Átverték a bajszost a németek és elhitették vele hogy Tuhacsevszkij (kiváló kapcsolatok, perfekt német nyelvtudás, arisztokrata származás) puccsot szervez ellene. Ötletgazda: Heydrich.
A fő gond a szovjet hadsereg tisztikarának lefejezése volt. Ha egy frissen végzett hadnagyot hirtelen kineveznek ezredesnek, attól az még nem képes egy nagyobb egységet hatékonyan vezetni. Ami technikája volt a szovjet hadseregnek, az nagyrészt ott pusztult a nyugati határnál.
"S akkor még nem említettem a távol-keleti fronton folytatott harcokat, meg azt a hatalmas veszteséget, amit a brit hadi és kereskedelmi flotta a tengeren szenvedett el, no meg a légi háború veszteségeit."
Igen, főleg a szingapúri besülés, ahol 60.000 angol katona esett
japán fogságba gyakorlatilag harc nélkül, köszönhetően az okos
Churchill döntéseinek.
De talán említeni lehet a dunkerque-i angol fiaskót, ahol a németek
kegyének köszönhetik azt, hogy nem vesztettek további 200.000
embert.
Az észak-afrikai frontról meg ne is beszéljünk, ahol negyed akkora
német haderő verte tönkre a jobban felszerelt angol csapatokat.
A gond az volt, hogy a lengyelek és románok semmiképpen akartak szovjet csapatokat engedni a területeikre. Enélkül pedig nem sok értelme lett volna a nyugati-szovjet szövetségnek.
Csak azt nem veszed figyelembe, hogy a britek 1939-45 között harcoltak, s nem csak a németekkel. Harcoltak Norvégiában, Belgiumban, Franciaországban, Líbiában, Görögországban, Egyiptomban, Marokkóban, Algériában, Tunéziában, Máltán, Olaszországban, aztán megint Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Ausztriában, s persze Németországban. S akkor még nem említettem a távol-keleti fronton folytatott harcokat, meg azt a hatalmas veszteséget, amit a brit hadi és kereskedelmi flotta a tengeren szenvedett el, no meg a légi háború veszteségeit.
Kezdetben valamelyik csak bejön alapon a nácikkal együtt a komcsikat is pénzelték amerókából. Be is jött a várt eredmény, a háború gigantikus profitot hozott.
Tudjuk, hogy Sztálinnak nem számított az emberi élet. Élő emberanyagot vetettek be a német technika ellen. S végül ők is győztek (de az egy másik statégia volt).
A SZU lelkes közreműködésével sikerült is eltörölni Lengyelországot, szerencsére nem végleg.
Ha a nyugatiak hajlandóak lettek volna meghallgatni Litinovot, akkor nem ez történik.
Dörzsölték a tenyerüket, hogy majd Hitler lenyomja a kommunistákat ahogy azt leírta a Mein Kampfban az élettér elmélettel, Sztálin meg közben inkább Molotovra váltott.