A hét végén kb. 180 kék jelet pingáltunk fel a Dévaványa (Szeghalmi út vége) - Simasziget - Folyás-ér - Karcagi út - Körösladány (belterület eleje) szakaszon (Alföldi Kék).
KDP. Tarján Héreg Pusztamarót Lábatlan-Piszke
Kicsit korán volt az ébresztés, ugyanis ½ 5-kor már úton voltunk, de a szép időjárást ki kellett használni, hogy a tőlünk / Somogytól/ legtávolabbi KDP szakaszt bejárjuk. Tatabányán tettük le az autót , innen busszal mentünk Tarjánig. Az országúti szakasz Héregig gyorsan és könnyen felejthető ! A 2004-es kiadású Gerecse térkép itt nem is jelöl turista utat. Az egyre közeledő Gerecse látványa azért nem semmi volt a kopár vidéken. A Balu boltban sikeresen pecsételtem de lehet, hogy az utánam jövőket már nem látják szívesen ugyanis a bélyegző szerkezet sikeresen szétesett a kezemben.
A falu szélétől kb. 1 km-re lévő Királykút kellemes kirándulóhely , működő forrással, esőbeállóval , pottyantós WC-vel is várják itt a természetjárókat. Az út szép, zárt erdőben vezet és enyhén emelkedik. A Vízválasztó előtt törzskiválasztő gyérítést végeznek, néhány szép fa a szemünk láttára fejezte be életét. A Kis Gerecse oldalában rendben megérkezett a kék jelzés és együtt vezet egészen Pusztamarótig. Ez a történelmi emlékhely egészen nagy forgalmú volt ott jártunkkor. Az emlékmű és a régi temető megnézésre érdemes ! A nagy fenyő oldalán lógó OKT pecsét használhatatlan! Nagyon szép pecsétet kaptunk viszont egy kis büfében a házak között, ahol kávé is volt. Kicsit le kell térni az útról a pecsétért.
A GCPUMA geoládát is sikeresen megtaláltuk itt.
Pusztamarót után nem sokkal egy hatalmas víznyelő mellett vezet el az út. Nekünk, dombvidékieknek ismeretlenek ezek a képződmények. Domoszló térségében az út baloldalán egy kör alakú érdekes képződmény látható. A kb. 30 m átmérőjű 3 -4 m magas kerek domb nem úgy tűnik mintha a természet műve lenne, de nem jöttünk rá az eredetére. Egy rövid szakaszon fenyvesben vezet az út, majd egy nagyobb nyílt területre érünk ki. Az eddig sűrű és új jelzések itt ritkábbak, de nincs is mire festeni, az út nem téveszthető el. Tartani kell a közel É-i irányt. Egy kisebb erdőt még keresztezve gyorsan elérünk a piszkei szőlőhegyre. Itt a réten a villamos távvezeték felé vezet egy út a réten át, azon kell menni. Nagyon szép innen a kilátás a Dunára. A házak között egyre erősebben lejt az út, és végül a Hullám vendéglőnél értünk le a település főutcájára. A vendéglőben a céges pecséttel készségesen pecsételtek a túrafüzet utolsó kockájába. Kicsit talán meglepte a személyzetet, hogy enni is akartunk de végül is semmi gond nem volt és jól lakottan, szomjunkat oltva fejezhettük be ezt a szép túraszakaszt a Gerecsében, ahol a jelzések meglepően jók voltak. A vendéglőtől kb 200 m-re K-re, a templom előtt van a buszmegálló, ahonnan közvetlen járat van Tatabányára.
Igen, a Téry úton indulunk el Dömösről a prépostság romjai felé. A söröző után kb. 200 m-re a jobbra forduló P-ról mi balra letérünk (jelzetlen út). 2-3 ház mellett elmegyünk, az utolsó ház sarkánál az út 3 felé nyílik, mi a középsőn megyünk, el a kecskefarm mellett. Kb. 500 m-re van a forrás a susnyásban.
2001-es Pilis/Visegrádi-hg. atlaszom van, ezen kerestem a Mária-forrást Dömös közelében a forrástúrához, de nem találtam. Melyik P jelzés mentén van ez? Téry út?
Jogos ez a változtatás is, az atlaszban jelzett út a valóságban nem létezett, egyszerűen toronyiránt kellett felmenni, jelzés egy szál se, igaz, nem is volt mire festeni.
A járható - ha jól emléxem aszfaltozott - útra terelés mindenképp indokolt.
Összességében úgy látom, nagyon "túristabarát" változások lettek a DDK-n.
A Simonfa feletti részen (Messzelátó) valóban valami majorságot kerül meg a Kék emlékeim szerint, most átvezették a jobban járható útra a nyomvályús és esős időben igencsak sáros szekérútról.
Épp az ominózus ropolyi letérésnél állapítottuk meg, hogy össze-vissza vannak a jelek, ráadásul szinte párhuzamosan megy visszafelé az út párszáz méterrel arrébb. Ez lett levágva, szerintem.
Ráadásul ábrázolják a Szenna feletti változást is. Itt a régi jelzés el lett kerítve, az új ezexerint Ny-ra tér le, Visztula kartáccsal mi "természetesen" a másik irányba indultunk, a vízmű felé (szerencsére ugyanúgy levisz Szennára, olyan nagyot nem tévedhettünk). Az elágazásnál nem voltak jelek, remélem nem csak a térképen változott a nyomvonal, hanem festések is vannak.
Tegnap bejártuk a Becske - Ősagárd szakaszt, erről az előbbi linken sok szép fotó, kimerítő leírás, Google Earth-ben megnyitható útvonal és GPS-el készült szintábra található! Jó böngészést!
És ma megjött a Dorogtól-Nógrádig jelvényem is :-)
A SEFAG működési területén azaz Somogyban életbe léptek a vadászati idényre vonatkozó korlátozások, azaz 15-órától 9-óráig a vadászterületeken tartózkodni tilos. A DDP északi részén erre külön figyelemfelhívó táblákat is kihelyeztek. Napközbeni korlátozások is esetenként előfordúlnak.
Ezekkel a kocsmai bélyegzésekkel én is fenntartásokkal bírok, nem mindenhol szeretik, a helyi publikum meg néz jó nagyokat, hogy ki ez az idegen csóka és mi a rossebet akar itt? :-)) Néha meg kell magyarázni, hogy ez egy túrafüzet, és nem APEH :-))
k-k! Én is megvettem az 1. részt, belenéztem, szerintem nagyon hangulatos.
Vasárnap a hajdúszoboszlói "nyaralásból" hazatérve tettem egy rövid biciklis túrát a PMT mozgalomban. Vonattal utaztam Vácrátótig, ahol kaptam a Forgalmi Irodában "Vácrátót" pecsétet, egyébként jegykiadás már nincs. Innen jó tempóban és lejtőn értem el Vácrátótót (az állomás a falutól elég messze van), amin áthaladva nemsokára Őrbottyánra értem. Itt elkanyarodtam Váckisújfalu felé, és egy izzasztó emelkedő után az állomáson pecsételtem, a vasutas hölgynek nagyon tetszett a mozgalom, még nem hallott róla. Innen nem kanyarodtam vissza a veresegyházi útra, hanem továbbmentem Galgamácsa felé, ahol Vácegresnek fordultam. Itt egy 8% emelkedővel kellett megküzdeni, majd mivel Vácegresre kb. 18.15-re értem, a kocsmában pecsételtethettem volna, de a helybéli lakosok nem voltak túl bizalomgerjesztőek, így a falu táblájánál fotóztam le magam. Újabb emelkedő, majd Erdőkertesen még egy, de 18.50-re beértem az állomásra, és ott szívtam egy hatalmasat. Odafelé az első kocsiban volt a bicikliszállító, most is oda mentem. Beért a vonat, de ennek a hátsó kocsija volt átalakítva. Gondoltam jó fiú leszek, és hátratekertem, erre elindult a vonat ... Az állomásnál kanyarodik a sín, tehát ha elöl áll a kalauz, nem látja a vonat hátsó részét. No comment. A pénztáros hölgynek panaszkodtam, aki mondta, hogy akart is figyelmeztetni, hogy bárhova felszállhatok. Egy órával később így is tettem, hiszen akkor hátul álltam, és az első kocsi volt a biciklis. :)
Igen, ezt már mástól is olvastam itt. Februárban túráztunk arra, a Nagy-Galláról jöttem lefelé, majd a völgyben, a régi vasút vonalán (ez a K-), a Zuvárra is felmentem, ekkor még semmi gond nem volt, de tudom, hogy azóta közbejött ez a probléma. Nem is tudom, mi lesz ezzel az útvonallal így. Egyáltalán ki az illetékes a kérdésben? A közelben húzódik a DINP határa, de hogy épp az a rész beleesik-e, nem tudom.
Annyit még hozzátennék a börzsönyi kékhez, hogy tavasszal nekiindultam Szobtól, s a Márianosztrai műút után - amerre megy tovább a kék - ki volt írva, hogy magánterület, belépni tilos. S még a jelzést is eltüntették. Ez persze nem akadályozott meg, hogy bemenjek - még kerítés is volt - , s miután átmásztam nem kevés kidöntött fán, bokron, követve a patakot és figyelve a térképet megtaláltam a jelet, s mentem a Zuvár felé. Olvastam már többször, hogy voltak akik visszafordultak, vagy nem mentek tovább....
A táblák megtalálhatók Drégelynél, a Jelenc-hegyi sáncoknál, Hont váránál (Hunyadi u. 10.) és a Drégelypalánki várnál (templom) is, mindegyik a piros pöttyös variáció. Ezeket a várakat játam be szombaton. Tervezek egy a közvetlen Ipoly parti vár bejárást is, mint Ipolykiskeszi(Törökvár), Ipolyviski földvár, Balassagyarmat, Szécsény és Bussa. Sajnos a bussai toronyról nem rendelkezem szinte semmi infóval - szlovák oldal, Nógrádszakállal átellenben - nem tud valaki valamit róla? Neten sem találtam semmi támpontot, van-e még rom, vagy sem....
Az OKT ezen szakasza csak kicsit harap a Börzsönyből, jórészt a Cserháton halad át az Országos Kéktúra mentén. Egyébként mindkét általad említett kiíráson dolgozom, azaz az OKT Dorog és Ágasvár közti részét járom be egyelőre, nekem ez van elérhető közelségben, aztán jöhetnek a távolabbi szakaszok.