A népszabóságból szerencsére kivakaródzott Bayer Zsolt ismét a tőle megszokott találó cikkel rukkolt ki:
Szuverenitások
A legszembeötlőbb mégiscsak az, hogy az ukrán válságból is belpolitikát igyekszik csinálni a baloldali koalíció. Ennek során hétpróbás volt komcsik válnak megveszekedett oroszellenessé, és ugyanők ajnározzák Ukrajna területi egységét, szuverenitását és sérthetetlenségét. Ez utóbbival amúgy rendben is lenne minden. Ukrajnának – mint minden más nemzetnek, országnak, államnak – elidegeníthetetlen joga a szuverenitás és a területi egység sérthetetlensége. A probléma azzal van, hogy ezt az elidegeníthetetlen jogot némiképp szelektíven kezeli a fényességes Nyugat.
A Nyugat – élén az Egyesült Államokkal – éppen úgy birodalomként, nagyhatalomként viselkedik, és éppen úgy birodalmi érdekeinek rendeli alá a nemzetek szuverenitását és az emberi jogokat, mint Oroszország. Éppen ezért nem számított és számít semennyit sem Irak, Irán, Afganisztán, Szíria szuverenitása és területi sérthetetlensége, miképpen nem számít semennyit sem a palesztinok önrendelkezési joga. Irakba, Afganisztánba egyszerűen bevonult az Egyesült Államok, szövetségesei támogatásával. A bevonulásokhoz pedig casus belliket hamisítottak. Igaz? Vagy már elfelejtettük, hogyan hazudta tele a világot Amerika és Nagy-Britannia Szaddám Huszein vegyi fegyvereiről? Amelyekről tudva tudták, hogy nem léteznek, de gátlástalanul belehazudtak a képünkbe. Persze lebuktak, de nem történt semmi. Illetve annyi történt, hogy a NATO gyártott sok tízezer hullát Irakban, és Amerika kirabolta a bagdadi múzeumokat. Nagyjából ennyi hozadéka lett a „demokrácia exportjának”, ami amúgy a pőre hatalmi érdekeken kívül semmilyen célt nem szolgált. Hacsak azt nem, hogy a egész világ láthatta, miképpen viselkednek a megszállók, a „demokrácia követei” az Abu Ghraib foglyaival, hogyan vizelik le ellenfeleik tetemeit Afganisztánban, s miképpen gyalázzák meg a legalapvetőbb emberi jogokat is Guantánamón.
Mindezeken túl Izrael úgy repked a közel-keleti térségben vadászgépeivel, mintha csak a postát hordaná széjjel, és válogatás nélkül bombázza Szíriát, Iránt, Libanont, ha neki nem tetsző célpontokat vél felfedezni ezekben az államokban. Teszi mindezt az Egyesült Államok és a Nyugat hallgatólagos támogatásával vagy jóindulatú félrenézése mellett. És állatként bánik a Gázai övezet palesztin lakosságával. (Arról már ne is beszéljünk, miképpen hallgatja le Amerika az egész világot, beleértve a szövetségeseit is!)
Hát ezért nincs joga és erkölcsi alapja a Nyugatnak és az Egyesült Államoknak, hogy megszólaljon Ukrajna ügyében. Ráadásul Putyinnak még arra sincs szüksége, hogy hazudozzon, és hamis ürügyeket gyártson a beavatkozáshoz. Neki ugyanis ott van tíz-tizenhárom millió orosz Kelet-Ukrajnában, és ott van a fekete-tengeri orosz flotta a Krímben. Ezek egyike sem hamisítvány. Oroszország pedig nagyhatalom. Egy nagyhatalom minden visszataszító erőfölényével és kíméletlen érdekérvényesítésével. Vagy tényleg azt hitte bárki, Oroszország meg fogja engedni, hogy a NATO beköltözzön Ukrajnába, a saját hátsó udvarába? Hogy Oroszország majd tétlenül nézi, ahogy a Nyugat atomfegyvereket telepít az alhasába? Vajon az Egyesült Államok megengedné ugyanezt? Mondjuk Kubában? Már láttuk, hogy nem engedi meg. És ez teljesen normális. Akkor miért hümmög most a sok farizeus az oroszok viselkedésén?
Ráadásul az ukrán helyzet önmagában elképesztő. S az a Nyugat viselkedése ebben az ügyben is. Sorra és sietve ismerik el az „új ukrán hatalmat”, és az sem érdekli őket, hogy senki sem tudja: mi is ez az új ukrán hatalom. Kik ezek az újak, és mit akarnak? Timosenkót? Amikor letartóztatták, ugyanazok a képsorok járták be a világsajtót az arany budijáról, mint most Janukovicséról. Mitől tűnik most Timosenkó arany vécékeféje marsallbotnak? És mi van azokkal a vad, szélsőséges, illetve valóságos náci ukrán politikai erőkkel, akik ebben a pillanatban élvezik a Nyugat támogatását és elismerését. Egyelőre nem számít, mit is képviselnek? Egyelőre csak tegyük be oda a lábunkat, menjen be az IMF, gyarmatosítsunk, szerezzük meg a hetven centi vastag ukrán termőföldet és a hatalmas ukrán piacot, aztán majd utána szelektálunk? Így lenne az igazi, mi, gazemberek?
Ezek az itthoni politikai mikiegerek (co. by Antall József) pedig azt követelik a kormánytól, hogy sietve ismerje el az új ukrán kormányt. De 1.: nincs is kit és mit elismerni; 2.: ezek az új politikai erők legelőször is a nyugat-ukrajnai nemzeti kisebbségeken fognak majd bosszút állni – ruszinokon, lengyeleken, románokon, magyarokon. Hová és miért is kell rohanni az elismeréssel?
Sajnálatos és rettenetes, ami Ukrajnában és Ukrajnával történik. És egyetlen logikus és érthető momentum van benne: Oroszország viselkedése. Ami legalább annyira idegesítő és félelmetes, mint az Egyesült Államok és szövetségesei, valamint Izrael viselt dolgai a Közel-Keleten.
Úgyhogy maradjon mindenki csendben. Senki nem vethet a másik szemére semmit sem. A magyar diplomácia pedig legyen fölöttébb óvatos. A kárpátaljai magyarok sorsa a tét. Akkor pedig a legkevésbé az ellenzék idiótáinak és gazembereinek óbégatása számít.
