Szerintem két autóban lehet megbízni: az újban (kiváltképp, ha Duster) és a veteránban, mert azok már bizonyítottak!Drukkolok a barátodnak mert Trabival is mentek már és több öreg verda is végig csinálta, ha nem is hiba nélkül... de ezeket az autókat az út mentén is lehet javítani, nem kell hozzájuk hibaanalizátor. Egyébként én komolyan gondoltam a jövő évi túrát!!! Tavaly csak hajszálon múlott az indulásunk egy 50! éves Skoda Octáviával...Már szponzorok is lettek volna (Skoda márkakereskedés)de hát az asszony is jönni akart...
Daszter ugyan nem indul, de az egyik kolozsvári jóbarátom egy megbütykölt 33 éves! dácsiával fog nekivágni a távnak. (Persze csak ha nem leszek képes lebeszélni erről az orbitális baromságról. Ugyanis tőlem indulnak.) Lehet nekik drukkolni!
Szombaton rajtol a fapados Dakar, vagyis a Bamakó Rally. És nem indul Duster...Két éve kimentem a rajthoz és nagyon jó buli volt!!! Itt látszik igazán, hogy nagy az Isten álltkertje és néhol alacsony a kerítés...Már most lehet jelentkezni a jövő évi túrára, 250 euro/ fő és a vége is megáll 1000euro körül... ha valaki indul,...hát másodiknak vele tartok! Egy barátom végig ment a rally-n és hihetetlen sztorikat mesélt....Szóval jövőre valaki???
"A fóliáztatásra már én is rákérdeztem és nekem ismerős azt mondta 25 körül megcsinálja körbe, persze műbizonylattal."
Na, arra kíváncsi lennék, hogy "A" oszloptól körbe történő fóliázáskor milyen műbizonylatot ad Neked a 2 első oldalablakra.
Műszakin simán levetetik veled a fóliát, különben nem megy át az autó, hiába lobogtatod a műbizit. Ugyanez a helyzet a rendőrrel is, elküld műszakira, vagy leveteti a fóliát helyszínen az autóról.
Ettől függetlenül nem drága a 25 lepedő, ha jó minőségű a fólia (pl. 3M, Skyfol, Llumar, Madico).
Erről a hőmérő projektről rakhatnál fel képeket, mert a hiánya fájó pont az én életemben is. Jelenleg egy vezetéknélküli külső-belső lakáshőmérővel hidalom át a problémát, de jó lenne valami elegánsabb. :)
Ezek bíztató adatok a számomra. A jelenlegi autónkra az mondta az ember a nagyfaluból, hogy 9 L alatt nem áll meg a fogyasztása. Én eljárok vele 5.5 L-el. Így talán a 4x2-es Dustertől elvárhatok 7 L alatti fogyasztást.
A fedcomp sajnos bizonyos körülmények között magától lenulláz, pl. lefulladás utáni gyors újraindításkor. De 10.000 km-nél szerintem rendszerszinten is. Én csak arra használom, hogy a sípszó után (8 liter) lenullázom, hogy lássam mennyi benzinem maradt.
A fogyasztást a tankolások felírása alapján számolom.
10.000 km felett járok, most olyan 8.4 liter lehet, legutóbb 8.33 volt.
Így télen szinte csak Pesten használom, napi 2x5 km munkába, meg ide-oda pár km. A fedkomp jellemzően 10.4-et mutat. A gyári érték 10.5 l/100km, városban.
Többéves viszonylatban szerintem 8.5-re fog beállni
Ezt csak azoknak írom, akik még nem választottak benzines és dízel között. 1.6 Arctic 4x4.
Szevasztok! Már régótaolvaslak benneteket, ugyanis október 27-én megrendeltem a Dusterem, 5-ik hétre igérték . Ahogy olvasom másoknak már megjött előbb, de az enyém nagyon nem akar ideérni. Remélem mostmár nekemis megcsörren a telefonom.
Ja, nincs benne alapból és ha kell adat: 13 cm-es kell bele.
Én maholnap veszem át a verdát. A saját rádiót és hangszórókat elvittem a kereskedőhöz amikor megérkezett oda a kocsi.
Tehát valsz. már be van szerelve :D.
Kérdés:
Van infotok, mennyit késik a regisztráció a VPOPs/minisztériumos/jogszabályos gebasz miatt?
Sanszos volt, hogy már előző pénteken megkapom a Dustimat, de ez ugrott. Le is járt az éves bérletem, úgyhogy 10 rudiért még 2 hetijegyet kellett az asszonnyal szerezzünk. Apropo ezt le lehet verni valakin? :-P
A hozzám hasonló valaha műszaki végzettségű, mára pszichológiából élő embereknek ötleteik vannak, a kivitelezés nehézkes. Szerencsére jól nősültem, így sógorom vevő az ötletekre, ha van türelmem kivárni, meg is csinálja.
Ma lettünk kész a hőmérővel (külső-belső) egy számomra ismeretlen modul, ami állítólag baromi pontos került beépítésre. Full házi gyártás, még a készülékház is, anyagköltsége kb. 3000 Ft, sötétben is jól látszódik, gyújtásra kapcsol (nem elemes, be van kötve 12V-ra) és még jól is néz ki.
Most még jön a tükörfűtés, a kartámasz és a hátra vezetett szivargyújtó elosztó, a műszerfal tetejére akarok egy dupla USB csatlakozót (Navi, mobil) de azt lehet szervízben kellene...
Alapból rádió előkészitésnél nincs benne hangszóró,csak vezetékezve van.Legalábbis az enyémben így van ha minden igaz holnap 10-kor veszem át,ambiance felszereltség.
Teszteltem, a kétkerékkel indulást és az automata 4x4 indulást latyakban.
Nagyon jó! Így is, hogy nincs kipörgésgátló. A ford ASR az szerintem a motor erőből vesz vissza. Ha nagyon csúszik az út, akkor ugyan nem pörög ki, de esély sincs elindulni rendesen. Csak vánszorog. A dusi meg szinte mint száraz betonon. Ez a mostani mutatóban esett hó, de tavaly télen is próbálkoztam ezzel.
A fóliáztatásra már én is rákérdeztem és nekem ismerős azt mondta 25 körül megcsinálja körbe, persze műbizonylattal.
A gyárilag beszerelt hangszórók tuti, hogy nem a legjobb minőségűek, de általában az adott autóhoz van méretezve és van gyártó aki elég jót szerel be. A rádió előkészítés általában azt jelenti, hogy a gyári helyekre be is építik a hangszórókat. Így 4db kell legyen mivel minden ajtóban megvan a helye.
Tapasztalatból mondom, aki autót vásárol egy cetlire írja fel magának, hogy mik azok a dolgok amik feltétlenül szükségesek az autóba. Semmit ne gondoljon alapvetésnek. Enyhe túlzással a vezetőülést is fel kell írni és a kormányt is. Így nem fordulhat elő olyan butaság, ami pl velem is megesett, hogy fedcomp nélküli autót rendeltem . :-) A hárombetűs csodatechnikákat nem bánom, de ezt igen.
Utólag változtatni a megrendelésen nagyon nehéz. Mi előrendelt autót kértünk, hogy lerövidítsük a várakozási időt, a színén kívűl mást módosítani nem lehetett. Attól függetlenül, hogy az autó sehol nem tartott még a gyártásban.
Mivel az autó már itt van november óta a kereskedésben, rákérdeztem a fedcomp utólagos beszerelésére, de nemleges választ kaptam. Az ablakok utólagos fóliázása 34 900 ft lesz . A gumi szőnyeg 12 900 ft . ( gondolom aranyszegéllyel es drágakő berakással kapom ) :-)
Azt szeretném megkérdezni, hogy egy ambiance, fekete, benzines ( fene tudja már mi mitől függ a Dacianál ) Dusterban alapból 4 db gagyi hangszóró van ? Vagy csak elől van 2 db és hátulra be van kábelezve ?
Egy volt főnököm panaszolta, hogy a Corvette-jével csúszós, havas körülmények között nem tud kiállni parkolás után a helyéről, csak a járdaszegély mentén csúszkál, mindenki röhög rajta. Akárhogy vergődik, az autó járda felőli hátsó kereke mindig 'bent marad', súrolja előre-hátra a szegélyt, de nem tud elszakadni tőle.
Kérdezem tőle: "Van benne kipörgésgátló?" "Van hát!" "Akkor kapcsold ki!"
Legközelebb jön, nevetve újságolja, hogy megszűnt a problémája.
A helyzet az, hogy az ASR/difizár/sperdifi/önzáró difi valóban elfordíthatja az autót. Egy hétköznapi, 'nyitott' differenciállal az egyenesfutás biztosabb, gázadásra nem próbál oldalra kitörni, de havas úton valamivel hamarabb mozgásképtelenné fog válni.
Az ASR nekem továbbra is a 'kéne' kategória, de nélküle is simán felmegyek meredek hegyoldalakon, néha út hiányában is.
Egy gyári reklámszlogent idéznék ide, ami kicsit a Dusterhez is illik:
Az enyémben mac audio van. De szerintem ezt Szegeden találták, ki mert mindenféle rádió meg hangszóró nélkül érkezett a kereskedésbe.
Érdekes hogy elől szépen szólnak, hátul nem annyi lágy a mély.
Az igazi mélyekhez láda kell, ahhoz meg külön erősítő, vagy aktív láda beépített erősítővel.
Hű ez a rádió nagyon jól néz ki. A miénkkel (kenwood brútuszos kihangosítós) szenved a feleségem, bizonytalan és lassan kapcsolódik össze a telefonnal. Bár az is igaz, hogy állandóan ki be száll és sokat telefonál. Sajnos az esp mellett ezt a kérdést is elbénáztuk, jobb lett volna magunk rádiót választani.
Üdv a fedélzeten! Köszönöm a bölcs tanácsot, de esetemben sajnos nem használható, mert nincs esp-m. És ha nincs (ez szerintem azt jelenti, hogy ki volt kapcsolva:-), vajon miért ment (csúszkált) az említett töltésen inkább oldalra, mint előre?
Eddig csak olvastam a topikot, de most leírom saját tapasztalatomat: sáros csúszós föld úton , főleg ha az még oldal irányban dől is, feltétlenül kapcsold ki az ESP-t, utána teljesen stabillá kezelhetővé válik az autó. Ha nem teszed, simán keresztbe fordítja a masinkát.
A napok óta tartó „gumizáshoz” csupán két szokásos „szakmaiatlan” megjegyzés. Továbbra is az az érzésem, hogy minél inkább olvaslak titeket, annál inkább jól teszem, ha a felsorolt ordas és potenciális veszélyekre való tekintettel mielőbb veszek egy BKV-bérletet... (Lehetőleg abs, esp, cédébé stb. garanciával.)
A másik egy tapasztalat az életből merítve. Hátha lesz, aki le tud vonni belőle némi tanulságot. SZSZD-mal (és mislen négyévszakos gumikkal) mentem már igen durva sáros meredekeken fel és le. Sose kottyant meg neki. Viszont az eddigi legneccesebb menetem vele egy – szebben sajnos nem mondható – szarrá ázott picsányi szélességű töltésen/gáton történt. Igen felelőtlenül felmentem rá egy decemberi esős hajnalon. Elég hamar megéreztem a bajt, de visszafordulásról már szó se lehetett. A legközelebbi lehajtó pedig kábé 6-7 kilométerre volt. Eleinte rövid egyesben haladtam (egyébként sose használom vízszintes indulásnál), de miután vészesen dobálta a hátulját – úgy éreztem, hogy minden méteren lecsúszok valamelyik oldalra a mélybe – átváltottam kézzel 4x4-re, és még lassabban haladtam tovább (maximum 0,1 km/óra „sebességgel”). Azt tapasztaltam, hogy így már egy hangyafasznyival stabilabb volt a „sártartása”. Mire azonban – mindvégig halálfélelemben – lekeveredtem a töltésről, a metsző és nyirkos hideg ellenére úgy leizzadtam, hogy a lapostetűk vizipólóztak a hajlati szőrzetemen...:-)
Számomra ebben az az utólag már vicces tanulság, hogy daszterünk számára egyáltalán nem a meredeken való kikapaszkodások számítanak „meredeknek” (lökete mindig van hozzá elég), de bizony egy tök vízszintes sikamlós felületen való haladás.
A duster az kreatívvá tesz elfogadható áron. Kicsit olyan mint az ndk-ban a trabant és wartbug volt.
Össznépi mozgalom az autók egyedivé tételére, csak most sokkal jobb alapokon.
Nézegetem én is az ilyen kiegészítőket. A csomagtértálca nagyon jó, van nekünk is, a légterelő kissé susog ha lehúzott ablakkal megyek, de jó ha van. Van még egy mélyládám+erősítő, tavaszal lehet bekötöm. ( ha megengedi a feleségem)
A németek már jól ráálltak a további csinosítgatásra (pl:elia )
Jobb ez hogy nem beépített a rádió , mindenki olyat rak bele amilyet szeretne.
Ma egy szép feketét láttam Szegeden, délután a napfényparknál. ( nekem fehér van)
De pl a gyári rádiót nem kértem, már vettem hozzá egy elég jót 60-ért.
És már nézegetem mit fogok még venni hozzá.
Pl. a 4db légterelő tuti lesz az ablakokra és az nem is drága 8eFt-ért, valamint egy csomagtér tálca is lesz, azt 10eFt-ért találtam, és az ebay-en láttam még a króm küszöb borítást 10-12eFt körül.
Sajnos a ködlámpát nem tudtam bele alkudni, de remélem az előkészítése megvan az autóban.
Gondolom nem gyártanak külön kábelköteget a ködlámpa nélküli autókhoz.
Végülis a gyári ködlámpa 45-ért van, de már találtam megfelelőt 8eFt-ért.
Ha még belefér akkor kérjed, mi későn eszméltünk, így csak a vonóhorgot kérhettük utólag. Mondjuk erre köthetek egy megfelelő csörlőt, ha elakadnék.( meg ha lenne csörlőm) Vagy tereptúrázni autóstárssal mennék, kihúzzuk egymást a malajból.
Nézd, bár régebben az ellenkezőjét írtam, most azt kell mondjam, hogy az ASR segít a terepezéskor.
Nem olvastam el annak idején figyelmesen a használati utasítás ide vonatkozó részét, miszerint:
Az ESP terepen kikapcsolható, de az ASR akkor is tovább működik.
Azt kéne még tudni, hogy az ASR a motorba is beavatkozik-e, az nem lenne jó, mert nem engedné szorult helyzetben a kerekeket pörgetni.
Ha kikapcsolt ESP-nél az ASR a motor nyomatékát nem korlátozza, csak a kerekek fordulatszámkülönbségét tartja kordában, az a terepezésnél nagyon jól jöhet.
Ennek kitapasztalása az ESP-s tulajdonosok feladata lenne, merthogy nekem sajnos nincs.
Talán megnyugtat, hogy én még nem találtam annyira isten háta mögötti földutat, amin a Duster ne ment volna el kényelmesen, bár szerintem a 15 centi fölötti sár ezt is megállítja.
Az ASR nagy árkok lassú átlépésében segítene, ahol a kerekek átlósan elemelkednek. Ezeket lendületből kell megoldanni. Ide tartozik, hogy a kanyarstabilizátorokat az én kocsimon a jobb oldali pálcák eltávolításával hatástalanítottam, ezzel további extra rugóutat nyertem, direkt keresni kell az olyan helyeket, ahol valamelyik kerék tényleg elemelkedik a földtől. További nyereség, hogy a rugózás kényelmesebb lett, nem dobál jobbra-balra az útegyenetlenségeken. Egy óra alatt elvégezhető művelet, de alapvetően nem tanácsolnám senkinek, mert így aszfaltos kanyarokban dülöngélésre és hirtelen, váratlan kifarolásokra lesz hajlamos a Duster, amit mindig észben kell tartani, még akkor is, ha éppen sietned kéne valahová.
További, jelentős terepképességet eredményezne egy akármilyen durvamintás gumiabroncs is, aminek a hangját nem szívesen hallgatnám az év további részében. Esetleg külön felnire szerelve veszek majd egy szettet, ökörködés céljára. Ha rám szakad az OTP.
Összefoglalva: ha lesz ESP-d, örülj neki, de a vadászatban ennek hiánya sem fog korlátozni. A mély sár az igen, mivel az autó hasmagassága 'csak' 21 centi, de olyan helyekre nem ASR meg difizár kell, hanem terepgumi.
Gondolj a Nivára. Se ASR, se difizár, csak az orosz terepgumik. És van ellenfele? Csak a rozsda.
Nekem sincs ilyen elekrtonika, bár nem lennék szomorú ha lenne.
Ha nem mész bele nagyon nagy dagonyába, vagy nagyon nagy hóba, van nem akarsz nagyon meredekre fölmenni akkor lehet élni nélküle.
Már az, hogy magas építésű az autó, az alkalmassá teszi a földúton, legelőn, tarlón, tárcsázott földön, hepehupán járásra.
A 4x4 arra jó ha túl bebátorkodtál valahová kisegítsen. És ha van benne kipörgésgátló, az még segít neked egy kicsit.
De ez is eléggé gumifüggő. Egy jó terepgumi elektronika nélkül lehet jobb mint egy kipörgésgátlós nyárigumis megoldás.
(tapasztalat: sx4 nyárigumival+esp/asr simán erősen bogárhátú alföldi nedves nyálkás földúton kényszerpihenős volt, összevissza csúszkált le az útról bele az útmenti barázdába.)
Decemberben rendeltem egy Duster 1,5d 4x4 cool-t és akkor a dacia.hu oldalon a tervező még csak úgy engedte az ESP-t rendelni, ha választom még hozzá az opcionális csomagot, de akkor már nem 85eFt hanem 85+85eFt lett volna. Nekem az állítható kormány, osztott hátsó üllés nem kellett csak az ESP lett volna fontos. Most az új árlistán is rendelhetőként írják 4x4 modellekhez moduláris csomag nélkül.
A kereskedésben próbáltam utólagosan kérni hozzá az ESP-t, de csütörtökön még azt mondták nem lehet.
Akkor még a tervező sem működött az új árakkal.
Hétfőn megkérdezem újra a kereskedést és reménykedem, hogy sikerül rendelni hozzá ESP-t.
03.05.-re írták az átadást a szerződésben, tuti van még lehetőség addig beszerelni a gyárban.
DE!
Valaki meg tudná mondani, hogy az ESP/ASR segít a terepezésnél vagy nem?!?!
A leírás szerint terepen érdemes kikapcsolni az ESP-t...
Nem akarok extrém terepezést az autóval, de néha vadászatoknál kell a jó terep képesség.
Gumikérdésben mindkét tábornak igaza lehet. Ugyanis a fizika két teljesen ellentétes igényt támasz a gumikkal szemben.
A lényeg, hogy általában jó gumikkal járjunk.
Én nem nagyon szoktam így csereberélni. Ha egyszerre kopik el a 4 gumi mert cserélgetem, akkor négyet kell vennem.
Ha nem cserélgetek, akkor elöl elkopik, akkor egyszerre csak kettőt kell vennem, ha még jók a hátsók.
Lassan 30 éve vezetek, persze bármi előfordulhat bármikor, de nem kerültem olyen helyzetbe, hogy ezen múljon bármi is.
Az biztos hogy kopott nyári gumi esőben nem jó, le is cseréltem hamar.
Nyugodt, előrelátó közlekedés, emellet lehet duhajkodni a megfelelő helyen és időben. Azaz senkit és semmit nem veszélyeztetve.
A dusin a 4x4 miatt talán tanácsos, hogy általában ne legyen problémás különbség a gumik között. Bár ez a fix 4 keréknél áll, akkor meg úgyis a sár vagy hó felveszi a hibát picike csúszás, pörgés formájában.
Nem feledkeztem meg az ABS-ről, sőt, én említettem először. ;)
"És már leírtam, inkább az eleje csússzon meg mint a hátulja, mert azt jóval nehezebb helyesen korrigálni"
Ez így van, de ezt is írtam. Annyira így van, hogy így tervezik a fékrendszert!
"(az esp az esetek elég nagy részében az alulkormányozottságot megszünteti)."
Ez is igaz. Annyit említettem meg, hogy az esp nem csak az alulkormányzottságot, hanem a túlkormányzottságot is megszünteti, már amennyire a rendszer lehetőségei, és fizika törvényei engedik.
Szerintem az ABS-ről megfeledkezel, annak slick guminál is működnie kell. De itt nem a szarrá kopott gumikról van szó, hanem a szemmel láthatóanjobban kopottakról, amit még szabályosan lehet az autón használni. És már leírtam, inkább az eleje csússzon meg mint a hátulja, mert azt jóval nehezebb helyesen korrigálni (az esp az esetek elég nagy részében az alulkormányozottságot megszünteti).
Talán onnét ered a nézeteltérés, hogy az általad idézett hozzászólás pontatlan, sőt, szerintem helytelen! Nem azért mert valótlant állít, hanem azért mert részigazságot mond. Az alábbi mondat szerepel benne:
"és a kopottabb gumik nem tudnak kellő oldalvezető erőt átadni, ami az autó megperdüléséhez, tehát stabilitásvesztéshez vezethet."
Ebben az esetben a gumikat le kell cserélni!!!! Semmi esetre sem szabad ezeket az első tengelyre szerelve nyugodtan tovább autózni!
Ezt korábban is írtam, de talán nem hangsúlyoztam eléggé. Ha a kikönnyült hátsó kerék a gumi mintázata miatt megcsúszik, és ezzel elveszti az autó a stabilitását, akkor az a gumi nem kopottabb, hanem kopott! Az ilyen gumit le kell cserélni (de nem az elsővel!).
Ha az első tengelyre szereled azt a 'kopottabb' gumit, ami hátul egy fékezés alkalmával már nem tudná biztosítani a stabilitás, ami ráadásul a hajtás, meg a kormányzás miatt még tovább kopik, szerinted mi lesz? Mivel nem tud kellő fékerőt a talajra vinni, ezért az autó nem fog kellőképpen lassulni. De legalább irányítható marad? Vagy még az sem? :D
"Üdvözletem Székely Úr!
Azt szeretném Öntől megkérdezni, hogy egyetért e azzal a megállapítással, hogy a jobb inőségü gumit a hajtástól függetlenül a hátsó tengelyre kell tenni? Szerintm ez egy elsőkerékhajtású kocsinál butaság, bár több "szakértő" ezt állítja, arra hivatkozva , hogy megindul a hátulja Ha az eleje kormányozhatatlan kit érdekel a hátulja??
Tisztelt Kérdező !
Egy francia gumigyár, aki több mint 100 éve gyárt gumit, legalább 30 éve hirdeti, hogy mindig hátra kell a jobb állapotú gumikat szerelni.
Az autó fékezés, és haladás közbeni egyensúlyi helyzete ekkor kedvezőbb. Ha hátul van a kopottabb gumi, a fékezéskor bekövetkező súlyátterhelődés miatt elkönnyül az autó hátsó tengelye, és a kopottabb gumik nem tudnak kellő oldalvezető erőt átadni, ami az autó megperdüléséhez, tehát stabilitásvesztéshez vezethet.
Ilyenkor a túlkormyányzottság
jelentkezik, aminek kivédése nem egyszerű. Amikor az autó eleje kormányozhatatlan, a hátulja azokat érdekli, akik vele szemben jönnek, és nem értik, hogy vizes úton egy egyszerű fékezéstől mitől perdült meg előttük a szembejövő.
Amikor a tárgyaláson az igazságügyi
szakértő hivatkozik a dologra, akkor már egyértelmű a válasz mindenkinek, csak a túlélőket és a hozzátartozókat ez a legkevésbé sem szokta vigasztalni.
Azért még annyit hozzátennék, amikor én autót veszek az általam kifizetett teljes összeget, az autó vételáraként könyvelem el. Ha valaki kérdezi mennyibe került az autó nem azt mondom, hogy 3 milla volt , meg fizettem 130000ft üzembehelyezést 50 000 ft vagyonszerzésit és 80000 ft egyéb költséget.
Egyébként a fórum nyilvánosságát kihsználva bevallom, én kérem DIVATBÓL vettem Dacia Dustert . :-)
Mert tetszik a formája,
mert tetszik a magas üléspozicíó,
mert tetszik, hogy nem szeli ketté a sarkára állított szegélykő, ha ki kell kerülnöm a kukás autót,
mert tetszik hogy táborozásnál a földúton nem földgyaluként viselkedik,
mert tetszene hogy ne üljek órákat egy baleseti heylszíneléskor, hanem a földúton el tudjak menni vele.
Aki kitalálta a SUV, crossover kategóriára, hogy divatból vesznek az emberek ilyen autót, az volt a világ legirigyebb embere :-)
És különben is éljenek a plázakandúrok!
(ízlelgessétek a kifejezést: " divatból veszel Daciat " ) :-))
Méghogy a dasztert sokan „mehegvehettéhék divahahat autóhónahak”? Lehetséges. Ám baráti javaslatom: ma már több tudatmódosító szert ne végy magadhoz! Holnap pedig esetleg nézd meg korábbi beírásaimnál, hogy ezzel a „divatautóval” merrefelé is jártam...
Nem is a demszkihagyaték pesti kátyús betonútféleségekre gondoltam. (Habár az is komoly „kihívás” még daszter szinten is.) Itt van egy köpésre a Szilas-patak mente, ahol szinte az általam eleddig bőséggel illusztrált, messziföldön lévő ártéri útviszonyok a jellemzőek. SZSZD-m biztosan bírni fogja, ha te is...:-)
Milyen 100000ft-ről beszélsz? A benzines 340000ft-al a dízel 240000ft-al lett olcsóbb.
Tavaly sem volt ingyen a forgalomba helyezés.
A lodgyről mek többek közt ezt írják a daciaklubon:
"Sokkal szebb és nagyobb mint egy MCV. Szerintem itt 7 személlyel már nem nagyon kell kompromisszumokat kötni. De árban gondolom a Dustert is felülmúlja majd. Amit sokan megvettek divat autónak, tehát volt rá pénz. Ilyet viszont a családok vennének, akiknek tuti nem lesz rá pénze. "
A listát, őszinte bánatomra sajnos nem törölhetem, mert már nagy nyilvánosság előtt felelőtlenül elkötelezted magad...:-)
De ha ennyire rá vagy izgulva – és nincs számodra elérhetetlenül messze Pest –, gyere el hozzám. Felőlem bármikor mehecc jó pár kört SZSZD-mal. Nekem szinte bármikor jó, mert melóilag éjjel-nappal ide vagyok kötözve a számítógéphez. (Cserélhetünk ímélt akár itt is.)
Tesó ez a lista csak üresedni fog, törlést kérek.:-)
Ha belegondolok, hogy már november óta Dusterezhetnék, ha nem hallgatok az értékesítőre, hogy várjak januárig az átvétellel, mert így spórolhatok 400 eFt-ot..( a valóságban ez csak alig száz lett) szóval elönti agyamat a takony.
Viszont elmondhatom, hogy nincs a földön olyan ember, aki nálam több dusteres videót látott:) ( asszony szerint ez már beteges)
Egyébként ha ezen múlik, naponta feldobok egy autómárkát amivel szemben dícsérhetitek a Dustert, mert jól esik olyanoktól jót hallani róla, akik nem kizárólag videón látták a gépet :-)
Nem kekeckedésből mondom, de ez igen méretes tévedés a részedről. Mert éppenhogy az öko-horgászmezőre viszeget el a vasparipa (ezért lett véve), ahol meglehetős bőség „szok” lenni mind tüzesvízben, mind ecigiben.
Hogy majd az örök apacs horgászmezőkön mi lesz a helyzet, asztat nemtom. De oda is Szilaj Szittya Dákómmal mennék legszívesebben...:-)
Eredetileg nem volt tervben. Egy sokkal komolyabb hátsó futómű volt tervezve alá, amit a költségelemzésen elvetettek, és csatolt hosszlengőkar került alá. Utólag lett rábarkácsolva kerülő megoldásként a szárny.
Azon meg lehetne vitatkozni, hogy ki vitatkozik, meg hadakozik a tények ellen. Hallomásból összehordasz dolgokat, de a tanokat meg nem fogadod el.
Félrebeszélsz, a TT utólagos szárnyat kapott, ami eredetileg is tervben volt, de a dizájnerek akkor megvétózták. Ott különben nagy sebességnél aerodinamikai okoból könnyült el a far. Fárasztóan okoskodsz itt, és a tények ellen hadakozol. Unom.
Jó téma ez a gumi probléma és el is lehet rajta rágódni napestig, de 10-15 ezer km-nél szerintetek mennyi lesz a profilmélységbeli különbség az elsők és hátsók között? Érdemes szót vesztegetni rá?:-)
A hajtott és ráadásul kormányzott kerék jobban kopik az nyilvánvaló, de ilyen futásteljesítménynél az ebből származő különbség a vezetés során észrevehetetlen, bárhova is cserélgetjük. A javasolt csere a kiegyenlített kopás jegyében született, éppen azért, hogy a biztonság rovására ne menjen az első és hátsó kerekek közötti különbség.
Ha valaki 10-15 ezer km-ként cseréli a hátsót az elsővel, akkor annak teljesen felesleges azzal foglalkoznia, hogy a kopott előre vagy hátulra kerüljön, tudniillik soha nem kerül ilyen szituációba! :-)
Ennél jóval fontosabb, hogy jó minőségű gumiabronccsal járjon és ne felejtse el, hogy a hiába a megfelelő profilmélység, ha a gumi már elmúlt 6 éves! A komfortérzetben is van különbség, de vészhelyzetben kimutatja a fogafehérét az öreg abroncs....
Nem az első autómat alakíttattam át. Eddig semmi garanciális problémám nem volt. Célszerű olyan helyen átalakítani, ahol van kapcsolat Dacia szervízzel. Maximum szóban fognak garit ígérni, de tapasztalataim szerint ez nem okoz gondot.
Anyagilag viszont nagyon megéri, bár most már 220 az LPG.
Elviselhetetlenné vált a benzin ára, esetleg gázosítani kellene a dustit. Tudom volt itt a fórumon ezzel kapcsolatban véleménycsere, csak akkor számomra nem lett világos, hogy mi van a garanciával.
Tehát arra lennék kíváncsi, hogy ha gazosítanám, ez befolyásolja gyártói garanciát?
"Éppen, mivel a fékező erő túlnyomórészt az első tengelyen keletkezik, ilyenkor az autó hossztengelyére perdítő erő hat, ami ki akarja téríteni az egyenes haladásból. Ezért nagyon fontos a hátsó kerekek oldalvezető képessége, vagyis, hogy oldalirányba soha ne csússzanak meg. "
Nem tudom, mire gondoltál, de az autó hossztengelyére perdítő erő fékezéskor nem hat. Másik tengelyére ívmenetben történő fékezéskor igen. Próbáld ki: egyenes menetben behúzod a kéziféket. Ha egyenesen áll a kormány, és a kézifék sem fog féloldalasan, és rendesen behúztad, akkor az autó blokkoló kerekekkel egyenes haladva fog lassulni. Nem fog megpördülni.
De amire gondolsz, az nagyjából helyes. A hátsó kerekek megcsúszását mindenképpen meg kell akadályozni. Ez a fékrendszer feladata. A gumi összesen annyiban fontos, hogy ne legyen kopott. Az, hogy valamivel kopottabb (de még mindig használható profilmélységgel rendelkezik!!), az nem releváns. Szóval egy jó futóműnél (lásd később), és használható mélységű profillal rendelkező guminál a hátsó kerék mindig később fog megcsúszni, mint az első. A 'kicsit kopottabb gumit előre vagy hátra' dolog ezt nem fogja befolyásolni.
A Renault Clio meg rossz példa, mert ott sem a gumikkal volt/van gond, hanem a futóművel. De nem csak a Clioval, hanem világhír volt pl. annak idején az Audi TT is, ami előszeretettel pördült meg akkor is, ha csak leszálltál a gázpedálról. Van még pár érdekes eset, amiről jobb is, ha nem tudnak az emberek. De ezek mind tervezési hibák! Ráadásul egy részük tudatos (TT-nél pl. kültségcsökkentés miatt kapott egyszerűbb futóművet az elsőre tervezettnél)!!
Szerencsére nekünk nem a PR-ral, meg egyéb reklámmaszlaggal, illetve költségelemzéssel módosított tervezést oktatták, hanem a fizika törvényein alapulót.
Az ismerősöd jól tudja, (bevallom azt hittem, ez egy triviális dolog) a hajtástól függetlenül, mindig hátra kell a jobb gumit tenni, hiszen a hátsó rész csúszása sokkal nehezebben kormányozható ki. (Ha elöl tapad jobban, a kézifékes rendőrkanyart hozod ki a kocsiból...)
De főleg: ha egyszer nő az első kerekek terhelése a fékezéskor, akkor ez pont azt jelenti, hogy javul a tapadás elől, ergo hátul romlik. Tehát (fékezés szempontjából is) hátulra kell tenni a jobb állapotú gumikat!
-------------
Amúgy üdv mindenkinek! Nekem még vagy hatvanat kell aludnom mire átvehetem. 2wd benzines cool fehér.
Az ADAC már annyi okos dolgot kitalált,hogy németországban is közröhely tárgya!Csak hogy egy példát emlitsek:Két éve kiadott egy tanulmányt,mely arrol szól,hogy télen gyakrabban kell ellenőrizni az olajszintet!Nem is irok hozzá semmit!
Amiben Én a két tábor közti problémát látom az a következő!
Van egy vezetéstechnikai probléma.
1.-Az autó manőverezhetősége nagy sebesség esetén.Jobb,ha a jó gumi van hátul.Vitathatatlan.
2.-Fékezés.Evidens,hogy a jobb guminak kell elől lenni!
Ezért mindkét tábornak igaza van!A kérdés az,hogy ki mire blaziroz!Az irányithatatlanság határán autózni nem muszály,de vészfékezéssel megálni a labdát kergető gyerek előtt igen!Tehát Én a jobb gumikat előre teszem,ha az ADAC a fenekét a falba veri akkor is!
Ui:Az Adac 2007-ben statisztikailag"bizonyitotta",hogy a megbizhatóság terén a német autók a legjobbak!Sajnos ezt nem közölték a sok audi,merci,wv kocsival,és azok szorgalmasan villognak az autópálya leálósávjában!
Éppen, mivel a fékező erő túlnyomórészt az első tengelyen keletkezik, ilyenkor az autó hossztengelyére perdítő erő hat, ami ki akarja téríteni az egyenes haladásból. Ezért nagyon fontos a hátsó kerekek oldalvezető képessége, vagyis, hogy oldalirányba soha ne csússzanak meg.
Ebből a szempontból kritikus helyzetek: a vészfékezés, a kanyarban történő fékezés, a különösen forszírozott kanyarvétel.
Sajnos ezeket a helyzeteket az első-hátsó tengelyek közötti automatikus fékerőelosztó nem volt képes minden esetben kezelni, ezért kellett például a Renault Clio II-höz szériában ABS-t adni, különben vészfékezéskor megpördült. A reklámokban ez úgy jelent meg, hogy "a kategóriájában elsőként a blokkolásgátló az alapfelszereltség része". Az okokat nem részletezték.
Örvendetes dolog, de én ezzel is úgy vagyok mint a tojás sárgájával. Egyik doki szerint semmi esetre sem szabad megenni, másik táplálkozási szakértő szerint meg rendszeresen kell fogyazstani. :-)
Ha ilyen kérdéssel találkozom, mindig egy régi barátom szavajárása jut eszembe: "Az elmélet és a gyakorlat között, élméletileg nincs különbség, gyakorlatilag van!"
És én ehhez tartom magam gumi csere ügyben is: 10.000 km,-ként cserélem az elsőt a hátsóval, így kb. egyformán kopnak és egyszerre kell mind a négyet kidobni.
Arra a tengelyre szereld a kopott gumit, ami a fékerő nagy részének talajraviteléért felelős? Okos! ;)
Egyébként az írás második fele ellent mond az elsőnek?
Hátra rakd az új gumit, mert elöl jobban kopik, de 10ekm után cseréld fel (tehát a kevésbé kopottat rakd előre). Most akkor mi van?
"Ezzel szemben az első kerekek kormányozhatóságának csökkenése csak az autó egyenes irányban való megcsúszását eredményezheti."
Nem is értem, minek görcsölnek az ABS-szel, hiszen nem is olyan fontos az irányíthatóság fékezés közben?
Még egyszer: használható mintázattal ellátott gumi esetén nem csúszhat megelőbb a hátsó kerék, mint az első, még akkor sem, ha elöl van a jobb minta! Ez fékrendszer-tervezési alapelv!
"A tapasztalatok azt
mutatják, hogy a gumik
gyakran különböző
mértékben kopnak,
ezért az ADAC tanácsa
szerint az új gumikat
hátra, a valamivel
kopottabbakat pedig
előre érdemes
felhelyezni. A gyakorlat
azt mutatja, hogy a
hátsó kerekek
tapadása
nagyban befolyásolja az
autó irányíthatóságát.
Ha a hátsó abroncsok
kopottabbak, az autó
könnyebben csúszhat
meg. Ezzel szemben az
első kerekek
kormányozhatóságának
csökkenése csak az autó
egyenes irányban való
megcsúszását
eredményezheti.
Természetesen ez sem
kellemes, de
kétségtelenül kevésbé
veszélyes. Az egyenetlen
kopás főként az
elsőkerék-meghajtású
autókat érinti, hiszen
ebben az esetben mind
a kormányzásból, mind
a fékezésből, mind
pedig a meghajtásból
eredő erők az első
kerekekre fejtik ki
hatásukat. Ennek
ellensúlyozására az
ADAC azt javasolja, hogy
10 000 kilométerenként
cseréljék fel az első és
hátsó kerekeket. Így az
első és hátsó abroncsok
egyenletesen kopnak,
tehát egyszerre kell őket
kicserélni."
Fékezéskor a fékerő jelentős hányada az első keréken jelenik meg. Korábban elhangzott egy 60%, de típustól fggően ez a szám sokkal nagyobb! Elég egyszerű a dolog. Egy orrmotoros autónál a súlyeloszlás már eleve 50-50%-nál nagyobb mértékben terheli az első tengelyt (Duster-nél nem tudom a pontos arányt). Fékezéskor jelentős az átterhelődés (a bólintás, illetve a súlypont nyomatéka miatt) az egyébként is magasabb elsőtengely-terhelés még tovább nő. Fékezéskor egy terheletlen szgk-nál a hátsó tengelyen alig van terhelés. A terhelés meg egyenesen arányos az átvihető erővel, jelen esetben a fékerővel.
A másik pedig a már emlegetett fékerőkorlátozó, illetve az ABS. Ezek feladata, illetve a fékrendszert tervező mérnöké az, hogy a hátsó kerék sose csúszhasson meg előbb, mint az első!!
Azt viszont megint elmondom, hogy azzal nem tud mit kezdeni a rendszer, ha az egyik tengelyen lévő gumi használható, de a másik már a használhatatlanságig elkopott.
Akit komolyabban érdekel a téma, azt Kádár Lehel (futóművek), illetve dr. Varga Ferenc (fékrendszerek) szívesen látja a BME J épületében pár előadásra. ;)
Abban igaza van, hogy a túlkormányzottság 'veszélyesebb', legalábbis, amíg hétköznapi emberről van szó.
Amiért idézőjelbe tettem a szakértőt az az, hogy azonos gumitípust (méret, minta, gyártó, stb.), illetve nem irreálisan nagy mintamélységeltérést feltételezve a kormányzottsági hajlamot a futómű geometriája meghatározza. Ha a gumi ezt jelentősen eltolja, illetve egyikből a másikba viszi át, akkor nem megfelelő gumi van az autón. Tehát ha az, hogy kopottabb egy gumi, nem azt jelenti, hogy már a használható mélységű minta sincs meg a gumin, akkor nem válhat tőle az autó túlkormányzottá.
Az ESP meg ilyen szempontból nem mérvadó. Nem a kormányzottsági hajlam megszüntetésére van kitalálva, illetve nem csak alulkormányzottságott korrigál.
Elvileg a kopottabb kerék előre(de ez is főleg télre igaz mert száraz úton a sima jobban tapad),de ez gyakorlatban azt jelentené hogy élöl eldobásig fenn van majd veszünk 2 újat amit hátra teszünk a félig kopottat meg előre vagy rögtön 4-et veszünk.
Ennél sokkal jobb ha rendszeresen cserélgetjük és így minimális eltérés keletkezik a profil mélységben aminél lényegtelen hogy elől vagy hátul van.
A 4X4-nél nem is kérdés a kérdés ,elő van írva a csere.
Az ismerősöd jól tudja, (bevallom azt hittem, ez egy triviális dolog) a hajtástól függetlenül, mindig hátra kell a jobb gumit tenni, hiszen a hátsó rész csúszása sokkal nehezebben kormányozható ki. (Ha elöl tapad jobban, a kézifékes rendőrkanyart hozod ki a kocsiból...)
Úgy gondolom, a többiek a hóláncra asszociálnak, mert annak valóban a hajtott keréken a helye.
Amikor a kollégáim kérdik mikor veszem át már a Dustert, azt szoktam felelni, hogy én már nem is hiszek abban, hogy valaha megkapom. Ez persze csak vicc, de amikor ilyen címet látok az Index totalcaros ajánlójában "Gebasz: nincs rendszám az új autókra"
Nekem azzal indokolta a szakértő ismerősöm (miután reggel rá kellett kérdezzek) az elől kopottabb hátul újabb elvet (amire én is fordítva emlékeztem), hogy az ABS mindenütt dolgozik a kerék tapadásának megfelelően ha a fékezésről beszélünk. Viszont az alulkormányzottság és a túlkormányzottság közül az utóbbi nehezebben korrigálható (ráadásul veszélyesebb közlekedési helyzeteket teremtő), azt pedig a hátsó tapadás elvesztésének következménye. Természetesen elsőkerék-hajtású autókról volt szó. Ráadásul az ESP-vel szerelt autóknál az alulkormányozottság - egy bizonyos szintig - automatikusan korrigált.
Részemről ennyi, én a kerekeimet szeon elején előlről hátra cserélgetem, ha pedig már nincs meg a megfelelő profilmélység akkor újat veszek, ráadásul téligumit használok, így aztán nem igazán érint a jelentős tapadáskülönbség...
Sok szaklap állítása ellenére is előre. Egyetlen gumiszerelő sem javasolja, hogy az új gumik hátul legyenek. Az autóra felszerelt abroncsok sosem kopnak egyformán teljes élettartamuk alatt, a meghajtott kerekeken lévő gumik jobban kopnak (gondoljunk csak egy lendületesebb indulásra, ahol esetenként kipördülnek az első kerekek). Fékezéskor a fékerő 60%-a elöl hat, ennek érvényesüléséhez szükség van a megfelelő tapadásra is, nem beszélve a kormányozhatóság fontosságáról, különösen nedves útszakaszon. Az első kerék hajtású autóknál érdemes cserélgetni mintegy 10-15.000 kilométerenként az abroncsokat elölről hátra."
Ez egy fajta elmélet, ami sok paramétert nélkülöz. ;)
Ha annyira kopott a gumi, hogy egy esetleges kipördüléstől tartani kéne, akkor az a gumi cserés (pl. nem lett időben felcserélve, vagy egyébként is elég kopott már). Szóval a kopottság miatt csak minimális mértékben szabadna, hogy eltérjen a tapadás az első és a hátsó tengely között.
Ilyan iszonyatosan nagy eltérés nem lehet, nem szabad lennie az első, és a hátsó gumiknak.
A szabály pedig az szokott lenni, amit a gumisok követnek is, hogy a kevésbé kopott gumi kerül arra a tengelyre, amin jobban kopik a gumi (hogy kiegyenlítődhessen a kopás).
Szóval jellemzően az első kerekek kopnak jobban (ráadásul fokozottabban az élek/szélek a kanyarodás, vagy egy rossz összetartás-beállítás miatt), ezért gumicsere esetén (pl. téliről nyárira) az előző szezon kerekei általában a másik tengelyre mennek, mint amelyiken voltak.
A kipördülésről még: a kipördülés veszéje elsősorban fékezés közben, illetve terhelésváltáskor áll fent (egyszerű ívmenetben szinte sosem). A hétköznapi autók szinte mindegyike (pár kivételtől eltekintve) alulkormányozott, ami azt jelenti, hogy az autó az elejét tolja a kanyar külső íve felé.
A fékezéskori kipördülés elkerülésére találták ki a fékerőkorlátozót, ami azt hivatott megvalósítani, hogy az első kerekek csússzanak meg előbb határhelyzetben. Később ezt a korlátozót elhagyták, és szerepét az ABS vette át (a korai abs-ek mellett még van korlátozó, mert azok még nem tudták ezt a funkciót).
Szóval: a jobb állapotú kerék jelen esetben a hajtott, első tengelyre, a kopottabb meg hátra.
Ez minden (nem állandóan 4X4 használatú) autónál így tanácsos. Az első kerék (még az ilyen kapcsolható autónál is) jobban kopik, mivel azon keresztül mozgatja a hajtás az autót, a hátsó tengely "csak" gördül. (A Dusternél persze ez nem 100%-ban igaz, de azért a nagyságrendek ott is stimmelnek). Így érdemes időnként az első kerekeket (azonos oldaliakat) kicserélni a hátsókkal. Minden gumis ajánlja, a Marso pl. kérdezés nélkül így jár el a városban. Általában téli-nyári váltáskor teszik ezt meg, de ha sokat használod, érdemes lehet évközben is. Túl gyakran nem érdemes, mivel egyszerűen nincs olyan különbség a kopások között, hogy valamit elérnél vele.
A 4x4-eseknél a kezelési könyvben nemcsak az azonos mintázatot, de a közel azonos profil mélységet is előírják. A márkaszervízben valóban nem vonják bele a pótkereket, de szélsőséges esetben a 4x4 helyett a szoftver csak a 4x2-öt engedi meg.....
Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen paramétert figyel, milyen érzékelő ilyenkor?
A nem kötött forgásirányú gumiknál sem javasolja a műértő többség (gumisok) a forgásirány felcserélését. Éppen ezért a pótkerék bevonását sem a használt kerekek közé. Ezt az abroncsok forgásirányának megváltozását követően jóval nagyobb eséllyel kialakuló száltöréssel/anyagelválással indokolják.
Viszont nincs indok az első-hátsó kerekek felcserélése ellen. Általában csak annyit mondanak, hogy a kopottabb, nagyobb súlyokkal centírozott kerék menjen hátra...
Szerintem ne cserélgesd a kerekeket,a pótkerék is maradjon pótkerék,csak akkor használd ha szükség van rá.Csereberéléssel jó esélyed van a szövetszakadásra.Legfeljebb az azonos oldalon lévőket,de én nem kísérleteznék vele.
Bejött a saras, maszatos idő, a Duster pillanatok alatt úgy néz ki, mint egy kifejezetten igénytelen varacskos disznó. Nem az, jól áll neki, de még az első oldalablakok alja is sárfelverődéses.
Ha valakinek van sárvédője mit tapasztal, van értelme?
Sehogy.Csak a conradtól szerettem volna olyat rendelni,mert az egyéb külső hőmérők este nem világitanak,s nekem ez gond!Ez pedig világitott volna!
Aztán az osztrákoknál belefutottam egy 10 eurós,elemes változatba ami este gombnyomásra bekapcsol,majd lassan elalszik.Jó nagy kijelzővel!Na ez megtetszett,megvettem,elégedett vagyok vele!
Az egyetlen szépséghibája,hogy időnként meg kell pöcinteni a kapcsolóját,de hát semmi nem lehet tökéletes.
A következő lenne a kérdésem a jobban hozzáértőkhöz. Közelítek a 10 ezredik km-hez és arra gondoltam a kerekeket felcserélném, hogy a gumikopás egyenletes legyen. Viszont nem tudom hogy melyik kereket melyik oldalra tehetem. Szeretném a pótkereket is bevonni a körforgásba, csak azt se tudom melyik kereket érdemes kicserélni rá. Azt se nagyon vágom, hogy egyáltalán lehet e ilyet játszani a mintázat miatt. Continental M+S 215/65 R16-os gumik vannak rajta.
Én pár hete rendeltem a conradtól egy szivargyujtós külső hőmérőt.5-7 munkanapon belüli szállitást igértek.5 ször beszéltem velük,mivel vagy 5 napot késtek.Mikor meg végre kihozták nem vettem át.Addigra szereztem másikat.Úgy hogy Én tőlük papir zsebkendőt sem veszek!Link egy banda!
A magyar Dacia honlapon még nem szerepel, de ígérik. A ködlámpa helyére lehet beépíteni, így az Acces, Ambiance, Cool felszereltségű kocsik előnyben... :)
Már el sem hiszem, hogy valóban 2012 van és végre átvehetjük a november óta a kereskedésben ácsorgó Dustert .:-)
Bár a fórumnak köszönhetően tudom már, hogy egy ritka "buta" autóm lesz, de ez inkább az én hibám, mert én rendeltem ilyen felszereltséggel.Sok dolog fog hiányozni, amit az előző autómban már megszoktam.
A mostani autómban az első olajcsere 800 km után volt. Filózom azon, hogy a Dusterban is megcsináltatom a korai olajcserét, ha mondják, ha nem.
julius65: Sajnos el kell fogadni, hogy iszonyatos utálat is övezi a Daciát, ami képes ekkora szavazatot generálni pillanatok alatt :-)
Na gyözött a villanyopel. Bár gyanúsan hirtelen szavazott rá kb 1500 olvasó.
Mindenesetre a duster neves márkákat elözött meg.
De miért nem esik már a hó.
Úgy tűnik szinte egyidősek az autóink, az enyém ápr.15-i átvétel. Eddig semmi gondom nem volt vle, de 11000 km.-nél ne is legyen. Esetleg annyi amit már korábban is írtam, hogy a belső ajtókilincsek nagyon gagyik. Ha kinyitom utána úgy kell visszatolni a helyére, de ezt lehet, hogy csak a hőingadozás okozza. Akartam kérdezni, te elvitted az első ajánlott olajcserére, vagy megvárod míg egyéves lesz? Én nem vittem el, bár lehet, hogy nem ártott volna mert én sokat használom csak városban és ez azért meglátszik a fogyasztásán is.
Október 26-án rendeltem (alapár emelés előtt), már a kereskedésben láthattam, áfa 25%, regadó a jövőre érvényes. :) Ennél olcsóbb szerintem nem volt és nem is lesz már.
Bazaltszürke 1,5dci 4x2 Arctic + hátsó ablak.
Ezek az infók milyen ablakmosót takarhatnak?
Esetleg elülső légterelőkről rendelkezik valaki tapasztalattal? Érdemes vagy inkább ne?
A múltkor nem írtam, az autóm ugyanolyan mint a tiéd csak áprilisi. Valószínű lehet akkor, hogy valamikor az év első felétől, már ilyen ablakmosó vezérléssel szerelik a kocsikat. Persze felszereltségtől függően.
Szeretnék majd én is vásárolni dustert.Nagyon lényeges nekem hogy hidegben az autó jó fűtéssel rendelkezzen.
Jelenleg van nekem egy 10 éves mercedes vitóm 110-es cdi.Ebben az autóban ha hideg van (-2 től lefelé) mára víz nem melegszik fel 40 foknál melegebre tehát a fűtése is nulla lenne,de viszont van benne egy webastó fűtés kisegítés így már elfogadható.
Tehát kérdésem az lenne hogy benzines vagy diesel ?Esetlega diesel a dusterekben is rendelkezik valami külön fűtéssel?
Gutaütés mentes szép szilveszterezést mindenkinek!
Közhírré tétetik: egész délelőtt képes és szívhez szóló beszámolót szerkesztettem nektek ősbozótharcos SZSZD-m legújabb bohókás ártéri kalandjáról. Ami küldéskor szőrén-szálán eltűnt. Áhhhh, ettől még Kalkuttai Szent Teréz anya is simán megnyerte volna a káromkodási világversenyt... A rosseb az egészbe!
Úgyhogy a lényeg – a kalandok élethű leírása – nélkül legalább a fotókat megpróbálom feltenni mégegyszer.
1. Szilaj Szittya Dákó, a magányos ősbozótharcos.
(Ehhez a felvételhez egy igen izgalmas ártéri-áradásos megmenekülés történet csatlakozott. De mégegyszer leírni nincs lelkierőm...)
2. A magányos ősbohót néhány másodperccel szüzessége SZSZD általi elvesztése előtt.
3. Megérkezés az egyik tetthelyre (innen beljebb már nem mentem...)
4. Az ártérről való menekülés utáni „Pottyantott sárkupac-csendélet, pecacuccal”.
5. Szürrealista téli tájkép sáros kilinccsel és csaknem patyolattiszta vakzárral.
6. Misztikus önarckép, különböző fokon megszáradt sárrétegekkel.
7. Megérdemelt pihenés, alapos mosakodás után szülőföldem középkori négylyukú kőhídján.
Békés, boldog, bőséges kalandokban bővelkedő új évet kívánok a dasztercsalád minden meglévő és leendő tagjának!
Szerintem egyszerű a magyarázat, mivel az enyém se indul el spriccre, szerencsére..., az Exception kivitel a bőrülés mellé ezt a funkciót is megkapja, de a többiek nem.
Nekem töröl (4x2 dci Arctic). Én két, a korábbi autómban megszokott funkciót hiányolok: Az egyik, ha egyszer megböktem felfelé az ablaktörlő karját, csinált egy törlést. (Praktikus ködpárás vagy szemetelős időben.) A másik, ha az ablakmosás után a 2-3 törlést befejezte, akkor várt kb 20 másodpercet, és csinált még egy törlést a felülről visszafolyó ablakmosó eltávolítására. Az előző autóm egy 3 milkás Fiat volt...
Dacia Duster Ambiante B 1.6 4x2, 2011. október 18-i rendeléssel, 2012. januári visszaigazolással, 2011. december 19-én megérkezett. Ha minden igaz, január első hetében gurul haza a szalonból Dusika.
Valóban a kormányon is lehet a duda, ha jól látom odaírták, hogy gépjárműtől függ. Azt azért jó lenne megfejteni mit értenek ezen,
vagy ez lenne a felszereltségtől függő dolog? Ha igen, akkor a súlyos elmebaj jeleit vélem felfedezni a tervezőkön. Szvsz vannak alapvetések, amelyeknek egy típuson belűl nem lenne szabad változni, az egyik legjobb példa erre talán épp a duda.
Az egyik kérdésedre tudom a választ, nálam ha mosom az ablakot automatán indulnak a lapátok is. Sőt még abban is van különbség, mint ahogy a múlt héten sikerült megtapasztalnom, hogy hányat töröl. Ha csak éppen megpöccintem a kart akkor csak egyet töröl, ha viszont folyamatosan áztatom az ablakot akkor többször.
Egy hónapig éltem frászban az előző autómnál, mire kiderült, hogy egy becsúszott gyermekjáték sípolását hallom a csomagtérből. Szóval én már csak rutinból körülnézek, a Dusternél még nem tapasztaltam sípolást (a kormányszervó az egyetlen, de az meg búg)
1. Amikor ablaktisztitó folyadékot fecskendezek a szélvédőre, akkor nem indul el autómatikusan az ablaktörtlő lapát, hanem kézi vezérléssel megam indítom el, majd állítom le. Nálatok is így van ez, vagy csak nálam van a hiba?
2. Vezetés közben, nagyon halk, időszakos sipoló hangot hallok az autó hátsó fele írányából. Ez mi lehet? Nem zavar, csak ha fülelek, akkor hallom, de nem szeretném ha hibaforrás lenne.
Egyébként korábban érdeklődtem itt a forumon, hogy gyári szervíz vagy magánszervízbe vigyem a dusit. Végül a gyári mellett döntöttem, Újpest Dáciahoz vittem első garanciára. Nagyon korrektek voltak, mind árban, mind egyéb tekintetben, máskor is hozzájuk viszem.
Sziasztok.Ma reggel hatkor a Kelenföldi pályaudvarra jártam be a "Szofi" IC-vel(Pécsre megy),láttam hogy ott áll egy autószállító vonat, tele Duster-el,meg néhány Sandero Stepway is volt rajt.Lehet hogy Hegyeshalmi kilépő,talán külföldre mennek.A nagy százaléka könnyüfémfelnis volt,talán az Arctic,meg Exception felszereltséghez hasonló,mert a lökhárítók nagyobb része autószínen volt.Kellemes Karácsonyt.
Üdvözöllek Kisgab néztem a regoldalt és látom hogy Csongrádi vagy nagyon megörültem mert én is sűrűn látogatok Csongrádra ugyanis oda járok vadászni. Eddig is tudtam hogy két duster van a városban egy barna és a tiéd a barna tulaját ismerem de remélem majd a találkozón mi is összefutunk. Adig is üdvözlet és kivánok neked és a forum összes látogatójának Békés Boldog Karácsonyt
Igen, tényleg gyors az izzócsere, ha már tudod, mit, hova kell. Első alkalommal szívtam vele, pont amiatt, hogy nem hittem el, hogy ilyen egyszerű. (Citroenek után)
Sziasztok.Érdeklődni szeretnék hogy a Duster-nek van gyárilag valamilyen alsó motorvédelme(burkolat)?Vagy opciós és felszereltségfüggő?Előre is köszönöm a segítséget.Egyébként használt Qashqai,X-trail;Duster trió közül szeretnék majd venni a közeljövőben valamelyiket.
Azért az is hozzátartozik, hogy az olcsó autóknak jobb szokott lenni az értéktartása, itthon a ezelőtt a Trabant, majd a régi Swift és végül az Ignis vezetett ebben a műfajban.
Szerintem azért jó az értéktartása mert hosszú rá a várakozási idő, ezért feltételezem nem is kevesen hajlandóak lennének új árat fizetni egy pár hónapos pár száz kilómétert futott használt Dusterért, viszont ezt csak átmeneti állapotnak vélem.
Nem mondanám. Off autóval, négyen utazva (én is utas voltam), észre se vettük, a műszerfal villogás tűnt fel. Egy jól működő esp-nek pont ez a lényege: úgy avatkozik be, hogy az átlagember észre sem veszi. Pont azért villog, hogy visszább végy egy kicsit...
Nekem általában két kerék állásban van, de egyébként igazatok van. Csak így szoktam meg mert így kezdtem használni a kocsit.
Ha valmi indokot látok, hó, sár emelkedő, napkitörés, akkor átkapcsolom automatába.
Talán ez jobb is mint a fix négykerékhajtás, mert nem pörög ki egyből a hátsó kerék és megáll a kocsi, hanem csak akkor hajt hátul amikor tényleg szükséges. De még ezt tesztelni fogom mert úgy hírlik jön a hó.
Szerintetek van bármi értelme 2WD fokozatba kapcsolni?
Ha jól tudom Auto üzemmódban csak akkor kapcsol be a hátsó kerék ha az első kipörög. Tehát optimális körülmények között ugyanúgy viselkedik mint a 2WD, viszont amikor szükség van rá akkor a négykerékhajtás adta biztonság fontosabb mint az a pár deci amit ilyenkor pluszban eléget. Szerintem.
A konszerntársnál, ScenicII az ASR-t még vizes aszfalton is le lehetett tesztelni, sportos rajt és egy hangos kemény kattogás előlről és egy érzés mintha valaki rúgdosná az első futóművet.....
Az ESP a nehezebb eset, a műszerfal ikonja villog ilyenkor és legegyszerűbb egy néptelen körforgalomban nyomni a gázt, néha rálesni a műszerfalra...
Sajnos a Duster-nél nekem ilyen nincs, de a tesztelés hasonló lehet mint a Scenic-nél.
Normál közlekedésben megcsúszva igaz, hogy akkor nem azt nézem, na mi pislog a műszerfalon, de nálunk szerencsére van egy hatalmas
cukorrépa tároló és ott gyakorlatozva, biztonságos körülmények között, néztem hogy mi villog ott. A fordnál kerekek kipördésénél illetve oldalra farolásnál ugyan az a lámpa villogott. ( a III.-as és IV.-es mondeonál is ) Az SX4-nél már nem emlékszem, de talán ott is ugyan az világított mindkét esetben.
A terepjárós videókat nézve, a jó bütykös gumi, nagy gáz, és bátorság ami még át visz a dagonyán. Ha már nincs diffizár vagy automatika.
Az ESP-t úgy, hogy fékezés nélkül beesel egy szűk kanyarba. Ilyenkor - legnagyobb valószínűség szerint - az ívbelső hátsó kereket fogja fékezni, aminek a kísérőjelensége a sokat emlegetett darálás vagy kattogás lesz.
A tesztre lehetőleg ne közforgalmú úton kerüljön sor!
Az ESP egyértelmű, mert minden induláskor ha először eléred a 8-10 km/h-t, akkor hallanod kell a kattogását (kb. 2-3 másodperc). ASR-re csak a csúszós (esetleg murvás ez viszont a karosszériának/gumiknak/alváznak nem használ) felületen való hirtelen indulás/gyorsítás (főleg kitekert kormánnyal) a legjobb teszt. Nekem megszakítás nélkül kapar ilyenkor.
Azt elég könnyű megállapítani hogy ASR(kipörgésgátló) van e benne.Füvön vagy jeges havas úton meg kell rúgatni, ha nem "kotor" meg akkor van benne. Az ESP-nek meg kell hogy legyen benne kontroll lámpája.
Egyébként fateromnak csak úgy félvállról említettem régebben a Duster-t, de nem nagyon kattant rá.
Pár héttel később egyszer csak jön, aztán mondja, hogy látott egy nagyon jó autót! Tetszik, jól néz ki, praktikus, stb. Nem ismerem? Aztán kiderült, hogy a Duster-ről beszél.
Szóval teljesen laikusként (építőipar) is felfedezte, ami szerintem magáért beszél! ;)
Értem. Ebben az esetben viszont végképp nem értem a dolgot. Ha képes a kerekek egyenkénti fékezésére (az ESP miatt képes), akkor már miből állt volna egy ASR-t leprogramozni?
Ha valaki veszi a fáradtságot, akkor beírhatnátok egy 4x4-es és egy 4x2-es ABS kockájának cikkszámát!
Azt gyanítom, hogy megint csak költséghatékonyság miatt ugyanaz az ABS kocka kerül a különböző meghajtásképletű autókba, csak az ASR-t 4x4-re írták, 4x2-re nem jó, ezért kikapcsolva a 4x4-et deaktíválódik. Vagy esetleg nem akartak belebonyolódni a 4x2, a 44 auto, illetve a 4x4 állásába a terepkapcsolónak.
Emögött még akár logika is állhat. Nem egyszerű dolog egyébként a 4x4-es autóknál az ESP, ASR, ABS megvalósítása! Az egyik oldalról azt várjuk el, hogy ne pörögjön ki 1-1 kerék (ASR), a másik oldalról viszont növelni kellene a fordulatszámot (ABS).
Pár hozzászólással lejjebb már más aspektusból néztük az összkerékhajtás-rendszert. Ott az jött ki, hogy a Duster nem igazi terepjáró, mert olyan a 4x4-e, amilyen. Az viszont nem hangzott el, hogy alapvetően a 4x4 kompromisszum. Olyan nincs, hogy terepen is nagyon jó az autó, meg aszfalton is teljesíti az elvárásokat. Minden autógyár erőlködik a dolog miatt, de megoldás nincs (és elképzelhető, hogy nem is lesz).
Ami jó terepen (differenciálművek, meg a zárjaik), az aszfalton ellenség. Az logikus, hogy diffizárral aszfalton nem lehet közlekedni. 3 differenciálművel igen, de azzal meg nem lehet ABS-t, ESP-t, ASR-t kombinálni! Az elektronika hatásos működését megakadályozza a mechanika. Szóval a viszkó, meg pláne a Haldex rendszerek nem véletlenül terjednek. Szóval aszfaltra a Duster hajtásrendszere egy igen jónak mondható hajtásrendszer. Szerintem csak a sokadik generációs Haldex jobb nála, de az árban sem ugyanannyi.
Szóval a 4x4-esek megnyugodhatnak! Az olcsó terepjárójukban igencsak komoly 4x4 lapul, csak nem hardcore terepjáró tőle. ;)
Ez az, amiért 4x4d, amit vennék, ha módonban állna. Még egy automata kerékagy kellene hátra, hogy 4x2-ben ne hajtsa a féltengelyeket, de az már megint plusz pénz! :D
Az nem állítottam, hogy ESP nincs benne, mert van. Csak az ASR kapcsol ki két kerék hajtásnál, és két kerekesnél nincs. Az enyémben legalább is biztosan nincs...
Nincs Dusterem, meg pénzem sincs rá egyelőre, de azért nézegetem őket (M7-es mellett lakom, meg sokat is járok rajta, és rengeteget látni kamionokon), meg egyszer talán lesz nekem is.
A lényeg, hogy lehet, hogy elnéznék a találkozóra, ha nem néztek ki Duster hiányában!?
Az összkerekes ABS, meg az első kerekes ABS különbözik egymástól. Az ESP/ASR-es ABS meg csak szoftverben különbözik a simától (ha jó tervezés, és jól agyalok). Ezért lehet az, hogy van 4x4-es ABS kocka, meg van 4x2-es ABS kocka. Szerintem nincs szoftver a 4x2-eshez, ami tudná az ESP/ASR-t is, vagy a 4x2-es esetében valami régebbi ABS kockát használtak, amihez nem elég a szoftvercsere, így inkább amellett döntöttek, hogy nem lesz benne ESP/ASR, mint hogy fejlesszenek bele egy jobb ABS-t. A 3. verzió, hogy országonként eltér a kínálat, és nálunk nincs ilyen verzió.
Mindegyikbe bele lehet kötni, és még az is lehet, hogy később lesz ilyen variáció, de tény, hogy nem teljesen logikus lépés részükről. Pláne, ha azt nézem, hogy egy adott modell ADAC törésteszt pontjánál elég kemény pontokat jelen az ESP hiánya. A pontozásnál csak akkor kap pontot rá, ha az alapmodell is tartalmazza. Szóval szerintem minimális ráfordítással sok plusz pontot kaphatna. Nem néztem a töréstesztjét, de lehet, hogy a Renault úgy döntött, hogy ez így is kap 5 csillagot?
Én is nyár közepén vettem át az azonos felszereltségű autómat (4x2 Arctic+ESP). Nekem is azt állította a kereskedő, hogy az ESP mellett lesz ASR. De természetesen nincs benne...
Átvettük múlt héten az autót (1.5 dci 4x2, Arctic + ESP/ASR) és már meg is van az első 1000 kilométer. Ebben már van 100 km (átlag 40km/h) budapesti belvárosi forgalom, 250 km autópálya (átlag 110 km/h), vagy 200 km Balatonpart (átlag 50-70 km/h), a többi pedig főútvonalakon, mellékutakon illetve vidéki városokban (átlag 50-90 km/h).
Bárhol tudnak kötni rá. Ha egy ügynököt bízol meg, akkor ő elmegy a kereskedőhöz és elintézik. Egyébként nekem nem az ajánlott volt a legolcsóbb, de 2500 Ft-ért nem kezdtem el keresgélni. Legyen meg neki a 10% jutalék.
Az a lényeg, hogy legyen rajta a számlán, vagy a hozzá tartozó mellékleten is, és akkor leverheted az árát ha esetleg hiányzik. Ha a hivatalos papirokról lespórolják, akkor vastag az arcuk. Melyik egyébként ez a kereskedő?
Külön megkérdeztük mielött meg lett rendelve,a kereskedö felhívta a renault hungáriát ,és rá bólintottak.Baumgartnernél múlt héten is átadtak egy 4/2-est szintén ESP-vel,most amikor telefonáltak ismét megkérdeztem,és azt mondták hogy benne lesz.
Már akartam kérdezni, hogy nektek is feltünt-e az új 90LE-s 4x4-es diesel Duster anomáliái: Pl. hogy pont ugyanannyi a csomagtere mint egy 4x2-es autónak, meg ugyanaz a fogyasztása/tömege mint egy 110 lovas 4x2-es, vagy akár 90 lovas 4x2-es diesel Dusternek, és azonos gyorsulása van a 90 lovas 4x2-es Dusterrel. Feltételezem itt a copy-paste hibát, de ha nem így van, akkor a románok valamit nagyon tudnak, és ez a 4x4-es 90 lovas Duster lesz a best-buy...
A kereskedő azt akarja, hogy nála kösd a kötelezőt, illetve másban is ahol tud, lehúz (ha már telik új autóra). Ezért csinálj egy ajánlatkérést a netrisk.hu-n vagy a biztositas.hu-n (vagy bármelyik, összes biztosító ajánlatát tartalmazó online alkusznál) kamu rendszámra. Válaszd ki a szimpi biztosítót és árat. Nyomtasd ki, majd ezzel menj a kereskedőhöz, hogy ilyet szeretnél. Amennyivel drágábban adja, az az ő árrése. Új gépjármű kötelezőjének számításakor egyébként a forgalmi rendszám mező kitöltése nem kötelező (ha jó az alkuszi felület).
Gratula. De biztos van benne ASR? Merthogy két kerék hajtásnál tudtommal olyasmi nincsen... ESP-t sem látok rendelhetőnek benzinmotorokhoz. Vagy ez valami újdonság?
Lenne egy kérdésem: a kötelezőt hogy intéztétek rendszám nélkül, mert a kereskedő kéri a kötelezőt a vizsgáztatáshoz, a biztosítók meg rendszám nélkül nem adnak ajánlatot.
A kereskedő ugyan ajánl egyet náluk, de az nem biztos, hogy a legkedvezőbb...
Itt jön be, hogy a Duster nem "igazi" terepjáró! Ne várj tőle többet, már így is kitűnően teljesít.
A szerencsétlen nem váltogatja kénye-kedvére az egyes kerekek hajtását, ilyet nem tud, de kitűnően működik az első és a hátsó differenciálmű...
Amelyik kerék megcsúszik (felpörög) akkor az összes nyomaték oda jut és stabil, álló kerekre nem marad semmi, ez így a normális. Ha lenne benne diffizár, ami összeköti a két kereket, mint egy merev tengely, akkor ha bármelyik azonos tengelyen lévő keréknél tapadásvesztés fordul elő, a másik a fel nyomatékot megkapja és a helybenmaradás a múltté..:-)
Ezt a diffizárat lehetne az ASR szoftverének módosításával, finomításával utánozni és ez részklegesen működne is, olyan persze soha nem lenne mint a mechanikus, de ez is jobb mint a semmi!
Akkor azt kell megnézned, hogy kipörgés közben fékezget-e (finom, vagy nem finom darálást lehet hallani ilyenkor), szerintem valami ikonnak ilyenkor villognia is kellene a műszerfalon (ASR, vagy szimbóluma).
Ha hibátlan az autó, és jól működik az ASR, attól azért még ne várd, hogy úgy működjön, mint egy diffizár! 3 diffizárral együtt forog az összes kerék, nincs fordulatszámkülönbség közöttük. ASR-rel azért lesz kipörgés!
Amit Te szeretnél, azt 3 diffizárral lehetne megoldani (ha 3 diffi van az autóban).
Ilyen nem sok autóban van.
Ha jól tudom, akkor itt csak elektromos 'diffizár' van ASR képében (van egyáltalán ASR az autódban?). Ez a kipörgő kereke(ke)t fékezgeti, ezáltal juttatva plusz nyomatékot a tapadó kerékre. Ez nem mindenható, de olcsó, és sokszor csodatevő megoldás. Elsősorban közútra szánt, 'olcsó' 4x4-es autók megoldása.
Az, hogy 'vígan pörgeti' a kipörgő kereket, kicsit körül kéne járni. Egy kicsit sem darál közben? Nem 'akadozik' kipörgés közben a kerék? Ugyanis nem befékezi az ASR a kereket, hanem szakaszosan fékezgeti. Viszont van egy olyan jelenség is, hogy a túlmelegedéstől megóvandó a rendszert, az ASR egy idő után kikapcsol!
Ha meg nincs ASR az autódban, akkor a differenciálmű működéséből adódóan a nem tapadó kerék ki fog pörögni. Ez ellen a fékpedál enyhe nyomásával, vagy a kézifék finom húzásával tudsz védekezni valamilyen szinten. Ebbe a levesbe az elektronikus dízelek egy része azért bel szokott köpni. ASR, meg diffizár nélküli gépben a ballábas fékezés a legjobb ('belesimítani a fékbe'), közben meg nyomni a gázt! Viszont az elektronikus dízelek ezt nem engedik. A fékpedál megnyomására elveszik a gázt. :(
Az a gondom,hogy fix négykerék hajtást nem tudok varázsolni az autóra!Dolgozgat,dolgozgat de nem az igazi!Van,hogy az egyetlen stabilan kapaszkodó kereket meg sem próbálja megforgatni,ellemben a könnyedén forgó kerekeket vidáman pörgeti!Tehát amit én úgy ismerek,hogy direkt,vagy kényszerhajtás az itt nincs!Kénye kedve szerint váltogatja az épen hajtott kerekek sorát!De hogy mind a négy egyszerre dolgozna intenziven,ilyent még sosem csinált!Azért tudakolnám,hogy másoknak mi a tapasztalata."Csak" ennyit tud,vagy gond van az enyémmel?
Kereskedelemmel foglalkozom (felvásárlás) és az áru után menni kell! És sokszor térek le az aszfaltos útról is... Fogyasztás 6-7 liter között(1.5 dci 4x4),de nem a komputer szerint,hanem tankolástól tankolásig a napi számláló szerint. Néha trailert is húzok, akkor 8 literig is elmegy az étvágya. Különben eddig a duda nyomógombján kívül semmi hiba nem volt!!!
Olyan Daster tulajdonost keresek,akinek 1.5 dci 4x4-es autója van,és ESP is van bent.Továbbá aki ezen tulajdonságokkal rendelkező masináját nem csak nézegeti,hanem terpen is keményen kipróbálta!
Az enyémmel a difizárral gond van,és érdekelne mások tapasztalata,mert a szerviz úgy érzem meg akar vezetni!
Előre is köszi a jelentkezést!Vagy itt,vagy az iux@freemail.hu.
Nekem a Scénicen volt ilyesmi hibám, ott talán a légzsák rugós érintkező gyűrűje volt a ludas, ha van ilyen, de pontosan már nem emlékszem, mert gariban javították.
Olvastam az ABS és ESP-hez kapcsolódó hangokról szóló hozzászólásokat. Ezt a hangot az én ESP-s autóm is produkálja elindulás után. Erről korábbi hozzászólásomban én is beszámoltam, de az én esetemben újabb „hanghatás” is jelentkezik. A kormánykerék kb. 1/8 fordulattal jobbra történő elfordulási pontján és ezt követően az ettől a ponttól számított minden teljes kormányfordulat után egy kapcsoló kattanására emlékeztető, jól hallható kattanás hallatszik. Ez a jelenség a kormány egyenes állásáig való visszaforgatásakor is jelentkezik. Az egyenes állástól balra és vissza történő forgatáskor nincs ez a kattanás. Ez a hang a kormányburkolat irányából, állandóan és sebességtől függetlenül tapasztalható. Kérdezném, hogy más tapasztalt-e hasonlót és mi okozhatja ezt?
Járhatnál pezsgővel is, anyagilag az sem vághatna a földhöz! :-)
Így jó választás volt a benzines, a gond csak az, hogy a fajlagos költségek magasak, az egy kilométerre eső. Persze a pénztárca nyitásánál az abszolút költség a döntő, az meg kevés.
Már jó messze van a találkozós táblázat. Egészen szépen föl van töltve.
Na valami rezonál jobbra elöl mostanában, 1500 fordulatnál gázadásra. Hideg motornál inkább, ha bemelegedett akkor csak éppen.
Ez nem olyan zavaró mint a cicergés volt, mert inkább 2000 fordulat körül használjuk, a cicergés meg pont ott volt.
Jövő pénteken viszem a 40 ezres olajcserére, megemlítem a szervízben.
Egyébként nagyon jó még mindig a kocsi.
A héten volt egy esti nagyfékezés őzek miatt, nincs ugyan esp, érződött, hogy kezdene kúszni kicsit, de szerintem jó kezes ilyen helyzetekben is. Aki teheti azért kérjen bele esp-t. A következőbe én is kérek.
Ja nemrég ültem egy toyota hiluxban mint utas, földutakon jártunk. Ez az általam említett rezonálás abban is van a műszerfal felől és erősebb gyorsításnál az is ugyanúgy becsörög mint a dusi.
Azt írják, a hűtőfolyadék szivárgása okozta a tüzet, de az üzemanyag is több helyen folyt, ezért égett ki teljesen. Az nem derült ki hogy benzines vagy dizel.
Mivel nem láttam az utastériben, ezért a motortéri biztosítékdobozra tippelek. A Duster kezelésije szerint: Bizonyos funkciókat a motortéri biztosíték véd, amely a dobozban B található. Mivel nehezen hozzáférhetők, azt tanácsoljuk, hogy a biztosítékokat szakszervizben cseréltesse ki.
Kis elektrohidraulikus pumpák nyomják a megfelelő irányba a fékfolyadékot. A hengeres mágnesek áram alatt kimozdítják a bennük lévő vasmagot. Ehhez nem kell más, csak áram. Szóval az autó beindítása nélkül is működhet.
Az ABS, és az ESP-s ABS kockát kívülről nem is biztos, hogy megkülönbözteted. Lehet, hogy csak a cikkszám alapján lehet, mert egyébként kinézetre pont ugyanolyan. Mint írtam, még az is lehet (hogy ne kelljen több alkatrészt gyártani), hogy ugyanaz a hardver, csak a szoftver más. Persze plusz érzékelők kellenek az ESP működéséhez (keresztirányú gyorsulásérzékelő, kormányszögelfordulás érzékelő), de a kocka lehet ugyanaz is.
Szerinted mitől darál a fékpedál? Azért, mert nem elengedi a nyomást, hanem a fékfolyadékot visszapumpálja a főfékhenger felé. Ha csak simán visszaengedné a folyadékot a tartályba, akkor szép lassan beesne a fékpedál.
Miért kellene előre bekészített olajnyomás? Elektromosan is elő lehet állítani azt.
Az ABS kocka működését kéne tanulmányozni. Az ESP-s, meg a sima ABS-es kocka szinte csak szoftverben különbözik (persze ez barokkos túlzás, de majdnem).
Az ABS működés közben a fékerőt csökkenti azzal, hogy a fékfolyadékot visszafelé pumpálja (ezért érzünk darálást a pedálon). Az ASR, illetve az ESP viszont a fékpedáltól függetlenül képes nyomást küldeni a fék munkahengerei felé.
Tehát igazából ugyanazt a funkciót valósítja meg, csak ellentétes irányba.
Bekapott az akárhogyan is nyomtam, az anyósülés előtt tele volt ujjlenyomattal a múszerfal! Szokatlan is volt a Duster, mert annak meg kis tempónál, lámpa előtti gurulásnál is nyomni kell rendesen a féket. Valahol a kettő között van az igazság! :-)
Mindenesetre a Scenic-ben minden volt ami ebben nincs, de én soha nem hallottam semmilyen kattogást indulásnál, vagy indulás után. Bekattant a közp.zár, nyöszörgött szegénykém és ment, ment...
Vissza kellett volna kérdezni, hogy ez a tesztelgetés miért kattog? A kerékforgás érzékelés tesztelése nem jár zajjal, a fék olajnyomáscsökkentésén nincs mit ellenőrizni, egyedül a vészfékasszisztens képes az olajnyomást fokozni a fékrendszerben, de az központi és nem tudom van-e a Duster-ben. Ez utóbbi teszt járhat ilyen zajjal.
Ha van ESP/ASR akkor ott lenne létjogosultsága egy ilyen zajjal járó tesztnek.
Google fordító által fordított szövegből nem (így nagyon valószínű hogy az eredetiből sem) derül ki, hogy mi okozta a tüzet:
Dacia Duster Egy autó kigyulladt röviddel a Palace Street területen. Autó tartozó Security Trust Company Luc tüzet, még mozgás közben. Az autó egy újat, akkor bérelt. Az incidens részt egy autó, ami miatt a terület blokkolt forgalom több mint fél órán keresztül. A weboldal vált legénység a Felügyelőség vészhelyzetek Iasi, akinek sikerült eloltani a lángokat, amelyek tartalmazzák mind autó és egy fa a közelben.
UFF! Közhírré tétetik: nem volt szándékomban indulatokat gerjeszteni. (És nem is lesz.)
Ma azonban olyanokat, de olyanokat megoldott SZSZD-óm... Ugyanazon a brutál terepen, ahol ősszel még száraz volt a talaj (ami már akkor se volt velnessz-kategória számára), ma tökig süllyedve a sárban is virgonckodott. (Az igaz, hogy a necces helyzetek miatt először kellett manuálisan átállítanom 4x4-es üzemmódba.) Többet billegett, csúszott, meg kilengett jobbra és balra, mint előre...:-) Ám ha nekem valaki ezek után azt meri mondani, hogy a daszter nem terepjáró, nos... megsimogatom a fejét, és szólok az orvosának, gyógyszérészének...
Hamarosan láthattok majd felvételeket Szilaj Szittya „Sármester” (magyarul: Mud-Master)daszteremről. Akinek jelenleg még a kilincse is merő sár...:-)
(A csukakomáimról viszont inkább nem nyitok vitát...)
Ne vedd ennyire komolyan a dolgot, egy kis zrikálás belefér. Nincs baj a fórummal és én sem Wincsi miatt írtam amit írtam. Csak talán szerencsésebb addig csendben lennem, míg meg nem tapasztalom a valóságban a Dustert. Ma kaptam meg épp egy autószerelőtől, hogy hülye vagyok ha Dustert veszek, mert annál még a mostani autóm is sokkal jobb(fabia 1.2). :-)
Azért annyit még hozzátennék, hogy az én véleményem nem mérvadó, hiszen még nincs is meg az autó. Az is előfordulhat, hogy a januári átvétel után akkorát fogok csalódni benne, hogy visszakérem a fabigyómat . A későbbi magyarázkodások megelőzése miatt, átváltok a fórimon, csak olvasási üzemmódba. :-)
Igaz, a stasztika is azt mutatja, hogy a SUV-kat 90%-ban nem terepen használják. Nekem is csak ritkán van szükségem a 4x4-re és akkor sem az ingoványban, vagy sziklarengetegben. A városban is lehetnek meredek aszfaltos utcák ahol télen megpakolva felfelé, talán a 4x4 miatt el lehet indulni. A magas hasmagasság miatt a legtöbb esetben bőven elég a 4x2, kátyús aszfalton, bicebocás földúton, olyan helyeken amikor egy normális személyautóval igencsak figyelget az ember ezzel gond nélkül lehet menni, a 4x4 meg extrém helyzetekben jön jól.
A korábban belinkelt videón látszik, hogy ESP híján a 4x4 a váratlan helyzetekben, stabilabb mint a 4x2 és érthetelen, hogy miben különbözik a dízel a benzinestől a balesetek elkerülését célzó eszköz esetében. A választásom egyik oka ez volt a B4x4-nél, mert a mai napig nem lehet rendelni B4x2-öt ESP/ASR-el....
Sziasztok.Szerintem mindenki magának döntse el hogy mire kell az autó.Van akinek tetszik és kész, azért mert nem akar terepezni még kellhet neki ez a kocsi,nincs abban semmi bűn.Én sem csapok fel tereprallisnak mert megveszem,eddig is meg kellett oldanom a munkát más kocsikkal.Nyugodtabban akarok közlekedni kicsi az ember gyomra ha leesik 20cm hó és tudom hogy azokon az utakon előttem nem járt senki.Nem akarom azt hallgatni ahogy az autó a rögökhöz csapódik én meg imádkozom hogy semmi ne szakadjon le.Na jó,olyan csukákért én is beverném a dzsindzsába Winettou. Még 64 nap................
Én az autót elsősorban az alföldi országutakra vettem. Kátyú, nyomvájú, baleset miatti szántóföldi kerülő. Autópálya használat sokadlagos szempont, terepre csak földút, személyautóval sikoltozva járható kis utak. Mocsárba, fakitermelésre nem járunk. Marsjárónak sem alkalmas.
Tökéletes választás volt. Persze, ha megrendeléskor ugyanennyit kérnek egy nullkilóméteres X5-ért, azt választom. :)
Figyu apacs! Szeretném becses figyelmedbe ajánlani, hogy az autóink között van két különbség is. Az egyik : az enyém szebb lesz, a másik : én csak 4x2-est vettem. Amit az indokol, hogy nincs olyan hobbim, melynek során a nagy magyar lefolyókban sneciből csukává mutálódott halszerű lényeket ejtenék orvul csapdába .;-)
Továbbá, szeretnék a figyelmedbe ajánlani egy cikket, amely a 4x2 terepezési képességeiről is szól.
"Aki meg aggódik miatta az rácsoztassa körbe. :-)"
Igen, ez egy jó ötlet, a 22 erdőgazdaság flottavásárlásánál is ez volt az egyik kikötés az importőr felé. (Plusz az alsó hűtőrács megerősítése és az alvázvédelem.) Igazából legjobb lenne egy komplett alvázvédő "páncéllemez" felszerelése, csak nem nagyon találni felfogatási helyeket.
"Ha a Grand Vitara kipufogójáért nem aggódnak a japánok, akkor mi se aggódjunk."
Ha már a Suzukit hoztad szóba: pár éve Jimnykkel szerelték fel az Állami Erdészeti Szolgálat munkatársait. (Biztos láttátok már erdőben azokat a sötétzöld kocsikat.) A többszázas flotta már az első héten megcsappant, mert több kocsival is fennakadtak az erdőben a tuskókon, és nemcsak a kipufogó, hanem a hajtáslánc, a futómű is megsérült, de még a padlólemez is eltorzult.
Egyszer itt valaki kijavított, mert a dusit terepjárónak tituláltam... való igaz, hogy nem klasszikus (alvázas, laprugós stb) felépítésű a gép, de terepjáróképességei kiválóak. Ugyanakkor egy dolgot nem szabad elfelejteni: lehet, hogy a rövid tengelytávnak és túlnyúlásoknak, illetve a viszonylag magas felépítésnek hála a kocsi jó gumikkal szinte megállíthatatlan, de ha veszitek a fáradságot és a hasa alá néztek, láthatjátok, hogy a kipufogót nem nehéz tövestől kiszakítani, illetve van még jópár sérülékeny rész, ezért a tuskókat, nagyobb köveket nagyívben kerülni kell, és célszerű inkább a járt úton, vagy meglepetéseket nem okozó talajon maradni, mintsem fák között, vagy nagy gazban kísérletezni.
Egyébként meg országúton sem égés SUV-val közlekedni, főleg, ha a 30 centis havat még nem takarították le...
„többnyire aszfalton fogom használni.Sőőőt! Még ütni, vágni sem fogom . :-)”
Csak egy kérdésem van: mijalónak neked daszter? Hiszen a rongyrázáson kívül semmire se jó aszfalttündér kamuterepjárót (váhárohosihit???!!!) vehetsz százfélét. Úgyhogy jobb, ha tőlem tudod, hogy valaki náladnál érdemesebb előtt, aki rendeltetésszerűen használná „bozót- és terepharcosunkat” sajnos elvetted a lehetőséget...:-)
(Szolgálati közlemény: ma megérkeztem SZSZD-mal a „Nincs kegyelem a terepen 2.” horrorfilmfelvétel ártéri helyszínére. Tejfelnél sűrűbb a köd, a sár nyakig ér. Lesz mulatság bőven...)
"A fehérben nekem az tetszik, hogy szinte megnöveli az autó méreteit." Igen, ráadássul terepjáróban már évek óta divatszín, és nem utolsósorban, nincs színfelár. :) "Ellenben a fekete - amit mi is választottunk- inkább összenyomja a méreteket." Na ezért imádják a teltebb csajok is a fekete nadrágot... :)
Nincs itt semmiféle feszkó, hiszen az autó színe egyéni megítélés kérdése. A fehérben nekem az tetszik, hogy szinte megnöveli az autó méreteit.Ellenben a fekete - amit mi is választottunk- inkább összenyomja a méreteket.Egyébként a megrendelésnél az is szerepet jártszott, hogy milyen színben láttuk élőben. Valamint figyeltem az egyéb Daciákat is a forgalomban, látni akartam mit mutatnak koszosan .A világos színekkel az a bajom, hogy porosan nincs kontraszt a színben, olyan érzetet kelt, mintha az egész fényezés megkopott lenne . A színhez még annyit, hogy nekem direkt tetszik a nem színre fújt hátsó lökös, az is ad egy ívet az autónak.
Azt viszont nehéz elfogadni, ha a Dusterről úgy beszélünk, mint egy bozótharcosról, amivel égő megjelenni az aszfalton. Nekem tetszik az autó s többnyire aszfalton fogom használni.Sőőőt! Még ütni, vágni sem fogom . :-)
A múltkor Egerben láttunk egy fehér Dustert fekete lökhárítóval. Azóta tetszik, bár nem fogjuk a kesudiót átfesteni. Ennek ugyanis megvan az az előnye, hogy ritkán "vállalhatatlanul mocskos". Sőt kifejezetten jól áll neki egy kis kosz. :)
Szinte minden színben elfogadható, szerethető, bár a lentebb említett rózsaszínt max. kíváncsiságból nézném meg.
Ezt ne mertem tanácsolni a múltkor, kívülállóként és ismeretlenül nehéz ilyet javallani, de jobb ez az utóbbi verzió. A mobilitás nem csak a jóval kevesebb kilométer, hanem a 4x4 miatt is biztosabbnak látszik a Duster esetében, a Mondeo viszont elegánsabb használtabban is. Mi a fontosabb a megjelenés vagy az odaérés? :-)
Jó érzés, hogy ezek szerint nem hiába drukkoltam neked. Jövő májusban „Piavénél” – még mielőtt bárki félre értené, első világháborús, és nem valami nyaklónélküli piázós csatatér – találkozunk. Úgy legyen!
Uff! Igazságod vagyon, nálunk főképp női kezek igazgatják leginkább bőrözött utakon e becses jószágot ezért választottunk egy kevésbé - ám nagyon neki megfelelő- prérikutyaűző színt.
Egyetértek azzal, hogy szeresse csak mindenki a saját dákója színét. Ez elidegeníthetetlen joga mindenkinek. Csupán annyit mondtam, hogy dasztereinkhez inkább illik a „morcos” – belemenős – szín. Hogy mindenkor a neki kijáró tekintélyt sugározzon. Akár az aszfalton, akár a fölöttébb barátságtalan bozótokkal szemben. Nekem például egyre inkább tecc, ahogyan a sötét színe koszolódik. Hogy megfeleljen az elnevezésének. Szóval, hogy lehetőleg legyen minél inkább „dasztos”. Koszos, tetőtől, talpig...
Nem rossz a fekete sem de annak is vannak hátrányai. Nekem is tetszett fehérben de mert a másik autónk is fehér ezért elvetettem e gazdaságos szín választását. Viszont ha kesudió színt látok tudom hogy az csak duster lehet.
Ismerem a DAS-t. És nem azt mondtam, hogy nem nyerhetsz rajta, sőt! Csak azt, hogy ha elkezded ezt a hercehurcát, az biztos kitart áprilisig (inkább tovább), amikor talán meg fogják javítani. Ha nem mész bele ebbe a játékba, akkor is áprilisban fogják megjavítani.
Csakhogy a feszkó meglegyen: szerintem egy ilyen brutáljószághoz a fehér („szűzies”) szín illik a legkevésbé. (Az ilyen inkább az emberi elmével fel nem fogható „városi terepjárókhoz” illik. De a mienk, mint tudjuk jól, a legkevésbé se ilyen.) Körbe is röhögtek volna az ártéri ősbozótok (akik azonban azonnal vigyázállásba helyezkedtek, ha a popejszínű SZSZD-mal nyomultam a közepükbe...:-).
Sziasztok! Régen írtam már tapasztalatot de most van egy elég érdekes. Egy héten belül kétszer jártam meg Miskolc - Debrecen útvonalat autópályán. Végre kipróbálhattam a kocsival nagyobb tempót is (4x2 Benzines) A 130-140-es tempót minden akadály nélkül vitte 5 személlyel is tartósan is akár. Viszont a fogyasztása ekkor meglehetősen brutális 8,7-re jött ki. teletankkal indultam el és 3 csíknyi benzinnel értem haza. A második utamon teljesen ugyanazon az útvonalon menve, ugyanúgy 5 személlyel de csak 110-120-as tempóval 5 csíknyi benzinnel értem haza, a fogyasztást így még nem mértem meg, hiszen lehet h belefér mégyegyszer ugyanez az út, úgyis mennem kell megint. De már most látom h sokkal jobb lesz az érték (a rekordom eddig 6,1 volt, ezt nem ártana megközelíteni)
Összefoglalva, örülök hogy 100 felett is dinamikus az autó, viszont érdemes takarékoskodni. Egyébként jelenleg 6500 km van benne és semmi gond nincs vele.
Bocs, de szerencsére a B Duster-ben nincs okoskerék, azaz a szívóoldali szelepvezérlés fix, ha ez nem így lenne 115LE és 152Nm lenne mint a Scenic-em volt! A jelenlegi 1.6 16V duster motor több mint 12 éves konstrukció.... :-)
Most regisztráltam,de már elég régóta olvasom a fórumot. A kocsim Duster 1.5 dci 4X4 hét hónapos és kb.10000 km van benne.
Eddig semmi gndom nincs vele, mégis van egy kis apróság ami miatt írok és kíváncsi vagyok, hogy vannak e másoknak is ilyen tapasztalatai.
Körülbelül egy hete vettem észre, hogy a kocsin, a belső ajtónyitó kilincs-ami köztünk legyen szólva elég gagyi-a nyitás után nem ugrik vissza a helyére. A kar túl könnyen mozog, mintha belül valami kilazult volna, tehát nincs szinte semmi ellenerő. Nem tudom, hogy elég érthetően írtam e le
a problémát, de az is lehet, hogy csak a hőingadozás okozza.
Még egy adalék az eszmefuttatásodhoz!Ha elolvasod az első(4292)bejegyzésemet ott leírom,hogy a kézifék visszajelző is világitt,ha az ESP és az ABS igen.Márpedig elméletileg annak sincs köze a komputerhez!ELMÉLETILEG!
Ja és még annyit,hogy ma délután derült ki,hogy a fix öszkerék hajtás sem működik!
ESP ki,elektrónikus difizár be!Még a könyvet is elővettem hátha valamit rosszúl csinálok,de nem!A ketyerék nem működnek!A leginkább terhelt kerék meg sem mozdult,mig a levegőben levő vigan tekert!Ez van.Majd az okosok kivizsgálják!
Felügyelni és ellenőrzés alá tartozni az két különböző dolog!Az általam felsorolt részekből beérkező jelek alapján dolgozza ki a komputer a működési stratégiát.Pl a hűttőviz melegedése nem csak a termosztátot,és a hőérzékeny bimetált kapcsolja,hanem az agyat is tájékoztatja az eseményekről,s ha az szükséges a komputer beavatkozik(előbb,vagy nagyobb fokozatban működteti a hűttő ventilátort),illetve ha nem tudja megoldani a problémát akkor riaszt!(Fejletteb autóknál leállitja a motort!)De a fix szelepvezérlés,aminek aműködése csak a bütykös tengelyen múlt sincs már!Minden autót változó szelepvezérléssel(úgynevezett okoskerékkel) szerelnek.A Dastert is!Ahol az elektrónika ismét csak beleszólhat!Szóval ne fitymáljuk le a "fapados" gépünket,mert több benn a drót,mint gondolnánk.Sajnos!És ez boszúlja most meg magát nálam.Az elektrónika nem nőtt fel a géphez!
Nem kell minden mondat végére felkiáltójel sőt, ebben a hozzászólásodban egyik mondat végére sem kellett volna.
Ami az olajnyomást, vízhőfokot, turbónyomást, szelepvezérlést stb. illeti, ezek egyikét sem a fedélzeti számítógép felügyeli.
A turbónyomást esetleg a lefújószelep, (de szerintem a Dusterben az sincs), a vízhőfokot a termosztát, és a ventilátor hőkapcsolója, az olajnyomást egy rugós szelep, a szelepvezérlést pedig értelemszerűen a vezérműtengely 'felügyeli'.
Megértem, hogy ki vagy borulva a makacs hiba miatt, ezért tovább nem is idegesítenélek.
Én D.A.S tag vagyok!Ha tudod mi az akkor bocs,ha nem akkor leirom hogy ez egy nemzetközi jogvédő csapat!Mivel tag vagyok,nekem nem kerül semmibe az ügyvédi költség!!!Ők meg mivel egy nemzetközi szervezet,hajtja Őket a bizonyittási kényszer!!És hidd el amit lehet,azt ők ki is harcolják!Tapasztalatból irom!Volt olyan esetem,amikor azt mondták reménytelen a per,nyeljem le a "békát"!De ha azt mondják érdemes hőzöngeni,akkor az úgy is van!Márpedig erre az esetre azt mondták,csak nyerhetek rajt!
Ez azért nem biztos.Magyarországon sajnos nincs jog, csak kötelesség.Velem a QBE nagyon tetü módon bánt,igazi féreg csapat.Minden dolgot végigjátszottam egyedül a per maradt hátra.Csak nincs ügyvéd ismerősöm és nem pereltem.Aki tud pereljen.
Ha már itt tartunk, akkor tényleg igazad van. Csak nem úgy, ahogy gondolod. ;)
Ha a márkaszerviz belemegy némi levélváltásba, meg huzavonába, szerinted az meddig tart? Áprilisig simán. Te meg majd azt hiszed, hogy kiharcoltad az igazadat, közben meg nem is.
Az én ügyvédem meg azt mondta, hogy valakit megvédeni 1000x könnyebb, mint felperesként győzni.
A személyes tapasztalatom meg az, hogy barátságos hangot megütve több minden elérhető, de legalábbis hamarabb, mint a jog adta lehetőségeket használva.
Az ügyvédeim értik a dolgukat,mint ahogy Te is helyesen látod a dolgot.Ám az irányadó időpont akkor is a törvényben lefektetett 15 nap!Ezek után már lehet piszkálni őket,meg perelni,meg értékcsökenést kérni tőlük,meg csere autót,meg még egy csomó trükk van az okos ügyvédek kezében,amivel a márkaképviselet rábirható,hogy jobban jár ha kiengesztel!
Hidd el,minden éremnek két oldala van!Ők is megszorongathatók,csak hozzáálás kérdése!
Én a Vodafontol a Tescóig nem egy multit pereltem már be sikerrel!S ha máshogy nem megy itt is megteszem!Szemrebbenés nélkül!
Azt meg már ne is feszegessük, hogy ez a hibajelenség a rendeltetésszerű használatot akadályozza, vagy sem. Ha feszegeted a kérdést, meg a javítást, akkor akár ezzel is előhozakodhatnak. A hercehurca áprilisnál biztosan tovább tartana. ;)
Más az épeszű gondolkodás, és más a jog, és megint más a gyakorlat.
Az egyik közeli baráttal esett meg az alábbi eset:
Sikerült összeszednem csomó bedigizett javítási kézikönyvet renault típusokhoz, amiben a kárpit leszerelésétől, a motor szétszedéséig, a szigetelésig minden benne van..nem dicsekvésből mondom, mivel sz@rt sem érek vele, de léteznek ilyenek ééés esetleg Dusterhez tud valaki hasonlót ?
Ám minél többet olvasgatom itt az okosságotokat, annál inkább kezd az az érzésem lenni, hogy jobb, ha be se ülök a járgányba...:-) Példának okáért eldöntöttem, hogy kanyarodni ezentúl semmi körülmények között, szóval egyáltalán nem fogok.
ESP, a ficánkolni készülő autódat utasítja rendre és gyorsabban mintha Te tennéd, az ASR a megcsúszó, kipörgő kereket fékezgeti hasonlóképpen mint az ABS, csak egyenként és Te nem fékezel.
Ha túl szakmai: Az ESP azt nézi, hogy az elfordított kormányhoz képest tényleg úgy fordul-e az autó ahogy kell, ha nem, akkor úgy fékezi a kerekeket, hogy arra menjen az autó amerre kell. Azaz a kanyarodás közbeni megcsúszást kompenzálja (bizonyos mértékig persze, ez a rendszer sem teszi hülyebiztossá az autót).
El kell szomorítsalak, az ügyvédeid vagy te valamit félreértettetek. Az aktuális jogszabály szerint a szerviznek (kötelezettnek) törekednie kell a 15 napon belüli javításra. Ez nem egyenlő azzal, hogy 15 napon belül ki kell javítani azt a valamit. Azért bízom benne, hogy nem az ügyvédeid értik félre a törekedés szót, mert ha igen, akkor ideje váltani... Ja, ez 2004 óta van így, előtte 15 és 30 nap javítási határidők voltak, különböző szankciókkal. De ugye az EU tagság...
Erről már meséltem nektek (például legutóbb a kassai dasztertaxis esetemet). Eléggé gyakran járok a Felvidéken, és szemlátomást nagyságrendileg több daszter nyomul, mint nálunk. Volt, hogy egy magyar kisváros picsányi parkolójában például hárman(!) is álltunk. Vagy: éppenhogy kikecmeregtem a múltkor bemutatott ártérről egy igencsak istenhátamögötti főútra, ám 80 méter gurulás után máris szembe jött velem egy dákótesó. Egyszóval lehet, hogy a felvidéki magyaroknak jobb az ízlésünk az itthoni agymosott populációénál...
Biztos hülyeséget mondok, de engem nem nyugtatna meg nagyon az a magyarázat, hogy rossz a kommunikáció a jeladó és a kiértékelő egység között. Aztán mi van, ha az autópályán 130-nál mond valami hülyeséget a jeladó ? Arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag hónapokig más autót használsz, mint amit kifizettél. Itt nincs valami olyasmi, hogy bizonyos időn belűl kell a hibás alkatrészt cserélni?
Tehát az én esetemben nem a fedélzeti számitógépnek nevezett(kélnyelmi)berendezésről van szó!Hanem egy olyan vezérlő egységről ami minden autóban(Sajnos)van most már!
Ha jól értettem a szerviz megyarázatát,akkor arról van szó,hogy a motort és egyebeket vezérlő(Pl:esp)komputer nem megfelelően komunikál a jeladóival!Ami azért lehet akár nagyon komoly dolog is!Nekem pl.világitt az ABS és a EPS jelzés.Ezek működnének rendesen,de az agy kikapcsolja őket,mert hibásnak érzékeli őket.
Én csak azt nem értem, hogy ez az április egy szentség a márkaszervízeknél? Volt itt korábban egy ESP hibajelzés ferde kormánnyal és ott is ezt a határidőt adták meg ha jól emlékszem....
Minden tavasszal adnak ki egy frissítést a szoftverre? :-)
Kérdés hová teszed az érzékelőt, ahol a leginkább helyes értéket méri. Én úgy tudom a külső érzékelő helye a visszapillantóban van, ha valóban odateszed, akkor azért bontani kell alaposan.Hmm, ok ez igaz a conradosra is, hiszen oda is kell érzekelő :-)
Szerintem ezt a "kütyűt" kb. 2x akkora meló beszerelni, mint egy egyszerű, elemes hőmérőt. Utóbbinál lényegében csak a tűzfalon való áthúzás macerás, de egy vékony dróttal a meglevő kábelek mellett elhúzni az érzékelő vezetékét sem egy nagy ördöngősség.
A conrados megoldásnál ráadásul a rádiót mindig be kell kapcsolni, és megfeflelő állomásra hangolni, hogy megtudd, hány fok van.
Vinnetunak: ilyenkor, télen különösen fontos, hogy tudd, lefagyott-e már az út, vagy, hogy -5-nél is hidegebb van-e (amikor már nem olvaszt a só sem). Meg egyáltalán, jó tudni, mire számítson az ember, amikor kiszáll egy kellemes hőfokú autóból.
Ám amiről itt már legalább másfél napja beszélünk, kezd fejreállni (vagy netán a fejéről a talpára?). Mármint, hogy végsősoron milyen jó is nekünk, akiknek a gépéből kispórolták a fedkomot...
Biztos vagy benne, hogy a csúnya fiúk csakis a riasztós garázsodból próbálják majd elcsenni a járgányt? És ha netán egy „riasztótlan” parkolóban éri őket az ihlet?
Az persze alighanem igaz, hogy a profik profik. De a fél- és negyedprofik ellen azért mégiscsak használ. Ez a tudat nekem bőven megér 30 ezret...
Van egy témám,ami úgy gondolom másokat is érint,vagy lehet hogy majd fog!
Ma szervizben voltam a három hetes 4x4 es dci-vel.Indulás után az ESP,az ABS,és a kézifék jelzés világitt!Ha ujra indittom az autót a jelzés eltünik és sokáig nem jelkentkezik.A szervizben ma diagnotizálták a hibát,felvették a kapcsolatot a gyártóval,az eredmény a következő!
Több tucat Daster produkálta már ugyan ezt a hibát.Dolgoznak a megoldáson.Várható eredmény 2012 Áprilisig!!!!!!Az autó addig is használható.Állitólag a komputer szar!
Riasztó nincs benne,de DeffendLoock igen!Jó dolog a riasztó de az én verdám garázsa riasztós...sajnos az emberek már nagyon közömbösek a vijjogó riasztó hallatán. Aztán láttam én már varjút karón...a mai riasztók zömét egy profi autótolvaj másodpercek alatt hatástalanítja.Elektromos sokkolóval a villanó irányjelző pólusain keresztül az egész rendszer blokkolható...
Jól értem-e vajon a leírtakból, hogy nem szereltettél riasztórendszert? Ezt abból gondolom, hogy én igen, és azóta a „gyári távirányítós-központizáras slusszkulcs” semmi másra nem jó, csakis a motor indítására. Ugyan zár és kinyit továbbra is, de magát a riasztót nem kapcsolja ki. Erre csakis a riasztó távirányítója képes. És ez alighanem így is van rendjén.
Javaslom tehát, hogy mielőbb tegyél szert valamilyen biztonsági kütyüre (az enyém 30 ezerbe fájt). Beleértve az elülső ajtókon lévő zárak „levakdugózását”, amiről régebben már csereberéltünk itt eszmét.
A kulcsod megkerüléséért drakulálok, de nem árt szem előtt tartanod, hogy annak statisztikai valószínűsége, hogy ez végtelenségig megismételhető aránylag csekély...:-)
Mégegy apró,de fontos információ minden Duster tulaj számára:" vigyázzatok nagyon a gyári távirányítós-központizáras slusszkulcsra!" Én elhagytam, a maradék kulcs nem való semmire, csak az adott ajtót zárja, nem központis. A pótlása a márkaszervíz szerint 38e Ft, de nagyon körülményes is. A cascóm alapján kármegelőzésre 50%-os kifizetés adható, namár most a komplett zárcsere 250e Ft, aminek a fele 125e Ft. Gondolhatjátok, nem voltam nagyon ideges, aztán egy kutyáját sétáltató nénike megtalálta és beadta a közeli fodrászüzletbe,ahol 4 nap múlva érdeklődtem és visszakaptam.Ezúton is köszönöm a becsületességüket az érintetteknek! Komoly és hosszadalmas procedúrától menekültem meg,nem is beszélve arról ,hogy valaki meg is találhatta vona a kulcsokat és keresés közben engem és az autót is könnyen be tudott volna azonosítani...ha éppen meglátja! Azóta csipogó is van a kulcsok mellett...
Háááát... Ez nálunk, apacsoknál eléggé rafinált módjának számít a házastársi torzsalkodásból adódó feszültségek levezetésének... A fene se gondolná, hogy mi mindenre jó egy daszter, úgyis, mint kényszerpszichológiai csodafegyver?! Ezzel együtt, nem lenne egyszerűbb jól elpáholni a duzzogó asszonypajtást?:-)
(A „kicsiapacsért” pedig majd hamarosan elszámol veled Nagy Manitu!)
Amikor egy piciny összeszólalkozás után beülsz az asszonnyal a kocsiba. Megfagy a levegő, nem tudsz elég messze húzódni, mert kiesel ... A helyzet feszült.. érzed meg kellene szólalni ... és ekkor nyomsz egy gombot :"- Ezt nem hiszem el..mínusz 20 fok van szivem" s már ismét minden rendben, már nem te vagy a hibás azért, mert nem a solymári Auchanba akarsz menni ...
Úgy látszik, ma a szokásosnál is nehezebb a felfogásom. Ugyan mijalónak érdekel, hogy kint hány fok van, mikor éppen bent ülsz a légkondis tragacsodban? Ezért széttrancsírozni a járgányt? Én inkább megvárnám, míg bemondja a rádió...:-)
Velem megtörtént régebben, hogy az alfa a kút előtt úgy 100-200 méterrel elkezdett köhögni (szaggatni), mert menés helyett inkább már ivott volna valami finomat. Végül úgy gurultam odáig, hogy az ülésben ugrálva himbáltam a tankban a nem létező maradékot...:-)
Csak a pontosság kedvéért: Mutatja a sárga lámpa után is hogy mennyit mejetsz, kb 1km-en keresztül. Utána azért nem mutatja, mert ő úgy számolja ki a megtehető utat, hogy az utolsó 300m átlagát összemossa az össz átlaggal. Namost, ha pl. innentől lejtőn gurulsz néhányszáz métert, elhitetné Veled, hogy termeli az anyagot. Ha emelkedőn mennél, elhitetné Veled, hogy mindjárt megáll. Ő viszont ezt nem akarja, ezért inkább nem mutat semmit.
Igen, a Renault csoportnál ez a helyzet, rézbőrű testvérem.
A VW konszern még mutatja utána is, de az csak arra jó, hogy lehetetlen helyzetekbe kerülj, az isten háta mögött, éjszaka, amikor a járás egyetlen benzinkútjára is az van kiakasztva, hogy: ZÁRVA!
Ilyenkor jó azt nézegetni, hogy a megtehető távolság: 10 km. Volt benne párszor részem :)
Igen jól éreztem az imént, hogy ideje kiszállnom ebből a kijelzős-mókuskerék problematikából. Csak epilógusként: jól értem, hogy amelyik járgányban mégis található ilyen kijelző (a Magasságos Fedkompnak köszönhetően), azt még nagy kegyesen megmutatja, ha mondjuk 380-450 kilométer múlva esedékes a tankolás (vajon kit érdekel ez az infó ilyen temérdek tankban heverő hajtóanyagnál?!), ha azonban kigyullad a figyelmezetető jel, nos, akkor már nem mutat semmit?
Ki érti ezt? Én nem! (És lefogadom, hogy nem is fogom...)
Miután ezt a dicső fedkomp-helyzetet bő lére eresztve kibeleztük, hirtelen felindulásból a következő meggyőződésre jutottam: direkt örülök, hogy nincs ilyen a SZSZD-mban. Végtére is épp erre a fapados terepjáróra fájt a fogunk, nemiga'?
Szóval sokkal jobb így. Mert ha netán telepakolták volna mégis mindenféle elektronikus kütyüvel (ami tán még a frekventált utak mentén/szélén vacogó „művésznők” tripperfokozatait is képes lenne kijelezni) nekem most már nem is kéne...:-)
Köszönöm a témában való aktív részvételeteket. Ám éljen és virágozzék a saccra történő tankolás diszkrét bája!
Sajnos nem mindegyik felszereltség tartozéka a lent említett fedélzeti számítógép. Van olyan modell -és nem csak a Dusterekben- amelyekhez nem jár. Értem itten a modell alatt a felszereltségi szintet. Az hiszem az ambianctól van benne. Bár lehet tévedek.
Nyomtam hát. Pont így, ahogy az az általad ide idézett kezelési útmutatóban áll. (Nem ám úgy, ahogy a Bakter Brothers Julit: „nyomtuk a bulit, ahogyan Julit...”:-)
De persze meg se nyikkant. Az a) és b) funkciót a kilométerórától jobbra lent lévő pilickával lehet váltogatni. Ha lenne humoruk a gyári mérnököknek, a „fedkomp” hűlt helyére legalább beépítettek volna egy jól hallható káröröm röhögést...
Próbáltad már 3-szor egymás után megnyomni az infó gombot( az ablaktörlő kapcsolón) ? " A gomb 3 egymást követő lenyomásával futtassa az alábbi információkat (gépjárműtől függően): a) összkilométer-számláló, b) napikilométer-számláló, c) felhasznált üzemanyag, d) átlagfogyasztás, e) előreláthatólag a következő tankolásig megtehető távolság, f) megtett távolság, g) átlagsebesség."
Ha ez sem segít,akkor annyit tehetsz, hogy éjfélkor elásol egy döglött macskát a temetőben. Az mindenre jó.:-)
Hát, ezt még az én erősen kihívásokkal küszködő műszaki intelligenciámmal is kitalálhattam volna...:-) Kösz, hogy besegítettél.
Az össz- és a napi lenullázott kilométert viszont nem kompjúter mutatja?
Egyébként már engem se érdekel különösebben. Amióta tőletek tudom, hogy a figyelmeztető jel után még jó pár tucat kilométert mehetek, a többi cafrang számomra nem érdekes.
Szerintem az a fedélzeti komputer lesz.Nem eszik és nem isszák, de mi legalább b@..hatjuk:-) Olvasgatván a témában, sok modell van amibe utólagosan is beszerelhető. Reméljük ilyen a Duster is, ha pedig mégsem, hát van élet nélküle is...
Mivel előrendelt autót kértem én csak a színét tudtam változtatni, nem volt beleszólásom a felszereltségbe.
Ha már számít a fogyasztás akkor gondolom az ár is számít.Nem reklámozni akarom a klubbot de érdemes megnézni.http://www.forensis.hu/. Nem tudom miért éri meg nekik de tényleg ingyenes. Én igényeltem a kártyát,meg is kaptam és tényleg olcsóbban tankoltam az Agip-nál.
Kár lett volna a pénzért (a prospektusban írják hogy melyik felszereltséghez mi tartozik) én nem nézegetem. A tankoláskor nullázok, a fogyasztást kb.tudom , ez alapján eldöntöm hogy mikor tankoljak,persze tele. Ha kigyullad a sárgám még van vagy 10 liter gázolaj a tankomban.
Az viszont zavar hogy a kijelző nem a napi számlálóról indul hanem az össz. km-ről.
Amiről itt szó van, az nem a spórolásról szól (a járgány úgyis annyit fogyaszt, amennyit...), hanem a pitiánerségről a gyártó részéről. Mert ezek szerint megéri nekik emberi munkaerőt foglalkoztatni és technológiát baszkurálni pusztán ezért, hogy erről a kijelző kütyüről leblokkoljanak bizonyos rajtalévő funkciókat.
De fátylat reá, legyen nekik is jó napjuk (vagy hasznuk, amit, vagyis az így elmaradt hasznukat, mint mondtam volt, vidáman kifizettem volna)...
Te vincsi! Most elkenődtem egy picit. Én is ambiance-t rendeltem, gondolván ebben azért már van valami . Hogy ne érjen váratlanul a dolog megkérdezném tőled, hogy amikor átvetted volt rajta 4 kerék, vagy vinni kell otthonról?
Ha félreérthetően fogalmaztam volna, pontosítok: épp azért nem szeretném látni a kijelzőn egyfolytában, hogy mennyit – az eddigi járgányaimhoz képest milyen sokat – zabál a gép, mert érdekel. A pénztárcámat legalábbis még nálamnál is jobban. (Ahogy egy igazi klasszikus mondta: „Miazhogy? Nagyonis!”) De két tankolás között mijalónak izgassam magam, nemiga'?
Összefoglalván – valamint megköszönvén – a bölcs hozzászólásaitokat: „nem kell rögtön betojni, ha kigyullad a jel”. Legalább/legkevesebb 30-40 kilómétert még utána is biztosan elporoszkálhatunk a tragacsunkkal. Így utólag már bevallhatom, hogy nagyjából erre is számítottam. Totálamatőr énem valahogy eddig is azt súgta, hogy ez a figyelmeztető pislancs bizony már úgy cirkabirka negyed tanknál felvillan. Szóval csak ijesztget...:-)
Én azért nem adnám fel a dolgot! Nem tudom, hogy pontosan mi az emlegetett megoldás, de akár szoftveresen, akár alkatrész (pl. kmóra) cseréjével biztosan megoldható a hiány.
Ugyan itt off autó, de az A6-omban sem volt gyárilag fedélzeti computer. Most van, és nem is sokkal került többe, mint az általad említett 40eFt, bár az is igaz, hogy nem márkaszervizben készült...
Nos... amikor a lámpa kigyullad,már nem mutatja a hátralévő km-t. Mindegy arra ösztönözve,hogy sürgősen tankoljál és ne a halogasd, hogy van még benne ennyi v. annyi.
Köszönöm a lélekmelengető optimista megközelítésedet, de aligha ez a helyzet. Rákérdeztem az illetékes eladó szakinál, aki megerősítette, hogy sajnos gyárilag lett ilyen ostoba SZSZD. Negyvenezerért kellett volna bele teteni ilyen okosságokat, amit utólag már nem lehet.
Ezzel együtt szerintem is az a környűállás, hogy le lehetnek blokkolva ezek a funkciók. Aligha gyártanak külön-külön buta és okos operációs rendszereket. Nos, lehetséges, hogy lesz valakinek konkrét ötlete is, hogy merrefelé kéne piszkálgatni. Addig azonban legalább körülbelülre jó lenne tudnom, hogy mennyi az annyi, ha kigyullad a tankolásra figyelmeztető pislancs fény.
Hékások! Egy hangyafasznyi technikai segítség/infó kéne. Most derült ki, hogy Szilaj Szittya Dákómból (b4x4 ambiance) kispórolódott, hogy láthassam az átlagfogyasztást, különösen pedig azt az alapinfót, hogy hány kilómétert tehetek még meg a tank alján lötyögő üzemanyaggal. (Pedig ha tudtam volna erről a rendelésnél, az ezért járó +40 ezret még valahogy összekotortam volna a sifonérból...)
Most tehát az érdekelne, hogy mikor kigyullad a tankolásra figyelmeztető jel, szerintetek – akik ekkor megnézhetitek a fedélzeti számítógépen – nagyságrendileg még vajon hány kilómétert mehetek? Ötöt, ötvenet? Fogalmam sincs.
Ám ha ezt most körülbelülre – kisdobos becsület szavatokra! – megmondjátok, már nem is fogom bánni, hogy ennyire buta SZSZD-óm. Mert arra a legkevésbé se vagyok kíváncsi, hogy mennyit fogyaszt. Az sajnos anélkül is nyilvánvaló. Az előző járgányaimhoz képest (alfa 33, ford escort) mintha lyukas lenne alul a tankja...
Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy a forma az csak egy dolog.Az emberek olyanok hogyha tudják egy drágább terméket kapnak olcsóbban akkor az kell.És a többi autó belseje finomabb anyagokból építkezik,kidolgozása jobb,láthatólag drágábbak a felhasznált anyagok.Elég csak mondjuk az ajtót becsukni,nagy különbség van a Duster és a Yeti között.De ettől a való életben még a felsoroltak közül a Duster formája tetszik a legjobban.
Nekem is bejön a formája, de azért nem haragszom az ára miatt sem :-) Játszzunk el a gondolattal, hogy kitesznek eléd 4 autót. Legyen: Yeti, Sportage, Koleos, Duster.4 millióért elviheted valamelyiket.Szerinted 10-ből hány ember vinné a Dustert?
Hát szvsz sok jó nem.Az új Duster már egy kicsit cicás,ilyen pedig millió van piacon nagyon hasonlít a Koleos-ra ami egy sikertelen autó.Az én szememben nagyon jó a Duster mostani formaterve,ha elindul a nőies irányba nekem akkor már nem fog tetszeni.Nagyon sokan azt mondják hogy a Duster az ára miatt sikeres,de ez szerintem nem teljesen igaz,először ha ránézel egy autóra akkor eldöntöd tetszik e vgy sem.Legálabbis én így vagyok.A duster meg eddig a környezetemből is szinte mindenkinek tetszett anélkül hogy megkérdezték vona mennyi.
"A 27%-os ÁFÁ-ja 8.998,- Ft-al több az akciós ár különbsége mégis csak 44.992,- Ft."
Azt fájlalod, hogy az áfa 9eFt különbséget indokolna, mégis 45eFt-tal adják kevesebbért?
Az 54eFt-os kedvezményt nem tudom, miből számoltad?
Egyébként meg ha jobban megnézed a táblázatot, a hibrid megoldás díjai jól vannak számolva, a 2012-es ár meg nem. Ott valamiért kb. 36eFt beugrik pluszba. Hogy ez marketing fogás? Vagy jövőre emelni akarják az árát (hasznot)? Vagy tényleg ferdítés van benne, és a 2012-es árhoz hozzászámolták az emelkedő átírás költségét, a hibridhez meg nem? Vagy azt talán megoldják olcsóban?
A listárból adnak 44.992,- Ft kedvezményt az ÁFA garanciás javára. A 27%-os ÁFÁ-ja 8.998,- Ft-al több az akciós ár különbsége mégis csak 44.992,- Ft.
Tehát 8 sor dörgedelmes apróbetűért kapsz még 53.990,- Ft kedvezmény helyett 44.992,- Ft-ot, amit 45.000,- Ft nak hirdetnek. Megint gratulálnom kell a marketinges csapatnak épp úgy mint a rádió nélküli Artic Music felszereltséghez.
Az már csak hab a tortán, hogy ha a 2011, 2012 évek különbségét nézzük akkor az sem pontos mert a névreiratás viszont emelkedni fog és módosítja az összköltséget. Ahogy emlékszem kb 20-30e Ft-al.
Az viszont tény, hogy jövőre jobban megéri új autót venni.
Ma Zegerszeg és Nagykapornak között láttam egy kesudió Dusit, ami aztán később dudálva meg is előzött. Én egy utánfutón karácsonyfát szállítottam éppen... Talán valaki a fórumozók közül volt?
A váltóról: ha teljesen balra húzom a kart és így akarom 2-ba tenni, nem megy, akad. Ütközés után kicsit jobbra; így oké! A gond csak akkor van, ha ki kell lőni hirtelen, és megfeledkezem erről.
Keszthelytől Balatomgyörökig, 6 Dusterről tudok, ez kb 15 km, naponta villantunk egymásnak, és gyakran beszélünk is valamelyik bevásárlóközpont parkolójában. Sok az osztrák, német rendszámú Duster, de láttam már belgát is.
Régebben írtam, hogy a 15 ezres szemlén, a munkafelvevő jelezte, hogy visszahívás van érvényben a kocsimra. Semilyen írásos értesítést nem kaptam, de a munkafelvevő hetente telefonált, hogy lerendelte az alkatrészeket, vigyem a kocsit. Nem régiben volt egy kis időm, bevittem a szervízbe. Mondja, hogy a sebváltókart, és a bovdeneket cserélik, és a motor térben lévő elektromos vezetékeket kell ellenőrizni. Semmi bajom nem volt a sebváltóval, nem is éreztem, hogy rosszul működne. Mondja, hogy néhánynál elszakadt, vagy kiakadt a bovden, és csak tréleren lehetett őket elszállítani.
Ezt azért írtam le, mert erről egyikőtök sem írt. Legalább is nem vettem észre, pedig naponta olvaslak benneteket. Volt már valaki ezért visszahívva? Az enyém ARCTIC 1,5DCI 110 LE 4x4. ÁSVÁNY-KÉK
A benzines 4x2 ambiente tulajokhoz lenne egy kérdésem. Ha neten összeállítom az autót, az összegzésben benne van, a hátsó színezett ablakok is. Ez valóban van már ebben a felszereltségben, vagy csak elírás?
Tegnap az egomi Tescónál végre láttam egy fehér Dustert. Jól mutatott a többi autó között:-). Solymáron még nem láttam, de ezek szerint ott is előfordultok, majd figyelek .
Na akkor egy a helyzetünk. Még nem tudunk költözni, mert itt a munkát még nem adhatom fel, Szegeden meg még nincs nagyon kilátásban semmi. Bár a gyerekek már ott vannak tanulnak. No meg a ház is itt van eladó. Vagy ha a másik autó a mondeo elmenne, csak az régebbi, sajnos a Dusit érzem úgy, hogy hamarabb eladható. De küzdök érte, csak jó lenne a találkozón részt venni vele.
Együttérzek veled, mert mi is hasonló cipőben járunk.... Egyelőre nincs vészhelyzet, bár még nem költöztünk el és az újból sem költöztek ki, de a megtakarításunk már apadt. Eladom én is a másik autót, de nem a Duster-t!
Szia ! Nem kötözködni akarok, de nem 2011-t akartál írni? Szerintem 2010 áprilisában mutatták be a Dustert, én akkor az elsők között fizettem be rá és 2010 október végén vettem át a kereskedő állítása szerint az országban is az elsők között! Vagy külföldi a járgány? Mi az ára, mert az enyémre már lett volna komoly vevő komolytalan ajánlattal !
Tegnap délután voltunk a solymári Auchan áruházban és ott parkolt egy kesudió duster. Nem tudtunk mellé állni, mert nem volt hely, ezért egy sorral mögé parkoltunk. Mire kijöttünk, már elment.
Rosszkor vagy rossz helyen. Tegnap ( dec.4.-én)egész nap a Dusterem a Fogarasi u.-i Tesco parkolójában állt. Különben majdnem minden
csütörtökön a budakalászi Cora -ban vásárolok.
Igaz, hogy rövd távokra megyek , de napi gyakorisággal kint vagyok az utakon. Igaz,hogy én sem látok olyan sok Dustert, de aki szembe jön
annak villantok. A parkolóban a sok autó között jól néz ki. Én egyszer parkoltam egy Suzuki SX4x4 és egy X-es BMW mellett és akkor láttam a különbséget, hogy az egyikre nincs pénzem, de viszont a másiktól számomra használhatóbb autót vettem.
Én 6 hónap alatt 5 db Dustert láttam, abból 1 német rendszámmal volt. A gond az, hogy szeretnék már látni egyet egy parkolóban a többi autó között, hogy úgy mit mutat. De hiába pásztázom a Tesco, Auchan parkolókat ..ti nem szoktatok vásárolni ?:-) Nincs mit tenni, meg kell várnom míg átvehetjük a sajátunkat. Borzalmas érzés, hogy 1 hónapja itt van az autó a kereskedésben és még 1 hónap mire atvehetem. Ok, hogy spórolunk 300eFt-t és ha már átvettem, azt mondom megérte, de addig ...
Ha nem is éppen az ártéren, de csapatni szemlátomást csapatnak: tegnap délelőtt fél 11 körül ugyanis Érd előtt pár centivel a 6-oson tépett velem szemben (Pest felé) egy valószínűleg sötétszínű daszter. Sajnos másfelé néztem, így épphogy csak a sörnyitójára tudtam fókuszálni a visszapillantó tükörben. Vajon melyikőtök volt?
Az eset pikantériája: SZSZD-em másfél hónapos megléte alatt először jegyeztem meg az asszony pajtásnak, hogy – szemben a Felvidékkel, ahol a csótányoknál nagyobb számban kerengenek daszterek (a nyáron például Kassán hívtam egy taxit, ami nanáhogy daszter volt...) – Magyarországon még nem találkoztam eggyel sem. Amely megjegyzés önmagában még nem mondható eléggé pikánsnak, ám az már annál inkább, hogy mindössze 10 (azaz tíz) másodperccel azelőtt hanzott el, hogy az említett kolléga előbukkant...:-)
A téli gumi felszerelése után én is több féle dísztárcsát felpróbáltam a Dusterre, de az eredeti kicsi közép tárcsa mutat rajta a legjobban. Ez kb 2700 Ft/db áron vásárolható pici műanyag, amit az 5 db kerékcsavar tart a helyén. Sajnos könnyen lepattintható, de jól passzol hozzá.
Ha keskenyebb és valóban a jelenlegivel azonos külső átmérővel rendelkező gumit teszel fel, romlik száraz úton a tapadásod, ergo a fékezhetőséged. Városban a nagysebességű kanyarvétel és általában a nagysebességnél előforduló terhelésváltásoknál fellépő tapadásvesztés nincs, előny viszont, hogy megnő az egységnyi felületre jutó nyomás a talajra ami a havas, vagy puha saras helyeken előny lehet. Előny lehet még a vizes úttesten, hogy kisebb a felfekvő felület ahonnan a vizet ki kell szorítani, így a vizensiklás később léphet fel.....és persze valóban csökkenhet a fogyasztás.
Kérdés persze mindez megér-e cserét és biztos, hogy mindig városban használod-e az autót? Erős kompromisszum a gumiabroncs is, nem lehet minden előforduló helyzetben az optimális abronccsal közlekedni, én nem gondolkodnék ilyesmin, de a téli gumiból mindenképpen keskenyebbet választanám, nyáron meg használom a gyárit.
Sőt okos emberektől úgy tudom, hogy terepen is előnyösebb lehet a kesekenyebb gumi, ugyanúgy mint télen, téligumi esetében. De szerintem, ha ez a gyári méret, fölösleges változtatni.
Arra ügyelj, hogy a gördülési sugár (a kerék gumis átmérője ne változzon)! Szóval, ha keskenyebbet raksz fel, akkor kevésbé peres gumi kell rá, vagy nagyobb felni.
Keskenyebb gumi: kisebb fogyasztás, és általában rosszabb tapadás. Viszont télen pl. a nyárinál keskenyebb gumi ajánlott.
Szerintetek milyen káros hatásai lehetnek, ha keskenyebb gumit rakok fel városi használatra? Ilyen széles guminak ilyen könnyű autón csak terepen van értelme.
Hohó! Akkor viszont közhírré tétetik: celebek leszünk! Nem kéne mindannyiunknak már előre pisológust bérelni, hogy el tudjuk majd viselni a nagy népszerűséggel járó stresszt? (Én szóltam...:-)
Én rá tudtam pattintani a gagyi magyar acélfelnire is a kis dísztárcsákat. Nem lehet, hogy csak az eredeti csavarokat (merthogy igazából azokra pattintható) kellene használnod?
Megkapta a téli cipőket a kedves BM GOODRICH Vinter slalom + lemezfelni + csavarok Nagyon örült neki de van egy kis bibi a felni közepére a tengely végére sehol nem találok burkolatot Tud valaki erre megoldást ? Ha igen azt nagyon megköszönném.
Köszönöm, de részemről nincs jelentősége,hogy hányadik vagyok a sorban. Be is regisztráltam, szerintem jó,hogy ennyien gondolkodunk hasonlóan és a "Kárpátok Sárkánya" ennyi embernek ad közös témát! Örülök a létszámnak és várom a találkozóval kapcsolatos elképzeléseiteket...!
A táblázathoz javaslom, ki milyen programot szeretne? Kis terepezés, esetleg ügyességi szlalom pálya, kresz- műszaki totó? Egyéb ötletek, elképzelések...?
A kormány alatti burkolat (kormány magasság állító alatt) alja elkezdett mozogni és ezáltal zörögni. Valaki észlelt ilyen problémát ? Ha teheti akinek állítható a kormány kérem, hogy nézzen rá az övé mozog-e.
Ez a 3 'koppanás' szerintem az ASR/ESP rendszer felállásakor hallatszik, valami nyomásszabályozó szelep vagy hidraulikaszivattyú hangja lehet. A Renault Scénic topikban is minden új tulaj sorban beírta ugyanezt a kérdést, és mindig kiderült, hogy van ESP az autójában. Szóval normális jelenség. Nem tévesztendő össze az alacsony sebességnél hátulról hallható rendszertelen rugónyikorgással, 'kopogással', olyan nekem is volt, egy kis kenés megoldotta.
Amit pedig a ferde kormány okozta ESP hibával kapcsolatban írtál, az szégyen a márkaszervizre nézve. Hogy neked kelljen elmagyaráznod egy a típusra kiképzett szerelőnek a kormányszög-jeladó működését, ez röhej. Ráadásul úgy, hogy szemmel láthatóan és zavaró mértékűen ferdén állt benne a kormánykerék. Eléggé kutyaütő banda lehet.