Én nem tudom, hogy mi az igazság akár lehet az is amit a Wiki ír, de arra az oldalra komoly ember tényleg nem hivatkozik.
Akkor ha nekem úgy hozza úri kedvem simán leírom oda, hogy Magyarország a világ legnagyobb kőolaj kitermelője stb. Szóval bármilyen oktondiság fent lehet rajta ideig óráig akkor is ha utána valaki úgyis korrigálja.
Ezért van az, hogy még az utolsó főiskolán is elkaszálják a szakdolgozatodat, ha rá hivatkozol.
Lehet hogy te próbálsz tájékozódni, de ha a neked nem tetsző forrásokat élből ignorálod ugyanolyan sötétségben fogsz élni, mint aki egy barlangban töltötte az egész évet.
Ha nem tudnád, Kurszk katasztrófájának semmi köze az orosz haditengerészeti viszonyokhoz, sőt emberi hibát sem vétett senki, a Kirov alatt lopakodó amerikai tengeralattjárók tehetnek róla.
Nalunk a koltsegvetes 0 szaldosra van kiszamitva, persze altalaban nem ugy teljesul - de altalaban a minusz minimalis. Ja es hozzatennem, hogy Oroszorszag gyakotlatilag MINDEN tartozasat kiegyenlitette. Meg a Lend Lizt is, bizony, aki nem tudna, usanak EZ UZLET volt, kurva magas kamat mellet. Csak a 2000 evek elejere lett torleszrve (~60 ev).
Mindezt azert irom - hogy szamolni azt tudunk.
Ami a vasutat illeti. Egy kicsit melleneztel. Nincs szo ujrol. Ott van a Transszib (Cari idok vilagmegrengeto beruhazasa) es a BAM. Ezeket kene felpofazni es egy EU-Azsia-Japan tehertengejt letrehozni. Gondolom meglesz - mert ebbe az iranyba mar sok minden meg lett csinalva.
Csecsenfold? Morgas van. Pletykakban - mert amint utananezel a dolgoknak komojan (szamokban) kijon, hogy csecsenek dotalt terseg - de a mezony kozepeben. De pl. nemreg talaltak arany es ezust retegeket - s lehet hogy par even belul dotalo terseg lesz.
Mindenesetre a gazdasagi fejlodesuk meglepo, sokkal jobb mint pl. Dagesztanban, ahol most sokkal komojabbak a problemak.
Én azért azt is megkérdezném, hogy mi a vélemény Putyinnak a Kurszk katasztrófájával vagy a csecsenföldi népírtással kapcsolatos viselkedéséről, meg sok mindent még Putyin előéletével, gazdagodásával kapcsolatban
Orosz szemmel? Talan a PR alacsony szintje - idegesito.
Abbol - amit elmeseltel - csak a "car atyuska" igaz. Ebben van sok minden - talan ez az orosz mentalitasban van.
Amit te latsz Putinrol - en teljesen maskent latom. Latom, hogy rohadtul munkakepes. Lattam amikor egy nap volt az orszag (vilag) harom mas pontjaban - es nekem nem egett a pofam mint a reszeg Jelcinert. Latom hogy kenytelen sok mindent "kezi" uzemben - maga iranyitani. Ez tenyleg rossz, de felolem jobb igy, mint sehogy.
Inkabb elmondom mit nem tetszik.
Van egy vonasa. Nagyon puhan banik a nagy es kozepes beosztasu vezetokkel (ugy csinovnik). Nalunk nagyon lassan megy a vezeto posztok rotacioja. Csak ugy nem dobalodzik az emberekkel.
De ezert is, nafyon sok az erdekes es megmagyarazhatatlan kocsog - meg miniszteri poszton is.
Ijenek voltak az elozo kabinetben a hadugy, kulturalis, egeszsegugy, oktatasi miniszer. Harom le lett valtva - de az oktatsugyi - meg mindig egy hulyegyerek :((.
Hozzairnam, hogy az usakok is erre a puhasagara epitettek mind a ket piszkalos orszagmenti kavarast (a nagyobbakat veszem - mert voltak ugye pl Kirgiz kiserletek is). Es eleg erosen meg voltak/vannak lepodve az eleg hatarozott fellepesre :))
Igazabol a Kurszk ugyeben - mint fiatal elnok - nagyon gyavan lepett, gondolom akkori ora szamitottak tovabb is.
Arra emlékezteti Putyint, hogy 1944-ben a Szovjetunió felszabadította az elnyomott ruszinokat, s most azt kéri, hogy támogassa őket egy autonóm ruszin Kárpátalja megteremtésében, hogy ne legyenek kiszolgáltatvan a galíciai ukrán fasisztáknak.
Egy orosz deszant alakulatot letettek helikopterekről a Herszoni területen. Az ukrán egységek "elkergették" őket.
A hely közelében van a Csernomornyeftyegaz egyik platformja.
The Ukrainian military says it has “repelled” an effort by the Russian military to land in southern Ukraine, just outside Crimea.
"Units of Ukraine's armed forces today ... repelled an attempt by servicemen of the armed forces of the Russian Federation to enter the territory of Kherson region on Arbatskaya Strelka," a statement from the Defense Ministry said. "This was repelled immediately."
Úgy látszik, van az orosz és a magyar népben egy közös vonás: mindkettő igényli maga fölé a bölcs, mindentudó, tévedhetetlen vezért, akit imádni lehet. Egy szóval: a vezérelvűség.
Az oroszoknak mindig kell egy cár atyuska?
Ha megnézed a Vremját, csak Putyint látod. Beszédet tart, jópofizik az emberekkel, sportol, okosakat mond vagy megrendezett tárgyalásokat tart a beosztottaival. Az illető miniszter vagy egyéb vezető illedelmesen beszámol a fejleményekről, Putyin meghallgatja és megmondja a megoldást. A beosztott hálás a tanácsért.
Kezdjeuk onnan, hogy a 90-esek elejen en is ott voltam a barrikadokon, demokrata mamor - kommunistak "hess".
Ateltem a zavaros 90-eseket. Mindez itt ment a szemem elott.
Es demokratabol az evezred elejere konszervator lettem. Mivel volt mit mivel osszehasonlitani.
Soha se voltam Putyin parti - de megbecsulom, mint az elnokomet (foleg Jelcin szintje utan). Eleg jol vagyok informalva errol-arrol :)) - ez mas kerdes...
Es ekkor kellett dontenem - kire szavazzak. Egyszer szavasztam Mironov "eszerjere (СПРАВЕДЛИВАЯ РОССИЯ)"| Gyorsan kiabrandultam. Es ekkor utananeztem - mi szimpatizal az en megitelesemmel. Ennek jol jott a Szergej Kurginjan ideologiaja.
Ez egy volt kommunista - az epeszukbol. Az ideologia alapja egy szocializmis 2.0 gondolat - persze sokkal szelesebb ertelemben.
Roviden ez a demokratizmus es szocializmus keresztezese. Megprobalni innen es onnan kivenni a jo oldalakat es szintetizalni.
Alacsonyabb szinten a Nyugatorientalt liberalisok hujesegeit kivedeni. Ojanokat mint a gejdolgok s nalunk most itt megy a nagy oktatasi reform (butitas) problemaja.