Itt megírhatod a más helyen minimum 'fél-offnak' számító gondolataidat, legyen az bármi, ami eszedbe jut gyermekkorról, családról, közös együttlétekről, nagymama főztjéről, egyszóval az élet íz-emlékeiről.
a sulimban mindig az ügyeletesek mentek a közeli pékségbe...ketten mentünk a nagykosárral, suli-visszafele frissropogós sóskifliillat teritett be mindent:)))
tej-kifli... az általános iskolába mindig hozták a tejet és kiflivel adták. 3dl tej+2 kifli 2 ft volt. mennyei íze volt mindkettőnek. abból a suliból ez az egyetlen jó emlékem... sokáig nem ittam azután olyan jó tejet, de nemrég ráakadtam a piacon a tejes-re, ahol frissen fejt tejet árulnak. na ennek a tejnek van hasonlóan jó íze... igaz, forralva ajánlják a fogyasztását, de az valahogy nemolyan jó, mint "nyersen"
Igen sajna,gy ahogy a turulnál sincs meg a büfé....pedig milye jó volt!mára már semmi sem maradt belőle:( (a hotdogos használja ki most az alkalmat...)
Valóban jó kis tejivó volt, megfordultam benne egy párszor. De róla eszembe jutott egy másik is, ami viszont Pécsett volt a Jókai téren, az Elefántos étteremmel szemben. Itt nem sokszor voltam - osztálykirándulás, 1-2 kiszállás- mégis elevenen él az emléke.
Pincecsárda volt, a hegy felőli oldalon, a szanatóriumi út mellett. Felsőgallai kenyeret kínáltak az étel mellé, az ún. rozslángot, ha vki kiszállásra ment a környékre, sokan hozattunk ilyet.
Csülök ügyben egyetlen jó emlékem van: a belvárosi Rondella étteremben a cipóban sült kicsontozott, kockázott csülökhús. Nymmm.... :-) És még egyetemista pénztárcából is ki lehetett fizetni néhanapján. Mondjuk ösztöndíjosztáskor. :-)
Azt sajnos nem. De a körtéri tejivót igen. Ott az 'ívben'. Színes műanyag bögrében lehetett kakaót, tejet innni és volt hozzá finom péksütemény. Kb. 70-es évek végi állapot. :-)
A társtopikokon csülök-áradat van. Erről jutott eszembe, hogy gimnazista koromban az esztergomi Csülök csárdába jártunk, ha volt egy kis pénzünk. Többnyire csak kolbász-zsíros kenyeret ettünk, de ha pénzes fiú is akadt a csapatban, akkor főtt csülköt. Puha volt, omlós és ízes, egyszerűen mennyei!
Mindenféle régi emléket keltettél fel bennem a monológoddal!
A legédesebb amikor a nagypapám a két kezébe fogta a pici libát egészen közel tartotta az arcához és azt mondta neki:
-Kislibám, hogy ásítozik édesanyád?
És csodák csodája a kisliba mindíg nagyra nyitotta a csőrét.
Csak mikor már nagyok voltunk akkor árulta el, hogy mikor elmondta a bűvös mondatot, mindíg ráfújt a kislibára és azért tátotta ki a csőrét, persze mi akkor már a libát lestük szemkiesve, hogy mit fog csinálni.
Más: Hatalmas tolldunyhák alatt aludtunk, és a nagypapa mesélt. Egyszer csak megállt a mesélésben és azt mondta: -Hús.
Ha ébren voltunk azt kellett mondani hogy: -Csont. és akkor tovább mesélt.
Ha senki sem mondta hogy csont, akkor nyugodtan abbahagyhatta, mert már aludtunk.
Igen, mi még Latinkába költöztünk, de már Rátz L.-ból, a XXII. kerületbe. :-) De visszajáró lelkek vagyunk, nemcsak pékségileg. Pedig itt is van néhány jó pékség, pl. a Müller. De olyan kifli, mint a Ballagi, nincs sajnos.
Erről előjött egy régi emlék: vasárnap esténként a jól kiszellőztetett ágyneműre napon szárított, frissen vasalt, keményített huzat került. Semmiben nem lehetett olyan jót aludni!
A régi emlékek hatására egy ideje csak damaszt ágyneműt veszek és bizony keményítem is - de a napon szárított ágynemű illatát semmi sem pótolja....
Na és akkor még szombaton is egész nap dolgoztak a nők is, tehát a vasárnap volt a takarítós-főzős-mosós- vasalós nap, nem is értem, hogy ért anyám mindennek a végére, és közben az obligát marhahúsleves, frissen gyúrt tésztával, mártással, főfogással és süteménnyel is elkészült?
