Segíts kérlek, mert ebben nem találom az AIM-120 BVR győzelmét. Sparow van benne meglehetősen alacsony Pk (0,34)val, és annak hangsúlyozásával hogy még ezt is nem védekező, kitérő manővert nem alkalmazó célponton érték el.
Az, hogy az új F-22, F-35 fegyverrendszerek mennyire fogják megállni a helyüket meglássuk, puding próbája az evés, mindenesetre van némi predigréjük. Nem 1960-ban vagyunk, amikor lényegében ugyanezzel a koncepcióval felsültek, azóta eltelt egy kis idő, meg a kütyű ipar iszonyatosat fejlődött.
Az öbölháború villámháború volt. Az iraki hadseregnek kb annyi esélye volt, mint a kuvatinak velük szemben. A hangsúly a vegysi fegyvereken vgolt, Patriot-okkal megvédeni Izraerlt és Törökországot. Ki tudja, lehet, pogy a szírek is kaptak. Ha igen, böszmeség volt.
:))) Volt már fegyver a kezedben a pötchödön kívül? Nem Meg tudsz különböztetni egy repülögép hordozó anyahgajót egy torpedótól? Nem. Tudod mis az a Sccorpio? Igen, egy ragadozó rovarféle. Az Uzi? Egy tárkereső oldal
Te Biga, ezek tények amiket leírtam. Ha nem tudsz vitatkozni velük, akkor a korrekt az hogy belátod hogy így van, nem ilyen szurkálódás :)
Arról nem én tehetek hogy az AIM-120-nak ilyen rossz a statisztikája és nincs igazolt BVR győzelme, az R-40 nek, - amit már nem is gyártanak - meg van három is.
Abban a történetben békeidőben, meglepetésszerűen támadtak, kevesebb mint 5 percet töltöttek szír légtérben, és Shaldag kommandósai a földről semlegesítették számukra a légvédelmet arra a pár percre, és kijelölték a célt a bombáknak, hogy ezzel is csökkenjen a szír légtérben eltöltött idő.
Merthogy minden hír szerint Izraelből, és Törökországból lövöldöztek. Mindek repüljenek be ha olyan kicsi és szerencsétlen geográfiájú az ország hogy otthonról is át tudnak lőni.
Háborús körülmények között meg láttuk
Láttuk bizony 1973-ban. Négy nap alatt 37 repülőt veszteni az IAF-nak, ebből 12 őt egy nap alatt (Doogman 5) úgy, hogy sikerült egy, azaz egy találatot (egy shilka) elérni a szír légvédelmen, az azért az elég kemény ám ;) A Szír légvédelmet végül a szárazföldi csapatok semlegesítették részben, amit igazán nem róhatsz fel sem az orosz technikának sem személyzetének.
Idéznék neked egy az USA-ban elvégzett utólagos elemzésből
Syrian air defense activities can be judged to have been fair to good. The Air Defense Barrier initially produced significant Israeli losses and required a drastic change in Israeli close air support tactical delivery methods. In addition, large numbers of sorties were required to be directed at Syrian missile defenses either to suppress of destroy them. The Syrian Air Defense Barrier basically denied air superiority to the Israelis on the first three days of the war and contested that superiority for the remain- der of the war. Syrian air defense aircraft can be rated fair in their success in defending Syria proper. The Israelis were not prevented from striking critical targets in the interior of Syria and only occasionally did the Syrian interceptors disrupt Israeli deep air forays. The exchange ratio of aircraft losses in this situation was not in Syria's favor. However, the ability of the Syrian Air Force to maintain their airfields and selected roadways in operational condition despite repeated Israeli airfield strikes was quite exemplary. Despite heavy losses of aircraft, large expenditures of material, and losses of trained personnel, the Syrian Air Force and Air Defense Command gave a creditable performance. This resulted from the courage and determination of the Syrian personnel involved.
A vizuális azonosítás, eljárás a NATO-ban a frendly fire elkerülése végett. Amikor totális légifölény van megtehetik. Ebből nem biztos, hogy célravezető más messzemenő következtetéseket levonni.
"sőt az is előfordult, hogy egy erődítményt a nácik kezdtek ostromolni, aztán átadták a feladatot az időközben odaérkező szovjet hadseregnek befejezésre."
Lőttek le vele repülőket, elődjével a Sparrowal is, az izraeliek is bőven (igaz a korai verziói azok meglehetősen gyengén szerepeltek, de ez már egy 40-50 éves történet). A szerb Mig-29-esek fele AMRAAM áldozata lett.
Nincs lelöhetetlen gép. Ami felszáll az vissza is jön a földre.
Nyilván a törökök is másképp állnak a dolgokhoz, nem repülnek be ész nélkül, vagy ne adj isten nem lövik le a szír gépeket, helikoptereket, akik megsértik a határt http://www.bbc.com/news/world-middle-east-26706417 Hanem más eljárásokat használnak, fegyelmezettebbek, de az infót megszerzik, mivel megtehetik.
Szóval a mondandóm lényege, hogy nem az lényeg, hogy sikerül lelőni 1-2 akármilyen, sokat hibázó gépet. Arányok a lényeg, meg az, hogy végre tudják-e hajtani, amit akarnak. Amikor sok száz, néhány ezer bevetésre jut egy gépveszteség az jó arány. Egyébiránt a szír légtér átjáróház, ha nem lazáskodják el dolgot a "légtérsértők". Háborús körülmények között meg láttuk már párszor, hogy mire volt elég a szír légvédelem.
Az USA-nak még soha egyetlen egy légi győzelmet sem sikerült BVR rakétával (pl. AIM-120) korszerű védekező célponton elérnie, mégis építettek köré egy repülőt (F-22) ami minden dogfight teszten megbukott, azaz BVR kéne győzni, de az arra való fegyvere csak teszteken működik.
Védekező, modern célponton BVR győzelemet eddig csak orosz R-40 rakétával értek el, amiben benne van egy F/A-18 is Irakban.
Az AIM-120 statisztikáit meg helikopterekkel kozmetikázzák, és minden esetben (9 volt összesen) - amikor nem helikopterekről volt szó - látótávolságon belülről indítva volt sikeres.
1991-ben 75 repülőgépet vesztett az orosz technikával szemben a NATO az elsöprő légi fölénye és Irak nagyon elavult fegyverzete ellenére. Ennyit a tesztelésről.
Pontosan, szemben a minden téren súlyos veszteségeket szenvedett oroszokkal, az USA érintetlen (és elérhetetlen) volt. A Szu. hatalmas szárazföldi hadsereget tartott fenn olyan áron, amibe az USA is beszállt. Egy elméleti támadás esetén pl az angolszász légierőtől olyat kaptak volna már az elején, amit a német légierőtől sohasem kaptak a teljes háború alatt. Szóval ez marhaság...
Ukrajna alkalmatlan az EU-tagságra. A társulási szerződés kereskedelmi könnyítések és hitelgaranciát jelent. A NATO-tagság azonban nem kötött népszavazáshoz. Mo-n kiírták, pedig a parlament is dönthetett volna. Nem jár sem pénzügyi támogatással, sem vízummentességgel, sem egységes munkaerőpiaccal, csak egy politikai döntés.
Putyin eleve politikai megoldást szeretett volna, csak a NATO szokásához híven megint hitszegést követett el a februári megállapodás felugrásával.
Na ezért eszkalálódott a szituáció, mert az idióták nyugaton nem vették észre, hogy Ukrajnában gyengék, és ha gyenge vagy tárgyalj, ne erősködj az erőssel szemben.
Azt most megy a jajveszékelés a NATO-ban, hogy megégették magukat a hitszegéssel, és nem ezt a lovat akarták.
Angolok, amcsik (akik nem voltak el Japánnal, mert ott elsősorban tengeri és légi hadviselés folyt), de akadt volna francia, olasz is hamarosan. És Hitler kiket győzött le?
A német haderő 70% a keleti fronton harcolt, csak kb a negyede harcolt a szövetségesekkel nyugaton, akik még így is alig alig bírtak velük.
Számoljál már öreg!
Atomjuk meg nem volt, ahogy elkészült rögtön dobták is Japánra. Mire lett volna addigra a vörös hadsereg már elsöpörte a szövetségeseket, akik fele annyian sem voltak mint a németek akik ellen addig harcoltak, és a harcértékük se volt fel annyi se. Kb. Franciaországot tudták volna atomozni.