Mondom, lehet JÓ példát mutatnia Fehér Háznak abban, hogy nem szabad gazdasági szankciókat politikai nyomásgyakorlásra használni... addig meg nem rinyálni, ha a fagyi VISSZAnyal...
Az amerikai hadseregben a No fraternization parancs volt érvényben. Ez aztán a háború vége után folyamatosan lazult, így pl. német gyerekekkel való beszélgetést már 1945 júniusában megengedték. Aztán szeptembertől már német felnőtt civilekkel is szóba állhattak. De pl. tartásdíjat nem kérhettek az amerikai katonáknak gyereket szülő német nők, mivel ez az ellenségnek nyújtott segítségnek számított volna. A házasságot osztrák nőkkel 1946 januárjában, német nőkkel 1946 decemberében engedték meg.
Ugyan már, a Gazprom meg a piaci ár? A Gazprom úgy emeli és csökkenti az árakat, ahogy Putyin atyuska ukáza elrendeli. Már megint ez az otromba ravaszkodás, mint a maszkos katonáknál.
Semmi esetre nem mondom, hogy egyetertek azzal a dologgal, de azert emlitenem, hogy az a robot a nemet koncentracios lagerek robotjatol egy picit kulonbozott.
Ez nem a lenyeles kategoria.
Ez a tenyek ketoldali elismerese.
Mert nekem elegem van az uj notabol, hogy az artatlan magyarok a kis m.o. miket elszenvedtek.
Mert ez nem igy van.
Ajanlom tovabb nem feszegetni. Egyszeruen objektivan kene kezelni azt az egesz mocskot.
A Fehér Ház szóvivője csütörtökön bírálta az Ukrajnával szembeni orosz gázáremelést, és hangsúlyozta, hogy az árat a piacnak kell meghatároznia. "Ellenezzük az Ukrajnával szembeni ilyen fajta kényszerítő fellépést. Hisszük, hogy a piacoknak kell meghatározniuk az energiaárakat" - mondta Carney.
Khmmm... a Fehér Ház pl. példát mutathatna Moszkvának abban, hogy nem szabad keverni a politikát a gazdasággal....
Egyébként meg az oroszok ezt nyilván azért tudják csak megtenni Ukrajnával szemben, mert nem fizeti a számlát, és hát a nem fizető ügyfélnek nem igazán van módja reklamálni - sehol a világon. Ha határidőre fizetnék a gázszámlát - ahogy illik - akkor az oroszok sem mehetnének a világpiaci ár fölé, mert megalapozott lenne a reklamáció... a nem fizető ügyféllel szemben viszont a kockázati felár nem kifogásolható piaci gyakorlat, az van.
Nézd, ez a Malenkij robot dolog ez egy nagyon kettős dolog, egyik oldalról erölcsileg egy borzalom a háborús jóvátétel ilyen módon való "rendezése", másik oldalról meg megkerülhetetlen gazdasági szükség volt orosz részről, hisz Oroszország európai része romokban hevert, a munkás kezeik - az aktív korú férfi-lakosság - meg nagyrészt odavolt/odaveszett a háborúban. De épp ezért, mert ennek megvan mindkét oldala egyszerre, ez egy örök lenyelhetetlen dolog az érintettek számára - nyilvánvaló módon...
Kilőtt a gázár - Bekeményített a Gazprom a Ukrajnában
A Gazprom tegnap bejelentette, hogy újabb 100 dollárral megemeli az Ukrajnának szállított orosz földgáz árát. A tarifát két napja emelték ezer köbméterenként 385,5 dollárra, most 485,5 dollár lesz. Mindeközben a Gazprom aggódik az ukrán tárolók töltöttsége miatt. Egyes becslések szerint Ukrajnának 6-7 milliárd dollárra lenne szüksége ahhoz, hogy a tárolók készen álljanak a következő télre.
Napról napra változik az ukrán gázár
Az új ár ezer köbméterenként 485,5 dollár - jelentette be Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója, miután tárgyalt Dmitrij Medvegyev orosz kormányfővel. A tarifa áprilisban lép életbe, az orosz hivatalos magyarázat szerint azért, mert megszűnik az eddig érvényben lévő vámmentesség, amelyről 2010-ben állapodott meg az ukrán és az orosz kormány.
Oroszország ezzel tovább növeli a csőd szélén álló ukrán gazdaságra nehezedő nyomást. Moszkva azt állítja, Kijev nagyjából 2 milliárd dollár tartozást halmozott fel az orosz import földgáz szállítóival szemben. Kijev politikai indíttatásúnak nevezte a moszkvai döntést
A Fehér Ház szóvivője csütörtökön bírálta az Ukrajnával szembeni orosz gázáremelést, és hangsúlyozta, hogy az árat a piacnak kell meghatároznia. "Ellenezzük az Ukrajnával szembeni ilyen fajta kényszerítő fellépést. Hisszük, hogy a piacoknak kell meghatározniuk az energiaárakat" - mondta Carney.
Még az áremelést megelőzően az ukrán pénzügyminiszter bejelentette, hogy Ukrajnában 73 százalékkal emelkedik a lakossági gázár és 40 százalékkal a távhő ára májustól. Olekszandr Slapak közölte azt is, hogy négy év alatt akarják bevezetni a lakosság számára a piaci árakat a gáz és a távhő esetében. A kormány arról is döntött, hogy részbeni kompenzációt kapnak a legrászorultabbak, számuk elérheti az 1 milliót.
Pár nappal korábban, hétfőn jelentették be, hogy Ukrajnában az ipari fogyasztók 29,1 százalékkal, a költségvetési intézmények 64,2 százalékkal magasabb árért kapják a földgázt április 1-jétől.
Ukrajnában a lakosság és valamennyi költségvetési intézet eddig a beszerzési ár alatt kapta a földgázt, de a dotáció fokozatos megszüntetése volt az egyik feltétele annak, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi támogatást nyújtson Kijevnek.
Oroszország decemberben 33 százalékkal 268,50 dollárra csökkentette a földgáz árát Kijevnek a 2009 óta érvényben lévő mintegy 400 dollárról. Erre azután került sor, hogy az időközben hivatalából leváltott Viktor Janukovics ukrán elnök november végén hirtelen bejelentette, hogy Kijev nem írja alá az Európai Unióval évek óta tárgyalt társulási egyezményt.
A decemberi árcsökkentési megállapodás egyik kitétele volt ugyanakkor, hogy Oroszország naptári negyedévente felülvizsgálja a gázárra vonatkozó kedvezményt. Miután Moszkva szempontjából kedvezőtlenül alakultak az események Ukrajnában, Alekszej Miller, a Gazprom vezetője március elején bejelentette, hogy áprilistól ismét kedvezmény nélkül adják a földgázt Ukrajnának.
A Gazprom eközben aggódik a gáztárolók miatt
A Gazpromot komolyan aggasztja az ukrajnai földalatti gáztárolók készleteinek jelentős csökkenése - tájékoztatott az orosz állami energetikai cég sajtószolgálata Alekszej Miller az orosz állami energetikai cég elnöke és Andrij Koboljev, az ukrán Naftogaz vezetőjének csütörtöki találkozójáról.
A gáztartalékok csökkenése miatt a Gazpromnál úgy látják, hogy a belső igények kielégítése miatt még a tél beállta előtt feltétlenül fel kell tölteni az ukrajnai földalatti tárolókat. Az orosz állami óriáscég MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében arra is figyelmeztettek, hogy ukrán partnerüknek, a Naftogaznak teljesítenie kell az Ukrajnán keresztül menő orosz földgáz folyamatos eljutását Európába. Arról nem tájékoztattak, mennyi földgázzal kellene feltölteni az ukrajnai gáztárolókat a biztonságos európai gázellátás érdekében.
Az ukrán energiaügyi miniszter ugyancsak csütörtökön, Kijevben tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Ukrajna májustól megkezdheti a gáztárolók feltöltését, amelyekben szerinte elegendő földgáz található a fűtési szezon befejeződéséig. Jurij Prodan 7,2 milliárd köbmétert említett és azt mondta, hogy ez nem kritikus mennyiség. Az ukrán szaktárca vezetője hozzátette, a földalatti gáztárolók feltöltése nagyban függ a Moszkvával folyó tárgyalásoktól.
A Naftogaz becslése szerint az ukrán gázszállító rendszer mintegy 5,3 milliárd dollárt (körülbelül 1185 milliárd forint) ér. Az ukrán gáztárolók feltöltésére az év végéig 6-7 milliárd dollárra (1343 -1566 milliárd forint) volna szüksége Ukrajnának.
Minden sajnalatom a te csaladod tortenelmere*, fuggetlenul hogy semmit se tudok rola, csak amit mondasz.
Magyarorszag volt a megszallo az agresszor oldalan.
Es ezt neked is vegre le kell nyelned.
Ez kerlek, ez nem tetszes - nem tetszes dolga, ez komoj es rideg teny.
* Az en nagyapamat senki sehova se hurcolt, ot Moszkva alatt egyszeruen megoltek. A nagyanyam (kituno emberke) egesz eletet elte masodik ferj nelkul es oriasi betegsegekkel a haborus ehezesek miatt. Ugy hogy kb. kvitek vagyunk, hogy ne legyek kategorikusabb.
"Miniszterelnököm,Antall József" - igen, ha a magyar agrárium szétverésének hazai felelőseit keressük - akik miatt még most, negyed századdal később is megalapozott módon retteghetünk egy ukrajnai piacnyitástól - az akkori felelős miniszterelnök személye megkerülhetetlennek látszik. Nem véletlenül tart a megJESZesedett MDF mára ott, ahol... a Munka Érdemrend arany fokozatával kitüntetett Antall nagyon szépen megmutatta, hogy hogyan NEM szabad politizálni egy ilyen helyzetben lévő ország - mint mi akkor, vagy Ukrajna most, szóval "szerkezetátalakítás" küszöbén - kormányának a Nyugat elvárásaival szemben.
NEM artatlanok "zardaszuzek foglaltak el Magyarorszagot,es hajtottak el tobbszazezerNEMartatlanmagyart malenkij robotra"
Mert ha igazat akarsz mondani, legyen az mindket iranyba, ok?
Nekem is tele mar a tokom ezzel a PR dumaval :((.
Akit tenyleg erdekel ez az egesz - javaslom a Nurnbergi nemzetkozi es legitim birosagi eljaras anyagait es iteletet tanulmanyozni. Ez a mervado teny a II vh-rol. Ami most produkalodik - mende-monda szintu.
ui. Eppen tegnap szettitkositottak az Ukran UPA dokumentumokat az orosz kozponti arhivumban. Nagyon sok es erdekes dolog van ott.
Ez mar eleg rehi nota. Mit gondolok enerrol az amitasrol.
1. Lehet, nagyon is, hogy nem let elletbe.
2. De feltetelezzuk hogy mindenki alairja - akinek ez a dolga.
De arrol kussol a nota, hogy az ukran termek nem EU szabvanyos. Tehat gyakorlatilag nem lesz minek mennie, azon kivul, ami mar kapott EU szabvanyt es megy.
Egy prima huzas, ami gyakorlatilagg semmi, csak az ukran nep (es mas bolondok) tovabbi hulyitese. Egyet nem ertek, miert lett trendi az agyvelo teljes ignoralasa :))
Ha komoj teny, legyen ez.
1. Az IMF ugyvezeto elnoke (egy no, nem emelxem ki) kimondta, hogy Ukrajna a mostani letet csak az Orosz mentoovnek koszonheti, ami decembertol kezdve lett bedobva. Ha durvan nem az a 3 milliard (nagyon regen irtam mikrol van szo) Ukrajna mar szepen be lenne csodolve.
2. tegnap sajnos alertva lett az ukran gazar is, mindenfele kedvezmeny es mas kutyi-mutyi nelkul (Timosenko mindig politikai kedvezmeny nelkuli arat akart - megkapta). Ha jol emlekxem valami 485$ szol a nota, 2009 egyezmeny szerint. Mit latunk?
Jacenyuk huszteriazik es bejelenti hogy az orozoknak ezt nem szabad csinalniuk.
Az ukran energiaugyi miniszter, akinek csapata eppen tegnap volt Moszkvaban es ertekezlett, nekem jel, hogy Miller nem fogadta oket aztat mondja - hogy keszek ezekre az arakra - ha oroszorszag ad ketmilliardos hitelt - amibol fedezik a 2,2 milliardos per pillanati adosagukat.
ZSVSZ a szajkarate elmegy vissza a majdanra, kezdodik lassan az ukran valosag. Ha hozzateszem, hogy az orszag jelentos resze 4 honapja nem termel, kerva komoj gazdasagi kiesesben vannak, sot oriasi a kozvetlen kar (rongalt epuletek, kozmuvek, stb) a baj nagyon komoj.
Tegnap ellilant a hir, hogy mar szenbanyak allnak le, mivel a gazdasag kereke lelassul.
Kezdodik az igazi - harmadik felvonas. Es en minden sajnalatom ellenere nem fogom elitelni orszagomat (most eppen O.O.) ha gazdasagi es penzugyi teruleten kemenyen lep fel.
A kocsog EU-ban maig se halja senki - hogy felsofokon ukrajnaban most nincs senki legitim, akivel legalabb targyalni lehet es felelosen penzt adni, de persze ijen aprosagok senkit nem erdekelnek. mert oda nem 1 millird kell most megmentesnek. Legalabb otoske...
Biztos, hogy jóval több bűncselekményt követtek el az oroszok, mint az amcsik, legelőször is azért, mert jóval többen voltak. Másodszor meg azért, mert bosszúra szomjaztak. Harmadszor meg azért, mert a VH-nak volt egy jelentős része, aminek a viselkedése inkább emlékeztetett valamilyen hordára, semmint hadseregre. Ez a hadiparancs meg pont annyit ért, mint bármely más hadseregbeli parancs. A civilek elleni bűncselekményeket ugyanis az összes hadsereg tiltotta, oszt mégis...
Nézd, a kisgazdák önmagukban ehhez kevesek lettek volna, lássuk be... a rózsadombi ügyvéd sztárparaszt bohócnak volt jó ebben a folyamatban... ez az egész nyugati megrendelésre ment, ahogy ugyanez fog történni Ukrajnában is, hacsak valami csoda nem állítja meg az EUROMajdant...
ÜdV
ps: jártam kárpátaljai szövetkezetnél biznicelni még a 90-es években... nem tudom, hogy mára hol tartanak...
az átfogó, teljes kép miatt tartom lényegesnek a látszólag off történeteket, egyáltalán azt sem értem, hogyan születhet döntés a dolgok átfogó ismerete nélkül...
persze az is működhet, hogy a szándékhoz, stratégiához erőszakolod a "valóságot", csak akkor ugye ahhoz hatalmas erőfölény és források kellenek.
meg hát ugye bejön a képbe a zemberi tényező... :-)
A gyermelyiek annak idején ügyesek voltak, gyorsan átalakultak szövetkezetből részvénytársasággá, így a kisgazdáknak nem sikerült ezt is szétverni, ahogy a környék többi szövetkezetét.
szóval ilyesmit kellett volna csinálni az egész agráriumban:
A rendszerváltozáskor a közös tárgyi és szellemi értékek együtt tartásánál semmi nem lehetett fontosabb. A szövetkezet ekkor részvénytársasággá szervezi tevékenységét, és megtörténik a vagyon nevesítése. A valós tulajdonosok lettek az alapítók, azok az emberek, akik magukat mindig is annak tartották, és úgy is viseltettek a cég iránt. Így a dolgozók is részvényt szerezhettek a vállalatnál végzett munkájuk után.
és ehelyett lett az, ami... és ezért retteghetünk most az olcsóbb ukrán mezőgazdasági termékektől teljesen megalapozottan...
És persze Ukrajna sem ezen a kívánatos úton fog elindulni, hisz ott is a Nyugat, az IMF meg az EU bábáskodik, akárcsak anno nálunk... aminek az érdeke a mezőgazdaság profitjának a lenyúlása a mezőgazdasági feldolgozó üzemek felvásárlásával...
Na, most ide fogok írni megint egy félig offot, ami szerintem kell ahhoz, hogy a helyzetünk a kérdésben érthető legyen...
Az I. Torgyánjárás, a TSZ-ek szétverése egy olyan dolog volt, aminek első körben sokan tapsoltak - tán néhányan megszokásból még most is - mert hát nem gondolnak bele annak az alapvető következményébe.. hogy tudniillik manapság a mezőgazdaságban - hasonlóan az iparhoz egyébként, csak méginkább - nem az alapanyag előállításban realizálódik a profit nagyobb része, hanem a feldolgozóiparban... és amíg a TSZ-eknek esélyük lett volna bevásárolni a feldolgozóipar (konzervgyár, malom, cukoripar, stb...) privatizációjánál, és így a profitot a hazai agrárium szereplőinél tartani, addig a létrejött milliónyi kisparaszti birtoknak erre 0 esélye volt, elértük tehát, hogy az agrár-ipar, és így az agráriumban termelődő profit nagyobbik része kikerüljön a parasztságunk köréből... mert ráadásul a feldolgozóiparnak mindegy, hogy honnan szerzi be az alapanyagot, onnan fogja tehát, ahol olcsó, ha külföldről, akkor onnan... ezzel elértük, hogy a magyar mezőgazdasági termelés jól megzuhanjon, és az abból élők kis részének jóléte mellett a nagyobb rész tönkremenjen, vagy vegetáljon.
Ugye, ahol a folyamat végigment, annak jó példája a magyar cukoripar, ellenpélda meg (ahol nem hagyták, és a TSZ egyben maradt más néven, és megteremtette a saját feldolgozó iparát is: Gyermely...)
Na, a cukor után most láthatólag a gabona jön, pont az az egyetlen agrár-terület, ahol őrizzük még a rendszerváltás előtti termelési mennyiséget... most majd azért fognak kompenzációt fizetni a magyar parasztnak, hogy ne vessen gabonát... ahogy az a cukornál már megesett...
Örülj... én spec egy percig nem tudok örülni olyannak, amin más ember meg szív mint a torkosborz... jelen esetben az agráriumból élő magyar családok például.
Ukrán helyzet a téma, de aki ideír azok egy részét, azért nem annyira érdekli se az Ukrán, se a Kijevi helyzet.
Ő csak elakarja mondani az egyáltalán nem ide tartozó gondolatait, mert máshol, soha, senki, nem hallgatja meg................:-((
Bocs, de ez azért csak részben igaz... ezek az ideírt féloffok - amiben magam is partner szoktam lenni - a mai ukrán helyzetnek azt az oldalát világítják meg és teszik kontextusba, hogy miért áll az ukrán katona meg a világ közvéleménye úgy Putyinékhoz, ahogy - élénken szembemenve a mainstream nyugati elit hivatalos álláspontjával sok esetben... aminek persze egyenes következménye is van a jelen ukrán helyzetre... pl. hogy miéért felhasználhatatlan a hadseregük az oroszokkal szemben...
akit a magyar-ukrán gabona helyzet érdekel, az EU új döntésével kapcsolatban, annak tessék:
Ukrajna bizonytalanságot hoz a gabonapiacra
[Nemzetgazdaság] 2014.04.04 08:48
Bár az elemzések szerint nem okozna piaci zavart az olcsóbb, vámmentes ukrán gabona behozatala, a Vidékfejlesztési Minisztérium szeretné, ha a kétoldalú megállapodásban az import felfüggesztésének lehetősége is bekerülne - írja a Napi Gazdaság.
A VM tájékoztatása szerint legkorábban április 22-én fogadhatják el az Ukrajna számára vámmentes gabonaszállítási lehetőséget biztosító kétoldalú szabadkereskedelmi rendeletet.
Az ukrán válság nemcsak a tőzsdei gabonaárakban éreztette hatását, hanem a fizikai piacokon is. Márciusban a Magro.hu mezőgazdasági piactéren a feltöltött ajánlatok szerint a kukorica átlagos felvásárlási ára 5,79 százalékkal emelkedett. A hónap első hetében jelentősen, 45 ezerről 48 ezer forintra növelte a tonnánkénti árat az ukrán helyzet miatti bizonytalanság és ez az árszint azóta állandósult. Aktuálisan a takarmánykukorica 48 614 forintba kerül – derül ki a piactér közleményéből. A búza ára ugyanakkor érdemben nem változott, szinte egész márciusban 55 ezer forint közelében mozgott.
A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint legkorábban április 22-én fogadhatják el az Ukrajna számára vámmentes gabonaszállítási lehetőséget biztosító kétoldalú szabadkereskedelmi rendeletet.
A bizottsági javaslat szerint búzából 900 ezer, kukoricából 400 ezer, árpából pedig 250 ezer tonnás kontingenst lehet majd vámmentesen importálni a közösség területére idén október 31-ig.
Ez komoly kedvezményt jelent: a harmadik országokból származó gabonafélék importvámtarifája jelenleg tonnánként 95 euró, a kedvezményes vámtétel – ez érvényes jelenleg az ukrán búzára is – 12 euró, míg az ukrán kukoricát eddig is vámmentesen lehetett importálni.
A hazai takarányfeldolgozók és malmok számára új lehetőséget is jelenthet az ukrán kedvezmény, és megmozgathatja az esetleg reexportban gondolkodók fantáziáját ism – mondta Pótsa Zsófia, a Gabonaszövetség főtitkára.
Ám egyelőre nem lehet tudni, hogyan működne a rendszer valójában – előfordulhat, hogy a bizottságnál jelzett importigényeket beérkezési sorrendben a készlet erejéig engedélyezik, de az is, hogy az összes igény beérkezése utáni összegzéskor a túligénylések függvényében visszaosztásra kerül sor. Ettől függ az is, hogy a hazai gabonaárakat mennyire mozgatja majd meg a változás, a bizonytalanság azonban érezhető a piacon – tette hozzá a főtitkár.
A VM számára kiemelten fontos, hogy az intézkedést bevezető jogszabályokba kerüljön bele a vámmentes importkvóta felfüggesztésének lehetősége, amennyiben az érintett termékkörben komoly piaci zavar keletkezik – válaszolta a Napi Gazdaság érdeklődésére a szaktárca.
Mivel az ukrán gabona eleve olcsóbb az uniós piacon forgó árunál, a hazai gabonatermelők félelmei szerint ha csak e tétel egy része Közép-Európába kerül, már csökkentheti a regionális árakat.
Közben az Európai Bizottság elemzése alapján a megjelölt mennyiségek várhatóan nem okoznak lényeges zavart az EU belpiacán a korlátozott mennyiségek miatt – közölte ezzel kapcsolatban a VM. Piaci források alapján Ukrajna valószínűleg már csaknem kimerítette exportlehetőségeit a 2013/14-es gabonatermést illetően. További korlátozó tényező, hogy jelenleg az ukrán belpiaci árak közel vannak a nyugat-európaihoz, így a vámmentesség ellenére sem biztos, hogy elfogy a kvóta (különösen árpánál). OrientPress Hírügynökség (OPH)