Ha a burkolati jel és a tábla ellentmond, akkor mindig a tábla az erősebb. A főútról lehet ott mindkét irányba kanyarodni Herend felé menet, de kifelé csak jobbra. A kötelező haladási irány tábla ha jól tudom tavaly került ki.
Stoptábla, és kötelező haladási irány tábla van kirakva (jobbra). Az igaz, h a záróvonal meg van szakitva, keresztezhető ott, de az szerintem csak a fóúton haladókra vonatkozik. Mivel az állatkert felől nézve előbb van a kotelező jobbra haladás, igy az a mérvadó. Tehát a balra nagyivben kanyarodás szabálytalan.
Várpalotai elkerülőn elbontották az útpálya feletti gyaloghidat, a két szélső pilon közt. Teljesen. Ott valami nagyon nem sikerült... Emellett a vasút magasságában is javtják a felüljárót. Van baj...
Ez már a harmadik év, hogy nyárra bevezetik ezt a szabályozást, eddig nem volt gond vele. Aki közlekedett arra mondjuk 4 éve júliusban, az tudja, hogy néhány km kerülő nem nagy áldozat, cserébe annak a káosznak a megszüntetéséért. El kell fogadni, vannak olyan szituációk, ahol nincs win-win megoldás.
A google térkép szerint a Hoteltől az állatkert bejárata a 2,3 km, ugyanez visszafelé az egyirányúsítással 8,2 km, de csak akkor, ha a körgyűrűre jobbra kanyarodsz ki.
Ott balra kanyarodni elég veszélyes és most nem is tudom, hogy ott lehet-e egyáltalán balra kanyarodni.
"A veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark jobb megközelítése érdekében 2020. június 22-től a Gulya-dombra vezető útat egyirányúsítják a Kiskőrösi utca felől az állatkert főbejárata irányába."
A Gulya-dombra menő futók, kutyasétáltatók nagy örömére.
Annyit beszéltek a témáról, hogy lassan kimerészkedek bringával a városon kívülre:)
Szerintem rövidre lehet zárni a témát:
Ahol a főút mellett van kerékpárút, ott inkább ne biciklizzen senki. Nem tudom, hogy ennek mi a jogszabályi háttere, de józan ésszel belátható, hogy ha ott van, akkor miért nem azt használják? Most őszintén Vp és Szentkirályszabadja között vagy nyáron a 71-esen kinek jut eszébe bringázni? Őrültség.
A 7219-es úton Felsőörs irányába sokszor tapasztalom, hogy ott inkább sportolók mennek, és néha úgy, hogy meg kell gondolnom az előzést, mert hátszélben néha 70-nel is mennek lefelé.
Én rengeteget járok Tihany - Füred környékén. No ott sok az ilyen kerékpáros, holott párhuzamosan megy 10 méterre a kerékpárút. Az empátia szerintem ott véget ér, mikor a saját kényelme miatt tolja rám a felelősséget. Ha nincs kerékpárút a közelben, akkor eszembe sem jut méltatlankodni a kerékpáros miatt, még elsőrendű főúton sem (pedig ott sem szabad mennie). De amikor ki van neki építve csak éppen kényelmesebb így... no azt nem tudom tolerálni. Az említett szakasza a 71-esnek amúgy is túlzsúfolt nyáron autókkal. Képzeld el azt, amikor a 70-80-al csorgó kocsisort lépten-nyomon megakasztja egy-egy ilyen kerékpáros. Mivel szemben is jönnek, így a kikerülés is nehézkes, sokszor szinte meg kell állni mögöttük, kivárni egy lyukat a szembejövőkben. Ez aztán szépen végighullámzik a mögötte lévő kocsisoron... Ezek azok a szituációk, amikor legszívesebben megállnék és megkérdezném az adott kerékpárost, hogy ezt most mégis miért kell?
Empátiáról beszéltél pár sorral lejjebb, nem? :) Én is vagyok autós is, kikerülöm őket adott esetben, hőbölgés nélkül. Tudok vezetni, egy kikerülési manőver nem a világ. Egyébként, nem is találkozom túl sok ilyen madárral, aki a meglévő bringaút helyett országúton megy. Egyedül Tótvázsony - Vp között kerülgetem őket ilyen szakaszon, na, azt pont én se értem, miért ott megy, amikor a Vámos-Nagyvázsony bicikliút egy teljesen jó lehetőség.
Jobban belegondolva, nagyon ritkán megyek párhuzamos bicikliút helyett országúton. Idén még nem is volt ilyen... De a bicikliutakat akkro is utálom, a sok fogalmatlan ostoba miatt.
Ez mind szép és jó, de épp egyel korábban bizonyítottad, hogy NEM ismered és NEM tartod be a szabályokat.
Igazából én vagyok a hülye, hogy megint bele mentem Veled ebbe a parttalan vitába, ennyi erővel a várfal elé is odaállhattam volna beszélgetni... Szép napot, eztán beszélgessünk inkább az időjárásról, vagy birkanyírásról, ahhoz jó eséllyel egyformán nem értünk :)
Gyakorlatban, ez problémás kérdés. Szeretnék bicikliúton közlekedni, mert elvileg biztonságosabb, lévén bicikliseknek épült és fenntartott út. De, ha vállalható a rizikó, inkább kerülöm a bicikliutat (úgyis csak pár km az egész),mert sokkal problémásabb és stresszesebb rajta közlekedni, mint kint az országúton. A sok fogalmatlan, nem odavaló közlekedő (vagy mi...) miatt. Most az útminőséget hagyjuk is.