Ez a topic olyan nőkről,házaspárokról,élettársi viszonyban élőkről szól akik TUDATOSAN nem/vagy még nem/vállalnak gyereket.Hogyan élnek,mit szól hozzá a környezetük,eddig miért nem vállaltak?A késői gyerekvállalás előnyei és hátrányai.Véleményeket,hozzászólásokat,tapasztalatokat várok.
de sajnos ez nem olyan, mint egy pár cipő, ha mégsem tetszik,akkor vissza lehet vinni.
Ave, vennel TV-t ha nem hianyozna? Ugye nem. Igy van ez a gyerekkel is. Ha nem hianyzik, minek?
Na kérem szépen, itt bukik ki az, hogy a fogyasztói társadalom bedaráló médiagépezete megtette hatását! Erről ugattam én, az agymosásról!
Az idézett hsz-foszlányok miről árulkodnak? Milyen szemüvegen keresztül is nézik a gyereket (vagy esetleg a házastársat/élettársat)?
Ha probléma van vele, ha nyavajog, ha nézeteltérésem van vele, ha beteg, ha meghízik, ha lefogy, ha máshova akar utazni üdülni mint én, ha anyagi gondja támad, ha így, ha úgy - de egy szóval: nem úgy táncol, ahogy én fütyülök, akkor mint a kimustrált, divatjamúlt ruhákon-cipőkön, túladok rajta, már nem kell!!!
Ez a káros fogyasztói szemlélet! Nemcsak az, amikor egy vadiúj autó "fontosabb", és szívesebben költi rá a férj a pénzét, mint a gyerekszoba bútoraira.
Az emberek (így a társunk, gyermekünk, apánk, anyánk, testvérünk, barátunk, stb.) nem gépek, és nem is egyszer használatos árucikkek, amiket ha megununk vagy "elromlanak", akkor kicseszünk a francba!
Szerintem itt nem is a gyereket nem akarás a lényeg, az csak a felszín. Ugyanis egy gyereknél látványosabban mutatkozik az meg, hogy ki mennyire képes mással törődni, akkor is adni, ha cserébe (látszólag) nem kap semmit, mennyire képes önzetlen empátiára, stb. mint általános élethelyzetekben felnőtt társaságban.
Egy gyerek máris "rossz", ha engedetlen. Máris idegesítő, ha csokiért nyafog az élelmiszerboltban. Tönkreteszi az életem, ha a sírása miatt nem aludhatok éjjel.
És nem kapcsolhatom ki mint a rádiót, ha meg nagyon fölbosszantom magam, nem hajíthatom ki az ablakon, vagy mint ahogy Gézoo mondta, nem zárhatom ki az udvarra nyüszíteni éjszakára...
Ugyanez férjjel/feleséggel (élettárssal): ha adódik valami nehézség, vagy valamiben nem tudunk megegyezni, elhagyom/kirúgom, slussz. Mint ahogy a papírzsebkendőt is kidobom, ha már belefújtam az orrom...
Vagy nem tetszik az új csicsás, rézfán fütyülős mobiltelefon, hát nem veszek, mert minek? - A családalapítást azért nem ilyen szempontok szerint mérlegeli az ember.
Az ilyen hozzáállás valóban nem érett felnőttre vall, hanem olyanra, aki mindig a könnyebbik végét akarja megfogni mindennek és kikerüli a problémát. Még csak nem is gondolkodik rajta, még csak nem is törekszik rá, hogy valamilyen megoldást, kompromisszumot keressen.
Pedig az egész élet erről szól: megoldások és kompromisszumok kereséséről, alkalmazkodásról, "kecskékről és káposztákról" - az iskolában, a szüleinknél, a munkahelyen, a közlekedésben, a vásárlásnál, a sportban, és bizony az emberi kapcsolatokban sincs ez másképp.
Persze azzal továbbra is egyetértek, sőt helyeslem is, hogy aki hosszas gondolkodás után felmérte, hogy mivel járna, ha gyermeket vállalna és arra jutott, hogy ő ezeket nem lenne képes felvállalni, akkor tisztességesebb kerek perec nemet mondani rá, mint belebukni.
Ám szerintem a jelenkorban a házasságkötés-gyermekvállalás tudatos elutasítása mint jelenség, mint trend igen összetett, és nem függetleníthető bizonyos társadalmi folyamatoktól, gazdasági berendezkedéstől, értékrendbeli változásoktól, a média hatásaitól, stb.
Most tudok csak hozzászólni, egy egész nap után.
Igen, ez a vita eddig még mindenütt elindult, ahol eddig megjelentem, akármelyik fórumon. Holott ÉN vagyok a helyemen.
A topik címének és témájának eleget teszek, ezért bátorkodtam hozzászólni. Erre - mint eddig mindenütt - elkezdenek kiutálni a GYEREKET VÁLLALÓK.
Még sosem voltam leszbikus topikban, mert nem vagyok leszbikus. De ha valaha kíváncsiságból belenéznék egybe, tuti nem kezdeném el osztani az észt, hogy "ti mind elferdült, undorító nők vagytok, bezzeg én vagyok a normális, a tökéletes, legyetek ti is olyanok, mint én, rossz úton jártok, nem tudjátok, miről mondtok le, ha elfordultok a férfiaktól stb.". Még sosem tettem ilyet, és nem is szándékozom. ÉN a férfiakat szeretem, de ha egy nő a nőket szereti, mit érdekel engem. NEKEM nem árt vele! Mit szóljak bele számomra ismeretlen emberek életébe?
Ez is jellemző: az ilyen topikok időről időre arról szólnak, hogy nekiállunk vitázni, hogy akkor szüljünk vagy ne, holott nem ezért gyűltünk össze. A gyereket vállaltók meg egyre csak törekszenek, hogy megváltoztassanak bennünket. Na meg persze sértegetnek, megbélyegeznek.
Ezért hoztam létre két éve a No Kids Klubot, ahol szigorúan csak a tagok látják a hozzászólásokat, és ott nyugodtan magunk között vagyunk. Néha azért "kinézünk", de mindig ez lesz az eredménye, ami most is történik. Ahogy megszólaltam, máris nekem esett egy GYEREKES, holott őt a kutya sem kérdezte. Egyből letömeggyilkosozott (egy másik fórumon lenáciztak, lefasisztáztak, úgyhogy akár hozzá is szokhatok), akármilyen intelligensen próbálok beszélni. Amit Lepke-Lepo említett (klubtársam :)), azon a bizonyos másik fórumon kívánták a halálunkat (tehát nem itt), és amúgy elsősorban és konkrétan az én halálomat akarták. (Ott még az is szóba jött, hogy többre becsülik a gyereküket elhagyó szülőket / cigányasszonyokat, mint azokat, akik egyáltalán nem vállalnak. Érdekes.)
Kérem, fejezzük már be, hogy "a gyerekek milyen édesek". Nem vonom kétségbe, de nem ezért vagyunk itt. Beszélhetnénk most már a lényegről, amiért valójában összejöttünk?
Lehet új topikot nyitni: "vállaljunk-e gyereket vagy sem?" címmel, és ott folytassátok. Én tuti nem fogok hozzászólni, mert az én véleményem szilárd és kiérlelt ebben a témában.
Másik dolog, amit sokat hallok, hogy milyen jó nevelgetni, formálgatni egy embert.
Erről az a véleményem, hogy kb. 80 %-ban zsákbamacskát kap az ember, kész tulajdonságokkal már születéskor (ha pl. csak a testvéreket vagy akár ikreket nézzük akik homlokegyenest más jelleműek pedig egyformán nevelik őket).
Marad 20 % arra hogy formálja az ember. Pontosan úgy hogy reggel 6-7-8kor beadja a bölcsődébe,óvodába,iskolába és este 6-kor érte megy a napközibe. Utána elkezd főzni,mosni,takarítani, megfürdeti lefekteti. A maradék időben nevelheti??
Ezek után nem csodálkozom, hogy sok anya nem érti, hogy miért csak a haverokra hallgat a gyereke, őt meg semmibe veszi. Azért, mert idegenek nevelték a gyerekét. Tanárok, osztálytársaktól szerezte azok az információkat amik formálták. Miért is érdekelné mi van a szüleivel, ha olyan a család-modell, hogy azt látja csak kiszolgálószemélyzet a szülő...
Persze vannak ritka esetek amikor az anya (főleg) sokat tud otthon lenni, és esetleg többet tud beszélni a gyerekkel, ott látszik is általában az eredmény.
Szerintem igen hibás szemlélet az - főleg gyakorló szülők részéről - ha a gyereket kölyökkutyához hasonlítják, amelyet a gazdája kénye-kedve szerint idomíthat; illetőleg csalódnak akkor, ha a gyerek (felnőve) más merészel lenni, mint amilyenné "faragni" akarták!
Tapasztalatból beszélek: az én anyukám fejében is kialakult egy kép, hogy milyennek is kéne lennie az ő kicsi lányának ha felnő, és mivel egyáltalán nem olyan lettem, mint amilyen figura az álmában szerepelt - hát megromlott a viszonyunk.
És itt még csak nem is arról van szó, hogy ha egy fiatal rossz társaságba keveredik, deviáns magatartású lesz, vagy esetleg szembekerül a törvénnyel, szimplán csak annyi, hogy más érdeklődési köre, világnézete, értékrendje, céljai, beállítottsága, ízlése, stb. lesz a gyereknek mire felnő. Annak ellenére, hogy a szülő mindent megtett azért, hogy a "saját képére formálja". Minden szeretetét is azért fektette a nevelésbe, hogy majd az "automatából" az általa elvárt tulajdonságokkal rendelkező lény potyogjon ki...
Hát ez nem így működik, és aki így közelíti meg a kérdést, az nem is a gyerekében fog baromi nagyot csalódni, hanem saját magában!
Az természetes, sőt, egyenesen kívánatos, hogy a felnövekvő gyerekre a szülein és a rokonságán kívül mások (óvodai és iskolai nevelők, pajtások, a kortárs barátok szülei, edző, stb.) is hassanak. Minél nyitottabb világban él egy gyerek, minél többféle embert és utat ismer meg, annál jobb! Annál könnyebben fog alkalmazkodni felnőttként az ismeretlenhez, a váratlan helyzetekhez, nem lehet egykönnyen átverni azt, aki már hamarabb átesett bizonyos próbákon...
A családnak természetesen a legbiztosabb talajnak és hátországnak kell lennie ahhoz, hogy a fiatal ne kallódjon el, és ne keveredjen rossz társaságba, ne lépjen a bűnözés útjára, stb. Ám ezek szélsőséges esetek, önmagában az nem baj, ha pl. egy tízéves gyerek szabadidejét szívesebben tölti a haverjaival, mint szüleivel. Sőt!
Úgy kell nevelni a gyereket - egészen kicsi korától kezdve - hogy jól meg tudja válogatni a barátait és a szülőknek is nyitottnak kell lenniük a kortársak felé: a gyerek barátait nem árt megismerni és célszerű velük jó viszonyt kialakítani, szívesen kell őket fogadni a lakásban, nem garasoskodni azzal, hogy egy doboz üdítővel többet kell fölbontani, stb.
Így biztosan tisztább képet kap a szülő a gyerek és az osztálytárs-barátok elmondásaiból arról is, hogy mi történik az iskolában, nem éri meglepetés. Nem lesz az, hogy csak a nebuló lehet "rossz", lusta, hanyag, szemtelen, stb., a tanárok meg tökéletesek, hanem tudni fogja a szülő, hogy hol mi a követelmény, melyik tanár elvárásai reálisak, melyiké nem, mi az, amiben a gyerek önhibáján kívül gyenge és mi az, amiről tehet...
Érdekes, hogy nálunk (a magam és gyermekkori barátaim esetében) ez a rendszer jól működött, pedig mindannyiunk szülei dolgoztak. Voltunk napköziben is, majd amikor már nagyobbak lettünk és haza tudtunk menni a suliból felnőtt kíséret nélkül, akkor meg a játszótéren voltunk "kulcsos gyerekek" - és mégis "ember" lett belőlünk. Leérettségiztünk, sokan még tovább is tanultunk, elhelyezkedtünk, stb.
A "nevelés" tehát nem abból áll, hogy "namivoltaziskolában?" oszt slussz, vacsora, tévé, alvás...! Ha munka után fáradt a szülő, akkor is elegendőek kell legyenek a délutánok arra, hogy a gyerek világát a szülő megismerje és beavatkozzon, ha kell. Ha viszont nem kell, akkor fölöslegesen ne gyártson mumusokat! Persze aki úgy áll hozzá, hogy "a gyerek csak nyűg, csak a baj és a vesződség van vele mindig, nem elég, hogy a munkából holtfáradtan tér haza az ember" - annak én ezt mondhatom, úgysem hiszi el.
Az más kérdés - és már érintettük e témát - hogy a mai iskola, nagyon más (kezd lenni) mint amilyen akkor volt, amikor mi voltunk iskolások! Az én generációm általánosban nagyjából ugyanazt tanulta és nagyjából ugyanolyan szellemű nevelést kapott, mint a szüleimé. Különbségek már inkább középiskolában/gimnáziumban jelentkeztek, de még mindig a "hagyományos, poroszos" oktatásban részesültünk ott is. Mások elmondásaiból viszont az a kép rajzolódott ki előttem, hogy a mai állami iskolákban afféle "káosz" uralkodik, a poroszos elveket, fegyelmezési módszereket, rendszabályokat, stb. elvetették, a tantervet össze-vissza variálják, hatszáz féle tankönyv van egy adott tantárgy oktatásához, a gyerekek "normája" pedig a renitenskedés, mert nem tudják, hogy mihez tartsák magukat! De biztos, hogy ez a kölykök hibája?
Figyelj, nekem alapvetöen szimpatikus vagy, de nem kéne ennyire kiabálnod. Szerintem, a világ nem is közösít ki téged, csak te úgy látod. ( ennyi erövel engem is kiközösíthetne más okokból, de én teszek rá. )
Próbáld a hszeket kis távolságtartással olvasni,objektíven, mintha nem is te lennél te, és ne hidd azt, hogy mindenki téged támad. Mert nem is támadunk, csak beszélgetünk.
Nem értem ezt a nagy indulatot, hisz nincsen semmi baj. A Gezoo is csak hülyül.
Tudom, hogy primitív a társadalom, de ebben a kérdésben még kimondottan okos emberek is képesek nagyon durván kiosztani az embert. Olyan ez,mint a politika, akkora indulatokat kavar.
1,. Miér4t kapsz dührohamot. Mondd azt hogy nem lesz, mert így döntöttem. Kész. Ez az én döntésem. Én is útálom a felületes embereket, akik ilyesmi alapján ítélnek.
Sajnállak, ha téged még egy felnőtt se szeretett, de ez egyéni szociális probléma. a gyerek meg úgyis azt a szülőt szereti jobban, aki vesz neki csokit,hagyja tévézni és mindent ráhagy.
engem sok felnött szeretett nem egy. Pl az anyukám, az apukám, a nagymamám, a nagypapám, a férjem és még sorolhatnám. És én is öket nagyon. De hol van ez attól amit a gyerek iránt érzek?
A gyerek nem azt a szülöt szereti, aki mindent megvesz neki, hanem azt, amelyik szereti. A normális gyerek. Mert az a gyerek akit igazán nem szerettek sokat, az lehet, hogy azt a szülöt szereti, aki csokit vesz neki, mert azt hiszi, ez a szeretet.
Az én gyerekeim szigorúan vannak nevelve, és szeretnek. Mert én is szeretem öket, mindenáron. Akkor is, ha rosszalkodnak.
Orvoshoz minek menj? Rettentö sok indulat és düh sugárzik az írásaidból, amit nem tudok mire vélni. kire haragszol? Gezoora? Rám? Vagy az egész világra?
A homokosokat nem fogadják el. A gyerekteleneket inkább.
Te elfogadod magadat? Mert ha igen, akkor miért érdekel ki mit mond? Engem sosem érdekelt.
Pedig hidd el, rengeteg ember éli úgy az életét, hogy nem szereti őt az anyja, és sokan egész életükben kétségbeesetten harcolnak azért, hogy az anyjuk szeresse őket, de mégsem sikerül. Nekem nagyon jó a kapcsolatom az anyukámmal, de meg tudom érteni az ilyen embereket. Borzasztó rossz lehet úgy élni, ha pont az az ember nem szeret, aki pedig "kéne", hogy szeressen. De ezt nem lehet kierőszakolni, és ha valaki úgy érzi, hogy nem képes erre, az jobb,ha nem kísérletezget. Lehet,hogy ha lenne egy gyerekem akkor valahogy mégiscsak megszeretném, de sajnos ez nem olyan, mint egy pár cipő, ha mégsem tetszik,akkor vissza lehet vinni. Én meg tudom saccolni a dolgot, úgyhogy nem kísérletezek.
Már szerencsére ismerek ilyen embereket, és rendszeresen kiöntjük egymásnak a lelkünket. De sajnos zárt burokban nem lehet élni, hiába értjük meg egymást egy páran, azért csak egy ILYEN világban vagyunk kénytelenek élni, és én nagyon is örülök annak, hogy a neten tudok beszélgetni-vitázni erről a témáról a másik oldallal, mert ha ez nem lenne,akkor nagyon nagy lenne a való életben a pofazutty. Mert mint írtam, én sokáig nem tudtam ,hogy az emberek elítélik azt, aki nem akar gyereket. Még jó,hogy ezt először virtuálisan tapasztaltam meg és nem élőben. Így mégiscsak könnyebb.
Olvasgatlak benneteket ahogy az időmből telik. Nem értem miért kellene valakit meggyőzni vállaljon gyereket ha nem akar. Ha nincs meg a vágy miközben lát egy tündéri kis babát, nem érzi a hiányt egy manónak? Egy biztos gyereket vállalni nagy felelősség. Viszont azokat sem értem akik olyan kijelentéseket tesznek hogy nem fogja tudni szeretni a gyerekét ezért nem vállal babát. Három gyerekes anyukaként az ilyen kijelentésekre csak azt tudom mondani hülyeség. Azt sem állítom, hogy rögtön ahogy születés után meglátja, megfoghatja valaki a saját csemetéjét máris óriási szeretetett érez. Mindenkinél változó hogyan alakul ki a kapcsolata a csemetéjével. Ma már egyre jobban kitolódik a nők szülési kora. Mégis egy férfi bármikor meggondolhatja magát és lehet gyermeke, míg egy nőnek van egy bizonyos időkerete. Egy gyermekemet sem tudom megbánni. Nagyon sok örömmel, de fájdalommal, lemondással is jár egy baba.
Ez is egy példa arra, hogy az emberek baromira okosnak képzelik magukat, és azt hiszik, hogy ők mindent jól csinálnak.
Mint pl az unokatestvérem esete. Nyolc éves, de már kb. 11-nek néz ki, mert olyan kövér. Mindent megeszik, amit meglát. Ha édességet kap, nincs olyan, hogy kislányom majd ebéd után, nem. Helyben széttépi a csomagolást és befalja. A szülei nem szólnak rá. annyit eszik, mint egy jó étvágyú felnőtt ember, és emellé még az állandó nassolás. Anyu próbálta finoman megmondani a nagynénémnak, hogy ez így nem a legjobb. Mi mondott erre? 1.Megsértődött 2. szerinte nem kövér a gyerek, EGYÉBKÉNT PEDIG NEM LEHET SEMMIT SEM CSINÁLNI, MERT EZ CSALÁDI VONÁS. (ugyan a családban 8 évesen még mindenki vékony volt,de azért oda se neki.)
Én egyáltalán nem szólok bele a dologba, mert nem akarom megbántani a kislányt, egyébként meg hiába is mondanám, és nem is az én dolgom. de legszívesebben megcibálnám a szüleit, hogy miért akarják, hogy a gyerekük idő előtt cukorbeteg stb. legyen, és még akkor ilyen idióta dumával jönnek, hogy nem lehet semmit csinálni. Egyébként az egész gyereknevelési elvük ilyen, mindent ráhagynak a gyerekre, és minden jó úgy,ahogy van. Az SOHA nem jutna az eszükbe, hogy pocsék és következetlen szülők. Pedig azok. De ők nyilván nagyon meg vannak elégedve magukkal. És a szülők többsége ilyen! akkor ők a nagy valakik? Én sosem tudnék így gyereket "nevelni".Leköpném a tükröt!
Én voltam az egyik, aki arra kért, hogy menj el, és ne írj ide, és jelzem, nem gondoltam meg magam. Tök idegesítő, hogy muszáj vagyok végigolvasni a prüntyögős beírásaidat,hogy tudjam, miről megy a téma. Mondom: www.babanet.hu, www.nlc.hu húszmillió babás topikkal. Oda való ez a téma! Engem nem érdekel, hogy mitől nem fáj a babuci hasa, mert ami nincs, az nem fájhat. Persze a topikindító véleménye számít, de amint láttam neki sem tetszettek ezek a beírások.
Akinek az a baja, h miért nem ehet meg a gyerek több csokit mint amennyit te jónak látsz, azzal ezt tenném: testtömegarányosan felszoroznám a mennyiséget és beletömném (pl 8 kilós gyereknek 3 kockát adna? 80 kilós banyának 30 kocka!).
Akinek az a baja, h miért nem öltözteted nyári forróságban miniatűr sícuccba (ahogy azt sokszor látni az idióták gyerekein), azt én felöltöztetném ugyanabba, amit ő javasol, beletenném egy méretarányos gyerekkocsiba, takaró alá (ahogy javasolja) és tologatnám a tűző napon. Engem az anyukám rövidujjú "napozóba" (akkor ez volt a neve, ne röhöghetek :-)) öltöztetett és neki is beszóltak.
Hát.. meglehetősen hasonlítunk. Gyerek ügyben is, valamint... ...ezt az "autóba be, viszlát" dolgot én is sokáig fontolgattam - majd megtettem. Nehéz volt, de megtettem. Jó és rossz oldala is van. Számodra és számára (számukra) is. Rossz látni, amiket írsz, mert könnyen tudom magam a helyzetedbe képzelni. Talán a Te hozzászólásaid voltak a legtanulságosabbak számomra, leginkább a Te helyzeteddel tudok azonosulni és megrémülök. Publikus az emailed?
Pedig nem csoda, hogy a homokosokhoz hasonlítják a gyereket nem akarókat.
Mindkettő "másság" abban az értelemben, hogy eltér a társadalom többsége által követett irányvonaltól. De engem pont az bosszant az egészben, hogy a homokosokat már teljesen elfogadják, míg azt,hogy valaki nem akar gyereket, nem. Pedig ezzel nem ártunk az égvilágon senkinek sem. És erről az érzésről vagy beállítottságról ugyanúgy nem tehet az ember, mint hogy az, aki homokos, szintén nem tehet arról (hacsak nem "divatból" teszi) hogy a saját neméhez vonzódik. Hű, de idióta példa. De az emberek hajlamosak mindent "másságnak" venni, ami eltér az átlagtól. Rám például furcsán néznek, ha azt mondom, hogy sosem járok bulizni. "Nem jááááársz? Akkor mit szoktááál csinááááálniiiii?" -mintha mással nem is lehetne foglalkozni, esküszöm! Szóval aki kitűnik a tömegből, pozitív vagy negatív vagy semleges értelemben, az már "más", azt illik támadni és kísérletet tenni arra, hogy birkásítsuk. Már ha hagyja magát- ugye.
2. Én sem kaptam dührohamot, mondjuk, húsz évig. Most viszont rendszeresen kapok, mert utálom, hogy eltervezem az életemet, és más emberek bele akarnak szólni mindenbe. Most még nem panaszkodhatok, mert még csak néhány idióta kérdezte meg, aki nem tud ép ésszel gondolkozni, hogy "és baba van?" - valószínűleg a barátom életkorából kiindulva feltételeztek ilyesmit. DE bevallom őszintén, hogy már most rettegek attól, hogy mi lesz később, amikor boldog-boldogtalan, rokon, ismerős és vadidegen erről kezd majd kérdezgetni, én pedig álljak le mindegyikkel külön, és magyarázzam meg neki szépen, hogy nincs baba, és nem is lesz, és lehetőleg álljon le az ilyen jellegű kérdéseivel. Bizonyos embereket még csak el sem küldhetek sehová, sokaknak meg be sem vallhatom, hogy mit gondolok. Mert akkor egyből kapnék a fejemre. Szép kis életnek nézek elébe, nem tudom, létezik-e olyan ember,akit ez ne frusztrálna (akár előre is- én előretekintő típus vagyok). Szerintem nincsen.
3." Honnan lenne tapasztalatod kedvesem, ha nincsen gyereked" Ugyan már leírtam egyszer,de a csökkent szellemi képességűek és a felületesen olvasók kedvéért akkor még egyszer: Onnan (kedvesem), hogy MÁR LÁTTAM GYEREKET ÉLŐBEN. Közelről is! Sőt, okos és szép kisgyereket is láttam, de az is ugyanolyan hulla fárasztó volt, mint a csúnya-és-buta kisgyerek. Azzal meg végképp nem értek egyet, hogy a gyerektől több szeretetet kapsz. Sajnállak, ha téged még egy felnőtt se szeretett, de ez egyéni szociális probléma. a gyerek meg úgyis azt a szülőt szereti jobban, aki vesz neki csokit,hagyja tévézni és mindent ráhagy. Én rohadtul szigorú szülő lennék, és alig engednék meg valmit a gyereknek. Tutira utálna! Főleg,ha a jelenlegi párom lenne az apja, aki naponta kb. 10 mp-et tudna vele foglalkozni (erre lenne ideje optimális esetben) amúgy meg mindent ráhagyna, és őt különben is tök szeretik a gyereket, míg engem....na hagyjuk!
4.Ha jól emlékszem, azt írtam :NEM ITT volt az,hogy a halálomat kívánták. De egy másik fórumon pontosan ez történt.Volt olyan ember, aki egyenesen azt állította,hogy az olyan nő,aki nem szül, lehetőleg dögöljön meg, mert semmire sem való.
Nem attól vagyok síkideg,hogy arról beszélgettek, milyen jó gyereket vállalni, hanem attól, hogy ezt miért nem a babaneten vagy bárhol máshol beszélitek meg. Mert itt erre nem sokan kíváncsiak, legalábbis a topik témája nem ez. És még csak nem is ezzel van bajom, hanem a felsőbbrendűsködéssel, a hülyének tartással és a győzködéssel.
Ja, és orvoshoz minek menjek??? Az mit fog csinálni? Na,ugye.
Köszönöm hivatkozásodat, csak most tudok írni, végre. (Iszonyúan pörög a topik ...)
Szóval, van hasonlósaág párod és közöttem, ez kétségtelen. De ha már szóba került, ide kívánkozik pár dolog: A kialakult helyzetet a párod helyében nem csinálnám. (Még a későbbiekben is írom majd; ha én kilépek a házasságból, akkor azt csakis úgy teszem, hogy soha, de soha nem találkozunk. Természetesen marad minden a családnál, nekem csak annyi kell ami a kocsiba befér - mint a filmeken... - és többet nem jövök.) Tehát, mindenkinek jobb, bármilyen furcsa: a gyerekeknek a legjobb így: volt felesége esélyt kap, hogy könnyebben találjon új társat, a gyerek esélyt kap egy olyan apukára, aki él-hal majd érte. Egy kéthetente jelentkező apu csak 'belebabrál' egy újonnan felépülő családi életbe. Szerintem így az exe sem várja el tőle...
Tévedsz engem illetően: bizony nem vagyok öntudatos: ha az lennék, már az előbb vázolt szitu lenne aktuális. De nem. Pár adalék a mi életünkhöz: Szeretjük egymást, már írtam, hogy egyszer sem bántam meg, hogy a páromat választottam. Az sem igaz, hogy nem szeretem a gyerekeket. Nem vagyok egy szőrős szívű zsarnok. Kívülről sztem minden okénak látszik.
De: Amikor egy fárasztó hét után péntek este tízkor a párommal ülünk a nappaliban a félhomályban, gyerekek a maminál (kincset ér egy fiatalos nagyi!!) szűrcsölgetünk valami italt azután kicsit kényeztetjük egymást, szóval ilyenkor kikívánkozik, hogy kettesben minden esténk ilyen lehetne. Ez tűnhet akár önzésnek is. Mindig, bármilyen szituban oda lyukadok ki, hogy kettesben könnyebb lehetne/lenne minden: a hétköznapok hajtása, a hétvégi kikapcs., a nyaralás (kettesben bármikor elugorhatnánk egy-egy hétvégére, de így olyan szervezést igényel, hogy egyszerűen elmarad. és kész) könnyebben viselnénk az anyagi megpróbáltatásokat, stb. stb.
Ami engem illet, bizony jópár hónapja foglalkoztat a dolog. És be kell vallanom, hogy lusta és talán gyáva vagyok a nagy lépéshez... Szépen berendezett kis életem van, minden működik, megvan mindenem. Ha mennék, messze kellene mennem, hogy tartani tudjam a 'soha többet visszá'-t, ehhez új állásra lenne szükségem és egyáltalán: mindent teljesen előlről kellene kezdenem. Egy esetben lépném meg; ha várna valaki. Valaki, aki tutira nem jön majd pár év múlva a biovekkerrel, stb.
Szóval; tudom, hogy jobb lett volna kettesben maradnunk. (A párom - hangulattól függően - vagy szomorkásan hallgat, vagy egy jót beszélgetünk a témáról. És bizton állítja: gyerek nélkül nem maradt volna mellettem.) Fogalmazhatunk úgy, hogy " én húztam a rövidebbet" de ez nagyon hülyén hangzik.
De az ebédszünet kivételével (ami ma kicsit elhúzódott :)) ritkán nézek be a fórumra. De ez már csak szócséplés, alapvetően a családos-gyermekes irányba húzók és a ti véleményeteket osztom.
világgá megyek lábadnál fogva fellógatlak a plafonra a teraszon alszol a hidegben lerajzollak és széttéplek kölcsönadlak a szomszédnak (süket vak néni)
Kb 1 eve olvasom Gezo hozzaszolasait mas-mas topicokban, es altalaban osztom a velemenyet, sot nekem teljesen szimpatikus, hogy tartja a lelket masokban. De ebben a topicban nem ertem a kirohanasait. Meg kicsit irigylem is, hogy ennyire raer, hogy egesz nap folyamatosan az index forumon hozzaszoljon :)
