A megfigyelő egyállandó frekvenciát észlel. Olyan ez, mint ha egy állandó szögsebességgel forgó korong egy pontját nézné. Ha eltelik t idő, akkor az idő és szögsebesség szorzata lesz a frekvencia. Tökéletesen függetlenül attól, hogy hol van éppen a megfigyelő.
Természetesen ettől még kiszámolhatod a térben az adott időpontban a fázishelyzetet, és az pontosan annyi lesz, amennyit számoltam.
Tehát ne csak beszélj, hanem számolj. Mert az érvelésed helytelen, és ha ezt nem látod be, talán meg tud győzni a saját levezetésed.
A most behozott következtetés is rendben van, ha: először rögzíti az éterben álló forrás F frekvenciáját, és utána nézi meg a relatív fázist különböző c fénysebességekre. Tehát megint benne van persze ugyanaz a kis méreg: a relatív fázishelyzet függ a frekvenciától. Ha a frekvenciát úgy választotta volna meg, ahogy a legelején írta, tehát egy v sebességű fényforrás kiváltására c fénysebességhez, akkor a relatív fázishelyzet függene v-től.
A cikk II. bekezdésében, az 5. oldal alján az utolsó bekezdésben Korom tiszta formában elköveti a hibát. Nem veszi észre, hogy az éterben álló forrás frekvenciája v függvénye (így kell megválasztani, hogy egybeessen a v sebességű forrás fényével). Így aztán a relatív fázishelyzet is v függvénye a frekvencián keresztül. Csak azt nézi, hogy rögzített F esetén eltolásra nem változik a relatív fázis. Persze hogy nem. A más sebességhez választott más frekvencia miatt változik...
Egyébként nem ez a legvalószínűbb elmélete a Phobos és Deimos születésének, hanem az, hogy befogott aszteroidák. Nem tudok most részletes számításokat idézni, de valami olyasmi rémlik, hogy az árapály erők sose tudták volna kettészakítani.
Ami abból is látszik, hogy a Phobos már a gravitációs Roche-határ alatt van, és mégse töredezik szét. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy nemcsak a saját gravitációja tartja össze, hanem más erők is (vagyis nem porgömb, hanem szilárd anyagból áll, és ennek jelentős kohéziója van).
Az elsős gimnazista által végzett számításban hibát látok. Az éterben a rúd elejének a t0 időpontban megadható pillanatnyi tartózkodási helye és a t idő eltelte után a rúd végének az éterben számított pillanatnyi tartózkodási helye közötti fáziskülönbséget valóban a rezgések F frekvenciája és a futási idő (pontosabban a fény által az éterben befutott távolság határozzák meg. A futási idő alatt azonban a rúd eleje vt utat tesz meg, tehát elmozdul a fázistérben, így nem csak a rúd végének a fázisszöge, hanem a rúd elejének fázisszöge is elfordul ugyanolyan mértékben. Ezért a t időpillanatban a rúd eleje és vége között fennálló faziskülönbséget a futási idő, és a fázisszög elfordulása (mivel, azonos mértékű) nem befolyásolja, kizárólag az optikai útkülönbség és annak változása az irányadó. Korom azt állítja, hogy ugyanez akkor is igaz, ha változik az éterszél sebessége, és következményesen a frekvencia.
Érdekes dolog, hogy matematikát akarsz művelni, de képletek nélkül... tehát mégegyszer: az L-l hosszú szakasz egy f0 frekvenciájú, az éterhez képest álló F0 forráshoz képest FI = 2*PI*(L-l)/lambda0 = 2*PI*(L-l)/(c*T0) = 2*PI*(L-l)/(c/f0) = 2*PI*f0*(L-l)/c fázisszög-elfordulást jelent, függetlenül attól hogy áll vagy mozog. Ha figyelembe vesszük, hogy az f0=f*c/(c-v), akkor FI = 2*PI*f0*(L-l)/c = 2*PI*f *(L-l)/(c-v).
"Bárhol is van az USP, szinkron pályára rákerülő tömeg egyik oldalán, pld. belül gyorsulni, és zuhanni, kívűl meg lassulni, és távolodni akar."
Na ez a probléma. Nem érted a dolgot.
Inerciarendszerben az USP-nek mindkét oldalán zuhanni "akar" a test. Csak kívül gyorsabban, belül pedig lassabban (ez az árapály).
Persze ha csak a radiális mozgást nézed, ami azt jelenti, hogy kiküszöbölöd a szögkoordinátában történő mozgást (keringést) a mozgásegyenletből, akkor csak a radiális mozgást látod. És az tény, hogy az USP alatt közeledik, felette pedig távolodik az árapály miatt radiális irányban.
Azonban a háromdimenziós térben mindkét esetben vonzás hat, a test a centrum felé zuhan.
Ez olyan, mintha két test árnyékát néznéd a falon. Lehetséges olyan szituáció, hogy a két test árnyéka távolodik egymástól, miközben a testek közti háromdimenziós távolság csökken.
Hasonlóan az eredő háromdimenziós erő mindegyik pálya esetén vonzó. Csak a szögkoordinátákat kiküszöbölve az egyenletből a effektív radiális mozgásban (az analógiában ez az "árnyék") láthatsz "taszítást".
Másik meg, amiről itt már szó volt: ha a Naprendszer keletkezését modellezed, a magnetohidrodinamikától nem lehet eltekinteni. Enélkül pl. nem fogod tudni megmagyarázni azt, hogy miért van a Naprendszer perdületének 99%-a a bolygók mozgásában, holott a teljes tömegnek csak mintegy ezrelékét képviselik.
Az árapály valóban nagyon fontos a szatellitek kialakulásában és dinamikájában (Roche-határ). Az ezzel kapcsolatos elméletet egyébként a megfigyelések nagyszerűen igazolják.
"És ehhez teljesen elegendő az Astrojan-féle DVAG elmélet. Semmiféle kollapszus nem kell hozzá.."
Ehhez teljesen elegendő a kollapszus. Ami, megjegyzem, a Te elméletedből is következik, ha reprodukálja a newtoni erőtörvényt (1/r^2-es erő két test között). Az, hogy a Kelvin-Helmholtz effektus működik, szimplán ebből következik, és ezen semmiféle hókusz-pókusz a szavakkal (vonzo/nyomó meg támadáspont) nem változtat.
Ehhez jönne még hozzád a DVAG-d. Ami pár másodperc felforralná a bolygókat, mint ezt Poincaré kiszámolta :)
A biciklipumpának szerinted mekkora a a sajátgravitációja? Nézd már meg, mekkora a gravitációs állandó!
Zöldségeket beszélsz. Ez is az:
"Hő csak akkor termelődhet, ha külső erő (DVAG) nyomja össze a csillagot. Hiába elfogadott a Kelvin mechanizmusod. A baj csak az vele, hogy nem igaz."
A kollapszus során felszabadul a gravitációs kötési energia (a csillag egyre inkább gravitációsan kötött állapotba kerül). Ebből lesz a hő: mivel a gáz termikus egyensúlyba kerül, ezért a felszabadult energia, amivel a részecskéi rendelkeznek, szétoszlik a szabadsági fokok között. Legalábbis egy része, mert egy része a test gyorsuló forgásába megy bele - "piruett" effektus.
Arra használják, amire lehet, és ott ahol működik. Ezt ez a sok okos ember pontosan érti. Csak az a baj a SR-el, hogy sokkal egyszerűbb és érthetőbb elméletek vannak a porondon, és azok is működnek, úgyhogy ízlés kérdése, hogy ki melyiket használja. A SR-t ezen a fórumon nagy vehemenciával védő és propagáló relativisták pedig nem olvasnak elég irodalmat, ezért nincsenek tisztában azzal, hogy nem csak a SR van a porondon.
Tökéletesen egyetértek. Éppen ezért világosabb a Lorentz-elv, mint a SR. Viszont mindkettő jól működik (matematikailag).
Elárulom azonban, hogy sem a SR, sem az általánosított Lorentz-elv nem képes elszámolni minden mérési eredménnyel. Ennek megvitatása azonban egyelőre messzire vezetne, és nem is vagyok biztosd benne, hogy ez a fórum alkamlas-e egy ilyen vitára.
Ismételt válaszodat egyértelműen úgy értelmezem, hogy elismered, hogy eddig Korom nem mondott hülyeségeket, és azt mondod, hogy a hiba később lép fel. Éppen ezért a megbeszélést (nem vitát) folytatni szeretném. Az általad hiányolt frekvencia, és relatív fázisszög módosítást Korom a cikk későbbi részében figyelembe veszi. A kérdés, hogy helyesen, vagy hibásan. Éppen ezért szeretnék alaposan végigmenni rajta.
Az elsős gimnazista által végzett számításban hibát látok. Az éterben a rúd elejének a t0 időpontban megadható pillanatnyi tartózkodási helye és a t idő eltelte után a rúd végének az éterben számított pillanatnyi tartózkodási helye közötti fáziskülönbséget valóban a rezgések F frekvenciája és a futási idő (pontosabban a fény által az éterben befutott távolság határozzák meg. A futási idő alatt azonban a rúd eleje vt utat tesz meg, tehát elmozdul a fázistérben, így nem csak a rúd végének a fázisszöge, hanem a rúd elejének fázisszöge is elfordul ugyanolyan mértékben. Ezért a t időpillanatban a rúd eleje és vége között fennálló faziskülönbséget a futási idő, és a fázisszög elfordulása (mivel, azonos mértékű) nem befolyásolja, kizárólag az optikai útkülönbség és annak változása az irányadó. Korom azt állítja, hogy ugyanez akkor is igaz, ha változik az éterszél sebessége, és következményesen a frekvencia. Erről egyelőre ennyit.
Ami a hetekig tartó megbeszélést illeti, valóban hosszadalmasnak tűnik, azonban ennek valódi haszna van, szemben azzal a sárdobálással, ami 1999 óta egyesek ebben a topicban folytatnak.
Ha megengeded, akkor szeretném folytatni Korom cikkének megbeszélését. Sokkal gyorsabban a végére érünk, ha kommentár nélkül rábólintasz egy egyszerű OK-val arra, ami addig helyes, minthogy állandóan a gondolatmenet későbbi fázisaira ugrasz, amelyeket nem lehet megérteni anélkül, hogy az odavezető utat lépésről-lépésre végig ne járnánk.
Tekintsük ismét az 1. ábrát.
1. ábra
Eddig tisztáztuk, hogy az A_B szakasz mozgása során az optikai útkülönbség nem változik, ugyanakkor változik a fény éterben megtett útjának hossza.
Változtassuk most a rezgések terjedési sebességét, de ne változtassuk a frekvenciát. Kisebb sebesség esetében a forrás és az A meg a B megfigyelőhöz a rezgések nyilvánvalóan késve érkeznek meg. Közben A és B is (mivel sebességüket nem változtattuk) más helyet foglalnak el, távolabbra jutottak, mint ha a rezgések az eredeti sebességgel közeledtek volna. Most már az A nem biztos, hogy hullámhegyen ül, amikor a fény eléri. Tovább haladva a lassú rezgések végre elérik és elhagyják B-t. Most készüljön a fáziskülönbség kiszámítására pillanatfelvétel, amelyen kimerevednek a hullámok. A és B fázisszöge nyilvánvalóan elfordult, de azonos mértékben. Optiukai útkülönbségük változatlan, a frekvencia változatlan, következésképpen a közöttük fennálló fáziskülönbség is változatlan.
Levonhatjuk tehát a következtetést: A hullám terjedési sebessége nem befolyásolja két egymástól azonos távolságban mozgó pont közötti fáziskülönbség nagyságát, miközben a fázisszög, vagy ha úgy jobban tetszik a fázisállandó folytonos eltolódásrt szenved, amely eltolódás függ A és B mozgási sebességétől, v agy ha úgy tetszik a közeg (fénynél az éterszél) sebességétől.
Kérdésem, hogy itt találtál-e hibát, megalapouzatlan állítást vagy következtetést ?
Tudom, hogy nem mese. Bár én nagyon régen, talán Kulintól vagy már nem is tudom kitől származó írásban azt olvastam, hogy Heifaistos, vagyis az "ötödik",
a Marc és a Jupiter árapálya miatt járt így. És a kéregdarabok onnan származnak.
A válaszod pedig köszönöm, a hőtani és áramlástechnikai kisérleteid
valóban sokat segítenek, de (!) Az elektrotechnika, elektronika, stb
sokat javítana a képen.
Hogy ki mit tud, és abból mennyit mutat meg...? Nos, én is úgy kezdtem
ebben a topicban, mint Te. Kiváncsi voltam, hogy ki a világmegváltó kókler, és
ki az aki valóban ért hozzá. Bár az árapály kérdése szép része a mechanikának,
de ez a topic másról szól. Mélyebbről, az alapokról..
Például: a kedvenc témád az árapály. De mitől van? Hogyan és mi okozza
A barna törpék hője is a Jupiterhez hasonlóan keletkezik, sőt a csillagok is ezzel indulnak be.
Pontosan így van, ahogy mondod. Végre valamiben egyetértünk.
És ehhez teljesen elegendő az Astrojan-féle DVAG elmélet. Semmiféle kollapszus nem kell hozzá..
Hogy a kollabálás hőt termel? Majd ha a biciklipumpám kollabál, és magától felpumpálja a biciklimet. Ahelyett, hogy külső erőmmel nyomni kelljen a pumpát amit ráadásul útálok.
Hő csak akkor termelődhet, ha külső erő (DVAG) nyomja össze a csillagot. Hiába elfogadott a Kelvin mechanizmusod. A baj csak az vele, hogy nem igaz.
Mi az, hogy USP? Bárhol is van az USP, szinkron pályára rákerülő tömeg egyik oldalán, pld. belül gyorsulni, és zuhanni, kívűl meg lassulni, és távolodni akar. Ebben különbözik minden más pályától. És ez az ami a "Phobos'Deimost" belül olvadásig felhevítette, mikor a MARSI USP utolérte, és kezdett áthaladni rajta. A Marsi USP addig közelebb volt, de ahogy a forgása lassult, úgy távolodott az USP sugár is. Amíg el nem érte a régen kihűlt pici bolygó- szülöttét. És ahogy egyre mélyült belé, úgy melegedett annak a belseje. Amikor középtályig ért, vagy picit azon tulhaladt, a kisbolygó belseje már forrott! És elérkezett az a pillanat, amikor a széttartó erők képesek voltak legyőzni a vékonyodó héjat... a bolygó szétszakadt. Kisebb részei az Antarktiszig is elrepültek. Más részek a Marsot vették célba, ismét mások a kisbolygó övet. Most a Phobos gyorsulva zuhan, a Deimos méltóságteljesen távolodik. A dolog akkor történhetett, amikor a kisbolygó és az USP egy helyen: 18000 km-re voltak. Kiszámolható, mikor volt ez? Keressetek néhány felvételt róluk. Jól látható, hogy széttöredezett kéreg darabok, amelyeken az olvadék mag szétfolyt, mielőtt néhány óra alatt megdermedt. Ez egy picit kerekdeddé tette őket. De világosan látható gömbhéjtöredék alakjuk. Ez NEM MESE!
A bolygók árapály vándorlása vonatkozásában a napjuk F tényezője a meghatározó, ami nagyjából mindegyikükre közel azonos. Sajátjuk is befolyásolja, persze, de kevésbé.
Holdjaik vonatkozásában viszont többnyire anyabolygójuk F tényezője a legfontosabb. A Földdé pld. több nagyságrenddel kisebb, mint a Napé..és az is miket okoz? (A Dagálystrandon megnézhető...)
Amúgy, a Hold mikor még a Földből csak kiszakadt, még a Naphoz közel, már akkor sem lehetett gyors forgású....Hiszen kiszakadáskor nem biztos, hogy kapott erős forgató impulzust is! Az sok mindentől függhet. Így lehet az is, hogy már kezdettől kötött, vagy majdnem kötött keringésű volt, amelyet azután az árapály bevégzett. Ilyen lehetett a Plutó-és a Charon páros is.
Tudomány maga Nem tudod, milyen súlyosak a vádak, amelyeket magad ellen felhozol? Egy szerencséd, hogy ma még csak láthatólag én tudom..? De azért ne bízd el magad. Légy szerény, és ne nyilatkozz, mert később sajnálni fogod.hanem figyelj. És ha valamit kérdezek, mert nem tudok, abban segíts.
Az árapály- csatolási (már így hívom) tényező pedig az égitestek legfontosabb veszteség tényezője. Amelyet egyfelől áramlási oldalon próbáltam becsülni, másfelől a jelzett programmal. És a két közelítési út azonos nagyságrendet mutatott. Azért neveztem csatolási tényezőnek, mert azt mutatja meg, hogy egyik égitest tömegvonzása milyen kapcsolatot létesített, rugalmas, merevm, viszkozús a másik felszínével, és belsejével. Az "én" égitestjeimnek átmérője, meg tulajdonságai vannak, ez jut kifejezésre az F tényezőben! Megtisztelem őket azzal, hogy különbözőek. Neked meg minden E=m*c^2. Te átnézel rajtuk is- ahogy énrajtam is.
Iszugyi. Te a diszkrét léptékről beszélsz, amit sajnos nem lesz elég energiám megismerni, pedig kéne. Én meg most a folytonosban érzem jól magam, ami szintén megfelel a tapasztalatoknak (bizonyos határig), ha meg már nem fogom jól érezni, inkább abbahagyom. De bízom abban, hogy az internet révén valakinek mindkettőhöz lesz energiája egyszerre.
De igen, csak befogtad a füled, ugyanúgy, mint itt.
"vitatkozni nem tudtak, érvekkel, ahogyan Te sem."
Most mégis: milyen "érveket" vársz még arra, hogy az "árapály-hatékonysági tényezőidnek" a világon semmi értelmük nincsen? Egyedül arra szolgálnak, hogy kihozzad velük azt az eredményt, amit látni szeretnél.
Micsoda blamage... Tudni biztosan, hogy a Hold távolodik az árapály miatt, és biztosnak lenni abban, hogy a bolygók, és semmi más meg nem? Ez hihetetlen, ez szörnyű... Micsoda beidegződés? Pont mint az "egyszer egy az egy..." Ha elégszer elmondják... Csak közben a Föld lassuló forgásának súlyos következményei vannak! Remélem az emberi agy nem ezt a tendenciát követi.
A Tudomány maga pont olyan, mint Te vagy. Csak büszke lehetek, hogy az origóból kizártak (miután kiléptem). Egyetlen súlyos tévedésemre sem mutattak rá, egyszerűen ignorálták a mondnivalom, mert nem illet a világképükbe, és vitatkozni nem tudtak, érvekkel, ahogyan Te sem. A magnetohidrodinamikai erőket nem hanyagolom el, dehogy- az egyik oka lehetett a Nap instacioner felfutási állapotában a bolygónyi tömegek kivetődésének.
Csak nem értek hozzá eléggé... Te értesz? Segíts nekem ebben a kérdésben! Szerintem a bolygók nem az ekliptikán vetődtek ki, hanem ferdén, talán rá merőlegesen. Elvándorlásuk során meg is őrizhették... a perihélium magasságukat. Úgyhogy... nagyon is van helye a agnetohidrodinamikának...
Iszugyi A program azt mutatja be, hogy az árapály hogyan távolította a bolygókat- a Földet is Naptól. Egy másik program meg azt mutatja be, hogy a Hold hogyan távolodott majdnem ugyanannyi idő alatt a Földtől. A két program meg együtt azt, hogyan távolodtak 4,7 Mrd év alatt együtt egymástól, az árapály hatására A bolygók lehűlése időléptékben pillanat alatt megtörtént. Százezres év nagyságrendben mérhető. A T a negyedik hatványon iszonyú dolog... A Föld áthaladt néhány tíz, 100 millió év alatt azon a pályán, ahol most a Merkur kering. Az árapály közel igen intenzív volt. Hisz akkor a Nap még gyorsan pörgött... kezdetben két óra alatt, kb. Ahogyan a Mars is áthaladt- a Föld pályáján.
Mi történt a földön? Kérded. Ismerek paleontológiai kutatásokat. Azok 18-19 órás földi napokat számítanak, vagyis ennyivel gyorsabb forgást. Csakhogy ezek a számítások azt nem veszik figyelembe, hogy közbe az év hossza is változott. Mert a pálya változott! Távolodott... A bolygók "porbacsomósodásának", állandó pályájának elve most csaknem kizárólagos, Néha megengednek egy-egy suta ütközéses hold tréfát. Ez irdatlan, minősíthetetlen... A bolygók Napjukból szakadnak ki, a gázbolygók messze repülnek, a szilárdak közel kondenzálódnak. Ugyanakkor- a galaxisok távoli tömegek által keltett gravitációs csapdákban tengetik életüket: ők valóban- csomósodhatnak is. Erre is csináltam programot. Úgyhogy- nem én beszélek a levegőbe..(Nem is Te)
