Csak a google translate nem mindig tud japánul. :) Persze nagyjából jó, de ha rá szeretnétek keresni majd a terméknevekre, illetve érdekel, milyen zöldség adta az ihletet:
Még kicsit személyre kell szabni, meg általánosabb fórum lesz mint ez, de elsőre úgy gondoltam hogy a "Magyar" kategórián belül létrehozhatunk alkategóriákat témák szerint (tesztek, márkák, tinták, stb.)
A másik előnye ennek az oldalnak hogy támogat dátumokat, naptárakat, és helyszíneket, szóval ilyen posztot is lehet csinálni a jövőbeli találkozóknak:
Nekem volt egy hasonló Baoer, vagy talán pont ugyanilyen tollam. Számomra a tanulság annyi, hogy a tisztán fém tollak kissé nehezek, illetve engem zavar a fém szekció rész, mert csúszik rajta az ujjam és hosszabb írásnál fárasztó fogni. De nem kizárt, hogy nálad ez nem lesz probléma. A hegy nekem kissé karcos volt, persze lehet csiszolni rajta, de valahogy nem az igazi. Mindenesetre nem látom jól az árat a belinkelt oldalon, de pár dodóért megéri kipróbálni. Masszív felépítésű, jól összerakott toll egyébként. Ha javasolnom kéne kezdő tollat, a jól bevált Jinhao X450 vagy X750-et ajánlanám, nekem mindegyik tökéletesen bevált, és az ára szintén nevetséges. Azoknál karcosságot nem tapasztaltam, sem tintaakadozást. Ha tudsz öt rugót áldozni kezdő tollra, akkor nézd meg a Lamy Safarit valamelyik Pirexben. Rögtön tudni fogod, neked való-e.
Én mindig fektetve tartom a tollaimat, soha egyetlen sem folyt még ki. Szerintem ez valami régi legenda lehet. Nyugodtan tartsd úgy, ahogy akarod, nem történik semmi baj, modern, kipróbált eszközökről van szó.
A tintákról: nem is gondoltam eddig arra, hogy a tintáim nem bőrbarátok és nehézfémeket tartalmazhatnak. :-)
Viccet félretéve, szerintem nyugodtan vásárolj bármilyen tintát, amit a piacon találsz. A legkönnyebben hozzáférhetők (én most csak üveges tintáról beszélek, mert patron nem használok) a Lamy és a Pelikan 4001 széria. Mindkettő megbízható, jól folyó, szép, erős színű tinták. Ha hozzáférsz, ajánlom még az ár/érték bajnok Diamine-t, száznál is több színnel. Nem hallottam még olyat, hogy valakinek ráfolyt a kezére a tinta, és baja lett vele.
Tehát a korábbi 8 modell újrakiadása mellett további 4 modellt hoznak ki, havonta jelentkeznek velük. A padlizsán szeptemberben jön, a répa jövő januárban.
Nagyon kellemes volt, a helyszín is jobb (a természetes fény miatt), és ismét akadt néhány különlegesség. Szó esett arról, hogy valahogyan modernizálni kellene a fórumot és több embert mozgósítani, összehozni.
A héten kezdtem érdeklődni a töltőtollak iránt és elhatároztam hogy
veszek is egyet. Mivel nagyon keveset tudok a témáról ezért utánna olvasgattam/videót néztem, és kinéztem magamnak egy olcsó darabot wish-ről. Link: Baoer 3035 Stainless Steel Medium Nib Fountain Pen.https://www.wish.com/c/576cc9f55601126f85f7f109
Első darabnak ezt találtam legjobbnak de ti látom profin benne vagytok hogy mi a jó es mi nem. Mennyire lenne érzékeny ha 1tolltartóban tárolnám a töltőceruzák mellett. A tolltartoban szinte mindig fektetve lenne. Mekkora az esélye hogy így kifolyjon?
A hegy "közepes méretű" 0,5mm. Nem fogja kaparni nagyon a lapot?
Valamint honnan érdemes olyan tintát venni ami bőrbarát és nem tartalmaz nehézfémeket?
Egy motorháztető alá hajolásnál ért egy kis mozgásszervi baleset, azután már nem tudtam érdemben mozogni.
Sajnálom, hogy nem lehettem ott. Nem készült fotó? Milyen volt az esemény? A tintát köszönöm, majd meglátjuk, hogy a következő találkozó mindkettőnknek jó lesz-e.
Ó, kár. :( Félreraktam neked a Sherwood Green mintát, ha akad olyan fórumtársunk, aki el tudja hozzád juttatni személyesen és eljön ma, szívesen átadom, ha nem, akkor a legközelebbi találkozóra hozom.
Tisztelem a bizarr ötletek iránti szenvedélyed és a kitartásod, de a felvetett probléma semmilyen mértékben nem talál visszhangra bennem. 😃
A golyósból a töltőtollba éppen a tinta minősége és sokfélesége, valamint az érzés miatt költöztem át, nem tudom elképzelni, hogy bármi oknál fogva visszamenjek hozzá. 😃
A sherwood green érdekelne, de nekem nincs csere fiolám. Pedig szívesen viszek én is tintát cserébe, valahol itt a fórumon van egy link, milyen tintáink vannak, mindjárt megkeresem.
Sziasztok! Megyek én is holnap a talira! Kb másfél órával előbb érek fel, szóval majd kóválygok egy kicsit. Lehet átmegyek a BomoArt-ba a Várkertbe megnézni a kortárs limitált kiadásokat, meg az új mintákat. Viszek kb 12 tollat, de azt nem ígérem, hogy mindegyik fel lesz töltve :D
Üdvözlöm a természetes fényű helyszínt. Igyekszem ott lenni holnap! Dani, elhozod a Hipo noto naplót, ha megvan már? Én nem viszek sok mindent, mert mostanában nem voltak beszerzéseim, de nálatok úgyis mindig annyi minden van, mint egy kirakodóvásáron. 😃
Kell esetleg valakinek valami a Tollak boltjából? Reggel megyek Hűvösvölgybe.
Én abszolút a tinták miatt vagyok ennyire a "hobbiban" szóval üdv a klubban! :D Kaweco tintákból pont most kezdtem el kipróbálni a patronjaimat, kaptam egy levelezőtárstól majdnem minden színből egyet. Az első a Smokey grey lett mert ezt láttam már több oldalon és nagyon szép szürkének ígérkezett. Többen mondták, hogy túl világos, de én gondoltam á, jó lesz az nekem. Hát nem :D Sajnos tényleg annyira világos, hogy Tomoe River papíron nem is igazán olvasható. :/ Nekem meg a leveleim nagy része azon íródik, így a tinta nem lesz megvevős. :/ Nem mintha nem lenne 2 másik szürke, Diamine Grey és Earl Grey, ami jó, de hát ugye ez nem így működik. :D
Ha a következő találkozóra majd tudsz esetleg jönni (aminek az időpontja Június 30 lesz és lesz egy amerikai vendégünk is!), akkor meg fogom tudni mutatni ami éppen a tollban lesz. :)
Többieket meg várjuk szeretettel holnap! Tessék mozgósítania magát mindenkinek egy kicsit! :P
Ha már tinta. Még mindig nem tettem le a tinta gyártásról. Mármint olyan tinta gyáértásáről, amit golyóstollban lehet felhasználni. Tudom-tudom, minek? Csak. :) Kísérletezgetni. Bíró József nyomdokaiba léppve próbálkozok. Egyedi színeket lehetne létrehozni. Persze tesztelni kell majd a tartósságot, állóságot, színtartósságot. 1939-hez képest azért vannak már anyagok amivel lehet próbálkozni. Már csak azért is, mert mefelénk nem lehet kapni az ICO kaméleon tobba való betétet. Debrecenből szoktam hozni, de legutóbb is csak 3 db volt a szokásos papírpoltban. Ha létre tudnék hozni egy használható tintát, akkor ez a gond is megoldódna. Kiürült betétem van egy halom. Lehet próbálkozni.
Érdekes ez a tinta dolog, én csak a Diamine Oxford blue-t használtam a Sailorba, de nagyon nem volt jó párosítás. Míg a H. eclat de saphire vagy a Lamy kékjei tök jól működtek. Ha ilyen kis tollat keresel, az indiai Parker vector a húgomnak nagyon bevállt. Olcsó ebay-en, egy kicsit még kisebb, a hegye szokatlanul rövid, de nagyon szépen ír. Nem vastag, nem száraz, nem szárad könnyen be. Mondjuk ebből csak egy van, így lehet, hogy szerencsénk volt :)