Azert az hogy nem folyt ver foleg annak koszonheto, hogy egy kereszteny felvilagosult orszagot valasztottak celpontnak. Egy iszlam orszag ellen eselyuk sem lett volna ezt igy megcsinalni.
A NATO-val és főleg az EU-val ez a legnagyobb probléma, az egység hiánya. Túl sok nagyon határozott önálló érdekekkel rendelkező hatalom van benne. Az orosz hadsereg gyenge,amit legjobban a csecsen belháború bizonyít, 10 évig szenvedtek,vergődtek hazai pályán. Fegyveres háborű akkor sem lesz, gazdasági annál valószínűbb, amiben egyértelműen az orosz gazdaság c. piramisjáték szív, mmint a boca. Azonban ehhez is az kell, hogy pl Berlin és Párizs túllásson az aznapi tőzsdeindexen és a következő tő választásokon. Anno a COCOM-lista komoly gazdasági veszteségeket okozott amerikai és nyugat-európai cégeknek, de nagyon bejött. Valamit valamiért.
Olyan szinten nem érted a történéseket és az összefüggéseket hogy az már vicces.
Oroszország éppen hogy megerősítette nagyhatalmi státuszát, most már látszik hogy még az USA sem mer érdemben keresztbe tenni Oroszországnak.
Ráadásul megmutatta hogy nagyhatalmi erőpolitikát a vérontásra épülő barbár USA módszer nélkül is lehet csinálni.
Mindezeken felül megerősítette otthoni támogatását is.
Az EU és az USA ellenben meggyengült, mert látványosan bemutatták hogy a demokratikus értékrend továbbra sem számít nekik csak a gazdasági érdekek, valamint látványos kétségbeesésük és inkompetens totojázásuk a magabiztos orosz lépések fényében igen nagyfokú gyengeséget sugall.
Azért én odáig nem jutok, hogy kampányinduló letöltési lehetőséget keressek. (Eddig azt se tudtam, van olyan.) Ami szembeötlik, azt látom, de keresni eszemben sincs.
Az oroszoknál 15 éve bedőlt a rubel, és lett forradalom?
Itt 2009-2010 környékén majdnem csődbe ment az ország. Szerinted lett volna forradalom?
Persze, hogy nem.
--
Egész hajnalban törtem a fejemet, mi lehet a kimenete ennek az egésznek és, mi motiválhatja Putyint. Most, reggelre már tudom a választ mindkettőre.
A kimenete tragikus lesz az oroszok számára. Azt nem tudom elmozdítják-e putyint, de azt igen, hogy kurvára fogják utálni és nagyon sokan. Nem kizárt, hogy ő maga fog lemondani, már ha elviseli majd ezt az egója, ami kétséges.
Azt is tudom, hogy Putyin már most kíírta magát világpolitikából. Bárhogy végződjék ez a konfliktus, akár putyin veljes visszavonulásával is, senki nem fogja őt komolyan venni, a befektetők pedig kicserélődnek az országában, a profik mennek és megérkeznek a szerencselovagok, az olcsójánosok, a csalók. Ezen kívül szép óvatosan, fű alatt megszabadul az UNIÓ a putyini függéstől, már ami az energiafrontot illeti. Tehát, putyin kiiratkozott a klubból, végérvényesen.
Rájöttem, Putyinnak nincs a tarsolyában semmi, max. egy meglehetősen szellős, óvatos kínai háttértámogatás. Erre alapozni pedig nem lehet, legalábbi józan ember nem tenné.
Hogy honnan tudom ezt?
Elárulom. Onnan, hogy putyin einstandolni kész a nyugati érdekeltségek vagyonát. Ezt nem tenné meg, ha biztos volna magában. Ez afféle zsarolási eszköz, amit politikus nem engedhet meg magának, csak egy útonálló.
Akárhogy is, oroszokkal háborúzni nem a legjobb ötlet senki részéről. Bizonyára NATO fog belemenni egy ilyen buliba persze. Németek, franciák, spanyolok, olaszok? Vagy mi a víztisztító zászlóaljjal? Már a 2003-as iraki háborúban sem volt meg az egység, pedig Szaddam Irakja meg Putyin Oroszországa finoman fogalmazva sem egy kategória.
Ebben biztos egyetértünk. Ezt tükrözi a kocsma színvonalú kampányinduló is. Bár inkább elhallgatják, mert ahogy látom százezrek nem töltötték le a juhtúróról.
"The United States is restricting the movements of Syria’s UN ambassador, Bashar Ja'afari (pictured), to a 25-mile (40 km) radius of New York City, the US State Department announced on Wednesday"
Miért, gondolod, hogy itt klasszikus értelemben vett háborút akar vívni bárki is (including oroszország)?
Gazdasági fronton vívott háború lesz ez, és oroszország sokkal hamarabb letérdepel, mint korábban tette azt a Reagani hatásra.
Egyébként pedig az a véleményem, hogy az orosz haderő nincs abban az állapotban, hogy akár a NATO tagországok legnyagyobbikát, az USA-t megverje, az pedig gondolom számodra is világos, hogy a NATO megveréséhez az orosz medve még bocsnak is kicsi.
Az arány ugyanis 1 a 10-hez a NATO javára, körülbelül.
Önként öltöztek maskarába, mint nálunk a plakátokon lévő, meg másutt is előfordult fidesznyik bohóc. Gondolod, csak nálunk léteznek ötletteli emberek? ;-))
Remélem mindenki észnél lesz, de ez ilyenekkel, mint Putyin nem lehet másként tárgyalni, csak ha látják az erőt is mellé letéve!
Persze, reméljük, de most az amik mennek oda és még idejében kellene nyilatkozni, hgy Magyarország az esetleges incidenst nem ismeri el NATO incidensnek, hogy balhé esetén a mi területünk kimaradhasson a szórából.