Ez eddig ismert is. Csak vannak alapvetö problémák a "levezetéssel". Az e.m. mezö nem konzervativ, tehát a részecskék energiája nem marad meg. A nyugalmi tömeggel is probléma akad! Mit is jelent a nyugalmi tömeg egyáltalán? Az m(v=o;i)-t vagy az m(g)-t, mert ez különbözik az összetett részecskéknél. A neutrínóknál megtörténö energia mérleget meg meg lehet érteni a töltéseken keresztül. De a klasszikus 'tömeg' fogalom nem vezet tovább. Mint Hraskó is megjegyzi, a "tömegnélküli" részecskéknél baj van! De én ezt csak a neutrínókra értem, a foton (vagy graviton) nálam úgy sem létezik. Ezeken kivül is baj van! Számitsd ki a 0.5 MeV "fotonok" hullámhosszát és hasoníltsd ezt össze az általam kiszámitott 0.7x10^-15 cm e-neutríno nagyságával. Az jön ki az eikonál elméletböl, hogy itt is a hullám tuljadonság dominál a kisugárzásnál, mint minden mikroszkópikus rendszernél. Fotonok tehát az e-neutríno képzésnél sem léteznek mint korpuszkuláris "csomagok", az elektron és a pozitron csak köti egymást és normális e.m.-hullámot sugároz ki..
Számtalan kisérlet bizonyítja (pl. az általam említett elektron-pozitron megsemmisülés), de elméleti úton is ki lehet találni, íme:
1. TFH hogy teljesülnek a relativisztikus kinematika szabályai, vagyis az idő- és térkoordináták egy vonatkoztatási rendszerrből a másikba áttérve a Lorentz-trafó szabályai szerint változnak. 2. Próbáljunk meg olyan impulzust és energiát definiálni, amely: a. rugalmas ütközéseknél teljesíti a megmaradási törvényeket, azaz E1+E2=E'1+E'2; p1+p2=p'1+p'2 b. a fenti egyenletek minden vonatkoztatási rendszerben teljesülnek (azaz a fizikai törvények ugyanolyanok) c. kis sebességek esetén a klasszikus mechanika p=mv ill. E=mv2/2 kifejezésébe mennek át. 3. Fenti feltételeknek csak az alábbi kifejezések tesznek eleget: E=m0c2/(1-(v/c)2) - m0c2 p=m0v/(1-(v/c)2)
Itt m0 a részecske nyugalmi tömege.
4. célszerű bevezetni a tehetetlen tömegre az m=m0/(1-(v/c)2) kifejezést. Miért jó ez? Ugyanis így p=mv, vagyis m méri, hogy a test mekkora "súllyal" vesz részt a kölcsönhatásokban (pl. rugalmas ütközés).
5. Íly módon E=mc2 - m0c2. Az már most látszik, hogy ha a részecske részt vesz valamilyen ütközésben, akkor delta E=delta m c2.
6. Mivel az energia megmaradó mennyiség, ezért egy konstanssal nyugodtan megváltoztathatom az értékét. Ez a trükk hasonló ahhoz, hogy honnan mérem valamely pont magasságát: a föld felszínéhez, vagy a föld középpontjához képest. Ezért bevezetek egy új energiát, azzal a definícóval, hogy Eúj=E+m0c2. Erre már teljesül, hogy Eúj=mc2
Persze felmerül a kérdés, hogy van-e közvetlen fizikai jelentése ennek a "konstanssal eltolt energiának", azaz nem lehet-e kinyerni valahogy a részecske nyugalmi tömegében rejlő energiát. A válasz: rugalmas ütközésekkel nem, de részecskefizikai reakciókkal igen (lásd elektron-pozitron annihiláció, ahol a két részecske teljes egészében két gamma-fotonná alakul)
Ma már részecskefizikusok inkább úgy tekintenek erre a képletre amely azt mondja meg, hogy ugyanazon mennyiséget két különböző mértékegységben(kilogramm, Joule) mérve hogy kell átváltani egymásközt.
Valaki hozzáértő, leírhatná a E=mc^2 képlet levezetését. De mégis, miből kiindulva? Ha például az a kiindulási pont hogy E/c=mc, akkor vállalom a levezetést.
Az elektronneutrínóban megmarad az elektron és a pozitron, ez egy elektromosan semleges és 'tömegnélküli' képzödmény a két elemirészecskék között. Az energia képlet azt jelenti, hogy a teljes 2m(e)c^2 kisugárzódik. De a kétfajta elemi töltéssel ellátott elemirészecskék megmaradnak és ezek 0.7x10-^13 cm-es távolságban futnak egymás után. Mivel ez a képzödmény "tömegnélküli" az elektronnak ellenkezö elöjelü gravitációs töltése van mint a pozitronnak. Ínnen jön a taszító gravitáció a két részecske között. Érted?
Még az elemirészecskéknél sem, ott az elektron és a pozitron sem semmisül meg, hanem egy elektronneutrínót = (e,p)-t képez Akkor miért is detektálok 0,5 MeV-es gamma fotonokat ott, ahol pozitronok vannak a közelben?
A helytálló E =(m(g)-m(i) c^2 átírva a tömegekre m(i) = m(g) - E/c^2 = m(g) (1 -delta) ahol a az anyag delta = E/m(g)c^2 - te maximálisan 0.786% a 56Fe-nél! De nem lehet a teljes (súlyos) tömeget energiává átváltoztatni. Még az elemirészecskéknél sem, ott az elektron és a pozitron sem semmisül meg, hanem egy elektronneutrínót = (e,p)-t képez, aminek az atommag képzésénél nagy szerep jut.
" ... a tömeg-energia ekvivalencia már 1905-ben elkezdett formát ölteni, az elektromos töltés kvantáltságát viszont csak 1910-ben mérte ki Millikan." - Hát pont ezért történt meg a kiküszöbölhetö hiba az E=mc^2-tel. Einstein pofozta az ekvialalencia elméletét egész 1946-ig. Ami megmaradt a végén belöle az csak a belsöenergiára vonatkozik és ott stimmel is, mert E =(m(g)-m(i) c^2, de az E=mc^2 alapvetöen hibás. Einstein Planck állandó átinterpretálás is hasonlóan mellé sikerült. Ez is 1905-ben jelent meg, a kisérletekben kimutatott e-töltés kvantálása elött. Millikan meg is probálta torpedozni Einstein elméletét a fotoelektromos effektusnál, amiért ö késöbb Nobel dijat kapott. Millikan hibája "csak" abban állt, hogy ennél az effektusnál nem vette ö sem észre, hogy csak az elektronok maximális energiája teljesít Einstein E(kin) = hv - A egyenletét. Így maradt a mai napig a fotonok kvantálása. A variációsszámítás viszont kimutatja, miért létezik a PLanck állandó (mint Lagrange multiplikátor) és hogy van ez összekötve a kvantált töltésekkel. De ezt a magyarázatot a fizikusok nem ismerik. Én viszont észre vettem hogy csak a mezök FORRÁSAI vannak kvantálva, így az elemi e-töltések mellé bevezettem az elemi gravitációs töltéseket is, és az elemi g-töltések okozzák a gravitácios mezöt.
Legyél gonosz! Az a köze, hogy az elemi e-töltésekkel ellátott elemirészecskéket NEM LEHET MEGSEMMISÍTENI, energiát csinálni belölük! Az elemi e-töltésekkel ellátott elemirészecskéket nem is lehet elöállítani. A mezöknek meg NINCS TÖMEGE. Ezért nem helytálló a fizikában az E=mc^2 reláció.
az E = mc^2-tel (tudat alatt és félrevezetéssel) megszüntette az elemi elektromos tölteseket és átinterpretálta a Planck állandót, Ez szép volt :) Ha gonosz lennék, akkor megkérdezném, hogy a fenti, sokat idézett képletnek mi köze van az elektromos töltéshez, meg a kvantumállandóhoz? Tán "E" az elektromos töltés, "c" meg a cvantumállandó? De nem vagyok gonosz, ezért csak elmesélem: a tömeg-energia ekvivalencia már 1905-ben elkezdett formát ölteni, az elektromos töltés kvantáltságát viszont csak1910-ben mérte ki Millikan.
A protonok soha sem tudnak összeragadni az E=mc^2 szerint magas hömésékleten. Ezt megjósolta Iszugyi. Akkor azt is mondhatjuk, hogy csillagok sem léteznek? Vagy vannak, de nem működik bennük nukleáris fúzió?
Különben az atomerömüvekben azért látnak eredményeket mert E =(m(g)-m(i)) ^2. De a fúziónál tényleg az hibás E=mc^2-t kell használni, ezért nem fog müködni az ITER programm soha. A protonok soha sem tudnak összeragadni az E=mc^2 szerint magas hömésékleten. Ezt megjósolta Iszugyi.
