Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
A közép-ázsiai egykori öt sztán nem más, mint a világ iszlám terroristáinak pihenő-, búvó- és kiképzőhelye. Ezek a kínai határon át mindennapi élénk kapcsolatot tartanak fenn a nyugat-kínai moszlim elvbarátaikkal. Az öt sztánhoz csapódik még Azerbajdzsán is, de pl. arról semmit nem lehet tudni, hogy ez ügyben mi folyik pl. az orosz ellenőrzés alatt álló Abháziában. De az bizonyos, hogy ott kb. ugyanaz folyhat, mint az orosz Kaukázusban (Csecsenföld, Ingusföld, Dagesztán stb.).
Egyszóval a volt SZU muzulmán területei kifelé játsszák a jófiút, miközben belül iszlám reneszánsz dívik arrafelé.
Némelyik országban a függetlenné válás óta időről időre komolyan tervbe veszik azt is, hogy a latin/cirill ábécét felváltják az arabbal, mert a SZU létrejötte előtt ezt használták, sőt, még a szovjet uralom korai szakaszából is akad rá példa.
Az arab világ (ma, még) élhetőbb részein csinálnak nagy néha jó zenét is, ha szétnézel nagyon, pl. egész jó tunéziai etno- vagy folk-metált is találni néha, ami alapvetően szokvány heavy vagy progmetál helyi elemekkel átszőve. Lehet ezt jól is csinálni.
De mielőtt killeri elvitte nekik a demokárét már a szíreknél is voltak ilyesmik, meg sokfelé, csak sajna az iszlám által garantált mérhetetlen sötétség előbb-utóbb (de inkább sokkal előbb) mindig visszarángat mindenkit a mocsárba. (De akad pl. mostanában is iraki brutal-death, aminek főleg a szövegrésze olyan, hogy az al-szaúdok naponta bocsátanak ki miatta fatwát.)
A legnagyobb orosz trackerre mindet fel szoktak tölteni ami létezik:
a latinok, mostanában már a dél-amerikaiak is, piszkosul jó progmetálokat és melodic (epic) heavy (közepes vagy jobb folkmetálokat) zenéket tudnak csinálni, és nagyon ritkán sötét-afrikából is csurran valami, de az tényleg ritkán, az arab (perzsa) muszlim világból gyakrabban és jobb. De ez is ritka. De van pl. egész jó paki progmetál is, csak ugye egy ekkora népességtől ez lófasz.
Na igen, de az tagadhatatlan, hogy az európai zenét/népzenét nagyban előrelendítette a középkori arab hódítás, mert több mai hangszer őse - pl. gitár, hegedű (így pl. a rebekfélék) - az arabok által jutott el Európába.
1.Néprajz, történelmi: Ősállapotú (ember, közösség), aki a műszaki civilizáltság legalacsonyabb fokán áll, vagy a történeti létének kezdeti korszakában létezik.
A dzsungelben primitív törzsek élnek, akik nem ismerik a pénzt. A történelmi korokból az ősembert tekintik primitív embernek.
2.Tudományos: Ősállapotú emberre jellemző (szokás, kultúra, gondolkodásmód, dolog), aki a fejlődés legalacsonyabb fokán áll, illetve egy nép vagy az emberiség legalacsonyabb fejlődési fokával kapcsolatos (eszköz, tárgy, dolog).
]
És miért ? Mert egyrészt AFRIKA megrekedt a TÖRZSI társadalmi berendezkedésnél, másrészről NEM támadt igény másra.
Egy időben ellenben világszerte nagy reklámot csaptak a belize-i garifuna népzenének, amelyet viszonylag sokat hallgattam, de szerintem csak nívótlan vinnyogás, cincogás, nyünnyögés, pálmapálinka mellett előadott rögtönzés:
Egyébként nem mondanám, hogy a fekete-afrikai vagy az arab népzene primitív, hitvány vagy hallgathatatlan, ott is találni remek előadókat, jó népzenét, csak azon hökkentem meg, hogy ezeket úgy tálalták, mint mai finn és olasz népzenét.
Migránsok tódulhatnak ezerrel Afrikából, miközben éppen ott alakulnak ki mutációk ???
Újabb aggasztó hírt közölt az Afrikai Unió (AU) betegségmegelőzési központjának (CDC) igazgatója, miszerint új mutációját azonosították a koronavírusnak, amelyet először Tanzániából Angolába utazók szervezetében mutattak ki. Ez a variáció a korábbi változatokhoz képest mintegy negyven mutációval rendelkezik.
Az európai népek NEM egyik napról a másikra alakították ki a népzenéjüket és a népművészetüket, hanem azok az életük szerves részeként évszázadok alatt kovácsolódtak össze és álltak egy egésszé.
Most ezekbe taposott bele az invazív világ egy olyan elementáris és finomnak egyáltalán nem nevezhető "primitív" ( = az őskori világhoz közelebbi, robusztus, durva , amiatt jobbára improvizált dallam) , európai ÉLETIDEGENséggel, ami még azt a maradék népzeneiséget is lefagyaztotta, ami volt..
Szerencsére a SZÁMIK földjén ez kevésbé érvényesült.....
A napokban késő este belehallgattam valamelyik kereskedelmi rádióadó népzenei-világzenei műsorába - tényleg nem emlékszem, hogy melyik adó volt azt.
A műsorvezető onnan kezdte, hogy ma már Olasz- és Finnországban nem létezik élő népzene, kivéve egy finn falut, amely olyan szerepet játszik a finn népzenében, mint a magyarban a Mezőség / Kalotaszeg.
Mondjuk azt eleve nem értettem, hogy miért került ez a két ország népzenei szempontból egy műsorba, de hamarosan kiviláglott, hogy miért is.
A szakavatott szpíker ezek után ugyanis elkezdte ecsetelni, hogy "a mai olasz és finn népzenét a bevándorló hátterű népzenészek művelik", és ezután bőséges mutatványokkal szolgált a Finnisztánban állomásozó nyugat-afrikai bantu művész hegedűféle instrumentumon prezentált, torokhangú vernyákolással kísért felvételeiből, továbbá az Itálisztánban működő etióp vagy arab (?) művész citeraféle népi hangszeren előadott siratóiból (?), melyeket az előadó éktelen nyávogással, sikoltozással, dobhártya- és hangszórómembrán-szaggató magas C-kel vezetett elő.
A műsorvezető a számok között nem győzött ájuldozni, hogy micsoda két világhírű, Etnofon (?)-, Gramofon (?)-nagydíjas, ilyen-olyan díjesővel kitüntetett művész műsorát élvezhetjük ma este az ő jóvoltából.
Tehát örülhetünk: van még (már?) olasz és finn népzene.
Londoni főmufti után szabadon: Együtt kell élni vele !!! Ez a nagyváros velejárója !!!
Vagy csak nem tud arról a kettyós londoni, hogy LYON már jócskán nagyváros volt, és kellően rendezett vagy 70 éven át, amit most sikerül pár év alatt lezülleszteni afrikai igénytelen szintre......
A mürkülisztáni noborderes gittegyletek elkezdtek háborogni, mert szíhofi leállíttatta a Leszboszról történő muszlimbetelepítést. Eddig minden szerdán repült Leszbosz-Hannovert egy A320, nem beleszámítva a flightradarról rejtélyesen eltűnő majd Hannoverben hajnalonként újra manifesztálódó gépeket és egyéb anomáliákat. Állítólag betelt a léccám (az biztos, mert ~1500-ról volt szó és legalább 13 hónapja minden szerdán repült legalább 1 A320 ami inkább 10E lesz mint 1500, az "anomáliák"-ról meg ne is beszéljünk).
Hiába na, választási kampány van és közben egy rendkívülien jól képzett úgynevezett közvéleménykutató kimutatta, hogy az AfD-nek ott van sok szavazója ahol sok a migrancs. (Micsoda meglepetés, bár van egy olyan érzésem, hogy a kimutatást készítő nem olvasta a ződkommer itteni hozzászólásait).
"Az utóbbi időben megszaporodtak az ázsiai származású emberek elleni támadások az Egyesült Államokban, úgy néz ki, ez a tendencia továbbra sem hagy alább.
New Yorkban, egészen pontosan Manhattanben hétfőn történt egy riasztó eset. Egy 65 éves nőt brutálisan bántalmazott egy afroamerikai férfi, miközben rasszista szitokszavakat kiabált rá. Az incidensről egy biztonsági kamera által rögzített videófelvétel is készült, melyen látható, hogy a támadó minden előzmény nélkül mellkason rúgja a sértettet, majd a földre került nőnek többször megtapossa a fejét. " ...
Itthoni liberális emberünk nagyot felsóhajtott, majd szinte félhangosan kimondta magának: Istenem, ha ez Magyarországon, fehér bőrű támadóval történne, mekkorát, de MEKKORÁT lehetne nácizni!
A Salvini időszakban (illetve már utána) lejárt az összes "humanitárius" vízum. A betolakodó segélyturista csürhe meg pont ugyanannyi maradt csak kevesebb "joga" lett. Mostanra meg valószínűleg már többszázezernek kinyomtatták újra, ergo megint jogosult ingyen eü-re, ingyen szállásra, ingyen oktatásra meg a tököm tudja még mire, persze ingyen. Ebből olasz állampolgároknak SEMMI nem jár alanyi jogon.