Alapinformációk elérhetők a Kinizsi Százas hivatalos honlapjáról: www.kinizsi.org. További információ: bakancsos-szurikata.hu/kinizsi/ - Az eddigi Kinizsik áttekintő táblázata A következő, 42. Kinizsi időpontja 2024. május 25. (szombat).
>Egy meglepő tény a statisztikából: idén a lányok jobban szerepeltek !
Pont ilyesmit akartam kérdezni. Meg úgy általában az idei statisztikát.
Olvasva a szenvedések tárházát, némileg elszégyenlettem magamat, de rettenetesen. Én sokkal jobb állapotban voltam a többségnél amikor feladtam., de úgy éreztem, hogy a futóművem borítása nem bírja a dolgot.
Szerintem a nagy kimerültségérzet a hőség miatt volt. Nagy önbizalom, gyors kezdés és méggyorsabb kifulladás az illesmi velejárója.
Ja, és még valami:
Alig több, mint két hónappal az MTSZ-tagságom kezdete után szombaton teljesítettem a bronzjelvényes természetjáró minősítés 500 pontos kritériumát. Azt még nem tudom, ez mire jó (alighanem semmire :-)), de azért mégis szép, hogy pont a Kinizsin lett meg.
> sőt a legjobb a bányhegyi megoldás: nagy műanyaghordó tiszta csapvízzel.
Ehhez csak egy csap kell :-))
Bányahegyen a bánya kútjától kapjuk az áramot és a volt erdészház csapjából a vizet: vagyis _van_ víz. Méghozzá elég.
Koldusszálláson a vadászháznál fúrt kút van, amely csak lassan töltődik vissza: az ott lakó családnak és a vendégeknek elég, a kitikkadt 500-600 embernek nem. Somlyóváron meg csak az van, amit nagy műanyaghordókban valaki felvisz - hasonlóan a Getéhez, Pilisnyereghez meg a többi helyhez.
Hétfőn, éjjel 2-kor fölébredtem a hatalmas égzengésre és a zuhogó esőre. (Tatáról van szó.)
Tehát lehet választani a rekkenő hőség és az éjszakai zivatar között. Szerintem szerencsénk volt, hogy nem egy nappal korábban jött a front...
Más: tényleg érdemesebb lenne inkább ásványvizeket árusítani, sőt a legjobb a bányhegyi megoldás: nagy műanyaghordó tiszta csapvízzel. A tokodi pincéknél áldassék annak a neve, aki vizet osztogatott műanyagkannából, egy fiatal és egy idősebb nő volt, de nem emlékszem rájuk, mert már teljessen be voltam állva...
Cipőválasztás: egy szakboltban vásárolt Hi-tec túracipő volt rajtam, külön túrazoknival, Pusztamarótig rendbe is volt, de aztán jött két vízhólyag: szenvedés, rettegés, pusztulás, halál.
Annyi embert láttam sima fehér sportzokniban és futócipőben, legközelebbi túrámon kipróbálom.
Extrém: egy srácot láttam egy szakadt makkoscipőben (!!) trappolni, aztán a Getén cipőt váltott, egy még szakadtabbat vett fel, meg ott volt mellette egy strandpapucs, na azzal nem tudom mit akart kezdeni.
Igazából nem is a vízhólyagok és az izomfájdalom jelentette a nehézséget, hanem az a mérhetetlen kimerültség, amit még soha nem éreztem, pedig futottam már marathont és 200 km-t is kerekeztem egyfolytában.
Jövőre természetesen ott a helyem !!!
Pataporcnak: én 7:05-kor indultam, és 5:30-ra értem be. Zöld nadrág, zöld póló
volt rajtam, és nappal egy fehér sapka. Zöld hátizsák. Nem rémlik ?
Ha a 70 évesek között kerestél az nagy hiba volt. Kicsit túloztam múltkor,
mivel jelenleg a 32. évemet taposom.
Nekem a mostani utvonal jobban tetszett, nagy elony, hogy a hosszu murvas ut kimaradt :-) Az emlekezetbol menes viszont tenyleg hianyzott, a 90-es ellenorzopont elott a szenegetonel vagy husz embert forditottam vissza, mikor feltunt, hogy a muutnal mar nincs tobb jelzes. Szerencsere meg maradt annyi energia bennem, hogy visszafordultam megkeresni a jelzest, s nem biztam a tobbiek "ugyis lesz majd" szemleleteben :-)) Az utvonalterkepen a Szarliget va. pedig elegge megteveszto, el is tevedtunk miatta (en vegallomasra tippeltem, s nem vasutallomasra (ha a turazo a szarligeti muuton atmegy a ket hid alatt talalhat egy helyi buszvegallomast).
Gratulálok a teljesítőknek, és azoknak is, akiknek nem sikerült. Különösen Lakkinak, aki hetven kilométert gyalogolt, és utána is azért még eljött a célig.
Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek tanulságos volt. Nekem az idővel és a folyadékkal kell jobban gazdálkodnom legközelebb. Alapelvnek azt üzenném magamnak jövőre: amikor nem mész, feküdj! :-))) Kevesebb mobiltelefónia, zuhanyozás helyett elég a patakba lépni, Mogyorósbányától kezdve minden pontnál Ben-Gay, és Bányahegyen vagy Koldusszálláson is egy lábápolást.
Remélem, jövőre nem felejtem el elolvasni ezt itt:-))
Ja igen. Fényképeztem ám, most indulok a képekért. Kicsit aggódom, nem voltam a helyzet magaslatán, mint fotográfus... de hátha a gépem eléggé hülyebiztos.
Az előbb lemaradt : mély hódolatom a teljesítőknek !!!
Tanulságként nekem még az ugrott be, hogy ha ilyen eXtrém meleg van, a bakancs nem tűnik jó választásnak. Valami jól szellőző magasszárú lehet a legjobb (legalábbis az én jobb bokám rosszabb). Jelzem láttam egy srácot szandálban, túlzásnak tűnt, de ő tudja.
Na, a lényeg - csak előtte átrágtam magam a termésen:
Gratulálok minden teljesítőnek - az ilyen dögmeleg évek duplán kellene, hogy számítsanak - és visszavárjuk azokat is, akik megpróbálták, és csak bölcsebbek lettek néhány tapasztalattal.
Azoktól, akik nem először voltak, kérdezem: ha leszámítjuk a szárligeti útvonal "újdonságát", vagyis hogy nem lehetett emlékekből menni, hanem tájékozódni kellett, melyik végét tartjátok jobbnak, a tatait, vagy a szárligetit ?
Amíg volt időm a célban érdeklődni (ritkásan jöttek a beérkezők), vegyes kép alakult ki: volt, akinek a régi, volt, akinek a még régebbi útvonal tetszett jobban, de majdnem mindenkinek volt véleménye, a "nem tudom" vagy "mindegy" volt a legritkább válasz.
Gratulalok minden teljesitonek. Nekem ez volt a harmadik, sajna a rossz cipovalasztas miatt a leggyengebb idoeredmeny is egyben. 6:40-kor indultunk es reggel 5:10-re ertunk celba. A rajtnal lattam az indexes lapot, de agyilag mar sok lett volna uj arcokkal ismerkedni. Magamban sok sikert kivantam nektek, aztan nekivagtunk. Mindjart az elejen osszefutottunk egy rendor szakkozepiskolas csapattal, nagy hang, karomkodas, sor, az utmenti kertekbol kihajlo cseresznyefak rangatasa... A celban mar csak harom volt beloluk, egy oktato es ket diak. A 16-bol ennyi maradt. Remeljuk mire szolgalatba allnak, megvaltoznak :-) Nagyon tetszett, hogy sok helyutt volt bufe, nem csak a pihenohelyeken, hanem menetkozben autokrol is lehetett vasarolni. Viszont az utolso ket ellenorzohelyen mar nem volt viz, Koldusszallason meg uditot lehetett kapni, de 90-nel mar abszolut semmi. Pedig itt lett volna ra talan leginkabb szukseg. Az utvonalleirassal sem voltam teljesen elegedett, ketszer el is tevedtuk, egyszer felut utan mentunk felre, majd kozvetlen a celnal csinaltunk magunknak + 3 km-t (nem tertunk le a muutrol). Nagyon tetszett viszont a tura hangulata. Szeretem amikor valamilyen kozosseg tagjanak erzem magam. Segitokeszsegbol is kivaloan vizsgaztak elottem a sporttarsak (remelem ok is olvassak a forumot), sajnos raszorultunk, mert a harom magunkkal vitt elemlampa (+2 keszlet tartalek elem) dacara 2-ora fele sotetben maradtunk. Most sem ertem hogy tortenhetett, de szerencsere akadt olyan tarsasag, akik zokzo nelkul fogadtak, hogy bealltunk a sorukba. Koszonet erte!!!
Vegul egy kerdes: rovid ideig egyutt haladtunk egy tizennegyszeres teljesitovel. 50-es ferfiember, szakallas, piros kendovel a fejen. Eleg faradt volt mikor elhagytuk, s a celban sem lattuk. Nem tudja valaki mi lett vele?? Sikerult teljesitenie?
Szia Altvizsla!
En egy csomo idosebb bajtarsnak odasusogtam menet kozben, hogy "Altvizsla", de senki nem reagalt. Elvileg lathattuk egymast, mert majdnem ugyanolyan idot mentunk...
Vízvételi helyek a programfüzetbe: a tanácsot meg fogjuk fogadni.
Üdítő / ásványvíz arány: időjárásfüggő, és a rendeléseket már jóval előbb le kell adnunk. Hűvös időben a rostos üdítők fogynak jobban, dögmelegben ízlés szerint, de a gyengén szénsavas vagy teljesen szénsavmentes ásványvíz a favorit.
Jelzés gondok: a Hegyeskő után említett helyen, a Tokodi pincék előtti rét: a leírásod alapján több helyre is gondolhatok.
- a motocrossosok által kijárt ösvény egy rövid (10m), de lefelé nagyon meredek szakasza után a kijárt út elágazik - nagyon enyhe balkanyar a réten megy tovább, míg egy éles jobbkanyar az irtott bozótosba vezet. A jelzés az elágazópont jobb oldalán a nagy kövön van, jobb nyíl képében.
- ez után vagy 50-100 m-re egy szekérutat keresztez a jelzés, ami felfelé szintén elágazik. A jelzés maga egy olyan helyen érkezik ki, ahol a kiirtott bokrok szárából még mindenhol kiáll vagy 10 cm. Az út szemben egy keskeny ösvényen folytatódik, a bozótos bokrokon nem lehet feltűnő jelzést festeni, de kipucoltunk egy bokrot a törzséig, és arra festettünk, meg alatta vagy 5m-re a köetkezőt.
- az utolsó: a jelzés jobbra bemegy a diófásba, és tesz egy kb. 200 m-es kerülőt. A hegyesszögű jobbra elágazást egy kipucolt bozótos bokor törzsére, majd az első fa törzsére festett jelzés mutatta.
A pilisi hármas zöld elágazás most nem ugrik be, hogy melyik helyre gondolsz. Bár néha előfordul, hogy mindkét választás jó.
Orvos: a szokott, barkácsolt vöröskeresztes jel a kocsi tetején idén nem volt meg (az általában az orvost kísérő rendező külföldön volt, más ugrott be a helyére), de egy trabant kombiban a doki jelen volt - és dolgozott is. A nagy meleg adta számára a legtöbb munkát, elsősorban kimerült, begörcsölt embereket kellett talpra állítania.
>Nem tudom, mi lett azokkal a halandókkal, akik balra fordultak.
Van ott egy nagyon kellemes kilátó. Szerencsére nincs messze.
A túrát pedig eltaktikáztuk.
Nem számoltunk a meleggel, ezért én már Dorogon kiszálltam. A bakancsban a lábam már olyan volt, mint egy csirkeszárny a levesből. Persze azon nincs vízhólyag.
Engem a meleg készített ki és persze nem kellett volna 7,5 óra alatt Dorogon lenni. Tanulság : ha várható meleg a túra alatt, nem árt erre készülni és melegben is , célzottan hőségben gyakorolni.
Sziasztok ! Sikerült ! 22:25 alatt. Végül is nagyon örülök hogy 3-szoros teljesítő lettem,
vagyis eddig 1998,1999,2000-ben is sikerült, így 100%-os a mérleg. Azonban sok van
még a 10 teljesítésig ! Az biztos hogy jövőre is ott leszek. Én pontosan 5:30-ra értem
a célba, az is lehet hogy pataporc állt pont előttem vagy mögöttem a sorba, a sor vége
kint állt az iskolán kívül. A végén már nem volt erőm, kedvem keresgetni az "Index" feliratot, csak azt néztem hol lehet ledőlni ! Nekem ez volt a legkritikusabb Százas az
eddigi 3 közül. 60-nál kegyetlen nagy energiahiány lépett fel, állandóan le kellett ülnöm.
Annyira kivoltam hogy fel akartam adni, de hova menjek, mikor már túl voltam
Mogyorósbányán ? A barátom kitartott mellettem, továbbá megittam egy csomó kólát.
Ettől kezdtem rendbe jönni. Bányahegyre érve döntöttem: továbbmegyek. Innen már csak
jobb volt a helyzet, nagy sebességgel haladva egészen a célig már nem volt holtpont.
Gratulálok minden teljesítőnek, és annak is aki megpróbálta, de nem sikerült.
A legfontosabb amit mindenkinek üzenek: LEGYETEK OTT JÖVŐRE IS !!!
Azt sajnáltam csak hogy a programfüzetbe nem idéztek altavizslás-index-hozzászólást.
Orszagos gratulaciom mindenkinek ! Rajtam erot vett a tespedes , de azert szombat reggel 8-kor gondoltam ratok :) Azert egyutterzesbol elmentem kajakozni egy kicsit csutortokon hogy legalabb a tizedet erezzem annak amit ti szenvedtek ossze ...
Itt van a nyar, azt hiszem ki kellene x-elni nehany teljesitmenyturat, vagy legalabbis csak siman csatangolast a hegyekbe ...
Ha az Ur is ugy akarja, akkor jovore mar en is ott leszek ...
Hogy is mondjam, hogy ne részletezzem túl? 100km alatt sok minden történ.
Az indexes tacepaót túl hátra tettem, Sánta Kutyával vártunk egy ideig, aztán mentünk a starthoz... ahol is pataporc újságolja, hogy már elmentek a többiek, de még amott a listájuk. Elindulunk, de csakhamar lemaradok.
Körülöttem mindenki ment, mint a rakéta, és húzott a mezőny engem is... Emelkedőkön én előztem, de aztán megint mások voltak a gyorsabbak. A menetrendemhez viszonyítva kilenc perces késéssel indultam, de a pilisszentkereszti műútnál (15,34) már 4, Pilis-nyeregre (27,22) érve pedig 7 perc volt az előnyöm. Ez 5,8%-os sebességtúllépésre vall.
A menetrend a Getéig működött, ott azonban hosszúra nyúltak mobiltelefonálgatásaim, és elfogyott az utolsó korty folyadékom.
Először Tokodi pincék után (épp 50 km-nél) döglöttem meg (közvetlenül miután Lakkit feltámasztottam:-))) Mielőtt a józan eszem megnyikkanhatott volna, vettem egy doboz sört, és olyan sebesen ittam meg, hogy habzani már a gyomromban kezdett. A következmény: a Kősziklára felfelé az eszméletemre kellett ügyelnem és félpercenként félreállnom az ösvényen. Mogyorósbányára már csaknem félórás késéssel érkeztem, pataporccal - épp indulóban volt - váltottunk pár kedves szót, őszintén szólva nem emlékszem, miről :-)).
Várt édesapám, hozott szappant-törölközőt-isostart-nicoflexet. Gödénynek bemutatkoztam, megmutatta a zuhanyzót - megengeedtem magamnak a luxust, hogy letusoltam. Hiba volt. Sokkal többet ért volna kiterülni és lazítani, mint meredt lábbal ácsorogni a zuhany alatt. Hogy nagyon jól esett, az más kérdés:-)) Csillagos ötös, vagy inkább ötcsillagos a zuhanyzó. Mint egy hotelben.
Továbbindulva már 1:07 késésben voltam a menetrendemhez képest (Ezt csak most számolom ki, addigra már rég feledésre ítéltem az egész menetrendesdit).
Utána stimmeltek a dolgok, Pusztamarót előtt sötétedett rám. Pusztamaróton (63,68) megejtettem az éjszakai átállást - bizony az is volt vagy félóra. A Gerecse Gyermeküdülőnél (66,2) már másfél órás lemaradásban voltam, viszont túl az utolsó számottevő kaptatón. Bányahegy felé menet iszonyatosan megfájdultak a lábaim, csípőtől bokáig összefüggő izzó izomlázon jártam...
Bányahegyen (70,77) kiterültem. Nyakaltam némi isostart, igyekeztem a fetrengésre koncentrálni. Erős szél fújt, gondoltam, ezért nem gyújtottak tüzet az idén. Hamar áthűltem. Mikor feltápászkodtam, hogy elinduljak, Lakki araszolt át előttem a színen! Mélyen meghatódtam rajta, hogy idáig eljutott. Biztattam, hogy folytassa - később ezt megbántam. Hiszen én is épp csak beértem időben! Lakkitól megtudom, hogy de igenis van tűz, épp oda igyekszik - és valóban, ott lobogott a sátrak mögött. Uhh. Na mindegy.
Ahogy elbúcsúzom Lakkitól, felpattan egy srác, mondja, hogy ha én ismerem az utat, jönne velem. Oké. Az isostartól és a heverészéstől teljesen újjászülettem, nagyon jó tempóban haladtunk. Rá kellett jönnöm, hogy félrevezettem Gödényt: nem az első létra legalsó foka tört le alattam, hanem a következőé. Már a fölötte lévő három fok egyik oldali rögzítései is a végüket járták, az emberek egymásnak világítva adják át a mögöttük jövőnek a tudást: ide lépj, ide ne lépj, most pedig ugorj... A vértestolnai műút előtti első tisztásnál (~75km) a kitermelt fa torlaszolta el a kerítés menti utat. Mire megkerültük, túljutottunk a létrán - megpróbáltunk visszamenni a kerítésnél, megint akadály... berágtunk, átmásztunk a drótkerítésen.
Koldusszállásnál (82,31) kiterülés van, számolgatom az időt. Pihenni kell, hogy utána bírjam a tempót, de ha túl sokat pihenek, nem érek be időben. Újra bekenem a lábam Ben-Gay kenőccsel - enélkül az izé nélkül tuti, hogy odaveszek a dzsungelben. Mikor elindulok, a maradék 20,33 km-re 4 óra 34 perc jut. Nincs már idő sok pihenésre.
Aztán az erdőben rámjött a halaszthatatlan. Letértem az útról, újabb 7-8 perc veszteség, szerencsére szúnyogok nem zaklattak. Viszont el kellett magyaráznom néhány kedves női hangnak, hogy nem erre kell jönni, én csak magánúton vagyok ott :-)))
Egyáltalán nem zavart a tornyópusztai hosszú flaszter. Éjszakai terepjáráskor több a rosszul helyezett lépés, többet csúszkál a láb a cipőben - elszaporodtak a vízhólyagok. Egy sima út ilyenkor nagy könnyebbség.
Rámvirradt. Negyed öt körül értem Somlyóvár kulcsosházhoz (90,83). Öt percet üldögéltem, megittam isostarom szerény maradékát, és újra kiszámoltam, mennyi idő jut hány km-re. Muszáj volt sietni.
Most már egyszerűen csak fáradt voltam, és a vízhólyagok fájtak egyre jobban. Néha azon kaptam magam, hogy lelassultam az álmosságtól. Nagyon szép volt a hajnal, a kisegyházi tavak partján a békakuruttyolás stb. A tanyaépületnél egy angyali tekintetű kutya ült az út közepén, és nagy együttérzéssel nézte a tovavergődő zombikat.
Az M1 aluljáróhoz érve már csak 3 km volt hátra, és maradt még 50 percem. Ez megnyugtatónak tűnt, így - mivel szomjas voltam - leballagtam a Kőrösi Csoma forráshoz inni egyet. Nem volt különösebben finom a vize, de arra jó, hogy a szervezetem ne mondhassa, hogy szárad.
Aztán be az erdőbe! Ez a rész már túl van a tényleges 100 km-en, de még át kell jutni egy dombon. A teteje környékén éles fájdalom hasít a bal talpamba - valami hólyag tört utat magának éppen vagy szakadt ki. Káromkodom kegyetlenül, miért nem bírta ki még csak egy kicsit - már csak egyetlen kilométer van hátra! Kikísérletezem, hogy a nagylábujjamat merre kell feszítenem, hogy sántítva viszonylag tűrhetően haladhassak. És elém tárul a megváltó irtás. Most már tudom, hogy itt vagyok.
Irtáson átvágni, rövid kis utcán végigmenni, ott az állomás. A sínek mentén az út csak annyi, mint a peron hossza, aztán aluljáró...
És a cél. Az utca szélén, a füvön mindenhol kiterítve a tetemek, de egész jó a kedvük. Kedves arcok - az elhunytak hozzátartozói - mosolyognak, még arra is szánok időt, hogy egy fénykép erejéig pózoljak. Aztán befordulok az épületbe, és regisztrálják a teljesítést. Gratuláció, én meghatva, Gödény nem ismer rám, de nem is erőltetem:-)) 23 óra 42 perc alatt tettem meg 102,64 km-t.
Az ebédlőben sajnos a tömény lábszag az úr, de a gulyás kitűnő! rengeteg színhús, világos árnyalat. Nem hiányzik a több fűszer, egész úton csak szőlőcukrot ettem (plusz a reklám-ajándék diákcsemegét meg balatonszeletet). Behozok egy sört is hozzá - csalódás, nem esik jól. Marja a szájpadlásomat.
Még egy kicsit heverészek kint a füvön, aztán megyek a peronra. A túloldalt Lakki integet! Hirtelen leesik az állam, már el is kezdem sajnálni, hogy végigcsinálta időtúllépéssel, de megnyugtat: autózott.
Aztán jön a sebesvonat és visz. Nekem gombóc van a torkomban, pár csepp könny is kipréselődik. Ha egyedül lennék, zokognék. A Déliben nagy látványosságot keltenek a Hülye Járások Minisztériumából szalajtott hátizsákos emberek. "...de hogy mindegyik!?!" - hallom egy anyuka töprengését. - "Tudom már! Kinizsi Százas! Az ilyenkor szokott lenni" - ugrik be neki, merthogy tájékozott, és mi megerősítjük: talált.
Aztán metró, hév, kevés vánszorgás a lakótelepen, család, egy nyúlfarknyi hozzászólás itt, kád és ágy.
Hát gyárthatom én itt a legízlésesebben konfigurált bekezdéseket írói munkásságom részeként... Csak kiirtja a szoftver a sor eleji szóközöket. Tessék odaképzelni.
Még egy év, amikor nem jártam a nagyhírű Mogyorósbánya Cityben. Pár kilométerrel előtte, az országútnál adtam fel. Még bírtam volna 10-20 km-t, de ez volt az a pont, ahol értelmesen ki tudtam lépni, így is negyed egyre értem Kelenföldre, s ha már a feladás mellett döntöttem, minél gyorsabban végre akartam hajtani, mert nincs rosszabb, mint egy feladás után órákat kóvályogni lelkierő nélkül, hogy hazaérj.
Ahogy most, szédelegve, frissiben a lázmérés után rekonstruálni tudom a történteket, valószínűleg egy napszúrás áldozata lettem Pataporc minden intelme és a szép sárga sapka dacára. Hosszúhegyen még nagyon-nagyon jó volt a részidőm. Utána kezdtem kóvályogni, a Pilisre alig jutottam fel, s ott mindenki az égvilágon úgy húzott el mellettem, mint a csiga a nyugdíjas mellett. :-( Tudom, hogy nem én vagyok a legjobb, de semmi nem indokolta, hogy ilyen hamar ennyire elfáradjak. Állandó szomjúság gyötört, noha másfél liter vizem volt, és eddigi túráimon sosem fogyott el az 1 liter 30 kilométeren. Pilisnyeregben beruháztam egy paradicsomlébe, mert a honlapon azt írták, hogy jó a kálium miatt, s amúgy is imádom. (Köszönet a rendezőségnek az olcsó italokért! Kár, hogy nem volt sokkal több ásványvíz.) Mivel csak egész dobozra kvantálva lehetett vásárolni, és semmiképpen sem akartam félig töltött tartályokkal nekivágni a további útnak, ezért kiittam a pirosat, hogy megtölthessem almalével. Ezt nem kellett volna! Egy órán át gyötört a hasfájás. A nyeregben volt egy kis hidegrázásom, de ekkor még nem gondoltam a napszúrásra, csak a fájós lábamra, amelyen a kencék sem segítettek nagyon sokat. (A szarvasfőzet viszont tényleg jó a vízhólyag ellen.) A dolog akkor lett gyanús, amikor a 20 km magasságában kezdődő holtpont 50 felé közeledve sem akart elmúlni. Ehhez azért nem vagyok szokva. :-)
A hátizsák nehéz volt, de őszintén szólva 3 almán, amit úgysem ettem meg, meg 3 tartalék góliáton kívül nem sok mindent tudnék így utólag se kihagyni. (Ha vadi új tartós elemet rakunk be, felesleges a tartalék.)
Úgy számoltam, hogy nem sokkal az állomás zárása előtt, 12 és fél - 13 óra közötti idővel érhetnék a csonthéjaslelőhelyre. Tekintve, hogy abban a hiszemben voltam a képességeimet illetően, hogy 10 óra alatt meg tudom csinálni az első 50-et, és ekkor már általános testi gyengeség lett úrrá rajtam, a lelkierőm meg Hosszúhegyen maradt, s így nem láttam rá reményt, hogy a második felén behozzam a lemaradást (ami elvben lehetséges lett volna), inkább leültem a buszmegállóban. Természetesen elégedett lettem volna a szintidőn túli teljesítéssel is, ami a minimális célom volt az első százason, de úgy éreztem, időn túl sem tudnám befejezni, s ha fel kell adni, akkor meg gyorsan és határozottan.
Tanulság:
-- több olyan túrát kell csinálni, ahol nagy a szintkülönbség, nem elég távra edzeni;
-- nem kell negyedórán belül egy liter paradicsomlét meginni;
-- a napszúrás tényleg létezik, még akkor is, amikor azt hiszed, hogy alig voltál napon, és különben is sapka volt a fejeden. (Jó, ez csak öndiagnózis, ha kiderül, hogy agydaganat, akkor visszavonom.)
-- tényleg nem kell olyan tempóban nekivágni a Kevélynek, mintha holmi kis ötvenesen indulnál;
-- ne maradj annyira a mezőny végére, ahol megszűnik a csapat folytonossága (értve ezen a látótávolságot), hacsak nem tudod fejből az utat.
Rendezőknek:
Minden nagyon szép és jó volt, köszönjük a befektetett munkát. Amit lehetne fejleszteni, hogy a pontokon nagyobb arányban lehessen szénsavmentes ásványvizet kapni az üdítőkkel (különösen a ragacsos Sprite-tal) szemben. És jó lenne, ha a programfüzetben explicite ki lennének emelve az útvonal során érintett vízvételi helyek. Üdítőhöz sok helyen jutottam, de a víz végig hiányzott.
A honlap tényleg nagyon jó, sokat lehetett tanulni róla! Kár, hogy az összes lapon 100 km van kiírva 103 helyett.
Útvonal:
Két problémás hely volt. Az egyik Pilisnyeregről lejövet, ahol a zöld jelzés egy helyütt kettéágazott, és mindkettő zöldnek volt jelölve! Itt dekkoltam tíz percet, és a hozzám hasonlóan nagyrészt tanácstalan emberek 60-40%-os arányát alapul véve az egyenest választottam. Bejött. Nem tudom, mi lett azokkal a halandókkal, akik balra fordultak.
A Hegyeskőtől lejövő úton, 49 km-nél, nem sokkal az országút előtt a réten megszűnt a jelzés. Egyenesen lehetett menni egy bozótoson át vagy balra egy nyílt réten. Az utóbbit választva lejutottam az országút hármas kereszteződéséhez, ahol a térkép szerint a kéknek fel kellene mennie Mogyorós felé, de még ösvény se volt ott. Mivel már a menetrenddel foglalkoztam (itt volt vége számomra :-(), nem túl soká kerestem. Ott volt egy angolul beszélő srác térkép nélkül, aki a helyi bennszülöttek útmutatása alapján próbálkozott tovább, és nem jött vissza. Remélem, eljutott Bányahegyig, amit kitűzött. Merre kellett volna menni?
Élmények:
-- az első és legnagyobb, hogy láttam Pataporcot tetőtől talpig, és elállt a lélegzetem (rögtön megismertem ám még bemutatkozás előtt!)
-- később még többször elállt a lélegzetem az emelkedőkön, de az nem volt ilyen jó.
-- nagyon sok olyan helyen voltunk, ahol elképesztően nagyszerűen fantasztikusan csodálatos volt a kilátás. (Fuj, milyen nyelvellenes merénylet!)
-- Dorogon megszólított egy szép lány, de a hátizsákom érdekelte. :-) Akkor ismertem meg, hogy tőle vettem a zsákot hétfőn.
-- a kereszteződésekben parkoló autóhegyek láttán kicsit irigykedtem, de kicsit büszke is voltam, hogy depókocsi nélkül megyek. Kár, hogy csak félútig, de egy rendes ötvenest a maga szintidején belül azért megcsináltam, úgyhogy nagyon nem szégyellem magam.
-- Tatabányán két órát kellett várni a vonatra. A padra feküdtem, és a zsákra tettem a lábam, hogy ne szennyezzem a padot és ne vigyék el a zsákot. :-) Jött a helyi menő izomagyú bizonytalansági őr talpig feketében, és felkeltett, hogy itt nem lehet a padon feküdni, mert ő azt mondja. Nem álltam neki magyarázni, mi az a teljesítménytúra. Szívből remélem, hogy aznapra kielégítette a szellemi igényeit és megszerezte a működéséhez szükséges fontosságtudatot. Egyébként rajta kívül senki nem volt ott, úgyhogy nem volt senki, akit ez zavarhatott volna. Vajon ha a hajnali postavonatot vártam volna kilenctől, akkor is vigyázzban kellett volna ülnöm?
-- Sok ismerőssel találkoztam, s néhányon kellemesen meglepődtem, hogy pont itt.
-- Sajnos a pihenőhelyeken és útközben is nagyon sokan bagóztak és büdösítették az erdőt. Azt hinné az ember, hogy itt már sportemberek járnak! Külön szomorú, hogy néhányan a tömeg közepén gyújtanak rá. Bunkókkal a városban is találkozhatni, nem ezért mentem ki az erdőbe.
-- A külön kérések ellenére biciklisták és kutyások akadályozták a forgalmat, sőt egy helyütt egy rolleres (!) is elzúgott mellettem a lejtőn.
-- A lemászás a Getéről nem volt annyira ijesztő, mint írták a honlapon, igaz, megfogadtam és továbbfejlesztettem az ott olvasható tanácsot. A csúcson nagyon szorosra fűztem a cipőt, s szorosan rögzítettem a szimatszatyrot és a hátiszütyőt is. A haspánt nélkülözhetetlen szolgálatot tett! Megfelelő rögzítéssel a kellékek szinte az ember testéhez nőnek, és nem okoznak gondot semmilyen lejtőn. A Getéről lefele csak nehezen tudtam megelőzni egy bácsit, aki bal kezében nejlonszatyrot lóbált, benne egy kihúzott antennájú rádióval, s hallgatta a műsort. (Elképzeltem, esés közben milyen jó lehet neki, ha a rádióra kell vigyáznia maga helyett, vagy ha kiszúrja a szemét az antenna.)
-- Amikor a hasfájás a tetőpontján volt, gondoltam az orvosra, aki valamelyik
kereszteződésben majd ellát valami bogyóval talán, de nyilván elkerültük egymást, mert sehol nem láttam.
Ha még eszembe jut valami, a pótkötetben megírom. Ahogyan Kepler mondta, mikor nem bírta feltalálni a fogaskerekes pumpát: "Jedoch hab' ich es versucht." Remélem, a kudarc nem veszi el a kedvemet az egész túraipartól. Már ki van tűzve az Gödöllő éjszakai meg a Tojás 40 a következő hetekre.
Végkonklúzió:
SOHA TÖBBET! (Azaz gondolom, jövőre veled ugyanitt. :-)))))
Hm, csak en vagyok talpon? Hol maradnak a beszamolok? Kivancsi vagyok, kivel mi tortent, egyszoval potyogjetek be surgosen!!!! Annak, aki volt mar: hogy tetszett az uj szakasz?
Jelzem, vartam egy vonatnyit sorozesi celzattal, de nem talaltam meg senkit (bar azt hiszem az arcmemoriam megszunt mukodni a vegere, ugyhogy nem kizart, hogy ott rajzott korulottem az egesz Indexes csapat...).
Lehet valahogyan hasznositani az emberi testbol kicsapodo sot? Ugy fel kilot biztos kicsaptam...
Sikerult!!!!!! Latjatok, pedig meg sem moccantam elotte egy fel evig... fel hat korul csapodtam be a celba, ami hat... ize... nem tul jo, a kozepen meg jobban festett a dolog. Banyahegyig ugy tunt, hogy 21 koruli idore futja az erombol, de aztan valahogy minden energia kiolodott belolem (utolag persze kiderult, hogy miert, de nem irom le, mert veres), szoval baktattam a homogen, vizholyagokbol allo talpaimon, szolocukrot majszoltam es neha belehummogtem kaprazatosan szoszatyar alkalmi utitarsam locsogasaba. A vege rettenetes volt, Pestig ugyan kibirtam zokogas nelkul, de a Deak teren eltorott a mecses. Na, erre odajott egy tegnapi partirol megmaradt, valoban iszonyatos arc es kifaggatott, hogy mi tortent. Amikor meg meseltem neki a Kinizsirol, osszeroppant. Mar a hallatan is elfaradt. Gratulalok mindenkinek, aki megcsinalta es valahogy elvergodott a celig. Ebben a melegben - nem volt konnyu.
