Miért is ragasztottad? Mert beleavatkoztak egy idegen ország belügyeibe és puccsal, elcsalt kékcédulás választással hatalomba segítettek egy bábkormányt az országban.
Na látod, éppen ez történt most Ukrajnában is mégsem látom hogy ragasztgatnád az USA ellenes plakátokat.
Egy zavaros helyzetet kihasználva lecsípnek Ukrajnából (megjegyzem olyan területet, amire racionálisan gondolkodó, igazságérzettel is bíró ember szerint még némi jogalapjuk is volt), hiszen orosz többségű területről volt szó, és elmennek, amíg lehet.
A NATO-val azért nem akarnak összeugrani. Szerintem.
Az hogy Magyarországon 150 évig törökök, majd 40 évig oroszok voltak nagyban köszönhető az agyonajnározott nyugatnak.
Szvsz például a törököket hagyni kellett volna a francba átvonulni, nem tönkretenni az országunkat és megállítani őket a hülye nyugat miatt. Ők nem minket akartak hanem tovább menni.
Az oroszok 40 itt töltött esztendejéről meg kérdezzük meg a Jaltai szereplőket...
A Finn Nagyhercegség területén 1899-ben bevezették az orosz hivatalos nyelvet, az ortodox egyház államegyháznak számított. Az I. világháború idején a finneket besorozták az orosz hadseregbe, ugyanakkor számos finn önkéntes harcolt a központi hatalmak oldalán. Természetesen számos finn tisztje volt az orosz hadseregnek, így pl. Mannerheim is cári lovastisztként kezdte a katonai karrierjét, s altábornagyként lépett ki az orosz hadseregből, hogy visszatérjen a közben önállósult Finnországba. Finnországot 1918-ban még a háború alatt megszállták a németek, ugyanakkor az orosz csapatok (akkor már bolsevikok) kivonultak a területéről. Utána véres polgárháború dúlt az országban, ami a fehérek győzelmével végződött.
Igen, csak a török már elég rog volt ahhoz, hogy a többség elfelejtse nekik.
Na meg az sem árt az ügynek, hogy olyan lelkesen hajtogatják a török-magyar testvériség gondolatát, ezzel pont azokat tudják megvenni, akik a leginkább neheztelnének rájuk, mint nagyon nemzeti érzelműek. :)
Nekem amúgy semmi bajom a törökökkel. Az oroszokkal sem.
A 40 éves orosz uralom ugyanolyan helyzetbe taszította Mo-t, mint a 150 éves török. Annyi volt a különbség 1699 és 1989 között, hogy miután az oroszok minden vonalon bedőltek, összeomlottak, nem kellett háborúzni, várat ostromolni, hogy eltakarodjanak. A gazdasági erőforrások, a szint Európában, kb ugyanaz.
Elég tanulságos és magas színvonalú hozzászólások tömkelegét lehet ám olvasni ezen a topikon mindkét oldalról, ha veszed a fáradtságot és visszaolvasol.
A tieid nem tartoznak közéjük, és ezzel a retorikával hogy "utálom az oroszokat, mert csak" nem sokáig fogsz megélni...
"Feltételezem, hogy a Putyin szimpatizánsok szerint a kelet Ukrajnában történő eseményekben egyáltalán nincs benne az oroszok keze, ugye jól gondolom?"
Rosszul gondolod.
1 hónappal ezelőtt itt a topicban pontosan ezt a forgatókönyvet
írtam le. VVP nem engedheti meg, hogy 15 millió orosz
Én nem igazán büszkélkednék vele, hogy utálok egy népet. Intelligens emberre nem jellemző, hogy egy kalap alá venne egy egész nációt.
A Magyarországnak okozott kár létét nem lehet tagadni, de hát ezen az elven utálnunk kéne a németeket, akiknek az oldalán kétszer is világháborút veszítettünk, plusz ugye az osztrákokat a függetlenségünk elvétele miatt, utálnunk kéne a franciákat, mint Trianon kiötlőit és kivitelezőit, a törököket, amiért tönkretették a független Magyarországot, és ténykedésük odavezetett, hogy meggyengülve bekényszerültünk a Habsburg Birodalomba, plusz megborult annyira az etnikai egyensúly is, hogy évszázadokkal később lehetővé vált Trianon.