"Ami Beszlánban történt az az egész világ gyalázata! "
Kedves byers,
ez így van. Bűne és gyalázata azoknak akik ezt a förtelmet kiagyalták és végrehajtották; bűne és gyalázata annak a világnak, amit itt oly sokan tudatlanul, méregtől telítve és fröcsögve gyaláznak, mert nem képes ellene tenni; bűne és gyalázata annak a világnak, amely immár sokadszor úgy esik neki az önmaga által gerjesztett problémának, hogy mindent elpusztít, ami csak útjába kerül; és végül bűne és gyalázata annak a világnak, amely ezt immár évtizedek óta gerjeszti önös anyagi érdeke okán.
"Én katolikus vagyok de minden embert egyenlőnek tartok Isten elött "
Dícséret és hála illet ezért a gondolatodért.
"Tudom azt hogy sokan gondolják igy a világon rajtam kivül is"
Nagyon sokan gondolják ezt így, nem vagy,nem lehetsz egyedül.
"és egyszer talán eljön a béke az egész emberiségre és békében testvériségben élünk egymás mellett."
Minimum ketten vagyunk, aki ezért is imádkozik.
"Isten szava a békében lakozik és ő vezetni akar minket az igaz ösvényen. (Korán 10:25)"
Igen. Talán jobban is sikerült, mint a ma "hivatalos" eredeti.
10:25 Allah hívja az embereket a béke hajlékába. Ő azt vezeti az egyenes útra, akit akar. (Simon Róbert fordítása)
Te magad (ebben aztán egy percig nem hiszek) lehetsz akár maga a nagy Albert, ha nem értesz ahhoz, amihez Imen ért, akkor sincs percnyi jogod ahhoz, hogy az ő tudását kritizáld, mert talán (bár ennek sem adtad jelét) egy bármilyen más kérdéshez jobban konyítasz, mint ő.
Az pedig, hogy képtelen vagy elviselni a rádd rótt ideigvaló büntetést, ami az itt elkövetett, és többek által méltán reklamált megnyilvánulásaidból teljesen jogosan következik ennek a fórumnak a szabályai alapján; hát egyedül csak téged minősít.
Aljas ember az, aki, miután teleköp egy topikot és kitiltják, azzal foglalkozik, hogy még fokozza gyalázatát és csak egyre ügyel; ki ne derüljön a kiskapu használata, "letiltott nickkel való azonosulás".
Ami Beszlánban történt az az egész világ gyalázata! Mindanyiunk lelkén szárad a sok ártatlanul kiontott vér mert nem tudtuk nem tudhattuk megakadályozni. Én katolikus vagyok de minden embert eggyenlőnek tartok isten elött legyen az muszlim hindu buthista vagy bármilyen más vallásu, mert csak az számit hogy tisztán becsülettel embertársaink iránti szeretettel éljünk! Tudom azt hogy sokan gondolják igy a világon rajtam kivül is, és egyszer talán eljön a béke az egész emberiségre és békében testvériségben élünk egymás mellett.
Isten szava a békében lakozik és ő vezetni akar minket az igaz ösvényen. (Korán 10:25)
(remélem helyesen forditottam angolról az idézetet)
Lehetett választani, vagy provokátor, vagy egy teljesen tudatlan új muszlim. Nem akartam megsérteni, igy inkább muszlimként bántam vele. Mindenesetre köszönjük Vigor, hogy beraktad a figyelmeztetést.
"Sajat soraimban" nincsd szukseg "kimondani a velemenyemet", mert akit csak ismerek, egyetert veled vagy imenekkel. Talan ebbe, talan masik topicba irtam, hogy eppen tegnap vettem reszt egy olyan eloadason, ahol ez is szoba kerult es mondanom sem kell, senki a jelenlevok kozul nem vette vedelmebe sem a csecseneket, sem az amokfutasukat. Valoszinuleg nagyon megdobbentek volna, ha valaki csak egy "na de azert a csecsenek sem rosszak"-fele megjegyzest megejtett volna, errol szo sem volt.
De azt hiszem, sokakat ebben a topicban nem erdekel a mi oszinte velemenyunk.
Ha azt irod nem itelted el a topicba akkor termeszetesen Rad is vonatkozik amit irtam..
Meg ha megerted is a csecseneket (mibe erted meg? Abban hogy szabad akarnak lenni abba en is megertem oket ,sot...Abban hogy a terror fegyverehez nyulnak es artatlan gyermekeket olnek meg egy szomszed videken ahonnan senki nem bombazta oket azt ugye nem erted meg?) ahhoz hogy megertest es toleranciat sot ha lehet baratsagot kossel maskepen godolkozokkal akik eppen olyan szelidek mint Te es akiknek a koreben elsz ,gondolom,ahhoz eloszor a sajat soraidba kell megmondanod a velemenyedet.Mint nekunk is a mi forrofejueinknek ..
Enfnek a ksa-i vendegmunkasrol meg a sariarol. Valaszom, ksa sosem allitotta magarol, hogy demokracia lenne, sot, buszken elutasit minden nyugati erteket (ez nem feltetlenul pozitiv a szememben, viszont teny_.
Franciaorszag viszont ugyanilyen mellverdeso buszkeseggelszonokol a demokraciarol.
Egyik sem helyes, de Fro. meg kepmutato is.
Mohammad (?), de igen. A "szuletett" muszlimok, tobbsegeben arabok rengeteg kutluralis, tradicionalis ballasztot hordanak magukkal, beepitik a kozossegbe, sok olyan dolgot is, aminek nincs sok koze a vallashoz. A betertek sokszor jobban, tisztabban kepesek kovetni, eppen azert, mert ahhoz, hogy atterjenek, rengeteg "hozott" dolgot el kellett vetni.
A keleti ember altalaban semmit nem kerdojelez meg, elfogadja, mert igy van, ,ertnem erdekli, vagy mert olyan vilagba szuletett, ahol egyszeruen nem szabad kerdezni.Sok kozuluk alapvetoen passziv.
Maskerdes, hogy rengeteg nyugati betertet lattam, aki arababb vagy iranibb akart lenni a szuletettnel, vagy olyan eszmeletlenul bigott lett, aminek mar szinten nincs koze a vallashoz, de fenntartom, hogy az europai mentalitas sokat adhat az iszlam ummanak.
Ezt írod, kedves kauthar: "egyre tobb europai, amerikai betert van, alapjaiban fogjak megvaltoztatni a muszlim kozosseg arculatat". Remélem osztozol velem a reményben, hogy nem.
Kedves al-Muhammad, a (konszolidalt, nyugodt) tuntets szerintem alapvetoen a demokracia a "nepakarat" vivmanya, ahol a koz erdeke ervenyesul. Az arab orszagokban tehat ennek nincs hagyomanya, ez meglatszik azon a nehany demonstracion is, amit tartanak, igazandibol csak a tv-bol veszik a peldat. Ez nem azert van, mert nem ertenek egyet nyugati tarsaikkal, hanem mert nem ismerik a tiltakozas ilyen formajat, csak az utobbi nehany evben latjak, halljak a nyugati tarsadalmaknak ezt a tiltakozasi formajat. Es mint mar mondtam, sok orszagban errefele nem is adnanak engedelyt semmilyen tuntetesre, legyen az a csecsenek ellen, a tengerimalacok mellett, vagy a faforgacs hasznosabb felhasznalasa.
A muszlimok altal szervezett HATEKONY demonstarciokat altalaban nyugatiak, betertek szervezik, akik ismerik ezt a demokraciakban hasznalataos eszkozt: ezert is hasznos, hogy egyre tobb europai, amerikai betert van, alapjaiban fogjak megvaltoztatni a muszlim kozosseg arculatat, de persze nem ket nap alatt.
Tuntetes szamonkerni egy olyan nepen, amelyik nem iseri ezt es nem elterjedt naluk, pont olyan, mintha az arabok azt javasolnak nekunk, ha nem tetszik a gazaralemeles (vagy tudomisen mi_, menjunk el a miniszterelok fogaodnapjara, csokoljunk neki kezet es suttogjuk a fulebe a tobbszaz kerelmezo mellett, hogy nem tetszik es tudna-e segiteni, mertkulonben is, miismerjuk a miiszterelnok ur felesegenek az unokatestvreneke a sogorat, itt az ajanlolevel.
Mas kultura. Nem feltetlenul a terrorizmus tamogatasa.
A mimikrid apró hibája hogy egy igazi muzulmán nem a "vadmalac@index.hu" címet választaná megának. Egyébként meg igazán nem tudom mit akarsz itt elérni.
A szaud-arábiai vendégmunkások hol titltakozhatnak az ellen hogy rájuk is a saría érvényes?! Tisztelni kell az adott ország szokásait ha egyszer valaki úgy dönt hogy odamegy.
Kedves Mumu, eleve ez a"ti" eleg furcsa, kikre vonatkozik? Ram , ikaljanra megImenre? Vagy ram es nehany nagyayatollahra? (ez utobbi esetben visszautasitom a megtisztelo de nem helytallo osszevonast,s ajnos) Ram es a sarki kebabosra?
Definiald, ok?
Szoval nem teszunk elitelest...Ami engem illet valoban nem irtam be ilyesmit a topicra. Aki ismer engem, tudja, mit gondolok, aki meg azt hiszi, azert nem irtam be ilyen jellegu nyilatkozatot, mert valahol azert egyetertek a csecsenekkel, azert meg nem fogom koptatnia keyboardot. Szivesen megtennem es kifejtenem (az amugy a tieddel teljesen egyezo) velemenyemet, de mivel csak mocskolodast kapnek ra valaszul,megtartom magamnak. Leirnam, hogy eppen tegnap voltam egyeloadason, aminek ez is a temaja volt, sok erdekes dolog elhangzott es a mullaya abszolut azokat a gondolatokat adta vissza, amiket te, Imen vagy ikaljan leirtatok, de szmaomra ezen a topicon nincs ertelme errol beszelni, ne haragudj. Ha valaki oszinten es nyiltan kerdez eloben, leulok vele es beszelgetek, de ameddig ilyenek a reakciok, annyira de annyira semmi ertelme bizonygatnunk, mennyire undorodunk az ilyesmitol.
Ami a demonstraciokat illeti, arab orszagokban az emberek nem demonstralhatnaks emmi mellet vagy ellen.Kesz, period. Nyugati orszagokban pedig valszeg epp azert nem teszik, amiert en sem irok be egy kilometer hosszusagu elitelest a topicba (pedig megtehetnem), mivel mindig jon egy marinr, aki azerts zembekop. Feltetelezem, ha a muszlimok kivonulnanak az utcara, ott is lennenek a kis bordzsekis marinrek, akik tettlegesen is bebizonyitanak nekik, hogy mennyire "oszintetlenek" es a vallasuk akkor is egy nagy sz@r.
Maskerdes, hogy az Iszlam foleg a keletitarsadalmakban van elterjedve es ezeknel az embereknel, kulturaknal egyszeruen nincs hagyomanya a tomegtunteteseknek, inabb az europai, nyugati muszlimok azok, akik ezeket szervezik, szervezhetik.
az ok, amiért erre hívatkoztam nem más, csak az, hogy ezzel sem értünk egyet, mégsem lépett fel miatta senki... tehát azt nem vetheti senki a szemünkre, hogy egyetértünk valahol vele, és azért nem rendezünk béke demostrációt. Nem összehasonlításnak szántam az oroszországi helyzettel.
most írogatok éppen erről az Ismerjük meg az iszlám vallást c. topicban... már ha látszik a sok mocskolódástól. Ha Isten akarja, akkor holnap ismét írok hozzá egy adalékot.
Én elmegyek szívesen ha Te szintén el jössz hozzánk!
Én is kérdeznék:1: Ti hogy képzelitek el az utolsó időket? 2: moszlim vagy muszlim a helyes vagy muzulmán?
miként folyik a te nézeted szerint a mennybemenetel. Miért lenne ez folyamatos? Mik a bibliai alapjai ennek az elképzelésnek? A Jelenések Könyve vajon nem tesz keresztbe a folyamatos mennybejutásnak? És a pokolbajutás is efféle folyamatosság? Szimmetrikus ez a két folyamat?
Természetesen amit a mise kapcsán írtam, még nem voltam hívő, jellemezni akartam mennyire nem fog meg egy átlag embert efféle dolog.
Purgatórium szerepel a katolikus egyháznál, de ez persze nem szerepel a Bibliában
Ugyan úgy amint elítéli a Biblia halott emberek tiszteletét, amit tesznek persze okkultizmus: Mária és egyéb halott emberek imádása. De ezt inkább hagyjuk.
A Menny tulajdonképp Isten Országának a rövidebb neve. De mivel térben-időben átfedések vannak az írásokban néha több ige helyet is meg kell nézni, ha keresünk valami ide vonatkozót. Vonatkozhat a már eljött földi királyságra, a szívekben létező országra, vagy Persze odaföntre is.
Isten országának megvalósulásának két része van: jelenlegi és eljövendő.(eszkatológikus)
Ebbe az országba (mindegy melyik is legyen) csak újjászületés, megtérés(: (Apcsel. 2:38; Róm. 3:10-12Ef. 4:22 ); (pontosabban visszatérés Istenhez, János 3,3) és megújulás által lehet bemenni.
( 3lépés: megtérés,vízkeresztség,Szent Szellem keresztség)
(Például:A zsidók Jézustól azt várták volna hogy azonnal megalapítja a földi királyságát)
Jézus szolgálatával tulajdonképp már itt jelen van a földön, de még nem teljesedett ki.(Máté:12,28)(Lukács:17,21)
Isten országa fizikai síkon is létezik, vannak tulajdonságai: Ott szentség uralkodik(Zsoltár 99), kegyelem és igazság uralkodik:zsoltár 45)
A Menny oda fönt van valahol mint az ó-és újszövetség szerint: róma 10,6.. példabeszéd 30,4
Vannak mennyei testek: 1 kor 15,40.
Az ószövetségi ceremóniák a mennybéli dolgok másolatai: zsidó 9,23.
Menybemenetel: mentetek….(az Ő) egyházához amely a mennyben van: zsidó 12,23.
Folyamatos mert még csak a fizikai halál szab nekünk határt,
Énokh elragadtatott, Illést egy égi szállító jármű vitte el( moderneknek: UFO)
Krisztusban hívők a haláluk után oda kerülnek amióta Mennybe ment 500 ember(+hozzátartozók) szeme láttára.
Mi országunk a Mennyben van: (Fil 3,20)(1 péter 1,4)(jános 14,2)
Ott szolgálunk neki(jel 7,15)
Visszajövetelekor elragadtatunk elébe akik még itt vagyunk( 1 tesz.4, 13-17)
Az új Jeruzsálem az égből száll alá, (tehát idáig is volt valahol)(jel 3,12…21,2)
(Poén: akiket feltámasztott működése során, nem haltak meg azonnal hanem emlékiratokat írtak,vallomást tettek tanúk előtt,stb)
Pokol pont ilyen automatikus:ján 3,3…ján 3,5…katolikusoknak is elég baj:Ef 5,5
Tehát ha pápa nem tér meg a bálványimádásából nem nagyon fagyizunk együtt vele)))
Ide bizony elevenen is bekerülhetünk nem csak halálunk után:4 mózes 16 31-33
Inkább a Mennybe mint lefelé:Példabeszéd 15.24
Nem akarok evangelizálgatni meg teológus sem vagyok csak afféle mezei hívő, így elég ennyi
Mert rengeteget lehetni írni.
Nyilvánvaló hogy a harcos iszlám ellen volt a törvény, de azt nem lehetett mondani, hogy minden vallási jelkép, kivéve a kereszt, a kipa a satöbbi, csak nemkivéve a muszlim jelképek :-)
Én úgy tudom, hogy más vallási jelképet sem szabad viselni a francia iskolákban, ezért ezt nem lehet a muszlimokkal szembeni negatív diszkriminációnak láttatni.
“Még megjegyezném ezzel kapcsolatosan, hogy a franciaországi hidzsab tiltással szemben senki sem reklamált nálunk, hogy miért nem tüntetünk ellene. Ez senkinek sem tünt fel.”
Ugye nem akarod azt mondani, hogy az, hogy nem kértük számon rajtatok, a fejkendő viselés elleni tüntetést, összehasonlítható azzal, hogy miért nem tüntettetek gyermekek és ártatlan szülők lemészárlása ellen. Ez a magyarázatod annyira meglepő, hogy csak ennyit tudok mondani: no comment.
Ami pedig a franciaországi tiltást illeti, létezik egy ugynevezett EMBERI JOGI bizottság, amely Strassbourgban székel. Nem francia túszokat kéne rabolni, hanem bírósághoz fordulni. Én személyszerint nem értek egyet a tiltással mert a hit gyakorlása alkotmányos jog és ez megnyilvánulhat a fejkendő, kipa, kereszt nyilvános helyen való viselésében is., tehát elválaszthatatlan az ember hitétől.
Imen, nem fogadom el a magyarázatodat. Minden előzetesen bejelentett békedemonstrációra a rendőrség ad kíséretet és védelmet. De tudod, a vallási vezetőitek gyávák, vakok és képmutatók. Nem él a szívükben Ábrahám TISZTA HITE az ÁRTATLANOK iránt.
Galenius ez baromság. Az USA nem a demokrácia miatt ment Irakba, hanem az olajért. Érdekes, Kuba tüsszentésnyire van USA-tól, Fidelt mégsem rugja seggbe. Valószínűleg a szivarbiznisz nem jelent akkora üzletet mint az olaj.