ciprián. Én is úgy gondolom, hogy pld. olajkutatásnál, vagy a pályaszámításnál nem a Newton képlettel számolnak, sőt, örülnék, ha tudnám, hogy van sűrűségléptékű is. De abból, amit az Univerzumról általában írnak, és amit tudhatunk, ahogy a taszító hatást keresik, és amit a bolygók "porbacsomósodásáról" írnak, hogy miért kicsi a fekete lyukak étvágya, stb. mégis arra kell hogy követkettessek, hogy egyolyan egyszerű üreges test, (amilyen az univerzumunk :o)), még nem volt kiszámítva. Mert nem is gondolják üreges testnek. Inkább egy butéliából kiszabadult robbanásnak. Én meg pont fordítva látom.
Ciprián Az nem vonzó annyira. Pedig a tömege ugyanaz. De a két lépték, a diszkrét és a folytonos között van analógia, és kapcsolat, de eltérés is. Amiért a sűrűségléptéknek is lehet kedvezőbb alkalmazása. Hogy nem azt mondod, hogy ez a tömeg ekkora teret SZORÍT ki, hanem azt, hogy ennek a térbeli testnek, ami lehet gömb, ekkora a sűrűsége. Az előzőben a tér a tömegnek idegen, az látszólag megszűnik ott, ahol a tömeg kezdődik. A másodikban a sűrűség a tér tulajdonsága, ezért folytonos. Itt a gravitáció is a térből, annak tulajdonságából származtatható.
ciprián Kerülgetem a problémát, hogy tömeget, vagy anyagot írjak, holott nem pont reájuk gondolok. Hanem térbeli fogalmakra. Most eszembe jutott a TEST. Az ugyebár lehet tiszta térbeli fogalom, akár tömegnélküli. Például téglatest. Aminek lehet sűrűsége is. A test sűrűsége. Ilyen problémáim vannak, ha kifejezném magam.
A két test probléma még megoldható, a hárommal már alig tudnak mit kezdeni...
Univerzumunkban azonban, belűl és a kvázihatárán, rengeteg ilyen pont van. Így azután soha nem lehet eljutni ahhoz az egyszerű gondolathoz, hogy annak terében lehet egy átlagos gravitáció, amit az előbb kiszámoltunk, végtelen (véges) sok irányváltással.
Abban a sokaságban a diszkrét lépték már nem működhet jól. (Egyszem borsó -borsó, több szem már főzelék.) Ott folytonos képlet, sűrűségváltozás, ami eredményre vezethet. Ott felváltja a pontonkénti szemléletet a folyadékok mechanikája. Függetlenül attól, hogy azt hisszük, külön pontok sokaságáról van szó. Erről szólt volna a "SCHWARZSCHILD KÉPLET: ÁRAMLÁSI KRITÉRIUM? topik. És ehhez kell a sűrűségléptékű gravitáció egyszerű képlete.
Szia 7 fő Ha elfogadunk egy olyan struktúrát, hogy mi Univerzumunk egy kvázi zárt világ, akkor még akkor is, ha annak a fala szitára van lyukasztva, de akkor is, VAN KÖRBE FALA FEL! (mindig a qajára gondolok) És annak van vonzása mindenfelől. Akkor Te a hátsó fal vonzását taszításnak mondanád? Jó nagy csavarok ezek. Csak az egyik elv lehet jó.
ciprián Ami azt illeti, úgy vagyok mint az egyszeri hályogkovács. Amint elmondta egy prof. neki, hogy mit tesz valójában, addig jól csinálta. Akkor vészesen abbahagyta... De addig én is csinálhatom? Megvárom a proffot.... Én egyébként mindig csak azt csinálom, amit megtudok szerintem tenni. Most például pontok sűsűségének hatását integráltam, végül, is azok összességét kaptam. Bevett fogása az analitikus geometriának, ha elég picik a pontjaim. Szóval amit kaptam eredményül, Te is azt kapnád. Hogy egy vékony, homogén falu kockában a gravitáció milyen fura. Persze nemcsak belül, de kívűl is. Nyilván nem gömbalakú. Például a maximum pontja középen a falon kívűlre esik, úgy 5%-ra. És csak nagyon távol kezd kiegyenlítődni. Dehát nem ismeretlen ez, ásványi lelőhelyeket találnak meg így a földön. Nincs semmi különös, a proff is így csinálná. Attól különös, hogy azt mondom hozzá: Van egy üreges, forgáselipszioid(?) UNIVERZUMUNK egy ritkább, tágabb világmindenségben. És hogy annak valamiféle tömeggel(?)rendelkező fala van, amelyet a K-EM? sugárzás? alkot? (ezért nyaggatom ezt a kérdést) És belül is vannak további sűrűség- koncentrációk (hogy a tömegről ne írjak, anyagról se). De túl rajta, a világmindenségben is. Például más univerzumok, hasonlóan EMZ-k? És mindezek hatására a mi univerzumunkban létrejönnek vonzó- taszító pontok. Ahol a galaxisok csomósodnak (de a bolygók meg kiszakadnak a napjukból!). És ahogy kialakul egy új koncentráció, újabb eloszlás történik. Minden változik.
Én mindössze azért jegyeztem meg a vonzás-taszítás ellentétet, mert Astrojan a gravitációs vonzással a gravitációs nyomást (nyomó gravitációt) állította szembe.
Úgy találom fogalmilag kifejezőbb gravitációs vonzás-t és gravitációs taszítást használni.
Habár, én nem mernék így belefogni, mert már a newtoni mechanika szerint is másként kell számolni a nulla kiterjedési pont gravitációját, és másként azét amelyiknek térfogata. van. Te a tömegpontot térfogatnak tekinted, amikor a képletedet felírtad, ez így nem lenne helyes megközelítés.
Ha pedig fekete lyukat említesz, akkor még rosszabb a helyzet, mert ekkor az ált. rel.-t nem lehet megkerülni. Az ÁR nem vektormennyiségekkel hanem tenzorokkal számol. Ha mégis vektorosan számolnánk, akkor a gravitációs energiát már nem szabad határozott térbeli eloszlásúnak kezelni. Az ált. rel. ilyenkor nem vektorokkal, hanem Fermi-koordinátákkal számol. A Fermi-kordináták forgómozgást végeznek, már ebből is látható, hogy a fekete lyukak matematikai kezelése nem a szokványos módon történik.
Szia 7fő A "vonz(ás)"-nak nem a "taszít(ás)" az ellentéte?
Nem (csak)! Hanem a másik oldal ott jobban érvényesülő vonzása is lehet...
Ha a térsűrűsége nem pont gömbszimetrikus. Mert akkor a gömbben mindenütt nulla. De az univerzumunk sehogy sem gömbszimetrikus, mert muszáj forognia. S így, éppenúgy, mint egy üreges kockánál, olyan asszimetria keletkezik benne, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy E-12 m/s^2 alatt hol, és milyen irányú.
De lesz olyan ember, aki ilyen mérések alapján meg fogja majd határozni legalább univerzumunk geometriáját.
De ciprián Elküldhetném neked azt az excelt, amiben egy 10x10x10 üreges kocka gravitációját számoltam, (integráltam, ha úgy tetszik), mégpedig szerintem pontosan. A kocka falának minden pontja azonos sűrűségű (nem pedig tömegű!) volt. És azt tapasztaltam, hogy a belsejében többszörösen irányt vált a gravitáció.- Hogy vannak olyan zónák, ahol tömegvonzás igen, anyag meg nem, semmi. Tudod, azt állítom, hogy Univerzumunk egy fekete lyuk (EMzárt) a ritkább VILÁGMINDENSÉGBEN. Így minden ok megvan arra, hogy a nem homogén, és nem gömbszimmetrikus sűrűségeloszlás miatt specifikus gravitációs tere legyen, vonzó....és TASZÍTÓ ... jellegű (mert a taszítás= a másik oldal vonzása....) A sűrűségléptékű képlettel ez átlagosan univerzumunkban E-12 m/s^2 körül adódik, ami már mérhető lehetne. De mert, hogy a nagyobb koncentrációk helyén irányt vált, vannak kisebb, és nagyobb, nulla értékű helyei is. Egyszerűen, az Univerzumunk sűrűségléptékű. A tömeg csak sűrűség x térfogat. A sűrűség meg a tér tulajdonsága. Azért kérdeztem én is, mi az, hogy anyag? (Még az előbb) Az univerezumunkban zónánként változik a térerő. A naprendszer határán sem a napétól függ, hanem az egész univerzumétól, aminek a nagyságrendje ott már jól belekavar. Számold ki: Univerzumunk vonatkoztatási (itt most az átlag) sűrűsége : E-25-29 nagyságrendű Sugara 14 Mrd fényév. Egyszerű szorzás az egész, az univerzumra: a=4(Pi)/3*G* E-27* E+27 m ~E-12 m/s^2 (most egy nagyságrendnyi együtthatót elhanyagolok.)
A naprendszerre: (~50 Mrd km = 5E-13 m) (ró) =2E+30/ (4(PI)/3 (5E+13)^3 =3,8 E-12 m/s2
Szóval, 50 Mrd km-re a naptól UNIVERZUMUNK átlagos GRAVITÁCIÓJA éppen a NAPÉVAL EGYENLŐ NAGYSÁGRENDŰ
Ezt szeretném tízszer aláhúzni.
VISZLÁT- VOYAGEREK!
Mert ők az elsők, akik erről tudomást szerezhettek. A második- úgy néz ki, hogy egyelőre, csak én. Ki lesz a harmadik? Az excel egyszerű, bárkinek elküldhetem. Az az egyik bizonyítékom, ugyanis. A sűrűségléptékű képlet levezetése is egyszerű, senki cáfolni nem tudta még. (Megpróbálhatja bárki, nem fog sikerülni!) Az igemagyarázat hozzá, az interpretáció, hm. az még vitatható...? De a VOYAGEREK mellette szólnak. És az sem kis érv...
Gézoo Egyszer úgy tűnik a válaszodból, hogy egy "fénycsomag" (korpuszkula) indul el. Máskor, hogy hullámok indulnak.
Ezek mind létezhetnek persze, csak tudnunk kell- két különböző léptékben! Ha például a hullámzó vízhez hasonlitod, (mert ezt is teszed), ott tagadhatatlan, hogy valami oszcillál. Tehát akkor nem állíthatod, hogy nincs oszcilláció! Pedig ezt is állítod! Hiszen amikor a maximumon van, a helyzeti energiája nő. Pont középen pedig a víz mozgási energiája van maximumon. Ez a kettő oszcillál, tehát, így jön létre a vízhullám.
Semmi probléma- ugyanezt kerestem a fénynél. Mert nemcsak én- de ezt bizonyíthatom, hogy korábban itt a fórumban mások- nálam képzettebbek is úgy gondolták, hogy az E és az M oszcillálnak. De azok nem tehetik, mert azonos fázisúak, elválaszthatatlan sziámi ikrek.
Valamivel viszont kell hogy oszcilláljanak? Vagy nem? Valamilyen energia átmenet, egy másfajta- csak kell, hogy legyen? És miért ne lehetne az valamiféle "elemi" anyag? Vagy anyag-elem? Tőlem akár bozon is. Ami az összes többi anyag építőköve? Az is az energia egy formája, és viszont.
Azt hiszem itt pontosan szükséges definiálni az anyag, tömeg és energia egymáshoz való viszonyát. Úgy lehetne nagyon röviden jellemezni ezeket, hogy az anyag mozgásának mozgásállandói egyaránt a tömeg és az energia. Ezért a tömegtől és energiától csak annyit várhatunk el, mint egy egyszerű mozgásjellemzőtől, de nem azonosíthatjuk ezeket az anyaggal. Amikor azt mondjuk, hogy az energia tömeggé alakul, akkor nem azt mondjuk, hogy az energia anyaggá alakul!
A Newton-féle értelmezés és a relativitáselmélet e tekintetben abban különbözik egymástól, hogy a newtoni szerint a nyugvó anyag kinetikai energiája zérus, ezzel szemben a relativitáselmélet mc^2 energiájúnak tekinti, vagyis newtoni szemlélettel mondva, nyugvó állapotban számol az anyag belső energiájával.
A fény ha nem is nevezhető vákuumban tömegnek, azonban minden bizonnyal anyag. Tehát amikor azon gondolkodsz, hogyan keletkezik a tömeg a semmiből, akkor ez jó kérdés, mert nem azt kérdezted, hogyan keletkezik az anyag a semmiből.
A Newton-féle mechanika a tömegpont gravitációjával számol. A közismert képletek a centrális mozgás impulzusmomentumának differenciál-egyenletéből jöttek ki, infinitezimális mennyiségekkel. Ezek az egyenletek csak tömegpontokra alkalmazhatók.
Ha üreges testen belül akarjuk kiszámítani a gravitáló erőt, akkor a fenti egyenleteket nem alkalmazhatjuk, tömegpont helyett integrálni kell a test térfogatára. Javaslom, első lépésben nézz utána, hogyan számítjuk ki a gömbhéjon belül a gravitációt.
Értem, én is gondoltam már, hogy a fény a kibocsátási pont tulajdonságait, modulációját őrzi. Így nem is oszcillál. Ez lehetne megoldás a kérdésemre, valóban. Ezen gondolkoztam, és még fogok is. Mert ekkor a probléma csak látszólag tűnik el. Visszavetitődik az induló meg az érkező pontra. Hogy a fény anyagból lesz, anyagot szállít. Az anyagtranszport leggyorsabb módja. És ha a kezdő ponton is anyagból nlett energiává, akkor ezt útközben is miért ne tehetné meg 100-szor, milliószor? Valakik, valahol hullám, dagályerőművekről beszélnek. Akkor valami mégis csak tovahalad? Azt mondod-hogy csak energia? Miért ne tegyem hozzá-anyag is. Ezt tudják, mihelyt a cunami eléri a partokat. Addig az nem látszik. De a célnál-ott igen.
Ciprián Gondoltam, hogy Te vagy az, és nem értettem az y-t. Rendben. Engem kizártak az ORIGÓBÓL, miután kiléptem, ez önmagában is érdekes... Érdemes megnézni most ott a csillagászatot, szinte kihalt.
Úgy gondolom, hogy a dolgok megközelítésének két szélsőséges lehetősége (LÉPTÉKE) létezik: a DISZKRÉT, és a FOLYTONOS. Amíg ezzel nem vagyunk tisztában, addig nem tudunk megbékülni vagy az ANALITIKUS GEOMETRIÁVAL, vagy a SZÁMELMÉLETTEL, holott mindkettő szükséges jó. Én korábban az analitikát kedveltem, most az algebrát inkább, mindkettő hasznos. Így fel sem merül bennem, hogy a fizikában bármelyik léptéket ezek közül lekezeljem? Csak megláttam, hogy a gravitációban diszkrét tömegpontokkal számolnak csak. Annak pedig a folytonos megfelelője lehet, ha nem tévedek, a sűrűség lépték. Pont olyan jó, szerintem jobb is, mint a diszkrét, a Newtoni:
a=4(PI)/3*G*(ró)*r m/s^2
Ez egy lineáris struktúrájú összefüggés, és r=0- nál sincs benne 0/0 osztás. Készítettem reá egy excel programot, egy 10x10x10 raszterre, eltérő sűrűségű raszterpontokkal. Eredményként azt kaptam, hogy egy üreges, vagy inhomogén sűrűségű térrészben a gravitáció hullámzik, ott is ébredhet vonzás, ahol nincs anyag. A Newton képlettel, elnézést,de nehezebb lett volna. Egy picurkányit. De a két megközelítés, bár gyökeresen eltérő az alapja, azonos eredményt adhat.
Az az érv pedig, hogy minek a másik, ha van már egy, elnézést, de még nekem is mulatságosnak tűnik.
Időnként előszeded ezt a dvagot, de sose fejted ki pontosan. Emiatt nem lehet vele mit kezdeni, lóg a semmiben. Ha rendesen, precíz definíciókkal, matematikai formulákkal leírnád, akkor meg lehetne nézni, magyarázzza-e az ismert jelenségeket.
Az ilyen áramló akármik esetében mindig felvetődik a következő: ezeknek kellene legyen valamiféle átlagsebessége (vektor átlag). Miért nem fékezik a keringő bolygókat? Ha a bolygónak sebessége van a dvag átlaghoz képest, szemből többet kap mint hátulról...
Ha megmondanád, pontosan hogyan áramlik a dvag, és milyen a kölcsönhatása az anyaggal, ki lehetne számítani a fékező hatást.
OK, valóban leírtam a "vonzó gravitáció" összetételt, csakhogy az adott helyen nem azt jelenti, amit Te bele akarsz látni. A Te "nyomó gravitációd" is azt váltja ki, hogy a testek egymás felé gyorsulnak, nem? Ebben az értelemben vonzó kölcsönhatás.
Hát éppen ebben az értelemben nem vonzó a kölcsönhatás. Hogy keverheted bele a vonzót, amikor szépen leírod, hogy nyomó gravitációs erő gyorsítja egymás felé a testeket. Akkor hogyan lesz ebből neked vonzó? A nyomó semmilyen értelemben nem vonzó.
A nyomó gravitációnál ugyanis külső erőtér az okozó, ez hordozza a gravitációs erőt. Ha egyik irányból a tömeg (a Föld vagy egy fekete lyuk) ebből a gravitációs sugárzásból leárnyékol egy kicsit vagy sokat, akkor mutatkozik csak meg az általunk ismert gravitáció.
Vonzó gravitáció esetén nincs külső erőtér, itt a Föld nemcsak megnyilatkoztatja a gravitációt hanem az erő okozójának is saját magának kell lennie. Ezt olvasd el mégegyszer.
A Föld belső hője meg radioaktív bomlásból származik, semmiféle rejtély nincsen benne.
Vagy valami másból származik és csak egy olyan állítást teszel ami lóg a levegőben, nem bizonyítja semmi. Itt vannak például a barna törpék vagy a Jupiter: a belső hőjük radioaktív bomlásból származik? Ha csak két lehetőségből kell választani:
radioktiv bomlás vagy nyomó gravitáció abszorpciója. Ugyan mi alapján döntesz? Csak nem az a döntő, hogy kizárólag te lehetsz aki tudod a választ? Ráadásul rosszul.
az impulzus vektormennyiség, így annak van iránya.
Attól, hogy van iránya, még az impulzus nem lesz negatív. A mínusz előjel vonatkozhat az irányra, de nem magára az impulzusra. Vagy ez neked zavaros?
11636 Akkor most mégiscsak a tömeg a gravitációs erő forrása, és nem a "DVAG" közeg nyomása?
Mi lenne ha megpróbálnád megérteni miről van szó. A DVAG "közeg" az erő okozója és forrása. Ez az erő önmagával egyensúlyban van, ha nincs benne tömeg akkor ebből az erőből nem látszik semmi. Ha tömeget teszel bele, lásd feljebb is, akkor az árnyékolás miatt megynyilvánul, az erővektorok különbsége adja az általunk ismert gravitációs erőt. Tudod, nagy erő felülről, picit kisebb erő alulról (az árnyékolás miatt), és a két erő különbsége adja a súlyodat. Azért kíváncsi lennék mekkorát döndül az arcod amikor egyáltalán képes leszel felfogni miről beszélek.
Egy adott szubkultúra nyelve idomul ahhoz, amit le akar írni. A matematika és a fizika nyelve más volt 100 éve, mint most. Nem akarok belefolyni a fizikai elméletek kísérleti ellenőrzésébe, Korom Gyula írásait sem ismerem. Természetesen mindenkinek jogában áll megkísérelni bármely eszközzel és bármely nyelven cáfolni az elfogadott elméleteket vagy beszűkíteni azok érvényességi körét. De mindenképpen jobb eséllyel indul valaki, ha beszéli az adott szubkultúra nyelvét.
Hát...., az általad felsorolt "reális" részecskéken kívül is vannak dolgok..... Még mindíg nem mondtál egy érvet sem, ami alátámasztaná azt, hogy a félvezetésnél keletkező "pozitív lyuk" miben is különbözik a "reális" részecskéktől. (elárulom, semmiben....ezért is nevezik részecskének (nem nem "reális", hanem kvázirészecskének))
A fény által a feltételezett nyugvó éterben megtett utak nem is lehetnének különbözőek, ha a megfigyelők (tükrök) nem mozognának az éterhez képest. A forrás mozoghatna bármilyen sebességgel, ha a tükrök abszolút nyugalomban lennének. Ellenben a tükrök mozgatása akkor is különböző bejárt utat jelentene, ha a forrás az éterben nyugalomban lenne. Ezt inkább a múltkori írásodra reagáltam, nem a mostanira.
"De hogy gondolod, amikor a rövidebb utat hamarabb bejáró fény beérkezik a splitterhez, akkor a rövidebb utat bejáró rezgések hirtelen kimerevednek, és a splitterhez éppen beérkezett fázis megvárja, amíg a hosszabb utat bejáró rezgések is beérkeznek?
A Michelsonék által követett számítás implicit módon ezt jelenti!"
Mindenben egyetértek. Ugyanakkor ezt - ha igaz kettőnk, és sokan mások álláspontja e tekintetben - akkor pusztán a matematikai működőképesség nem lehet döntő egy fizikai modell megítélésében.
Az elnevezés és annak fogalmi definíciója - Te is tudod - konvenció kérdése. Éppen ezért én magam egyedül nem tudom megoldani, hiszen konszenzus szükséges. Viszont különösebb nehézség nélkül tudok alkotni olyan fogalomrendszert, amelyben az általad felvetett problémák az átlagember számára érthetőségi zavarokat nem okoznak.
Tehát:
Ha a körülöttünk lévő világot megismerve fogalomrendszerben akarjuk csoportosítani a jelenségeket, akkor az alábbi alapvető összetevők kínálkoznak:
Anyag (és különféle tulajdonságai, pl. tehetetlen tömeg, súlyos tömeg, szín, rugalmasság, stb.)
Tér (három dimenzióval)
Idő (fiztikai idő skaláris, történelmi és biológiai idő egydimenziós vektor).
Energia (kinetikus energia, helyzeti energia, kötési energia, rezgési stb.)
Mentális funkciók.
Stb.
Ezek itt filozófiai fogalomalkotások. Ezek nélkül nincs, vagy szétesik a tudomány és értelmetlen szemantikai viták örökös színterévé válik értékelhető továbblépés nélkül. Legalábbis nagyon romlik a fejlődés hatásfoka.
Most jön az, hogy miként lehet mérni az alapvető tényezőket.
Az anyag mennyiségét a leginkább azzal a tömeggel lehet jellemezni, amelyet a teljesen anyagmentes térbnen történő igen kismértékű gyorsítás során szükséges erőhatás és a gyorsulás hányadosa jellemez.
Stb. Stb.
A mérhetőség nem válhat a definíció alapjául. Legfeljebb vannak dolgok, amelyeket definiáltunk ugyan, de még nem tudjuk megmérni. Ilyen volt például a Hold-Föld távolság, egészen addig, amíg a csillagászokelső ízben meg nem mérték. Attól még, hogy nem tudtuk megmérni, biztosak voltunk abban, hogy van ilyen távolság.
A fény mivoltáról ma sem tudunk igazán megbízhatót. ERgy azionban bizonyosnak látszik az ellenkező bizonyításáig: Vagy anyag, vagy rezgési energia. Biztosan tudjuk (tudni véljük az ellenkező bizonyításáig), hogy nem tér, és nem idő.
Azzal nem értek egyet, hogy az anyag és a tömeg fogalmai le vannak foglalva a tapintható, a mérhető vastagsággal és a tehetetlenséggel rendelkező valami számára. Egyes fizikusok, megengedem, a mainstream fizikusok által használt tolvajnyelvben valóban ez a szűkített fogalomhasználat igen gyakori, sőt általános, azonban amikor kilépnek a köznyelv és a filozófia területére, akkor már le kell fordítani a mondanivalót a tolvajnyelvről az általánosan érthetőre.
Ha a fény nem részecske és nem anyag, akkor micsoda? Akkor hullám. Egy miozgásállaot terjedése a közegben. Nem átmenet anyag és energia között, hanem csak és kizárólag hullám, az anyag mozgásának egy különös fajtája, amely statisztikus törvényekkel írható le könnyebben, bár elméletben a köezg valamennyi részecskéjének pillanatnyi helyzete és sebességvektora is meg lenne adható, de persze csak elméletben.
Amit a fénysebesség mint abszolút határsebesség, valamint a Lorentz-kontrakció és a fénysebesség közeli állapiotokkal kapcsolatban mondasz, ismét az egyes relativitáselméleti modellek közötti keveredésre utal.
Hosszanti kontrakció csak Lorentz elméletében van. A relativista SR esetében mindez csak látszólagos, ezért a SR megengedi tachionok létezését, míg Lorentz elmélete nem. Arra nagyon kell vigyázni, hogy fogalmakat minden esetben az adott modellen belül alkossunk és használjunk.
MAJD, EGYSZER, HA A MODELLEK KÖZÖTT VALÓDI DÖNTÉST LEHET ELÉRNI A TERMÉSZET KÖVETKEZETES KÍSÉRLETES KIKÉRDEZÉSE ÚTJÁN - MERTHOGY ELMÉLETILEG EZ LEHETETLEN (MINT AHOGYAN EZT GÖDEL IS MÁR MEGÍRTA - AKKOR
ÉS CSAK AKKOR LEHET BIZONYOS FOGALMAKAT KIZÁRNI, MÁSOKAT ABSZOLUTIZÁLNI.
(Bocs, nem írom le mégegyszer kisbetűvel, mert beakadt a CapsLock).
Szóval szerintem a fény vagy hullámn, vagy részecske, ezért teljesen szükségtelen új fogalmat alkotni, amely szerint a fény foton is, meg hullám is meg részecske is egyszerre. Lehet, de szükségtelen, és amíg nincs bebizonyítva a kettős természet, addig legfeljebb munkahipotézisként szabad alkalmazni ezeket a fogalmakat. Nincs olyan kísérlet, amely igazolná a fény kettős természetét. Még azt sem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy anyag, vagy rezgés. Aztz meg végképp nem tudjuk, hogy lehet-e egyszerre miond a kettő. Persze lehetséges, a következőképpen:
A fényforrás baromi gyorsan rezegteti az étert, és közben még részecskéket is pufogtat ki magából, és ezek a részecskék hullám, vagy spirális alakban baromi nagy sebességgel szörfölnek a baromi nagy frekvenciával rezgő hullámok hátán. Ebben az esetben sincs azonban a fénynek kettős természete, hanem egy összetet folyamat, amelynek során hullámok és részecskék is elhagyják a forrást. Ez azonban már efgy úju modell. Ez is klehetséges. És a fene tudja még mi minden lenne lehetséges, mert elvben elképzelhető. Az igaz tudomány ennél egy kicsit több. Csak a bebizonyíthatóü, de legalábbis a nagy mértékben valószínűsíthető az, amit tabnít. Minden egyebet munkahipotázisként kezel, és mialőtt kísérletesen tesztelné, nerm nyilatkozik annak igazságáról, vagy hamisságáról. A ma fizikája nem ezt teszi. Többségében kimerül elméletek, matematikai modellek gyártásában. Ez nem baj, mert ez vezet előpre. De a gyakorlati tapasztalás igazolása nélkül hegemóniűára törő elméletek még akkor sem számítanak tudománynak, ha ideig-óráig sikerül is megkaparintaniuk a hegemónia pozícióját.
Hát körülbelül így gondolkozom tudományról és fogalomalkotásról. De ha megengeded, sokkal fontosabbnak tartom a Korom által felvetett MM-kísérlet körüli új probléma tisztázását. Ez alapvetően el fog dönteni sok nyitott kérdést.
A 3. pontra adott reflexiómban azt is tisztáztam, hogy az optikai útkülönbség nem egy, vagy bármely szakasz hossza, hanem a forrás által fenntartott fázistér két pontja és a forrás közötti térbeli távolságkülönbséget jelöli, és ennek a távolságnak a függvénye a két pont között fennálló fáziskülönbség.
Azért feszegettem ezt kicsit, mert itt lesz majd Korom tévedése. Bevezeti ugyanis ezt az "optikai útkülönbség"-et, ami nem egyéb, mint egy topvábbi beiktatott fogalom. Növeli a gondolati lépések számát, azt célozva, hogy néhányan nem képesek bizonyos számú lépésnél többet egyben, tisztán átlátni. Emiatt nem veszik észre a téves következtetést.
Leírom neked, hol van a tévedés, hátha rájössz te is, és nem kell egyenként végigrágni a hülyeség stációit...
Az optikai távolságot Korom a következőképpen használja fel:
a szakasz két végének a távolsága nem változik, távoli forrás hullámterében van, így a két végének fáziskülönbsége nem változik. Igaz ez mindkét távoli forrás terére. Ez irendben is van, igaz.
Ha ezt direktben felhasználná, jobban észre lehetne venni a csapdát, ezért még sokat ködösít, hogy csak az "optikai útkülönbség" mint fogalom maradjon meg a fejekben, meg az, hogy "a fáziskülönbség nem változik". Az viszont lehetőleg ne maradjon meg, miből származtatta.
Mikor úgy gondolja, már senki se emlékszik a dologra, felhasználja fenti két gondolatot arra, amire már nem érvényes.
A hiba:
A két távoli forrás frekvenciája a szakasz éterhez mért sebességének függvénye. Úgy vette fel ugyanis, hogy a szakasszal együtt mozgó forás fényével essen egybe, ehhez pedig más sebeségnél más frekvencia kell. Ennek következtében más sebesség esetén más lesz a távoli források frekvenciája. Ha más a frekvencia, más lesz a fáziskülönbség is. A fáziskülönbség tehát mutatja az éterben mért sebességet.
