Keresés

Részletes keresés

butus fotós lány Creative Commons License 2003.10.22 0 0 420
Sziasztok!
Tegnap este érkeztem vissza a Szlovák Paradicsomból, valamint a Tátrából, ezért friss hírekkel tudok szolgálni a most indulóknak.
A paradicsom járható, elég kevés a víz, legalábbis a májusi helyzethez képest, sok helyen már kint vannak az új létrák.
A Tátra havas, jeges, a Zöld tavi túrát már nem ajánlom senkinek, eléggé veszélyes állapotok vannak, lehet, hogy már lezárják elseje előtt. Ha valaki még is vállalkozik rá, akkor számítson rá, hogy néhol csak négykézláb, csúszva, mászva lehet közlekedni a szakadékok felett. Csak téli felszereléssel induljatok neki!
A tóhoz, illetve a lomnici csúcsra közlekedő lanovka rendetlenkedik, állítólag sokszor rossz, számítsatok rá, hogy lehet, hogy lanovka helyett gyalog kell lejönni a hegyről.
Jó utat mindenkinek!
a lány
S.Zola Creative Commons License 2003.10.21 0 0 419
Úgy néz ki, mégiscsak megyünk, tök jó, Aggteleken szállunk meg csütörtökön, megnézzük a barlangot, másnap korán reggel pedig irány Szlovákia, Paradicsom vagy Magas-Tátra, késő délután pedig irány vissza Aggtelekre, szombaton pedig haza( Szeged ), remélem nem jön közbe semmi.
IMi Creative Commons License 2003.10.21 0 0 418
Ha jól értelmeztem, október és május között zárva van.

http://www.obce-mesta.sk/web/jaskyne.php?008

http://www.ssj.sk/slovak/

Talán ezt érdemes megnézni:

http://www.slovenskyraj.sk/strediska/dljaskyna/dljaskyna.html

Előzmény: S.Zola (413)
taki bá Creative Commons License 2003.10.21 0 0 417
Asszem zarva van. Altalaban okt. 1-tol nehany honapig, de teljesen meghatarozhatatlan a nyitva tartas.
Előzmény: S.Zola (413)
Törölt nick Creative Commons License 2003.10.20 0 0 416
Sziasztok!
Nekem a Cingow Hotelban azt mondták amikor megszálltam, hogy 90 HUF/nap/fő, de amikor távoztam már nem számolták! Akkor most mi van?
Lehet, hogy lelképtem és megkárosítottam a hotelt?
Szégyelném magamat!
Előzmény: roosevelt (415)
roosevelt Creative Commons License 2003.10.20 0 0 415
Érdekes ez az IFA, én még sehol se fizettem ilyesmit...
Előzmény: bucibá (414)
bucibá Creative Commons License 2003.10.20 0 0 414

Mi itt és szerintem van még hely

Hotel Krivan - Depandance of Hotel Permon / Podbanske
> Idopont: 2003.10.23.-26. / 3 ej
> Szoba: 1 Family room - 2 drb. 2-agyas szoba, ZH, WC, SAT TV, telefon,
> balkon
> Ellatas: felpanzio
> Ar: 18,20 EUR/ felnott/ ej felpanzioval
> 13,70 EUR/ gyermek 10 eves korig/ ej felpanzioval
> Az arban: medence - Hotel Permon
> IFA (idegenforgalmi illetek): 15,- SK /felnott/nap - a helyszinen
fizetendo
> - - - - - - - -
> ACCOMMODATION RESERVATION IN THE SLOVAK REPUBLIC
> TRAVELGUIDE
> HEPEX - Slovakia, Sportova 1, SK-945 01 Komarno
> Tel.: +421 35 7713146, fax: +421 35 7713149
> http://www.travelguide.sk
> E-mail: hepexck@hepex.sk

Előzmény: S.Zola (403)
S.Zola Creative Commons License 2003.10.20 0 0 413
Dobsinai barlangba mennyi most a belépő ?
juti1 Creative Commons License 2003.10.20 0 0 412
Pihenés megvolt, a mai nap még lazítással telik:) Abszolút alaptúrát csináltunk, mert 8 olyan emberrel voltam, aki még nem járt ott. Szombat hajnalban indultunk Pestről, Ózd-Rozsnyó-Podlesok, megszakítva Dedinkynél egy fényképezkedéssel. Podlesok: rövid vita a parkolóőrrel, mert nem hitte, hogy a kempingbe megyünk és a rendőrséggel fenyegetett parkolás elmulasztása miatt. A kempingben lazán volt hely, fűtés, meleg víz. Utána Sucha Bela, majd le a sárgán-piroson. Innen Poprád, Szlovák Étterem, majd Tesco és végül egy kocsmában kötöttünk ki Betlenfalván. Másnap Hernád-áttörés a hídig, innen a zöldön fel Klastoriskora. Csalódás a "madarski gulash"-ban, azért ezt mi jobban csináljuk. Délután indulás haza. Somoskőnél az útlevelünket sem kérték. Summa: remek időnk volt, a patakokban megfelelő vízmennyiség, nagyon kevés ember (2 nap alatt 3 csoporttal találkoztunk) és gyönyörű Magas-Tátra panoráma. A társaságnak nagyon tetszett, a kemping rendben volt, nekem nem volt sok új, de ezt nem lehet megunni...
Törölt nick Creative Commons License 2003.10.20 0 0 411
Szia!
Megjöttetek?
Tessék mesélni, muszály!!!
Mi, hogy, merre, milyen?:))

Persze azért pihenj egy kicsit!:))

Szia: KL

Előzmény: juti1 (410)
juti1 Creative Commons License 2003.10.19 0 0 410
Csak kívánni tudom, hogy olyan időtök legyen, mint nekünk volt tegnap és ma. 5-10 fok nappal, napsütés, alig szél, semmi eső. Remek volt.
IMi Creative Commons License 2003.10.19 0 0 409
Ja, még sokszor az sem számít, hogy aznap mit mond a meterológus.
Ki kell menni, aztán majd ott eldől, hogy mire érdemes vállalkozni.
Előzmény: Zivos (408)
Zivos Creative Commons License 2003.10.18 0 0 408
En nem hiszek a meteorologusoknak :-). Azert szerda delutan korbe nezek. Ha valami extra rossz ido nincs, akkor megyunk. De mint irtak, a SzP klimaja egyedi, egyaltalan nem biztos, hogy ha masutt rossz ido van, akkor ott is.
Előzmény: S.Zola (407)
S.Zola Creative Commons License 2003.10.18 0 0 407
A rossz idő ellenére is mentek ?
Előzmény: Zivos (406)
Zivos Creative Commons License 2003.10.18 0 0 406
Ha erdekel, akkor meg van 2 hely a kocsiban, szukosebben 3. Mi Hrabusicen probalunk megszallni magan haznal, de egy jokerunk van Smizanyban. Ez utobbiban tuti van hely, a haziak is itt laknak, tehat futes van. Nyaron 250 SK volt, de ha azonnal megszallunk, akkor meg csak 200 SK volt. Innet Velky Sokol, Piecky 15 km, Dedynki 5 km, Podlesok 20 km. Nem is biztos, hogy erdemes varialni. Pestrol indulunk csutortok reggel. Nem egy nagy turazok vagyunk, magyarul nincs rohanas. Pestrol indulnank csutortok reggel. Johet az itteni cimemre is a valasz, most kivetelesen ranezek.
Előzmény: S.Zola (400)
S.Zola Creative Commons License 2003.10.18 0 0 405
Azt mondják, nem lesz jó idő a hosszú hétvégén, eső, hó, 10-12 fok, ez nem tart vissza senkit ? Nagyon engem se( csak a tartós eső ), de akikkel mennék, azokat szerintem igen, nagy valószínűséggel ugrott a jövő heti Paradicsom-látogatás, de még bízok, hogy tűrhető lesz az idő ( a hét elején a Szilárd az RTL-en állítólag még 20 fokot is jósolt a jövő hét második felére, de ma már egészen más a kép, kedd-szerdáig tűrhető idő, és pont csütörtöktől romlik el az idő, mintha valaki direkt csinálná ). Majd meglátjuk.
_db Creative Commons License 2003.10.18 0 0 404
S.Zola:
Hotel Preveza
Nem tudom van-e még hely, de a fenti linken írják a telefonszámot és az e-mail címet, ahol lehet érdeklődni.
Előzmény: S.Zola (403)
S.Zola Creative Commons License 2003.10.18 0 0 403
Hol szálltok meg, van még ott hely ?
Előzmény: _db (402)
_db Creative Commons License 2003.10.18 0 0 402
Sziasztok!

Mi is megyünk a hosszú hétvégén, Szombathelyről négyen. Szállás Iglóban, program még függőben. Előzetes terv a Hernád-áttörés és a Sokolia dolina. Remélem nagyszerű élményekkel és fotókkal térhetünk haza!

Előzmény: IMi (401)
IMi Creative Commons License 2003.10.18 0 0 401
Persze, csak kötltői volt a kérdés :-)
Mi Fehérvárról.
A Programunk erősen időjárásfüggő (és persze a pillanatnyi hangulat).
SP -> Velky Sokol
MT -> Poprádi-tó (esetleg kicsit tovább)

Ótátrafüreden lesz a szállásunk.

Előzmény: Zivos (399)
S.Zola Creative Commons License 2003.10.17 0 0 400
Ti honnan indultok, Pestről ?
Előzmény: Zivos (399)
Zivos Creative Commons License 2003.10.17 0 0 399
Mint irtam mi is megyunk, igaz csak ketten. A tobbieket megijesztette a hideg. A Tatraba van nagy mozgolodas.
Előzmény: IMi (398)
IMi Creative Commons License 2003.10.17 0 0 398
Remélem hosszú hétvégén nem csak én fogom képviselni a topicot a paradicsomban.
Törölt nick Creative Commons License 2003.10.16 0 0 397
Szia!
A parkolóban vannak a jegyszedők! Ha túl korán mész, akkor még nem lesz ott, de visszafelé kifizetteti!:) A Hernád áttörésen a Cingow-i parkoló után a híd előtt ült két kislány és szedte a belépőket! Adnak egy szép képeslapot, és kérnek szép koronát!:))
Előzmény: S.Zola (396)
S.Zola Creative Commons License 2003.10.16 0 0 396
Ezt hol szedik ? A természetvédelmi terület határán ?
Előzmény: baluzoli (395)
baluzoli Creative Commons License 2003.10.16 0 0 395
Jól. Természetvédelmi terület, kb. 20 Sk/f? a belép?.
Előzmény: S.Zola (394)
S.Zola Creative Commons License 2003.10.16 0 0 394
Jól olvastam, hogy a Paradicsomban még külön fizetni is kell hogy túrázhassak ? Konkrétan hogy van ez és mennyit kell perkálni ?
baluzoli Creative Commons License 2003.10.14 0 0 393
:)
Előzmény: Törölt nick (392)
Törölt nick Creative Commons License 2003.10.14 0 0 392
Zoli!
Inkább a sörre emlékszem , mert a parkolóban a fiammal 18 ért ittunk egy korsóval! Nem hiszem hogy odafent sokkal drágább lenne...:) A legelőkelőbb vendéglőben is 25 volt a legmagasabb ár!
off!

A lakásfelújításhoz valóban kell szerszám, ezeket én ez elmúlt 25-30 évben beszereztem.. A glettelés a legszebb dolog, én csak festeni útálok, arra mindig hívok valakit, de pl. parkettűát lerakok, járólapot és csempét is, és nem nagyon lóg ki a "mesterek" munkája mellett! Egyszerűen szeretni kell és akkor menni fog, persze nem árt néhány okos szakmai jótanács is!

Előzmény: baluzoli (391)
baluzoli Creative Commons License 2003.10.14 0 0 391
A knédlire jól emlékszel, a sör szerintem a duplája.Van rántott sajt és más frissensült is hasonló árakon. Szerintem a szezon lassan végetér, így lehet, hogy már nem lesz nyitva.
Off
Sok mindent megcsinálok, de van ami meghaladja az er?met megfelel? szaktudás és szerszám hiánya miatt.Pl glettelésem nem az igazi.Egy haverom mondta, hogy számoljam ki, hogy mennyi pénzt keresek + annyi id? alatt, amit az sk. festésre fordítanék. Igaza lett a mérleg pozitív.Sajnos sok a kontár szakember, akik a munkát bevállalják, közben csak papírja van a szaktudásról.
On
Ha hideg az id? a becherovkát is ajánlom! :))
Előzmény: Törölt nick (389)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!