Az ukrajnai helyzetnek szentelt egyórás telefonbeszélgetés folytatott ismét, Hat nap alatt már másodszor beszélt Barack Obama és Vlagyimir Putyin.
Az egyórás beszélgetésről azonban mást mond a Fehér Ház és a Kreml.
Előbbi szerint az amerikai elnök a diplomáciai rendezés menetrendjének elfogadására próbálta rávenni tárgyalópartnerét, a Kreml tájékoztatója a válság megítélésében és okaiban fennálló nézeteltérésekre helyezte a hangsúlyt.
A Fehér Ház szerint az Obama által javasolt rendezési terv értelmében Oroszország visszavonná katonáit a Krímből a kaukázusi támaszpontjaira, lehetővé tenné a nemzetközi közösség megfigyelőinek jelenlétét, hogy szavatolják a területen élő oroszok jogainak védelmét, illetve közvetlen tárgyalásokat folytatna az ukrán vezetőkkel.
A Kreml szerint Putyin Obama tudomására hozta, hogy az alkotmányos puccs révén hatalomra került kijevi vezetés teljesen törvénytelen döntések elfogadására próbálja rákényszeríteni Ukrajna keleti és délkeleti régióit. (MTI)
---
Utóbbi bekezdéshez:
Ne színezzen már ez a gyökér KGB-s! Ha így lenne, meg kellene várnia a májusi választásokat és kész. Na de az ördög patája kilóg az öltöny alól.
Most már szarik, mert maholnap az USS Truxton, meg az F-16-osok ott fognak bóklászni a krímtől egy köpésre.
Jó-jó, de kompenzáljon csak a sajátjával, ne a mienkével!
Egyébként, ha nem fejlődik háborúvá a helyzet, akkor a kelet és nyugatukránok egyaránt jól járnak (rövid távon), mert balról az orosz, jobbról meg az EU fogja őket kényeztetni.
Pedig attól, hogy kis ország vagyunk még nem kéne túl nagy marhaságokat mondani, mert még megharagszik ránk az eu. Hideg futkos a hátukon kb. ha csak belegondolnak, hogy ennyi ukránt szabadítana rájuk OV.
Az orosz katonák levettek a ruhájukról mindent, amivel azonosítani lehetne őket. Aztán egyenruhában, fegyverrel a kézben elfoglalták egy idegen ország egy részét. Miután elfoglalták népszavazást rendeznek, hogy magukhoz csatolhassák az így megszerzett területet.
Orbán előttük jár, ő egyenesen EU útleveleket osztogat az ukrán állampolgároknak ahogy Putyin is teszi (ő orosz útleveleket osztogat). Viszont a vízummentességből még nem következik a munkavállalási engedély.
Ha leáll a francia Szojuz program az inkább az oroszokat fogja sújtani mert jó bolt volt eddig nekik, hogy ők szállították a rakétát és a saját műholdakat is olcsóbban tudták onnan felvinni.
Az orosz katonák levettek a ruhájukról mindent, amivel azonosítani lehetne őket. Aztán egyenruhában, fegyverrel a kézben elfoglalták egy idegen ország egy részét. Miután elfoglalták népszavazást rendeznek, hogy magukhoz csatolhassák az így megszerzett területet.
Ugyanazt művelik, amit Hitler Németországa 1937-39 között.
Közben Janukovicsot súlyos állapotban, infarktus gyanújával kórházba vitték Moszkvában
По неофициальной информации Янукович госпитализирован в Москве
По неофициальной информации, президент Украины Виктор Янукович, бежавший из Киева и попросивший политического убежища в России, в тяжелом состоянии госпитализирован в одно из медучреждений Москвы.
По данным источника «МК», Янукович госпитализирован с подозрением на инфаркт. Состояние его здоровья оценивается как «тяжелое». Официального подтверждения этой информации пока не поступало.
Az meg,hogy a krímiek eldöntik hova akarnak tartozni a saját ügyük,amibe senki nem szólhat bele az érvényes nemzetközi jog szerint :)
Igazad van, amikor párizsban laktam a szajhaparton, akkor én is elgondolkoztam rajta, hogy itt volna az ideje, hogy kinyissam a pofámat és lekanyaríttassak egy darabot a gare de l'est-ből, hogy azt hozzácsatolhassam alsóörshöz. Mert hát a nemzetközi jog szerint, ugye ..
Hiba volt kihagyni.
Bár lehet, hogy a gare de l'est helyett a bastille-t kaptam volna meg.
Az USA megvizsgálja, milyen módon tudná saját gázkincsével kisegíteni az orosz gázra szoruló európai szövetségeseit. Erről William Burns amerikai külügyminiszter-helyettes beszélt egy szenátusi bizottság előtt. "