Ki vagy mi kötelezi a GYSEV-et, hogy üzemeltesse? Ez érvényes a többi kisvasútra is: miért nem mondanak le a kisvasút üzemeltetéséről az üzemeltetők, ha nem akarják csinálni?
Jó, tudom, ha írok, azon öten megint megsértődnek. De felteszem a kérdést.
Miért kellene két mozdonyvezető? A gőzös és a dízel egyszerre közlekedne? A fűtő a gőzösön marad, a mozdonyvezető pedig éppen azon a mozdonyon tartózkodik, amelyik közlekedik. A fűtő pedig a gőzösön utazik (ketten vannak), a köztes időben egyedül van a mozdonynál (őrzi a tűzt).
Ha mind a kettő forgalomba áll, az spórolás? A gőzöst nem lehet csak úgy kikapcsolni, mint egy dízelmotort, annak egész nap menni kell egyébként is.
Ide meg az egy pár hozzászólásom egyikéből másolok egy mondatot:
"Mindenesetre ez az egész csak az én (egyik) lázálmom, erről beszélni, vagy gondolkodni teljesen felesleges"
:-)))
Eszem ágában sincs egy lépést sem tenni annak érdekében, hogy a SzMV-t széthordják, itt inkább lelkileg arra a lépésére készülök fel a GySEV-nek, amikor bejelenti, mint a "nagy" nosztalgia esetében, hogy nem csinálja tovább...
Végül egy utolsó kérdés a témához: lehet-e valahol vásárolni (tagság nélkül) KBK-füzetet? Régen lehetett a Belgrád-rakparton (ott találkoztam először a KBK-val). Van most is ilyen lehetőség? Ha nincs, van-e köztetek valaki, aki rendszeresen jár Kemencére, KBK-alkalmakra, stb., és akit megkérhetnék arra, hogy nekem vegye meg és küldje el az aktuális lapszámokat?
"...semmivel sem egyszerűbb mint pl. egy klubnalpon hárman - öten összeállni és a 150-200 példányt behajtogatni..."
Látod, Zoli, épp ez az, amiről beszélek. Ez olyan nagy ügy? Évi 2-3 alkalommal? Ezért mertem én is felajánlani, mert leülünk otthon a gyerekekkel, és egy óra alatt megcsináljuk. Jó, lehet, hogy két óra. Évi 3 alkalommal.
Egyébként még Pécsre se kell küldeni, azt is felajánlottam, hogy ha Pesten járok, beugrok érte, ha megmondjátok, hol van.
"A problémára a megoldás igen egyszerű. A 2002/2-es számból kevesebb lett fénymásolva mint ahányra szükség lett volna, és így nem jutott sok tagnak sem."
Kedves S-L-V!
Ne haragudj, de ezt nem birom szó nélkül hagyni. Amit irtál, az sokmindennek nevezhető: probléma-feltárásnak, helyzet-elemzésnek, magyarázatnak, de probléma MEGOLDÁSNAK semmiképpen sem. Illetve ha ez a megoldás, akkor már minden érthető...
Kicsit OFF:
Eladó: NOHAB,a MÁV M61-es mozdonyainak története c.könyv mindössze 6000forintért...
Ha valakit érdekel,e-mailben várom a jelentkezését.
ÜDV!
ON.
Csak annyi, hogy arra a célra, hogy ezek a viták ne itt foglalják a helyet, annak idején született egy topic KBKról pro és kontra, vagy valami ilyesmi címen. Oda nyugodtan lehet írogatni, az indexet a legtöbb érintett személy - most már - rendszeresen látogatja.
OFF
Ne bántsátok Vácit, Ő tényleg csak jót akar! Nem egészen értem, hogy mostanság miért kell átarapni minden olyan embernek a torkát, aki mást gondol... (És ezt ráadásul gyakran olyan emberek csinálják, akikről én ezt nem gondoltam.)
/OFF
Ha valaha is megszűnik a SzMV, akkor a járműpark és a leendő múzeum helyét Szob GV állomás vágányzatán (persze a 760-asok) tudnám elképzelni.
Azért ne fessük már az ördögöt a falra... A Gyűjtemény a Közlekedési Múzeum tulajdonában van (és a vasút is), a GySEVnek tudtommal csak annyi köze van a dolgokhoz, hogy ő üzemelteti a kisvasutat... Jó az a Nagycenk, szépen rendben is van tartva a gyűjtemény, nem kellene teljesen széthordani. Így is jópár dolog elkerült már onnan (szerencsére csak roncs állapotban).
Pálmajor és Sszentpál között csak egy egyszerűsített felújítás van, aminek keretében csak talpfákat cserálnek. Tehát ott marad a sín is, meg az alépítmény is, meg érzésem szerint a 15 km/h is. De ez is valami.
"Sajnos egyre többen vannak az "unszimpatizánsok"."
Itt a topicon.Nem emlékszem rá,hogy bárkit is barátságtalanul fogadtunk volna akár Nagybörzsönyben,akár Kemencén és rossz szájízzel kellett volna távoznia.Ha mégis van ilyen,szóljon!
Köszi, hogy újra emlékesztettél és EZER BOCS, de teljesen úgy emlékeztem, hogy elküldtük már Neked a 2002/1 és 2002/2 számot! Igyekszünk a hibát mielőbb jóvátenni!
Hanem: 2002/3-as számot még nem tudunk küldeni, mégpedig azon egyszerű okból, hogy jelenleg áll szerkesztés alatt. Amint elkészül, postára kerül. Karácsony előtt -így tervezzük- már ott lesz a KBK tagok, előfizetők, támogatók aszatlán. Felajánlásodat nem felejtettük el, csak tudod Pécsre oda és visszaküldetni az újságokat semmivel sem egyszerűbb mint pl. egy klubnalpon hárman - öten összeállni és a 150-200 példányt behajtogatni.
Hanem volna egy más kérésünk, ha lehetne, nem csak hozzád, hanem MINDEN TÖRZSASZTALOShoz!!
VÁRJUK A CIKKEKET ÉLMÉNYBESZÁMOLÓKAT A KBK füzetekbe! Lehet néhány soros, sok képes írás, sőtt akár képriport is! Másolási kapacitás van, tehát csak RAJTUNK (mindenkin aki olvassa ezt a hozzászólást, és vállalja, hogy saját munkáját is hozzáadja az eredményhez!) múlik, hogy milyen terjedelemben és milyen szinvonalon jelenik meg a 2002/3-as szám!
A cikkeket, képeket Chikán Gábornak küldjétek a következő címekre (folppyra írt anyagok és papírképek): 1102 Bp. Kőrösi Csoma út 17. (drótpostás anyagok): chch@freemail.hu
Leadási határidő: december első napjai!
Ne feledjétek: "Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!" avagy újabb időkben: Jobb előbb mint később sem.
Ami az unszimpatizánsokat illeti: Ismered a viccet: 1 magyar + 1 magyar = 3 vélemény. De most komolyan. Olyan, hogy egy adott helyzetet, viselkedést, eseményt az egész közösség egyformán ítél meg, hát olyan a világon nincs. Magyarországon sem. Vasútbarátok közt sem.
Ami ebből ránk tartozik az annyi amit fentebb már írtam (kissé szabadon plagizálva): Csak RAJTUNK MÚLIK, mindenkin aki vállalja, hogy saját munkáját is hozzáadja a közös műhöz!
Mint tagtársunk jól tudod, hogy minden vállalt munkafeladatot (legyen az úsjságkészítés vagy mozdonyvezetés) önkéntes munkában végzünk. Tehát nem sok pénzünket, kizárolag vállalt egyesületi céljainkra, és nem önnönmagunkra fordítjuk. Ennek az egyébbként nagyon szép ideának a következménye az a sok hiba (IGEN HIBA!) amit elkövetünk. Munkahelyem egy nonprofit szervezet, innen is, KBK ügyekben is sok nonprofit, és önkéntes munkát végző munkatársakkal működő szervezettel találkozom. Azt tapasztaltam, hogy ezek a szervezetek akkor működnek jól, ha VAN IDEJÜK foglalkozni az önkéntes munkásokkal. Csak az olyan szervezeteknek van azonban erre idejük amelyeknek van egy legalább 3-5 fős főállású magja. Egyszerűen azért tudnak jól működni, mert VAN IDEJÜK (naná hogy van, ezért kapják a fizetésüket!) az önkéntes munkatársakkal foglalkozni, hozzájuk alkalmazkodni. Eddig sajnos nem sikerült olyan összegű támogatásokhoz, (pályázatok, adományok) jutni amelyből létre tudtuk volna hozni a fizetett szervező, ügyintéző, összetartó csapatot. Azon vagyok, hogy ez meglegyen, és várom az idevágó ötleteket javaslatokat!
De addig is (és az után is!) a KBK egy közös munkára épülő szervezet marad.
A problémára a megoldás igen egyszerű. A 2002/2-es számból kevesebb lett fénymásolva mint ahányra szükség lett volna, és így nem jutott sok tagnak sem.
Jaj, ne haragudj Váci, itt inkább a kommunikációs csatornák vannak kissé bedugulva: nem is mondtam neked (bár ez nem az én tisztem, nem lévén elnökségi tag), hogy ezt a témát megtárgyaltuk, és valószínűleg a felajánlott segítségedet köszönettel igénybe fogjuk venni a postázásnál. Erről az elnök értesíteni fog.
A KBK lapok készítése viszont technikai okok miatt húzódik, ha ebben is tudsz segíteni, akkor valszeg illésf-fel kellene egyeztetned.
Jobban elolvasva az írásodat, egy kicsit megakadtam Váci barátom: én ugyanis nem tudok róla, hogy "egyre több lenne az unszimpatizáns". Sőt.
KBK tagságába szinte minde héten jelentkeznek új emeberek, és a kemncei munkálatoknál is örvendetesen megnövekedett azon új arcok száma, akik legalább néha-néha eljönnek segíteni.
Természetesen vannak ellendrukkerek (itt is ismerünk egynéhányat), de hát mivé is lennénk nélkülük? :-))
Nem szivesen gerjesztem újra a vitát, kérek is mindenkit, hogy ne fűzzön hozzá véleményt, se pro, se kontra.
Én is csak azért irom, mert önző vagyok.
Az lehet, hogy hihetetlen szellemi meg fizikai energia, meg lelkesedés, meg minden egyéb halmozódik fel a KBK-ban, de az is tény, hogy én legalább fél éve kérem itt is, személyesen is, levélben is, az elnöktől is, a nem-elnököktől is, a "haveroktól" is, stb., hogy küldjék el a KBK-lapok 2002/2. (!!!) számát. A 2002/3. számot már inkább nem is kérem, pedig az is rég megvan. Pedig - a topic a bizonyiték - még azt is felajánlottam, hogy adják oda az újságköteget meg a cimlistát, és én majd kipostázom. (Mivel ez a legnagyobb gond...)
Talán ez az ismételt dörgedelem elindit valamit...
Természetesen, én is erre gondoltam. De látnod kell, hogy kisvasúti ügyekben az egyetlen komolyan vehető non-profit szervezet (tehát nem magánszemélyek!), ahol a kellő lelkesedés- és ne szerénykedjünk kimondani: szakértelem megvan: az a KBK (hiszen ez az egyesület az, ahol elképesztő mennyiségű fizikai-, szellemi-, és anyagi hozzájárulást adnak a tagok egy közös cél érdekében, és mindezt úgy, hogy képesek együtt dolgozni meglehetősen baráti légkörben).
Mindenesetre ez az egész csak az én (egyik)lázálmom, erről beszélni, vagy gondolkodni teljesen felesleges.
Szerintem ez nem a legjobb ötlet. Sajnos egyre többen vannak az "unszimpatizánsok".
Lehet, hogy egy új létesitmény jó apropó lehetne egy új szervezet létrehozására, amely esetleg helyreállithatná a békét. Természetesen bárki tartozhatna ide is, a KBK-hoz is, és máshová is.
Ha valaha is megszűnik a SzMV, akkor a járműpark és a leendő múzeum helyét Szob GV állomás vágányzatán (persze a 760-asok) tudnám elképzelni. Az érdeklődők száma is meglenne. Pesthez, a Szlovák határhoz (ezen keresztül Nyugat Európához) is közel van, és a KBK-s tagság és a szimpatizánsok hosszú, lassú, de szívós munkával kiválaszthatnák a gördülőállományból a felhasználhatóakat, és üzemeltetné, hogy ne csak szoborként rohadjanak szét az esőben.