Ez jó! Amit írsz, arra pont az említett két albumon (90125 és Union) vannak kiváló példák. Nem akarok senkit erőszakosan rábeszélni, csak megemlítem, hogy nekem mik a kedvenceim azokról.
Az 'Our Song' éppenséggel nem a "külön történet" jellegű dal, viszont nagyon jó felépítésű nóta, finom megoldásokkal (amik nagyon Yes-esek), ráadásul ezzel elhet mutogatni, honnan is lopott a "nemzet Attilája" (Mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet...).
Az Union-ról az egyik kedvencem a 'Holding On', amelyiknek gyakorlatilag nincs verse-je, meg refrén, egyre csak jön valami újabb motívum benne. Zseniális darab. Ugyanez igaz a 'Silent Talking'-ra. A "hagyományos" verse-refrén felépítésű dalok valóban főleg a Rabin-es korszakra voltak jellemzők, megmutatták, hogy ebben is nagyon nagyok, ilyesmi pl. erről a lemezről a 'Miracle of life', avagy a 'Lift me up', mindkettőben van egy igen kemény váltás, kb. seggreül tőle az ember, olyan döbbenetes.
Ami pedig a Union "eklektikusságát" illeti, szerintem épp az a nagyszerű benne, hogy két különböző gárdával más-más, mégis nagyon Yes-es anyagokat produkáltak. Szeretem azt a lemezt, még azért is, mert a számomra etalon basszer, Tony Levin nyomul rajta, aki megint egy külön jelenség, hiszen bárhol bőgőzik, amit játszik az abba a produkcióba tökéletesen beleillik, emellett mégis van egy egészen egyéni játéka, amiről felismerhető már egy kilométerről is.
Kb. hét éve vettem meg a Union-t, először kazettán, 319 Ft-ért (!). Két hét után megvolt CD-n is, mert ronggyá hallgattam a kazettát.
Igen, az Igor nagyon tudott és/vagy megérzett valamit a Yes lényegéből... Kár, hogy ő is csak múlt... (Bár: aki egyszer előfordult a Yes-ben, annál sosem lehet tudni:-)))
A Talk nekem is azért jött be anno, mert "el tudtam felejteni" a 70-es évek (nekem etalon) hangját.
Az OYE nekem a Yes-történelem abszolút mélypontja.
The Ladder: kijöttek a fényre az alagútból, szvsz egy nagyon jó lemez, a populárisabb részek (van jópár!) példák arra, hogyan kell(ene) nívós slágert készíteni:-)))
Magnification: nehezen barátkoztam meg vele, de aztán nagyon!!! Nem tudnám eldönteni, melyik jobb, ez vagy a Ladder - MÁS!
jaja jó az Union is, csak nekem valamiért nem annyira jön be.. [talán nem annyira érződik benen a koncepció, mivel sokféle felállásban készült, talán nincsenek rajta hosszabb lélegzetü nóták ? nem tudom miért, de soxor van, hogy inább egy másikat teszek be a diskmanembe]
igazából ezt nem nagyon tudom megfogalmazni, de én talán azt szeretem a yesben, hogy a nótái nem úgy fejeződnek be ahogy elkezdődnek, azaz mindegyik szám egy külön kis világ, van valami feljődés vagy történés a számon belül is. sok kiállás, ritmus, hangulat váltás [tény, hogy a régebbiekben inkább volt ez a feeling, mint mondjuk a 90125ben, ami azért nem rossz lemez szerintem].. azokt a számok, ahol ugyanaz a ritmus, dallam megy folyamatosan, kevésbé érzem yessesnek..
ja és a Ladder sokkal jobban emlékeztet a régi zenékre mint a Talk van benne jóféle orgona, howe apa jó kis gityói és helyenként wakeman nélküli wakemanos részek, imádni fogod :))
Nekem a Union jött be a legjobban az "újak" közül (mondjuk úgy, hogy a 80 utániak közül). Azon nagyon sok irgalmatlanul nagy zene van. Rögtön az első (I Would Have Waited Forever), attól anno, amikor először hallottam, lerepült a hajam.
a Laddert és a Magnificationt mindenképpen érdemes megvenni, az Open Your Eyes már nem annyira erős [de ott is van azért pár jó szám].. a KTA2 kifejezetten jó [mármint a második oldal a stúdióscucc, az elsőn szokásos 1000x hallott régi koncertnóták vannak].. a Talk nálam is nagyon ott van
Eddig abszolút nem hallottam új Yes-t, csak a Going For The One-ig vannak meg a lemezek. Illetve megvan még a Highlights-the best of is. Na szóval most megvettem a Talk-ot, és nekem nagyon tetszik. Kellemes, dallamos rockzene. Egészen más mint a régi Yes, de ha nem azt keresem benne, amit a régiben akkor nagyon jó. Én legalábbis valami nagyon rosszra számítottam, ezért hanyagoltam eddig az új lemezeket. De most már bátran megveszem a Ladder-t is, meg a többit. Esetleg van valami szubjektív véleményetek az újabb albumokról? Melyik a legjobb és a legrosszabb?
Szerintem nagyon jó az új album, a Laddernél egy fokkal jobb, amely már nem volt olyan rossz lemez.
Nem állítom, hogy elképesztő progresszív, de nagyon dallamos, színvonalas dalokat tartalmaz, mindenképpen a Drama óta a legjobb album.
Szerintem nagyon jó az új album, a Laddernél egy fokkal jobb, amely már nem volt olyan rossz lemez.
Nem állítom, hogy elképesztő progresszív, de nagyon dallamos, színvonalas dalokat tartalmaz, mindenképpen a Drama óta a legjobb album.
kayleigh:
>Én majd december 4. után tudok nyilatkozni.
Elmúlt dec. 4-ike! :-) Nem nyilatkozol?
Persze én sem nyilatkoztam a zürichi koncertrôl. Pedig szerettem volna részletesen írni róla, de lehet, hogy ez idô hiányában elmarad. Annyit azért mondhatok, hogy fenomenális volt, amit a(z öreg)fiúk produkáltak. A Gates Of Deliriumnál szabályszerűen leesett az állam, és közben csendesen elgondolkodtam, hogy ha ezek az emberek a koncertjeiken ilyen ötletgazdagon és ennyi energiával tudják a mai napig nyomni a jó öreg progrockjukat (merthogy a műsor javarészt a nagy 70-es évekbeli lemezekre épült, de telitűzdelve friss(nek tűnô) ötletekkel), akkor vajon miért nem éreznek késztetést arra, hogy az új szerzeményeik is ezen a nívón maradjanak? Miért vált vajon szét a koncertezô és a stúdiózenész arculatuk?
Mindenesetre, aki teheti, látogasson el egy koncertjükre akkor is, ha az új lemezek hallatán fanyalog is egy kicsit. Én semmiképpen sem bántam meg, hogy kiizzadtam magamból a kissé borsos belépôjegy-árat!
1re jobban ülnek a vonós cuccok, dolgozza be magát a lemez a fülembe :)) sok számon érzem, hogy olyan kicsit howe-os, kicsit olyan begining-es, mintha valamelyik howe szóló project lett volna kicsit kiegészítve. ettől nekem még aranyosabb a lemez :)) [imádom howe helyenként kicsit majom számait, a sok gitárjaival, mandolinokkal a néha bohócosan kitekert dallamaival, s persze szegénykém elég kajla hangjával]
amivel eleinte nem tudtam igazán megcimborásodni, az a 6. nóta [We Agree], aminek kicsit jellegtelen az eleje, viszont a második fele akár a stewehowe albumról is jöhetett volna, ennek hála ez is belopódott a szivembe :))
A Yes nekem mindig is "szent tehén" volt, tehát elfogult vagyok nagyon velük. Az új lemezt 4 napja hallgattam meg először - és azóta sem éreztem az "újra + újra" késztetést... Első benyomások: a címadón kívül a Dreamtime, valamint az In The Presence Of egyes részei bizseregtettek meg.
Viszont van néhány olyan téma, ami... na jó, nem fikázok...
Összegezve: volt rosszabb, de nem ez számomra a csúcsmunkájuk. No és nekem azért hiányoznak a jó billentyűs-témák...
