a neve is vicces, hát még a látványa. A rózsszín vagy zöld kis aluminium börönd metál beütéssel, benne a mini kávéfőző, pohár, és spiritusz tabletták. Volt egy személyes és két személyes. A két személyesnek két kifolyó csöve volt és igy mindjárt két pohárba foly ki a kávé. Olyan volt mint egy gyerekjáték.
A teáról az IKKA csomag jutott eszembe, amiben volt tea, kakaó és kávé. Kincset érő csomagok voltak szüleim örömére. Sőt, volt olyan is, hogy a csomagban, egy újabb csomagban más küldemény is érkezett. A csomagot egyébként nem mi kaptuk egyenesbe, mert nem voltak rokonaink akik küldtek volna, de volt aki többször kapott, és átadta.
A Puskin mozi melletti néhai kis csemegeboltban ittam egy időben 'duplát', ha a gépes hölgy érezte a bélést, a csésze mellé csúsztatott még egy csokipasztillát is. (a kávé eleve jó volt)
Utasellátáról a Keleti-pályaudvari resti jutott eszembe, ahol viszonylag olcsón, kultúrált körülmények között lehetett finom kaját enni, és kávézni. A kávéról még eszembe jutott, hogy amikor szimplát kértünk, és jó kávét akartunk inni, "alábéleltük" a blokkot.
Apropó orosz élelmiszer... Csak az őszi-tavaszi BNV-n lehetett kapni igazi tejszínből készült orosz csokis jégkrémet, talán jégrakéta (?) volt a neve. Emlékeztek rá? Jó vastag csokival volt borítva. Meg volt olyan szendvicses változat is, aminek mostanában halvány utánzatát árulják az Arbat boltokban.
Egy barátom a Déliben kávét árult termoszból. Mint mesélte, mindig csak röviddel indulás előtt ment végig a vonaton, hogy már ne legyen idő reklamációra .
E fajta közértbe nem, de igazi orosz kantinba jártunk (lévén a településen laktanya)
örültek a forintnak, az akkori 17/1 kurzus ott 10/1 volt, jó kajáik is voltak, de vehettél Sokol rádiót (erre még visszatérek) mosó- és fúrógépet, búvárszivattyút, Junoszty tv-t, bármit. Bartel is ment, a farmer volt a legjobb cserealap. (Ez már a '70-es évek végefelé volt, ők is lazítottak a gyeplőn)
Kinek a környékén volt még "orosz Közért"? - Nem engedték be, aki nem tartozott a kivételezettek közé. ( Katonatiszteket sokszor láttam bemenni, de nem tudom pontosan, ki volt a célközönség.) Ha az ajtó zárva is volt előttünk, az ablakokon jól láttuk a rudakon lógó gyönyörü kolbászokat, szalámikat. Sose tudtuk meg, micsoda finomságokat árulhattak még ott, de fantáziáltunk róla rendesen.
56 után szövetkezeti élelmiszerboltként ismért megnyilt, mostmár mindenkinek.
A Keletiben, ha az aluljáróból mentünk a vonathoz, a lépcső alatt balra volt a WC, de nem ez a lényeg, hanem, hogy a bejárata mellet voltak az automaták. 2x2 Ft-ért adott a gép csokipudindot tejszínhabbal.Sima fehér műanyag pohárban volt. Imádtam.
Ezek az édességek borzasztó rikító színű sztaniolba voltak csomagolva, bennem nem igazán keltettek bizalmat
Az Utasellátóról a mozgó büfés intézménye jutott még eszembe, aki nagy kosárban - flancosabb vonaton zsúrkocsival - hordta végig a szerelvényen a portékáját, a pénztárcámhoz képest horribilis árakért.
A csokikrémmel csíkozott piskóta-kocka (a mai Yes-re hasonlított leginkább) és gömbölyű változata is nagyon jók voltak az Utasellátótól, de még a téli fagyi -- ami ált. rettentő gejl -- is ehető volt tőlük, bár kétségtelen, h. a csokiroló volt a legsikerültebb termékük.
A teatojasnal olyan erovel jott egy kep elo, hogy irnom kell. A nagymamam teaja. . .nem tudom, hanyszor fozte ki a teafuvet - mert penz az nem nagyon volt - de potolta az elveszett izt, illatot egy par szegfuszeggel. . .micsoda illata volt! Most az ilyen teakat aranyert aruljak :))!!!
Istenem! Az utasellátós csokiroló, hogy az milyen finom volt. Mikor péntek este vonatoztam haza mindig vettem a Keletiben.
Kb. 3 cm átmérőjű ostyahengerben az a finom párizsi krém. Az Utasellátó megszűnése után többen próbálkoztak/nak vele, de az eredmény elkeserítő. Már feladtam a kóstolgatást
A reklámban az a hátborzongatóan agyafúrt, hogy akkor is hat, ha azt hiszed, oda sem figyelsz rá. Pszihológusok hada segít a filmek, szlogenek kitalálásában. Ezért, ha nem vagy biztos magadban, a legjobb meg sem nézni, legfeljebb azért, hogy rágyere, hol van benne a trükk, és röhögj magadban, hogy "ez az, most próbálnak bepalizni!" Én rendszeresen a Corában vásárolok, de mindig célirányosan járok, csak ahhoz a polchoz megyek, ahol dolgom van. Akkor vagyok dühös - és ez is az üzletpolitika része, - ha félévente fenekestől felkavarják a rendet, és mire újra megtalálom a szokott árut, addig el kell haladjak sok, számomra szükségtelen dolog mellett. Nem szoktam elcsábulni.
Azt én sem mondanám, hogy az jó volt és tudatos. De ma kifejezetten félve megyek be egy bevásárlóközpontba, mert előre tudom, hogy elkap a "vásárlási láz", ezért be sem megyek. Úgy nézem a reklámokat, hogy el sem jut az agyamig, kidobom a szórólapokat, minimálisra csökkentem a vásárlásra szánt időt. Becsülöm, szeretem a tárgyaimat, nem cserélgetem. Nekem ez a recept!
Ez javarészt nevelés-szoktatás kérdése. Meg az akkor idők pénztelensége és áruhiánya is benne van a képletben. A piacgazdaság nem tett jót nekünk (sem), nem tanították meg azt, hogyan lehetünk tudatos vásárlók. Persze hülyék lettek volna, a cél az, hogy minél több felesleges szemetet rád sózzanak.
Akkoriban nem volt szelektív hulladékgyűjtés, meg recycling sem, minden a háznál lett megoldva. A cipész spiccvasat meg sarokvasat tett a lábbelire, télen kifejezetten hasznos volt, jobban lehetett csúszkálni a jégen. Anyám a harisnyáit elhordta a szemfelszedőhöz, a tízórainkat papírzacskóba csomagolta. A boltba vesszőkosárral, vagy spárgaszatyorral jártunk.
Párom pedagógus, naponta borzad el, hogy a gyerek az ingyen tízórait-uzsonnát finnyázva dobja ki, vagy focizik a gyümölccsel, mert anyuci csipszet, meg kólát csomagol…Ez is szocializálódás, de milyen?
Az is hihetetlen, hogy alig volt szemét. Mindent megjavítattunk, átalakítattunk. A zoknit megstoppoltuk, a harisnyán ha lefutott a szem azt felszedettük, a cipőt megtalpaltattuk, a kalapot újra gőzöltettük, a megunt kabátot kifordíttatuk. Régi bőrkabátból lett öv és táska. Nem hoztunk haza annyi szemetet, mint ma egy bevásárlásból, nem volt reklámtáska, műanyag palack sem. A biotrágya a kertbe került, az eltüzelhetőt elégettük. A lakást sem öntötte el a szemét bóvli és a felesleges holmi, amit ma bevásárláskor csak úgy belehajítunk a nagy kosárba. Számoljuk csak ki, hogy egy bevásárlásnál hatszor pakoljuk át a holmikat és annak is fele szemét.....
Jajj, tényleg, a 10-es cseresznye. Micsoda emlékek már megint...! :-) Valamivel később aztán nálunk (Mátra alján) lehetett kapni ugyanígy csokorba kötve erdei szamócát is a piacon.
Hát, én a nyalókát soha nem szerettem, persze a cukorkákat igen. Létezett a sima savanyúcukor 2.-, a töltött 2.40.-, és hasonló árban volt selyemcukor, ez a gyöngyházfényű csíkos nagyranőtt selyemgubó, egy idő után nyelvvel szét lehetett nyomni, és előjött a nugátos töltet íze...
'A Bolt' előtt álldogált Juszti néni, egyik szemére beteg, bicegő cigányasszony, előtte kosárban piritott tökmag, 1 Ft-ért egy kis pohárnyit töltött az odatartott zsebbe.
Ha megjelent a cseresznye, tízesével összefogva, cérnával átkötve árulta, ezt is 1 Ftért. Hét végeken a focipálya környékén tünt fel jellegzetes alakja, olyankor szotyolát is árult.
