"Ukrajna Oroszország számára az erődítmény külső védőfala, és ez a felfogás nem a hidegháborúban alakult ki, hanem évszázadokkal korábban. Ezért Putyin akkor sem mondhatna le a Krímről, ha nem egy "gazember" lenne, hanem – Gerhard Schröder korábbi német kancellárnak, az orosz elnök barátjának közismert jellemzése szerint – "kifogástalan demokrata" – írta Jakob Augstein.
A német diplomácia viszont nem ismerte fel ezt az alapvető összefüggést. Ugyanakkor meglehet, hogy a Nyugat kezdettől fogva Ukrajna felosztására játszik, az a célja, hogy kialakuljon egy nyugati és egy keleti ukrán állam. "Inkább egy fél Ukrajna a mi oldalunkon, mint egész Ukrajna az oroszok oldalán? Amennyiben ez a helyzet, a német külpolitika mégis sokkal fortélyosabb, mint amilyennek Frank-Walter Steinmeier tűnik" – írta a Spiegel Online szerzője."
Miközben a brüsszeli sajtóhadtest az ukrán kormányfő Arszenyij Jacenyuk sajtótájékoztatóra vár Brüsszelben a rendkívüli EU csúcson Twitter üzenetekben röppent fel, hogy az újságírók és így az EUrologus is hiába vár. A hír azonban kacsának bizonyult és az idegilenes kormányfő csak nikotinéhségét csillapította!
Nézd, nem is kell. Nálunk pl. 2011 óta tömegoszlatásra NEM lehet lőfegyvert használni a Szolgálati szabályzat szerint, egyebekben meg ezt írja:
(4) Szolgálati elöljárója parancsára a rendőr köteles a lőfegyverét használni. A lőfegyver parancsra történő használatának jogszerűségéért a parancsot kiadó szolgálati elöljáró a felelős. E parancs végrehajtása csak akkor tagadható meg, ha a rendőr tudja, hogy a lőfegyver használatával bűncselekményt követne el.
(5) Csapaterő zárt alakzatban történő alkalmazása esetén a rendőr saját elhatározásából is használhatja lőfegyverét, ha a zárt alakzattól elszakadt, vagy alakzaton kívüli feladat ellátására kap utasítást.
Sehol egy kósza k. elnök...
Persze igazándiból az ukrán törvényt kellene ismerni...
Ismeretlen fegyveresek tartóztatták fel csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Krím-félszigetre tartó katonai megfigyelőit – értesült diplomáciai forrásból az AFP francia hírügynökség. A megfigyelőket csütörtökön délelőtt állították meg egy úttorlasznál a Krímbe vezető úton.
Elvileg a tengérészeti támaszpontokon. Mozgásukhoz Krímben az ukrán kormány engedélye kell. Gondolod, hogy ezek maradásáról beszélt a tábornok evtárs ?
Amit Janukovics állított, hogy nem adott ki tűzparancsot, azt nem a légből kaptuk.
És lehet, hogy igazat is szólt. Magyarországon sem a köztársasági elnök vagy a miniszterelnök adna ki tűzparancsot, köze sincs hozzá. Hanem a megfelelő szintű rendőrségi vezető, a Rendőrség szolgálati szabályzata alapján.
(a K. elnök a HADSEREG főparancsnoka, és ilyen minőségében annak adhat parancsot - nem a rendőrségé)
Jó, de miért kellene egyáltalán elhagyniuk, ha államközi szerződésben garantálták, hogy ott lehetnek? Biztos, hogy a szerződésben meghatározott számú katonára gondolt?
Nem tehetek róla, de ezek az orosz magyarázkodások, meg elcseszett kijelentések egyre jobban zavarnak...össze vissza hazudoznak, csak már arra sem emlékeznek közben, hogy 1 órája egy másik muszka mit mondott.
Ne haragudj, de ezt most ne kend el! Itt egy nagyon fontos mozzanatról van szó.
Amit Janukovics állított, hogy nem adott ki tűzparancsot, azt nem a légből kaptuk. Saját szájával mondta, nagy nyilvánosság előtt. Amit pedig a nyomorult berkutosok mondtak, az sem kamu, sokezren hallották.
Pont ezt fogod mondani, mert így szabadulsz a legkönnyebben... ahhoz képest is, mint ha azt magyaráznád, hogy az, akit a tömeg épp gyűlöl, nem is adott ilyen parancsot. Az ugyanis olaj a tűzre...