Keresés

Részletes keresés

bakács Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122981

Nem örülök annak, hogy Szentest elküldték. Az ő hibás taktikaja, illetve felkészítése jelntős mértékben hozzájárúlt egy kupagyőzelmünkhöz, ill. egy bajnoki címünkhöz az elmúlt két évben. Én e bakik folytatását vártam az idén is. Jó, tudom, hogy nálunk a siker fő részesei a játékosok és az edzők voltak, de valljuk be, hogy két éve nehezen jött volna össze a kupagyőzelem, ha 0:1-nél a második félidőben Szentes nem vezényli a csapatát a tizenhatoson belülre. A májusi avatón meg ennél is súlyosabb hibát vétett: a Debrecen játékosai egyszerűen nem tudták, hogy mi vár rájuk a Szentéjben, milyen a hangulat ott egy bajnoki döntőn, ami este tízkor kezdődik. Mire szétnéztek, már eldőlt minden - a javunkra. Továbbá nem kedvez nekünk az sem, hogy a váltás a Sándor Tamás - Szentes Lázár különmérkőzés előbbi fölényes győzelme miatt következett be. Éppen ezért fognak - ő és barátai - megszakadni a pályán ellenünk most is, mint már oly sokszor. És ez három nappal egy nagy nemzetközi derbi után, idegenben nem sok jóval kecsegtet. De bízzunk a megalkuvást nem ismerő edzőnkben és nagyszerűen menetelő játékosainkban, hogy most másképp lesz! Éppen ezért: HAJRÁ FRADI!!!

Pat_Healy Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122980

:)))

 

igen valóban. nem szabad, h több becsűsszon. ezért kell berámolni egy ötöst a hollandoknak

Előzmény: bode1899 (122978)
Moonclown Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122979

Már kibaszta Vki.Mit irt?

 

Szentes pápá:)))

 

Nekünk egy edzőváltás jól ismeg rosszul is elsülhet.A magyar kínálatot nézve egyetlen emer van aki fel tud rázni egy csapatot, az Tornyi.A többiek csendes pedagogiaja keves.Csank nem valo  Lokihoz, szerintem Garamvölgyit visszahivjak, tole jobban felek...

 

Amugy meg a Loki mostanaban egy emberből áll Sándor T.Őt kell atomjaira szétszedni, sajna Kapic kiütötte magát, Zovát meg lepattan róla mint sültkrumpli a forró olajban.Lippi meg már öreg hozzá.Talán egy meglepő húzással valamelyik jó felépízéső fiatalt kéne, Takács, vagy még inkább Soma képes lenne tartani vele  alépést.A kapusuk gyengébb (mi lett Tomiccal?Lelépett?)

 

De most nekünk azzal kell foglalkozni hogy már csak:

 

2 nap 3 óra 51 perc...

 

 

Előzmény: Köcsögtörő (122964)
bode1899 Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122978

Szerintem meg tök mindegy, meg kell verni a Lokit így is, úgy is. Úgysem vagyok elégedett a Fradi idei teljesítményével - sok a vereségünk :)))

HAJRÁ FRADI!

sergiototta Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122977

a wba kezdőlapján Zolika Fradi szerelésbe vírit

öröm ilyet látni :-)

sergiototta Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122976

azért azt szeretném megjegyezni, h szentesnek feltétlenül helyett kell szoritani a médiában

aki ilyen remek nyilatkozatokra képes ("a sport1 miatt kaptunk ki", "a kiállitás nem befolyásolta a mérkőzést"), azt nem szabad veszni hagyni

sergiototta Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122975

vagy inkább lacatus

Előzmény: Törölt nick (122973)
Kcsita Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122974

Off

 

Tényleg... :).

 

On

Előzmény: markov1 (122971)
Törölt nick Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122973
Szerintem a román Piturca lesz a láki edzője, ő szót ért a szurkolóikkal is.....
tutti avanti Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122972
Ebből kiderül, hogy Lothar tényleg megorrolt két légiósra: Szabics, Bodnár.
Előzmény: Kcsita (122970)
markov1 Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122971
OFF:Szerintem az RTL legjobb klippje a Szerintem-es reklámfazon. Szerintem.
Előzmény: Kcsita (122963)
Kcsita Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122970
A 27 fős keret
Kapusok:
Király Gábor (Crystal Palace), Rabóczki Balázs (FC Kobenhavn), Szűcs Lajos (Ferencváros)
Védők: Balog Zoltán (Ferencváros)
, Bodor Boldizsár (Roda), Éger László (DVSC), Gyepes Gábor (Ferencváros), Juhász Roland (MTK), Lőw Zsolt (Cottbus), Stark Péter (Győr), Szélesi Zoltán (Cottbus), Tóth András (Vasas)
Középpályások: Dárdai Pál (Hertha BSC), Fehér Csaba (PSV) dr. Füzi Ákos (MTK), Hajnal Tamás (Sint-Truiden), Huszti Szabolcs (Ferencváros), Lipcsei Péter (Ferencváros), Molnár Balázs (Ankaraspor), Rósa Dénes (Ferencváros), Simek Péter (Újpest), Tóth Balázs (Fehérvár FC)
Csatárok: Gera Zoltán (WBA), Kovács Péter (Viking) Rajczi Péter (Újpest), Torghelle Sándor (Crystal Palace), Waltner Róbert (ZTE)

sergiototta Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122969

ebben van ráció, sztem egy "nagy nevű" edzőt fognak igazolni

amúgy meg mindegy, olyan jó edzőjük, mint amilyen nekünk van úgyse lesz nekik ! :-)))

Előzmény: Kcsita (122965)
Matt Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122968
elrontották a lokisták, mert a világ legsikeresebb edzőjéről épp lecsúsztak: Hector Cúperről beszélek. Sajnos nevezett aranykovács éppen a Mallorca edzője lett.
sergiototta Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122967

:-)))

sztem az a baj, hogy hallkan kérdezed, így nem vesznek észre ;-)

Előzmény: Köcsögtörő (122964)
sergiototta Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122966
hagyd, egy ócska kis 13 éves sulinetes provokátor
Előzmény: Kcsita (122963)
Kcsita Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122965

Gondolkozzunk logikusan!

 

1. Ha, olyan edző, aki új Debrecenben akkor Csank János vagy Bozsik Péter

2. Ha, olyan edzőre gondolnak, akik ismerik a csapatott, akkor: Pajkos.

3. Ha, olyan edző, ami szerintem nem lenne valóság alapja egy külföldi edző.

 

Összegezve az első kettő a reális, amit eltudok képzelni.

Előzmény: sergiototta (122957)
Köcsögtörő Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122964
Halkan, diszkréten kérdezem az összes tetves moderátort, hogy ezt a buzit mikor basszák ki?
Előzmény: Mandroka (122961)
Kcsita Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122963
Lehet, vkit szeretni vagy nem szeretni, de akkor sem kivánhatod a halálát! Ez szégyen. Én nem szeretem az Egervárit, de ő is ember. Ebbe a topikba nem való ez a vélemény. Szerintem!
Előzmény: Mandroka (122961)
Pluto_d Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122962
A debreceni edzőváltás csak jól jött nekünk. A debreceni csapat így szétesettebb lesz. A többi 3 meccset szvsz simán nyerjük. A zte és a honvéd játéka fexik nekünk. A pécs bunkerfocit jáccik, de szerintem simán feltörjük a védelmüket.
Matt Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122960
Szerdán eldõl, hogy Vágner játszhat-e a Feyenoord ellen
Robert Vágner már részt vett csapatunk edzésén, de egyelõre a többiektõl külön gyakorolt.
- FTC.hu -

Csatárunk kocogott és erõsítõ-, illetve nyújtó gyakorlatokat végzett. Elõreláthatólag csak a szerdai edzés után dõl el, hogy tudja-e vállalni a játékot a Feyenoord elleni csütörtöki UEFA Kupa-csoportmeccsünkön. Vágner a Békéscsaba ellen idegenben 3-0-ra megnyert meccsünkön az elsõ félidõ végén sérült meg, amikor ellenfele szabálytalan becsúszása után kifordult a bokája.
A Feyenoord elleni meccsünkrõl honlapunkon élõ közvetítésben

 

Bajevski felépült
Bár az elsõ pillanatban nem tûnt komolynak Aleksandar Bajevski dabasi sérülése, a támadónak mégis ki kellett hagynia a Békéscsaba elleni idegenbeli találkozót.
A combizom-húzódással bajlódó játékos azonban a Feyenoord elleni meccsig felépül.
- Tegnap már futottam, igaz, a labdával egyelõre még nem dolgoztam – mondta a bajnokságban ötgólos Bajevski. – A mai edzésen viszont már minden gyakorlatot gond nélkül végeztem, egyáltalán nem fájt a lábam, úgyhogy amennyiben László Csaba lehetõséget ad nekem, vállalom a játékot a hollandok ellen. Jó lenne meglepetést szerezni, én pedig abban is bízom, hogy megszerzem az elsõ nemzetközi gólomat a Fradiban.

Köcsögtörő Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122959
Lehet, hogy a láki játékstílusa megváltozna, de onnantól vért kell hugyoznunk a bajnoki címért.
Előzmény: Karlovarská (122954)
Köcsögtörő Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122958
Nyomjad ember, ne szarozz!:-))
Előzmény: Kcsita (122946)
sergiototta Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122957
Én kiváncsi lennék a tippjeidre, meg az interjúra is
Előzmény: Kcsita (122952)
Matt Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122956

nem örülnék, ha Csank kerülne Debrecenbe.

az egy jó edző, talán túl jó is oda, de nekünk így is, úgy is be kell bizonyítanunk, hogy mi vagyunk a legjobbak.

Előzmény: Kcsita (122952)
sergiototta Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122955

sajnos így van

Csank az egyetlen akitől tartani kell

remélem nem Ő lesz az edző Debrecenben

Előzmény: Köcsögtörő (122950)
Karlovarská Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122954
Nem örülök, hogy kirúgták Szentest, de sztem Csank nem illene a Loki futós játékához. Igazából én sose szerettem, mert túl defenzív taktikával játszatja a csapatait, és ez a Debrecenhez kvára nem illene.
Kisgonosz Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122953
ja, meg feltuningolja a csapatot egy edzovaltas...ilyenkor ritkan kapnak ki...csak a nagyon rossz csapatok..
Előzmény: Köcsögtörő (122950)
Kcsita Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122952
Nehogy az nb1.hu azt írja, hogy állitólag a Csank János nevét emlegetik sokan.... :). Egyébként nem hinném, hogy pár nap alatt csodát tudna csinálni. Ha Csankról arról híres hogy kemény és időígényes munkával szerzi meg a megérdemelt helyezést. De lehet, hogy nem a Csank János lesz, hanem más. Van egy- két név, akire tippelek, hogy ki lehet.
Előzmény: Köcsögtörő (122950)
Matt Creative Commons License 2004.11.02 0 0 122951

még jó hogy nem játszik. majd hazajön Kanadából... :))

 

lehet, hogy igazatok van, és még fel is tuningolja őket, de akkor is: amelyik csapat bajnok akar lenni, és Ferencvárosnak hívják, akarjon megverni mindenkit otthon is, és idegenben is. bár nem lennék nagyon ideges egy x esetén sem.

 

toljad jol!

Előzmény: Kcsita (122946)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!