Hát, sebesség témában úgy látszik tényleg homályos valami. Idézgetnék egy kicsit.
Országos Vasúti Szabályzat I. kötet
(Országos közforgalmú és saját használatú vasutak)
9.2.3. Sebesség
Különböző járműtípusokra figyelembe veendő sebességhatárok
Országos közforgalmú vasutak..
(9 tétel min. értékkel)
Keskeny nyomtávolságú vasutak járművei max. 40 km/h.
Az ENGEDÉLYEZETT sebességet a járművön fel kell tüntetni.
9.3. Járművek feliratai
A vasúti járműveken a következőket kell feltüntetni:
- az azonosításhoz szükséges adatok ()
- az üzemeltetéshez szükséges adatok, jelek ()
- a MEGENGEDETT legnagyobb sebesség
- az üzemeltető által fontosnak tartott adatok, melyek azonban nem lehetnek megtévesztőek, vagy a kötelező feliratokat nem módosíthatják
- a nemzetközi forgalomban közlekedő járműveknél a nemzetközi egyezményben elfogadott, illetőleg kötelezően előírt feliratok
- emelési helyek
- személyszállító járműveken a fentieken kívül a szállítható személyek száma (ülőhelyek+állóhelyek 5 fő/nm-el), valamint a járművek utasterében a megfelelő tájékoztató, tiltó jelölések, feliratok.
Fogalmak meghatározása
Vasúti jármű engedélyzett sebessége az a sebesség, mellyel a jármű megfelelő műszaki állapotban lévő pályán tartósan és biztonságosan közlekedhet.
Vasúti jármű konstrukciós sebessége az a sebesség, mellyel a jármű rendeltetésének megfelelő sebesség kifejtésére alkalmas pályán megfelelő futásjósággal még közlekedhet.
Minket is meglepett, hogy éppen annál a KF-nél jelentett fel/be bennünket a mozdonyvezetői tanfolyam szervezése miatt, akitől engedélyt kaptunk a tanfolyam megtartására...
Ha megnézed a képeket a kocsitároló építésének befejezéséről szóló oldalon (nagyban megnyitva), láthatod, hogy a lemezek alatt van kb. 30 centi rés. Ott még én is be tudok bújni, ha nagyon akarok. Reggel kiállnak a telepről, délig úgy tudok fújni, hogy még takarásban is vagyok.
Miért, neked valaki azt mondta, hogy feljelentettem?
Egyébknét meg először a saját házatok táján tennétek rendet, mielőtt másokat fikáztok. Azon nem voltatok felháborodva, amikor a balatonfenyvesi kisvasúton egyenesekből rakták ki az ívet, csak azon, hogy valaki rámutat, ti is ugyanezt csinálájtok?
Az, hogy Balatonfenyvesen kft. formában működő gazdasági társaság épít, azt rossz néven veszitek. Azt, hogy Nagybörzsönyben, Királyréten szintén ilyen társaságok építenek, azt mint erényt adjátok elő.
Nagyon rosszul viselitek a kritikát. A szánalmatokon pedig legfeljebb mosolyogni tudok.
OFF:
Bocsánat, kedves Hangár: írtam, hogy nem vagyok benne biztos. :-)) Arról nem is beszélve, hogy amit én hallottam, az lehet, hogy ennek a mondatnak parafrázisa volt.
ON:
"Természetes, hogy két évtized alatt sokat változott a világ. Éppen napjainkban készül ezen utasítás korszerű, mai viszonyinkra illó új változta. Igazában egy teljesen új utasítás készül."
Konkrétan milyen változásokra gondolsz? Új vontató- vagy vontatott járművek, nagysebességű vonalak, központi forgalomirányítás, korábban nem látott technológia megjelenése? Mire gondolsz "korszerű, mai viszonyok" alatt?
"Na, jó szűkítsük egy kicsit: Vegyünk két magyarországi vonalat: 1,Gyermekvasút 2,Nagybörzsönyi EV. Mind a kettő kb 10 km hosszú, dízel üzemű, azonos nyomtávú. Lehet-e erre a két vasútra UGYANAZT az utasítást alkalmazni?
A különbség nagyjából annyi mint a közúton az autópálya és a kisfalu-nagymajor összekötő út között. Ha a bármelyik úton a másikra vonatkozó szabályzat szerint kezdünk közlekedni, hát hamar megérkezünk -örökre."
Nagyon jó példa. Csak nem a te álláspontodat támasztja alá, hanem azért, aki azt mondja, hogy egységes szabályoknak kell vonatkozni mindkettőre. A közúton ezt KRESZ-nek és Btk.-nak nevezik.
Néhány hététig nem jutottam a TÖRZSASZTALHOZ, s csak kutyafuttában olvastam át a hozzászólásokat. Előre is elnézéseteket kérem tehát, ha sikerülne egy "lerágott csontot" választanom a tálkéból, egyszóval már alaposan körbejárt témához hozzászólni.
Nem vagyok sem MÁV tiszt, sem felső fokú végzettségű közlekedési szakember, de nekem úgy rémlik alaposan keveredik néhány fogalom:
-- a jármű KONSTRUKCIÓS sebessége
-- a TÍPUS ENGEDÉLYEZETT sebessége
-- adott VASÚTVONALRA ENG. SEBESSÉG
E két utóbbi akár megegyező is lehet, de rendszerint nem azonos. Akár a vonali is lehet nagyobb, bár kisvasúton ez nem jellemző.
Megint más dolog persze az, hogy a az adott jármű konstrukciósan nagyobb sebességre képes mint amennyit aztán végül engedélybe kap. A Hernyó motor- és pótkocsik forgóvázatit sem 120-ra tesztetlették Németországban. Na de a nagyvasút végképp nem az én (törzs)asztalalom.
A Bax (Cax) kocsik alatti forgóvázat eredetileg a Boszna Vasútra fejlesztették ki, KONSTRUKCIÓS sebessége: 80 km/ó. Ott valószínűleg szaladt is ennyivel.
A Bax kocsik, MINT TIPUS, ENG. SEBESSÉGE: 60km/ó.
Aztán ki-ki ahol fut nem mehet gyorsabban mint az adott vonalra, pályaszakaszra (műszakilag, vagy közlekedésszervezési okból) engedélyezett legnagyobb sebesség. Persze szabályt erősítő kivétel van, (különleges próbavonat) de ez már itt megjelent.
Tudom, hogy elsőre nem egyszerű, de nézzünk egy közutas példát: Gondolom nagyon meglepődnél, ha a soros műszaki felülvizsgálaton gépkocsidra a hatóság max. annyi sebességet engedélyezne amennyivel ott lehet közlekedni, ahol éppen laksz. (Ha lakó-pihenő övezetben, akkor ez 30 km/ó!)
Az apropót egy debreceni Bax adata. Először a 80-as évek közepén láttam 80-as sebességfelíratot. (megkeresem a diát, ha otthon leszek, és legközelebb megmondom melyik számún) Akkor érdeklődtem, és megtudtam, hogy a MÁV Főműhelyben cserélték el a sablont.
Láttuk, lediáztuk, elemeséltük mint érdekességet, és senki sem akart a hatósághoz rohanni. Pedig puha diktatúra volt, a legvidámabb barakban.
Lehet, hogy miközben az ország európaisodott(nem az EU csatlakozásra, gondolkodásmód váltásra céloztam), mi vasútbarátok másfé ballagunk?
"A kisvasutak ott épültek, ahol a nagyvasút megépítése műszakilag lehetetlen, vagy, a későbbi forgalom várható nagyságát tekintve gazdaságtalan lett volna."
Ne kérdezzétek, hogy hányan és hányszor írták le ezt a mondatot az elmúlt közel másfél században! Szerintem a XXI. században sem kéne elfelejteni.
"A vonalak alkalmazkodtak a helyi igényekhez." Éppen a nagyvasútitól eltérő (TUDASOSAN ELTÉRŐRE MÉRETEZETT!) műszaki paraméterek adják, hogy a nagyvasúti szabályok, pláne az OVSz ami igencsak keretszabály, direktben nem minden probléma nélkül alkalmazhatók.
((Persze volt amikor tudatosan alaklmazták így. Gazdasági vasutak felszámolásakor többször hivatkoztak arra, hogy így-úgy (részletesebb info Felek Feritől) nem felel meg a MÁV szabályzatnak, tehát nem vasút, tehát nem is lehet. Persze nem ilyen direkt módon, de ez volt a lényeg. De most nem vasútfelszámolási érveket keresünk.))
Mi itt a vasútbarát szlengben könnyedén (és teljesen jogosan!) kisvasútnak nevezzük a Tátravasutat és Csorba-tói Fogast, a téglagyári 500 mm-es mozdonyos hálózatkákat, sőtt a fatelepi néhány méteres tili-tolit is.
Na, jó szűkítsük egy kicsit: Vegyünk két magyarországi vonalat: 1,Gyermekvasút 2,Nagybörzsönyi EV. Mind a kettő kb 10 km hosszú, dízel üzemű, azonos nyomtávú. Lehet-e erre a két vasútra UGYANAZT az utasítást alkalmazni?
A különbség nagyjából annyi mint a közúton az autópálya és a kisfalu-nagymajor összekötő út között. Ha a bármelyik úton a másikra vonatkozó szabályzat szerint kezdünk közlekedni, hát hamar megérkezünk -örökre.
A kisvasutak szigetüzemek. Itt tehát nem múlhatatlanul szükséges egységes szabályzat kialakítása. Vonatok nem futnak át egymás hálózatára, a dolgozók munkahelyváltoztatáskor vizsgáznak a helyi utasítsából.
A közúton más a helyzet, hiszen jogosítványoddal (egy-egy speciális igazolás kiváltásával) gyakorlatilag az egész világon vezethetsz. Bár azért adódnak itt is megtanulandó helyi (országos, kontinentális) eltérések.
Na, de vissza a sínekre: A fentiek elvben azt jelentenék, hogy akár minden egyes kisvasút kidolgozhat egy saját "KRESzT".
Ha az biztonságos, lehetővé teszi a gazdságos üzevmitelt és megflel a követelményeknek
akkor miért ne?
A KEMVnek mint sok műszaki-üzemi paraméterében a többitől eltérő kisvasútnak saját utasítása van. Természetesen a KKF által elfogadott, sőtt előírt, szabályzatról van szó!
Ám ha minden kisvasút él ezzel a lehetőséggel, akkor előbb-utóbb olyan kavalkád keletkezik, hogy a bábeli nyelvzavar ahhoz képest kutya füle.
Éppen ezért a MÁV kisvasutak mellett jelentős szeméylforgalmat bonyolító ÁEV-ek számára már a 80-as évek elején kidolgoztak egy egységes Utasítást. Ez nagymértékben épül az OVSz iránymutatására, és természetesen a MÁV utasításaira. ÁM! Figyelembeveszi az ÁEV-ek sajátos műszaki, szervezési jellemzőit! Ezt használják ma is.
(Szóval nem AS szabvány.)
Természetes, hogy két évtized alatt sokat változott a világ. Éppen napjainkban készül ezen utasítás korszerű, mai viszonyinkra illó új változta. Igazában egy teljesen új utasítás készül. Nyugi! Nem én írom, hanem diplomás szakemberek, és nem én ellenőrzöm és hagyom jóvá, hanem az illetékes hatóság.
Bocsánat, de hogy ismét regényt írtam, de talán nem érdektelen.
u.i. Ami a feljelentést illeti: sajnos nem idézőjeles. 2001-ben MINDEN IDEVÁGÓ ENGEDÉLY ELŐZETES BESZERZÉSÉVEL sajáthasználatú vasúti dízelmozdonyvezetői tanfolyamot szervezett egysületünk. Íly módon lehetővé tettük hogy akiket érdekell, munka tanulás mellett, (mint ahogyan a közúti jogosítvány megszerzéséhez szükséges ismereteket is el lehet így sajátítani) mozdonyvezetői jogosításhoz jussanak. A tanfolyam (mint bárhol máshol, közúton és vasúton) hatósági vizsgával, és a Magyar Köztársaság területére sérvényes jogosítvány megszerzésével fejeződött be. Ez volt az első eset, legjobb tudomásunk szerint, hogy egy civil szervezet szervezett és bonyolított le ilyen tanfolyamot, mindenki megelégedettségére, és örömére.
Illetve, majdnem mindenki örömére. Egyik törzsaszal társunk ugyanis (név, cím a házfelügyelőnél) feljelentett minket.
Ez egy kis hatóságközi egyeztetés után, mivel minden rendben volt, egy válaszlevéllel fejeződött be. Gondolom nem kell részletesen kifejtenem (amúgy is hosszan írtam már) mi volt a közlekedési hatóságok véleménye ez után a magyar vasútbarátokról.
Ha minden rendben van szerveződésetek háza táján, akkor miért aggódsz a "feljelentés" miatt?
Vagy rátok nem azok a szabályok vonatkoznak, mint más vasútüzemet lebonyolítókra, illetve az alkalmazott jogi formátoknak megfelelő szervezetekre?
Szerintem a jelenlévők közül senki nem olyan, hogy a vonatkozó jogszabályok, szabványok, rendeletek és utasítások ismerete nélkül kezdeményezzen mindenféle vizsgálatot. De ha az alapok hiányoznak, akkor nagyon szívesen segítek bárkinek.
A KF felé szerintem feljelentéssel nem, csak bejelentéssel lehet élni, de hát biztosan én vagyok az igényes...
Még egy picit az irrealitásoknál maradva:
azért biztosan örvendene a vasút, ha többszázmilliárdot fordíthatna egyetlen kocsi kiépítésére. Ha jól tudom, az Eurofima 8. keretében 1,7 milliárd Ft-ot költ a vasút a vezérlőkocsik átalakítására... 13 db kocsi.
Én nem tudom kik azok, akik egy hangyafasznyit tévednek bizonyos költségekben, de hát talán nem rájuk kellene hallgatni. Melyik mérőkocsi is lenne ez, amelyik többszázmilliárdba került?
A Bax-kocsikra festett sebességekről folyt a beszélgetés. Én "csak" a felirat értelmét kérdőjeleztem meg, miért írnak fel irreálisan magas sebességeket kellő alap nélkül? Ezt a "mindenkor következetes és igazságos" KF miért tűri?
Van több lehetőség:
- nem következetes és igazságos;
- még nem tud róla, ha valaki arra vetemedik, hogy ezt közölje velük, azt rögtön "a vasút ellenségének" nevezitek;
- ahol a jármű közlekedik nem vasút... tehát nem vonatkozik rá az OVSZ I., meg hasonlók, csak az AS jelű, erdőkben sokszor látott szabványsor.
Ha egy vita elméleti, akkor is lehet hasznos, sőt!
Gyakran egy gondolat-kísérlet több reménnyel kecsegtet, mint egy mindenféle mérőeszköz beépítését igénylő üzemi tesztsorozat.
OFF
Aranyos :) Bíztam benne, hogy valami építő, alberti kritikát is nyomsz a képek mellé egy külön weboldalon, mert úgy még jobban mosolyoghattam volna:) Kedves albert! Néha olyan szánalmas vagy! De a stílusod, az üldözési mániád, de legfőképp nélküled nem lenne topic ez a topic! :)
Egyébként ezekért is fel fogod jelenteni a KBK-t a Közlekedési Főfelügyeletnél, mint anno a mozdonyvezetői tanfolyam szervezésekor?
/OFF
OFF:
Ja, és tényleg gyógyítható bizonyos százalékban, így jó esélyekkel indulhatsz Te is...
:-)
Még valami: ironizálni mindenkinek joga van. Ez is függ a kulturáltságtól. Hogy világosan értsd, mire gondolok: én pl. jobban csípem az Illés finom humorát, mint a Tiédet, ami vaskosságánál fogva (lásd: ezt a diszlexiás esetet) talán már nem is humor.
És mégvalami: talán a Kabos mondta (biztos nem vagyok benne), de mélységesen egyetértek a tartalmával, Te is próbáld értelmezni: a viccben nem ismerek tréfát!
ON:
"...pálya is egész jó..., mert azt nem péefté-káefté, hanem a kisvasút saját pft szakszolgálata építette át."
Ezt már megint "nem értem". De bocs, nem kezdem előről...
A Csömödér-Doboskert (delta) szakaszon (azaz az új építésű vasútvonalon) a pályamunkákat egy kft csinálta, míg a Doboskert-Lenti szakaszt a Csömödéri Erdei Vasút pft. szolgálata építette át. Az első 1-2 évben nagyon is érezhető volt a két vonalrész közti minőségi különbség, de mára elég jól helyrepofozták az új részt is, kigörbítették az egyenesekből áló íveket, kiszedegették a vízzsákokat, stb.
"...pálya is egész jó..., mert azt nem péefté-káefté, hanem a kisvasút saját pft szakszolgálata építette át." Szerintem a "péefté-káefté" is tud jó minőségben dolgozni, csak többszörösébe kerül, mintha saját maga végezné... :(
Tolyás válasz erre | adatok | e-mail 2002.11.26 22:20 (7617)
(..)
Közben az utolsó simításokhoz közeledik a paphegyi járműtároló csarnok. A már elhangzott korábbi híresztelésekkel ellentétben sikerült teljesen zártra építeni, a következő évi befejező ütemre csak kisebb munkák maradnak, köztük sajnos a belső világítás kiépítése is.
Az előbb írt hozzászólásom sajnos elszálít, úgyhogy mégegyszer, röviden...
Tehát addig nem hiszem, hogy sok értelme van egy ilyen mérőpad vagy mérőkocsi megépítésének, amíg nincs Magyarországon rendszeres kisvasúti járműgyártás. Egy ilyen eszköz kifejlesztése nem olcsó dolog (ha jól tudom, akkor a legújabb MÁVos mérőkocsi is több százmilliárd Forintba (!) került), és most talán nem is erre van a legnagyobb szükség ebben az országban.
Az erdei vasutak által beszerezni kívánt motorkocsik végsebessége egyébként 60 km/h lenne, olya pálya már van ebben az országban, ahol ezeket ilyen sebességnél tesztelni is lehet.
A Bax kocsik sebességmérésével kapcsolatos vita pedig csak elméleti volt, de ez szerintem a hozzászólások komolyságán is látszik :)
A nem is olyan távoli múltban a KF ragaszkodott hozzá, hogy az FMK007-nek hívott, 200 km/h tervezési sebességű mérőkocsin a 200 km/h-s sebességet fessék át 160 km/h-ra, mert még csak erre a sebességre volt próbálva a jármű.
Kis hazánkban a nekünk nagynak számító 200 km/h-s sebességű próbákra se alkalmas szakasz, se igény nincsen.
Pl. a DWA-kocsik is Németországban voltak megfuttatva, mielőtt megkapták a 200 km/h-s jelet.
Ezek után nem értem, hogy a fent említett híres hatóság (vagy épp illetékes alárendelt szervezete)hogyan tűrheti ezeket a feliratokat, amiket a jelenlegi műszaki tartalom -finoman szólva- nem indokol...
Kíváncsi leszek, melyik erdei kizsvazsút vezetője fog milliókat áldozni egy olyan vontatójárműre, amelyikkel 80 km/h-ra lehet próbázni a Bax-okat, hogy utána 10-15 km/h-val járathassák őket.
Anélkül is rá lehet festeni a kocsi oldalára bármit, hogy a festék árán kívül költenének rá. Akár a 160-at is.