Akiről írtam, hogy nem volt regisztrált PayPal tag és a kedvemért megtette, sajnos nem jut a pénzhez. Ugyanis a kártyás fizetést csak azok tudják fogadni, akik a Premium verziót választották a PayPal regisztráció során. Ennek azonban költsége van, amit ebben az esetben az eladó nem vállalt. Érdemes tehát előtte megérdeklődni az eladótól, tudja-e fogadni a pénzt ebben a rendszerben.
Éves 3600 forint kártyadíjam van. OTP VISA kártya. Ha vásárolok vele, annak nincs költsége. Más típusú kártyáknál lehteséges másként is, ez a kártyatulajdonoson múlik. Ez esetben a VISA a tulajdonos, tehát nem magamra gondolok.
Eddigi PayPal tapasztalataim:
Hat különböző helyre fizettem tegnap és ma. Ha közvetlenül a vett termék ebay oldalán a PayPal fizetést választom, akkor abszolút egyszerű a dolog. Néhány egyértelmű rovat kitöltése kell csak, a többit a program elvégzi.
Ha a PayPal oldalán írja be az adatokat az ember, akkor több lépés van, de ezt sem nehéz kiismerni.
Egy vételnél az eladó nem volt regisztrálva a PayPal rendszerben. Este megkértem rá, most kaptam a választ, hogy megtette. Csak azon csodálkozott, miért kerül az EU tag országunkban pénzbe az utalás?
Spóroltam 12 ezer forintot a hat utalással. Ajánlom mindenkinek a belépést.
POS terminálon is engedélyeznek párezer forint túlterhelést (nekem már volt 3800 ft is). Citibank és Raiffeisen kártyával is előfordult már. A limit bankfüggő és nem nyilvános (legalábbis bankfiókban nem tudták megmondani, és a kondíciókban sincs benne).
mert te online (vagy elektronikus terminalon) fizettel vele...
de mivel ez egy dombornyomott kartya es ha ezzel te fizetsz olyan helyen ahol nincs elektronikus kapcsolat, akkor a bankod minuszba is be fogja terhelni a kartyadat es ez ellen nem tudsz sok mindent tenni
ezert kell ra kulon fedezet, vagy havi rendszeres jovedelem atutalas a dombornyomott kartyakhoz
egyebkent egyetertek veled, valoban a visa classic tobb helyen hasznalhato a neten mint az MC
WU legkisebb díja is (fejből) 4800 körül van. Mondjuk én leginkább UK küldtem volna, de hol az eladó miatt nem jött össze a WU, hol pedig az összeg miatt lett volna szívás úgy küldeni. Egyébként a nagyobb postákon tudsz wu-n küldeni pénzt, ott adnak egy jó kis táblázatot. Egyébként régebben (bár nem szerették), de németekhez, osztrákokhoz a legolcsóbb küldési lehetőség a nemzetközi postautalványos megoldás volt. Kb 1300 pénz 50ezerig(?).A posta honlapján ott van a díjszabás.
hat nekem mas a tapasztalatom. ha nincs rajta penz vagy a limit kisebbre van allitva visszadobta a vasarlast a visa classicom.
a cibes webkartyat pedig egy ismerosomnek visszadobta pl. az epassporte (ez egy virtualis visa kartyas szolg.) es vmelyik masik ismert szolgaltato is. ezert csinaltatott visa classicot. raadasul jo par szolg. nem komalja a mastercardot (webkartya az). szoval szerintem a tuti meg mindig a visa classic.
az internet kartya a cib-es online szamlacsomag resze, bemesz kersz egy online szamlacsomagot erre kapsz egy DVD tokot amin online szamlacsomag a felirat. felbontjatok kitoltitek a szamlanyitashoz szukseges adatokat, es a tokban benne van az online internet kartya.... (meg egy telefonos aktivalas es mar mukodik is)
ez hogy ebayes eladashoz jo e azzol fugg mivel gyujtod befele a penzt mert ugye kartyaval fizetni szoktal es nem az a jellemzo hogy idegenek befizetnek ra...
szerintem ha eu szinten akarsz eladni akkor bankszamlaszam is jo, esetleg kiegeszited moneybookers-el vagy bidpay el (ez utobbival en meg nem probaltam penzt kapni)
cibes internetkártya jo az ebay eladáshoz is? vagy ahhoz már nem...ezt mennyi ideig tart megkapni a banktól? kell hozzá valami extra dolog vagy semmi különös...köszi
igen, azzal fog mukodni (nekem megy), arra viszont figyelj, hogy a paypal account nyitaskor legyen rajta 1 dolcsi legalabb (a verify hoz +1,5 euro) e nelkul nem fogja elfogadni!!!
felreertesek elkerulese vegett a dombornyomott kartyarol akkor is le lehet emelni penzt ha nincs rajta az 50 eFt vagy akar 0 FT van rajta, mert ugye a dombornyomott kartyat akar manualisan is le lehet huzni!!!
a webkartya (pl CIB internetkartya) az internetes helyeken azert jo, mert arrol nem lehet csak a kartyaegyenleg ertekeig lehuzni, viszont az interneten teljesen ugy mukodik mint egy dombornyomott kartya
Na, köszi! Akkor holnap bemegyek. Remélem pár nap csak a kártya elkészítése. CIB eddig úgyis messze a legjobb bank volt ügyfélszolgálatilag, költségekben és gyorsaságban eddig ők voltak a legjobbak:)
Léccilécci segítsetek! Bankkártyával kapcsolatos gondom van. Szeretném regisztrálni a bankkártyámat PP-n, de vmi miatt visszautasítja a rendszer. Van otp-s visa elektron kártyám, amivel itthon netes rendszerben, kártyával fizetem a mobilszámlámat, (tehát működik) és ugye ehhez létezik az a 3 jegyű főfőnemtommilyen kód is, ami furcsamód a másik visa elektron (cibes) kártyámon nincsen. Most akkor melyik kártyám lenne jó?? Ja, és érdekes módon a múltkor sem tudtam kifizetni egyik kártyával sem a kinti szállodafoglalásomat. De miért??
Hmm... ez jó ötletnek tűnik, köszi... Bár annyi hátrányát látom, hogy ha lesz Visám, akkor 3 hónapig 50E Ft-ot ott kell tárolni, ami így potenciálisan veszélyben van...
a legtöbb helyen külön alszámlát hozhatsz létre és ahhoz kapcsolják a bankkártyádat. a főszámlán tárolod a zsetont és az alszámlára mindig csak akkor teszel pénzt, ha vásárolni akarsz.
"a visa classichoz 3 honapig le kellett kotnom 50 eFtot, aztan ha latjak hogy 3 honapon keresztul erkezik a jovedelem atutalas akkor fel lehet szabaditani"
Namost nekem a Budapest Banknál vannak a számláim, ezért kezdetnek én is ott nézelődök Visa Classic után (merthogy PayPal nekem is kell...:)), és ott is van ez a 3 hónapig 50E Ft-os lekötés - ez talán még vállalható... Viszont ami hátránya BB-nek, hogy nem találtam olyan lehetőséget - a napi limiteken kívül -, amivel védhetném a számla tartalmát... :S Nem tudom, a többi banknál hogy áll ez a helyzet? (az OTP-nél ugye van ez a webkártya lehetőség, bár oda nem szívesen mennék)
a cib banknal en is vallaltam, hogy joht a havi boritek (mert csak igy van naluk nyilvantartott levelezesi cim kulonben a videki cimemre kuldtek volna a visa kartyat) aztan amikor megjott azt mondtam koszonom nem kerem, a netes rendszerbol letoltom...
ja es a visa kartyakor mindhattam volna hogy USD alapu legyen, de jo az forint alapon is...
apropo USD alap ha rendszeresen amcsibol vasarolsz akkor erdemes kerulni mas okbol is az OTPt ugyanis az otp a netes kartya kulfoldi forgalmat EURO alapon kezeli mig a CIB USD alapon
tehat ha USD ert vasarolsz, akkor az OTPnel rajon 1 % extra koltseg a dollar euro arfolyam valtas miatt!!!
ezt eszre se lehet nagyon venni, mert benne van a vasarlasi osszegben
valoszinu ez megvan a CIB nel is ha euroban vasarolsz (meg nem tettem)
Én a CIB-nél rongyoltam bele telebanknál esti órákban 88-9 környékén) olyasmibe, hogy valami miatt kb. 35-40 perc múlva tudták megcsinálni azt, amit szerettem volna, és addig fel sem vették a "rendelést", hanem "hívjam vissza őket bő fél óra múlva" mondta a telebankáruk...
ma annak oromere, hogy mukodik a paypal beszereztem olyan dolgokat is amiket eddig nem sikerult (nem talaltam olyan embert aki a paypal melett mast is elfogadott volna...
szal nagy boszen vasarolok, elso tetel kifizet masodik tetel kifizet harmadik tetel kifizet, a paypal visszadobja kovetkezo tetel paypal beveszi kifizetve... vissza a 3. tetelhez paypal... viszadobja...
penz van a szamlan akkor meg mi a baj... aztan leesett!!! a kartyan van napi vasarlasi limit is!!! megmodosit es maris mukodik a 3. tetel is...
apropo nekem is van1 gondom a paypallal !!! KI TUD SEGITENI????
szeretnem a meglevo amcsi ismeros cimet confirmaltatni a paypal rendszerben, de nem enged a cimmel csak HUNGARY-t a country rovatba (gyk: alapbol ki van toltve es nem lehet atirni)
jól hangzik :) nekem a visa classichoz annó 300k kellett, de diákként rendszeres jövdelmem nincs, bár egyéni vállalkozó is vagyok, de az más történet és nem is nagyon jövedelmez :))
a raiffeisennél anno nem volt havi fenntartási (számlazárási) díj, most talán 150 forint. engem például nagyon zavar, hogy összesen 3 számlám van (1 főszámla, 1 alszámla és 1 devizaszámla) és minden hónapban 3 borítékot kapok. lehet, hogy törvény kötelezi őket erre, nem tudom, de akkor is pazarlás és többletköltség, amit az ügyfelek fizetnek meg...
1., ha rendszeres havi munkaber atutalas van ra +2 kozuzemi szamlat fizetsz rola akkor 99Ft /ho a koltsege (egyebkent 499 / ho) (erdemes a havi kivonatot letiltani hogy ne postan jojjon, mert az +100Ft)
2., folyoszamla kulon kartyaszamla kulon mint az otp nel (en vettem meg hozza egy visa classicot is a bidpay miatt, es azt is kulon szamlara tettem)
3., a telefonos segitsegre 2 percnel tobbet meg sose vartam, az internetes szamlafeluleten feltett kerdesre 3 oran belul felhivtak mobilon es valaszoltak (azota megadtam nekik email cimet, es arra valaszolnak)
4., azonnali atvezetes van 24 oraban
5., a zarolasokat tetelesen latod (nekem a paypal verify 1 percig tartott)
6., a bankfiokban tortent szerzodes kotes utan fel oraval mar minden mukodott (ennyi idobe telt hazaerni)
7., a visa classic kartya legyartasa es megerkezese 4 munkanap volt
8., sokkal jobb a netes rendszeruk, de szokni kell az OTP rendszere utan
hatranya:
1., a kartyaszamlakra at tudsz vezetni penzt, de vissza nem!
csak kulon engedellyel megoldhato (telefonos segitseg)
2., a visa classichoz 3 honapig le kellett kotnom 50 eFtot, aztan ha latjak hogy 3 honapon keresztul erkezik a jovedelem atutalas akkor fel lehet szabaditani
Változó. Tudok olyan céget, amely 6 hét szállítást ígér. A feedbackokat olvasva nehezményeték is, de mindenki rendre megkapott mindent. Nincs az oldalukon utalás a szállítás várható időtartamára?
Általában másnap-harmadnap feldolgozzák. Nekem most pechem volt, mert szombaton regisztráltam és közbejött a hétvége. A kedd 17 óráig tartó időt pedig kicsit soknak tartottam hétfő reggeltől. Persze más lett volna a helyzet, ha nincs esedékes fizetnivalóm. De így türelmetlen voltam. Gyarló az ember.
E-bank nélkül lehet, hogy ki kell várnod az értesítőt, de abba beleőszülsz. Hátha megmondják pár nap múlva személyes érdeklődésre? Próbáld meg!
Hány nap elteltével tudta az OTP megmondani a négyjegyű kódodat? Én tegnap regeltem, az OTP ma csak annyit látott, hogy zárolva van semmi szöveg nincs mellette. Személyesen voltam bent mert nincs e-bankom. Mikor kérdezzek rá megint v. várjam meg a havi értesítőt? Kösz.
Örömmel jelentem, hogy megkaptam a titkos PayPal kódot és már hármat utaltam is. Fantasztikus jó. A negyedik partnertől meg kértem, hogy regisztrálja magát.
Ajánlom mindenkinek, sokkal egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb az egyéb utalási módozatoknál.
Mindenkinek köszönöm a korábbi segítő hozzászólását.
Segítsen aki használja a Pay Pal-t v. tud vmi okosságot. Vásárolgattam már kb 40-50 dolgot az Ebay-en, de most megálltam mint a szög. Western Union- lusták általában felvenni.. Amex- money order-bezárt az iroda a Váci u.-ban...már ilyen sincs, marad a pay pal, de hogyan is? Néztem az oldalukat, tudok küldeni pénzt, de milyen kártyáról v. számláról megy ez biztonságosan és okésan??
Ez nem egészen így van. A bank engedélyezheti a nem dombornyomott kártyára is a CNP tranzakciót. Van is olyan, amelyik megteszi, asszem az IEB és a HBW Express.
Nem azért nem jó, mert nincs rajta a 3-jegyű kód, hanem azért mert csak a dombornyomott kártyák (jellemzően: Visa classic, Eurocard/Mastercard, esetleg AMEX) alkalmasak olyan tranzakciókra ahol a kártya fizikailag nincs jelen. Ezeket nevezik angolul "Card not present" tranzakciónak (röviditve: CNP). Az elektronikus kártyák (jellemzően: Visa electron, Cirrus maestro) csak olyan tranzakciókra használhatók ahol a kártya fizikailag is jelen van, és az elfogadóhely elektronikus kapcsolatban áll a bankkal.
a money order egy olyan csekk, aminek biztosan van fedezete, mivel azt a csakk kiallitasakor megfizettek. Ezert ezeket egyszerubb bevaltani. A personal csekknel jon elo az a eset, hogy kiallithat az illeto fedezetlen csekket is. A bank pedig ilyenkor csak beszedesre veszi at a csekket, es ha tenylegesen meg tudja terhelni a kiallito szamlajat, akkor fogja csak kifizetni.
A WU pedig olyan sargafekete matricas irodakban intezheto. Jo draga, ellenben gyors (1-2 perc, es a vilagon barhol felveheto).
Valts bankot. Nekem a khb 500 ft-t ker egy utalasert. Kulfoldi bankkoltseg tekinteteben hulyek, ezert sohasem vallalom, es mindig pontosan erkezik (ugy altszik, nincs).
Igaza van "sz"-nek, nem azt kellett volna megkérdezni, hogy mikor érkezik a terhelés, hanem rákérdezni, hogy mi van a közlemény rovatban.
Itt jegyezném meg, hogy az OTP az egyedüli a elektronikus bankok piacán aki "diszkréten" hallgat a zárolás mibenlétéről, az összes többi banknál odairják, hogy ki zárolt és miért (ami, tegyük hozzá logikus, mert akkor egyből látjuk még a fizikai terhelés előtt ha valaki visszaélt a kártyánkkal) .....
figyu, olyat nem tudsz kérni tőlük, hogy olvassák be neked / faxolják el / mittomén a zárolt összeg KÖZLEMÉNYÉT? ilyesmit kell keresned a telefonos kisasszonnyal együtt :)
szerintem ugyanaz az egesz eljaras mint a sima kartyas vasarlasnal. azaz a lefoglalas utan az ellenoldal bankja majd eccer kezdemenyezi es akkor tortenik a "valodi" penzmozgas. az OTP ugyfelbaratsagan meg nincs mit csodalkozni.
Nem is kell pénzt feltölteni (tőlünk nem is lehet), közvetlenül a bankkártyádról vonja le az összeget mint egy normál kártyás vásárlás. Ha jól gondolom...
Lehet, hogy én vagyok a hülye, hogy nem találom a választ, de hogy tudok pénzt rakni a PayPal-számlámra?
A My Account > Add Funds gombra nyomva ez jön ki:
Add Funds is Not Available
PayPal does not currently offer the ability to add funds from your bank account. You may, however, use other funding sources to make a PayPal payment, including credit cards and your PayPal account balance.
A Help pedig ezt írja:
Adding Funds
Can I add funds to my PayPal account?
PayPal does not currently offer the ability for members in Belgium, Cyprus, Czech Republic, Denmark, Estonia, Finland, France, Greece, Hungary, Ireland, Italy, Latvia, Lithuania, Luxembourg, Malta, Monaco, Poland, Portugal, Slovak Republic, Slovenia, or Spain to add funds to your PayPal account. You may, however, use other funding sources to make a PayPal payment, including credit cards and your PayPal account balance.
Visszaolvasgattam egy kicsit, de mindenki csak kártyáról beszél, de az nem derült ki hogy milyen kártya kell. Dombornyomott, vagy csak sima, vagy mittudomén (nem igazán értek az ilyesmihez)?
Az amerika ebay-on találtam nekem kincset érő dolgot, de valahol azt olvastam hogy csak business accounttal rendelkező eladóknál lehet kártyával fizetni. Hol tudodm megnézni hogy az adott eladó rendelkezik e ilyennel?
Ha az eladóm paypalt meg "Money order/Cashiers check"-et fogad el és én nem akarok paypalt akkor hogyan és hol tudom neki a pénzt küldeni?
kerhetsz a banktol szamlakivonatot honap kozben is...
ja es megteszteltuk, hiaba van a magyar oldalon ott hogy milyen koltsegekkel tudsz penzt felvenni a paypalrol, a magyar paypal accountot visszadobja amikor arra akarsz penzt kuldeni
a paypal.com-on is van nyoma a tranzakciónak. azt nagyon nem fogadják el, ha kinyomtatod egyrészt azt, másrészt a bank netes felületén lévő elszámolást?
Látom nem nagyon tud válaszolni senki a kérdésedre. Most már engem is foglalkoztat a dolog, mert eddig a vámon elfogadták a Western Unionos nyomtatványt, illetve a banki transzfer bizonylatát. A PayPalos fizetés viszont nem hagy maga után olyan nyomot, amit a vámtiszt orra alá tudok dugni...
Verifájoltam már. :-) De nem találok lehetőséget arra, hogy több kártyát adjak meg. Akárcsak Hantaboj kolléga, én sem akarom az "igazi" MasterCardom számát használni, helyette inkább az OTP webkártyáját. De a regisztrációnál muszáj volt a MC számát megadni, lévén a webkártyám még csak most van folyamatban.
Meg lehet valahogy változtatni a PayPalon a kártyát (kártyaszámot)? Tehát ha én azt akarom hogy az eddigi kártyám helyett egy másikat használjon akkor mik a lehetőségek? Törölni az accountot, és megnyitni újból az új kártyával?
Egyrészt jó dolog ez a Paypal, mert mindjárt spóroltam ma 1000 Ft átutalási költséget, másrészt rossz, mert az elmúlt másfél órában mást se csináltam, hogy mint nézegettem az amerikai ebay-t, hogy mit is vegyek magamnak, most, hogy megoldódott a fizetés kérdése. :) :)
Köszi a segítő szándékot, de nincs megoldás. Csak azt írja a közlemény, hogy zároltak a kártya autorizálására ennyi meg ennyi összeget. Szám pedig nincs mellette. Talán holnap már megcsinálják!
Csak a pontosság kedvéért: még a Raiffeisennél is csak a zárolás látszik, de már a zárolásnál is ott a szöveg, amiből ki lehet nézni a keresett számot.
Hát ez az! Sóher vagyok én is. Így sms-t nem lértem annakidején az utalásokról. Viszont valóban, hiába várom, hogy történjék valami, még mindig csak a zárolás ténye látszik. Ezt általában másnap-harmadnapra szokták feldolgozni.
De megoldottam. Írtam mindhárom partnernek, ahol éppen esedékes az utalás, hogy mi az ábra, s legyenek türelemmel pár napot. Megvárják, jött a válasz. Régi partnerek.
Ugye jól értem, hogy nem arról van szó, hogy expanded use nélkül csak 100 eurónál kisebb összegeket lehet küldeni, hanem arról, hogy 100 euró a max. összeg, amit küldhetsz. Tehát ha küldesz egyszer 70-t, aztán meg 30-t, akkor kimerítetted a lehetőségeket és addig nem csinálhatsz semmit, amíg nem tértél át expanded use-ra?
Szerintem hiába vársz "holnapig" azaz máig, mert ha ma nézed meg, akkor annyit látsz majd, hogy a nagyon informativ "KÁRTYA AUTORIZÁLÁS - ZÁROLÁSHOZ " felirat szerepel a zárolásnál. Hiába no, ez csak egy OTP .... De ha van 20-30 Ft-od SMS-enként akkor valóban kiértesít a zárolásról részletesebben a rendszer, de én ilyesmire nem áldozok ....
Bocs, hogy megkerdem megegyszer, de valoszinusitem, hogy valakinek van itt ezugyben tapasztalata. Szoval az lenne a kerdesem, hogy mivel szoktatok igazolni a szamla nelkuli aruk erteket a vam soran. Tulajdonkeppen semmim sincs hozza. (Ezt a nyomtatok a netrol valamit mindig elfogadjak?) Koszi a valaszokat elore.
Az amit bejelöltél a "Mein Ebay" ben az csak emlékeztetö neked, annak az égvilágon nincs jelentösége. Én arra gondoltam, hogy a pénzintézet amivel a transakciót intézted tud felvilágosítást adni, hogy az eladó megkapta már a dohányt vagy nem.
Egyszer én is vártam vagy egy hétig, mert nem jött válasz nyerés után, kicsit ideges voltam. Aztán ember írt, hogy váratlanul cég ügyben el kellett utaznia, de már otthon van, küldi az adatait.
Lehet, hogy szabira ment, vagy kórházban van, adj még egy hetet neki. Szerintem fog jelentkezni.
a feleloseg a tied. a megadott adatokbol tudsz utalni, ha megsem teszed akkor o adhat neked negativot.. nekem volt hasonlo esetem egy franciaval. kertem az ibanjat, megigerte de nem kuldte 1 hetig. erre a cimere elkuldtem postai utalvannyal es 4 nap mulva elkudte a kikialtasi aron megkapott cuccomat priorityvel (normalt fizettem) es masnapra mar itt is volt.
erre valo a feedback. ha 99koruli akkor jo eselyed van hogy nem akar atvagni.
Tehát, a kommentárokat nem llátom, egyébként 99,7%-os.
"Szerintem egy ilyennél én elvből nem licitálnék. Mit titkolózik, ha minden rendben van."
Nem védeni akarom, de 1. Nem akarja, hogy lássák mennyiért ment el nála ua. a cuccos 1-2-3 nappal ezelőtt 2. Nem 1 -os "kacatokat" árul, és próbálja védeni a vásárló anonimitását (?) 3. pl. én sem tárom nyilvánosság elé az általam megvásárolt dolgok listáját (elég azt látni, hogy 100%-os vagyok)
Továbbá ne sértődj meg, de csak a sz@rt pofozzuk, épkézláb tanácsot, javaslatot még nem kaptam azzal kapcsolatban, hogy mi a szentsz@rt csinál ilyenkor egy nálam rutinosabb vásárló...
Az lenne a kerdesem, hogy mivel szoktatok igazolni a szamla nelkuli aruk erteket a vam soran. Tulajdonkeppen semmim sincs hozza. (Ezt a nyomtatok a netrol valamit mindig elfogadjak?) Koszi a valaszokat elore.
"A Bewertungját megnézni nem tudom, mert privátra van állítva. "
Ez mit jelent? Látsz egy számot (ennyivel több pozitív, mint negatív), de nem nézheted meg, hogy melyikből mennyi van, illetve, hogy milyen kommentárokat írtak? Vagy még számot se látsz?
Szerintem egy ilyennél én elvből nem licitálnék. Mit titkolózik, ha minden rendben van.
1. Különösebben nem aggódom természetesen, mivel a zseton még nálam van. :-) Csak szeretném megtudni, hogy rutinos vásárlók, akik már botlottak bele ilyen eladóba, Ők mit csináltak, nekem mit javasolnak. Fizessek, és rágjam le a körmöm, hogy jön a cucc, vagy sem? Ha nem muszáj, feleslegesen nem kockáztatnék.
Én úgy értékelem ezt az esetet kicsit egyszerűsítve, amíg árulta az árút, addig foglalkozott a vevővel, ahogy sikeresen eladta, le sem sz@rja azt. (jelen esetben engem) A Bewertungját megnézni nem tudom, mert privátra van állítva.
2. Ez a pali már nem frisshús az e-Bayen. Néztem én már mindenhol. A Kontonummer, és a BLZ kivételével semmi más nincs kitöltve az "Überweisung+" alatt.
Sziasztok, meg tudná valaki mondani, hogy a német/osztrák ebay oldalon a mobiloknál a "Das Handy ist Simlock frei" azt jelenti-e hogy kártyafüggetlen? Nem szeretnék olyat venni, amit itthon nem tudok majd használni, és sajna németben nem vagyok annyira járatos.
1. Hát ha át akarna verni, akkor szerintem továbbra is bőszen válaszolgatna neked. Szóval szerntem a komunikáció hiánya ebben a pillanatban (még nem ment ki a pénz) nem feltétlenül kell hogy aggodalomra adjon okot.
2. Én a múlt héten üzleteltem egy új német árussal. Előtte leleveleztük, hogy siker esetén elküldi az IBAN-t stb. Aztán nem küldött semmit, pár nap után rákérdeztem, mire közölte, hogy ezek az adatok megtalálhatók az "Überweisung Plus" pont alatt. És tényleg ott volt minden, ami kellett nekem. Nézted már ott?
Nekem is a Raiffeisennél van számlám. Ahogy elintéztem a regisztrációt a Paypalnél, benéztem az online bankba, és ott már le volt vonva (pontosabban zárolva volt) egyszer 1,01 (!) HUF és külön 1,50 EUR-nak megfelelő forint. Ennek a bejegyzésnek a kommentjében ott volt a keresett szám.
K&H -s kérdés: a VISA Internet Kártyánál be lehet állítani vásárlási limitet. Ez müködik úgy is, hogy nullán tartom a limitet, és közvetlenül a vásárlás elött feljebbveszem, utána pedig vissza, vagy több időt igényel a müvelet?
De továbbra is áll a kérdés, hogy megbízzak benne azok után, hogy lassan 1 hete semmire nem reagál? Amíg vége nem lett a licitnek, szinte azonnal válaszolt, de hétfő óta hallgat, mint a sír. Így számíthatok korrekt szállításra szerinted (szerintetek)? Ha 10 -ról lenne szó, megkockáztatnám nyugodt szívvel, de itt 200 feletti az összeg.
TUdnád részletezni, hogy hogyan? A My eBay-ben én már bejelöltem, hogy kifizettem(kék lett a kis Ł-jel), de azt honnan tudom megnézni, hogy ő megkapta-e?
Hétfőn megnyertem egy licitet a németeknél. Az árverés végéig minden kérdésemre szinte azonnal jött a válasz. Tehát megnyertem, elküldtem neki az adatokat, ami a szállításhoz kell. Viszont egyetlen dolgot nem találtam meg, amire nekem szükségem van az pedig "Jürgen" IBAN, és BIC kódja.(Kontonummer,BLZ, cím, név megvan) Dobtam neki már 3 emilkét, amiben rákérdeztem erre a két dologra. Na egyikre sem jött válasz. A kezdeti bizalmam elröppent. Rutinosabb kollégák mit javasoltok, mit csináljak?
Hogy kaptad meg a Expanded Use-t? Milyen banknál vagy, hogy értesítettek? Az OTP alszik hétvégén és azért nem látom? Mi kell hozzá? Két napja regiszzzzztráltam.
én tegnap este próbáltam ki - mivel a paypal is ebay vállalkozás, nagyon jól összegyúrták. a paypal oldalon megadtam az ebay-es azonosítómat, egyből mutatta a megnyert cuccot, két kattintással kifizettem :)
1. Szuper ez a topik. Ha nem lenne, akkor biztos még jó ideig nem tudom meg, hogy lehet már itthon is regisztrálni Paypalra.
2. Regisztráltam is gyorsan, már az Expanded Use is megvan. Ma este úgyis lejár gy aukcióm, majd akkor élesben is kipróbálom.
3. Kérdésem a következő lenne: Ha belépek a loginommal, akkor megjelenik egy képernyő, amely az egyenlegemet (balance) mutatja ez jelenleg 0 euró és 0 dollár. Tehát ez nem azt mutatja, hogy a paypalhez csatolt bankkártyán, illetve az ahhoz tartozó bankszámlán, mennyi pénz van, hanem azt, hogy én mennyi pénzt kaptam paypalen keresztül? Tehát az nekünk (mivel pénzt nem kaphatunk) mindig 0 fog maradni?
Erröl jut eszembe : Azért van egy módja, hogy kivédje az ember a "bosszú" negatívot. Ez nem olyan ördöngös, gondolom közületek is már többen rájöttek, ha a negatívot a leadási határidö elött röviddel adod le, akkor nagy az esélye, hogy a hátralévö idöben a másik nem veszi észre, hogy kapott egyet, és mire észreveszi addigra már késö, mert ö már kicsúszott az idöböl. Na ettöl szoktak kifejezetten rosszul lenni. Szóval ami eszembe jutott ezzel kapcsolatban : Létezik egy csomó Ebay "figyelö" softwer ami Ebay idöt számol. Én ugyan nem értek hozzá de gondolom ennek a mintájára lehetne egy olyan softwert csinálni ami pl. a Biet-o-Matic mintájára számolná az idöt, csak ebben az esetben nem a leütésig hátralévö idöt számolná, hanem az attól eltelt idöt, és az ember elöre elkészithetné a negatívot és a program a megfelelö idöben beloggolna és elhelyezné a (Art.Nr. alapján) a megfelelö negatívot, a megfelelö helyen mondjuk 20mp el a vége elött. Na ettöl többen befonnák a szemöldöküket. Az ötletet ajállom a hozzáértöknek. Ha meg már létezik ilyen csak én nem tudok róla akkor meg szóljatok :)
Ne gondolj mindjárt rosszra, akármi oka is lehet, hogy nem jelentkezik. Annak te utánna tudsz nézni, hogy tényleg felvette a pénzt vagy sem. Ezután az ebay-t kéne informálni, hogy nem válaszol az emailre, ezután az ebay fogja öt megkeresni. Ha arra se válaszol akkor már van egy rossz pontja. Egy pár ilyen rossz pont és kirugják. A negatívot csak végsö esetben ajánlom. Mert ha tényleg egy genyó akkor még pofátlanul vissza is adja.
Pl. a moneybooker.com olyan, amilyennek elképzeled. Van egy account, amire fel is lehet tölteni itthonról is banki átutalással. Úgy látom, itt is van egy balance. De csak akkor gyűlik valami, ha pénzt kapsz. Viszont nem látom módját, hogy néhány nagyobb országon kívül ki lehetne nyerni. A hitelkártyás fizetés a PP-on a fizetőnek - úgy látom - nem kerül semmibe. Ezt látszik erősíteni az ebay-en többször is elejtett "paypal surcharge" kifejezés is, amit szeretnek a vevőre hárítani.
Én úgy tudtam, hogy eredetileg a Paypal arra lett kitalálva, hogy az illető rátesz mondjuk 100 $-t és a neten az apró, néhány $-os kifizetéseit innen intézi igy nincs bankköltség, meg az eladónak is olcsóbb.
De akkor ha nem tölthetünk rá, akkor majdnem ugyanolyan mintha bankkártyával fizetnénk (illetve a paypal-nak sokkal szélesebb az elfogadottsága), igaz ez minket nem érint ....
James Eatough 106 (házszám) Sedgley Road (út), Woodsetton (városrész) Dudley (város), West Midlands (országrész, náluk nagyobb, mint a megye - máskor itt megyét (shire) szoktak megadni) DY14LJ (irányítószám) United Kingdom 07773328085 (ez egy telefon lenne?)
Tegnap regisztráltam a PayPalon, a következő volt a helyzet: nekem van e-bankom, dombor VISA-m, telebankom. azt a bizonyos 1,5 eurót amikor zárolták, nekem a telebank küldött egy sms-t ahol 1234PayPal stb. szerepelt. Ezt a számot kellett a PayPal által küldött e-mail linkjébe kattintva beírni, így már a korlátozott limit feloldódott. Pont fizettem is egy svájci kameráért, így a próba is megvolt. Az eladó e-mailját kell beírni és még kevés adatot és ennyi. Mára már válaszot a svájci, hogy küldi hétfőn a cuccot. A terhelés mindig a bankszámláról történik, lényeges, hogy fedezet legyen. A biztonságról annyit, hogy évek óta fizetek hasonló módon, gondom még nem volt. Mivel látom, hogy sok a nyelvi analfabéta /velem együtt/, egy jó tanács: létezik egy MoBiCAT nevű angolról magyarra fordító program, éves előfizetés 10000Ft, komplett mondatokat elég jól fordít, egy kis logikával meg lehet érteni. Én vásároltam már USA, angol, német, svájci eladóktól, még mindig boldogultam.
Itt vagyok megint. Segítség kellene megint. UK-s eBay-en vettem vmit, ami a postaköltséggel együtt Ł19,99. a pénzt WU-val elküldtem az eladónak(erről még később). A lényeg az, hogy csávókám NEM VÁLASZOL EMLJIMRE S EBAYEN KÜLDÖTT, "CONTACT MEMBER" ÜZENETEIMRE SEM!!!! Mindebben csak az a bosszantó, hogy ezekben az üzenetekben RÉSZLETESEN ecsetelem teendőit(nem fogják házhoz vinni a cheque-et, kell az MTCN meg egy valid ID is[még el is magyaráztam neki, hogy mi az az MTCN]). Míg ő sorban köti és kapja a pozitív visszajelzéseket az eladott árukért, addig szegény hungarian tínédzsört mexívatja, és azt hazudja, hogy nem kapta meg a pénzt, miközben felvette azt? Ez nekem nem yo. A pénzt pedig június HETEDIKÉN küldtem el neki, így elméletileg csak pár óra az átfutási idő. Most adjak neki negatív feedbacket, vagy fenyegessem?
más.
nem tudom, hogy az alábbi címben mi micsoda (az utca, a házszám, az ország az OK, de a többi...):
James Eatough 106 Sedgley Road, Woodsetton Dudley, West Midlands DY14LJ United Kingdom 07773328085
Nekem egy Otp Visa Classicom van. Erre kapom a fizum és eddig minden online boltos rendelésem ezzel fizettem. igaz eddig nem Ebayeztem. bár szerintem egy barátommal fogok együtt ebayezni és akkor ö intézi a dolgokat, a pozitivok miatt. :)
Én csak azért akarok paypal számlát hogy néhány külföldi klubtagságot illetve boltot igy fizessek ki.
Paypalra nincs külön havidij?
Illetve ugy vettem ki hogy a fogado féltöl vonnak le vmi forgalmi dijjat. Jol vettem ki?
Amennyit reggel óta megértettem belőle (megérteni vélek), külön feltöltésre nincs szükség. Sőt, lehetőség sincs non-US ügyfeleknek. Feltöltés alatt a banki átutalást érti. Ha fizetned kell, akkor szimplán megterhelik az előre megadott kártyádat.
A legtöbben itt tartunk, ahogy elnézem. Igen, azért választottad ezt az opciót, hogy magasabb legyen a limit mint 100 Euro. Nekem a jövő héten lesz esedékes az első ilyen fizetésem 2-3 helyre. Majd +látjuk.
Valaki aki fizetett már Paypal-lal egy rövid "Kiskáté"-t összeállíthatna itt.
Én most ott tartok, hogy regisztráltam (ekkor levont 1$-t) és utána kértem ezt a 1,5 EUR-os dolgot, ha jól értem ezzel lehet 100 EUR felett is fizetni.
Ugye elég akkor feltöltenem a Paypal accountom, ha fizetni akarok róla ?
Aha! Nekem az OTP-nél van Visám, ahhoz ajánlották a virtuális kártyát. Ez biztos más bank más fajtája. Akkor szerencsére nincs vele gondod. Na meg én a németeket győzködtem róla, hogy milyen jó.
Kb. 3 éve használom (Matercard), 5-6 alkalommal fizettem vele amerikainak (szoftvert, fotofilmet, domain nevet, stb.). A B&H nem fogadja el, mert ragaszkodik a kártya fotójához (az meg, ugye, nincs). A PP is benyelte simán. A havidíja 1200 Ft, de ez a komplett csomagé (3 számla, 1 debit kártya, a virtuális, az alap sms-ek, Internetes felület, stb.). Eddig csak jókat mondhatok róla.
Nekem fél évig volt ilyen virtuális kártyám. Viszont sajna sehol nem tudtam vele fizetni. Itthon bizonyára jó, de külföldön pechemre senki nem fogadta el. A díja kb. egy ezres havonta. Így 6 ezret hagytam a banknak habókra, míg végül visszamondtam.
Kíváncsi vagyok, fog-e nálad menni? A bejelentkezésnél 4-5 féle kártyát soroltak fel, amiket elfogadnak Köztük volt a dombornyomott Visa is. De ez, amiről beszélünk nem az. Azért legyen szerencséd!
Úgy gondolom, nekik gőzük sincs arról, hogy egy kártya virtuális vagy sem. Az OTP internetes kártyáját használom. Tudtak ráterhelni (zárolni) 1 dollárt? Igen. 1.5 eurót? Igen. Mert előtte rátettem a megfelelő forint összeget.
Hogy biztonságos-e arra nem mernék esküdni. Mondjuk úgy, elfogadható kockázatú számomra. Ez egy kompromisszumos megoldás, a legelterjedtebb fizetési módszer az ebayen. Egyébként virtuális kártyát adtam meg, azon nincs egy fillér sem. Majd csak közvetlenül használat előtt teszem rá a pénzt.
Lesz majd egy Complete Expanded Use Enrollment link a bal felső sarokban, ha megjött a 1.5 euró zárolásáról a banki feljegyzés (számlakivonat, history, stb.). Én már megcsináltam ma, és be is ütöttem a kódot. Sima ügy.
Most várom a visszaigazolást a regisztráció után. Az áll az oldalukon, hogy 4 munkanapon belül megérkezik. Ott egy 4 jegyű számot kapunk, s azt kell majd az első fizetésnél beírnunk.
Egyébként úgy gondolom, ez is olyan gyors, mint egy kártyával történő fizetés, tehát nem kell napokat várni, mint eddig. Azt nem tudom, hogy az eladó kap-e külön értesítést, maliben, hogy kifizettem a vételárat. Majd kiderül.
Ezen az oldalon az áll, hogy az eladó emil címét kell csak ismerni hozzá. Hasonló lehet, mint a moneybookers. Majd kedden-szerdán már többet tudok, mert fizetek vele, ha megkapom a kódot.
Egyébként ez a fizetés a gyakorlatban úgy néz ki, hogy megnyert licit után kitölöm, hogy PayPal-lal fizetek, az rögtön leveszi a kártyámról a pénzt és már ott is van az eladónál? Vagy van ennek azért átfutási ideje 1-2 nap? Az eladótól mindössze az email címére van szükségem a fizetéshez?
Leírtad a lényeget. A Personalban csak küldhetsz, a Premierben fogadhatsz is (de ez nálunk nincs) és a harmadik az üzleti verzió. Tehát az elsőt kell bejelölnöd!
Elrettentesul kozlom veled hogy eddig harmadrendu budos balkani voltal :) Most eloleptel masodrenduve. Nem jobb igy? :) Vagy jobb volt amig kuldeni sem tudtunk? Szerintem nem.
Azért az is érdekes, hogy az első kupac országban a helyi bankszámlára is fogadhatnak pénzt, a második kupacban csekket kaphatnak, vagy USA bankszámlára fogadhatnak pénzt, a harmadik kupac (pl. Luxemburg is!) csak USA számlára fogadhat a Paypal-on keresztül pénzt, illetve a negyedik kupac csak küldhet... Pedig hogy beharangozták, hogy Lengyeleknél is van PayPal... pedig a teljes szolgáltatáshoz képest még velorexnek sem nevezném... De valóban, a félig (tele|üres) pohár esetének is fel lehet fogni...
Most hogy már kis hazánk is előrébb lépett a Paypal országlistáján, biztos sokan örülnének (többek között én is :) ) hogy hogyan működik az eddig elzárt fizetési eljárás.
Tudna valaki egy rövid összefoglalót adni? A jól bejáratott utalások és Bidpay-es fizetések után (aminek már elég jól ismerjük előnyeit, hátrányait) itt van már a kánaán , dehát ennek is megvannak az árnyoldalai. Vannak erről már tapasztalataitok?
Röviden valaki el tudná mondani, hogy PayPal regisztrációnál mi a különbség a "personal" és a "premier" account között? Dombornyomott Visa-m van, csak fizetéshez (persze Mo.-on úgyis csak az megy) elég nekem a "personal account"-ot választani?
Jól vettem ki, hogy csak bankkártyás fizetés fogadáshoz kellene a "premier"-t választani?
szvsz elég a dombornyomott betéti (debit) kártya. a raiffeisennél kb. havi 150 forintos számlafenntartási díjért és évi 3000 forintos kártyadíjért kaphatsz ilyen visát. 50 ezer forintos nyitóegyenleg kell, de azt rögtön fel is veheted...
Te tényleg ne regelj, mert te lennél az a tipikus balkáni mintakép. Nemhogy örülnél ennek, nem, neked ez nem jó, szar, hugy, fos. Javaslat : Költözz ki Ausztriába, és teljes értékű PayPal accountot tudsz nyitni!
Nekem 1,50 Eurot (373 forintot) vont le azért, mert kiválasztottam azt az opciót, ahol az esetenkénti 100 Euros limitet lehet emelni. Most 4 munkanap után olvasható lesz a banki számlatörténetben egy négyjegyű kód, amit az 1,50 levonás megjegyzéseként küldenek majd. Ezt kell majd az utalásnál beírnom a megfelelő helyre, s mehet a pénz világgá!
Én már regisztráltattam is magam. Bejelentkezéskor a Paypal 1 forintot(!) levont a Visa-kártyámról, de ezt valahogy kibírom;-). Lassan 3 éve licitálgatok az Ebay-en, nem gondoltom volna, hogy ennyi ideig tart a Paypalnak megtalálni a térképen kies hazánkat.
Mit tudtok errol? Lehet pezsgot bontani, vagy csak mellenyult naluk a webes? :)) Egyaltalan miota van az ott? Miert nem zeng tole a magyar sajto, vagy csak par perce kerult oda? Infot infot! mar aki tud valamit.....:)))
Kezdő ebay figyelő vagyok, kezdem érteni hogy megy a dolog, de lenne most egy kérdésem felétek. Vennék egy obit. Persze ugyanolyan típusból több is található az ebay-en. (.de) Az egyik licit 1 euróról indult, leütés előtt 4 órával 255 eurón áll kb a licit. De található egy másik aukció is, ami 235 ről indul és sofort kaufen 245 euró. És látszólag (ha ez egyáltalán látszik) nem viszi senki, nem is licitáltak. Itt a licit 2 nap múlva jár le. Most én vagyok a hülye és nem értek valamit, vagy a többiek. De gyanakszom nagyon, hogy bennem van a hiba. Ja, az utóbbi aukción a kínált obi gyakorlatilag új, a másik szintén jó állapotú. Mindkét eladó küld eu-ba csomagot. Valaki magyarázza el ezt nekem!!!!