>>A kis különbség csak az, hogy Albánia nem szállta meg Koszovót.<<
Vicces lett volna a próbálkozás. Emlékezhetünk a régi albán viccekre (pl. harcképtelenné vált az albán hadiflotta, mert eltörött mindkét evezője, stb.)
Nem kellett Albánia, ott volt helyette a NATO.
A NATO 1999 tavaszán Szerbia bombázásával érte el a szerb haderő kivonását Koszovóból. Ezután odatelepítették a KFOR fedőnevű NATO-katonaságot.
Hát persze. Csakhogy a "szabad" USÁban korlátozták a kinai felvásárlásokat, vagy a kinai mobiltelefonok kereskedelmét, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva.
Az USA olajvállalatai nyílt részvénytársaságok. Nincs korlátozva, hogy ki veheti meg a részvényeiket. Te is megveheted, csak legyen rá elég pénzed. Elég nagy részük arab, japán vagy éppen kínai kézben van.
A hatalom valóban ne lövessen a tüntetőkre. Ebben teljes az egyetértés köztünk. A tüntetésen való rézvétel nem csak a hatalom miatt kockázatos, hanem az esetleges ellentüntetők miatt is
Forradalmat meg csak önkényes hatalommal szemben lehet csinálni, a választott hatalommal szemben ugyanaz sima puccs, lázadás, a töbség akaratának a semmibe vétele.
hodo el akarta adni vezetékeket . Ezért csuktak le. Az indulás mint indok az nyugat kamuzasa.
a pussy riot meg mit keresett a Megváltó Krisztus Székesegyhazban? A vallasos embernek miért kellene eltűrni ? A PR is nyugodtan visszavehet , megérdemeltek. Mekkaban ez a fejükbe került volna.
az USA-van azt sem tudod miért ítéltek el , mertt ha terrorizmussal vádolnak ítélet nélkül bármeddig fogva tarthatnak.
"Vagy esetleg meghívnák Putyint a nemzeti radikálisaink egy budavári becsületnapi emlékezésre, dicsőítve hőseinket, akik bátran harcoltak - kik ellen?"
Utána meg meghívnák Orbánt és Vonát egy kis Don-kanyar emléktúrára....
Elképzelem, amint Orbán és/vagy Vona elmennek Putyinnal közösen koszorúzni a Szabadság téri szovjet emlékművet. Csak előtte gyorsan csináltassák meg a világítását, meg ne tudja Vologya, hogy éjszakára sötétben hagyják... És persze vigyázni kell, meg ne lássa a közelben a Horthy-szobrot, még a végén csúnyán néz rá...
Vagy esetleg meghívnák Putyint a nemzeti radikálisaink egy budavári becsületnapi emlékezésre, dicsőítve hőseinket, akik bátran harcoltak - kik ellen?
Amerikaiak vásárolnák fel a Jukosz olajcéget Az amerikai Chevron-Tecaco és Exxon-Mobil olajipari vállalat várhatóan e héten versengő ajánlatot tesz az orosz Jukosz-Szibnyeft 25 százalék plusz egy részvényére - írta a Wall Street Journal hétfőn, bennfentesekre hivatkozva. A részesedés jelenlegi piaci áron 11 milliárd dollár. A részesedés megszerzése messze a legnagyobb külföldi befektetés orosz vállalatba, meghaladva a brit BP 7,7 milliárd dolláros társulását egy vegyesvállalatban az orosz TNK International olajcéggel - ez utóbbi ügylet épp a múlt héten zárult.
A Jukosz és a Szibnyeft várhatóan az év vége előtt egyesül - miután az orosz versenyhatóság augusztus közepén jóváhagyta az egyesülés tervét -, és így a legnagyobb orosz olajvállalat jön létre. A Jukosz-Szibnyeft napi olajtermelése 2,3 millió hordó lesz, ezt csak a BP, az Exxon és a Shell előzi meg a világon.
Az üzleti kockázatok ellenére Oroszország egyike azon kevés helyeknek, ahol hatalmas olajtartalékok eladók még. Az orosz törvények értelmében a 25 százalék plusz egy részvény vétójogot biztosítana fontos döntéseknél.
A Chevron-Texaco számára a részesedés szerzése a Jukosz-Szibnyeftben nagy falat lenne, és valószínűleg részvénycserével valósulna meg. Az érintett cégek közül egyik sem kommentálta az értesülést. Az Exxon-Mobilnak már van egy 12 milliárd dolláros olaj- és földgázipari vállalkozása a Szahalin-sziget partjainál, ahonnan a tervek szerint ázsiai vásárlóknak szállítanak olajat és földgázt. Korábbi oroszországi próbálkozásai, a kilencvenes években, nem jártak sikerrel, a helyi orosz hatóságok ellenállása miatt. A Chevron-Texaconak egy másik tervezetben van 33 százalékos részesedése a Szahalin-sziget partjai előtt, de az még nem indult el.
A Jukosz vezérigazgatója és legnagyobb részvényese, Mihail Hodorkovszkij július eleje óta nehéz helyzetben van, mióta a Jukosz egy másik főrészvényesét, a Menatep pénzügyi csoport elnökét, Platon Lebegyevet őrizetbe vették. Lebegyevnek az azóta elkészült vádemelés szerint csalás és adóvisszaélések különösen súlyos - összesen 300 millió dollárra becsült - esetei miatt kell bíróság előtt felelnie.
Kész sztálinizmus amit művel.Hodorkovszkijt az7ért csukatta le, mert támogatta a liberális ellenzéket és indulni akart az elnökválasztáson. Jó, kreatív volt az adókalkulációja, azonban ha Putyint, pláne Medvegyevet és Millert, legalább annyi turpisság derülne ki. Pussy Riot - elvileg nem azért kaptak 2 évet, mert Putyin bukásáért imádkozt5aki számukban, hanem parodisztikus mozdulataikkal gúnyolták a nemzeti vallást és sértették a hívő pravoszlávok emberi méltóságát. Sztálin forog a sírjában. Újságíró-gyilkosságok - a tettes ismeretlen.
Világos, hogy nem pozitivitást jelent, hanem hatásosságot.
Kérdés az, hogy van-e olyan szörnyűség, ami miatt mégsem választanak valaki Évemberének, a kétségtelen hatékonyság ellenére? Pl. Sztálin már azután kapta meg, hogy éhenhalasztott pár millió embert.
És a HIV-vírust miért nem választották meg egyszer sem????
Je, van egy gerinces ember a Nyugaton! Nem hittem volna.
" Koszovó Szerbiától való elszakadásához hasonlította a mai krími helyzetet Milos Zeman cseh államfő pénteki nyilatkozatában, szerinte mindenkire egyforma szabályokat kell alkalmazni – írta az MTI.
"Van történelmi precedens arra nézve, hogy az ENSZ Biztosági Tanácsának álláspontja ellenére egy szuverén állam egyik része elszakadt az államtól. Ez az előzmény Koszovó. Nyilvánosan felléptem Koszovó elszakadása ellen, és bíráltam, hogy a Cseh Köztársaság elismerte függetlenségét.(...) Képmutatás lenne most azt állítani, hogy Koszovó függetlensége rendben van, a Krím függetlensége viszont lehetetlen. Mindenki esetében egyforma mércét kell alkalmaznunk" - jelentette ki Zeman pénteken a morvaországi Prerovban sajtóértekezleten."