Itt sok év hagyományát ápolva bebizonyítjuk, hogy a HUSZ-on vannak, akik a fejükkel is képesek gondolkodni. Kötetlenül, akár könnyed, profán, hétköznapi témákon is.
On: több mondatban kifejtett, tényleges elgondolkodás, akár egymásra reagálva, megvitatva.
Off: egysoros felvetések (nem csak állítjuk, be is bizonyítjuk, hogy elgondolkodtunk), köszönések, csevegések, pletykák, más topikok kitárgyalása, üzengetések, élménybeszámolók, melyet nem követ elgondolkodás.
Azon gondolkoztam, hogy ha perfekt lennék valamelyik idegen nyelvből, és olyan viccet találnék, ami magyarra lefordítva már nem vicces az elvesző szójáték miatt, akkor megosztanám-e a magyar anyanyelvű emberekkel az eredeti nyelven. Arra jutottam, hogy nem. Mert én semmilyen viccet nem osztok meg másokkal. Pedig jobb lenne, mert akkor biztosan többet mosolyognék. És akkor talán mások is visszamosolyognának rám néha. Úgyhogy mégiscsak igen, megtenném, ha megtehetném.
Én egy Nokia 105-öt használok 7 éve. Van mellette egy Redmi okostelefonom is, amit leginkább nyelvtanuláshoz és netezésre használok otthon, és két éve le van némítva. Azt 2020-ban vettem.
Tegnap, a temetés után, beszélgettem egy gyerekkori barátommal. Amikor meglátta a butatelefont a kezemben, akkor azt mondta, hogy kiöregedtem a korosztályomból. Nem tudtam rá semmit sem mondani, de lehet, hogy nem is akartam. Hazafelé tekerve a hóesésben azon gondolkoztam, hogy igaza volt e. Arra jutottam, hogy bizonyára vannak olyan emberek, akik már a születésükkor is öregek.
Egyetlen egyszer "vettem hasznát" az orosz nyelvtanulásnak. Olaszországban ... :)) Ukrán pecásokkal egy asztalhoz kerültünk egy olasz horgászcikkgyártó szülinapi buliján.
Hiába fenszi étterem, és rengeteg nemes bor, meg egyebek, ezek az amúgy nagyon barátságos laza emberkék valahonnét elővarázsoltak egy üveg ukrán vodkát.. aztán amikor elfogyott, mégegyet... Már az elsőnél is mindannyiunknak előjött az elfeledett nyelvtudás ... :) Nem csak nekünk, de még más nációbélieknek is... :) Sőt, még tanultuk is, hogy mit hogyan mondanak az oroszok, s hogyan az ukránok ... :)
Szia, ez olyasmi lehet, mint a Római Katolikus Anyaszentegyház búcsúcédulái. Persze azóta eltelt 500 év. De talán az embereket újra és újra be lehet csapni ugyanazzal a módszerrel, csak meg kell várni, hogy kihaljanak azok, akik még emlékeztek rá. Ezt a mintát követve igen érdekesek a pénzügyi válságok ismétlődései is, amiknek mindig az a következménye, hogy a bankárok tulajdonába kerülnek az átlagemberek ingatlanjai. De ezért senki nem büntetheti meg őket, hiszen törvény felettiek.
Azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetséges az, hogy a hosszabb időkre visszamenően végzett időjárási, hőmérsékleti mérések eredményei ellenére van, aki kételkedik a globális felmelegedés tényében, kamunak nevezve azt. A felmelegedés globális mértékkel mérve, kétségtelen, még akkor is, ha lokálisan esetenként az aktuális hőmérsékleti adatok ennek ellentmondani látszanak.
Ami a globális felmelegedés okát, kiváltóját illeti, ott talán még elképzelhető más ok is az emberi tevékenység okozta, légköri szén-dioxid koncentráció növekedésén kívül. A földtörténet során számtalan klímaváltozás következett be az embertől függetlenül, és a hőmérséklet illetve a szén-dioxid koncentráció is sokszor egymástól teljesen függetlenül változott.
A felhozott téma középiskolás éveimen gondolkoztatott el. Nehezen ment a magyar és az orosz. Nem volt erősségem a magolás ott sem. Megesett, hogy buktattak is belőlük félévkor, de év végére a szülői engedékenység elfogyott, és a természet helyett ideiglenesen betűk szerepeltek az álmaimban. Az orosztanár jólelkű volt, látta az akarást, és átengedett.
A magyartanárom érdekesebb személyiség volt. Szinte minden órán előfordult, hogy az osztálynaplót lélektani kínzóeszközként használta. Az órák elején lassan lapozta a felelőket keresve, miközben szúrós pillantásokkal vizslatott bennünket. És ha olyan nap volt, hogy két-három diák is készületlen volt, akkor kezdődött az igazi regulázás. Ilyenkor becsukta a naplót a tanárnő, és azt mondta: "Az egész osztály lefelel." És a napló újra kinyílt. Betűrend szerint sorolta a neveket. Aki készült, az állva maradt, aki nem, az leülhetett egy egyesért. Hazudni felesleges volt, mert véletlenszerű kérdésekkel minden állva maradtat számonkért. Ilyenkor sokszor a kicsengetés vetett véget a kínzókamrának, és mindenki kapott egy jegyet. Én általában hamar megmenekültem egy egyessel, de sokáig még felnőttkoromban is voltak olyan nyomasztó álmaim, hogy az irodalomórára nem készültem, és a naplóban mindjárt a nevemhez érkezünk.
Abban biztos, hogy nem ováznak. Vagyis nyilván azt írnak bele, amit az illető kér, de kétlem, hogy lenne olyan magyar, aki önként és örömmel ováztatja magát, illetve ha mégis, az nemigen hiszem, hogy magyar igazolványra vágyna. Állítólag már maguk a szlovákok is egyre inkább azon vannak, hogy el kéne törölniük ezt a hülyeséget. Gondolj bele, pl. Sharon Stone meg Angelina Jolie náluk Sharon Stoneová és Angelina Jolieová. :) Agyrém.
Az ember hajlamos azon mosolyogni, ahogy a ruszkik a cirill betűikkel írják le az idegen neveket (pl. Sharon Stone = Шэрон Стоун), közben mi meg az ő neveiket írjuk át. De ez kényszer, szóval nincs ezzel semmi gond, ez össze sem mérhető az idegen nevek idióta ovázós megváltoztatásával.
Most meg az jutott eszembe, hogy vajon a magyar igazolványba mit írnak a szlovákiai magyar nőknek? Tartja magát a magyar állam a szlovák szokáshoz vagy a magyar útlevélben állhat a magyaros használatú név a szláv -ova végű változat helyett?
A szlovákoknál (meg cseheknél) az "ová" egyáltalán nem a "né" megfelelője. Náluk minden nő vezetékneve (a nem férjezetteké is) ová. Tehát egy Boriska, akinek az apja Kovács János, náluk Boriska Kovácsová.
Ma tanultam valamit a lengyel nevekről. Van jó pár lengyel származású beteg a praxisban, és az egyikük a felesége laborleletét akarta elkérni. És mondta nekem, hogy a felesége vezetékneve szintén *mássalhangzótorlódás*-i, mint az övé, csak -a van a végén, nem -i. És aztán eldumálgattunk róla, hogy nem is tudtam ezt, csak a szlovákok Kovacsováját. Aztán leesett, hogy ez Magyarországon is így van, csak itt nem -ova vagy -a kerül a név végére, hanem -né.
Mondjuk, ennek az egész agymenésemnek nem sok értelme van, de valamiért nagyon érdekesnek találtam, hogy dacára a lengyel-magyar barátságnak, nem sokat tudok a lengyelekről úgy általában, csak amivel a hírekbe kerülnek.
