A Generali g90-es megéri-e 10 évre kötni havi 11k-s befizetéssel? Mert egy ügynök nekem nagyon szépen letolta 7-9%-os hozamot, csak éppen a TKM-ről felejtett el szót ejteni. Utólag néztem meg a Generali oldalán hogy bizony elég magas a TKM a 10 évre. Lehet hogy semmit nem érek vele. Egyelőre még nem fizettem be pénzt, szerintem nem is fogok.
Ahogy Prof is irta, a jobb szerzodesek 20 eves TKM mutatoja 1-3% kozott van. Ez az eves hozamveszteseg, viszont fontos tudni, hogy nemcsak a biztosito, de az alapkezelonel felmerulo trazakcios es egyeb koltsegeket is tartalmazza. A biztosito viszont mar az alapkezelo koltsegei utani hozamot kozli, igy, ha ezt a hozamot a TKM-mel csokkentjuk, ezeket a koltsegket duplan szamitanank. Tehat, ha ebbol, a biztosito altal kimutatott hozambol indulok ki, akkor a kimutaott TKM-nel kisebb a konstrukcio tenyleges koltsege.
Az is igaz, hogy asszimetrikus a terheles: az elejen fajlagosan tobb, a vegen fajlagosan kevesebb. De 20 ev atlagaban nem tobb mint evente 2-3% egy jobb konstrukcional.
Ahány termék, annyi féle költségszerkezet. Évi 20-25 százalék nincs, nem volt és a jelenlegi piaci trendek alapján nem is lesz, ez tuti. Egy 20 éves futamidőre vetített évi átlagos 5 százalék már kifejezetten (és elfogadhatatlanul) soknak számít, most az 1-2 százalék közötti értékek játszanak nagyobb számban. Viszont ezek a 20 éves futamidő alatt nem egyenletesen elosztva jelennek meg (a java az elején, így az első 5 évben átlagosan kijöhet a 25 százalékot meghaladó átlag a visszavásárlási értékre).
Egyébként minden termék szabályzatában és annak mellékletében tartalmazza részletesen a költségelszámolás menetét, ráadásul évente egyszer kapsz egy részletes kimutatást a költségek alakulásáról és eloszlásáról is.
Tisztelt olvtársak, szeretném megkérdezni tőletek, hogy egy bármelyik cég üzletkötőjével kötött UL biztosítás ami a megtakarításra van kihegyezve az most milyen költségekkel van megterhelve? Mert 6-7 éve még 9% hazudtak de a tényleges költség verte az éves befizetésed 21-22%- át. Most hogy néz ki a költség összetétel? Az ügynök jutaléka egy átlagos évi240000ft befizetésnek a 10% tíz évig. a többi költség ezen felül van még. Ez lényegében csak a biztosítót tartja fenn. Ember legyen a talpán aki csak az évi 10% is tudja hozni?????
azt tudja valaki, hogy ha díjnemfizetéssel megszűnik az UL szerződésem, akkor automatikusan visszautalják majd nekem a bent lévő pénzemet a visszavásárlási táblázat alapján, vagy mindenképpen be kell cammognom az ügyfélszolgálatra és kitölteni egy szerződés megszüntetési/visszavásárlási nyomtatványt? (Aegon)
vagy mi a menete a szerződés felmondásának/visszavásárlásának?
ha írok egy kézzel írt levelet a biztosítónak, hogy szeretném visszavásárolni, elküldöm ajánlva, úgy is jó?
Inkább olyasmit vártam volna, hogy milyen pénzügyi hozzáállású ügyfélre gondolsz.Merugye az már rég meg lett állapítva, hogy kicsiny országunkban az UL a vaskos lehúzások kedvelt eszköze.Kevés, tehetséges ügyfélnél működhet bizonyos esetekben, de szimpla, pénzügyekhez nem értő júzer a gatyáját is ráfizeti, nem való neki.
Nyilván iroda és tanácsadófüggő is, így csak a magam nevében tudok válaszolni. Én 10, de inkább 15-25 éves időtávra tudom elképzelni. Egyébként az UNIQA folyamatos díjas, nem-nyugdíjcélú whole-life módozatai közül ez a legolcsóbb, legkisebb 20 éves TKM-mel rendelkező termék.
Egy olyan kérdésem lenne, hogy beregisztráltak ovb-hez egy struktúrához, viszont nem szimpatikus nekem az a struktúra, van lehetőség, hogy más struktúrához átregisztráljak?
Valóban jó eséllyel spórolhatsz a törlesztdön, ha most forintosított jelzáloghiteledet vagy 2010-2014 között felvett forinthiteledet kedvezőbb kamatláb mellett kiválthatod. Ez igaz. A telefonos szöveg és a konkrét 10% viszont inkább csak marketingszöveg, trükk a könnyebb időpontegyeztetéshez. (Hacsak nem a forintosítási törvényre gondol...)
Lehet az amúgy több is mint 10%. Tapasztalatból mondom...!
Én csak azt írtam, hogy nem lehet semelyik megtakarítási formánál előnyként említeni azt, hogy az illikvid. Ha az ügyfél csak keveset tud félretenni, és nincs még megtakarítása, akkor ne a 20 év múlva esedékes célokra koncentráljon, hanem képezzen likvid megtakarítást először. Könnyen történhet olyan esemény az életében, ami miatt fel kell mondania a 20 év során a szerződését. Ha van likvid megtakarítása, akkor ez a kockázat csökken. Ha ez megvan, akkor lehet máson is gondolkodni.
Arra szeretnék rávilágítani, hogy neked is van egy álláspontod és annak is van egy álláspontja, aki UL-t ad el. Tamás többször jelezte, hogy nem ész nélkül kell értékesíteni a terméket, boldog-boldogtalannak eladva.
A Te elképzelésed szerint az ideális megoldás az, ha befalapkezelőknél gondoskodik mindenki magáról, ahelyett, hogy UL biztosítást vesz.
Arra szerettem volna rámutatni, hogy egy ideális világban mindenki komolyan veszi az öngondoskodást, ráadásul magas pénzügyi tudással és kultúrával rendelkezik.
Ez a világ azonban olyan mint a szocialista embereszmény: Elképzelés van róla, csak nem létezik....
Most ezzel mit akartál? Szerinted jó ötlet UL-t kötni likvid tartalék nélkül? Szerintem sokkal nagyobb kárt okozhatsz még a legolcsóbb UL-lel is így, mint ha egy felépített háttérrel eladod a létező legdrágábbat.
Ezért mondtam én mindig, hogy az UL csak egy, és nem szükségszerűen (pláne mindenkinek) a legjobb megoldás.
A több lépcsős pénzügyi rendszer (költő, biztonsági, fél-likvid, hosszú táv) kiválóan működik, ha van forrás felépíteni. Mert csak a biztonsági alapból legalább fél évnyi jövedelem, ideális a kettő évnyi (ilyet egész pályafutásom alatt összesen három embernél láttam, ami ugye ezrelékben kifejezhető arány), ezt a havi 20 ezerből is fel lehet építeni, csak elég sokáig tart. Ezért kellene többé-kevésbé „0 éves kortól”, vagyis az első (oké, a harmadik) fizetéstől így csinálni.
Hagyd a fenébe! A Kolléga nyilván A Máltai Szeretetszolgálat felkent vitéze, aki ingyen és önzetlenül dolgozik!
Meggyőzhetetlen és a jelek szerint az ügyfelei, az ismerősei, a szomszédai, a munkatársai, az óvodai/iskolai szülőtársai mind-mind fejlett pénzügyi kultúrával rendelkező tudatos polgárok....
Igen, egy ideális világban úgy IS működhetnek a dolgok, ahogy Vinnie olvtárs elképzeli. Ha azonban kidugná az előbbi bekezdésben említett kőrből az orrát, akkor a mai magyar rögvalóság igen keményen érintené meg! A lakosság nagy részének semmilyen megtakarítása nincs, az már nagy eredménynek számít hogy bankszámlája van és nem vált számlát akkor sem, ha kiszámoltatják vele, hogy a számlavezetése épp háromszor kerül többe, mint a szomszéd bankban... 1-2% kamatkedvezményért megköti a bank biztosítójának lakásbiztosítását, melyre évente fizet 70-90 ezer forintot, de ugyanarra a lakásra neves, nem noname biztosító évi 20 ezres díja nem kell...
Ja! ...és simán felbontja (értsd: DNF-el törlésre kerül...) a 8 éves nem UL életszerződését, mert a banki ügyintéző úgy tájékoztatja, hogy az általa javasolt életbiztosítás - mely szintén a bank biztosítójának terméke - a hitel folyósításának feltétele. ...az nem kerül egyértelműsítésre, hogy az így eladott életbiztosítás KOCKÁZATI... Ráadásul a díja is közel azonos az addig fizetett megtakarításíval és a bizt.összeg sem magasabb...
Szóval, Vinnie és a többi önkéntes lovagnak van feladata: Nyitogassátok a szemeket!
Mi is azt tesszük, amikor elmondjuk: A befalapkezelők sem dolgoznak ingyen! Meg a számlanyitás is pénzbe kerül, ahogy a számlavezetés is....
Ez bullshitelés. Simán meg lehet oldani, hogy 1 évig az UL-re szánt pénzt utalja valami likvid megtakarításba. Csak ügynökként nem olyan jövedelmező, mint azt mondani, hogy kössél valamit, amihez nem tudsz hozzáférni. Plusz, elég nehéz helyzetbe is hozhatod, ha tényleg kell neki a pénz.
Aha, meg a mesemackó... :) Egy idilli világban úgy kéne lennie, ahogy mondod. De sajnos a valóság nem ez. Pistike pedig nem nő se lassabban, se gyorsabban, Apu-Anyu felelőtlensége és alacsony fizetése ellenére sem.
3c. Miért UL? Sajnos az emberek nem olyanok mint a te idilli világodban. Pistike most 3 éves, és anyu-apu szeretne neki havi 20.000-ot félretenni, mire felnőtt lesz. Azonban, ha ez a pénz hozzáférhető (pl. egy likvid ép számla), anyu és apu az első adandó alkalommal elkölti, ha elromlik a mosógép. Nem beszélve arról, hogy ugye nem "kötelező" a fizetése, nincs sárgacsekk, stb., így anyu-apu, ha nem is költi el, felfüggeszti, amint csak lehet. Pistikének pedig nem lesz pénze, és orvos helyett géplakatos lesz.
Sarkított példa, de kb. ez van.
Apu-anyu miért nem tesz először félre rövidebb távra, hogy ha valami gond van, akkor legyen likvid tartaléka? Ha ez megvan, akkor lehet hosszabb távú célokat kitűzni, de ha megfelelően fel van építva a pénzügyi háttér (van biztonsági tartalék és mosógépelromlási megtakarítás is), akkor már nincs szükség arra, hogy ne tudjon hozzáférni a hosszútávú megtakarításokhoz.
2. Aki 20 évre kötött 2007-ben szerződést, az most elég jól jár, feltéve, hogy havi rendszeres pénzfélretételről van szó. 2008-09-ben nagyon olcsón vásárolt, nagyon sok befektetési jegyet ugyanakkora összegből. Pont ez a cost average. Aki persze egy összegben tett be 2007-ben az szívott, kétségtelen.
3a. Magyaráztam a különbséget az alapkezelő által közétett hozam és a valóság között egy egyösszegű befeketetés (ott helytálló lehet) és egy rendszeres, hsoszú távú megtakarítás között (ahol szinte köszönőviszonban sincs)
3c. Miért UL? Sajnos az emberek nem olyanok mint a te idilli világodban. Pistike most 3 éves, és anyu-apu szeretne neki havi 20.000-ot félretenni, mire felnőtt lesz. Azonban, ha ez a pénz hozzáférhető (pl. egy likvid ép számla), anyu és apu az első adandó alkalommal elkölti, ha elromlik a mosógép. Nem beszélve arról, hogy ugye nem "kötelező" a fizetése, nincs sárgacsekk, stb., így anyu-apu, ha nem is költi el, felfüggeszti, amint csak lehet. Pistikének pedig nem lesz pénze, és orvos helyett géplakatos lesz.
1. Pedig egy passzívan menedzselt alap sokkal inkább megfelelne egy átlagos befektetőnek, mint az aktív, amelyet mindenhol rájuk erőltetnek. Az aktívan kezelt alapok drágábbak, éves kezelési költségük 1,5% körüli, amelyhez szolgáltatótól függően (akár több%) vételi és eladási jutalék is párosulhat. A passzívan kezelt alapok (pld. indexkövető ETF-ek) éves kezelési költsége ezzel szemben 0,1-0,5% körüli, amelyhez 0,1-0,25% vételi és/vagy eladási jutalék párosul. Ezen kívül, minél hosszabb távon nézzük a teljesítményt, annál inkább megverik a passzív alapok, az aktívan kezelt alapokat.
(Csak hát 10.000.000 Ft esetén nem mindegy, hogy a "független" pénzügyi szolgáltatók mennyit kasszíroznak be az ügyféltől. Évi 150.000-200.000-t vagy csak ennek tizedét.)
2. UL megtakarítások esetében elég ritkán beszélhetünk 5 éves időtávról. (Ezt te nálam sokkal jobban tudod) 15-25 éves időtávban beszélünk. Ennyi idő alatt pedig óhatatlan, hogy kisebb-nagyobb depressziós időszakot is át kelljen vészelnie a portfóliónak. Az meg nem működik, hogy a grafikont mindig olyan időtávon vizsgáljuk, amikor a hozamok szépek. Aki például 2007-ben kötött 20 éves szerződést, annak hiába mutatod 2010-től a hozamokat, hiszen örülhet, ha egyáltalán nullszaldós lett neki 8 év alatt a portfóliója. (válság alatt bezuhanó árfolyamok, kezelési költség, stb.)
3a. ("Rendszeres befektetés" nem létezik, mert azt megtakarításnak hívja a szakzsargon.) Ezenkívül nem értem a számítási módot! A sor elején rendszeres megtakarításról írsz, aztán már egy 13 évvel ezelőtti egyösszegű befektetésről.
3b. A költségátlagolásos módszerrel teljesen egyet értek, ebben nincs vita köztünk! Ennek a stratégiának az alkalmazásához viszont nem lehet össze-vissza ugrálni az alapok között, hiszen épp az a lényege, hogy mindig ugyanannak a terméknek az árfolyamát átlagolja meg a megtakarító.( Egyébként ez a stratégia is a passzívan kezelt alapokkal működik a legjobban!)
3c. Miért is kell bárkinek is egy ügynök ahhoz, hogy havonta fix összegért vásároljon befektetési jegyet évtizedeken át egy alapkezelőtől úgy, hogy 20 évre még el is kötelezi magát, ráadásul még a költségei is a tízszeresére rúgjanak??? De lehet, hogy az én logikám a hibás...
Egy rosszul (!) összeállított UL-szerződés a tőkepiac elmúlt évtizedeinek teljes megcsúfolása! Egy kis költségű, likvid és kötetlen termékből csinál, egy nagy költségű, nem likvid és kötelezettségekkel teli "valamit". Léteznek szuper UL-konstrukciók is, de ezek nagyon ritkák és csak speciális esetekben fizetődnek ki. (pld.: szerető tartása és öröklése, hogy egy vicces példát említsek a végére. :)
1. Ki a fene nondta, hogy aktív menedzselés (értsd: évenkenti, félévenkénti felülvizsgálat) nélkül kell befektetni egy-egy alapba? Én biztosan nem. :)
2. A kérdés az elmúlt pár évre irányult, arra válaszoltam.
3. Ugye te sem gondolod komolyan, hogy egy RENDSZERES hosszú távú befektetésnél bármi leszűrhető a "kimutatott" hozamból. Az a hozam, amit te írtál, az arra vonatkozik, hogy a mai árfolyamot elosztják a 13 évvel ezelőttivel, vonnak belőle egy 13. gyököt, és kivonnak belőle egyet. Ez azt mutatja be, hogyha valaki berakott volna 13 évvel ezelőtt 1 millió forintot, akkor évenként mekkora átlaghozamnak felelt volna meg ez az árfolyamemelkedés. Aki 13 évig nem nyúl hozzá, nem diverzifikál (egy alapot választ) és nem is menedzseli a portfólióját, az talán meg is érdemli...
Egy hosszú távú havi RENDSZERES megtakarításnál, mondjuk 10 évesnél viszot az általad leírt hozamoknak SEMMI köze a valósághoz. 120 alkalommal különböző árfolyamon vásárolok, ugyanakkora pénzből, és egy árfolyamon szállok ki a végén. Azon alkalmakkor (és ebből sok volt a grafikon alapján) amikor alacsony az árfolyam, akkor óriási nyereségem van, hisz ugyanabból az x ezer forintból jóval több befektetési jegyet vettem.