A topicot azért nyitottam, mert abszolut kezdő révén, most jött el az az idő életemben, amikor szükségem lenne hegesztői tudásra és gyakorlatra.
Ebből eredően az az ötletem támadt, hogy ezen a fórumon on-line tárgyalhatnánk a hegesztést érintő kérdéseket, ötleteket, mindenféle témákat.
Nagyon szépek a varratok. Látszik, hogy mindenféle pozícióból szépek a hegesztések. Itt kezdődik a hegesztés tudás, vagy inkább itt végződik. Meglátszik, hogy a munka nincs összecsapva. Örülnék, ha én így tudnék hegeszteni. Hiába a gyakorlat teszi a mestert. Azért látszik, hogy igényes munkát adsz ki a kezedből.
És még egy: az OK 46.16 nagyon szeret ragadni. Szvsz - bár én is csak kocahegesztő vagyok - az újra kapható ER23-as pálcával sokkal könnyebben boldogulnál. Elvileg az OK 46.16 vele teljesen megegyező, de valahogy mégsem. Nem tartja úgy az ívet, kisebb ívet tart, szeret ragadni, szóval a kocahegesztőknek annyira nem jó.
Igazából most nézem, nem is írtam sehol, hogy az induktivitás áramfüggő lenne.
Ha tippelnem kell, ebből a két mondatból következtettél erre:
"A magyarázat igen egyszerű, mivel az induktivitást egy adott felületen áthaladó mágneses fluxus (tér) definiálja. Mágneses teret pedig az áram járta vezető kelt"
Ugyebár az (ön)induktivitás definíciója egy zárt áram járta hurokra merőleges mágneses indukcióvektorok összege (integrálja a hurok által definiált felületen) osztva a hurokban átfolyó árammal. Mivel a mágneses indukció az áramból számolható, amit elosztunk majd az árammal, ezért nem is függ tőle. Ennyire részletesen nem akartam leírni a dolgot, mert sok olvasót elveszítek vele, és nem is ebbe a fórumba való :)
Impedanciával sem akartam feltétlenül dobálózni, mert szintén nem sok helye van a hegesztéses topicban, úgyhogy megengedtem magamnak a pontatlanabb fogalmazást.
Teljesen jogos amit irsz, de az 'induktivitás' nem függ a vezetőben folyó áramtól, csak a tekercs méretétől, a menetszámtól és permeabilitástól. (Az indukció az igen.)
"Ez csalóka, mert a felvett áramerősséggel arányosan növekszik a feszültségesés az adott vezetőn. Pláne ha fel is van tekercselve, akkor még az induktív ellenállás is jelen lesz, négyzetre emelve a problémákat."
Írta, hogy 1,5mm^2-es a vezetéke, ami azért nem a gagyi tesco-s kategória, így azzal vígan kell működnie egy inverteres készüléknek. Az igaz, hogy az üresjárási feszültség nem egyenlő a terhelés alatt lévővel is (egyszerű Ohm törvény). Az induktív ellenállásnál fogalmánál viszont némi zavart érzek az erőben, így kicsit tisztába tenném ezt a dolgot:
Alapvetően egy feltekercselt hosszabbítónak elhanyagolható az induktivitása, és kijelenthető az is, hogy feltekercselve is azonos az induktivitása, mint ha egyenesen kihúzzuk. A magyarázat igen egyszerű, mivel az induktivitást egy adott felületen áthaladó mágneses fluxus (tér) definiálja. Mágneses teret pedig az áram járta vezető kelt. Egy hosszabbítóban ugyebár van fázis és nulla is, amelyekben ellenkező irányban folyik az áram, mivel ami a fázison keresztül befolyt a fogyasztóba, az a nullán vissza is tér. Mivel ezek a vezetékek egymás mellett vannak, ezért a mágneses terük kioltják egymást, tehát nem nagyon lesz induktivitása. Ezért tökéletesen mindegy, hogy fel van-e tekercselve a hosszabbító vagy sem, mert nincs jelentős mágneses tere.
Az a minimális induktivitás amit képvisel egy hosszabbító, az pedig az 50Hz-es hálózati frekvencián nem fog veszteséget okozni.
Ami viszont fontos:
A hosszabbítókat azért nem szabad feltekerve használni (nagy teljesítményen), mert akkor nem tudja leadni a vezetékben keletkező hőt, és egyszerűen szétfűti magát, amitől akár meg is olvadhat.
Az hogy miért alszik ki az ív NRW-nél, az nagyjából bármitől lehet, de én első körben arra gyanakodnék, ha nem sűrűn hegesztett még, hogy nem tudja a pálca fogyását követni, így idővel megnő az ívhossz, és ettől kialszik. De a pontos válaszhoz kéne látni hogy mi történik az ívvel.
Nekem egy BLM gépem van, mint írtam de az a típus már nem kapható. Az amit teljesen szétszedtem, és azt kell hogy mondjam, egészen jól megvan építve.
Nézz be a gépvásárlás topikba, ott biztosan tudnak hasznos tanácsokat adni.
Ugyebár kérdés hogy mi a cél. Ha nem fontos a mobilitás egy trafós gép is megfelelő lehet, bár tagadhatatlan hogy abban nincs annyi kényelmi funkció mint egy újabb félvezetős technológiát alkalmazóba. Viszont a trafós gép előnye, hogy az 50év múlva is fog működni, míg egy inverteres minden bizonnyal szervizelésre szorul, már csak az elektrolit kondenzátorok végett is (kiszáradnak idővel).
Az olcsó kategóriába csak kínai gépeket fogsz találni (amúgy a drágább gépek legnagyobb része is kínai), ami persze nem gond.
Alapvetően az iweld azért nem a legalja kategória, szóval nagyon nem nyúlsz mellé vele.
"Üresjáratban 230V feletti feszültséget mérek a hosszabító végén."
Ez csalóka, mert a felvett áramerősséggel arányosan növekszik a feszültségesés az adott vezetőn. Pláne ha fel is van tekercselve, akkor még az induktív ellenállás is jelen lesz, négyzetre emelve a problémákat. Ebbe konkrétan beleszaladtam a nagyflex esetében is - menten lecsapta az automatát, pedig csak harminc méter vezeték volt, ráadásul lányindítós a masina... 'Upgradeltem' kétésfeles kábelre, azóta működik, mint a kisangyal.
"A technikámban, a pálcában, esetleg magával az inverterrel lenne valami? "
Bár még csak kezdő póttartalékos-segédhegesztő-tanonc vagyok, kezdetben nálam is megesett, sőt még most is megesik. Nem csak azt kell nézni, hogy mennyi az adott pálcikára javasolt áramerősség, hanem be kell 'saccolni' az anyagvastagságot (több ampert lehet adni, hogy stabilabb maradjon az ív és ne égjen rommá az alapanyag), mennyire szennyezett az anyag felülete (nehezebb ívgyújtás, meg nehezebb is tartani, ha rozsdás, olajos, stb. Ha lehet akkor fémtiszta), milyen szögben tartja az ember az elektródát (pl. két egymás mellett fekvő anyagot könnyebb összevarrni, mint azokat, amik derékszöget zárnak be), stb, stb. Először próbáld meg valami hulladék vasdarabon egy egybefüggő varratot létrehozni. Az áramerősség az olcsóbb gépeken csak tájékoztató jellegű...
Sziasztok, vettem egy IWLED 130as hegesztő invertert, amivel a valami oknál fogva nem sikerül folyamatosan az ívet fentartanom. 2.0 rutilos pálcával próbáltam, a megadott áramerősséggel, de az iv pillanatokon belül megszakad, majd újra "húz" és ismét megszakad...szóval folyamatos, de mégsem az igazi. Hol lehet a probléma? A technikámban, a pálcában, esetleg magával az inverterrel lenne valami?
Másik a hosszabbító kérdése: jelenleg 20m-es 3x1,5mm2-es hosszabítóval használom. Üresjáratban 230V feletti feszültséget mérek a hosszabító végén.
Én hétvégén találkoztam az IWELD Gorilla Pocket Power 170-es gépével. Hegeszteni szépen lehetett vele, bár 120A fölé nem igazán kellett mennem.
Az adatok alapján egy komolyabb kategóriás gépnek tűnik, már ha a bekapcsolási időt nézzük max áramnál (60%).
Viszont a mérete és súlya alapján nehéz elhinni ezeket az adatokat, hogy a valóságnak megfelelnek.
Az IWELD hivatalos honlapján 4,6kg-nak írják, a használati utasításban pedig már csak 2,8kg (hozzáteszem, hogy 2,8kg a 130-as és a 190-es is)...
A hétvégi szemle alapján valóban 2,x kg a súlya a gépnek, és mint tudjuk, a súly a megbízhatóság jele! :)
Viccet félretéve ebből a sorozatból masszívan kispórolták a hűtőbordákat, ez látszódott is amikor belenéztem, úgyhogy kicsit szkeptikus lettem a géppel kapcsolatban.
Ha túl hosszú és/vagy túl vékony a hosszabbító, akkor annyi feszültség eshet rajta, hogy az átérő delej kevés a pálca etetéséhez - dióhéjban ennyi. Az inverteres gépek nem annyira érzékenyek erre a jelenségre, ráadásul könnyebb velük begyújtani és tartani az ívet.
A csavaros állítóval már végig próbáltam egyik végállástól a másikig, de nagyon nem tudtam vele ívet fogni. Az az érzésem volt mindig ,mintha mágneses volna, azonnal odarántotta az elektródát, ha ívet is fogott.
Ez a túl hosszú és túl vékony hosszabbító mit jelent? A konnektoraljzatból való kivezetésre gondolsz. Az igaz, a műhelybe való kivezetése az áramnak nem éppen 100-as. Szerintem csak toldozgatási szinten van. Lehet ez okozza a gondot?
Elég rég óta hegesztek MIG és MMA gépekkel most új műfajra adtam a fejem :). Vásároltam egy CW-TIG200E AC/DC Pulse gépet. Beállítási segítséget kérnék, hogy ne a nulláról kezdjem, mondjuk egy 2mm-es lemez, zártszelvény beállításához milyen paramétereket próbáljak állítani.
Egy olyan kérdésem lenne, hogy ha lángvágót szeretnék készíteni akkor a PB palackhoz elég a képen látható nyomáscsökkentő vagy valami komolyabb szabályozható (állítható) reduktor kell hozzá???
Az ezen a linken megnyitott google docs fájlba bele tudod írni te az 1.2 vastagságú huzalhoz az értékeket, vagy kibővíted a 4 mm vastag anyaghoz tartozó értékekkel, stb.
De jóóóóó ilyet kerestem mindehol... az hogy érted,hogy szerkeszthető? Excelbe van egyenlet beleírva? márint saját maga kiszámolja vagy csak bele tudok írni én...?
Aluflux 215 van. A leírása szerint 15.5-24 V tud, akkor kérdésem az lenne miért van a poti 11-26 V skálázva? Illetve egy kérés, 0.8 huzalhoz meg van a táblázat a beállításhoz de 1-es huzalhoz nincs valakinek?
Mert elég nehezen állítom be hogy szép fütyülős hangon sercegjen! Egy kis segítség jól jönne. Illetve ha az egyenes helyeken belövőm nagyjából amikor belső sarkot hegesztek ott olyan mintha fojtó hangja lenne u.azzal a beállítással, ezt mi okozhatja?
És valaki eltudná mondani mit jelent a gyakorlatban a - back burn - huzalvisszaégés? Mi a lényege ? mikor kell mikor nem kell állítani.
Ne csak az elektróda magátmérőjét nézzétek! Lényeges a hegesztendő anyag vastagsága is. 2,5-es elektródával hegesztheted a 2mm vastag zártszelvényt és az 5mm vastag laposvasat is. Nyilván nem ugyanazzal az áramerősséggel kell hegeszteni a kettőt. Az is számít, hogy az ív kialakulása után milyen messze tartod az elektródát (ívhosszúság). Egy nagyobb ívhossz azt eredményezi, mintha kevés lenne az áramerősség a feladathoz. "RR" (vastag bevonatú rutilos elektróda) bevonatú elektródánál az is elég, ha folyamatosan "ráülteted az anyagra" az elektródát. Vagyis a még le nem olvadt bevonat folyamatosan érintkezik a hegesztendő anyag felületével. Ez kezdőknél még előnyös is, mert sok idő megtanulni a folyamatos, egyenletes ívhosszúság tartását. Rutilos elektródánál az ívhossz legyen a magátmérő értéke vagyis 2.5-es elektródánál az ívhossz 2,5mm, bázikusnál meg a magátmérő fele. Ezért is nehezebb a bázikussal dolgozni.
Valahogy így vagyok ezzel én is. Sej, mennyi zártszelvényt sikerült átégetnem, mindössze azért, mert balfasz voltam||vagyok. :( Nem szakmám, na.
Ezen kívül még hozzáfűzném azt, hogy szerintem a beépített amperszám méricske az olcsóbb gépekben csak dísznek van. Nálam a kettes pálcával a 3mm falú zártszelvényt olyan ötven amper környékére beállítva lehet 'normálisan' összevarrni, ha több, akkor szétég a zártszelvény, ha kevesebb, akkor az meg taknyolás lesz, nem egybefüggő varrat - ami még tart is valamicskét.
Többször elhangzott itt, hogy a pálcavastagság (milliméterben) negyvenszeresével javasolt kezdeni aztán körülményektől függően vagy le vagy fel korrigálni.
2.5 pálcánál az 100 ampert jelent. Nem csoda hogy a 75 kevés...
Nem kizárt hogy az áramerősséged kicsi (tipikusan ez a jelenség), vagy az ívgyújtási technika nem az igazi, vagy egyszerűen tényleg nedves a pálca, de az inkább a bázikus elektródákra igaz (7017/7018).
Szerény véleményem szerint természetes jelenség. Nincs semmi 'mágia' az inverben, mint pl. hf segítség az ívgyújtáskor, stb. Továbbá a nedves, nyirkos időben a pálca 'megihatja' magát nedvességgel. Segíthet a dolgon, ha szárítod őket (sütő, stb. - max. 180°C, legalább fél óra - erre nem teszem fel a tökömet tétnek, de nálam bevált). Ezen kívül opcióként előjöhet az, hogy egy kidobásra váró vasdarabon begyújtod az ívet és járatod két-három másodpercig, utána rögvest nekiugrasz a varratnak. Amúgy csak póttartalékos-segédamatőr-hegesztőtanoncjelölt vagyok, így vedd figyelembe a leírtakat.
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy miért van az hogy az ívgyújtáshoz előbb fel kell hevítenem a pálca végét és csak utána fog ívet? Addig dobja a szikrát ás ha odateszem inkább leragad. Egy einhell CEN 160-1/F (ha jól írtam) típusú gépről van szó. Előre is köszönöm a segítséget. Üdv
Akinek BLM 1600TM gépe van, és érdekli egy kis tuning, jelezze itt a fórumon, tudok benne segíteni. (sajnos ez egy régi típus, így nem biztos hogy mindenki olvassa)
Szétszedtem az egész gépet, és visszafejtettem a belsejét, így kiderült hogy elég szépen bele lehet nyúlni.
A belenyúlás csak a TIG funkciót érinti!
Tervezem, hogy külső lábpedállal szabályozható, és indítható legyen az ív, vagy egy külső kapcsoló segítségével induljon el, így a LIFT TIG úgy fog működni ahogy annak valóban szükséges (vagyis nem fog az odaérintés pillanatában is szikrázni). Illetve az impulzus hegesztés gond nélkül megoldható a géppel, ami kifejezetten rozsdamentesnél előnyös.
Ezen felül távolabbi terv egy külső egység építése, amivel teljes körű AC gép lesz belőle, így alumínium is hegeszthető lesz vele.
Jó hírem van felétek! Az iWELD csinált egy extra akciót a PANTHER pajzsokra és lejjebb vitte mind a 3 fajta pajzsnak az árát! Az oldalon látjátok mindegyiknek az új árát. :)
Hosszas várakozás után megérkezett a Fixiflux 175. Legalább annyira csodálatos mint egy új kombájn :D A napokban teszt. A gépet 66 ezer nettóért sikerült megszerezni :)
A fórumozók körében egy kis kedvesség, aki esetleg iWELD Gorilla Pocketmig 195 Aluflux gép vásárlásán gondolkodik 99.900,- Ft-ért eladó vagy Fixiflux 175 74.900,- Ft-ért a készlet erejéig! Számlával és 2 év garanciával! Aki igényt tart a honlapon található e-mail címen írjon.
További szép estét fórumozók!
Ui.: Remélem ezért nem kapok negatív kommentet, mert kedveskedtem az index fórumozók összetartó köreiben. :)
Rozsdamentes csövön kezdtem el gyakorolni a hegesztést egy AWI géppel (alfaweld). Egyelőre a saját anyagának a megolvasztása a cél. Viszont a megolvadt anyag fekete lesz, nem ezüstös. Mi lehet a hiba? Kevés a gáz? (12liter/perc) 2mm-es anyagvastagság, 78A? Nincs megpucolva rendesen az anyag? Egyenáram negatív pólusa a hegesztő pisztoly. Piros végű elektróda tompa hegyre köszörülve, 5-6mm-ert lóg ki a kerámiából. Előre is köszönöm a tippeket!
Szeretném a segítségetek kérni, heggesztőt szeretnénk vásárolni otthoni célra, legyen a háznál. Ezt néztük ki, szerintetek megfelelő lenne, esetleg olcsóbb? fontos hogy kezdő is könnyen boldoguljon, pálca ne ragadjon hozzá a felülethez.. Iweld ARC 160 MINI. Van 10A és 16A es csatlakozónk is 230V-osak. Az AWI munkakábelt érdemes venni hozzá? pontosan mivel vagyok jobb helyzetben azzal? (kell még valami + hozzá awi -hez?)
Nagyon ritkán használom a trafós, pálcás ( ezeréves) gépemet. A pálcával nem igazán boldogulok, ezért ha van lehetőség, ismerős Co gépén oldom meg kisebb gondjaim, ( ha át tudom hozzá szállítani) de már inkább vennék itthonra egy gépet, meguntam, hogy kérnem kell.
Abszolut amatőr szinten, itthoni háztáji (kerítés, fregoli, vasszekrény, vaslétra, stb. ) javításokhoz keresek huzalos gépet. Előszőr az Aldis-Lidlis gépeken gondolkodtam, de itt a fórumon utánaolvasva az Iweld gép az ajánlott.
Ami fogszívva, de még beleférne az az Iweld Gorilla Pocketmig 175 Fixiflux. A közelben árulják 85.900 Ft-ért.
Kérdésem az lenne, hogy az Aldis-Lidlis géphez képest a többlet ára megéri-e? (használhatóság, megbízhatóság, időtállóság, hülyeállóságra gondolok,) Vékonyabb lemeztől, a max 40*60 mm-es zártszelvényig használnám.
Mnagy fórumtárs tökéletesen elmagyarázta szakmailag az arcforce jelentőségét.
Én megpróbálom kicsit másként, (konyhanyelven) hogy jobban érthető legyen.
Az arcforce lényege az hogy bizonyos tartományban "kijavítja" a hegesztő munkáját,a
nehezen kezelhető pl. saválló, alumínium, öntvény, hőálló/finomszemcsés pálcáknál, ahol nagyon fontos a megfelelő ívtartás és húzás.Szóval könnyebb vele a hegesztés.
Általános pálcáknál mint az ok46.16 vagy az er23 elég olyan 1/3-ad fokozatra állítani, bár ha kezdő hegesztő vagy nyugodtan tekerheted fullra aztán majd ahogy rutinosabb leszel úgy faraghatod lefelé az értékeket.Miért nem lehet akkor mindig fullon ha ilyen jól javítja a hegesztésemet?
Próbáld ki letekerve nullára, ha abbahagyod a hegesztést kb 1cm-es ívet húz a végén, ha kitekered max.ra akkor meg kb 3 centiset mert menne utána a vélt "hibának" az ívvel. Tehát ha pl pontozol érdemes levenni teljesen hogy ne húzzon olyan nagy íveket a pálca felemelésekor.
Amúgy legtöbb gépen a hotstart funciót teszik állthatósra, az arc force állandó vagy csak kikapcsolható.
Nyilván menne sok tapasztalattal úgy is, de én csak pár db/év sűrűséggel hegesztenék, és közben elfelejtem a tapasztalatokat. Míg, ha egy szaki azt mondja, hogy: ha ezt tapasztalom, akkor tekerjem feljebb, ha meg azt, akkor akkor lejjebb, akkor azt képes vagyok megjegyezni. :)
Íverősség szabályozás (Arc Force): MMA üzemmódban amikor az ívhossz változik, akkor a feszültség is változik és egy ponton elérhet egy kritikus értéket, amikor az ív ereje nem megfelelő az olvadék fenntartásához. Ekkor az automatika hirtelen megemeli vagy lecsökkenti az áramerősséget ami megfelelő az olvadék fenntartásához. A szabályozóval változtathatja az automatika intezitását.
Értem, köszi a választ! A túlmelegedés, és az áramerősséget én is így gondoltam, ám ezt a "force"-t nem értem, mint "ív erősséget". Az ív erőssége nem maga az áram erősség? Mitől lesz egy Ív erősebb, vagy gyengébb? És ehhez kapcsolódva: én úgy tudtam, a beállított áramerősségnek az a lényege, hogy azt próbálja állandó értéken tartani a kütyü.
Nekem ebből a képből az jön le, hogy a felső led az áram erősség (amper) beállító, a középső "force" az ív erő, az alsó pedig akkor világít, ha túlmelegedett. Alapon a kijelző mutat valamit, de hegesztés közben az aktuális értéket mutatja.
Vettem otthoni barkács célra (nem vagyok szakember! :) ) egy FLINKE MMA350 invertert, és nem értek a kezelésén valamit.
Van egy digitális kijelzője, mellette 3 led, és a tekerőgomb. A tekerőgomb tekergetésével változtatható a kijelzőn mutatott (és persze a hozzárendelt) érték, ez rendben is van, viszont két skálát is lehet vele állítani: ha benyomom - mert egyben nyomógomb is - akkor váltani lehet a két skála között: az "A" feliratú led-hez tartozóan 20-350 közötti értékeket (gondolom, ez az áramerősség), a "force" feliratú led-hez pedig 20-100 közötti értéket lehet beállítani (gondolom, ez pedig valami százalékot jelöl), aminek jelentésével nem vagyok tisztában. Válaszokat előre is köszönve: Zsolt
Óra számlapja síkban megvan?A cső felső negyedétől balról jobbra indul az első varrat.10 óra irányából 2 óra irányába.PA 4 és 8 óra között kezdődik a második varrat.6 óra a közepe onnan indul 8 óráig balra,illetve 6 órától 4 óráig jobbra.Bal oldalon 8 órától 10 óráig függőleges PF illetve a maradék jobb oldalon szintén függőleges PF PF :alulról felfelé.PA:vizszintes. Lerajzolod az irányokkal együtt,jobban érthető.Így biztos.
Saját autó kasztni javításra szeretnék porbeles hegesztőgépet venni.Milyet volna érdemes ami a feladatra alkalmas és alkatrészt is lehet hozzá kapni?A segítséget előre is köszönöm.
Egybe akartad varrni, vagy körbepötyögtetted előtte (felül, alul, jobbról, balról, srégen innen és onnan, oszt' ezzel átellenben, utána kitölteni a közét varrattal)? Mert ha egyben nyomod neki, akkor 100% hogy el fogja húzni a hegesztés az alapanyagot valamelyik irányban (ha tetszik, ha nem), akár maga az alapanyag is vetemedhet a hőhatásoktól - én, mint nagyon amatőr, észrevettem. :( Csövet legalább négy helyen meg kell ragasztani, a vastagabbaknál több helyt, aztán ki kell tölteni a maradékot anyaggal.
Remélem segítettem valamelyest, illetve nem írtam ordenáré nagy baromságot - de ha ez utóbbi lenne, akkor majd legfeljebb leoltanak a többiek...
Tisztelt Uraim! Még nem voltam itt a fórumon, de most kérnék véleményeket. Szeretnék 33,7 mm-es rozsdamentes csövet egymáshoz hegeszteni AWI-val, de mindig elhajlik,a cső. Hogyan lehet ezt kiküszöbölni, vagy javítani. Le van szorítva, akkor is vetemedik. Köszönöm a válaszokat. Sürgős lenne.
Sziasztok! Tudtok olyan védőkesztyűt, ami Co hegesztéshez jó és esetleg kényelmes és nem olyan bazi vastag? Suliba járok és amit kaptunk az iszonyatosan vastag, kényelmetlen, gombot is alig érzem.
Ezek szerint zárt cső, ha nem tudod öblíteni. Akkor az szokott történni, hogy a benne felmelegedő levegő kifúj a nyomás miatt. Azt szokták csinálni, hogy egy távolabbi helyen melegíted meg a csövet, vagy vársz hogy némileg visszahűljön, ez nem tudom mennyire megvalósítható, nem tudom milyen anyagú csőről van szó.
Nem, bevonat mentes vas cső. Az awi palcatol kapta az ezüstös bevonatot.A annyi, hogy gyök oldalrol nem volt vedve argonnal, azt nem tudjuk megoldani mindig...le is volt tisztitva.
Sziasztok, awi cső hegesztesnel jelentkezik ez a probléma. A varrat felhabosodik. Gaz 6 l/perc, tiszta argon ( linde), kepen lathato palca. A cso vaskereskedesbol valo anyag ( langnal ill. Co2 - nal nem habosodik) gazt probaltuk többet kevesebb et is, ugyan ez vanÖtlet esetleg? A felulet tisztitott.Ü dv!
Nézd úgy hogy az a kábel a co2 munkakábeled másik vége.Amit dughatod a pozitívba ha védőgázzal hegesztel és dughatod a negatívba ha porbelessel huzallal hegesztel.Így ugyanúgy tudsz könnyen polaritást váltani mint az mma-nál.
Üdv Ismét! Megint egy kérdés. A képen bekarikázott csatlakozási lehetőségeket hogyan kell használni? MMA üzemmódban értem, ott lehet cserélgetni a polaritást. MIG üzemmódnál meg a testkábelt csatlakoztatom a negatívba. De akkor mi a jelentősége annak az "alternatív" kábelnek? Vagy most az hogy működik? Trafós CO géppel hegesztettem már, de ennél nem vágom hogy miként működik ez a dolog. Köszi előre is a segítséget!
Kérdéseidből azt olvasom ki, hogy nem sokat hegesztettél.Az elektródán van bevonat ami szeret beolvadni az olvadt fém közé, miután lesalakolod a varratot kipotyog a beolvadt helyekről is és lukacsos lesz a varrat, esetenként még fém is marad a két lemez közt, már ami összefogja. Az elektróda vékonysága csak egy tényező, fontosabb a gyakorlat amit meg kell szerezni tanulni. Ilyen kis áramerősséggel amit írsz remekül elboldogul az AWI gép.
Köszönöm a válaszokat,most hadjuk a karosszériát, általában kérdem,hogy az inverteres hegesztőgéppel, 5 Ampertől felfelé lehet szabályozni. Van olyan, hogy ilyen kis árammal 5-10-vagy 20 Amperrel hegesztenek? Valakitől hallottam,hogy még 0,75-ös elektróda is létezik.
Azért feszegetem a dolgot,mert egy inverteres hegesztő vételét fontolgatom.
Pici segítség hogy milyen átmérőjű huzal milyen paraméterekkel használható, szóval pld a 0,8-as huzalnak az 50A is kevés, nem véletlen indulnak onnan a gépek.
Nyilván ez ugye a folyamatos varratra értendő, vékony lemezen olyat meg nem fogsz. (vagy nem sikerül, ha mégis akkor meg a hő jól eldeformálja a lemezt, ami kasztninál nagyon nem ideális)
Handy mig esetében csak hegesztés közben ír ki bármit is a kijelző, de az meg összevissza ingadozik attól függően is hogy milyen a szabad huzalhossz, stb.
18A-en (hiába mutat annyit a kijelző pár pillanatra) tök esélytelen egy normál varratképzés, az csak egy gombóc lesz a lemezen, nem fog beolvadni.
Amúgy mindkét gép korrekt a maga árkategóriájában, mindkettőnek van előnye, hátránya. Fixi lehet jobban használható, az alfa meg erősebb előtoló, cserélhető munkakábel.
Kicsit drágábban BLM Smart MIGTIGM 1700 nem fér a keretedbe?
Véleményetekre lennék kíváncsi a két gépet illetően: Alfaweld HandyMig 165 vagy Iweld Gorilla Pocketmig 175 Fixiflux? Leginkább ami érdekel az a szervízháttér. Meg tudom-e őket javíttatni ha valami nyavaja éri őket?
A másik, hogy igaz hogy az Iweldhez húz a szívem mint márka, de annak fix a munkakábele, és egy méterrel rövidebb is mint az Alfaweldnek.
Illetve még egy dolog ami nem tetszik az Iwelddel kapcsolatban. Sok weboldalon megnéztem már, és minimális áramerősségnek volt ahol 50A-t írnak, volt ahol 10A-t, videóban pedig 39 A-re tudta lecsavarni az ürgepásztor. Ez így nekem nem igazán tiszta, és nem is igazán lenne jó ha akár 39 vagy 50A lenne a minimum, mert kasznizni szeretnék vele, és az szerintem sok.
Az Alfaweld 20A-t ír minimumnak, videóban ezt meg is erősítette emberünk, hiszen 19A-re tudta lecsavarni.
Szóval most akkor mi az igazság ezzel az áramerősséggel kapcsoltban?
Újan vettem kb 25 éve. Otthoni használatra vettem. Többnyire 2.5 pálcával (ESAB OK) hegesztgetek, de hegesztettem vele 3.2 pálcával 10-es anyagot, és azt is bírta. Nem tudom, hogy mennyire szokott melegedni, de még a hővédelme egyszer sem kapcsolta le. Amikor átalakítottam Dinse csatlakozósra, akkor gondolkodtam egy szellőző venti beépítésén, de az végül elmaradt, ha egyszer lesz hozzá idő, kedv, energia, akkor azt még megcsinálom.
Jó ez a trafó! Nekem is van egy hasonló hetra 140/200 asom, az természetes jelenség ezeknél, hogy ha sokáig bekapcsolva hagyom erősen melegszik? Egyébként rájöttem, hogy olcsó barkács pálcákkal amivel a piaci inverteremmel nem lehet normálisan hegeszteni (pl. Geko) ezzel még elég szép eredményt kapok, valahogy keményebb az ív, jobban kidolgozza, nem úszik az ömledék a salak tetején.
Ha bárkit is megbántottam akkor elnézést kérek érte! Nem szándékos volt!
Ami leírtam ezt én mint hivatalos választ kaptam. Régebben megkerestek kb 1 éve hogy árulnánk e JASIC gépeket, akkor még nem volt kiterjedve ezért a dolog és akkor nemet mondtam. Most én kerestem meg őket, ha még áll a régi ajánlatuk akkor élnék vele.
Úgy hogy a www.jasic.hu-n lévő elérhetőségre írtam, mert a régi e-mail levelezés elveszett!
Nos erre az emailemre kaptam ezt a választ! Nem marketing szöveget szerettem volna mondani és eszem ágában sem volt lenézni a JASIC gépeket, SŐT! A mai napig egy nagyon jó gépcsaládnak tartom őket, ezért is döntöttünk a forgalmazás mellett. Úgy voltam vele, hogy megosztom veletek amit kaptam üzenetben.
Ha valakit megbántottam akkor attól elnézést kérek.
Mi is a Mastrogroup csoport tagjai vagyunk ugyanúgy elérhetőek nálunk is a Mastroweld gépek. Pár napon belül hasonló akciókban, mint az iWELD.
Egy kis infó nektek a JASIC gépekről: A Jasic Magyarország szintén a Mastrogroup tagja. Cégcsoportunk nemrégiben úgy döntött, hogy megszünteti a Jasic gépek importját, mivel azt tapasztaltuk, hogy a Mastroweld márkához képest a magasabb ár ellenére a Jasic termékek alacsonyabb minőséget képviselnek. Korábban azt gondoltuk, hogy a Jasic márkanévvel magasabb minőség párosul, azonban tapasztalatunk szerint a Mastroweld hegesztőgépek azontúl, hogy lényegesen magasabb bekapcsolási idővel rendelkeznek, cégünk egyedi fejlesztésének és a jelenlegi mindegyik terméket érintő tesztelésnek köszönhetően nagyobb megbízhatósággal és kisebb meghibásodási aránnyal rendelkeznek.
Beszéltem a webshoppal ahonnan rendeltem az volt a válasz ez hobbi hegesztő. Egy kapupántot akartak vele fel hegeszteni vagy mi számít hobbinak egy pötty? úgy hogy lepasszoltak a szervizbe küldjem el. csak bosszantó ajándékba vettem direk azért választottam ezt mert az írja ventilátor hűtéses.
beszéltem a webshoppal ahonnan rendeltem az volt a válasz ez hobbi hegesztő. Egy kapupántot akartak vele fel hegeszteni vagy mi számít hobbinak egy pötty? úgy hogy lepasszoltak a szervizbe küldjem el. csak bosszantó ajándékba vettem direk azért választottam ezt mert az írja ventilátor hűtéses.
Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni. Nem tudja valaki honnan lehet beszerezni einhell euromaster cen 160 1/f inverteres hegesztőtrafó kézikönyvét magyarul? Kerestem de nem találtam. Köszi előre is a segítséget. Üdv
sziasztok olyan kérdésem lenne vettem ajándékba egy einhell bt-ew 150 hegesztő trafót egy pálca után kikapcsol. ez ennyit bír vagy hibás? előre is köszönöm a segítséget
Úgy kalkulálj, hogy a 35mm2 hegesztőkábel métere 1600-1800Ft, ha fixen cseréled a kábelt. A 35-50 Dinse beépíthető alj, meg a 35-50 lengő aljzat darabja kb 1000Ft, meg az apróságok (kábelsarú, érvéghüvely). 16-18 ezerből tudod megcsinálni, ha csatlakoztathatóra csinálod. A réz nagyon drága.
Milyen a trafód? Nekem 140/200-as Hetra trafóm van. A fix kábelnél 2db kábelsarú volt összecsavarozva, és műanyag kábelrögzítős tömszelencével kivezetve oldalanként. Az ónozott kábelsarú még a gép eredeti tartozéka, a nagy réz kábelsarú.és a 13mm Dinse csatlakozót tettem én fel. Én is csináltam hosszabb kábeleket 35 mm2 vastag kábelből 4.5m munkakábelt, 3.5m testkábelt. Az eredeti kábelei 25mm2-esek voltak 3, illetve 2m-esek.
Kábel hosszt növelve átmérőt is növelni kell. Azt ugye nem írtad milyen teljesítményű a trafó, de szerintem egy 35mm2-es kábelszett mindenre elég lehet.
Sziasztok! AZ lenne a kérdésem hogy hegesztőtrafón fixre kötött kábelt ki lehet-e cserélni hosszabbra, mert például a múltkor lugast kellett hegeszteni de nem ért fel a tetejére csak ha kiemeltem. Ki lehet ezt cserélni? Ha igen akkor mire kell odafigyelni? Előre is köszönöm. Üdv
Nem nagyon lesz olyan gép amin ne lenne polaritás váltó.
Amennyiben ez akkora gond, lehet csinálni hozzá egy Y kábelt (két lengő aljzat, meg egy lengő dugó) és akkor minden be van dugva egyszerre.
A másik megoldás ha a szerviz kiiktatja (belül leköti) a polaritás váltót, és egy átkötő kábellel belül a + aljzatra köt fixen. Kábel egyik vége az előtolóra megy, a másik a + aljzat hátára. (ez a régi gépen is így volt. Nyilván ezt te is megcsinálhatod otthon, csak ugye akkor ugrott a gari)
Amúgy ha Rolwal géped van és nem kaiser, akkor az ugyanaz az alapgép mint az alfaweld migmma185, vagy az iweld pocketmig 165/185. A két említett gyártó/forgalmazó szervizében lehet esély a javításra, mert ugyanaz a kapcsolás, mint az ő régi gépeik, valószínű ugyanazok a panelek, alkatrészek vannak benne...
Az mondjuk más kérdés hogy gazdaságos e a javítás, de egy kérdést megér.
Abban az esetben ha mindig ugyanúgy használod akkor egyszer bedugtad és úgy marad :-) (csak ha önvédő porbelest használnál akkor kell a + aljzatból a - aljzatba tenned a polaritás váltó kábelt)
Nyilván ha bevont elektródázni támad kedved akkor dugdosni kell, de a testkábelt az előző gépen akkor is meg kellett cserélned. (már ha rutilos pálca)
Nézegettem magamnak a iWELD GORILLA POCKETMIG 195 ALUFLUX hegesztőt és a következő kérdésem lenne.
Én a mostani gépemnél felváltva használom az elektróda és a co részét.Az enyémen "rolwal" nem kell átdugdosni semmi kábelt csak egy kapcsolás és mehet a móka.
A fent említett gépen állandóan dugdosni kellene a fölső kábelt ha ugyan úgy szeretném használni mint a mostani gépemet???
Az elmúlt időben nagyon kevés időm volt a fórumon követni az eseményeket sok más elfoglaltság miatt, de ezeket sikerült megoldani. Szóval újra állok a rendelkezésre, bárkinek akinek csak segíteni tudok hegesztőgép illetve hegesztéssel kapcsolatos termékek vásárlásban.
Meg is ragadnám az alkalmat ahhoz, hogy megmutassam az új iWELD pajzsokat amik a "PANTHER" sorozattól kezdve egy jóval magasabb minőséget képviselnek!
Talán az egyik legfontosabb a True Color rendszer, ami ettől kezdve lehetővé teszi a valósághoz közeli színhűséget.
Most pénteken volt egy kereskedői nyílt nap az iWELD-nél ahol bemutatták az új termékeket és ki is lehetett próbálni őket. Teszem hozzá ilyen napokat és lehetőségeket más márkák nem igazán tartanak. Az új QuickSilver sorozattal egy még magasabb szintet képviselnek az új hegesztőgépek, de ezt majd máskor.
Szóval a pajzsok. Az első szembetűnő dolog akkor éri az embert amikor kézbe fogja azt. Az eddigi pajzsoknál majd 2x nehezebb lett, ez az új LCD kijelzőnek köszönhető ami már vízszintes és függőleges megjelenítést tesz lehetővé ezáltal még jobb a valóban látott kép (már nem zöld) /TrueColor/
A kisebbik testvér a 4,6"-os kijelzővel rendelkezik a nagyobbik a Digital 5,1" illetve a friss levegős változat is ugyan ezt a pajzsot kapta meg. Maga a fejtartó pánt is sokkal ergonómikusabb lett és ezzel még kényelmesebb a pajzs viselése.
Rakok fel pár képet a katalógusról és a pajzsok kinézetéről amit ott csináltam. Jövőhéttől már kaphatóak lesznek az oldalunkon:
Sajnos ezért nem szoktuk javasolni ezeket a gépeket (kaiser, dnipro, kraftdelle..stb) aminek nincs normális hazai forgalmazója, és szervize. Sokszor a garancia is csak 6 hónap. A legnagyobb gáz az hogy a hazai márkás gépek nem is sokkal drágábbak, megbízhatóak, mivel kínai gyártmány egy pár % beszarik de azt meg garancia időn túl is megoldja a szerviz.
Lehet hogy valaki meg tudja csinálni, de nem sok rá az esély :-(
Legközelebb Iweld, BLM, Alfaweld
Iweld fixiflux 175 85 körül, aluflux 130-150
BLM szinergikus gép 105-150-ig (3 féle teljesítmény van)
Alfaweld 90-130-ig
Nyilván van márkásabb drágábban, vagy ha az szimpibb akkor a mastrowedet is meg lehet venni...
Sziasztok! Érdeklődnék, hogy valaki rendelkezik-e kidolgozott tételekkel. Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztőnek tanulok munka mellett és bevallom nem olyan könnyű a tananyag, kevés az időm a tételek kidolgozására és elég nehezen is megy. Ha esetleg valakinek megvan, kérem küldje el nekem, nagy segítség lenne.
Elkezdtem ALU-t hegeszteni AWI-val, és problémába ütköztem. Nem tudok kiigazodni az AC pulse HZ-n, és az AC Pulse %-on. Tudna esetleg valaki segíteni, hogy melyik növelésével / csökkentésével mi változik? Ha esetleg bármilyen leírás vagy magyarázat linkje lapulna valakinél, azt nagyon megköszönném.
Még valami, az mitől lehet, hogy a wolfram valamiért ahogy ívet fog, egyből koszolódik, illetve besötétedik, függetlenül az áramerősségtől.
Ha végképp' nem akar sikerülni, tegyél zártszelvény illesztésekhez a zártszelvények belsejébe egy kis darabka betétet valami hulladékvasból ami éppen befér. Pl. a 20x20-as zártszevénybe éppen belecsúszik 15x15-ös, a 40x40-esbe azt hiszem, hogy a 30x30-as meg ilyesmi. Így tudod nagyobb áramerősséggel és vastagabb pálcával (2-2,5) csinálni a hegesztést és jobban bele tudod olvasztani a varratot.
Nyilván rutinos hegesztők csak mosolyognak ezen, de mindenki volt kezdő...
Iweld tig 200 digital pulse hegesztőgépről mi a véleményetek, tapasztalat? Láttam több helyen ipari csőszerelésben, épületgépészeknél stb. Nem rossz árba van. Kérdés, mennyire jó?
Köszönöm, veszek vékonyabb pálcát és megpróbálom azzal.
Nem tudok más alapanyagot használni, mert a meglévő anyagok felhasználásával kell készítenem egy asztalt a teraszra.
A varrat egyébként nem volt csúnya szemmel (bár elég vastag volt), csak a csiszolás után derült ki, hogy az illesztésben kevés maradt és lyukacsos volt.
Északpesten tudtok ajánlani boltot ahol van elektróda? XIV, XVI kerület előnyben.
Lehetett ez is, az inverteresek érzékenyebbek erre a kismegszakító leverős, feszültség ingadozós dolgokr.
Meg az is lehet hogy eleve hibás volt az alkatrész - kínai - mint írtam is régebben, bár javul az arány de ezen az áron kikerülhetetlen a pár % selejt, bármelyik márkáról beszélünk is.
Megjött a gép a szervizből, garanciába megjavították: A hiba: Kimeneti diódasor javítása, 1 db dióda csere... Ez mitől mehetett tönkre? van olyan dolog amire érzékeny egy ilyen gép? Pl: Elvittem a haverhoz mert hegeszteni kellett volna valami, de a kismegszakítója 10A órás volt és feszt leverte, sőt lehet fel sem tudott venni annyi áram erősséget mint kellett volna?
Sziasztok, szeretnék egy kis segítséget kérni, teljesen amatőr vagyok a témában.
Zártszelvényt hegesztek egy kis inverteres géppel, 2,5-ös rutilos pálcát használok. A zártszelvény fala szerintem max. 2mm.
Az áramerősséget próbálgatom úgy beállítani, hogy be tudjam gyújtani az ívet de ne égjen ki az anyag, ez olyan 45 Amper körül működik.
Ezzel a beállítással végigvarrom az illesztést, majd amikor lecsiszolom, kiderül, hogy alig néhány ponton van kötés, pedig a varrat látszólag folyamatos a csiszolás előtt.
Ha emelem az Ampert, akkor kilyukad pillanatok alatt.
Az optrel e670-esben cserélhetők a gombelemek(2db cr2032).Belül van oldalt a gumiburkolat alatt. Van egy kis piros led belül a kazettán az villog hogyha az elem le van merülve.A köszörű funkciót is az jelzi.
meleg testkábel legyen a kisebb gondod, a polaritás váltó kábele annál kisebb teljesítményen is igen meleg tud lenni folyamatosan, saccra 16 os kábel max, mienken a gyári testkábele kapásból ment a levesbe, és csere 25 ösre csipesszel együtt, az bírja, munkakábele meg ugye eleve adott a terhelhetősége, gari végéig nem bontom meg a gépet cserélni az átkötőt meg kitudja még mi van alulméretezve a gépben ami könnyedén orvosolható egy saru préssel és kábellal
Nem feltétlen egy sniccerkéssel szét lehet vágni szépen körbe, és elemet cserélni majd visszaragasztani. Mivel több felé olvasok ahova írsz így inkább tedd fel a szekrényre. Vannak cserélhető elemes pajzsok, de ez inkább az olcsóbb kategória, itthon ilyet használok Awizni is soha nem villant be. A cégnél az Optrelek után most egy Esab warrior tech pajzsot használok "CO"- hoz abban sem cserélhető az elem.
van amikor egy fél fokozat is sokat számít. 11,5 vagy majdnem 12, az a jó ebben hogy fokozatmentes. Nyilván sosem lesz olyan mint egy speedglas, vagy optrel, mindig sokkal jobban megterheli a szemet mint egy komoly pajzs.
A másik az hogy szem függő is.
Nekem sosem gyulladt be 10-11 közt sem, viszont elfáradni elfárad az automatába 1-2 óra alatt is.
Lehet még az is hogy nincs rendesen megvilágítva a munkaterület. Az is sokat számít. Akár egy fokozatot lehet is nyerni a jobb megvilágítással.
Régebbi optreleket használtam 18 év alatt 3 Db ez nagyjából 6 év/pajzs. Mikor elkezdték a "rosszalkodást" akkor még ideig óráig működtek azzal a módszerrel, hogy elfordulva nem belenézve hegesztettem egy keveset hogy töltődjön. ezután már nem sokat bírtak.
Olyan paraméterekkel hegesztettél amihez a 150-es munkakábel simán kevés, (150A/60%) valamint a pajzson a 11-es állás is. Ezekhez a paraméterekhez a testkábel se ártana ha 35mm2-es lenne, és minimum a kd24-es vagy kd36-os pisztoly. Esetleg van az iweldnél 260-as is.
A paraméterek alapján kb 200A-en hegesztettél, azt a 15-ös pisztoly nem bírja sokáig.
Iweld 215 -tel hegesztettem. 23 volton, 13 előtolással és meleg volt a testkábel végig. A csipesznél meg is olvadt a műanyag. Kevés lenne a 150-es gyári Mig kábel????
Valamint Iweld automata pajzs, 11-es állásnál, begyulladt a szemem, hogy létezik ez???
Nem lenne jó a pajzs, biztosabb a régi hagyományos?????