Az ukrán nyelvtörvény „magyar” története
2013. január 4.
Először is szögezzük le, Ukrajna nem jogállam. Az elfogadott normaszövegek nem érvényesülnek automatikusan, pontosan. Ha Ukrajna jogállam lenne, a nyelvtörvény életbelépésének, működésének nem lenne története, mert kihirdetése után az államapparátus azt azonnal betű szerint betartaná.
Jegyezzük meg azt is, hogy a törvény – ha maradéktalanul betartanák – lehetővé tenné az átlag kárpátaljai magyarnak, hogy a megyei-, járási hivatalokban is magyarul intézze szóban és írásban az ügyeit, ne csak a községházán, ha magyar faluban él.
Konstatáljuk a tényt, a nyelvtörvény kárpátaljai magyar vonatkozásban nem működik: ahol idáig nem beszéltek-leveleztek velünk anyanyelvünkön, azóta sem teszik.
Mi az, ami eddig történt, és mi annak az értelme?
Ukrajna, mint a premodern államok általában, szokásjogi alapon működik. A komszomolistákból (miután a pártmunkások mára kiöregedtek) és banditákból (tolvajok, csalók, szélhámosok és más alvilági elemek) álló vezető réteg kialakítja azokat a nem hivatalos normákat, amelyek szerint a hivatalos törvényeket értelmezik és működtetik.
Most dől el, milyen szokásjog alakul ki a nyelvtörvény végrehajtásával kapcsolatban. Az eddigi történéseket, a különféle tanácsi döntéseket ennek fényében kell értelmezni.
A kárpátaljai ruszin származású elit formálisan ukrán államnacionalista nézeteket vall, egyébként pedig lekezelően másodrangú emberként bánik a magyarokkal. Számára nem létezik nyelvi kérdés, hiszen mióta az eszét tudja, a jobbágyként kezelt magyarok valahogy az ő nyelvüket törve próbálták magukat megértetni.
Kész-e ez a társaság a törvény miatt részlegesen megtanulni magyarul, vagy a magyarok javára változtatni az
összetételen? A kérdés szónoki. Persze, esze ágában sincs.
Mi késztethetné arra, hogy a törvényt betartsa?
A kijevi politikai akarat talán, amelynek a „jóvoltából” megszületett a törvény? A törvény megalkotói – a régiós vezérek – azonban egyértelműen jelezték, hogy az orosz nyelv használatát akarták biztosítani, és nem holmi krími tatároknak, meg magyaroknak jogalapot teremteni. Az is világos volt, hogy a törvényt kampányeszköznek szánták szavazóik mozgósítására. Ezért kellett az általuk uralt megyékben és nagyvárosokban tanácsi határozatba foglalni az orosz regionális státusát.
Itt jött a képbe a magyar érdekvédelmi szervezet, amely hasonló határozatok elfogadását kezdeményezte a kárpátaljai megyei, valamint az érintett járási, városi, községi tanácsokban.
A helyi elit ebben a helyzetben, miután Kijevből nem nehezedett rá nyomás, maga pedig nem akarta, simán elutasíthatta a magyar nyelv regionális státusát. Mégsem ezt tette, hanem teljesen üres, semmire nem kötelező szövegek elfogadását választotta az esetek többségében.
A donyecki és a többi régió oroszokra vonatkozó határozatát másoló, a magyar nyelv regionális státusát kimondó testületi döntés azt jelentette volna, hogy a kárpátaljai főnökség legalább elvben elismeri magára nézve kötelezőnek a törvényt és legalább a szokásjog kialakulásának kezdetén nem zárja ki a nyelvi jogok kiterjesztését a magyarok számára.
Az engedékenység irányába két tényező hatott, hathatott volna. Az egyik maguknak a kárpátaljai magyaroknak a nyomása. A régiósok azonban – mint az eredmények is jól mutatták – érzékelték a magyar közösség gyengeségét, nem tartottak annak bűntető-ellenszavazatától.
A másik Magyarország reakciója, amely két konzulátust is fenntart Kárpátalján. Az alvilági sémákban gondolkodó kárpátaljai elit, amikor menekülési útvonalakat tervez arra esetre, ha véget ér számára az „arany élet”, nem tudja kikerülni Magyarországot. Magyar vízumaik, magyar állampolgárságuk, magyarországi gazdasági érdekeltségeik vannak.
A magyar állam idáig nem mutatta jelét, hogy a kárpátaljai brigantikat magyarellenességük miatt úgy kezelné, ahogy azoknak jár, egy ilyen irányú fordulatot a szomszéd állam politikájában mégsem lehet kizárni.
A mérleg azonban egyelőre negatív. Beregszászban és a járásban elkenős szöveget fogadtak el, hogy a magyarul beszélő segéderők valamit fel tudjanak hozni a nemzetárulás vádjával szemben. Az ungvári járásban és Ugocsában, a két vegyes járásban engedékenyek voltak, a regionális státus kimondása bekerült a határozatokba. A megyei tanács azonban még az alibiző UMDSZ-es szöveg mögül is kihátrált. Ezek után ezt tették Csapon is Baloga emberei. A munkácsi járásban meg végképp nem történt semmi – a barvások onnan még az előző választáskor kiszorították a KMKSZ-t.
Miután a KMKSZ még megvan, a történet folytatódni fog. A be nem tartásra szánt törvénynek vannak mindenféle rendelkezései, amelyek végrehajtásáért ilyen-olyan szervek, bizottságok legalábbis papíron felelősek. Lehet nyomulni feliratok, formanyomtatványok, pecsétek, fordítások, stb. ügyében. Mulasztás esetén lehet feljelenteni, pereskedni.
Folytatjuk, nem adjuk fel. Magyar érdekvédelmi szervezetként küzdünk, ahogy lehet.
Kovács Miklós
