Az én sztorim pedig az, hogy a premier 2. hetében láttam a filmet itthon. Akkor már a birtokomban volt a képeskönyv is és még aznap este neki is álltam elolvasni azt (egészen odáig igyekeztem nem elspoilereződni). RÖGTÖN szemet szúrt ez a leírt jelenet a képeskönyvben, mert olyan brutálisnak éreztem, hogy valakinek puskatussal csapkodják az ujjait :) És az is, hogy ez bizony nem volt benne a filmben, mert az nem lehet, hogy én egy ilyesmire nem figyeltem volna fel benne. Amikor legközelebb megnéztem (nem sokkal később), akkor már kifejezetten kerestem ezt a jelenetet, hogy hátha én nem figyeltem eléggé, de másodjára sem volt benne.
Az amerikai bemutató (1983 május) után szerintem elég idő (1984 szeptember) telt el ahhoz, hogy egy valóban végleges változatú filmet kapjon az ország. De hogy ezt még utána ki is cserélték volna valami miatt, hát, ez nagyon-nagyon nem tűnik valószínűnek.
1. Valszeg miután lejárt vetítésre való jogi intervallum,visszaadták.És csak a vágottabb verzió került ki kalóz videóra.Lehet annó össze sem hasonlították a különböző mozigépészek hogy kinek "mije" van.
2.Persze hogy olvastam a képeskönyvet.Árulták a moziban,nagy halmokban volt kirakva :-)
De még egyszer:Nem innen van véve hogy láttunk valamit ami nincs.A sztorit már egyszer leírtam.Ahogy azt is hogy a könyv csak 1985-ben jelent meg.
Kár, mert drámaibb lehetett volna a ROTJ lezárása, hogy Lando nem ússza meg. És lett volna értelme Han mondatának, hogy van egy olyan érzése, hogy nem látja újra.
Nem emlékszem már, hogy milyen oldal volt. Mindenesetre a fake kép ezt a pillanatot machinálta meg úgy, hogy a Falcon egésze lángokban áll, alig látszik ki a tűzgolyóból:
Átkutattam a Rinzler könyvet is. 3 alkalommal tesz említést erről a "grate" jelenetről, mind a három alkalommal úgy, hogy ez a jelenet a final cutból végül kimaradt. Minekután hozzáférése volt a teljes Lucasfilm archívumhoz és több, mint 1500 (!) oldalt is írt ebben a témában, mondjuk úgy, hogy igencsak autentikus személynek mondható.
Nála talán már csak két autentikusabb személy van a világon, az egyik maga Stratonicus kolléga :D a másik pedig Paul Duncan, így most Duncan könyvét is át kell vizsgáljam, majd jövök az eredménnyel.
De hozok egy kis mentőövet is:
John Williams 1983 január-februárban szerezte a film zenéjét. A film május végén került moziba.
Elővettem az ominózus jelenetet és a filmzenét is és egy adott pillanatban elindítottam őket. Szépen együtt is fut (szinkronban van zeneileg) a két anyag, de aztán a filmes ugrik egyet! Szépen van vágva, nem észrevehető, de időben "előrébb tart" hirtelen, ez kb akkor történik, amikor a Rancor megragadja Luke-ot, tehát ezen pillanat ELŐTT hiányzik néhány jelenet. Magyarul a JW által szerzett zene hosszabb, tartalmaz zenét ahhoz a kb 20-30 másodperchez is, ami a filmből kimaradt. Tehát az biztosra vehető, hogy John Williams itt egy hosszabb (kész? félkész?) jelenethez komponálhatott, vélelmezhetően ezek lesznek a "grate" snittek, amiket a bemutatóig természetesen ki is kukázhattak az alkotók. Rinzler (és Phil Tippet (asszem)) egyébként írja/nyilatkozza is a making of könyvben, hogy rengeteg Rancor jelenet esett a vágás áldozatául, egészen sokat forgattak oda ahhoz képest, ami végül a filmbe bekerült.
Nem ugrott fel. Fali rácsnál "próbált" kijutni, de elhajtották, és mutatták, hogy plafonrácsnál is sok az érdeklődő, valószínűleg ezt a kettőt kapcsolod össze a kollégákkal együtt.
Még plusz kettő embert hozzá lehet tenni.Sikerült két volt osztálytársamat megkérdezni.Ők is így emlékeznek.
Nagyon maradandó emlék ez.Sőt... Az egyikük mondta hogy a sulink mellett volt valami útfelújítás.És persze kiskölyökként ez minket marhára érdekelt.Valamelyikünk belecsúszott a csatorna aknába,de megkapaszkodott a szélén,,és ment mindig a szivatás,az egyikünk bedobta rögtön hogy jön a rankor!!! (a nevét akkor már tudtuk)Ez beugrott rögtön nekem is hogy tényleg :-)
Volt mozigépész ismerős,csak sajnos meghalt :-(( Már nem tudom megkérdezni.
A válasz esetleg az lehet hogy több kópia jött az országba annak idején?
Jó lenne valakit megkérdezni aki bennfentes volt annó a MOKÉP-nál....
Ez egy konkrét híradó részlet volt, a '80-as évekből, ahol erről beszélt a riporter, mint városi legenda. Az OT fórumának a mélyén van róla írás. Csak, egy kibaxott nagy baj van, azzal a fórummal. Nincs, használható keresője!
"A ROTJ-ra visszatérve, [...] volt a filmből olyan kópia, 1 tekercsnyivel hosszabban, ahol máshogy volt a film vége, konkrétan az Ezeréves sólyom kapcsán. Asszem ripityára tört vagy mi lett a sorsa neki."
Láttam pár éve egy weboldalt, ahol bemutatták azokat a képkockákat, amikben az Ezeréves Sólyom nem jut ki a HCs2 alagútból, utoléri a reaktorrobbanás tüze, azaz Lando meghal.
Aztán ugyanez a weboldal azt is megmutatta ezekről a képekről, hogy miért kamuk. :)
Az elmúlt napokban nem csak ezen a fórumon, hanem a Fészbukon is téma lett, hogy ki milyen kivágott jelenetekre emlékszik, amik szerintük benne lehettek a magyarországi első vetítésekkor a filmekben.
Biggs és Luke tatuini jelenete:
RazorX911
+ egy másik srác a facebookon
Luke és Biggs yavini jelenete:
egy srác a faszbukon ma írta, hogy látta
Luke felkapaszkodik a rácsra:
Inner Circle
P.Stanley
capacete
Biga Cubensis
Bateman
+ két srác a faszbukon
Felkelők vadászgépei a HCs2 pajzsának ütköznek:
Biga Cubensis
-th-
a fentiek mind téves emlékek:
mindenki senkije
Stratonicus84
Mindenki senkije autentikusabb nálam, mert én ezeket a filmeket nem láttam moziban sajnos. Ettől még úgy gondolom, hogy ezek nem lehetnek valós emlékek.
Az iskolában matekórán mindig az volt a bizonyítás első lépése, hogy „tételezzük fel az ellenkezőjét!”
Szóval tegyük fel, hogy igazatok van, ezek a jelenetek mind ott voltak a magyar mozikban annak idején! Akkor mi történhetett utána? Ki és miért vágta ki ezeket a jeleneteket? Miért nem voltak benne a 84-es karácsonyi tévés adásban? Miért nem kerültek rá az agyonmásolt hangalámondásos videókazettákra? Hogyhogy egyes mozik később mégis a megvágott filmet vetítették?
És egyáltalán hogyan történt a kivágás? Szóval itt van az adott film, teljes valójában, Biggestül / rácsostul, majd a Lucasfilm ír egy levelet a Vasfüggöny mögé, és utasít minden mozigépészt, hogy az x-edik perctől a y-odikig vágjon ki egy szakaszt? És ennek az amerikai levélnek a Kovács Géza mozigépész azonnal eleget is tesz? Ráadásul a kivágás után tökéletesen varratmentessé teszi a zenei aláfestést is, hogy észre se lehessen venni a vágást? És mindezt egyszerre megteszik az ország összes mozijában, ahol ugyanakkor történik a film vetítése?
"mert Lucas behozta a PT-be a "Kiválasztott" szálat (amivel aztán nem is igazán tudott mit kezdeni)"
jedi próféciáról beszélnek, az ilyesmik meg mindig is homályosak, és a szereplők nem tudnak mit kezdenki velük teljesen. szóval nincs szó itt arról hogy lucas hibázott volna
"Én az ANH könyvet olvasva úgy gondoltam, hogy ez egy egész lovagrend."
Én is. Van benne olyan megfogalmazás, amiből arra lehet következtetni, hogy ezek többen is vannak. Úgy rémlik legalábbis, hogy van ilyen mondat a regényben: "Rettenet kísérte a fekete lovagok útját", vagy valami ilyesmi. Ebbe persze beleérthető az is, hogy rettenet kísérte annak a kettő darabnak az útját, de én mégis inkább több példányra gondolok ennek olvastán.
Az angol nyelvű idézetedet viszont nem ismerem fel. Ez melyik jelenet?