Keresés

Részletes keresés

fejes.i Creative Commons License 2024.02.08 0 1 66928

Ezzel két okból nem értek egyet. Az egyik, hogy van arra (szövegértés) másik tantárgy.

A másik, hogy az emberi agyműködés ugyan képes integrációra, de alapvető képességünk, hogy összpontosítani (benne van a szóban is a lényeg) nem igazán tudunk egyszerre több dologra. Ui nem vagyunk képesek olyan distinkciókra, hogy valami hosszabb-e, mint zöld.

Vagyis ebben az esetben a "tanuló" részére az elbaszott feladat egyszerűen egy plusz stressz faktor (magán a feladat matematikai részén kívül). Egyesek jobban működnek nyomás alatt, mint másik, de ennek a matematikai képességekhez köze nincs.

Arra viszont tökéletesek ezek a feladatok, hogy "hülye vagy, fiam, ülj le!" érzést keltsenek a tanulók jelentős részében és hát így már helyben is vagyunk, mert társadalmunk egyik alapja ez itt.

Sőt, fokozzuk a rettegést azzal, hogy a rossz válaszért pontlevonás jár, vagyis DUPLA bünti. Stressz +1. Kétségtelen, a tanulók egy része megugorja ezt is... de attól még nem jó.

Aztán egy idő után, ahogy jönnek a generációk, az ilyesmi már fel se tűnik, hanem arra emlékszünk, hogy ilyesmi nálunk is volt és próbáljuk a gyereket valamiféle adaptációra ösztönözni. Az eszünkbe se jut, hogy nem jó ez így.

Az oktatási rendszernek az ilyesfajta alapállás nagyobb baja, mint az, hogy mi van a tantervben.

/A szerző két évig volt földrajz tanár gimnáziumban, igaz, hogy 25 éve, de attól még minden oldalról látott iskolát.../

 

 

Előzmény: VargaRoland (66897)
BJaca Creative Commons License 2024.02.08 -1 0 66927

Szerintem ebben benne van az AI, meg a Google translate, mert újabban egyre gyakrabban fordít baromságokat egyszerű mondatokból is. Ráadásul már rég nem a hozzáértő kivitelezőket alkalmazzák, hanem a sógor koma jóbarát hármast ..

Előzmény: tfe_tng (66925)
pali923 Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66926

Mondok egy konkrét példát. Én komolyan mondom, aki valaha is számítógép közelébe került, az véletlenül sem talál ki olyanokat, mint ami amit a január 1-től bevezettek a Magyar Államkincstár új rendszerébe. Ez a fejlesztés 15milliárd (!!!) Ft-unkba került, és úgy rettenetes, ahogy van.

 

A táppénzigény benyújtása eddig úgy ment, hogy a bérprogramokba felvitt adatokból készült egy fájl, amit az általános nyomtatványkitöltőn keresztül fel lehetett tölteni, és kész. Januártól az a rendszer, hogy egy webes felületen be kell lépni, és az adatokat ott helyben egyesével be kell pötyögni. Nem kell ecsetelni, ez hány sebből vérzik így 2024-ben.

 

Az már csak apróság, hogy hiába lépek be egy cég nevében eljárva, akkor is be kell írni a cég minden adatát, címmel, adószámmal, és utána a táppénzt igényló munkavállaló összes adatát, valamint a táppénz minden adatát is. Alsó hangon negyed óra pötyögés, ha nem rontod el, és nem száll el a net vagy más. Dátumokat egyéb számokat nem tudsz beírni a rubrikákba, le kell görgetni, és kiválasztani az évet, hónapot, napot.

"Természetesen" olyan belső hibák is vannak a rendszerben, amik azt eredményezik, hogy egy hónapot is csúszhat a táppénzek kifizetése, ami különösen jól esik egy betegnek, aki a fizetése helyett csökkentett összeghez tud jutni.

 

Valószínűleg ezt sem az informatikusok cseszték el, hanem az, aki ilyen rendszert rendelt meg, és az, aki nem rúgta ki azonnal az ilyen inkompetens (finom vagyok) embert. Tényleg nincs az államigazgatás rendszerében olyan, aki ilyenkor röhögve felvisít, és elmeséli az illetékesnek, mekkora ökörség ez? :(

Előzmény: Fűrész Elek (66918)
tfe_tng Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66925

Melyik mérnök képes ezt a mondatot összehozni szerinted ? 

"Életút-szolgáltatás a vezetői engedély automatikus hivatalbóli kiállításához"

 

Ehhez a borzalomhoz kell 3db 50 éves hivatalnok, aki soha az életében ki nem dugta az orrát az okmányirodából. Ember ilyet nem ír le. 

 

A mérnök valami ilyesmit írna: 

 

"Jogosítványod igénylésének állapota"

"Jogsi tracking"

 

ha péntek este írta a kódot hozzá: "Faszomba már, mi van a jogsimmal?"

Előzmény: halaloszto (66915)
BJaca Creative Commons License 2024.02.08 -1 3 66924

VargaRoland Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66923

Nem úgy nem létezik, számtalan neve van, ahogy Vajk is felsorolta az összekötő embereket, csak a megfelelő helyeken nem létezik fizikálisan :)

Előzmény: Paco155 (66922)
Paco155 Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66922

"csak épp ez egy egyelőre nem igazán létező feladatkör."

 

Hogyafaxba ne klétezne. Front-end developernek hívják.

Előzmény: VargaRoland (66919)
tfe_tng Creative Commons License 2024.02.08 0 1 66921

Annyira negatívak vagytok, nézzétek a dolog jó oldalát. Nem baj, ha szar és érthetetlen az összes állami IT rendszer, mert legalább kurvadrága. Csomó yacht van az adrián ebből a pénzből, ők örülnek, mosolyognak.

Előzmény: Paco155 (66912)
halaloszto Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66920

"végiggondolni egy folyamatot, és olyan szoftver tervezni/írni, ami nem csupán "valahogy lefedi" a feladatot, hanem értelmesen, normálisan és logikusan vezetné azon végig a felhasználókat. "

 

Ez a sor itt fent nem informatika, és pláne nem programozás. A közepében szerepel az "írni", ha azt kiveszem, akkor az egész sor olyan dologról szól, amit nem informatikusnak, és nem programozónak kell csinálnia. De ezt sok helyen nem fogják fel. A szervező, analyst, folyamatszervező, functional architect, UX elemző és hasonló munkakörök mind ballasztnak vannak tekintve, azt gondolják, hogy ha ezek helyett is programozót veszünk fel, akkor hamarabb lesz kész.

 

Vannak akik fejlesztőből kinövik magukat ezekbe a szerepekbe, de közben nekik sem cserélik le a titulusukat, így a végén ők maguk is csak megerősítik a vezetést abban a hitben, hogy csak informatikus kell a projektre, semmi más.

Előzmény: Fűrész Elek (66918)
VargaRoland Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66919

Nekem - így sok év után - úgy tűnik az az elsődleges erősségem, hogy képes vagyok áthidalni ezt a feladat-felhasználó szakadékot, de erre nincs igény a szakmában. 

Szerintem épp erről beszélünk burkoltan, hogy igazából igény az volna rá, csak épp ez egy egyelőre nem igazán létező feladatkör. A felhasználó valamilyen módon elmondja az igényét, aztán az valamilyen módon elkerül a fejlesztőhöz. Igazából egy "tolmács" kellene, aki előszöris feltárja, mi a valós megoldandó feladat, majd azt közvetíti a megfelelő helyre.

Itt a fórumon is rendszeres, hogy valaki beírja, hogy szerinte mi a megoldandó feladat. Közben meg kiderül, hogy amúgy a dolog gyökerének számtalan megoldása létezik, csak épp az, amit ő a nagyérdemű elé tárt, az nincs az amúgy sokkalta egyszerűbb megoldások között.

Előzmény: Fűrész Elek (66918)
Fűrész Elek Creative Commons License 2024.02.08 0 1 66918

Informatikus lévén hadd tegyek ide egy véleményt a témában. 

Ebben a szakmában a magyar megrendelők egyszerűen nem találják az összekötő kapcsot a feladat és a felhasználók között. Ismerek jó pár informatikust, de egy kezemen meg tudnám számolni, aki egyáltalán hajlandó végiggondolni egy folyamatot, és olyan szoftver tervezni/írni, ami nem csupán "valahogy lefedi" a feladatot, hanem értelmesen, normálisan és logikusan vezetné azon végig a felhasználókat. Nagyon profik technikai szempontból (vagy nem), de teljesen inkompetens szarokat adnak ki a kezükből. A megrendelők (az anyacégek) csak a technikai megfelelőségre koncentrálnak, legyen ilyen ISO meg tudja a legújabb IT-s szabványokat, az, hogy a végtermék egy fos, senkit se érdekel. 

Tizenvalahány éve foglalkozom egy területtel, láttam az általam fejlesztett rendszerhez nagyon hasonló állami kezdeményezést, ami százmilliós budgettel rendelkezett. Abból ment "technológiára" (szerverek, licencek, stb) rengeteg, meg ide, meg oda (tudjukhova), a tényleges fejlesztésre meg még tízmillió se. Az egész elbukott akkor a francba, míg én (mi) hatmillióból olyat csináltunk, amitől mindenki tapsikolt. Ennek az állami rendszernek nemrég végül elkészült az n+1. verziója, ez nagyjából működik, bár annyi hiba van benne, hogy elmondani se lehet. De az a kisebbik baj, sokkal nagyobb, hogy az egész egy átláthatatlan, ostobán működő monstrum, ami nagyjából semmire sem használható. 

Nekem - így sok év után - úgy tűnik az az elsődleges erősségem, hogy képes vagyok áthidalni ezt a feladat-felhasználó szakadékot, de erre nincs igény a szakmában. 

 

Kicsit hasonló, kicsit más. 

Ismerősömnek tavaly adóbevallást kellett módosítania. Anyukája könyveléssel foglalkozott, és sok adóbevallást is készített. Megpróbáltuk a NAV online felületén megoldani az amúgy nem túl összetett problémát. Két és fél órán keresztül próbálkoztunk vele ketten, mindenféle valós eredmény nélkül. Végül én még kétszer nekifutva, folyamatos telefonos (1888?) segítséggel meg tudtam csinálni. Na, aki ezeket összerakta, az sose volt ember. Technikailag ez is megfelelő, de miért tesznek ki publikusan használhatóra egy olyan rendszert, ami tökéletesen érthetetlen és átláthatatlan az átlagember számára (és szemlátomást a nem átlagember számára is)? 

stolaz Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66917

A hülye nem indexelt!

Előzmény: pali923 (66905)
409 Creative Commons License 2024.02.08 0 1 66916

Ezt a jogsi dolgot egyszer én is megpróbáltam. Elsőre örültem, hogy nem kell bemenni. Aztán inkább bementem és fizettem.  Agyrém az egész.  :((

Előzmény: pali923 (66901)
halaloszto Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66915

Ez az egyik. A másik pedig az, hogy informatikusok .

 


Egy folyamatot, laikusokkal való kommunikációt, szövegezést, logikát abszolút nem kellene mérnökökre bízni.

Előzmény: Paco155 (66914)
Paco155 Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66914

"Én nem is értem sokszor, milyen informatikusok dolgoznak ezeken."

Alulfizetettek. Ennek megfelelően nem ők a szakma krémje.

Előzmény: pali923 (66913)
pali923 Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66913

ha rákényszerülök, csak akkor használom.

 

Meg tudom érteni. Én folyószámla és egyéb adatok letöltéséhez is a régi rendszert használom, félek tőle, hogy egyszer megszüntetik, mert van csillivilli új. Az új legnagyobb újítása, hogy mindenről küld üzenetet, leginkább arról, hogy a kérésem teljesítése nem sikerült.

 

A folyószámláknál az excel-konvertálás a "kedvencem". Pdf-ben letöltve minden adónem végén ott az egyenleg, legalul meg az összesítés. Ha ugyanezt excelben kéred le, akkor kapsz egy nagy halom számsort mindenféle összesítés nélkül, kicsi betűmérettel, alig látom. Cserébe viszont a fejlécbe kapsz egy akkora NAV emblémát, hogy betakarja a képernyőt, és kitörölni is alig tudod, de a nagy fehér helye ott marad.

Én nem is értem sokszor, milyen informatikusok dolgoznak ezeken.

Előzmény: Paco155 (66912)
Paco155 Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66912

Poén, de nem a cég kéri be hanem a könyvelő(cég).   A dolog attól függ, hogy azok mennyire vannak képben, mennyire kvalifikáltak.  Éveken keresztül nem kellett leadniom, könyvelőcég váltás után minden évben  le kell. Onyát ismerem. Hogyismondjam, ha rákényszerülök, csak akkor használom. 

Előzmény: pali923 (66911)
pali923 Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66911

Lehet nyilatkozni már online is, ezt a NAV elküldi a munkáltatónak. Meg lehet itt mindenféle más adóügyeket is intézni. Mondjuk én évente nem egy példányban töltök itt ki szja-bevallásokat, de sokszor még én is keresgélem, mit hol is kéne beírni, azt sem egyszeri felhasználóknak csinálták.

 

Ettől függetlenül persze biztosan van egy csomó cég, aki bekéri ezeket a nyilatkozatokat papíron, hogy tudja magát védeni, ha valami gebasz van.

Előzmény: Paco155 (66910)
Paco155 Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66910

Nálunk is. Üresen. Mármint megkapom az üres PDF-et. Én meg kitöltöm, és visszaadom aláírva. Nálunk mondjuk a könyvelőnek csak vagy tizet kellene kitöltenie, de van jó pár hely ahol mondjuk ötvenet vagy százat és most csak a kisvállalkozásokról beszélünk. 

Előzmény: halaloszto (66908)
Paco155 Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66909

De azt hogy nyomonkövetés azt ráírhatod, és az rá is tartozik.....

Előzmény: halaloszto (66907)
halaloszto Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66908

Nálunk is kiosztják üresen, és írhatok bele minden olyat, amit ők is tudnak. Simán kitölthetnék előre, nekem csak alá kellene írnom.

Előzmény: Paco155 (66906)
halaloszto Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66907

Jaja, nekem egyből leesett hogy ez a lifecycle tükörfordítása, és nem az én életemről van szó, hanem a kérvényemről. De ez főleg azért van, mert én is ilyen rendszereket fejlesztek. 

 

És mi user felőli felületre sosem írnánk ki hogy lifecycle, mert nem rá tartozik.

Előzmény: pali923 (66901)
Paco155 Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66906

Normális könyvelő igen.  De ahogy említették lejjebb minden évben új nyomtatvány van :(  Azt meg nem hamisíthatja. 

 

Előzmény: pali923 (66903)
pali923 Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66905

Ezek nagyon szorgalmas könyvelők, én ennél sokkal lustább vagyok. :) Nem is fogyasztok annyi papírt.

 

Más. Egy százas skálán mennyire kell hülyének lennie, aki ilyet csinál? :) Minden esetre nagy mázlista.

 

Előzmény: VargaRoland (66904)
VargaRoland Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66904

A mieink minden évben minden alkalmazottnak kinyomtatják két példányban, plusz hozzátűznek egy 3 oldalas kinyomtatott kitöltési útmutatót, gondolom annak reményében, hogy majd kevesebb értetlenkedő megy hozzájuk kitöltetlen papírral. Ez kicsit olyan Don Quijote és a szélmalom esete :) Egységsugarúnak tökmindegy kinyomtatod-e vagy sem, ha bátor ír valamit, ha nem bátor akkor semmit. Az értelmesebbeknek két kategóriája van nálunk: egyik, aki mindig mindent rendben, időben ad le, a másik, aki mindent az utolsó vagy az azt követő pillanatban. Én, bár szeretnék az első kaszthoz tartozni, gyakrabban vagyok az utóbbi közelében, így aztán nem is igazán tanulmányozom a kitöltési útmutatót (különben is magyar vagyok, vagy mi!? :)))).

Tudom, ez az én trehányságom, de már aligha növöm ki :)

Előzmény: pali923 (66903)
pali923 Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66903

Normális könyvelő eleve minden gyereknél egyszer kér ilyet, legközelebb meg csak akkor, ha változik valami. Egyébként meg az a baj vele, hogy az emberek 90%-a egyfajta, elég egyértelmű eset, de a maradék 10% eseteit is odarakják eléd, hogy válaszd ki, nem estél-e bele ezekbe. Ezért tűnik bonyolultnak.

Előzmény: VargaRoland (66897)
Paco155 Creative Commons License 2024.02.08 0 1 66902

Az ilyenekért én azonnali tarkónlövést utalnék ki......

Előzmény: pali923 (66901)
pali923 Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66901

Az ilyenekkel próbálják hozzászoktatni az állampolgárokat a mai magyar elektronikus állami rendszerek nyelvezetéhez. Agyrém, ami ott manapság zajlik.

 

Mostani példa: elkezdtem egy jogsi-hosszabbítási eljárást elektronikusan. Van itt egy ilyen menüpont: "Életút-szolgáltatás a vezetői engedély automatikus hivatalbóli kiállításához."

 

Az hagyján, hogy a "hivatalbóli" szót aláhúzza itt is a helyesírás ellenőrző. Nagyon kíváncsi lennék arra, ki mire gondol, amikor ezt elolvassa, én egyáltalán nem arra, amit jelent. Elárulom: itt nézheted meg, hogy az elindított eljárás hol tart. Eljárás, mint életút?

 

Ha el akarod indítani ezt az eljárást, nem olyanra kell kattintanod, hogy kérelem, vagy eljárás indítása, hanem olyanra, hogy "nyilatkozat".

 

Mellesleg 3 napja az az életút állapota, hogy az eljárás még nem indult meg. Nem látszik a rendszerben az orvosi igazolásom sem, pedig asszonypajtás feltöltötte a megfelelő helyre.

Vagyis lehet, hogy mégis be kell sétálnom az okmányirodába a kinyomtatott orvosi papírral. Pedig elektronikusan gyorsabb, könnyebb, és így fizetni sem kellene.

Előzmény: VargaRoland (66897)
Paco155 Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66900

Még csak nem is azt hanem a probléma megooldó készséget, és az absztrakt gondolkodást.  Amúgy az ÖSSZES szöveges feladat erre szolgál, kezdve ott hogy Julcsinak két dinnyéje van Jancsinak meg egy uborkája, és ha összeteszik a kettőt mi az eredmény? 

Előzmény: pali923 (66898)
Paco155 Creative Commons License 2024.02.08 0 0 66899

A könyvelésetekkel értek egyet. 

Előzmény: VargaRoland (66897)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!